Magyar Nemzet, 1985. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-04 / 2. szám

10 Autóstop Idős parasztember integet az országút szélén. A csúszós, jeges úton egymásután húz­nak el mellette a gépkocsik. Aztán egy fehér Lada mégis megáll, középkorú férfi int az öregnek, hogy b­eszállhat mel­­­­lé az első ülésre. Néhány má­sodperc­ elteltével a kilomé­teróra százhúszat mutat, je­lezve, hogy vezetőjének ugyancsak sürgős a dolga. A bácsi­­ fejét csóválva mondja jótevőjének: " — Aztán úgy hajtson ám öcsém, hogy még nem ren­delkeztem. (k. p.) Mi jelent meg a Magyar Közlönyben? A Magyar Közlöny 56. számá­ban a következő rendeletek je­lentek meg: — A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Belga Királyság Kormánya között a polgári eljá­rásról szóló, Hágában az 1954. évi március hó 1-én kelt Egyezmény alkalmazásának megkönnyítésére irányuló, Brüsszelben 1983. május hó 9. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről; — Egyes bizottságokban szemé­lyi változásokról; — Az utak forgalomszabályozásá­ról és a közúti jelzések elhelyezé­séről ; — Az agrár- és élelmiszerterme­lő ágazatok felhalmozási adójáról. A színházak pénteki műsora Erkel Színház: Kékszakáll (4. béri, 3. fel., 7) — Nemzeti Színház: A szélmalom lakói (7) — Várszín­ház: János király (7) — Katona József Színház: übi: király (7) — Madách Színház: Macskák (11) — Madách Kamara: Kedves hazug (7), Hotél'.u (é­jjel fél 11) — Víg­színház: Merlin (Varsányi I. bér­. 3. ee. fél 7) — Pesti Színház: Equus (a nov. 27-i jegyek érv. 7) — Fő­városi operettszínház: Mária fé­­lgism­asy (Kálirin m ínye, btr.V 2. ,Sírt 7) — Mihália Színház: vált egyszer egy Városliget (7) — József Attila Színház: A tündérlakó lányok (7) ■— Pesti Vigadó Kamaratermében: A legnagyobb magyar (7) — Vi­dám Színpadi Hajrá, magyarok (7) — Kis Színpad: Együtt, ameddig bírjuk (fél 3) — Radnóti Miklós Színpad: Színlelni boldog szeretet (7) — Józsefvárosi Színház: Szent Johanna (7) — Játékszín: Magas­­feszültség (7. Győri Kisfaludy Sz. vendégjátéka) — Budapesti Gyer­­mekszínház: Tündér a padláson (du. 3) — Állami Bábszínház a Jó­kai téren: csipkerózsika (de. 10) — a Népköztársaság útján: Dió­törő­ (du. 3) — Zeneakadémia: A Magyar Rádió és Televízió Szim­fonikus zenekara és énekkara (MRT Ifj. bér­. I. fél .) — Fővá­rosi Nagycirkusz: Cirkusz Ben­neweys (du. fél 1 és fél 8). — Vasárnaptár: Január 3-én, szombaton Békéscsabán és Öcsin országos állat- és kirakóvásárt rendeznek. Abonyban országos ál­latvásár. Komlón országos lerakó­vár,ár. Győrött, Komlón, Makón, Mezőtúron, Ácsán és Szerencsen pedig autóvásár lesz. Január 6-án, vasárnap Kaposvárott, Lajosmi­­zsén, és , Pécsett tartanak országos állat- és kirakóvásárt, autóvásár lesz Cegléden, Debrecenben, Gyu­­látt, , Jászberényben, Kapuváron, Kiskunhalason, Miskolcon, Nyír­egyházán, Oroszlányban, Pécsett, Szegeden, szentesen, Székesfehér­várott, Tiszakécskén és Török­­szen­tmiklóson.­­ EGY SZEMÉLY HALÁLÁT és 490 személy megsebesülését okozták a szilveszter éjszakáján robibanó petárdák, a Német Demokratikus Köztársaságban. m ­ A XVIII. kerület pesz­­tmrei városrészének történetét bemutató kiállítás nyílt csütör­­tökön a Vörösfény utca 129— 131. alatti általános iskolában. A kerület felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából összeállított tárlaton 1919-től mutatják be a városrész tör­­énetét s munkásmozgalmi múltját.