Magyar Nemzet, 1984. november (47. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-22 / 274. szám
Csütörtök, 1984. november 22. ___________SPORT________ __ Az MTK-VM már harmadik Egyre furcsább képet fest a labdarúgó NB 1 táblázata. Az első öt között az újonc Debrecen, az előző bajnokságban statisztáló MTK-VM, a középmezőnyben a Rába ETO, és az utolsó öt között az V. Dózsa, a Vasas és az FTC. Néhány hónap alatt mintha gyökeresen megváltoztak volna az erőviszonyok, bebizonyította egykori csapatának, hogy legalább annyit ér, mint a most ott futballozok. (malonyai) Debreceni MVSC—FTC 1-0 (0-0) Debrecen, 14 ezer néző. Vezette Jaczina. A csúszós, sáros pálya, a már-már irreális körülmények sem akadályozták a csapatokat abban, hogy folytassák sorozatukat. A hazaiak az ebben a bajnokságban megszokott energikus játékot nyújtották, a Ferencváros pedig miként a harmadik forduló óta állandóan, ismét sikertelen volt. Az első helyzetet a debreceni Tili hagyta ki a 22. percben, amikor szöglet után az üresen maradt kapu fölé fejelt. A második félidő elején Mörtel kapufát fejelt, az 52. percben viszont megszületett a találkozó egyetlen gólja: sok és jó átadás után a kijátszott vendégvédelem mellett Magyar Zsolt került helyzetbe és tíz méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda egy védő lábán megpattant (1—0). A későbbiekben a hazaiak magabiztosan tartották az eredményt, igaz, Rubold a 83. percben gólt lőtt, de lesről. (görömbölyi) Videoton—Tatabánya 3-0 (1-0) Székesfehérvár, 6 ezer néző. Vezette Nagy. B. A Tatabánya korábban jó néhányszor megtréfálta a sóstói pályán a Videotont, most azonban a pontszerzésre sem volt esélye. Az ötszázadik NB I-es mérkőzését játszó hazai csapat, szokása szerint óriási iramban kezdett és egykettőre vezetést szerzett. A Bányász nem hagyta ennyiben, erőfeszítéseket tett az egyenlítésért, de a gólkirályságra pályázó Kiprichnek és csatártársainak ezúttal helyzete is alig akadt Az ötödik percben Májer szögletét Szabó az „emeletről” fejelte háríthatatlanul a jobb alsó sarokba (1—0). Az 50. percben Végh tört előre, az alapvonalról okosan visszagurított és Burcsa tizenkét méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2—0). A 77. percben az ismét élményszerűen játszó Májer lecsapott egy lepattanó labdára, térült-fordult, majd éles szögből nagy gólt lőtt (3—0). (posch) MTK-VM-V Dóssá 1-0 (1-0) Megyeri út, 3500 néző, Vezette: Szávó. Feltehetően a gólról beszélnék majd a legtöbbet a mérkőzés kapcsán, így már csak illendőségből is fól isázzal kezdjük. Az első félidő záróakkordjaként Ebedli saját titedházosán belül a hazaadás szándékával az MTK csatárokon átívelte a labdát Szendrei felé, a labda pedig a kapus fölött a bal felső sarokba hullott (1—0). Az MTK-VM továbbra is tudatosan, jól futballozik, Megyeri úti sikere teljesenmegérdemelt. Az Ü. Dózsával nem lehet tudni mi lesz, mindenfajta tervszerűség nélkül játszottak a lila-fehérek. Egyetlen egy ember sem akadt közöttük, aki ihagára vállalta volna a szervezés gondját, még a válogatottban sok sikert elért Kardos is csak az indulataival tűnt ki. A játékvezető gondoskodott róla, hogy izgalmas