Magyar Nemzet, 1985. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
o A puszta adománya Madarat és Enyhült a kemény, hideg, a hőmérő csak néhány fokot mutat a fagypont alatt. A Hortobágy végeláthatatlan síkja vakító hómezővé vált, szikrázik rajta a délelőtti napfény. — Ez a legpraktikusabb idő — mondja elégedetten a Nivát vezető Nagy Imre, aki a Hortobágyi Állami Gazdaság dolgozójaként évtizedek óta foglalkozik a náddal, mostanában a műszaki ügyek irányítása tartozik hozzá. — A gépek tudnak haladni a jégen, a hidegben könnyen pattan a nád. De a túl kemény fagyot már nehezen tűri az ember, hiába melengeti magát a munkával. Lekanyarodunk a főútról, a kerékvágásban ide-oda dülöngél a terepjáró, gyűri maga alatt a letaposott havat. A gáton haladunk, mellettünk a befagyott halastó, a hatalmas nádtenger. Megérkezünk a depóhoz, oda hordják ki a kévéket, katonás rendben sorakoznak az egyforma gúlák. Éppen pihenőt tartanak a munkások, félreállítva a két gép, az emberek meg a tűz körül melegednek. Géppel és kézzel — Mióta aratnak? — kérdem a bemutatkozás formaságai után. — Ilyen későn még soha nem kezdtük — mondják egyszerre többen is, amiből rögtön kiderül, hogy régi, összeszokott gárdára bízták a drága nádvágó gépeket. Novemberben szoktunk kijönni, de most későn ért be a nád, csak január elején állhattunk bele a géppel. Háman dolgoznak egy nádvágón. A négy kövér keréken (egy méter átmérőjű mindegyik, de a szélessége is egy méter valamennyinek) guruló gép vezetője szabja meg a tempót , emeli vagy süllyeszti a vágószerkezetet attól függően, ahogy a nád magassága és minősége követeli. A levágott szálakat egy villás lánc sodorja a gép bal oldalára, s a kévényi nádat összes is csomózza. Ott a leszedő fogja a kévét, hátradobja, a rakodónak, aki eligazítja a kötegeket a teherautónyi platón. Kipróbálja? — szól oda a vezető: -r~' Ha lehet, miért ne? — mondom, s bizonyítva munkájuk iránti igazi érdeklődésemet, már mászok is fel a platóra.Vastag a jég, biztosan tartja a gépet, de még ha leszakadnánk is, amiégy „úszógumi” fenntartana a vízen. A pilóta rövid dudaszóval jelzi az indulást, s már gyűlnek is hátul a kévék, fogy előttünk a nád. A kés ütésétől szerte repül a növény csúcsán hajladozó bojtszerű buga, s mire a sor végén leszállok, szemem, szám, ruhám teli van nádpihével. — Nem irigylem■ őket — veregetem magamról az aratásbeli részvételem bizonyítékát, miközben Nagy Imre biztat, majd lekopik, lefújja a szél. — Nem lehet kellemes nyolc órán át a nádasban állni a hortobágyi szél támadásait. — Jól megfizetjük, így azután nincs gond a létszámmal. Még válogatni is kell a jelentkezőkből, ki menjen az aratógépre, ki maradjon a műhelyben, téli karbantartásra. Egy rakodó keres hét-nyolcezret havonta, a gépvezető még többet. « A Niva tovább visz bennünket néhány kilométerrel, megnézni a hagyományos technikát is. Mert bár a nyári aratásról szóló hírek főszereplője a kombájn, a nádvágás gépesítettsége teret ad még az emberi erőnek. Számos ok mellett például azért, mert akadnak kisebb nádasok, amelyekbe nem érdemes gépet vinni. Ezeket a területeket vállalkozóknak adja oda a gazdaság, akik vagy maguk, vagy (az öt-hat nagyvállalkozó) tíztizenöt alkalmazottal vágják a nádat. Vadász István szép nagy tisztást kerített már a tó partján, sorakoznak rendben a kévék. — Hetedik éve, hogy a nádvágásra tartogatom a szabadságomat. Egy hónap alatt, persze a hét végét is a nádasban töltve, megkeresek tíz-tizenötezer