Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
8 BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN ARNOLD KATZ vezényelte a Nemzetek zenéje című bérleti sorozat orosz estjét. A novoszibirszki karmester nem első ízben vendégszerepelt nálunk. Kiváló képességű, széles művészi látókörű, érzékeny muzsikus. Stravinsky Tavaszünnep (Le Sacre du Printemps) című, a maga idején példátlan szenzációt keltő alkotását valamelyes óvatossággal szólaltatta meg Katz irányításával a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Nyilvánvaló volt, hogy elsősorban korrekt előadásra törekszik a karmester, a táncjáték rikító színekkel ábrázolt látványát, démoni hangulatát, lenyűgöző drámai erejét a szöveghű megszólaltatással véli elérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a korrektség, szöveghűség legvégső határáig megy el a produkció, ehhez pedig a futó vendégszereplésnél hosszabb együttműködésre van szükség karmester és zennekar között. Csajkovszkij Patétikus szimfóniáját együtteseink rendszeresen műsorukon tartják, így ennek előkészítése eleve kevesebb problémát okozott. Félreérthetetlenül bebizonyosodott azonban az is, hogy Arnold Katz ennek a szimfóniának a világában jóval otthonosabb, mint Stravinsky új korszakot elindító zenéjének atmoszférájában. És miután a technikai megoldáshoz jól előkészített együttes állott a rendelkezésére, szabadon átadhatta magát érzelmeinek, áradó lírájának, a mű tragikus mondanivalója kifejezésének, gazdagon árnyalt költészetének. Sikerrel tartott távol interpretációjától mindenfajta érzelmességet, magamutogató siránkozást, külsőséges hatáskeresést. Igaz, tiszta és nemes pátosz hatotta át előadását, amelyet irányítása nyomán a zenekar értőn és rugalmasan valósított meg. TAKÁCS KLÁRA és, Rados Ferenc Schubert-estje két egyenlő félidőre tagolódott. Az elsőben nyolc dal hangzott fel, a másodikban a posztumusz A-dúr szonáta. A dalirodalom kedvelői gonddal összeállított, változatos és az előadóművész rátermettségét több oldalról bemutató ízelítőt kaphattak e műfajból, amelynek elkötelezett, tudatos művelésére nálunk oly sokáig kellett várni (és amely az utóbbi időben mintha újabb hanyatlásnak indulna!). Népszerű strófikus dalok éppúgy elhangzottak ez alkalommal, mint operettszerű, könnyed énekek, bensőséges, lírai vallomások és nagyszabású drámai jelenetek. Mindez olyan természetességgel váltakozott a nyolc dal előadása során, mint egy jól megrendezett színpadi képsor. Ennek ellenére nem vádolhatjuk a színpadiasságnak még csak halvány nyomaival sem Takács Klára produkcióját. Éppen mint rutinos operaénekes, jól tudja, mi az, amit dalénekléshez nem szabad a színpad rekvizitumaiból magával hoznia a hangversenypódiumra. Ugyanez mondható el a műsor másik nagy drámai jelenetének, Az ifjú apáca című kompozíciónak tolmácsolásáról is. A túlontúl ismert művek sorából, mint jóleső újdonság emelkedett ki az a Szerenád, amely Shakespeare Cymbeline-jének betétdala és amely a híres, Rellstab-szövegre készült másik Szerenád árnyékában szinte észrevétlenül húzódik meg. Takács Klára hangja sohasem győzi meg a hallgatót teljes mértékben regiszterbeli hovatartozásáról: van úgy, hogy orgonabúgásúaknak, máskor világos mezzoszopránnak tetszik. E két