legyen a mérkőzés. Kiosztott négy sárgalapot, beállása után tíz perc 25 másodperccel kiállította az újpesti Bogdánt. Heves vitát folytatott a pályára érkező Temesvári Miklóssal, majd a hatalmi szó döntött, az öltözőbe parancsolta az edzőt. A találkozó egyébként Tóth József nagy elégtétele volt. Csepel—Bp. Honvéd 0—0 Csepel, 4 ezer néző. Vezette: Huták. A bajnokság első 11 fordulójában a Csepel és a Honvéd kapta a legkevesebb gólt, de helyezésükhöz képest csak ritkán találtak az ellenfelek hálójába. A 12. fordulóban, egymás elleni mérkőzésük így szinte logikai úton levezethető végeredményt hozott, nem született gól a találkozón. " A Honvédban Menyhárt védett, mert a válogatott Andrusch József a keddi edzésen bokaszalagszalkadást szenvedett és szerdán már meg is műtötték. A találkozón nagy, időnként heves volt a küzdelem, de igazán nagy gólhelyzetet nem alakítottak ki a csapatok. Haladás—Rába ETO 3-1 (1-0) Győr, 8 ezer néző. Vezette Nagy L. Nyugodt hangulat uralkodott mindkét csapat öltözőjében a mérkőzés előtt, csupán a győri Preszeller készülődött némi izgalommal, mert századik alkalommal játszott az NB I-ben, ráadásul a korábbi játszótársak elleni Az évszakhoz képest kellemes időben kezdődött az összecsapás, amelynek első félidejében inkább küzdelmet, mintsem jó játékot láthatott a publikum. A két edző elképzelése közül ezúttal Rátkay Lászlóé vált be, aki biztonsági játék mellett a kontraakciókra buzdí Magyar Nemzet totta fiait. A tanácsot elsőként a 24. percben Topor fogadta meg, aki Fitos labdájával tört kapura és egyéni játék után szerzett vezetést a Haladásnak (1—0). A Rába enerváltan, elképzelés nélkül próbálkozott. Nem így a vendégek, akik a szünet után, az ötvenedik percben Marton lövésével növelték el ónjaikét (2—0). Az 57. percben Szentes közelről még szépített (2—1), de a 60. percben Topor megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak. A szombathelyi középpályás szinte valamennyi győri védőt kicselezte, majd Mészáros és Hlagyvik között, profi mozdulattal állította be a végeredményt (3—1). (P. g.) Eger—Pécsi MSC 1-0 (1-0) Eger, 3 ezer néző. Vezette Bay. Csakúgy, mint az előző két fordulóban, ismét jól játszott az Eger. Ugyanez mondható el a pécsiekről is, csak pont a fordított előjellel, ők a kitűnő bajnoki kezdés után az utóbbi mérkőzésen gyengélkedtek s most is. Az első félidőben például alig jutottak levegőhöz az újonc Eger ellen. A szünet után már próbálkoztak, de sokkal inkább volt esélye a hazaiaknak arra, hogy növeljék előnyüket, semmint a Pécsnek az egyenlítésre. A 22. percben Kiss Tibor szögletét Varga középre fejelte, Szebegyinszky továbbcsúsztatta és Cpepregi jó ütemben érkezve, nyolc méterről kapásból a kapuba lőtt (1—0). Békéscsaba-ZTE 2-2 (1-1) Békéscsaba, 1500 néző. Vezette: Nagy M. 1 Mint mindenfelé az országban, itt is csúszóssá, sárossá vált a pálya a hétközi fordulóra. Persze nemcsak a szomorú eső lehetett az oka annak, hogy a kezdéskor negatív nézőcsúcs volt a Viharsarokban, nyilván közrejátszott az is, hogy az egykori csabai oroszlánbarlang már régen szelíd pihenővé alakult Pedig szokásuk szerint tempósan kezdték a hazaiak, mégis a 