Magyar Nemzet, 1984. október (47. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
Nemzetiségi eszmecsere Pécsett A német nyelvű iskolai nevelés feladatai A német nyelvű óvodai és iskolai nevelés fejlesztésének teendőiről tanácskozott pénteken a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének elnöksége Pécsett. Az ülésen elmondták, hogy az utóbbi tíz év alatt megduplázódott a németül tanuló nemzetiségi diákok száma az országban. A továbbhaladás útja: a kétnyelvűség bevezetése az oktatásban. Ez azt jelenti, hogy egyes tantárgyakat párhuzamosan oktatnak magyarul és németül, míg a többi tantárgy esetében az alapfogalmakat, szakkifejezéseket sajátítják el anyanyelvükön a gyerekek. Az országban elsőként a baranyai Bóly község általános iskolájában vezették be a kétnyelvű képzést. A bólyi kísérlet kedvező tapasztalatai alapján a nemzetiségi szövetség szorgalmazza a módszer szélesebb körű bevezetését. Gondot okoz azonban a megfelelő képzettségű és nyelvtudású nevelők hiánya. Ezért az elnökség azt javasolta, hogy a tanácsok ösztöndíjak alapításával növeljék a pedagógusképző intézetekbe jelentkező német anyanyelvű fiatalok számát, s mind az óvónőképző, mind a tanító- és tanárképző intézetekben emeljék fel e tagozaton a hallgatói keretszámokat. A Magyar Nemzet megkérdezte: Mit csinál az ITI információs szolgálata? A közelmúltban több hírünk is szólt a Nemzetközi Színházi Intézet (angol nevének kezdőbetűiből rövidítve: ITI) Magyar Központjáról, amely a budapesti Színházi Intézet épületében tevékenykedik Lengyel György rendező, színháztörténész, a tagozat elnökének vezetésével. Bizonyára kevesen tudják azonban, hogy a rangos nemzetközi szervezet információs szolgálata is Budapesten működik. Milyen tevékenységet folytatnak ők? — kérdezzük Gábor Júliát, az információs szolgálat titkárát. — Rendszeresen napvilágot látó, angol nyelvű kiadványaink a világ szinte minden részébe, a Nemzetközi Színházi Intézet valamennyi tagországába eljutnak. Mindenekelőtt drámaszinopszisokat gyűjtünk kötetbe New Plays (Új színdarabok) címmel. Ezek egy-egy földrajzi területről, mondhatni egy-egy kulturális régióról kívánnak tájékoztatást nyújtani. Az első kötet a szocialista országok mai drámairodalmát reprezentálta, a második a skandináv országokét, a harmadik pedig a mediterrán országok drámai termésének bemutatására vállalkozik. — Követte az információsszolgálat a világ drámairodalmában bekövetkező változásokat, új irányzatok, új színházi kezdményezések feltérképezését? — Természetesen. Élni kívánunk azzal a lehetőséggel, hogy az ITI egyes tagszervezetei — persze, egymástól eltérő alapossággal — rendszeresen beszámoljanak munkájukról, a helyi színházi életben és drámaírásban lezajló eseményekről. Tájékoztatásuk alapján készítjük el World Premieres (A világ színházi bemutatói) című — folyamatosan megjelenő — kiadványunkat, amely sok érdekes újdonságról adhat számot. Ezenfelül — kétévenként — mi rendezzük meg hazánkban a nemzetközi drámaírói konferenciát, ahol a színházi szakma legjobbjai adhatnak egymásnak találkozót, számolhatnak be a valamennyiüket izgató kérdésekről. — Tudnak-e az információs szolgálat segítségével jó értelemben vett propagandát kifejteni a magyar drámairodalom, a magyar színházművészet nemzetközi megismertetéséért? — Fontos feladatunknak tartjuk, s ezt a magyar tagozat elnökének, Lengyel Györgynek a nevében is mondhatom, hogy az információcsere kétoldalú legyen. A világszínház hazai bemutatása mellett kedvet szeretnénk csinálni külföldön a magyar színházi élet jelen értékeinek, akárcsak drámairodalmunk klasszikusainak. Ennek érdekében tetszetős albumot bocsátottunk közre The Hungarian Theatre Today (A magyar színház ma) címmel, és