regiszter olykor nem teljesen sima átmenettel váltja egymást — egy dal előadásán belül. De mindkettőt egyformán uralja az énekesnő fölényes zeneisége, kifejezésbeli szuverenitása, előadói egyéniségének bűvös ereje. RADOS FERENC, aki az énekszámokat alkalmazkodó és egyúttal ihlető partnerként kísérte, a második félidőben mint szólista nyújtotta képességei legjavát. Évtizedek óta nem hallottam őt ilyen kiegyensúlyozottan zongorázni. Sikerült maga mögött hagynia minden önmagával szemben támasztott kételyt, minden nyugtalanító kérdést, minden bizonytalan próbálkozást; újra megtalálta Schubert szívből fakadó dalolásának hangját és megtalálta Schubert mélységes szomorúságát is. Otthon érzi magát ennek a dalolásnak és ennek a szomorúságnak a világában, ezért tud és mer gátlások nélkül zongorázni, ezért tud szabadon megnyilatkozni és magával ragadni. Felejthetetlen volt ez az A-dúr szonáta, Schubert utolsó nagy műveinek egyike. RICO SACCANI mutatkozott be az Erkel Színházban az Állami Hangversenyzenekar Beethoven-estjén, amit eredetileg Giuseppe Patanénak kellett volna vezényelnie. A világhírű karmestert baleset érte és helyette ifjú honfitársa vállalta a beugrást — változatlan műsorral! Már maga ez a körülmény elegendő lehetett ahhoz, hogy közönségün’ket jóindulatra bírja. Rico Saccani Személye azonban különösen kedvező benyomást keltett, ami érthető, mivel fiatal, jóképű és olasz. Partitúra nélkül vezényelte az Egmontnyitányt, az I. és az V. szimfóniát, valóban bravúrosan. Nemcsak a zenei anyagot birtokolja imponáló biztonsággal, de otthonos a zenekar célirányos vezetésében is, elfogulatlan és természetes. Mozdulatai nem nélkülöznek ugyan egyfajta színpadias látványosságot, ez azonban kétségtelenül hozzátartozik a közönség meghódításához. Technikai rátermettsége azonban magában hordozza a túlzott önbizalom veszélyét: előfordult egyszerkétszer, hogy vezénylése öncélúvá vált és kritikus helyeken magára hagyta az együttest (például az V. szimfónia visszatérésében, az oboaszóló után). Ugyanakkor a közismerten kényes helyeken biztonsággal kalauzolta át a zenekart, amely mindvégig fegyelmezetten és tisztán játszott. Pándi Marianne A Új tárlatok Kiállításmegnyitókban bővelkedett a tegnapi, pénteki nap. A kőszegi Tábornokházban ezentúl a helyi kismesterségeket bemutató állandó tárlat is várja a látogatókat. Az új részlegben kézművesek, iparosok hagyatékából származó eszközök sorakoznak, felidézvén a hajdani könyvkötő, mézeskalácsbáb-készítő, szíjgyártó, hentes és mészáros, valamint órásmesterek munkáját. A győri Műcsarnokban harmincnyolc alkotóművész közös kiállítása nyílt meg. A bemutatott festmények, grafikák, kisplasztikák, szobrok, fafaragások alkotói az elmúlt húsz évben mindahányan díjat nyertek a Győr-Sopron megyei felszabadulási pályázatokon. A szegedi képtárban Sváby Lajos festőművész munkáját tárják a látogatók elé. Az egy hónapig nyitva tartó kiállításon felvonultatott nyolcvan mű 1970 után készült. Ezek nagy része múzeumok és magángyűjtők tulajdona. Illés Ferenc festőművésznek a kaposvári Somogy megyei Múzeumiján rendezett kiállításán a Budapesten élő, de Fonyódon született alkotó negyven olajfestményét láthatja március 24-ig a közönség. Arcok sorsokat tükröznek címmel