Magyar Nemzet, 1985. május (48. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
a M A vállalatok jövedelemtermelő képessége Gazdaságpolitikánk a vállalati gyakorlatban címmel kedden kétnapos országos propagandatanácskozás kezdődik Győrben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának, gazdaságpolitikai osztályának és az MSZMP Győr- Sopron Megyei Bizottságának rendezvénye alkalmat ad arra, hogy gazdasági és mozgalmi vezetők közösen összegezzék: hogyan alkalmazkodnak a vállalatok az elmúlt években jelentősen megváltozott feladatokhoz. A konferencia több mint 300 résztvevője — vállalati, gazdasági és mozgalmi vezető, a társadalmi és tömegszervezetekben, az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban dolgozó, gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakember — huszonegy előadást hallgat meg, s vitában értékeli a hallottakat. Az előadók, gazdasági életünk legsikeresebb vállalatainak, szövetkezeteinek vezetői azokról a sajátos helyi módszerekről adnak tájékoztatást, amelyek révén kiemelkedő eredményeket értek el a gazdálkodásban, jövedelemtermelő képességük növelésében. A rendezők azt várják, hogy a tanácskozás választ ad a gazdasági munka napi gyakorlatában felvetődő számos kérdésre, s a jó módszerek megismertetése az agitációs és propagandamunka számára is jelentős segítséget nyújt. Számok, tények Az amerikai gyerekek csaknem egynegyede a szegénységi szint alatt él, állapította meg az amerikai kongresszusi szervek egyik vizsgálata. Az USA-ban a gyerekek 22,2 százaléka él olyan családokban, amelyeknek jövedelme nem éri el a hivatalosan megállapított szegénységi szintet. 1969-ben még csak a 18 éven aluliak 13,8 százaléka élt ilyen családokban. A gyerekek segélyezésére a szövetségi költségvetésből vagy az egyes államok költségvetéséből juttatott összeg 1976 óta jelentősen csökkent. A statisztikai adatok szerint a szegénysorsú gyerekek százalékos aránya a fekete bőrű lakosság között a legnagyobb: 46,7 százalékos. A spanyol ajkú lakosok között 38,2, a fehérek között pedig csak 17,3 százalékos ez az arány. (v. é.) — A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének pesterzsébeti klubja május 29-én, szerdán. 17 órai kezdettel piknikkel egybekötött majálist rendez, amelyre várja az érdeklődőket. (Budapest, XX., Ady u. 90.). — A BANGLADES TENGERPARTJÁN végigszáguldó ciklon hétfői hivatalos adatok szerint legkevesebb huszonötezer ember életét követelte, további harmincezer személy eltűnt. Kétszázötvenezren fedél nélkül maradtak. A tizenöt méter magas árhullám elsősorban a Bengáli öbölben levő, főként halászok lakta szigeteken pusztított. Az országban keddre egynapos nemzeti gyászt rendeltek el. A TELEVÍZIÓ műsora 8.23 Műsorismertetés 8.25 Tévétorna 8.30 Iskolatévé 8.55 Erős, mint a halál Francia tévéfilm (ism.) 10.25 Képújság 15.18 Műsorismertetés 15.20 Hírek 15.25 Autók és emberek Francia filmsorozat VI/3. (ism.) 16.15 Magyarországért harcoltak Dokumentumfilm 16.55 Három nap tévéműsora 17.00 Sorstársak A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja FF 17.20 Képújság 17.25 A nyugdíjkorhatáron túl... 18.00 Egy boldog nyár Budapesten Hangverseny a Pesti Vigadóban 19.05 Mini-Stúdió ’85 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.10 A halál archívuma NDK -tévéfilmsorozat XIII '9. 21.15 Stúdió '85 22.15 A tolmács koronatanú Beszélgetés V. M. Berezskovval, az USA című folyóirat főszerkesztőjével. Kb. 23.05 Tévéhíradó 3. 