forintot. Hatkor jövök ki, délután négyig meg se állok a munkával. Várja, hogy kérdezek-e még valamit, majd szinte kényszerít a búcsúzásra. — Van még rám szükség, vagy mehetek? Már vágja is a nádát gyakorlott mozdulatokkal, tempósan, pillanatnyi szünet nélkül suhogtatva a kaszából házilag gyártott nádvágót. Csak ha nyereséges! A Niva visszavisz Hortobágy községbe, ott is az állami gazdaság tekintélyes, ám fura alakjával építésekor sok vitát kiváltott székházába. Bujdosó Attila igazgatóhelyettes a gazdaság legfőbb „nádfelelőse”. A Hortobágyi Állami Gazdaság az átlagosnál roszszabb természeti adottságok mellett igyekszik jövedelmezően működni. Rossz a talaj, szélsőséges az időjárás, aminek következtében a szokásos mezőgazdálkodás, a hagyományos növénytermesztés és állattenyésztés nem jövedelmező. Így rákényszerülünk, hogy kiegészítő tevékenységek sorával teremtsünk megfelelő nyereséget. Foglalkozunk vadászattal, idegenforgalommal, vendéglátással, van exportjukvágóhidunk és környezetvédő üzemünk, és ezért foglalkozunk a náddal is. — A nád felhasználásának évszázados hagyománya van az alföldi mocsarak vidékén. Mikor vált ez a növény a nagyüzemi termelés részévé? — Hetvenegyben kezdtük fejleszteni az ágazatot, felismerve, hogy a hortobágyi szikes mocsarak rendkívül jó minőségű, az időjárásnak - ellenálló nádat teremnek. Később másutt is kerestünk hasonló területeket, így ma már a Duna vonalától keletre vagy kétszázkétszázhúsz helyen gyűjtjük be a nádat. Jellemző a fejlődésre, hogy 1971-ben háromszázezer kévét számolhattunk össze, most már a kétmillió kévénél tartunk. Ebből a Hortobágyon terem meg körülbelül egymillió-kétszázezer. Részben a szikes mocsarakban, részben pedig a halastavakban. Ezzel a teljesítménnyel az országban második helyen állunk a fertői nádgazdaság mögött, ami egyúttal európai második helyezést is jelent. — Mi lesz a kévébe gyűjtött, gúlákba rakott náddal? — Az egyik részét tetőfedésre készítjük elő, a másik részéből nádszövet és nádlemez készül. A szövetet és a lemezt vagy közvetlenül használják fel, vagy további feldolgozással állítanak elő belőle készterméket. Kétnyelvű prospektust tesz elém az igazgatóhelyettes. A NÁDEX Külkereskedelmi Vállalat angol és német nyelven kínálja a magyarországi gazdaságok termékeit. A színes fotók illusztrálják a természetes anyag sokféle felhasználási lehetőségét. Gyönyörű nádtetők, praktikus használati tárgyak (előszobafogastól spanyolfalon és falburkolaton át lámpaernyőig és kerítéselemekig) és hasznos építőipari, mezőgazdasági anyagok (a vakolat alá való stukatúrszövettől a melegágyi takaróig) képei váltakoznak a nádtermelés munkafolyamatait bemutató ábrákkal. — A kínálat kétségtelenül gazdag. Kérdés viszont, hogy akad-e vásárlója ezeknek a termékeknek? — Jelenleg jól kiegyensúlyozott a piac. Éppen ezért nem gondolhatunk az ágazat jelentős fejlesztésére, hiszen a piac felvevőképessége korlátozott. A náddal csak akkor szabad foglalóznunk, ha nyereséget termel. Ehhez viszont jó árak, de alacsony költségszint kell. Tudjuk, hogy ez utóbbit mennyire nehéz kordában tartani. Az árak emelésével viszont csínján kell bánni, hiszen ha túl drágán adjuk a nádat, esetleg a külföldi megrendelőnek is jobban megéri, ha maga kezd az ottani nádasok hasznosításához. Egymillió dollár... — És a belföld? — Néhány év óta érezhető a mezőgazdaságban egy szemléletváltozás. A gazdaságok a hatvanas-hetvenes években állattartó telepnek épített „betoncsodáktól visszatérnek a sokkal olcsóbb, ráadásul az állatnak jobb él étkeret nyújtó faszerkezetes, nádtetős istállókhoz, hodályokhoz. Ettől várunk némi fellendülést, a közeljövőben. Foglalkozunk víkendházak tetőfedésével is, évente vagy százat rendelnek tőlünk. 