Magyar Nemzet, 1985. október (48. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
— Csikós-Nagy Béla akadémikust tiszteletbeli tanárává választotta a bécsi tudományegyetem. A professzort egyúttal felkérték, hogy az idei tanévtől működjék közre az oktatásban. — A bányászok biztonságát szolgáló több programot fejeztek be az idén az Oroszlányi Szénbányák három mélyművelésű bányaüzemében. A vállalatnál hétfőn rendezett munkavédelmi konferencián elmondták, hogy ebben az évben több mint ötvenmillió forintot költöttek munka- és egészségvédelmi beruházásokra. Új jelző- és riasztókészülékeket, valamint a nehéz fizikai munkát megkönnyítő berendezéseket vásároltak. Önálló bemutatóval szerepel a Transelektro és a Kézipar vállalat az Interhoga bécsi nemzetközi kereskedelmi és vendéglátóipari kiállításon. Különösen nagy az érdeklődés a magyar gyártóvállalat habkeverő gépe iránt, amelyből évente mintegy 7000 darab kerül exportra. A Győr-Sopron megye művészeti életét tükröző rendezvénysorozat kezdődött, hétfőn a fővárosban, Győr-Sopron megye bemutatkozik Budapesten címmel. Ezen a napon a Győri Balett Memento című, három tánckompozícióból álló műsorával lépett fel a Budapest Sportcsarnokban. BÁNYAOMLÁS TÖRTÉNT hétfőn a Fülüp-szigetek dél részén, Haváétól száz kilométerre egy aranybányában. A szerencsétlenségnél harminc bányász életét vesztette, harminc megsérült, húsz pedig eltűnt. Számok, tények Az intellligenciatesztet a francia Alfred Binet dolgozta ki 1805 körül, s először az amerikaiak alkalmazták a munkaalkalmasság próbájaként, írja a Stern. Akinek 90—110 az inteligenciahányadosa (IQ), az átlagot képességű. Szakértők számításai szerint ilyen a világ lakosságának 48 százaléka. Az emberek 2,5 százalékát, akik 90 pontnál kevesebbet érnek el, gyengeelméjűnek minősítik. Az emberiség 1,5 százalékának IQ-ja a becslések szerint meghaladja a 140-et, ezek a zsenik. Mindazonáltal valami hiba mégis van a „számítási kréta” körül, mert mint a lap írja, napjaink legmagasabb Intelligenciahányadosával, 188 ponttal a New Yorkban élő Carolina V. Dinicu hastáncosnő rendelkezik. (v. é.) A színházak keddi műsora Operaház: Rómeó és Júlia (Bérletszünet, 7) — Erkel Színház: Don Carlos (Bérletszünet, 7) — Nemzeti Színház: A fizikusok (7) — Várszínház: A két árva (7) — Katona József Színház: Menekülés (7) — Madách Színház: Béla király (7) — Madách Kamara: Kedves hazug (7) — vígszínház: Tom Jones (7, Kaposvári Színház vendég 1.) — Pesti Színház: Equus (7) — Fővárosi Operettszínház: Bánk bán (a Győri Kisfaludy Sz. vendégjátéka, 7) — Thália Színház: Magyar kocka (7) — József Attila Színház: Taps (7) — Játékszín: Tüzet viszek (7) — Józsefvárosi Színház: Delikt (7) — Radnóti Miklós Színpad: Lumpáciusz Vagabundusz (7) — Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Ball (fél 8) — Vidám Színpad: A Lilla-villa titka (7) — Arany János Színház: Amálka du. 3) — Rock Színház: A Bábjátékos (Pataky Műv. Közp., 7) — Hököm Színpad a Gutenberg Műv. Otthonban: A Hercegnő és a Varázsló (de. 10) — Egyetemi Színpad: Dekameron (7) — Állami Bábszínház a Jókai téren: Toldi (de. 10) — Népköztársaság útján: Arcok és álarcok (fél 8) — Zeneakadémia: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc szül. 174. évfordulóján (fél 8) — Pesti Vigadó: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara (fél 8). 1. műsor 8.53 Műsorismertetés 8.55 Tévétorna 9.00—9.50 Iskolatévé 9.50 A bábu Lengyel filmsorozat IX/4. rész 10.45 Képújság 15.35—16.30 Iskolatévé 16.33 Műsorismertetés 16.35 Hírek 16.40 Az ókori Hellász Vili, 1. Európa bölcsője 17.10 Ha iszol, ne vezess! 