23.15 Himnusz 2. MŰSOR 16.03 Műsorismertetés 16.05 Képújság 16.10 Deltácska FF 16.30 Mi és a számítógép 17.00 Ökölvívó Európa-bajnokság 18.30 Körzeti adások Budapest, Pécs, Szeged 19.05 Levél a nepáli hegyekből Osztrák rövidfilm 19.30 S. O. S. gyermekfalu 20.00 Ki vagyok én? 21.00 Tévéhíradó 2. 21.20 Autó-motorsport 21.40 Ökölvívó Európa-bajnokság 22.50 Képújság Magyar Nemzet I . A Magyar Lóverseny Vállalat ismételten elnyerte a Kiváló Gazdasági Társulás címet a szocialista munkaversenyben, a vállalati terv gazdaságos megvalósításában, az 1934-ben elért eredményekért. A kitüntető oklevelet Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tagja, a Magyar Televízió elnöke adta át az ünnepségen a közös vállalat dolgozóinak. Harmincmillió kilowatt összkapacitású atomerőmű üzemelt az idei év elején a KGST országaiban, ötszörre nagyobb, mint kilenc évvel ezelőtt. Tavaly a tagországok atomerőműveiben száznyolcvanmilliárd kilowattóra villamos áramot termeltek, ami a teljes áramtermelés nyolc százaléka, s több száz millió tonna szén, kőolaj és más energiahordozó megtakarítását eredményezte. A pécsváradi várat helyreállíttatja az Országos Műemléki Felügyelőség. A munka során hazánk egyik legértékesebb műemlékegyüttese bontakozik ki a Mecsek lábánál. Megújulás után művelődési és turisztikai központot s szállodát alakítanak ki az ősi falak között. A várhotel 1988-ra készül el. A SZÁZTIZENEGY KÖZLEKEDÉSI BALESET történt a hét végén hazánk útjain. Közülük kilenc halálos, 43 súlyos, 59 pedig könynyebb sérüléssel végződött. — AZ UTCÁRA ZUHANT Győrött, 10. emeleti lakásuk ablakából Zsolnai András négyéves kisfiú. A gyermek belehalt sérüléseibe. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. — FÜRDÉS KÖZBEN VÍZBE FULLADT a mátraderecskei strandon Szilágyi János tízéves helybeli kisdiák. Kecskemét külterületén egy tóban fürdött, s örökre elmerült Veszelovszki István, 36 éves kecskeméti lakos. Mindkét szerencsétlenség ügyében vizsgálatot folytat a rendőrség. — FELMÁSZOTT A TURUL MADÁRHOZ, a Szabadság-híd tetejére — feltehetőleg öngyilkossági szándékkal — hétfőn a kora délutáni órákban egy 28 éves férfi. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság helyszínre érkező tűzoltói mentőkötéllel sértetlenül lehozták, és a mentők az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe szállították. Túlteljesítette első negyedévi készáru- és exportszállítási tervét az Ózdi Kohászati Üzemek. A nagyüzem gyáregységei a tervezett kétszáztízezer tonnán felül több mint félezer tonna készárut, állítottak elő, s az előirányzottnál 26 százalékkal több árut számítottak tőkés piacra. Magyar rendezvénysorozat kezdődött hétfőn az észak-olaszországi Trentóban az ARCI (Olasz Szabadidő Központ) és a Milánói Kereskedelmi Kamara szervezésében. A megnyitó rendezvény keretében dr. Mikoldi György, a külkereskedelmi minisztérium főosztályvezetőhelyettese tartott nagy sikerű előadást. A MIKROBUSSZAL ÜTKÖZÖTT ÖSSZE Szegeden Bellányi Tímea 19 éves helybeli diáklány az általa vezetett személykocsival. A szerencsétlenségnél a személyautó utasa, Makai Mária 16 éves diáklány életét vesztette, a két autóvezető súlyosan, további két utas pedg könnyebben megsérült. A vizsgálat eddigi adatai szerint Bellányi Tímea figyelmetlenül vezetett. SÚLYOS KÖZLEKEDÉSI BALESET történt Kunhegyes külterületén. Nagy András 36 éves helybeli lakos személykocsijával áttért az úttest bal oldalára, s összeütközött egy szembejövő személykocsival. A szerencsétlenségnél Nagy András, és a másik személykocsi vezetője, Bernáth Károly 32 éves tanár, valamint utasa, Nagy Mária 39 éves tanár — mindkettő kenderesi lakos — életét vesztette. Egy