13. percben, hihetetlenül peches gólt kaptak. Bay kapus egy szögletet próbált megmenteni Ottlakán rossz hazaadása után, de a roszul megfogott labda úgy pattant Nagy Imre elé, hogy a zalaegerszegiek hetese könnyedén sétálhatott be labdástól a csabaiak hálójába (1—0). Viszonylag gyorsan kiheverték a sokkot a csabaiak, hiszen alig tíz perc múltán a nehéz talajon is nagyon jól megélő Steigerwald ügyesen kotorta a labdát a hálóba (1—1). Mindinkább sárdagasztás-jelleget öltött a játék. A második félidő elején megint a vendégek jutottak lépéselőnyhöz, Péter szoká Az Elektronika Átviteltechnikai Szövetkezet (Budapest VII., Klauzál utca 30.) felvesz, heti 40 órás munkaidőben: — asztalost, kereseti lehetőség 5000—6500 forint/hó; — műszaki rajzolót, kereseti lehetőség 3000—4500 forint/hó; ■továbbá: feszített szálas (Deprez) műszerek gyártására kezdő és gyakorlott — betanított, illetve — szakmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet telefonon is „222-131”, vagy személyesen a fenti címen. sa szerint nyargalt fel, csak felborítani tudták, Galántai pedig védhetetlenül csavarta a jobb felső sarokba a zalaiak második gólját (2—1). Elkeseredett békéscsabai rohamok után a 85. percben győzött az igazság. Három kapufa után legalább az egyik pontot megmentő gólt lőtt a hazai csapat. Most is Steigerwald ügyeskedett (2—2). S hogy a záráshoz is legyen „programpont”. Királyvárit két perccel a befejezés előtt kiállította a bíró. (fábián) Vasas-SZEOL AK 0-2 (1-0) Fáy utca, 1500 néző. Vezette: Ádám. Egy félidőn át a két csapatnak a táblázaton elfoglalt helyét tükrözte a játék. Nemigen sikerült semmi a játékosoknak. A kivétel: a 24. percben Híres a Birinyitől kapott labdát belőve a Vasas fennállásának háromezredik NB I-es gólját érte el (1—0). A második félidőben Borostyán, majd Szijjártó góljával már 3—0-ra vezetett a Vasas, amikor Kun, később Deárc révén egy gólra megközelítette a SZEOL AK. A mérkőzés a 78. percben dőlt el, amikor Somogyi ellen büntetőt ítélt a bíró, amit Csorba értékesített (4—2). Ki lehetnek éhezve a sikerre a Vasas játékosai, mert nem kegyelmeztek a megroggyant ellenfélnek: Szijjártó és Kuti góljai állították be a 6—2-es végeredményt. Az NB I állása 1. Videoton 12 5 3 1 21- 8 19 2. DMVSC 12 7 3 2 15- 9 17 3. MTK-VM 12 6 3 3 19-11 15 4. Bp. Honvéd 12 6 3 3 12- 7 15 5. Tatabánya 12 5 3 4 18-12 13 6. Csepel 12 5 3 4 11- 7 13 7. Rába ETO 12 5 3 1 20-20 13 8. Zalaegerszeg 12 4 4 4 17-15 12 9. Pécsi MSC 12 5 2 5 15-14 12 10. Haladás 12 5 2 5 11-11 12 11. Eger 12 4 3 5 9-16 12. V. Dózsa 12 4 2 6 11-10 10 13. Vasas 12 3 4 5 16-17 10 14. Békéscsaba 12 4 2 6 12-22 10 15. Ferencváros 12 3 2 7 12-19 8 16. SZEOL 12 2 10 8-29 2 Hof lemondott Erich Hof osztrák labdarúgó szövetségi kapitány szerdán bejelentette lemondását. A bejelentés némiképp váratlan, hiszen a magyarokkal egy VB-selejtező csoportban lévő osztrákok a múlt héten legyőzték a hollandokat. Hof helyzete tehát megszilárdulni látszott. A 48 esztendős kapitány azonban lemondásának indoklásakor kijelentette, hogy hónapok óta úgy érzi, Beppo Mauhart, a szövetség elnöke nincs bizalommal iránta. Az említett elnök jelenleg külföldön