17.25 Képújság 17.30 Beszámoló az országos Ifjú Gárda szemléről 18.05 Három nap tévéműsora 18.10 Agrárvilág 19.05 Mini-Stúdió ’85 1910 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Betti néni Csehszlovák tévéfilm III/1. rész A TELEVÍZIÓ MŰSORA 21.25 Stúdió ’85 22.25 Kockázat 22.55 Tv-híradó 3. 23.05 Himnusz 2. műsor 17.18 Műsorismertetés 17.20 Aprók tánca 17.40 Kerek világ 18.00 Képújság 18.05 „Az is hozzátartozik az élethez” 18.30 Körzeti adások Budapest, Pécs, Szeged 19.05 A kardszárnyú delfinek nyomában Új-zélandi rövidfilm 19.30 Antonio Tapies NSZK—angol film 20.00 Képmagnósok, figyelem! 20.30 Christa Ludwig énekel 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Magányosan NDK-tévéfilm 22.45 Képújság A Gardavonulás A balatoni hajózás hőskorában még hajót is neveztek el a tó akkoriban bőven tenyésző haláról, a gardáról. Személyhajó volt, de 1913-ban kiszorította őt a Jókai. A Garda vontató lett, a Balaton gazdag halzsákmányát partra szállta, tekintélyes bárkákat húzta kora tavasztól a fagy beálltáig. A Jókai dicsősége több mint hetven évig tartott, most a nagy íróról elkeresztelt hajó is vontat. Követ, szenet, kavicsot... A gazda viszont ritkul a Balatonban. A tihanyi halászok feleségei sem hordják már kosarakban ezt az egykor oly kedvelt halat, messze falvakba kiáltozván: ,friss gazdát vegyenek!”... Hajdanán, mint Eötvös Károly oly csodálatosan megírta Utazás a Balaton körül című könyvében, Tihanynak fokán, az Akasztó domb csücskében a halászok megbízott őrszeme lepedő nagyságú fehér kendővel jelezte, mikor kezd sűrű, ezüstös rajokban úszni téli szállására a gazda. A Balaton-parti népek a zsákmányt megvásárolták, felfüstölték és egyetlen valamirevaló kamrából sem hiányozhatott, akárcsak a kolbász vagy a sódar. (szabó) m — Budapesti városismertető versenyt rendez a II. kerületi Természetbarát Szövetség október 26-án, szombaton. A rendezők kétfős felnőtt, illetve háromfős ifjúsági csapatok jelentkezését várják. Nevezni a helyszínen is lehet délelőtt,8—10 óra között a Mártírok útja 9. alatt. — Könyvtár nyílt hétfőn Győrött, a Kun Béla lakótelepen, a Balázs Béla Általános Iskola épületében. Az egyelőre hatezer kötetes, szabadpolcos bibliotékában a betérők helyben olvashatják a napilapokat és folyóiratokat is, sőt, lemezek és magnófelvételek hallgatására is van lehetőség. — A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség Washingtonban tartja központi bizottságának idei ülését. A tanácskozáson magyar küldöttség is részt vesz, Rév Lajosnak, az Országos Szövetkezeti Tanács soros elnökének vezetésével. — A különböző szívbetegségek, elsősorban a szívinfarktus okozta halálesetek száma gyors ütemben növekszik Japánban. A japán egészségügyi minisztérium szerdai jelentése szerint a szívbetegségek léptek elő „kettes számú gyilkossá”, az első változatlanul a rák. Hosszú éveken át a rák után az agyi megbetegedések, elsősorban a szélütés — követelték a legtöbb áldozatot a szigetországban. — Húsz SZÁZALÉKKAL olcsóbban kirándulhatnak a Magyar Nemzet olvasói a Budapest Touristtal, 1985. október 27-én, a VÁRGESZTES—MAJK- ra. Utazás autóbusszal. Útvonal: Budapest — Tatabánya — Környe — Várgesztes — Környe — Majkpuszta — Oroszlány — Környe — Tata — Budapest. Program: Utazás Tatabánya —Környe útvonalon Várgesztesre. Rövid pihenő Tatabányán. Séta Gesztes várához. Majkon Ismerkedés a műemlék együttessel, visszaútban Tatán látogatás a Kúny Domonkos Múzeumban, ahol számos majki emlék is található. Ebéd: Oroszlányban vagy Környén. Kedvezményes részvételi díj 240.