Magyar Nemzet, 1985. október (48. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-15 / 242. szám
Kedd, 1085. október 15. Magyar Nemzet SPORT Beszélgetések ünneplőben Az elmúlt hét eseménye volt a Magyar Úszó Szövetség díjkiosztója. A kis ünnepség igazán elegáns körülmények között zajlott le, a Fórum Szálló különtermeiben vehették át a jutalmukat mindazok, akik maradandót alkottak 1985-ben úszásban, műugrásban és vízilabdában. Igen, vízilabdában is. Mert a most véget érő esztendő nemcsak azt hozta, hogy a válogatott ötödik lett a szófiai Európa-bajnokságon , három magyar csapat sikerrel zárta az év világversenyét. Az ifik, a juniorok és a nők egyaránt ezüstérmet szereztek a kontinensversenyen, így volt ok az ünneplésre. Miközben Buda István államtitkár üdvözlő szavaiban néhány mondatban megemlékezett a Szófiában történtekről, elnéztem Rusorán Péter szövetségi kapitány arcát. Sötét szemüveget viselt, ám még így is látszott, hogy nem tartozik élete legszebb pillanatai közé, ha az EB-re emlékeztetik. Dr. Szívós István viszont annál boldogabb volt. Tehette, hiszen két csapatot is sikerre vezetett utánpótlás szövetségi kapitányként ezidén, játékosai közül feltehetően már a közeljövőben többen meghívást kapnak a válogatott keretbe. Az ilyenkor szokásos borítékátadási ceremónia közben a női pólósok mellett álltam. Jó néhányat ismertem már korábbról, még, amikor úsztak, s eszükbe sem jutott a labda, ám most új arcukat ismerhettem meg. Azt figyelhettem, hogyan hat rájuk a siker. Köztudott, hogy az ünnepeknek a nők inkább képesek megteremteni a körülményeit, mint a férfiak — ezt a tényt most közelről tapasztalhattam a női pólósok esetében. A sporttörténelmi sikert (első indulás az EB-n, s az első érem) elért lányokon-asszonyokon látszott, hogy készültek erre az ünnepségre. Nem létező körülmények Kelemen Ildikó, edzőjével, Gerlach Istvánnal együtt, félrehúzódva várta, hogy átvehesse jutalmát. Hogy a jutalom „jól megérdemelt azt nemcsak azért írom le, mert igyekszem kerülni a közhelyeket. Esetében ugyanis többről van szó a „jól megérdemelt”-nél. És a műugrók esetében általában. Olyan körülmények között készültek ugyanis ezidén, amelyekről jobb nem beszélni. Legyen elegendő csak a margitszigeti uszoda felújítására utalnom, az egyre csak elhúzódó építkezés kizárta például azt, hogy toronyból ugorjanak a műugrók Gerlach István tanítványaival edzett mindenütt, ahol csak mód nyílt rá, még Nagyváradra is elutaztak, csakhogy ne a szófiai EB-n találkozzanak „először” ugrótoronnyal a versenyzői. Az eredmény nem maradt el — az Európa-bajnokságon valamennyi műugró remekül szerepelt —, ám a felkészülési körülmények intő példaként szolgálhatnak arra, milyen esetekben képtelenség eredményt várni a sportolóktól. Miközben a kétszeres Európabajnok Darnyi Tamás átvette jutalmát, azon gondolkoztam, jókedvű lett volna-e az ünnepség akkor is, ha ez a fiatalember nem produkál emberfelettit a szófiai medencében? Edzője, Széchy Tamás ugyan már a verseny előtt megjósolta a sikert, de mi lett volna, ha Darnyi nem váltja valóra a reményeket? Vajon a helyezésekkel is olyannyira elégedettek lettek volna azok, akik hivatalból örülnek vagy bosszankodnak? Érzésem szerint, ha Darnyi nincs, szomorúbbra sikeredett volna az évzáró ünnepség. Valahogy mifelénk nincs igazán becsülete a helyezéseknek. Kiss Lászlóval, a Bp. Spartacus vezetőedzőjével beszélgettem erről a köszöntők után, Orosz Andrea