most adtunk nyomdába egy másik könyvet Az ember tragédiája százesztendős színházi útjáról. Ez utóbbi kötet Kerényi Ferenc tanulmányát, a Tragédia rendezőinek nyilatkozatait, angol nyelvű fordítását és az eddigi fordítások jegyzékét tartalmazza. (vaj) 4 Jacques Huntzinger megbeszélései Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására október 11—12-én Budapesten tartózkodott Jacques Huntzinger, a Francia Szocialista Párt Igazgató Irodájának tagja, a párt külügyi titkára. Kíséretében volt Jean-Christophe Romer, a külügyi osztály munkatársa. A francia vendégekkel Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője és Kovács László osztályvezető-helyettes folytatott megbeszéléseket. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, és áttekintették a két párt, illetve a két ország közötti kapcsolatok alakulását, fejlesztésük lehetőségeit. Katonák a környezetvédelemért A héten hazánkban tartották a baráti szocialista országok katona-egészségügyi szolgálatainak környezetvédelmi tanácskozását. A részvevők kicserélték tapasztalataikat a környezet megóvásának időszerű kérdéseiben, s tanulmányozták a hazánkban ezzel kapcsolatosan tett intézkedéseket, illetve azok megvalósításának gyakorlati eredményeit. Megállapodtak az együttműködés további bővítésében és fejlesztésében. A küldöttségek pénteken elutaztak hazánkból. Kiállítás a cromagnoni emberről A párizsi Chaillot-palotában az embertani múzeumban érdekes kiállítás nyílt meg arról, hogyan élt a mai ember közvetlen elődje, a cromagnoni ember harmincezer évvel ezelőtt. A cromagnoni ember időszámításunk előtti 30 000—10 000. év között népesítette be Nyugat-Európát. Franciaországban főleg a Pireneusokban és a Dordogne-völgyében tártak fel számos olyan leletet, amelyek alapján elég pontos képet lehet alkotni e közvetlen ősünk életmódjáról. Az ebből a korból származó csontvázak azt mutatják, hogy a cromagnoni ember nagyon hasonlított a mai emberhez. A cromagnoni ember elsősorban vadászatból élt, már tudott bánni a nyíllal és lándzsával, az állati csontokból egyre tökéletesebben megmunkált szerszámokat és fegyvereket, állatbőrből ruhákat készített magának. Állatbőrrel fedte be sátrait. Erre a korra esik a művészet első megnyilvánulása A Dordogne-völgyének és a Pireneusok barlangjainak falain ma is láthatók azok az állatrajzok és domborművek, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberben, ekkor már kialakult környezete ábrázolásának igénye. Később már a csontszerszámokat is díszítették. Szerepel a kiállításon a brassempouy-i Vénusz is, valamint egy mammutagyarból faragott női fej. Ifj vasúti határállomás Murakeresztúrot Új magyar—jugoszláv vasúti határállomást avattak pénteken a MÁV Pécsi Igazgatósága területén levő Murakeresztúron. A magyar—jugoszláv kormányközi bizottság egy 1972. évi döntése alapján a százhúsz éves murakeresztúri vasútállomás teljes megújulását jelentő munkálatok 1978-ban kezdődtek. Ma ifl w Naniz Pt Osztrák műszaki-tudományos napok Budapesten Osztrák műszaki-tudományos napokat tartanak október 15. és 22. között Budapesten, az MTESZ székházában. A második alkalommal sorra kerülő — osztrák kutatási, fejlesztési eredményeket bemutató — előadássorozatot az MTESZ, a Magyar Kereskedelmi Kamara, és az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara közösen szervezi. A pénteki sajtótájékoztatón elmondták, hogy 34 osztrák cég, vállalat, kutatóintézet szakemberei több mint 50 előadást tartanak majd az automatizálás, a robottechnika, az elektronika és elektrotechnika, a biotechnika, az építéstechnika tárgykörében. Magyar élelmiszerek az NSZK-ban A hazánkban tartózkodó Ignaz Kiedle, az NSZK élelmezési, mezőgazdasági és erdőgazdasági minisztere