Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-18 / 40. szám

4 ez etetőhelyek feltöltésén munkálkodtak. Az emberi se­gítségre annál is nagyobb szükség van, mert Csongrád­­ban még mindig olyan vasta­gon vannak átfagyva a földek, hogy az őzek és a nyulak csak kevés élelmet tudnak kikapar­ni maguknak, a fácánok és a foglyok pedig a fagytól elcsi­gázottan nehezen jutnak el az élelemtároló helyekre. A Csongrád megyei vadásztár­saságok az idén jó előre és gondosan felkészültek az álla­tok téli ellátására. A tavalyi­nál több, négyszáz tonna sze­mes-, illetve szálastakarmányt készleteztek, amelyből több mint tízezer őz, kilencvenezer fácán és negyvenezer nyúl ete­téséről gondoskodnak. A téli primőr termesztéséről híres Csongrád megyében va­sárnap több ezren szorgoskod­tak az emlékezetes ítéletidő után újjáépített fóliaházak­ban. A cél most az, hogy amennyire lehet, pótolják a terméskiesést, ellensúlyozzák a károkat. Ahol a sátrakat a február eleji jeges orkán szét­tépte, ott kiszedték a megfa­gyott növényeket, s utána új fóliasátrakat építettek. Vasár­nap az ilyen sátrakban hóna­pos retket, sárgarépát vetettek. A védettebb helyen levő fó­liaházakban, amelyeket nem károsított a zord időjárás, va­sárnap szedték és hétfői szál­lításra készítették elő a piros retket és a salátát. Karneváli hangulat volt va­sárnap a Velencei-tó jegén, Agárdon, a Napsugár stran­don, ahol ideális korcsolyapá­lya, pattogó zeneszó, vidám diszkóműsor fogadta a spor­tolni vágyókat. Már a délelőt­ti órákban a legmelegebb nyá­ri idegenforgalomra emlékez­tetett a part: gépkocsikkal, vo­naton érkeztek a kikapcsoló­dásra, mozgásra, friss levegő­re vágyók. A déli órákra egyetlen korcsolyapályává ala­kult az Agárd előtti óriás „tisztás”, három-négyezren siklottak, fakutyáztak a kitűnő minőségű jégen. Nem kedvezett viszont a jég a hét végén a téli Balaton ked­velőinek. A kijelölt korcsolyá­zó helyekre felvonultak ugyan a kölcsönzők, kinyitottak a bü­fék, de legtöbb helyütt vastag hóréteg fedte a jeget. A bala­tonfüredi strandon kora reg­geltől két kis traktorral pró­bálkoztak a hóeltakarítással, de ahol sikerült, ott sem adott sok örömet a jég, ugyanis egyenetlensége miatt alkal­matlan volt a korcsolyázásra vagy a fakutyázásra. Lesz-e délszláv folklórcentrum Pécsett? (Tudósítónktól) Baranya megye jelentős te­rülete a szerb és horvát nép­hagyományoknak. Ennek jó hírvivője az itt működő Ba­ranya Táncegyüttes, amelynek művészeti vezetője, Vidáko­­vics Antal — a Magyarorszá­gi Délszlávok Demokratikus Szövetsége közművelődési bi­zottságában a folklórszekciót vezeti. A közelmúltban meg­bízást kapott a szövetségtől — részint a hagyományápoló együttesek működésének nem kellő színvonalára, részint ar­ra tekintettel, hogy ezek kö­zül egyre több szűnik meg —, készítsen tanulmánytervet, mit kellene tenni a magyar­­országi délszláv néptánc és népzene eredményesebb gyűj­tése, ápolása érdekében. A tanulmányterv egy mód­szertani központ létrehozását javasolja, amelyben létre le­hetne hozni film-, videó- és hangtárat, a módszertani ta­nácsadásról gondoskodó fel­ügyelő hálózatot és nem utol­sósorban szakkönyvtárat. Pécsett lenne a délszláv folklórcentrum. Az előzetes tárgyalásokon a Művelődési Minisztérium és a Népműve­lési Intézet­­is egyetértett az elképzeléssel, a folklórcent­rum megszervezését azonban a