­­ Pályaválasztási kiállítás nyílt csütörtökön Nyíregyhá­­zán, a Váci Mihály Művelődé­si Központban. A tárlaton ter­mékekkel és fotókkal mu­tatja be a választható szakmákat­­ végzős diákoknál­ a Szabók-­ megyében működő négy építő­ipari vállalat, a Taurus nyír­egyházi üzeme és a Szabolcs Cipőgyár. — A hetedik országos szóló­táncfesztivált január 11—13- án rendezik meg Békéscsabán 29 együttes száz néptáncosá­nak részvételével. A találkozó első napján a békéscsabai ifi­házban a nyilvános próbákat láthatja a közönség, 12-én dél­előtt a kötelező, délután a sza­badon választott táncokat mu­tatják be a résztvevők. Vasár­nap értékel a nyolctagú zsűri, s a délutáni gálán átadják a­­ legjobbaknak az aranysarkan­­­­tyúkat, aranygyöngyöket. Számok, tények Kínában az utóbbi három év­tizedben több mint kétszeresé­re nőtt a várható élettartam, a Világbank most közzétett­­ egyik jelentésének adatai sze­­­­rin. Míg 1950-ben csupán 32 év­­ volt Kínában a várható átla­gos élettartam, 1980-ban már 89­­ év. (összehasonlításul az USA- ban jelenleg 72,4 év.) Mint a jelentés írja, jó eredményeket­­ értek el a gyermekhalandóság­­ ; csökkentésében; a kínai váró- ;­­­sokban jelenleg 13 ezrelék a­­ gyermekhalandóság, vidéken­­ pedig 21 ezrelék. 1949-ben Hí­ ,­nában még ezer újszülöttből kétszáz meghalt. Ami a táplál­­■­kozást, kalóriafogyasztást ille­­­­ti: a kínaiak átlagosan napi­­ 2539 kalóriához jutnak, ami hét­­ százalékkal több, mint ameny­­nyit az orvosok ideálisnak tar­­­­tanak. (v. é.) — Áldozat vagy tigrisasszony címmel pitti Katalin, Lebianc Győző, Mikes Lilla és Péter Szabó Anikó műsorát láthatják az ér­deklődők január 10-én, csütörtö­kön, 19 órai kezdettel, a budapesti Korona Pódiumon. — A Nemzeti Színház igazgató­sága közli, hogy január 4-én, pén­teken, a Várszínházban a János király előadása Vass Éva megbe­tegedése miatt elmarad, helyette a Családi ház manzárddal kerül színre. A jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén január 20-ig visz­­sza­válthatók. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.00 Tévétorna 20.00 Szivárvány 8.05 Iskolatévé V. elődöntő 9.25 Energetikáról — 22.05 Péntek esti randevú energetikusokkal „Kölyköd voltam” VI. 4. (Film az Edda 10.05 Játékos időtöltések Művekről) FF (Ism.) 23.50 Tv-híradó 2. NSZK—kanadai— francia 2. MŰSOR kisjátékfilm-sorozat • JCN­L10 Képújság 10.35 Adagio (Ism.) 18-15 Don Quijote NSZK-balettfilm Spanyol rajzfilmsorozat Beethoven XXXIX. 13. Hammerklavier 18.40 Az állatok nyomában szonátájának (Op. 16.) (Ism.) FF Adagio-tételére Francia filmsorozat 11.00 Képújság XIII/ll. 14 50 Iskoláiéva 19.00 Keresztkérdés 16.35 A sebesség bűvöletében Fejtörő játék­os Képújság 19.30 Megvalósult álmok 16...0 Nemzetközi síugró Kolombusz Kristóf verseny NSZK rövidfilm Közvetítés Innsbruckból. ....................... ♦ elvételről 20 00 A kenti diákok 18.00 kalendárium Amerikai tévédráma Ismeretterjesztő magazin 22.25 Képújság -Magár Nemzet m KB©Gaatm — Fejüknél összenőtt ikrek születtek Olaszországban. Az első vizsgálatok alapján, saj­nos, fennáll annak a veszélye, hogy a gyerekeknek közös agyuk van. Orvosaik a követ­kező napokban döntöttek­ arról, vállalhatják-e a szétválasztási műtét veszélyeit. — öt bütykös hattyú állan­dó vendége lett Zalaegerszeg szabadidőparkjában a csóna­kázótónak. A kecses madarak télre sem költöztek el. A zala­egerszegi mezőgazdasági szak­munkásképző intézet növendé­kei a szelíd, emberhez szokott hattyúkat most ságodi tanin­tézetükbe vitték. A hattyúk egész télen itt maradnak, csak tavasszal telepítik őket vissza a tó vizére.