Haris Gustav Edőcs burgenlandi fotóművésznek nyílt tárlata Celldömölkön, a Kemenesaljai Művelődési Központban. A február 20-ig megtekinthető kiállítás anyagát később Győrött és Sopronban is bemutatják. Magyar Nemzet Farmer John házassága A Nemzeti Színház előadása VALÓBAN ENNYIRE AVÍTT, nehézkes és unalmas volna ez a színmű? — töprenghet a néző, miután a Tanner John házasságát, George Bernard Shaw komédiáját látta a Nemzeti Színházban. Aki a válaszra kíváncsi, az felütheti a színműkötetet, amely az eredeti Ember és felsőbbrendű ember címen tartalmazza a századfordulón született komédiát. Mi tagadás, eljárt az idő ezen írásmű felett. Az angol szerző a korabeli társadalmi viszonyokon és a férfi—nő kapcsolat furcsaságain akarta a port elverni. De azóta a nagypolgárságot gúnyoló szociális elemzése ugyancsak naivnak tűnik. Ami pedig a nemek párharcát illeti, az már azóta más küzdőtéren zajlik, inkább a pszichológia és a szexualitás terein. A két téma kapcsolódhatott valamikor, hiszen a nőnek akkoriban mindenekelőtt a társadalmi státusát kellett megalapoznia vagy megszilárdítania a házassággal. Míg ez az indok napjainkban csupán azokat a frigyeket jellemzi, amelyek kifejezetten érdekházasságként köttetnek. A porlepte gondolatokat botladozó dramaturgia hordozza. A szerkezet kettészakad. Van egy keret- vagy alaptörténet, mégpedig Tanner John, Anna Whitefield és más fiatalok szerelmi bonyodalmairól. És van egy betét, abban még egy betét, a színműnek mintegy harmadát kitevő mellékszcéna, amikor is az útonállóknál éjszakázó Tanner John álmot lát Don Juanról, Donna Annáról, a kőszoborról, ördögről és pokolról. Hogy a zsiványok feltartóztatják Jacket, az a főszál szemszögéből csak arra jó, hogy Anna utolérhesse őt, bár e fogócskát eljátszhattak volna otthon is, ezért fölöleges volt világkörüli útra indulniuk. Az pedig, hogy az angol úrfi álmában a spanyol grand képét öltse fel, csak ahhoz segíti az írót, hogy drámai szituáció nélkül,"se"vége,""se hoszszú párbeszédben fejtegesse nézeteit a felvetett témákról. Amit persze, csak meghúzni, de nem kihúzni van mersze a színreállítóknak. Mert ki vallaná be egykönnyen, hogy a szellemességéről híres G. B. Shaw humora inkább egy esszébe illik, semmint a színpadra. KF.I.L-E EGYÁLTALÁN komolyan venni e házasodásba torkolló hercehurcákat? Olyan színjátékot ígér Pauer Gyula színképe, amelyben semmi sem az, aminek látszik. A súlyos márványasztal alighanem pihekönnyű, az aprólékosan kidolgozott portrészobor közelebbről felületes farigcsálvány, a méltóságteljes architektúrájú dolgozószoba valójában düledező falú kártyavár, s afféle „gyűrtanyagból” van itt a berendezés kárpitja, majd a virágágy is a parkban, e jómódot mímelő „szakadt” miliőben. Ám a díszlet ígéretével tüstént feleselnek a jelmezek, még inkább a játék. Éspedig Schaffer Judit kosztümjei azzal, hogy jóval komolyabbak. Míg Gábor Miklós színrevitele, színészvezetése azzal, hogy sokkalta komolytalanabb. Sajnos, nem úgy, hogy az előadás játékosabb lett, hanem úgy, hogy felszínes, őszintétlen, végső soron hamis. Meglehet, hogy valamiféle ironikus, idézőjeles stílusra törekedtek, amint az illenék is Gábor Miklós művészi attitűdjéhez. Csakhogy az idézőjelek közül az állítás kimarad vagy