tartózkodik, így a szövetség csak akkor határozhat a lemondásról, ha hazatér. Továbbra is 4—0 Folytatódott a 9. forduló óta tartó döntetlensorozat Moszkvában a Karpov—Koszperem sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen. A 26. játszmában Kaszparov vezette a világos bábokat s 24 lépés megtétele után ő ajánlott döntetlent, amit a címvédő Karpov el is fogadott. A párosmérkőzés állása így továbbra is 4—0 Karpov javára. A lépések: 1. Hf3 Hf6 2. c4 c5 3. Hc3 Hc6 4. d4 cd: 5. Hd4 e6 6. g3 Vb6 7. Hb3 d5 8. cd: Hd5 9. Fg2 Hc3 10. be: Fe7 11. 0—0 e5 12. Fe3 Vc7 13. Hc5 0—0 14. Va4 Fc5: 15. Fc5: Bd3 16. Bfdl Fe8 17. h3 Bd1: 18. Bd1: Bd8 19. Bd8: Vd8: 20. Fa7: Va8 21. Fc6: be: 22. Kh2 h5 23. Va5 16, döntetlen. Totótanácsadó a 47. játékhétre 1. Bielefeld (16)— Dortmund (17) S 2. Düsseldorf (15)— Hamburg (3) X 1 ». FC Köln (8) — Leverkusen (?) 12 4. Schalke 04 (12)— E. Frankfurt (19) 1 5. Uerdingen (6)— Kaiserslautem (4) x 1 S. Blau-Weis (16) — Bürstadt (10) X 1 2 7. St. Pauli (20) — Offerbach (9) X 9. Ascoli (15)— Roma fi) x 9. Atalanta (10)—Aveüino (7) 1 X 10. Fiorentina (6)— Inter (3) 2 I II. Milán (5)— Sampdoria (4) x 2 12. Taranto (15)—Bari (2) x 13. Verese (12)—Pisa (1) x 2 +1 Torino (2)—Verona (1) 1x2 Kisiklott a férfi csapat Fenn és lenn. Az óriási, kétszáz méter hosszú terem elején, a dobogón férficsapatunk a rangadót játszották, a terem másik végében a nők a felzárkózásért ültek asztalhoz a norvégokkal szemben. Délután három órakor a prognózis a következő volt: Portischék lelkesen és elszántan indultak harcba. Női gárdánk pedig dr. Kas Ritával erősítve is egy kicsit fáradtnak látszott. A csalódások, különösen ebben a szellemi sportágban ritkán múlnak el nyomtalanul. Verőci Zsuzsa hosszú függő játszmában győzte le Van der Mijét, és bizony nagyon fáradtnak látszott. Ivánka Máriát, aki Mádl Ildikóval együtt — ilyen is ritkán fordul elő egyszerre egy csapatban — önmattot komponált királyának, láthatóan megviselte a vereség. Mindhárman az ilyenkor egyetlen helyes utat követték a náluk jóval gyengébb játékerőt képviselő norvégok ellen. Kirakták a figurákat a nyitásban és hosszú pozíciós harcban győzték le sorra ellenfeleiket, 3—0 arányú győzelmükkel felzárkóztak az élcsoporthoz. A biztató előjelek ellenére egészen másként alakult férfisakkozóink küzdelme a rangadón. Az óriási érdeklődéssel kísért mérkőzésen mindkét válogatott az alapcsapatot ültette sakkasztalhoz. A játékidő első két órájában indokoltnak látszottak reményeink. Ribli és Sax is kedvezőbben állt Polugajevszkij, illetve Juszupov ellen. Polugajevszkij fel is ajánlotta a döntetlent valamivel hátrányosabb állásban. Ezt Forintos Győző csapatkapitány joggal kapcsolni akarta a Vaganjan—Adorján parti döntetlenre adásával. A magyar nagymester, aki harmadszor játszott sötét színnel, ekkor már rosszabbul állt Ezt az ajánlatot a szovjet csapat ka- pitánya, Makaricsev elutasítrásában Vaganjan lenyerte Adorján vezérét és a magyar nagymester a játszma feladására kényszerült. Sajnos, ezután a többi játszma is tragikusan alakult számunkra, Sax Gyula is elvesztette játsz máját Juszupoval szemben. Sax többször elkerülte a