megfelelő anyagi háttér hiá­nya egyelőre gátolja. (Mészáros) Meghalt Alekszandr Ter-Grigorjan Súlyos betegség után, életé­nek 54. évében elhunyt Alek­­szandr Ter-Grigorjan publi­cista, neves külpolitikai újság­író, az Izvesztyija munkatársa, egykori budapesti tudósítója. Az Izvesztyija kollektíváját súlyos, pótolhatatlan veszteség érte. Alekszandr Ter-Grigor­jan az újságírói szakma leg­nagyobbjai közé tartozott — olvasható a lap szombati szá­mában. Harmincéves munkás­ságának felét töltötte külföldi tudósítóként. A Komszomolsz­­kaja Pravda olvasóit tájékoz­tatta Kína, Vietnam, Mongó­lia, majd a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság életé­ről, ezt követően az Izvesztyija tudósítója volt Budapesten, ké­sőbb Nepálban, Bangladesben, Sri Lankán és Indiában. Külö­nösen emlékezetesek a vietna­mi háborúról, a barbár bom­bázásokról írott megrázó erejű tudósításai. Az igazságszerető, önzetlen és közvetlen férfi minden or­szágban igaz barátokra talált. Magyarországról magas szintű gazdasági-politikai, történelmi és kulturális ismeretekről ta­núskodó tudósításokban szá­molt be hat esztendőn át. Tu­dósításain kívül öt riport­könyv és az általa vezetett televíziós műsorok szóltak Magyarországról. Budapesten végzett munkájáért a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Az újságírás műfajai mellett irodalmi tehetsége révén a költészetet is művelte. Kötetei közül számára is legkedvesebb az utolsó, A sors útkeresztező­dései című verseskönyv volt. Utolsó előtti cikkét már a kórházból küldte lapjának Alekszandr Ter-Grigorjan. Az Izvesztyija 1984. november 24-i számában jelent meg szemé­lyes hangú recenziója Örkény István Út a groteszkhez című, orosz nyelven kiadott novel­­láskötetéről. A Magyar Nemzet megkérdezte: Mit csinál a Céh-esek klubja ? Meghívót hozott a posta. A szűkszavú nyomtatvány az al­bertfalvai közösségi házba in­vitál, a Céh-esek klubjának összejövetelére. A szokatlan megnevezés mögötti tartalom­ról Benkő Dánielt, a klubala­pító Bakfark Consort együttes vezetőjét kérdeztük.­­— Évekkel ezelőtt beskatu­lyáztak: én vagyok a régi ter­mének az apostola — kezdi a távolabbi múltba visszanyúló válaszát. — Hogy hivatott, vagy nem hivatott apostola-e, annak eldöntése már nem rám tartozik. Korábban oda men­tem, ahol felkértek a szerep­lésre. Volt, amikor kelleme­sen, volt, amikor kevésbé jól éreztem magam a mások ál­tal teremtett és rámkénysze­­rített közegben. Eljött hát a pillanat, amikor nem akartam többé alkalmazott zenész len­ni. Mostani társaimmal, akik ugyanerre a megállapításra jutottak, művészi alkotó és ku­tató egyesületet alapítottunk, amelyet Céh-nek neveztünk el. Azóta magunk próbálunk utat, együttműködési lehető­séget keresni. — Hogyan jutottak el az al­bertfalvai közösségi házba? !— Volt egyszer ezen a he­lyen egy koncertem, nagyon kellemesen éreztem magam. Amikor második alkalommal, a Bakfark Consorttal léptünk föl Albertfalván, nyilvánvaló­vá vált, hogy lelkes, értő kö­zönség jár ebbe a művelődési intézménybe. Ezt követően megegyeztünk a ház vezetői­vel, Budaházi Lajossal és Nagy Istvánnal, hogy rendszeressé tesszük a közös munkát. Meg­alapítottuk a Céh­esek klub­ját, mely januártól minden hó­nap 21-én, a kora esti órák­ban várja az érdeklődőket. — Mi volt az első klubösz­­szejövetel programja? — A Bakfark Consorttal a még