legalábbis elmosódik. Példának vehetjük az expozíciót is, amelyben Whitefield úr haláláról van szó, ám a közeli barátok, a fekete toalettjüket megsétáltató özvegy és árvák merőben műgyászt tanúsítanak. Pedig az, hogy Anna az apja halálakor, a gyámkijelölés alkalmával is a maga malmára hajtja a vizet, csak akkor szarkasztikusan árulkodó, ha e női praktika valóban a halálesetet, s nem valamilyen homályba vesző helyzetet kamatoztat. Nemcsak a magatartások igazsága kívánná ezt, de még a színihatás is. Képzeljünk el a párhuzam kedvéért olyan Richárd- és Lady Anna-jelenetet, ahol az asszonykérés tökéletesen elfeledtetné a lábukhoz tett koporsót, tehát a szituáció alapvető képtelenségét. Mennyivel laposabb lenne az ilyen. A férjfogás műveletét véghezviszi a makacs Anna, s kiki szerepe szerint lépeget e játszmában, de hogy valójában mit miért tesznek, azt nem tudni meg. Vajon Anna mindenekelőtt férjhez akar menni, s ehhez a legalkalmasabbnak, netán a legrokonszenvesebbnek Jacket látja? Vagy éppen ellenkezőleg, elsősorban szerelmes Jackbe, s csupán másodsorban fontos számára az, hogy férjeként szerethesse a fiatalembert? És Jacki Ő vajon azért húzódozik a házasságtól, hogy nyilvánosan is publikált nézeteit igazolja, vagy inkább alaptermészete kívánná az egyedüllétet? Olyan ember-e, aki majd megbékél vagy pedig megkeseredik a nem kívánt kötelékben? S a hoppon maradt harmadik, a poéta Octavius sebet kap-e vagy inkább ihletet a szerelmi csalódástól? A MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEKEN a színészek úgy siklanak át, ahogy tudnak. Szaporodó rutinjával segít magán Kubik Anna mézédes Annája. Furcsamód, a nőügyekben szakértő Tanner Johnt ifjonti hamvassággal játssza Hirtling István. Tartózkodóan asszisztál kettejüknek Farády István tétova Octaviusa. A másik szerelmespár akarva, akaratlan karakteresebbre sikeredett: Sára Bernadette magabiztos Violette száraz kedélyű, szigorú feleséget ígér, Kalocsay Miklós lelkes Hector Malone-ja pedig korpulens papucsférjet. Efféle kettősséget, heveskedést és meghunyászkodást mutat Horkai János idősb Malone-ja is. Egy teljesen felesleges szerepet Csernusz Mariaride vénkisasszonyos megjelenéssel tölt ki. Egy sokkalta jelentékenyebb szerepben Fonyó István viszont igencsak súlytalan. A rablóvezér Meodorát formázó Raksányi Gellért feladatából megkísérel ziccert faragni. És Trokán Péter az, akinek „osztály-öntudatos” sofőrje egy érdemesebb előadásban is megállta volna a helyét. AZ A SAJNÁLATOS, hogy e fiaskóért olyan művész felelős, akinek immár nemcsak színészi, hanem rendezői tehetségében is bízhattunk. Hiszen Gábor Miklós az 1977-es kecskeméti Oszlopos Simeonelőadással ebbéli talentumát bizonyította. Azután a népszínházi állapotok nyomot hagytak a IV. Henrik király, a Füst Milán-dráma színrevitelén. S azóta sem jegyzett semmi kiemelkedőt e minőségében Gábor Miklós. Köztudott, korábban játszotta az említett színművek mindegyikének címszerepét. Éppígy Tanner Johnt is, ám a személyes kötődés nem eredményezett most személyes mondandót. Talán olyan műveket is kézbe vehetne ezentúl, amelyeket bár nem tud betéve, de érez bennük felfedeznivalót. Bogácsi Erzsébet Szombat, 1985. február 2. NAPLÓ A Vörös grófnő című filmnek, Kovács András alkotásinak