­­ Nitrogéngázzal szeretnék megóvni a további eróziótól az Akropousz kariatidáit. A 2500 éves műemlékegyüttes igazga­tója bejelentette, hogy nitro­géngázzal töltik meg a citri­­neket, amelyekbe az ősszel el­helyezték a márvány nőalako­kat. Mint ismeretes, azért kel­lett eredeti helyükről, az Erekhteionról beszállítani a szobrokat az Akropolisz mú­zeumába, mert a szakértők megállapították, hogy a levegő kéndioxid-tartalma erősen ron­gálja őket. Ám, mint kiderült, a múzeumi elhelyezés sem tö­kéletes megoldás, a szakembe­rek most a nitrogéngáztól vár­ják a további erózió megszün­tetését. — Az ördög három arany­­hajszála című mesejátékot — Keleti István darabját — ja­nuár 6-án, vasárnap 15 órakor a Magyar Néphadsereg Műve­lődési Házában (XIV., Népsta­dion út 34.) mutatja be a Bu­dapesti Gyermekszínház. A Szigetszentmárton és Kiskun­­lacháza között a ráckevei Dana­­ág jegesedése miatt a hajó sze­mélyforgalom, Nagymaros és Vi­­segrád között pedig az alacsony vízállás miatt a teherforgalom bi­zonytalan ideig szünetel, közli a Pest megyei Kishajózási Vállalat.­­ AZ ELTŰNT AMERIKAI RE­PÜLŐGÉP roncsait az Andok egyik, örök hóval borított hegyén, a bolíviai fővárostól ötven kilomé­terre lévő lUlihan­ oldalában fe­dezték fel, hatezer méterrel a ten­­­gerszint felett. A roncsokat a nagy magasság miatt egyelőre he­likopterrel sem tudták megköze­líteni. Feltételezik, hogy a szeren­csétlenséget a gépen tartózkodó 20 személy közül senki sem élte túl. Az­ F­astern Airlenes amerikai légitársaság szakemberei úgy vé­lik, hogy a gép az Andok csúcsai között viharba került, s a hegy­oldalnak ütközött. — KÁBÍTÓSZERCSEMPÉSZES V­AD JAVAI- letartóztatták a ko­lumbiai elnöki iroda sajtóiroda vezetőjét és helyettesét, akik dip­lomáciai csomagban kokaint csempésztek Spanyolországba, 3,5 kilogrammot juttattak el Kolum­bia madridi nagykövetségére. A spanyol rendőrség a múlt hét vé­gén őrizetbe vett egy spanyol fér­fit, akinél megtalálták a kábító­szert. A szotnyel hatóságok őrizet­be vették Kolumbia madridi nagy­­követségének másodtitkárát is. — Ü,1 üzemcsarnokot adtak át rendeltetésének csütörtökön a Debreceni Finommechanikai Vállalatnál. Ebben a korszerű csarnokban készülnek ezentúl a vállalat külföldön is ismert termékei, a lamináris boxok.­­ — Számítástechnikai tan­­folyamot indított általános és középiskolások, valamint fel­nőttek részére a kaposvári­­ Killián György Ifjúsági és Út­törő Művelődési Központ. A tízhetes tanfolyamon az ok­tatást­ a Táncsics Mihály Gim­názium tanárai vállalták . Helytörténeti pályázat: a XXII. kerület történetének ki­egészítésére pályázatot hirde­tett a helyi tanács művelő­dési, egészségügyi és sportosz­tálya, s a Nagytétényi úti Út­törő Ifjúsági és Művelődési Központ. A pályázat kiírói családtörténeteket, visszaemlé­kezéseket, anekdotákat, fotó­kat, meghívókat, étlap- és pla­kátgyűjteményeket egyaránt elfogadnak. A pályázatokat a művelődési központba — XXII., Nagytétényi út 35. — kell eljuttatni március 1-ig. Eredményt 1985 áprilisában hirdetnek. — Erős jegesedés kezdődött a Kisalföld folyóin. A Rába­­ alsó és középső szakaszán jég­­i zajlást figyeltek meg, Győr­­ térségében pedig teljesen be­­­­állt a folyó. Befagytak a szi­­i­getközi Duna-ágak is. A Rép­­­ce folyót is összefüggő jégta­karó borítja, a Fertő tón is megindult az erős jégképződés. Az ásványrárói vízügyi kikö­tőben készenlétbe helyezték a jégtörő hajókat.­­ Mínusz ötven fok körüli hőmérsékletet mértek a Kazah­ SZSZK-ban,­­ jelentik Alma- Atából. Ez megközelíti az ot­tani hidegrekordot, a mínusz 57,1 fokot, amelyet 1893-ban jegyeztek fel. A Számítógép segíti a Du­nai Vasmű konverter acélmű­­vébzen dolgozó acélgyártók, fuvatásvezetők, diszpécserek munkáját az új évben. Az SZM—2-es folyamatirányító gép üzembe helyezését szovjet és magyar szakemberek végez­ték el. A számítógép alkalma­zása lehetővé teszi, hogy tovább javuljon a Dunai Vasműben­­ gyártott acélok minősége.