1984-ben egy nyugatnémet parasztház nádtetőjét készítették el a szakembereink, a megrendelő teljes megelégedésére. A NÁDEX, amely igen jó partnernak bizonyult a termékeink külföldi értékesítésében, igyekszik további megrendeléseket is szerezni. Néhány nyugat-európai országban, Hollandiában, az NSZK- ban és Dániában, tehát ott, ahol régi hagyománya van a nádtetőnek, újra növekszik a népszerűsége. Reméljük, hogy nekünk is sikerült gyökeret verni ezen a piacon. Végül néhány adat a nád gazdasági jelentőségének érzékeltetésére. A Hortobágyi Állami Gazdaság éves termelési értéke 1,2 milliárd forint, ebből a nádágazat jó évben százmillióval részesedik. Az ágazat nyeresége erősen ingadozó (hetvennyolcban 12 millió volt a tiszta eredmény, a következő évben viszont kétmillió a ráfizetés), de azért a tavalyi négymilliós haszon átlagosnak mondható. Ez pedig nem rossz eredmény, a gazdaság teljes tavalyi, az előzetes adatok szerint harminc-harmincötmillió közötti nyereségéhez képest. Az export? Egymillió dollár. Ami nem sok, ám a „sok kicsi sokra megy” elv tiszteletben tartásával mégiscsak becsülendő. Különösen, ha arra gondolunk, hogy komolyabb befektetés nélkül, csak éppen a betakarítás és feldolgozás költségeit megfizettetve ajándékozza ezt a gazdaságnak, a népgazdaságnak a puszta. Görömbölyi László disznóshatása mégis útra keveredne, ne feledkezzen el a majoránnáról. Mert azt itt nem lehet kapni... így végződött a levél, ami a Völgység egyik kis falujából érkezett az ünnepekre. S a nagy hóban, fagyban útra keveredtem, zsebemben a majoránnával és kezemben egy demizson borral. Mifelénk az a szokás, hogy akit disznótorba szívnak, az nem megy üres kézzel, italt visz magával. „A Dunába vizet!” — mondja ilyenkor a gazda, de azért látni az arcán, hogy jólesik neki a figyelmesség. „Ha már hozta, kóstoljuk meg, iható-e?” És kóstolgatjuk szaporán. De előbb a pálinkát. Nem érek oda „időben”, lekésem azt a nagy pillanatot, amikor kivonszolták a hízót az ólból. A fehér udvaron fekete foltok, a kút és az eperfa között égett a máglya. Elképzelem, miként lobbant fel a reggeli félhomályban, a kékesszürkés derengésben. Gyermekkoromban otthon én tápláltam ilyenkor szalmával a tüzet. De ma már gázzal perzselnek, szegényebbé vált a disznóölés egy hangulati képpel, de ugyanakkor gyorsabbá, percek alatt elkészülnek a disznóval, rakják az ajtó féloldalára és viszik trancsírozni az istállóba. Mire odaértem, már kisült az első fokhagymás rostélyos, a cigánypecsenye, ecetes uborkával esszük, kóstolgatjuk rá az,bort, amit a gazda hoz fel a pincéből. De előbb a pálinkát kell dicsérni. „Innepi pálinka” mert mézes, ez így szokás nagy ünnepeken, lakodalmakkor a székelyeknél. Ágnes asszony közben elsiratja az áldozatot, „úgy a szüvemhez nőtt, olyan étkes volt, ha gondolta volna .. Régi disznótorok történeteit mesélik a jelenlévők, a böllér, aki szintén bukovinai, egyszer átkelt ilyenkor, télen a Szucsaván, s beszakadt alatta a jég. Egy másik történet Radóc városában: ellopták éjszaka a besózott friss húst. Vannak vidámabb esetek is, Bácskában, Hadikfalván egyszer három hízót szúrtak le egyszerre. „Olyan disznóink voltak nekünk ott, hogy aki meglátta üket, kalapot emelt előttük, s