nyilvánvalóan döntetlen folytatást a kizárólag döntetlenre játszó ellenféllel szemben, de időzavarba került és elnézte ellenfele taktikai fenyegető,sét. Ezután a csaknem végig jobban álló Ribli vesztett., Azért csaknem, mert az időellenőrzés előtt még tíz lépéssel jobb volt pozíciója. Túl nagy kockázatot vállalt, és a rutinos Polugajevszkij kihasználta Riblr királyának védtelenségét. Ezután Portisch felé fordult a figyelem. A magyar nagymester sötét színnel a középjátékban gyalogot vesztett a nagy formában játszó Beljavszkijjal szemben. Portisch bár hősiesen küzdött, a függőben maradt végjátékban nagyon nehéz helyzetben van, és nem sok kilátása van a döntetlen elérésére. Férficsapatunk ilyen nagyarányú veresége egyedülálló a sakkolimpiák történetében és Szalonikiben is a legnagyobb meglepetés. Eredmények: Férfiak 2. forduló: Magyarország— Svájc 3—1, 3. forduló: Szovjetunió—Magyarország 3—0, (1). Nők: 2. forduló: Hollandia—Magyarország 2—1, 3. forduló: Magyarország—Norvégia 3—0. Ozsváth András Három magyar asztaliteniszeső az Európa-válogatottban Ljubljanában, a jugoszláv nemzetközi bajnokság alkalmával ülést tartott az Európai Asztalitenisz Unió (ETTU) elnöksége. A tanácskozásról dr. Lakatos György, a szervezet elnöke többek között ezeket mondta Kozák Mihálynak, az MTI munkatársának. — Bár több napirendi pontot vitattunk meg, az egyik legfontosabb a januárban első ízben sorra kerülő Ázsia —Európa találkozó volt — hangsúlyozta. — Most már végleges, hogy január 4—7. között Hongkongban lesz az új rendszerű verseny premierje, 1986-ban pedig Rotterdam a visszavágó színhelye. Már megtörtént a 12, illetve 9 fős Európa-válogatott kijelölése, a ranglisták alapján. — A férfiversenyben Klampár indul, a női viadalon Oláh és Szabó. Kriston és Urbán tartalék, ha történne lemondás, akkor ők is szerepelhetnek — folytatta Lakatos dr. Mi indokolta az Ázsia— Európa találkozó létrehozását? — Az uniónak már régi terve volt, hogy lebonyolítson egy ilyen találkozót. Európa játékosai minél többet versenyeznek az ázsiaiakkal, annál jobban megközelíthetik őket, s a távol-keletiek örülnek, ha játszhatnak a közismerten technikás európaiakkal. Szervezetünk nagy sikernek tartja, hogy javaslatára létrejön ez az egész asztalitenisz világot érdeklő viadal — mondta befejezésül dr. Lakatos György. Az Európa-válogatottak tagjait férfiak: U. Bengtsson, Waldner, Appelgren, Lindh (svéd), Surbeh, Kalinics (jugoszláv), Secretin, Brodeau (francia), Grubba (lenngyel), Pansky (csehszlovák), Mazunov (szovjet), Klampár (magyar). — tartalék: Kriston (magyar) és Kuharski (lengyel), nők: Popova, Bulatova, Antonjan (szovjet), Szabó, Oláh (magyar), Hrachova (csehszlovák), Vriesekoop (holland), Batinics (jugoszláv), Undblad (svéd). — tartalék: Urbán (magyar) és Krüger (nyugatnémet). Törőcsik András, az V. Dózsa labdarúgójának esetleges szerződtetéséről tárgyaltak Budapesten, a svájci Lausanne csapatának vezetői. A megbeszélések a jövő héten folytatódnak. EGY FENYŐFÁRA VALÓ FINOMSÁGOT NYERHET, ha a MEXIKÓ KÁVÉ tasakját díszítő figurákból 6 darabot december 3-ig címünkre beküld. UEXIKO K P VI _MAHIR-MEXIKÓ KÁVÉ *1450 BP9.PFZGÁJ