utas könnyebben megsérült. A vizsgálat eddigi adatai szerint Nagy András nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. — HALÁLOZÁS: Fájdalommal tudatjuk, hogy Takács Sándorné sz. Vantuch Mária, 59. évében, váratlanul elhunyt. Temetése 1985. május 30-án, csütörtökön, fél 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető halottasházából kísérjük utolsó útjára. Gyászolják gyermekei: Vera, Sanyi, Jóska, Mari, Feri, Laci, unokái, menyei, rokonai, ismerősei. — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy dr. Enyedy György, a salgótarján-zagyvarónai ötvözetgyár nyugdíjas gazdasági ..igazgatóhelyettese elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 3-án hétfőn 10.30 órakor lesz a Farkasréti Frank András és családja. — Sógornőm, nagynéném, Frank Erzsébet hamvait kívánsága szerint csendben a Farkasréti temetőben elhelyeztük. Frank Pálné, Frank András és családja. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Világi János, a Chinoin gyár régi dolgozója, életének 70. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 29-én 13 órakor lesz a Pilisvörösvári temetőben. Chinoin gyár vezetősége. X — Köszönetnyilvánítás: Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánkat, Bertalan Bélánét (sz. Emődy Helga) utolsó útjára elkísérték, virágaikkal tiszteletüket és szeretetüket kifejezték, szívből jövő szavaikkal és soraikkal gyászunkban osztoztak. Lányai és unokája: — Nehéz a veszteség fájdalma, hivatásunk megkönnyíteni, osztoz- e? A család gyászában — csekély térítés ellenében — magunkra vállaljuk a temetés minden gondját. Szett SZ” Temetési Szolgálat, Bp. VIII., Mátyás tér 4. Tel.: 332-960. Kívánságra házhoz megyünk. X — Országos felháborodást váltana ki, ha egyszer a krimiben nem győzne az igazság! (Brenner György rajza) Kétnapos pénzügyi akadémia kezdődött hétfőn Balatongyörökön, a KISZ vezetőképző táborban a Magyar Közgazdasági Társaság és a Szervezési és Vezetéstudományi Társaság rendezésében. A rendezvénysorozaton kereskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi vállalatvezetők és pénzügyi szakemberek vesznek részt. — A tétényi rózsakiállítás pénteken délután 3 órakor nyílik meg Európa negyedik legnagyobb rózsakertjében, a XXII. kerületi Nagytétényi út 194. alatt, a Promontornapok keretében. Az illatos tárlaton a látogatók csaknem 2400 rózsafajt láthatnak. Fináczy Ernő neveléstörténészre, tudományegyetemi professzorra emlékeznek ma az MTA Roosevelt téri épületében kezdődő akadémiai tanácskozáson. A Könyvért erre az alkalomra megjelentette a neves tudós A középkori nevelés története című munkáját, amelyet a Tudománytár sorozat eddigi köteteihez hasonlóan az Akadémiai könyvesbolt és az Illyés Gyula könyvesbolt árusít. MELEG IDŐ, FELHŐSÖDÉS Az éjszakai órákban még a száraz, meleg levegő hatására általában kevés felhőre lehet számítani, száraz ma, rád az idő. A gyenge szél, valamint a derült ég következtében a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 16 fok között alakul. Anapfelkelte után a napsütés hatására gyorsan emelkedik a hőmérséklet, és már a déli órákra országszerte eléri a 25 fokot. A kora délutáni óráktól az eddiginél nedvesebb levegő beáramlása valószínű. Hatására időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, de még számottevő zápor nem várható, csupán egy-egy fordulhat elő. A délkeleti, déli szél főként a déli óráktól megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke a kevésbé felhős, tartósabban napos területeken 26, 29, máshol általában 25, 26 fok körül várható. A késő esti hőmérséklet