— Ft. indulás reggel 8.00 órakor a Roosevelt térről — visszaérkezés Budapestre cca. 1910 órára. A Magyar Nemzet „Honunk a hazában” rovata október 24-én ad körképet Várgesztesről és Markról. Évente több mint húszmilliárd kárt okoz a korrózió, s ebből csaknem ötmilliárd forint értékű a savas esők rovására írható, hangzott el hétfőn Balatonalmádiban a korróziós szakemberek országos konferenciáján. A résztvevők a fő veszélyforrást a fémszerkezeteket, betonépületeket is rongáló savas esőkben látják. Ennek megakadályozására, az üzemekből kikerülő kéndioxid csökkentésére nemzetközi program kezdődött, amelyhez hazánk is csatlakozott. A világ legnagyobb fényképezőgépét készítették el és helyezték üzembe a zvenyigorodszki csillagvizsgálóban, jelentik Moszkvából. A 25 tonnás szerkezetet a Föld körül keringő műholdak megfigyelésére, lefényképezésére használják. Az ókori Athén hanyatlását, s alulmaradását a Spártával vívott háborúban közönséges influenza járvány okozta, erre a következtetésre jutott egy amerikai tudóscsoport, jelentik Bostonból. Az amerikai kutatók Thuküdidesz korabeli görög történetíró egyik írása alapján fedezték fel a járvány mibenlétét, amely megtizedelte az athéniakat. A kiváló ókori történész ugyanis részletesen leírta a kór összes tünetét, amelyek a mai idők járványos influenzájának felelnek meg. A fekete-fehér pandamackók fennmaradása érdekében Kínában megszüntetik ezeknek az állatoknak a kivitelét, közölték kínai lapok. Kína eddig baráti gesztusként kilenc országnak összesen huszonhárom óriáspandát ajándékozott. Közben azonban az állatok száma az országban mintegy ezerre csökkent. L ELGÁZOLTA EGY MOTORKERÉKPÁR Debrecenben Bor Enikő hétéves domaszéki kislényt. A gyermek, aki féktávolságon belül lépett a jármű elé, kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. — SZÁZTÍZ KÖZLEKEDÉSI BALESET történt a hét végén hazánk útjain. Közülük tizenkettő halálos kimenetelű volt, s 49 járt súlyos sérüléssel. — A FÜLÖP-SZIGETEKEN PUSZTÍTOTT TÁJFUN Kína déli partja felé tart, jelentik Hongkongból. Az óránként 170 kilométeres sebességgel száguldó szélvihar ötven embert megölt, s sok millió dolláros kárt okozott. A dr. Lékai László bíborosérsekről szóló portréfilm a Horizont Tévémozi október 23-i, szerdai műsora este 7 órakor. Nyolc órakor a Vasarely című képzőművészeti filmet vetítik, amely a világhírű, magyar származású festőművész alkotásait mutatja be. A Természettudományi hét kezdődött hétfőn Somogy megyében, az országos múzeumi és műemléki hónap keretében. A rendezvénysorozat megnyitó napján Kaposvárott, a megyei múzeumban előadás hangzott el a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágáról, majd a Madártani Egyesület helyi csoportja tartotta meg közgyűlését. A bricklenburgi városi gyermekkórus meghívására hétfőn egyhetes NSZK-beli vendégszereplésre utazott a debreceni Vénkerti Általános Iskola gyermekkórusa, Baricsa Edit karnagy vezetésével. A debreceni kórus Bückenburg mellett Hannoverben is fellép. Az angol, francia, német, orosz, olasz, spanyol nyelvgyakorló társalgási esteket minden hétfőn és szerdán a Hungária Kávéházban tartják 17-től 22 óráig a nyelvbarátok. E heti előadó angolul és franciául Kormos László nyelvtanár. A foglalkozásokra korhatár nélkül hívják az érdeklődőket, az ifjú nyelvbarátok minden pénteken és szombaton a Petőfi Csarnokban szórakoznak, s gyakorolják nyelvtudásukat 18 órától éjfélig. Belépés tagságival — két személy egy belépővel.