megjelenés előtt álló, Re­neszánsz pop című lemez dallamait mutattuk be. Ezál­tal azok, akik még nem tud­ták, most tapasztalhatták, mennyit változott az elmúlt időszakban a stílusunk. Nem akként kívánunk hitelesek lenni, hogy egy valaha volt előadást igyekszünk megismé­telni. Ma, 1985-ben csak ak­kor lehetünk hűek az eredeti­hez, ha nem feledkezünk meg a művek megszületése óta el­telt időszakról. Hiszen a mi közönségünk már hallott Bach­­muzsikát, látta a francia imp­resszionisták alkotásait, ha­tással volt rá az elektronikus zene... Részint ez a gondolat­­menet vezetett minket arra az elhatározásra, a klubon belül is komplexitásra törekedjünk. Képzőművészeti kiállítás, ven­dégművészek fogadása, a ma­gunk választotta közönséggel folytatott beszélgetés egyaránt szerepel a programunkban. — Csak valamiféle klubtag­sági igazolvánnyal látogatha­tók e rendezvények? — Egyelőre nem. De később talán élni fogunk ezzel a meg­oldással, s akkor a törzsközön­ség nyilván ilyen-olyan elő­nyöket élvezhet majd. A Kaff­ka Margit Gimnáziummal, melynek tanulói a jelenlegi tagság többségét alkotják, máris sikerült talán mindkét fél számára kedvező megálla­podásra jutni: március 2-án­ reneszánsz­ bált rendezünk ná­luk, reneszánsz zenével, tánc­cal, s a régfiúr­ korokat idé­ző vetélkedővel. (m. zs.) Ma­­jar Norazol Népi ellenőrök a JA­ZSZER-nál kapacitáshiányra terveznek Négy fővárosi kerület (az V­ VII., XIII. és XIV.) népi ellenőrei vizsgálták a közel­múltban, hogy a Fővárosi Ja­vító-Szerelő Vállalat felépíté­se, érdekeltségi rendszere mi­ként biztosítja a lakosság la­káskarbantartási, -korszerűsí­tési igényeinek kielégítését. A vizsgálat kiterjedt annak elemzésére, hogy a vállalat életében bekövetkezett szerve­zeti változás (1984. január 1-i hatállyal az anyavállalat mel­lett kilenc leányvállalatot ala­pítottak) milyen hatással volt a lakossági szolgáltatásokra. A társadalmi aktivisták csaknem kétszázötven meg­rendelő véleményét is figye­lembe véve­ egyebek között megállapították, hogy sem az anyavállalat, sem a leányvál­lalatok nem végeznek lakos­sági igényfelmérést, csupán utólagosan megállapítja a ka­pacitások és az igények egyen­súlyának hiányát, így tervei­ket nem a tényleges lakos­sági szükségletek, hanem sa­ját kapacitásuk alapul véte­lével fogalmazzák meg. A leányvállalatok az időnkénti szabad kapacitásaikat nem a lakossági igények kielégítésé­re, hanem a főváros környé­ki közületi munkák végzésé­re hasznosítják. Mint a népi ellenőrök meg­állapították, a JAVSZER mun­káját eleve m­eghatározzák a kapacitáshiányok, amelyet to­vább nehezítenek a már-már krónikusnak nevezhető anyag-, alkatrész-, készülék- és mun­kaeszközgondok. Pedig a vál­lalati központ jó szándékát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kidolgozott belső érdekeltségi rendszer el­sősorban a lakossági igények kielégítését szolgálja. A vizs­gálat megállapította azt is, hogy a JAVSZER törekszik az ügyfélkapcsolatainak javításá­ra is. Ezt bizonyítja, hogy fel­vevőirodáiban az igénybeje­lentésen kívül újabban OTP­ügyintézéssel is foglalkoznak. És miután a leányvállalatok közvetlenül is felvehetnek megrendeléseket, ezzel csök­kent az adminisztráció és a vállalási határidő. Ugyanakkor megállapítható az is, hogy a vállalási határ­idő egyes szakmákban nagy mértékben eltér egymástól. Akadnak olyan