laboratóriumi munkálatai e napokban fejeződnek be a Mafilm Dialóg stúdiójában. A filmregény két aktív politikai személyiségnek — Károlyi Mihálynak és feleségének — az életét örökíti meg emlékiratok, az özvegy adatközlései és más dokumentumok alapján. A Vörös grófnő nyitja meg az idei magyar játékfilmszemlét. A mozik a tervek szerint márciusban, Károlyi Mihály születésének száztizedik évfordulóján mutatják be az alkotást. Budapesti Bachtrió néven ismerik határainkon túl Prohle Henrik (fuvola), Kis / Domokos Judit (gordonka) és Horváth Anikó (csembaló) együttesét. Bach műveiből összeállított koncertjük február 5-én, kedden 1:8-kor lesz a Zeneakadémia Kistermében. Bolgár kulturális központ Kritikusok kerekasztala, tárlatok, barátsági estek Kalló Viktor és Gyurcsek Ferenc szobrai, Mazsaroff Miklós festményei fogadták tegnap az újságírókat a Bolgár Kulturális ésTájékoztató Központ sajtótájékoztatóján. Előző nap nyílt meg ugyanis a három művész tárlata itt Együtt a Duna mentén címmel. Ezúttal mutatkozott be a sajtó képviselőinek az „új” igazgató, Nino Nikolov, aki valójában egyáltalán nem számít új embernek. Nemcsak azért, mert a hatvanas években egy ízben már évekig igazgatta a központot, de azért sem, mert az ismert bolgár költő és műfordító a magyar irodalom régi barátja és szószólója. Seregnyi művet fordított le bolgárra, s nyelvünket is kitűnően beszéli: a budapesti bölcsészkaron szerzett diplomát. Mindez azért sem érdektelen, mert a kulturális központ idei terveiből is kitetszik: bolgár barátaink irigylésre méltóan sok energiát fordítanak szellemi értékeik magyarországi megismertetésére. A múlt évben például két barátsági hetet (Hajdú-Biharban és Fejér megyében) rendeztek, összesen hatvanöt barátsági nap és huszonnyolc barátsági est volt az országban. Az idén a Hazafias Népfronttal kötött együttműködési megállapodás jegyében valamennyi hazai megyében lesz barátsági nap, szám szerint ötvenkettő, a fővárosi kerületekben pedig tizenhat találkozó. Baranyában, Somogyban és Zalában megemlékeznek a drávai ütközet negyvenedik évfordulójáról; annak idején a németekkel vívott kemény harcokban bolgár csapatok is részt vettek, s nagy áldozatokat hoztak azért, hogy hazánk fölszabaduljon. Az ütközetre fotókiállítás is emlékeztet. Figyelemre méltó kerekasztal-beszélgetés lesz február 26-án a kulturális központban bolgár és magyar irodalmárok részvételével. Erre az teremt alkalmat, hogy a közelmúltban jelent meg Bulgáriában Aczél György Folyamatosság és megújulás című kötete, nálunk pedig Pantelej Zarev akadémikus A bolgár irodalom panorámája című irodalomtörténeti alapműve. Gazdag a kiállítási program is; a közeljövőben három bolgár marinista festő alkotásait mutatják be; egy fotótárlat bolgár és magyar testvérmegyék kapcsolatáról ad számot, s lesz egy gyermekkiállítás is a nyáron Bulgáriában sorra kerülő nagyszabású nemzetközi gyermektalálkozó alkalmából. (v.) H. BARTA LAJOS: XXXI) Történetem az elmúlt negyven évből „Ki tudja, hol kezdődik a jelen Ki tudja, hol ér vepet a múlt” (Louis Aragon) ★ (IZSÓK VENDEL ÜDÜLÉSE) Az ország első termelőszövetkezeti üdülője Debrecenben háromemeletes, százszemélyes. Épült 1963-ban 165 Hajdú-Bihar megyei termelőszövetkezet pénzéből. Az igazgató