— Bolgár hetek kezdődtek hétfőn Székesfehérvárott, a Barátság Háza és a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztatási Központ rendezésében. Már Bulgária címmel fotókiállítás nyílt a megnyitó napján, a következő napokban pedig filmvetítéseket, irodalmi délutánokat és vetélkedőket rendeznek. — Gyógyszereinkről tart tudományos előadó ülést a TIT Somogy megyei szervezetének egészségügyi szakosztálya — székházában —, az Országos Gyógyszerészeti Intézet előadóival közösen október 24-én, délután 17 órakor. (Kaposvár, Dózsa György u. 18.) — Japán és a világ legidősebb embere Izumi Sigecsijó, aki júniusban ünnepelte 120. születésnapját. A közelmúltban azonban egy orvoskongreszszuson megtámadták Izupiit, hogy talán nem is a saját irataival él. Az orvosok azzal érveltek, hogy a tudomány feltételezései szerint elképzelheteten ilyen matuzsálemi kor megélése, s valószínű, hogy a XIX. században Kangosimán, ahol Izumi született, elírták az anyakönyvi papírjait. A japán egészségügyi minisztérium viszont míg az ellenkezőjét" De néh bizonyítjék — Izumit tartja a legöregebb Japánnak. — Nemzetközi diáktalálkozó kezdődött hétfőn Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen a magyar műszaki felsőoktatás 250 éves jubileuma alkalmából. Az egyhetes rendezvénysorozatra bányászati és kohászati egyetemi küldöttségek érkeztek Európa 15 országából. Kétezer-hatszáznegyven bikát öltek meg a spanyol arénákban a vasárnap befejeződött hivatalos évadban, jelentik Madridból. Az idei tavasszal kikerültek a torreádoriskolákból az első hivatásos női viadorok is, akiket nem nagy lelkesedéssel fogadtak a nézők. Az évad utolsó bikaviadala egyébként csaknem tragikus balesettel végződött. Francisco Ruiz torreádort, Jean városában felöklelte egy bika, s csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg életét. A TŰZ ÜTÖTT KI hétfőn a kora reggeli órákban a Carmen Grillben, a Budapest, V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 15. számú, 8 emeletes IKV- épület földszintjén levő üzletben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre és a tüzet rövid idő alatt eloltották. A tűz keletkezésének oka feltehetőleg egy osztrák grillsütő-gépsor műszaki hibája, valószínűleg a hőszabályozó meghibásodása volt. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Feszler Lajos, az Országos Anyag- és Árhivatal nyugalmazott főosztályvezetője, október 2-án, 72 éves korában elhunyt. Temetése október 25-én, fél tizenegykor lesz a Farkasréti temetőben. Feszler család. X — Fájdalommal tudatom, hogy mélyen szeretett férjem, Schindler Gusztáv nyug. MÁV-mérnök, október 11-én, 83 éves korában, nagyon boldog házasságának 59. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése október 24-én fél 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Szomorú szívvel értesítem mindazokat, akik ismerték, hogy Balogh Beatrix bábtervező és grafikus művész 1985. október 10-én, elhunyt. Búcsúztatása okt. 26-án, 11 órakor lesz az Új köztemető ravatalozójában. Tóth Sándor. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Morvay Zsigmond aranydiplomás agrármérnök október 16-án, életének 84. évében, váratlanul elhunyt. Temetése, október 23-án, 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma utca 6.). Gyászolják nővére, Rózsi, unokahúgai, rokonai és barátai. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy D. Szabó Lajosné szül. Gyulai Piroska, a Kisújszállási Vas- és Faipari Szövetkezet nyugalmazott főkönyvelője, hosszabb betegség után, 1985. október 8-án, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztása, október 23-án, szerdán 11 órakor lesz a kisújszállási Déli temetőben. A gyászoló család. X — „GYÁSZ’* Temetkezési Szolgálat. Bp. VIII., Mátyás tér 4. T. 332-960. Nehéz a veszteség fájdalma, hivatásunk megkönnyíteni. Osztozva a család gyászában — csekély térítés ellenében — magunkra vállaljuk a temetés minden gondját. Kívánságra házhoz megyünk. X — Nagyobb helyen, nagyobb kényelemmel és még nagyobb udvariassággal várja ügyfeleit a KEGYELET Temetkezési Szolgálat GM temetéssel kapcsolatos minden ügy Intézésére vm., József krt. 49. (Baross utcánál). Tel.: 143-811. X — Köszönetnyilvánítás: Köszönetet mondunk az „Arany Kalász Tsz”-nek, a MAVOSZ dolgozóinak, barátoknak és ismerősöknek, akik a fiatalon elhunyt dr. Tölgyesi Györgyöt utolsó útjára elkísérték, s fájdalmunkat enyhítették. Felesége, gyermekei, s a gyászoló család. A velencei-tavi térség meliorációs munkáinak során már rendezték a Császár- és a Rovátka-patakot, s megkezdték a munkát a verebi pázmándi vízfolyás mentén is, jelentették be a Magyar Hidrológiai Társaság Fejér megyei csoportjának hétfőn, Székesfehérvárott megrendezett ankétjén. Az eszmecsere napirendjén a következő ötéves terv vízügyi munkái szerepeltek. A terjedő alkoholizmus a fejlődő országokban súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, állapítja meg a WHO, a világ egészségügyi szervezetének jelentése. E szerint a világ alkoholtermelése 1965. és 1980. között csaknem ötven százalékkal nőtt. Az alkoholizmus a leggyorsabban a harmadik világ országaiban terjed. A WHO feladatának érzi, hogy figyelmeztesse a harmadik világ országainak kormányait, milyen súlyos problémákkal kell megbirkózniuk, ha nem tudják idejében megfékezni az alkoholizmus terjedését. Megbukott az új kóla, amelyet az idén nagy csinnadrattával dobtak piacra Amerikában, jelentik New Yorkból. A régi Coca Cola eladásai felülmúlják az új, a régebbinél édeskésebb kóláét, amelynek a szakemberek legfeljebb egy évet jósolnak. Ha ugyanis túl keveset adnak el belőle, gyártása gazdaságtalanná válik. A Fővárosi Fürdő Igazgatóság közli, hogy a Széchényi gyógyfürdő női termálfürdője október 22-től ismét a vendégek rendelkezésére áll. Magyar Nemzet Kedd, 1985. október 22. Valutaárfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1985. OKTÓBER 22-28-10 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. október 15-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Vételi Eladási PÉNZNEM árfolyam 100 egységre, forintban Angol font «726,47 »M*M Ausztrál dollár 3306,79 S511JS Belga frank 88,03 Will Dán korona 492,28 Win michil 829,40 880,70 Francia frank “1^9 621,49 Görög drachma a) 29,93 , 31,79 Hollandi forint 3151,1* ■ Japán yen (1000) Jugoszláv dinár „'rj Kanadai dollár 3439,4 3892,22 Kuvaiti dinár 15911,16 18895,38 Norvég korona 596,45 833,35 NSZK márka 1784,60 1894,8 Olasz líra (1000) 88,42 88,08 Osztrák schilling 834,01 869,73 Portugál escudo 28,94 30,74 Spanyol peseta 79,1« 3wpSZ - tr!nko 817407 230805 Svéd korona .HI*5 ,!*!c USA dollár 4889,02 4879,06 ECU (EBBs Piac) 3944,33 4188,31 Nemzetközi konferencia Az elektronikán, illetve mikroelektronikán alapuló erősáramú berendezésekkel kapcsolatos fejlesztési és alkalmazási tapasztalatokról, valamint a kutatás-fejlesztéstovábbi lehetőségeiről kezdődött hétfőn ötnapos nemzetközi konferencia az MTESZ székházában. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület által — az Akadémia és a Műegyetem támogatásával — rendezett tanácskozáson mintegy 300 szakember vesz részt. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a mikroprocesszorok állandó tökéletesítése révén ma már lehetőség van olyan elektronikus berendezések, vagy részegységek alkalmazására is, amelyek segítségével jelentősen javítható számos technológiai folyamat hatékonysága, gazdaságossága. Évről évre bővül azoknak a gyártmányoknak a köre, amelyek vezérlését, felhasználásukkal, vagy üzemeltetésükkel kapcsolatos szabályozó, illetve automatizálási feladatokat speciális elektronikus részegység — úgynevezett teljesítményelektronikus rész — biztosítja. A konferenciáián elhangzó több mint száz előadás tíz nagyobb témakört érint, áttekintve többek között az új félvezető elemeknek és a mikroprocesszoros vezérléseknek a teljesítmény-optimalizálását szolgáló alkalmazását, valamint a legkorszerűbb motorok, illetve hajtási rendszerek tervezési kérdéseit. Kubai ízek Budapesten Tavaly született államközi megállapodás a kubai és a magyar Belkereskedelmi Minisztérium között, nemzeti éttermek megnyitására. E megegyezés keretében készült el Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úton a Habana étterem, s nemsokára a kubai, fővárosban is megnyílik a Mátyás Pince. Hétfőn délelőtt Manuel Vila Sosa kubai, illetve dr. Juhár Zoltán magyar belkereskedelmi miniszter avatta fel a Habanát, amely november 2-től várja a vendégeket. A kubai nemzeti étterem házigazdája a Taverna Belvárosi Szálloda és Vendéglátó Vállalat, üzletvezetője magyar, a konyhafőnök és a mixer viszont a tengeren túli országból érkezett, hogy hazájuk gasztronómiáját megízleltessék a magyar közönséggel. A jellegzetes kubai élelmiszerek, fűszerek, konzervek, gyümölcsök, italok folyamatos szállításáról a Monimpex és a Decuba kubai kereskedelmi vállalat gondoskodik. Tanúsítványok a tüzeléstechnikai vállalattól A Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat dolgozói szeptember végéig egymillió 95 ezer kéményaknát tisztítottak meg az ott összegyűlt koromtól, törmeléktől. Bár a fűtési idény néhány napja már megkezdődött, e munkáikkal nem végezhettek mindenütt időre. A fővárosban levő mintegy 70 ezer, nehezen megközelíthető füstcsatornán kívül gátolta az előrehaladást, hogy számos lakásbérlő, illetve tulajdonos az előre bejelentett időpontban nem tartózkodott otthon. A szakemberek ezért októberben ismét felkeresik ezeket a lakásokat és elvégzik a szükségessé vált teendőket. A Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat a téli felkészülést gyakorlatilag már befejezte, ezért ezt követően csak a késve érkezett megrendeléseket elégítik ki. A téli időszakban folytatódik a kémények műszaki felülvizsgálata. A vállalat dolgozói a kémények állagáról tanúsítványt állítanak ki, s felhívják a tulajdonosok, bérlők figyelmét a szükségessé vált kéményhibák megszüntetésére. A szakemberek az év hátralevő hónapjaiban mintegy 135 ezer füstcsatorna műszaki állapotát ellenőrzik. A fűtési szezonban folytatják a kazánok és a különböző típusú kémények tisztítását. CSENDES, ŐSZI IDŐ A Kárpát-medence térségében gyengék a légmozgások és a reggeli órákban még párás levegőre, helyenként ködre lehet számítani. A korai délelőtti órákban még szórványosan megmarad a köd. Az ország más részein azonban a hőmérséklet gyorsan emelkedik a napsütés hatására. A déli óráktól már csak inkább a déli, délnyugati megyékben marad meg tartósabban a felhőzet, de számottevő eső nem valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke a tartósabban napos körzetekben elérheti a 15 fokot is, a felhősebb, ködös helyeken csupán 10 fok körüli maximum-hőmérséklet valószínű. A késő esti órákra valószínűleg 3,8 fokig csökken a hőmérséklet. A Duna vízállása Budapestnél 144 centiméter volt. Európai városok keddre várható legmagasabb hőmérsékletei: Athén 21 Belgrád 15 Berlin 12 Bécs 12 Budapest 13 Bukarest 13 Kijev 9 Leningrád 8 London 16 Madrid 26 Moszkva 8 München 12 • Párizs 16 Prága 12 Róma 23 Szófia 12 Varsó 9