általában 19, 24 fok között valószínű. A Duna vízállása Budapestnél 442 cm, a víz hőmérséklete 16,8 fok. Az európai városokban keddre várható legmagasabb nappali hőmérséklet: Athén 27 Belgrád 26 Berlin 25 Bécs 26 Budapest 26 Bukarest 23 Kijev 23 Leningrád 22 London 17 Madrid 22 Moszkva 17 München 24 Párizs 20 Prága 26 Róma og Szófia 23 Varsó 28 Kedd, 1985. május 28. Sajtótájékoztatól, üzletkötések Szakmai nap a vásárban Hétfőn , folytatódott a szakmai napok eseménysorozata a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A vegyipari kiállítók Körtvélyes István ipari miniszterhelyettessel folytattak eszmecserét, hogy a BNV tükrében, tekintsék át az iparág helyzetét és jövőjét. A miniszterhelyettes kifejtette, hogy a vegyipar társadalmi megítélése az utóbbi időben kedvezően változott, szakemberek és laikusok mind inkább elismerik a magyar vegyipar eredményeit. Az iparág termelése és termelékenysége, valamint exportja a többi ágazaténál nagyobb ütemben fejlődött, s jelenleg nincs egyetlen veszteséges, vagy alacsony hatékonyságú vállalata sem. A NIKEX Külkereskedelmi Vállalat a vásáron megállapodást kötött arról, hogy az Építőgépipari Vállalat az idén egymillió márka értékben szállít az NSZK-beli Elba cégnek különböző felépítményeket és részegységeket betonkeverőkhöz. A Taurus mintegy félmillió rubeles szerződést kötött a lengyel Ciech Külkereskedelmi Vállalattal. A megállapodások értelmében a lengyel vállalat gumiköpenyeket szállít a Magyarországon forgalmazott személygépkocsikhoz. Cserébe Taurus gumiabroncsokat vesznek az Ikarusokhoz. Sajtótájékoztatót tartottak a BNV-n idén önállóan kiállító azerbajdzsáni vállalatok képviselői. Efendijev Ági, az Azerbajdzsáni Köztársaság tervhivatalának elnökhelyettese elmondotta, hogy a köztársaság, — amely az olajipari berendezések elismert gyártója —, sok éve szállít Magyarországra kőolajkutatáshoz fúróberendezéseket, aggregátokat, fúrócsöveket, villamos motorokat, mozgó laboratóriumokat. Több lengyel kiállító is sajtótájékoztatót tartott. A Lengyel TengerhajózásiVállalatok és Kikötők Igazgatóságának képviselői beszámoltak arról, hogy az utóbbi években a magyar tranzitforgalomban megnövekedett a lengyel kikötők szerepe. Míg 1982-ben csupán 440 ezer tonna magyar árut továbbítottak a lengyel kikötőkből, addig tavaly ez a szám megduplázódott. A lengyel Budimex tájékoztatóján egyebek között elmondották, hogy több témában is üzleti tárgyalásokat folytatnak magyar partnereikkel. A Budimex nem ismeretlen a magyar piacon, a vállalat szakemberei építették többek között a kábai cukorgyárat. Most a Duna egyes szakaszain mederítési és parterősítési munkák végzésére vállalkoznának. Az NDK-beli Robotron Vállalat képviselői arról tájékoztatták az újságírókat, hogy legújabb számítástechnikai, irodatechnikai és méréstechnikai termékeiket hozták el a vásárra. Magyarországon , többek között az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar használja ezeket a készülékeket. A szovjet Avtoexport tájékoztatóján a két ország járműipari együttműködéséről és az Avtoexport vásári ajánlatáról számoltak be az újságíróknak. Elmondták, hogy a szovjet,a magyar autókereskedelem több mint 70 százalékát kooperációs és szakosítási egyezmény alapján bonyolítják le a partnerek. Az 1981 óta önállóan működő Híradástechnikai Gépgyár vezetői az elmúlt négy esztendő eredményeiről számoltak be. Elmondották, hogy vállalatuk dinamikusan fejlődött és megduplázta értékesítését. Ma már termelésük mintegy 65—70 százalékát exportálják. A vásáron részt vevő szövetkezetek legsikeresebb gyártmányait jutalmazva hétfőn Rév Lajos, az OKISZ elnöke 30 plakettet és 15 elismerő oklevelet adott át a gyártóknak. Az idei BNV-n 85 szövetkezet 410 gyártmányát állította ki, ebből 90 olyan termék, amelynek gyártását a közeljövőben kezdik meg.