pénteken sajtótájékoztatón ismertette a két ország közötti élelmiszergazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Elmondotta, hogy hazánk a KGST-országok közül az első helyen áll az NSZK-ba irányuló agrárkivitelben. Az NSZK vállalatai egy év alatt több mint 420 millió márka értékben vásárolnak magyar élelmiszereket, terményeket, míg a hazánkba irányuló kivitelük értéke meghaladja a 100 millió márkát. A magyar agrárexportot nehezíti,hogy az Európai Gazdasági Közösség országaiban mindenekelőtt húsból nagy feleslegek keletkeztek. A magyar és az NSZK vállalatok között ötven kooperációs megállapodás van érvényben az élelmiszer-gazdaságban. Mindenekelőtt a középüzemek keresik az együttműködést a magyar vállalatokkal, igyekeznek kihasználni a méreteikből is adódó rugalmasságot ! Kitüntetés Az Elnöki Tanács Zele Ferencet, a Hétfői Hírek főszerkesztőjét több évtizedes szerkesztői és közéleti tevékenységéért , nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben részesítette. A kitüntetést pénteken Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának vezetője adta át. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke a Hétfői Hírek főszerkesztőjévé Lökös Zoltánt, a Központi Sajtószolgálat eddigi vezetőjét nevezte ki. A Központi Sajtószolgálat új főszerkesztője Vasvéri Ferenc. * Ahol a betonút véget ér Három kilométer boldogság Másfél hónapja kitüntették Marton Gézát. Amikor a szatmai népfrontelnök kezet szorított Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront főtitkárával, s még zsongtak fejében a gratuláló szavak, egy fiatal újságíró lépett hozzá. Azt kérdezte, ha hirtelen rengeteg pénzhez jutna, mit kívánna? S az idősödő, barázdált arcú ember utat kívánt a falujának ... Hogyan? Hát nem fehér Mercedest? Nem zsírosabb földeket, könnyebb életet? Utat inkább? Nagy szükség lehet arrafelé, az őrség kicsiny falujának határában, nagy gond van azzal az úttal, ha még ez álmok elé is be tudott furakodni. Miféle út hát az? Szatta mindössze száz lelket számlál. A falucska határa: megyehatár. Az utolsó ház még Vas, az erdő már Zala. Ezért-e vagy sem, ki tudja, tény, hogy a falun túl véget ér a betonút. Innen már csak egy erdőszéli csapás, gidresgödrös földút vezet tovább. Autóval, száraz időben még csak-csak végig lehet araszolni rajta — bár akkor is tengelytörést kockáztat meg a merész autós —, ám ha leesik az eső, megcsúfolja a kocsik erejét a vendégmarasztaló agyag. Hogy mégis akad vállalkozó, újra és újra nekiinduló tájékozatlan, annak is oka lehet, hogy egynémely térképek útnak tüntetik fel a Szattát a zalai Kerkafalvával összekötő, nem egészen három kilométeres „csapdát”, ősz táján már minden szattai tudja: nemsokára megérkeznek a térkép jelzéseinek hitelt adó osztrákok, nyugatnémetek, s az autócsodák mennének délnek, de rendre megfeneklenek valamelyik kátyúban. Cifra igékkel az ajkán pörgeti ilyenkor a sárban a kerekeket a póruljárt utazó, aztán feladva ahasztalan küzdelmet, szépen Visszaballag a faluba, hogy sezeítséget kerítsen. A helybéliek régóta nincsenek ezen meglepődve. Húztak már ki a sárból turistabuszt, személyautót, még a legmárkásabb gépeket is. Ha meglátnak egy lógó orrú idegent, már veszik is a traktor slusszkulcsát... Jánoskó Emilt az egész őrség ismeri. Még a pusztaszentpéteri remete is. Érthető ez, hiszen ő a környék mozigépésze, mindennap más faluban vetít. Szeretik. Gyors beszédű, középkorú ember, fején az elmaradhatatlan sildes műbőr sapka, arcán a lehervaszthatatlan mosoly. Volt ő már könyvtáros, „kultúros” Szattán, most ő a tűzoltóparancsnok-helyettes (havi harminc forint illetmény jár érte). És ő a népfronttitkár. A turisták érdekeinél sokkal fontosabb indokokat is sorol arról, miért is