Mosonyi Gyula volt. — Az ötlet 1960-ban született. Az ipari munkások és értelmiségiek után a földműveseknek is legyen üdülőjük. Ezzel a megyében mindenki egyetértett. De a tervezők két évig vitatkoztak: milyen legyen az épület? Az egyik csoport földszintes házak mellett kardoskodott, és hangsúlyozta, fürdőszoba nem szükséges, azt berendezni felesleges. A másik csoport győzött, így lett az üdülő korszerű. — Ha elmondanám az első két év élményeit, könyvterjedelem kellene. A legjellemzőbbek ... Elkészült az épület. Megérkeztek az első beutaltak. A férfiak csizmában, az asszonyok fekete kendőben. Ez volt az a nap, most dől el: igénylik-e az üdülést? Ideges voltam. Mindenki másként viselkedett mint üdülőben szokás. Nem találták a helyüket, nem ültek le a társalgóban, és már a kora esti órákban lefeküdtek. Az üdülőben laktam, hajnalban lépésekre ébredtem. Hajnali fél ötkor már mindenki ébren volt, a folyosókon járkált, és éhesen várta a nyolc órai reggelit. Töprengtem, mit tegyek, szólni nem szólhatok, megsértődnek. Mást nem tehettem, hajnalonként hallgattam az órákig tartó lépéseket. De csak három napig. A negyedik napon reggel hétkor még mozdulatlan csend volt. Nem tudtam elképzelni, mi történt. Most ettől lettem ideges, gyorsan felöltöztem, és kapkodva benyitottam néhány szobába. Még aludtak az emberek ... Amikor felavattuk az üdülőt, akkor műszakilag is átvettük, de ez nem jelenthette azt, hogy valamilyen rejtett hiba ezek után nem adódhat. Éppen ezért egy pillanatig sem csodálkoztam azon, amikor az első beutalt csoport érkezése után két nappal a karbantartó szerelő kétségbeesve állított be hozzám, hogy baj van a műszaki berendezéssel, nem jár a vízóra. Átvizsgáltuk a berendezéseket kétszer-háromszor, de hibát nem találtunk. A harmadik napon már elhatároztam, központi műszaki vizsgálatot kérek. És akkor váratlanul ismét beállított hozzám a szerelő: „Igazgató elvtárs, megindult a vízóra, de már nemcsak jár, hanem úgy pörög, hogy alig lehet követni a mozgását.” Rájöttünk a „műszaki hibára”. A beutaltak az első három napon csak ismerkedtek a zuhanyozókkal, a korszerű fürdőszobákkal, de nem használták. A harmadik napon azonban, amikor már rájöttek ezek használatára, előnyére, mindenki fürödni kezdett és órákig állt a zuhogó víz alatt... A harmadik példa. Nem kell hangsúlyozni, hogy a parasztemberektől sokáig idegen volt az üdülés. Tudok arról, hogy több termelőszövetkezetben a beutaltak az utolsó pillanatig makacskodtak, nem mennek el idegenbe, visszaadják a beutalót, végül az elnökök munkaegységelvonással fenyegetőzve győzték meg őket az indulásra. De akadt ellenpélda is. Az egyhetes üdülési beutaló mindig hétfő reggel nyolc órától volt érvényes. Az üdülő személyzetének legnagyobb csodálkozására azonban egy hatvanéves parasztasszony, Rádi Józsefné, már vasárnap este beállított. Mondták neki, elnézte a dátumot, az üdülés csak hétfőn kezdődik. A néni csak állt a porta mellett, zavartan, topogva, és mondta, ne haragudjanak, ő is tudja, hogy előbb érkezett, de hát előbb indult, mert vonattal így volt jó csatlakozása, és úgy gondolta, hogy inkább előbb jön, minthogy egy fél napot is elveszítsen az üdülésből. A másik történet a hetvenegy éves Izsák Vendelről szólt Hajdúszovát