kapcsán. Orosz ugyanis — ezt szemtanúként állíthatom — két versenyszámban is nagy csatában szorult le a dobogóról. Felkészülten, nagy ambícióval indult a versenyen, ahol jól úszott. Csak hát — voltak nála jobbak. Ez is benne van a sportban, s éppen ezért például az ő teljesítménye is megérdemli az ünneplést. Önellátás? Orosz egyébként nem lehetett ott a díjkiosztón, a Bp. Spartacusszal edzőtáborozott Franciaországban. Kiss László (aki jelenleg Széchy Tamással és Hargitay Andrással együtt Colorado Springsben vesz részt egy NOB által szervezett továbbképzésen) elmondta, hogy hazaérkezne után porcműtét vár Oroszra, s aztán, a teljes felgyógyulás után megkezdik a felkészülést 1986-ra. Kiss Lászlóval beszélgettünk a felkészülés körülményeiről is. Ha mostanság ez a téma, mindig szóba kerül, hogy egy-egy szakosztálynál mire jut pénz és mire nem? Kissnek van egy ötlete, ami több, mint érdekes. A sajátuszodával rendelkező kluboknál elérhető lenne, hogy a szakosztály önellátó legyen. A tanfolyamokból befolyt pénzzel gazdálkodhatnának az úszók — természetesen az érvényes szabályoknak megfelelően. Úgy tartja a Bp. Spartacus vezetőedzője, hogy nem menne csődbe egy-egy szakosztály, sőt... Előnye lenne ennek az egyelőre csak egy beszélgetésben felvetett ötletnek, hogy a vezetők pontosan tudnák, mennyi pénzzel gazdálkodhatnak, s nem egy központi akarat döntene arról, mire telik és mire nem. Ingyen Ebből is látszik, hogy a sportnak is keresnie-kutatnia kell azokat a formákat, amelyek megfelelnek napjaink követelményeinek. Az említett beszélgetés mellett más példa is bizonyította ezt az úszószövetség díjkiosztóján. Az eredményes versenyzők és edzőik mellett ugyanis meghívták azokat a szponzorokat is, amelyek 1985-ben anyagilag támogatták az úszást, a műugrást, a vízilabdát. Nélkülük aligha teremthettek volna megfelelő körülményeket a felkészülésre, a versenyzésre, legyen elég csak a női vízilabdázókra utalnom, akik erről annak idején többször is Az őszi idényben egyetlen mérkőzés jut a magyar válogatottnak: szerda este, Cardiffban, Wales csapatával játszik. Nincs különösebb zenebona a meccs körül sem Cardiffban, sem Budapesten és még kevésbé a nemzetközi futballvilágban. Mert mi a szenzáció abban, hogy egy barátságos jellegű találkozó keretében összeméri tudását a világbajnoki selejtezőkön már elbukott csapat és az Európából elsőként továbbjutott válogatott. A bukott együttesnek nyilvánvalóan az a célja, hogy saját közönsége előtt bizonyítson, márpedig ő érdemes lett volna a világbajnoki szereplésre. A mexikói döntő részvevőjének pedig a tekintélyét kell védenie. De hát Európa és főként a világ labdarúgásának szemszögéből nincs egyik meggondolásnak sem különösebb jelentősége. Mikor szerda este a hírügynökségek tájékoztatják a nemzetközi közönséget az eredményről, legföljebb enyhe eska fogadja majd a történések hírét. Bármilyen lesz az a hír. Magyar szempontból azonban mégis van jelentősége ennek az összecsapásnak. Már azért is, mert ez az egyetlen az egész őszi évadban. Cardiffban mutatkozik majd meg, vajon a világbajnoki selejtezőkön kiváló eredményt elért válogatott fél esztendő múltán is ütőképes maradt-e. Igaz, tartalékosan áll fel. Nagy Antal, az egyik kulcsember és a tavasszal, Bécsben továbbjutást jelentő gólokat szerző Kiprich sérülése miatt hiányzik, az elenféllel csöppet sem barátságos Garaba pedig sárga lapjai miatt nem játszhat. De hát Mezey György