kellene oly nagyon az az út. — Gyakran megyünk Lentibe, az a legközelebbi város. Amikor ez az út járhatatlan, jó húsz kilométernyi kerülőt kell tennünk. Ha viszont megépülne, a fél őrség használná ... Persze, így is használjuk, sokan kényszerülnek rá, hogy akármilyen is az állapota, menjenek rajta. A szomszéd községbe, meg azon túl, Csesztregbe járnak tőlünk dolgozni. Tíz éve zajlik a huzavona. Az idevalósiak azóta reménykednek, azóta panaszolják mindenfelé bánatukat. Kerkafalva határában egykor meg is épült egy széles, erős híd, amelyhez nyilván hasonló teherbírású folytatást is terveztek, ám a dolog ennyiben maradt. — Pedig nekünk nagyon fontos — vélekedik az őriszentpéteri tanácselnök, Prém Jenő. Az ügyben ő is illetékes, hiszen Szatta közigazgatásilag ide tartozik. Azt mondják, hivatalát meghaladó módon is szívén viseli a környékbeliek sorsát. És a környékét is. Úgy mesélik, aki hagyományos léckerítést épít magának, nem modernet, nem csicsásat, az a „konzerváló anyagot” ingyen kapja a tanácstól. Hírlik, ez az elnök ötlete. — Nemcsak a két falu öszszeköttetését oldaná meg az út — fűzi tovább gondolatait a tanácselnök —, hanem a két megye között egyfajta híd lehetne. Ma valóban Szattán van a vasi világ vége! Egyetlen út vezet csupán a községbe, „kijárat” tulajdonképpen nincs. Nagyon kellene tehát hogy nyíljon Zala felé is egy kapu. Évente már több mint százezren keresnek fel bennünket, ez a hatalmas és egyre növekvő turistaforgalom is megkívánná azt. És még valami. Én ismerem az őrségi embereket, tudom, hogy ha csak tehetik, szívesen mennek át Lentibe, ott van a kitűnő, meleg vizű fürdő is. Most kerülnek, fölöslegesen vész el sok üzemanyag, meg idő. A falu Vas megyében van, a rossz út — ha mégoly röviden is —, a szomszédban, Zalában folytatódik. Vajon ez a pár ezer méter áthidalhatatlan távolság? Vas megye tanácselnöke, dr. Bors Zoltán aligha tőlem hallja először ezt a kérdést. — Igazuk van a szattaiaknak, meg a környékbelieknek — mondja sóhajjal. — Egy ilyen kis útszakasz megépítése elvileg nem jelenthetne gondot. Mégis az, egyszerűen azért, mert nincs rá elegendő pénz. Pedig higgyen el, mind több figyelmet fordítunk a falvakra. Szavait bizonyítandó, az elnök elém teszi gazdaságpolitikai hetilapunk grafikonját. A kimutatás, arról beszél, hányszorosa az egy lakosra jutó állami hozzájámlása,mezeszékhelyen a többi településének. Vas megyében* kétszeres. Ez pedig igen kitűnő arány, hiszen másutt messze nem sav van. Békás megyében például tízszer. Borsod megyébenn tizenkétszer. Heves és Veszdomeneenékon huszonééímszer •'több állami' támogatást élveznek a mezeszékhely lakosai, mint a más telanillécaben élők. — Szattán két megyének volna teendője. Úgy gondolom, esetleg összefogással. .. — Várjon — mondja hirtelen a tanácselnök és a telefonhoz lép. Szabó Zoltánnak, a Közlekedési Minisztérium Vas és Zala megyei Közúti Igazgatósága igazgatójának a számát tárcsázza. A mondatfoszlányokból is kikövetkeztethető a párbeszéd lényege. — ...ez biztos?! Mondhatom a sajtónak is? Szóval, jövőre ... nagyszerű! — Jó hírem van — mondja az iméntinél nagyobb derűvel a tanácselnök, amikor visszatér. Arcán látszik, hogy valóban örült . Elkészült egy felmérés arról, hogy hol van a legnagyobb szükség útépítésre. A szattai út is rajta van a listán, és állítólag már jövőre meg is épül... Tényleg jó hír! Hátradőlünk a fotelban, ha dohányoznánk, most rágyújtanánk. Eggyel kevesebb makacs gond, eggyel több üdítő riport. Abból túl sok van manapság, emebből meg kevés. Búcsúzunk, s kézfogáskor nekem a falvak népességmegtartó erejének növelésével kapcsolatos mondandóm támad. Hát igen, valami ilyesmi az, ami könynyebbé teheti a szülőföldön maradást... Mondanám is, de