köszönt...” Ágnes asszony ott tanulta meg a „szárma” készítését, szerémiesen, dagadóval. Itt másképp csinálták az őslakók, s más volt az íze, a régi hazában, Bukovinában is, ahol „galuskának” nevezték. A kemencét kuttornak. „Fütözzenek egy sort a kuttornál és ha megéhültek, egyenek el néhány harapást .. Milyen ízes beszéd, fel kellene jegyezni, de emlékszem, Sebestén Ádám külön kis szótárt adott belőlük a bukovinai székelyekről írt könyvében. Olyan veretes olvasmány, mint a Károli Biblia. Ágnes asszony közben elsiratja a disznót, amelyik olyat „sikortott” reggel, hogy felverte álmukból a szomszédokat. Gondolom, sok ezer disznó sivított fel ezeken a havas, hideg reggeleken az országban, nem a KSH, de saját számításaim alapján legalább egymillió „áldozata” van a szép és hasznos téli falusi szokásnak, a disznóölésnek. Dél felé egy kis pihenő, kóstoló. Mindent meg kell ízlelnie a ház asszonyának, nehogy elsózzák a férfiak (mert egyre csak isznak), a hurkát, kolbászt. A sokat emlegetett hízó most már jellegtelenné vált, nem disznóról beszélnek, csak kolbászról, töltelékről, sóról. „Hol az a Pestről érkezett majoránna?...” Gergő ma nem ment iskolába, innen ez neki is, de már nem olyan, mint régen volt nekünk, gyerekeknek, akik vártuk a disznóhólyagot, hogy gyúrjuk, tágítsuk és felfújjuk. Amikor kiszáradt, ez volt a focink, olyan könnyedén repült, mintha a súlytalanság állapotába került volna. „De Gerlének rendes lasztija van, anyóka vette”. És Gergé már nem emlékszik a Szucsavára, Bukovinára, a bácskai menekülésre, Gergé hatodikos, itt született, de azért „innep” a disznóölés az ő életében is. Apáról fiúra szálló szokások sorozata. Hogyan kell keverni a zsírt a katlanban, milyen követ raknak nehezéknek a disznósajtra. És a kocsonyahús milyen legyen. A kocsonyát „ózott"-nak nevezik. A vacsora mindig orjaleves, sülthurka, kolbász és galuska, azaz töltöttkáposzta. Toros galuska. „Gergő, hordod szét a porciót, készülődj, kisfijam!” Gergő piros arccal indul a porozóban, a viharos hófúvásban, tíz „porciót” hord szét, egy kis kóstolót sógornak, komának, szomszédnak. ..a zenéző úr nehogy kimaraggyon!” Minden háznál kap néhány fillért, ez az ő keresete. Disznótori krajcár. „Ne menjen, viszek be forró cserepet az ágyba” marasztal Ágnes asszony este, mikor már mindannyian elpilledtünk asok falatozástól, meg a bortól. Milyen kellemes volt a jéghideg szobában bebújni a forró cserepekkel felmelegített dunyha alá, emlékszem, egyszer a hajam is zúzmarás lett reggelre. Mert akkor is ilyen ,,porozó” idő járta otthon. Hej, régi szép, hatalmas, szikrázó telek! Aztán csak elbúcsúzom. Viiszem a demizsont, de nem üresen, a gazda teletöltötte saját borával és amikor a kezembe nyomta, azt mondta: „A disznó emlékezetére ...” (Illés) Masiar Nemzet Péntek, 1985. január 25. Hugo-szökőár Alig múlt el az 1984-es Diderot-év, a szikrázó szellemű enciklopédista halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett tudós tanácskozásokkal, újrakiadásokkal, színpadi felújításokkal, máris szinte lázban ég az egész francia szellemi élet: az idén Victor Hugó halála centenáriumára emlékezik az ország. Míg a Diderot-év eseményei inkább az elithez szóltak, az Hugo-esztendő hullámai, úgy látszik, mindent elöntenek, s az Hugoóceán valóságos szökőárként zúdul népre-nemzetre. Noha a pontos dátum május 22-éreesik, már januárban megnyílt egy Hugo-plakátkiállítás az egyik metróállomáson és a sajtó meg a könyvkiadás lavinája máris megindult: a jobboldali Quotidien de Paris együk januári száma nyolc teljes oldalt szentelt a költőnek, akinek eszméit — a francia pluralizmushoz híven — mindenki a maga Szájíze szerint igyekszik hasznosítani. Már kapható a Magazine Littéraire különszáma, s nemsokára megjelenik az Europe című baloldali folyóirat Hugónak szentelt száma, melyeket még sok más folyóirat fog követni. A nyomdagépek serényen forognak: új, minden eddiginél különb nemzeti összkiadás készül műveiből, 15 vaskos kötetben. Míg nálunk olykor megesik, hogy az emlékező művek az évforduló után jelennek meg, a franciák fürgesége, amelyet persze a tőkés haszonszerzés tüze is fűt, most is példás: már a könyvesboltokban van több fontos könyv. S nemsokára jönnek a bélyegek, meg a rádió- és tévéműsorok, úgyhogy némelyek — ez is gall szokás! — máris gúnyolódnak az egetverő „hugolátriáj”. Megvallom: nem lepne meg, ha a Gallimard újra kiadná azt az 1982-ben megjelentetett Hugoliade című csípős (és roppant igaztalan!) pamfletét, amelyet nem más írt, mint egy tizenhatéves kamasz, akit akkor még Ionescunak hívtak, és amelynek már a címe is halványdöntető volt: Viata grotesca' sinifagidti a ,'tui Victor Hopo. Erkölcstelenséggel, házasság szédelgéssel vádolta a ..középszerű lángász”-t, aki szerinte mindig opportunistának bizonyult. (Ezt a divatos vádat megfellebbezhetetlenül verte vissza Ilvés Dvnia Huno védelmében című, a költő születésének 150. évtonciinója alkalmával írt lendületes tonni]rapnntítion.) No, de lássuk a komoly munkákat! Megjelent Hubert. Juin haladó írónak és irodalomtörténésznek új Hugo-monográfiája, mely a korábban kiadott kötet folytatása és ezúttal az 1844—1870-es korszakot dolgozza fel (tehát lesz még egy harmadik kötet is), Juin pozitivista alapossággal. Lawsonhoz , méltón, tudományos, tárgyilagossággal méri fel a hallatlanul alkotó munkásságát („naponta játszva megír száz sor verset vagy egy ír regényt” — mondta Illyés, s én még hozzáteszem, hogy összesen 160 000 sornyi ,költeményt vetett papírra)." A másik vaskos könyvet Alain Decaux, az egyik legnépszerűbb televíziós személyiség írta, aki arról nevezetes, hogy minden rendezői fogás vagy színészi segédlet nélkül, ppyedül pazar előadói tehetségével le tudja nyűrözni a történelem iránt érdeklődő mezők midiéit. Ő egyébként a Ráth-Wéch -féle témák mestere, s a múlt nagy rejtélyeiről szokott szólni, az Özönvíztől (nem tréfálok: megvan nekem a Noé bárkáiéról szólp *cmulmá,'’va) a Shakespea»*etitkon: a Vacalaropeon és a qfi fvri pf pcre_ «^nn Pparl TiVer oldalas ir*vn^?jának fd érdekessége, hogy húszezer, részben eddig kiadatlan levelet ismertet. A harmadik könyet a mai francia szellemi élet egyik szelvénységé írta, "Rendkívüli átváltozás címmel. Arról aJean-Francois Kahnról van szó, aki hajdan a francia forradalmároskodik később a Le "Monde algériai tudósítója, majd a TJExpress munkatársa lett, de csak a Tes Nouvelles littéra,*m«? című hetilap főszerkesztője kérdezt azonban a csődbe vitte, s most hete megindíth át* a Csütörtöki Esemény című hetilapot, amelyben újfent kiélheti perlekedő hajlamait. Nos, Katin, a költő politikai pályáját méltatja, azt a „rendkívüli metamorfózist”, amely X. Károlytól Bonaparte Lajoson át a demokraták, sőt a szocialisták táborába vezette, de főleg azt emeli ki, hogy a lánglelkű próféta tulajdonképpen minden erőszakot elítélő „centrista” volt... Egy másik mű Pierre Nóra mamája és a Köztársaság emlékezetes eseményeinek-helyeinek a krónikája. A szerző a Gallimard irodalmi vezetője, eredetileg szintén történész, mint Karín, de saját munkásságát feláldozta a nagyok oltárán: ő adta ki Dubl, Foucault, Le Roy Ladurie és mások világszerte megbecsült könyveit. 