telepek, ame­lyek már a megrendelés nap­ján elvégzik a megrendelt munkát, tapétázást viszont csak egy-két hónappal a meg­rendelés bejelentése után vé­geznek. Sőt, akad olyan rész­leg is, amelyben százhúsz nap­ra vállalja a megrendelés tel­jesítését. A vizsgálat szerint kedve­ző eredményt hozott az, hogy az érdekeltségi rendszer a mi­nőségi munkát helyezi előtér­be. Ennek tulajdonítható, hogy a reklamációk száma nem éri el az egy százalékot sem. Ugyanakkor figyelemre érde­mes, hogy a beérkező rekla­mációk és panaszok több mint fele a túlszámlázás miatt for­dul elő. További gondot je­lent — és vitára ad okot —, hogy a leányvállalatok azonos munkáért eltérő összegről ta­núskodó számlát küldenek a megrendelőnek. Bár a válla­lati központ belső ellenőri je­lentése több vizsgálati jegy­zőkönyvben is foglalkozik a túlszámlázásokkal, a vizsgála­tot végző népi ellenőrök azon­ban egyetlen jegyzőkönyvben sem találtak olyan javaslatot vagy végrehajtott intézkedést, amely ezek megszüntetésére utalt volna. Mindent egybevetve: a la­kossági szolgáltatások meny­­nyisége és minősége az átszer­vezés eredményeképpen ja­vult, de további hathatós in­tézkedésekre van szükség ah­hoz, hogy a vállalat tevékeny­sége megfeleljen a lakossági igényeknek. (cs. n. 1.) Mi van a Feszty-körképpel? Lassan épül az ópusztaszeri múzeum (Tudósítónktól) Újra csend övezi a Feszty­­körképet. Pedig évekkel ez­előtt szinte havonta felröppent egy-egy újabb hír: már res­taurálják, már foltozzák, va­salják, a körkép darabjait egy­máshoz illesztik. Éppen tíz esztendeje, hogy Szegeden megkezdték a háborúban meg­rongálódott és széthurcolt, majd nagy gonddal összesze­dett hatalmas festmény res­taurálását. A munka a szegedi várban kezdődött, de helyszű­ke miatt hét évvel ezelőtt egy elhagyott dorozsmai barakk­ban, nagyobb helyen folytat­ták a felújítást. Azóta is ott várja a monumentális kép, hogy az ópusztaszeri nemzeti emlékpark múzeumában vég­leges otthonra találjon. A 115 méter hosszú és 15 méter ma­gas, „Magyarok bejövetele” felújítását az ópusztaszeri em­lékcsarnokban kell folytatni, és befejezni. Tizenhárom évvel ezelőtt született a döntés, ahol a ha­gyomány szerint a honfoglaló magyarok tartották az első „országgyűlést”, ahol a felsza­badulás után a Pallavichini grófok cselédei leverték a föld­osztás első karóit, ott nemzeti emlékpark legyen. Országos tervpályázatot írtak ki 1974- ben a terület rendezésére. Egy évvel később meghatározták a Feszty-körkép múzeumának helyét, elkezdték az alföldi skanzen építését, fásítottak. Novák István Ybl-díjas építész kapott megbízást a múzeum tervezésére. A fiatal mérnök a tájhoz illően az Alföldön helyenként felfedezhető dom­bokra, kunhalmokra emlékez­tető kúp alakú, 25 méter ma­gas múzeumot tervezett. A földszinten helyezik el a régé­szeti emlékeket, az emeleten lesz a galéria, az agrártörté­neti kiállítás. Sokan mondták, a modern faszerkezetű épület 1982-ben ott állhat a nemzeti emlékparkban és akkor befe­jeződhet a Feszty körkép hosz­­szúra nyúlt restaurálása. Az ópusztaszeri múzeum alapozása 1982-ben kezdődött el, de csak a belső kupola tető­­szerkezetét készítették el. Ta­valy helyére emelték a 600 tonnás kupolát és elkezdték a külső körgyűrű építését. A Feszty körképet befogadó épü­letrész, a belső körgyűrű már be van fedve, de a festményt addig nem lehet odavinni