éppen nem jön kerek mondat a számra, hát nem mondom. Jobb is. A hír ugyanis nem igaz. Valami tévedés lehet azzal a jövő esztendővel. Gondolhattam volna: ha eddig szunnyadhatott az ügy, miért éppen most ébresztgetnék? Irány Zalaegerszeg, végül is az az út ehhez a megyéhez tartozik. Itt vajon miként vélekednek felőle? Kun Elek, a Zala megyei Tanács közlekedési osztályának Vezetőhelyettese tárgyszerű és pontos. — Tudok az igényről — bólint a kérdésre —, de hozzáteszem: sok ilyenről, sajnos. A Közlekedési Minisztérium utasítására, mint a többi közúti igazgatóság, mi is elvégeztük a kívánt felméréseket.Negyven olyan útszakaszt láttunk a megyében, ahol igyen fontos lenne már valmit tennünk. A fontos „rostán” harminc még így kiesett, a megmaradt tízet tvábbítottuk a trminisztériumnak. Az ön által említett rajta van a listán — de épp a tizedik. 13,2 millióba kérie, persze ez egyelőre is durva becslés. Annyi azon bizonyosnak látszik, hogy következő ötéves terve előtt nem lesz ebből semmi . Több mint tizenháro millió? Valóban sok. Nni valami olcsóbb, esetleg átnett megoldás? — Nemigen. Pontosabban Nézze, annyit megígérhet, hogy megkeressük a két értékes tanácsot, és közösen találunk valamit. Biztató, még ha keve mond is az ígéret. Konkrétot nem tartalmaz, csak , szándékot. Kérdés, hogy mire elég? Újabb állomás az úton: Közlekedési Miisztérium. ide jutok, megtudom, hogy utakra fordított összeg arnyaiban egyre kevesebb, anyagárak ugyanis riasztó emelkednek. 1980 januárja 1984 márciusáig 58 százalék nőtt a bitumenes útalapok burkolatok ára! Dr. Törőcz Frigyes, a minisztérium útoályának vezetője rábóli pontos a szám. S folytatja sort: — Magyarországon az úlálózati sűrűség jóval az eurós átlag alatt van: négyzetkiméterenként 0,32 kilomét Ahhoz, hogy „utolérjük magunkat”, 1000—1200 kilonternyi utat kellene építenüi s ez körülbelül ötmilliárd kintba kerülne. Hol van ilyen célra ennyi pénz?!.. . Kopogtatnak, hozzák a sábán forgó utacska „Szeme igazolványát”, amely úgy csak megközelítően pop adatokkal bír, mégis tart mázzá a lényeget. Töröc Frigyes nem túl bizakodó, mond valamit, amibe belehet kapaszkodni. — Magyarországon „átülben” az utóbbi esztendőkt kicsit elkényeztettük markát. Nekünk már csak a tanút az út, másfél éve ne igen gondolunk. — Mit kellene tenni, és nem? A minisztérium adni hozzá pénzt? — Nem, a minisztérium es előre ezt az ügyet nem tud támogatni. De a 13 milliót jóval kisebb összegből, de erőből is meg lehetne oldó ezt a gondot. Földutat kell téveztetni! Ehhez Szombatilyen is, Zalaegerszegen megfelelő szakemberek álln rendelkezésre. Bogárhátú kell kiképezni, meg kell oldni a vízelvezetést, aztán zúzalékot hordani rá, tíz cetiméter mélyen összekeveri földdel, és lehengerelni, később jöhet a cement, még ksőbb a szilárd burkolat... ezt a szakemberek már tuják. Telefonon ismét dr. B. Zoltánt, a Vas megyei tanárelnököt hívom. Most nőtt csak igazán a súlya egyik krábbi mondatának: „Ha ke összeülünk a szomszéd meg tanácselnökével, és megöljük ezt a gondot.” — Végül is mennyi pénzt hozható ki? — kap most a lehetőségen. — Egy, legfljebb kétmillióból? Az egészi más, akkor úgy veheti, hol a dolog el van intézve ... — Szóval... lesz út? — Ha így áll a helyzet, lei Itt tartunk most. El kellet vinni a hírt a szattaiakna meg a környékbelieknek, hát örüljenek ők is. De nem eszem, már kezdek elbizonytlanodni. Inkább csak biztató a fiatal Zsina Gyulát, csinálón néha-néha renént, ahol szokta, ha unja már a zötkötődést. A traktor mögér egy fenyőrönköt, és régi vb ii za, oda s vissza. Ám ha még beteljesül az álom, söcöbodót kerítsen, s azt, görsesmava előtt, az a két mem között, ahogy nagy találkozásokkor illik. Kapuvári Gábor Szombat, 1984. október 1