Magyar Nemzet, 1985. október (48. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

Szombat, 1985. október 5. Magyar Nemzet Növekvő csökkenés? „Miért olyan laza a tervezés, hogy a jelentős osztálytermi fejlesztés ellenére a megszűnések miatt 1984-ben összességében mégis 84-gyel csökkent a középiskolákban a tantermek száma?” — kérdezte az egyik megye képviselője az Országgyűlés kulturális bizottságának e héten tartott ülésén. Képviselőtársa — egy megyeszékhely szűkös középfokú beiskolázási lehetőségeiről szólva — egyenesen tehetetlennek minősí­tette a tanácsi irányítást. S azt firtatta, mit lehetne tenni a helyzet megváltoztatásáért központilag. A kérdések helyénvalónak tetszhetnek. Évek óta tudjuk, hogy a ko­rábban az óvodákban, majd az általános iskolákban tetőző demográ­fiai hullám eléri, elérte a középiskolát. (Demográfiai hullám? Szép, s nyurga ifjú emberek zsibongnak az iskolákban, szerencsére!) Az 1984—85-ös tanévben hétezerrel többen tanultak a középiskolákban (3200-zal többen a szakmunkásképzőkben), mint az előző oktatási évben. A korábban az alsófokú intézményekben tapasztalt zsúfoltságot lát­va a művelődési kormányzat és a tanácsi tervezés is felkészült a kö­zépfokú oktatás gondjainak megoldására. A szorító gazdasági körül­mények miatt szelektálva, elsődlegességet biztosított az oktatásnak a költségvetésben, s az elkövetkező, pénzügyi szempontból ugyancsak feszített esztendőkben ugyanezt a lehetőséget az oktatás továbbra is megkapja. A felgyülemlett feszültséget az sem magyarázhatja, amiről ugyan­ezen a tanácskozáson egy harmadik képviselő szólott, nevezetesen az, hogy a korlátozott tanácsi fejlesztési összegek mellett a megcsapolható helyi anyagi forrásokat a központi elvonások apasztják. De hát nem is mindig a pénz kevés. Az elmúlt évi költségvetésről készült beszámoló szerint a tanácsok 198,4-re tervezett középiskolai fejlesztéséből, 536 millió forintból (ez a kétszerese az előző évinek) ténylegesen 390 millió forintnyi valósult meg. A végrehajtás, a kivite­lezés nem követte a szándékokat. A képviselőktől hallott gondok után felötlik az emberben: a helyi közigazgatási és gazdálkodási önállóság csak a helyi nyilvánosság ellenőrző erejével együtt­működhet egészségesen. A képviselői kérdé­seknek — tanácstagok szájából — a helyi közélet fórumain, tanács­ülések vitáiban kellene hangot kapniuk. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a helyi tervezés és végrehajtás hiányosságain csak ott lehet javítani, ahol e döntések születtek. . .(fó) Hiányzik harmincmilliárd A lakásban és környékén be­következett, nem üzemi balese­tek száma az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnövekedett. Ma már csaknem háromszor több baleset történik otthon, az ud­varon, játék, sport, kertészke­dés, barkácsolás közben, mint a munkahelyeken; a balesetet el­szenvedők húsz százaléka üzem­ben, tizenöt százaléka az utcán és hatvanöt százaléka otthon, szabadidőben sérül meg. Sokan a figyelmetlenségüknek, a hozzá nem értésüknek, „engem nem ér­het baj" legyintésüknek áldoza­taivá is válnak. Évente „csak” az áramütés , hetven-száz ember életét oltja ki. Az NSZK-ban hú­szét ... S ami szintén elgondolkodta­tó: a néhány éve a balesetek meg­előzéséért folyó tevékenység elle­nére a szabadidős sérülések sta­tisztikái növekvő tendenciát mu­tatnak. Ám nem szabad azt hin­ni, hogy csak azokat éri baj, akik leesvén, a létráról