szövetségi kapitány amúgy is kíváncsi volt, vajon a kiszemelt fiatalok közül nehéz körülmények között ki állja meg a helyét. Most egyikükről, másikukról megtudhatja. (Hozzá kell tenni: Nagy Antal játéka azért elképzelhető.) Esterházy is kisebb sérüléssel érkezett Athénből, de miként Nagy Antal is, jelezte a kapitánynak, hogy játszani szeretne. Walesban valóban nehéz körülményekkel találja magát szembe a magyar csapat. A labdarúgó-szövetség azért kérte először skótokat, majd pedig a walesieket ennek a barátságos mérkőzésnek a megrendezésére, hogy válogatottunk angol stílusú, csapattal kerüljön szembe. Ez a stílus ugyanis nehezen emészthető a mi futballistáink számára. Még visszagondolni is rossz ez angolokkal legutóbb vívott mérkőzésekre. Argentínába utaztában a magyar válogatott 1978- ban megállt Londonban és a világbajnoki selejtezőn akkor Waleshez hasonlóan elbukott Anglia kegyetlenül elpáholta. A következő vb selejtezőjében az angolok az akkor igazán elismerésre méltó teljesítményeket felmutató magyar, csapatot Budapesten is, Londonban is egyszerűen leteperték. Mások — norvégok, románok — képesek kínos perceket szerezni az angol futballnak, nekünk ez mostanság nem sikerül. A miértre keresi szerdán a választ Mezey György. Mert ugyan walesi futballisták ellen játszik megemlékeztünk , teljes egészében egy hazai cég költségén vehettek részt az oslói Európabajnokságon. És ha már a költségeknél tartunk. Annak idején a szófiai EB előtt szóvá tettük, hogy miért nem vehet részt az év fő versenyén három olyan úszó, akik itthon kimagaslóan szerepeltek a bajnokságon. Akkor a szövetség azzal érvelt, hogy egy-egy versenyző naponta 77 levába kerül, ez pedig — hangzott a válasz — nem kis pénz. Nos, mint az évzárón megtudtam, a magyar versenyzők végül teljesen ingyen vettek részt az Európa-bajnokságon. Bulgária illetékesei nem fogadták el a pénzt, összefüggésben azzal a készülő javaslatukkal, hogy a szocialista országokban megrendezendő világversenyeknél a rendező ingyen lássa vendégül a többi szocialista ország versenyzőit. Azért, hogy a menedzselési szempontok erőteljesebben érvényesülhessenek. Kétségtelen, Káklónak, Balajtinak és Nagy Katalinnak sovány vigasz ez a javaslat, még a jövőre nézve is az, hiszen az 1986. évi világbajnokságot Spanyolország rendezi a nyáron. És nem lenne rossz, ha a vb után néhány hónappal ismét örülni jöhetnének össze a versenyzők, az edzők, a szakvezetők a hagyományos úszószövetségi évzárón. Malonyai Péter válogattunk, de ezek a játékosok mind az angol bajnokságban szerepelnek, az angol stílus legkövetkezetesebb képviselői. Mike England kapitány jelöltjei között hárman kerültek ki az Evertonból, a múlt évad angliai sikercsapatából, ad játékost a walesi válogatottba a Manchester City, a Newcastle, a Queens Park, Rangers és a többi neves angol klub. Walesi egyesületben szereplő labdarúgó aligha kerül awalesi válogatottba. Az ellenfelet felőrölni akaró, szüntelenül rohanó és "rohamozó, a,, fizikai erőt kegyetlenül kihasználó, sziklakemény, az önmagát és ellenfelét nem kímélő harcmodorral szemben kell megtalálnia az ellenszert a magyar csapatnak. Kell, mert a világbajnoki huszonnégyes döntőben esetleg éppen egy brit válogatottal kell megmérkőznie. Eljuthat közülük akár három is Mexikóba. S amilyen szerencsénk van... Hogy Mezey György mit tervez, arról — szokása szerint — nem beszél. Egy taktikai tervet az edző soha sem tár a nyilvánosság