★ Kedden folytatódik a szakmai napok programja. Ezúttal a gépipar tart szakmai napot. Sajtótájékoztatót rendeznek a szovjet számítástechnikai vállalatok, és a Tatabányai Szénbányák Vállalat képviselői. Tizenhat csehszlovák külkereskedelmi vállalat mutatja be termékeit a BNV-n. A legnagyobb területet a KOVO vette igénybe, amely a Tesla, az Adást, a Komex gyárak újdonságait állította ki. Látható a többi között az Adást sokszorosító gép, a Costar elektronikus sokszorosító berendezés, valamint egy távközlő berendezés. Ezek iránt a magyar vállalatok is érdeklődtek. A Strojimport budapesti megbízottját a Technoimpex külkereskedelmi vállalat képviselői keresték fel, és a jövő évi szerszámgép-importról és -exportról folytattak megbeszélést. Megtekintette a KOVO kiállítását dr. Holló Gusztáv, a Hungexpo vezérigazgató-helyettese is. A nőgyógyászati és szülészeti számítástechnikai rendszerre ítélte oda a zsűri a 25 ezer forintos első díjat. A Számítástechnikai Koordinációs Intézet pályázatának ma délutáni eredményhirdetésén a BNV-n a Győr-Sopron megyei Kórház kollektívája, Rattai Sándor, Krattel Károlyné és Krattel Károly, valamint Görcs Ildikó kapta az elismerést. Az intézet, mely mintegy ezer személyi számítógépet értékesített, versenyt hirdetett: mind több újszerű, eredeti számítógép-alkalmazási leírást kértek a használóktól. A kórházi kollektíva ilyen pályázatot küldött, amint a második hellyel jutalmazott Triotex és az Ajkai Üveggyár szakembergárdája is. A Gépipari Tudományos Intézet dolgozóinak nyújtják át a harmadik helyezettnek járó jutalmat, különdíjjal pedig az egri illetőségű Rábai Tibor munkáját ismerik el. Az SZKI eddigi vevőit meghívta erte a vásári rendezvényre. Az invitálást elfogadók között „válogatási jogot” sorsolnak ki: a szerencsés cégek az intézet több mint száz software termékéből kérhetnek maguknak ingyen olyat, amilyet a legjobban tudnak hasznosítani. A Számítástechnika Alkalmazási Vállalat a BNV-t ugyancsak a felhasználókkal való találkozásnak szenteli. A cég tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: kevesebb gépet állítanak ki, ám annál több energiát szentelnek a közvetlen kapcsolatok ápolására. Ez annyit jelent, hogy ha a hazai piacon megjelenik valamilyen új számítástechnikai eszköz, akkor rögvest hozzálátnak az alkalmazási lehetőségek kidolgozásához, ajánlásához. A mezőgazdaság, a műszaki tervezés a két ilyen , fő célba vett terület. Arra is ügyelnek, hogy a termelésirányítási folyamatokat is, megoldják megbízóiknak. Bejelentették: az ÁPISZ- szal gazdasági társulást hoztak létre, és számítástechnikai fogyóeszközöket értékesítenek majd közösen. A vásáron butikot nyitottak: szalagokat, kazettákat, könyveket értékesítenek. .. 1. Püspökladányi baleset Javult a sérültek állapota Tovább javult a püspökladányi vasúti baleset sérültjeinek állapota. Mint ismeretes, a szombati baleset után a sérülteket a debreceni, a berettyóújfalui és a karcagi kórházba szállították. Hétfő esti jelentés szerint a Berettyóújfalun ápoltak közül három személy hazatérhetett, , az itt fekvő súlyos sérült állapota némileg javult. Jobban vannak a debreceni kórházban levők is: két személyt súlyos, egyet pedig könnyebb sérüléssel kezelnek. A karcagi kórházban egy személy fekszik, akinek az állapota szintén kielégítő.