és felállítani, amíg a külső gyűrű nem kap tetőt. A befejezés talán, ha jövőre várható. Halász Miklós Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gál Lászlóné­­nak, az MSZMP IX. kerületi bizottsága első titkárának több évtizedes eredményes munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása al­kalmából a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést szombaton a kerületi pártér­tekezleten Grósz Károly, a budapesti pártbizottság első titkára adta át. Hétfő, 1985. február 18. N­egy­ven éves a demokratikus nőmozgalom Négy évtizede annak, hogy zászlót bontott a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. A többpártrendszer idején igye­kezett egy pártokon felüli egy­ség megteremtésére. Akkori­ban egyaránt összetartó erő­ként hatottak az érzelmek és az indulatok, a segíteniakarás és a kötelességtudás, a háború gyűlölete és az antifasiszta politikai magatartás. A fővá­rosban, az újjáépítés giganti­kus feladata teremtett egysé­get, de az egész országban újjá kellett építeni az életet, át­gondolni, ami megtörténhetett, össze kellett hozni a családo­kat és otthont teremteni az árván maradt, az országutakon, utcákon kóborló gyerekeknek. Tej kellett a szoptató anyák­nak és a csecsemőknek. Éle­lem mindenkinek, de legin­kább a fővárosi penészvirá­goknak, a pincéből elővánszor­­gó, éhező gyerekeknek. A nők a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szellemé­ben dolgoztak. Rengeteget. Pi­henés nélkül. A feladatokat a helyzet adta. Tulajdonképpen akkor ébredtek erejük tuda­tára. Sokat elértek. És a vá­rosparancsnok, Zamercev tá­bornok minden támogatást megadott nekik. Mint politi­kus felismerte szerepüket a felzaklatott kedélyek meg­nyugtatásában, és mint mély­ségesen humánus ember, együttérzett a nélkülözőkkel. Az MNDSZ vezetőit mindig soron kívül fogadta, és elege tett gyakori kéréseiknek. Elha­­gyott épületeket jelölt ki a gyermekintézményeknek, szál­­lítóeszközöket adott, és főként élelmet és gyógyszert teremtett elő mindazoknak, akiket a de­mokratikus nőmozgalom in­­­tézményesen gondozott Tisztelettel emlékezünk a negyven év előtt zászlót bon­tókra, az élőkre és a holtak­ra. Tildy Zoltánnéra, Ágoston Péternére, Gárdos Mariskára, Fái Borira, Rajk Lászlónéra, Majláth Jolánra és Hegyesi Erzsébetre. —t yarád­ó jó/t á/’/r/y A „másik" Paudits, Erafo-ra készülőben Tizenöt-húsz éve hallottam először róla. Halasi Andor író özvegye, közismertebb nevén Macó néni büszkélkedett vele: az asztalosipari tanulók szín­játszói között három ritka te­hetségre akadt; mindhármu­kat fölvették a Színművészeti Főiskolára.­­Ki volt Macó né­ni? A világ legmegszállottabb színjátszóoktatója, színészek, énekesek számtalanját fedez­te föl s indította el pályáján. Egyszemélyes főiskola volt, nem is csupán a művészete­ké, az elhivatottságé, a szel­lemi tartásé, az emberségé is. Miközben e sorokat írom, szorongva gondolok arra,-' va­­jon­ mit szólna hozzájuk, ha netán a mennyei lapkézbesítő eljuttatná hozzá a Nemzetet. Mert engem is ő tanított Jó­zsef Attilára az ötvenes évek elején egy isten háta mögötti királyerdei művelődési ház­ban .. .) Paudits Béla villám­gyorsan igazolta Macó nénit; másodéves korában, 1969-ben szinte egyik pillanatról a má­sikra lett ismertté a táncdal­fesztiválon elhangzó Futok a pénzem után című dallal. Zöld utat kapott a Madách