­­ A Szabolcs-Szatmár me­gyeiek Baráti Klubjának ren­dezésében január 5-én (szom­baton) 17.30 órai kezdettel „Fe­hér asztal találkozó” lesz a SZOT Szálló Magyaros Étter­mében (Benczúr u. 35.). 1 ■ 1 ' ' ‘ 1 — HALÁLOZÁS: Mélységes fáj­­­dalommal tudatjuk mindenkivel,­­ aki ismerte és szerette, hogy Kál­­­mán György, a volt Fémbútorgyár * nyugdíjasa, 72 éves korában itt­* hagyott bennünket. Temetése 1985. január 6-én, 12 órakor a Rákos­keresztúri (Kozma u. 6.) temető­ben lesz. Gyászolják: felesége sz. ■ Lampl Éva, fia Péter, menye Zsu­■ zsa, unokája Tamás és minden­­ rokona és jó barátja. X — Dr. Gál Gyulám* december 31-én elhunyt. .Január 6-án, va­sárnap fél egykor férje sírjába te­­­metjük. — A gyászoló család. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Bárdos György­né Lengyel Erzsé­bet, aranydiplomás énekművésznő, s életének 79. évében, 1984. decem­­­ber 11-én, elhunyt. Hamvaszt­ás­­ utáni búcsúztatása 1985. január 11-én, 10 órakor lesz, a Farkasréti te­metőben. A gyászoló család. X .• A gyászoló család, és a Bu­dapesti Műszaki Egyetem tájda­­­lommal tudatja, hogy Kardos An­­­dor, gyémántdiplomás mérnök, az­­ -építé­iki­vitele ősi Tanszék nyugal­­­mazott tanszékvezető egyetemi ta­­­­nára, életének 85. évében csend­­­ben elhunyt. Hamvasztás utáni­­ búcsúztatása, 1985. január 14-én, 9.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. (Kozma u. 11.). Az el­­­hunytat a Budapesti Műszaki Egye­st­­em saját halottjának tekinti. X 1. — Szomorú szívvel tudatjuk a­­ régi barátokkal, hogy Jávor Pál - színművész özvegye, Jávor Pálné - váratlanul elhunyt. Kívánságára a férje mellé helyezzük örök nyuga­­­lomra, a Farkasréti temetőben, f. - bő 9-én, 12 órakor, a gyászoló -­­család. X 6 — Mely fájdalommal tudatjuk,­­ hogy dr. Simor László, életének 70.­­ évében, 1984. december 29-én, hosz­­i­­szú betegség után elhunyt. Drága sí­r halottunk temetése 1985. január 11- ■­ én, k­.30-ko­r tesz a Rákoskeresz­túri új köztemetőben, a gyászoló család. X. — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, a akik, férjem, édesapám, Babos Sándor temetésén részt vettek. TM szobán, írásban, vagy táviratban részvétüket együttérzésüket nyil­­'■ - váníttották. A gyászoló­ család. X A •­ — KEGYELET Temetkezési Szol­­-­gálat a temetkezéssel kapcsolatos­­- utánjárás gondjától mentesít. Min­­t- dept egy helyen elintézhet: Megbí­­­­­zásfelvételre házhoz megyünk. V., . Párizsi u. 6. 185-890. X Péntek, 1985. január 4 Kedvezményes kirándulás Húsz százalékkal olcsóbban utazhatnak a Magyar Nemzet olvasói a Budapest Touristtal január 20-án Szentendrére Utazás autóbusszal. Útvo­nal: Budapest—Szentendre— Budapest. Program: Szentend­rén belvárosi városnéző séta. Látogatás a Művésztelepi Ga­lériában, a Szentendrei Kép­tárban, a Czóbel Béla-emlék­­házban, a Kovács Margit Mú­zeumban és a Ferenczy Károly Múzeumban. Ismerkedés a szerb emlékekkel.