elé, mert rögtön elveszítené értékét, ha az ellenfél megismerné. A Londonba vezető repülőúton Mezey bármi másról viszont szívesen beszélt. Például arról, hogy milyen fontos lesz a B válogatott mérkőzése Bulgária ellen. Ezen a mécsesen kap majd képet arról, hogy az első csapatból kiszorult játékosok és a fiatalok mire képesek egy rangos ellenféllel szemben. Vagy arról, hogy decemberben, a vb-sorsolás idején sorra kerülő mexikói túrán mennyi tapasztalatot szerezhetnek. S beszélt arról is, hogy erre a vb-re tökéletesen nem lehet felkészülni, csupán a legtöbbet lehet tenni az adott körülmények között. Az európaiak mind azonos gondokkal küszködnek és félő, hogy nem tudják majd állni a versenyt a délamerikaiakkal. A repülőút hamar eltelt, a londoni landolás után a csapat autóbusszal utazott tovább Cardiffba. A késői érkezés miatt edzésre már nem kerülhetett sor, de kedden természetesen már lesz tréning és Mezey ezután jelöli ki a szerdán pályára lépő csapatot. Zsolt Róbert Munkatársunk telefonjelentése Cardiffban a magyar labdarúgó-válogatott A vízilabda-bajnokságban hétfőn este két rangadót játszottak a Komjádi uszodában. A Vasas, bár nem sokkal a befejezés előtt még két góllal vezetett, kénytelen volt az egyik ponttal megelégedni az FTC ellen. Az eredmény 10—10 volt. A másik találkozón a bajnok BVSC 10—9-re győzött a Bp. Spartacus ellen. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 41. játékhetén 13+1, valamint 13 találatot szelvényt nem találtak. A 23 darab 12-esre egyenként 341 ezer 073, a 633 darab 11-esre 4957 és a 6941 darab 10-esre 676 forintot fizetnek. Szerdai ügetőversenyek 1. Jugend — Jambus — Jajszó — Ideális. — 2. Imposztor — Igazmondó — Jim — Habson. — 3. Family — Kiszálló — Fölény — Júdás. — 4. Legendás — Leányzó — Lomb — Leláncolt. — 5. Kapos — Ihlet — Iparművész — Keresztapa. — 6. Kontraszt — Impozáns — Green River — Hátvéd. — 7. Gála — Kaftán — Házas — Imádat. — 8. Janitor — Kócbaba — Kázas — Jersey. Csehszlovákia nyerte a Federation Kupát Vasárnap Nagojában eső miatt félbeszakadt a Csehszlovákiai Egyesült Államok döntő a női teniszezők Federation Kupájában. Sukova győzelme után hétfőn Hana Mandlikova sikerrel fejezte be mérkőzését Jordan ellen, így a csehszlovákok már behozhatatlan, 2:0-ás vezetést szereztek, ezzel egymás után negyedszer, megnyerték a kupát, akárcsak 1984-ben. A befejező párosnak ezek után már nem volt tétje, így nem véletlen, hogy a kupagyőztes csehszlovákok két újabb versenyzőt — Regina Marsikovát és Andrea Holikovát — küldtek pályára. Az ő legyőzésük nem hozott különösebb gondot a Jordán, Bürgin kettősnek. Tehát: Csehszlovákia—Egyesült Államok 2:1, Sukova (cs)—Bürgin (a) 6:3, 6:7, 6:4, Mandlikova (cs)— Jordan (a) 7:5, 6:1, Jordan, Bürgin (a)—Marsikova, Holikova (cs) 6:2, 6:3. A Temesvári Andrea, Bartos Csilla összeállítású magyar válogatottnak balszerencséje volt, hogy a legjobb négy közé jutásért éppen az ezúttal is verhetetlen csehszlovákokkal került szembe. Ha esetleg az ausztrálokat kapják, talán még szebb lehetett volna a siker, ami így is vitathatatlan. A legjobb nyolc közé korábban még sohasem verekedte magát magyar csapat a Federation Kupában, többnyire már az első fordulóban jött a búcsú. Ezúttal Bartos Csilla volt a „húzóember”, Belgium és Kanada ellen is megnyerte egyesét, s még Sukovától is játszmát rabolt. Igaz viszont az is, hogy második számú játékosként rendre ő kapta a könnyebb ellenfelet, a „nagyágyúkkal” mindig a megszokottnál kissé halványabb Temesvári mérkőzött. Nem is bírt a kanadai Bassetttel és az egész torna legjobbjával, Mandlikovával. A sport is segít A Népstadion és Intézményei, valamint a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a közelmúltban rendezte a Kraxner Alajosemlékversenyt az országban élő tizenhat éven felüli értelmi fogyatékosok részére. Mint azt a szervezők-rendezők elmondták , az idén első ízben rendezett országos verseny elsődleges célja az volt, hogy ily módon is segítsék a minél teljesebb társadalmi egyenlőségmegvalósítását. Közelebbről megismertessék a fogyatékosok sajátos helyzetét, a tartalmas emberi élet kiteljesítésére tett erőfeszítéseket és nem utolsósorban felhívják a társadalom figyelmét az elért eredményekre — bizonyítva ezzel is, hogy a hátrányos helyzet a sport által is milyen jelentős mértékben csökkenthető. A stadionban atlétikában — 10X100 méter váltófutás, 100 méteres férfi-női síkfutás, 400 méteres férfi-női síkfutás, 800 méteres férfi síkfutás, férfi-női súlylökés, gránátdobás, kislabdadobás, távol- és magasugrás, továbbá tollaslabda és kispályás labdarúgó sportágakban — mérte össze felkészültségét-tudását amegjelent huszonkét intézmény mintegy háromszázötven versenyzője a nekik szurkoló négyezer néző előtt. A megnyitó ünnepség, akár egy országos szpartakiádnak is beillett volna: elegáns, sportformaruhába öltözött, delegációk sorakoztak a zöld gyepen. Minden intézmény táblákkal és az e célra készített zászlókkal demonstrálta jelenlétét. A nézőtéren helyet foglaló intézetek és hozzátartozóik kupaküzdelmekre emlékeztető hangulatot teremtettek — függetlenül az elért — egyébként csúcsokat nem döngető eredményektől. Az országos rendezvény fővédnöki tisztét dr. Maróti János, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese töltötte be, védnökök voltak Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Gordosné dr. Szabó Anna, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója és dr. Szegedi Tamásné, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. (Kollósy) Sikerek után, továbblépés előtt? Vasárnap este a csapatok felvonulásával befejeződött a Budapest Sportcsarnokban nagyszerűen megrendezett és szép közönségsikert hozó szabadfogású birkózó-világbajnokság. Egy csapat azonban, sajnos, hiányzott a sorból. Az Iráni... A 90 kilósok eredményhirdetésénél kezdődött. A második helyen végzett Mohebi még átvette az ezüstérmet, aztán — a zászlófelvonás és az amerikai himnusz eljátszása előtt — lelépett a dobogóról és kisétált a teremből. Utána, a 130 kg-osok mezőnyében az 5. helyért Szolejmaninak kellett volna birkóznia, ő azonban feladta a küzdelmet. Nem állt ki. A fegyelmi bizottság mindkét iráni eredményét megsemmisítette, s ez a 90 kg-osok között az NDK-beli Dudziaknak az ezüst-, a bolgár Tomovnak a bronzérmet jelentette. A mi Tóth Gáborunk pedig, aki a B-csoport élén végzett — a pontot érő 6. helyre lépett elő. A közönségért A két fogásnem közül mindig is a szabadfogás volt a látványosabb, érdekesebb, népszerűségben mégis elmaradt jó néhány más sportágtól. A Nemzetközi Birkózó Szövetség hosszú évek óta keresi az utat a közönség igényeinek minél jobb kiszolgálására. Új és új szabálymódosításokkal, a mérkőzésidő lerövidítésével, a döntetlen eltörlésével kényszerítette a birkózókat állandó akciózásra. Ma valóban mindig történik valami a szőnyegen, amiért felmorajlik a