Színházhoz, és sokáig úgy lát­szott, „sínen van”. A múlt évad végén megvált a szín­háztól: a titkárságon úgy be­széltek róla, mint valamiféle tékozló fiúról, aki alámerült az ismeretlenség kétes tiszta­ságú tengerében. Két nap múlva a Korona cukrászdá­ban — önálló estje után ■— ta­lálkoztunk. — Viharosan szakított a Madáchcsal? — Szó sincs róla! őszinte barátsággal gondolok kollé­gáimra, Ádám Ottóra s a töb­biekre. — Mégis hátat fordított ne­kik. — Nem nekem valók a színházi kötöttségek. — Kiábrándult? — Nem ez a szó illik rá. — Akkor miért mondta egyik tavalyi rádiónyilatkoza­tában: inkább elmegy műbú­torasztalosnak? — Nem hiszi, hogy komo­lyan gondoltam? Nem hiszi, hogy lehet az emberben vá­gyakozás a fizikai munka iránt? [Macó néninél láttam a fal­ra akasztott intarziaképeit. Még tanulókorában csinálta őket. Mostanában a kerámia­készítést tanulja. Az asztalán levő, barnásfeketébe hajló hamutálcáról aligha mondaná meg bárki, hogy az ő keze munkája. Félreértés ne essék: nem az a fajta őstehetség, aki félkézzel váltja meg színpad­ról a világot, aztán mellesleg lesöpri az asztalról a műbú­torasztalos- és kerámiaművé­szetet. Azt hiszem, a könnyed­sége megtévesztő. Makacsság és szívósság lehet mögötte. Vagy talán düh és dac — ki tudja. Ki hinné, hogy például a főiskolán éppen énekből bu­kott meg, és mégis énekes­színész lett. Kitűnő mozgású táncos, holott csenevészsége miatt annak idején úgy kellett bekönyörögnie magát torná­szokhoz, evezősökhöz. S az sem hétköznapi lelkierőre vall, ha valakinek harmincöt éves ko­rában van mersze a biztosát bizonytalanra cserélni. Minek a reményében? Nyilván úgy érzi, több van benne, netán egy másik Paudits, aki olyas­mire is képes, amire az előző' ' aligha. A Koronában például­ több mint két órán át éne­ ' kelt (nosztalgiadalt és dzsesszt), táncolt, verset és prózát mondott (Babitsot- - Heltait, m­áég ''régi •• reklámszö-'*­veget is), rögtönzött és viccelt, mégpedig sajátos — mondhat­nám pauditsi — légkört te­remtve maga körül. De hagy-­ juk a lelkendezést. Sohasem vezet jóra, ha a kérdező új­ságíró elalélt kritikusba megy át...] — Tegyük föl, hogy még-:­sem válik be a számítása. Mi­­ lesz akkor? Visszamegy szín-­­házhoz? — Eszem ágában sincs? Egész másra készülök. — Szellemi lottóötösre? — Márciusban Babits „Éva-­ tó”-jából összeállított estem mutatom be. A világirodalom leggyönyörűbb erotikus ver­seit mondom el, közben per­sze énekelek is, főleg „örök- * zöldeket". — Nem gondolja. ..hogy Csinszka forogni fog a sírjá­ban? — Igaz, Ady özvegye súlyos szemrehányást tett Babitsnak,­ amiért még ő sem átallotta „eladni magát" az erotikának, mit sem törődve vele, a köl­tőt a húszas években a leghét­köznapibb nyomor kényszerí­tette ennek a Bécsben megje­,­­lent munkának az elvégzésé­re. Most már groteszk mód hálásak lehetünk a sorsnak Babits fűtetlen szobáéiért; jól fűtöttben talán sohasem adta volna a fejét az „erato”-beli versek lefordítására. Úgy lát­szik, vannak emberek, akik­ből az őket körülfogó hideg hozza ki azt a többletet, amely máskülönben valószí­nűleg örökké rejtve marad bennük. Úgy látszik ... Veszprémi Miklós Az­­­­ NEMZETI SZÍNHÁZÉRT A pénzadományok csekkszámlaszáma: 218-98 220-546-621. Felvilágosítás a pénzbefizetésekkel kapcsolatban: a 386-330-as telefonszámon. A védnökség titkárságának telefonszáma: 114-480.

Next