­­Ebéd: Szentendrén, a Teátrum étte­remben. Részvételi díj: 200 Ft. Indulás délelőtt 10.00 óra­kor a Roosevelt térről — visz­­szaérkezés Budapestre kb. 17.30 órára. A Magyar Nem­zet Honunk a hazában rova­ta január 13-án ad körképet Szentendréről. Jelentkezni le­het a Budapest Tourist bár­melyik irodájában. Közvetlenül eladhatók a ki nem váltott holmik A fővárosi Patyolat-üzle­tekben évente mintegy hat­ezer-hétezer, tisztításra le­adott tételt nem vesznek át az ügyfelek. Tárolásuk meglehe­tősen sok gondot jelent az amúgy is szűk raktári kapa­citással rendelkező Patyolat­­üzleteknek, nem beszélve ar­ról, az ugyancsak tetemes anyagi veszteségről, amelyet az elvégzett tisztításért járó be nem fizetett díjak okoznak a vállalatnak. Hasonló a hely­zet más szolgáltató vállalatok­nál is, például a cipőjavítók­­nál, órásoknál. A szolgáltatók­nak eddig egyetlen lehetősé­gük volt, mégpedig az, hogy a hat hónapon belül át nem vett cikkeket felkínálják a Bizo­mányi Áruház Vállalatnak, s ha az nem vette át, akkor legalább még 5 évig saját rak­tárukban meg kell őrizniük azokat. Az Ipari Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint rö­videsen új jogszabály jelenik meg, amelynek értelmében a javító és szolgáltató vállala­toknak, szövetkezeteknek, kis­iparosoknak és kisvállalko­zóknak átadott és hat hónapon belül ki nem váltott cikkeket a szolgáltató közvetlenül is értékesítheti, ha azokat a használtcikk-kereskedelem nem veszi át. Az eladást, meg­előzően azonban még értesí­tik a tulajdonost. Az értékesítési összegből a szolgáltató levonja a költsé­geit, például a tisztítás, a ja­vítás árát, a zárolási díjat. A maradék összeget öt év­ a zá­rolt számlán tartja, s ha az ügyfél nem jelentkezik, az ösz­­szeg a szolgáltatóé marad. Gázrobbanás Mezőberényben A Mezőberényi Masszális és Vasipari Szövetkezet telepén a Békés megyei Tüzeléstechni­kai Vállalat szakemberei gáz­bekötést végeztek. Az egyik szerelő a porta helyiségében dolgozott, ahol rajta kívül még öten tartózkodtak. Egyikük cigarettára gyújtott, s a gyu­fa lángja berobbantotta a felgyülemlett földgázt. A hat dolgozó súlyos égési sérülést szenvedett, valamennyiüket a békéscsabai kórház baleseti osztályára szállították. A Bé­kés megyei Rendőr-főkapi­tányság szakértők bevonásá­val megkezdte a vizsgálatot. * 21 — KÉZIGRÁNÁT robbant a thaiföldi Phicsit tartomány egyik­ iskolájában szerdán, jelentik Bang­kokból. A kézigránátot egy 11 éves kisfiú találta az iskola udvarán, s társaival együtt játszani kezdett vele. Am­ikor az órára csengettekk a gyerekek befelé indultak*, s el­dobták a kézigránátot, amely fel­robbant. Tizenöt kisdiák meghalt, 21 pedig megsebesült a tragikus­. szerencsétlenségnél. HIDEG IDŐ HAVAZÁSSAL Élénkülő északnyugati áram­lattal folyamatosan sarki ere­detű léghullámok érkeznek térségünk fölé. Emiatt ország­szerte igazi hideg, téli idő ala­kult ki. A hajnali órákban általában —9, —14 fokot mu­tatnak a hőmérők. Az a lég­köri front, amely éjszaka meg­közelítette az országot, napköz­beni időjárásunk meghatáro­zójává válik. Északnyugat fe­lől fokozatosan mind több he­lyütt beborul az ég és többfelé várható havazás. A megélén­külő, helyenként megerősödő északnyugati, északi szél — elsősorban a Dunántúlon — kisebb hófúvást, hóátfúvást is okozhat — napközben is ködös időre számíthatunk. Rövid ideig tartó napsütés, inkább csak a délkeleti határvidéken valószínű. Nappal is ország­szerte hideg időre számítha­tunk. A hőmérséklet a kora délutáni órákban általában —3 és —8 fok között alakul. Késő estére pedig —6, —11 fok közötti hőmérséklet várha­tó. Valószínű, hogy az elkö­vetkező napokban is folytató­dik az igazi hideg, kemény, téli időjárás. A Duna vízállása Budapest­nél 108 centiméter volt. Néhány európai nagyváros péntekre várható hőmérsék­leti csúcsértéke: Athén 10 Belgrád — 4 Berlin — 7 Bécs — 6 Budapest — 5 Bukarest — 5 Kijev — 9 Leningrád —14 London 5 Madrid 10 Moszkva —10 . München — 4 Párizs 3 Prága — 7 Róma 5 Szófia 0 Varsó — 7

Next