közönség, s valamelyik tábor mindig kiabál. Ez a felpörgetett ritmus a most látottak alapján mintha el is lopott volna valamit a szabadfogás szépségeiből. Elszürkült például a „földharc”, amelynek gazdag fogásskáláját, látványosságát kötetekre szóló szakirodalom örökítette meg. Most, ha lekerül valaki a szőnyegre, vagy bírói döntéssel térdelőhelyzetbe kerül, csak néhány másodpercig kell koncentrálnia. Lehasalni, a szőnyeghez lapulni, elkúszni az ellenfél markolászó kezei közül. Aztán már álljt is int a bíró, nincs tovább ... Csak a legkiemelkedőbb -tudásúak voltak képesek földharcból pontot, vagy pontokat szerezni, ugyanúgy, csak ők használták ki a szabadfogás nyújtotta teljes lehetőséget az akciózásra, amely — a kötöttfogással ellentétben — az egész testet „kínálja”. Maróti Istvánt, a szabadfogású válogatott szakvezetőjét kérdeztem, véleménye szerint a mai szabályok alkalmasak-e egyáltalán a szabadfogás teljes kibontakozására? — Sajnos, a mai szabályok nem teljesen egyértelműek. A dobások egytől-egyig való pontozásával igen komplikálttá vált a pontrendszer, túl nagy lehetőséget hagy a szubjektivitásra. A pontozók kezében van minden „hatalom”: versenyzők sorsa függ attól, hogyan ítélnek meg egyegy dobást, vagy azt, vajon menekült-e a szőnyegen kívülre a versenyző, vagy tolták, milyen volt a pörgetés íve, és így tovább ... A gyorsan pergő akciók miatt, gondolom, a bíróknak sincs könynyű dolguk. Egy-egy történés után pillanatok alatt kell dönteniük, mert a szőnyegen folyik tovább a küzdelem, s gyorsan újra döntésre kényszerülhetnek. — Ezt elfogadom. Ezért kellene egységesíteni a pontozást, kizárni a szubjektivitást, hogy elkerülhetők legyenek legalább a súlyos, a mérkőzés kimenetelét eldöntő tévedések. — Elfogadja-e azt a véleményt, hogy a szabálymódosítások miatt egy sor olyan dobásfajta hiányzik a birkózók repertorájából, amely azelőtt sava-borsa volt a szabadfogásnak? — Így semmiesetre. A módosításokkal színesebbé, mozgalmasabbá akarták tenni a birkózást, s ez zömmel sikerült is. Az viszont kétségtelen, hogy a rövidebb idő, a felgyorsult tempó miatt beszűkült a versenyzők repertoárja. Olyan fogásokra, dobásokra, pörgetésekre „specializálódnak”, amelyeket ebben a sűrű ritmusban is végre lehet hajtani. Vagy legalább pontot érdemlően elkezdeni. A térdelő testhelyzetnél például kimondja a szabály, hogy amíg nincs fogásváltás, a támadónak esélye van a pörgetésre, vagy kétvállra fordításra, nem szabad megszakítani a küzdelmet. A bírók azonban igen ritkán engedik meg egy-egy akció kibontakozását, gyorsan felállítják a versenyzőket. Másodpercek alatt pedig igen ritkán lehet egy azonos súlyú, s közel azonos tudású, erejű, hasaló versenyzőt megfogni, kiemelni... Az is kétségtelen, hogy kevesebb volt a lábbal való birkózás, de ez sem véletlen. A lábramenés kivédésének technikáját jóval könnyebb elsajátítani, mint a lábramenését... A cél — Mi lehet akkor a továbblépés útja? — Már most is azok a birkózók emelkedtek ki a mezőnyből, akik mindkét fogásnemben otthon vannak, s nemcsak erővel, ésszel is versenyeznek. Mindig azt mondom: a birkózás olyan mint a sakk, csak itt az előre kigondolt lépéseket fizikálisan kell végrehajtani. Az győz, aki be tudja csapni a másikat, ismeri a második-, harmadik-, negyedikszándékú fogást, s végre is tudja hajtani. A most látott birkózók közül ki közelíti meg leginkább ezt az ideált? — A szovjet Padzajev. Ő valóban olyan, mint a jó