1980-ban pedig megalapította az értelmiség egyik fontos folyóiratát, a Le Debat-t. Most megjelent munkájában külön fejezetet szentelt Hugó temetésének, emlékeztetve arra a botrányra, hogy nem sikerült a tetem bebalzsamozása, amit a hithű La Croix című napilap úgy kommentált, hogy: „Isten elfordította az ő orcáját Hugótól”. Nóra emlékeztet egy másik szélsőséges véleményre is, éspedig a „balos'' Lafargue-éra, aki heves pamfletet szentelt a költőfejedelemnek, s az volt az egyik fő szemrehánttása, hogy ötmillió aranyfrankot keresett műveivel (itt eszembe jut Illyés megjegyzése: indulásakor „inge mindössze három volt, egy a testén, egy a fiókban, egy a mosónénál"). Megemlítek egy albumot is, amely Hugó fényképeit (tudjuk:: Guernesey szigetén Charles fia buzgó fotográfus volt, neki köszönhetőek a Teleki Sándorról és Mészáros Lázárról készült remek fotók) és rajzait tartalmazza. Hadd említsem meg, hogy újra megfelelt .Jean Gaudon könyve Hugó lírájáról és Georges Piroué munkája prózájáról, s természetesen Maurois híres Olympiája. Az Hachette pedig kiadott egy életrajzot, sőt egy képregény-élettörténetet, mely az ifjúságnak szól. Napvilágot látott egy csinos kis kötet, amely a guernesey-i Hauteville-House-ba, Hugó kastélyába vezet el bennünket (hadd jegyezzem meg, hogy a Múzsák legújabb számában is van képes leírás erről a nevezetes palotáról, e sorok írójáról). Végül megjelent a nemrég elhunyt Jean Hugó visszaemlékezése, Utazás Moszkvától Leningrádig címmel. Ebben a költőóriás dédunokája a százötven éves évfordulót ünneplő Szovjetunióban, Éluard társaságában tett útját ismerteti. Ám a szökőév nemcsak Frankhont önti el! Máris megjelent Amerikában Victor Bombert Victor Hugo and the risionary novel című könyve, mely a költő modernségét emeli ki. Nem tudom, nálunk lesze valamilyen , megemlékezéspompás kis kiállítást lehetne rendezni, magyar kapcsolatainak tárgyi emlékeiből!s, de mindenesetre megérdemelné. Ismét Illyést idézem. ..Igaz barátunk volt. Nelunk nehéz pillanataiban tétovázás nélkül kiállt igazunkért. Nemcsak az ételveszélyben forgó, a török földön internált Kossuth szabadon bocsátása mellett emelt szót. Tiltakozott Teleki Blanka elhurcolása. Madersprach Franciska megvesszőzése ellen Halhatatlan soraiban nem is egyszer elénk tűnik: Magyarország, Pest, Buda, Arad, Temesvár ” Bajomi Lázár Endre Vaev Péternek, az Oroszországot ny*gyidó cárnak az életéről forgat négyrészes, összesen tízórás filmsorozatot Szukálban az XBC, az e*rvík JoenaRYölib amerikai televíziós társaság. A Péter életét ízil- Wésétől haláláig bemutató, *6.5 millió dolláros költséggel készült szuperprodukeiá tesz » legdrágább televíziós film amelyet eddie Nyilamonkészítettek. Isazí sztárnarí déval szolgál, hiszen szerenlői között olyan világhíres«észek vannak, mint Tanwrenr Olivér, Omar Shariff, Vitessa Redszave, I.ili Palmern»«na SchisruHa. A címszerepet, az ítélet. Nümhererbun és az A Hona foglya? cím is és sok más világsikerű filmből Mft!?va»*or*zázon isből ismert Maximilian Sebe)? játssza. Bár a film p**m konrodukciós alkotás, szerénél benne több négyes szemét színész is. A forgatáshoz a Gorkij filmstúdió nyújt sejtítséget az NRC-rtek, s a csatatérmetek felvételében részt vesznek a szovjet hadsereg egyes alakultai