sakkozó. Mindig előre tervez, de ha kell, tud rögtönözni is. Úgy nyerte ezt a világbajnokságot, hogy jószerivel meg sem izzadt. — Hová helyezné ebben a mezőnyben a magyar válogatottat? — A középmezőnybe... Bár, hozzá kell tennem, hogy negyedik helyen végeztünk a nemzetek pontversenyében a szovjet, a bolgár és az amerikai válogatott mögött, s ehhez hasonló eredményt még soha nem értünk el szabadfogásban. Pedig ez a gárda még nem érett meg az igazán nagy teljesítményekre. Legtöbben fiatalok: Bíró, Nagy, Orbán, Podolszki, Dvorák, Tóth Gábor még messze van lehetőségeinek csúcsától. Ha képességeikhez mérten megfelelő szorgalommal, intenzitással edzenek, 3—4 év múlva még előbbre léphetünk. A középmezőnyből, mondjuk ... a középmezőny élére. . — Úgy tudom, hogy az elmúlt esztendőben határozatot hoztak, amely szerint nem változtatnak meg „fehér asztalnál” szőnyegen hozott döntéseket. Miért volt szükség erre a határozatra? — Túlságosan sok volt az óvás a világvrsenyeken. Igen sokan képmagnóra vették a mérkőzéseket, s az újra nézett, lassítva lejátszott képsorok tisztán mutatták a bírói tévedéseket. Az ilyen óvásdömping — s főleg az eredmények átértékelése — pedig már az egész sportágnak árthatna. — Miért óvtuk meg mégis Orbánnak a bolgár Kumbarovval szembeni 2:1-re elvesztett mérkőzését? Késő este, a televízión is láthattuk, hogy a bolgárnak megítélt két pont jogos volt... — Óvni azért óvtunk, mert egy versenyzőnket sok hónapos kemény, céltudatos munkájának gyümölcsétől fosztott meg téves bírói döntés. De mi nem a bolgár fiúnak ítélt két pont miatt óvtunk, hanem az Orbánnak ítélt egyetlen pont miatt. A szabályzat ugyanis világosan kimondja: ha valaki állásból olyan akciót hajt végre, amellyel tusveszélyes helyzetbe hozza ellenfelét, azért három pont járt Orbán akciója után a bolgár oldalt, a könyökére esett, s könyökével védte ki a tusveszélyt. Nemcsak mi láttuk így, a svájci főbíró, Martinoni oda is ment a pontozókhoz, hogy megkérdezze: miért csak egy pontot adtak? A pontozók azonban már nem változtattak Nem nagyon bíztunk az óvás sikerében, de úgy éreztük, ennyivel tartozunk Orbánnak, akit egy jólmegérdemelt bronzéremtől fosztott meg a bírói tévedés. Nem kell a vigasz? Előbb már szó volt Tóth Gábor hatodik helye kapcsán a B-csoportos küzdelmekről. Ezen a VB-n rendeztek először vigaszágon való versenyt, hogy a tizedik helyig eldöntsék a sorrendet. Az ötlet létjogosulsága egyértelmű. A világversenyek mezőnye ugyan évről évre nő, de az évszázados hagyományokkal, népi birkózókultúrával rendelkező országok versenyzői még mindig olyan előnnyel indulnak amelyet másoknak szinte képtelenség ellensúlyozni. Siker nélkül pedig nincs munkára serkentő lelkesedés. Kell az élmény, a dobogó a „kicsiknek" is ahhoz, hogy úgy érezzék, érdemes tovább „biciklizni”. Nekik csinálták azt az egyszemélyes dobogót, amit vasárnap délelőtt a 2. és 3. szőnyeg között állítottak fel, amelyre felállhatott a vigaszágon győztes. Kár, hogy ezeket a mérkőzéseket elgondolkodtatóan nagy százalékban feladta valamelyik birkózó. Talán azért, mert nem érzik még ennek az új kezdeményezésnek a súlyát, s nem lehetőségnek, hanem amolyan „lyuktöltő” szerepeltetésnek vélik. Itt még sok meggyőzésre és okos szóra lesz szükség ahhoz, hogy a versenyzők megértsék, értük történt az egész, s hogy egy 25—30 fős világbajnoki mezőnyben nemcsak az érmeknek van értéke, hanem a hatodik, tizedik helynek is. Rajnai Térés