lábukat tö­rik, bevágják a kezüket, növény­­védőszer-mérgezésben megbeteg­szenek. Táppénz címén évente 2,1 milliárd forintot kell kifizetni az államkasszából. De még e tete­mes summa is szerény összeg ahhoz képest, amennyivel tényle­gesen szegényebb lesz az ország. Évente körülbelül harmincmil­­liárd forinttal károsodunk, en­­nyivel lesz kevesebb a népgazda­ság teljes termelési értéke, mert a balesetet szenvedett betegállo­mányban és nem a munkahelyén van. A balesetek után járó térítés, valamint az országot ért veszteség együttes összege ma már megha­ladja a nemzeti jövedelem három százalékát. E megdöbbentő adatok a Haza­fias Népfront balesetvédelmi tár­sadalmi munkabizottságának mi­napi ülésén borzolták a kedélye­ket. Abból a tanulmányból idéz­tek, melyet az Országos Munka­­védelmi Tudományos Kutató In­tézet hároméves oktatómunka után állított össze. Az intézet, ti­zenegy honi nagyvállalat, kollek­tívájának otthoni baleseteinek körülményeit elemezte. A szabad­idős balesetek elkerühetőségét valló, a megelőzés módszereit ku­tató népfront testület kénytelen volt megállapítani: a tudományos alapossággal elvégzett felmérés, sajnos minden eddiginél sötétebb, de bizonyára valódi képet fest az otthoni balesetek alakulásáról. De a sérülések körülményeinek, okai­nak feltárásával pontos regiszt­rálásával, ez a dolgozat számos új, hasznos támpontot is ad a megelőzés érdekében végzett, ám a jelenleginél szorosabb össze­fogást követelő tevékenységhez. b. I. i. NYERGES ANDRÁS Palackos mese V­­­olt egyszer, hol nem volt egy halász, aki már egészen hoz­zászokott, hogy hiába üldögél a parton, soha nem fog semmit. Minden nap kivetette a hálóját, de abban bizony nemhogy hal, még afféle ócska holmi sem akadt, amit a tenger ide-oda szo­kott sodorni. Azt hihetnénk, halászunk ilyen­formán unatkozott, erről azonban szó sem volt. Reggelenként össze­vásárolta a lapokat, ellenőrizte, nem merült-e ki zsebrádiójában az elem, nincs-e kontakthiba a mi­nitévéjében, amit hordozható akkumulátorról a víz mellett üze­meltetett, így aztán napról nap­ra elégedett volt a sorsával, mert az újságok, a rádió és a mini­tévé is egyfolytában azt mondta neki, hogy nincs oka elégedetlen­ségre. Történt pedig egy napon, hogy a halásznak az a különös gyanúja támadt: van valami a hálójában. Habozott, hogy feltápászkodjék-e holmi kósza megérzések kedvéért­, de aztán csöppet sem bánta, hogy elszánta magát, mert a háló fe­nekén egy üveg himbálódzott. No­sza, kiemelte és tüzetesen szem­ügyre vette a címkéjét. Ez volt ráírva: palackozott dzsinn, 1 li­ter. Sebaj, gondolta a halász, valamit mégiscsak fogtam végre! Igaz, a dzsinn jobb tonikkal, de ha tonikot nem küldött a tenger, jó lesz anélkül is. Emelte volna szájához a palackot, amikor ész­revette, hogy odabent egy pará­nyi emberke ágál és mutogat kéz­­zel-lábbal. Halászunk nem hiába élvezte naphosszat a tömegkom­munikáció áldásait, tudta, mi­t követel ilyen helyzetben a huma­nizmus. Megszánta a palackba zárt emberkét. Ennyire összezsu­gorítani valakit, nem járja, ak­kora bűn nincs is, ami akkora büntetést érdemelne! Áttette az üveg száját a füléhez, hogy hall­ja, mit beszél a dzsinn. Engedj ki innét, te halász, hálából min­den kérdésedet teljesítem! No, az jó is lesz, örvendezett a halász, mert ami azt illeti, elég­gé hiányos helyzetben élek. Mind­járt elsőnek kellene egy ... Áll­jon meg a menet, ciripelt a pa­lack mélyén a dzsinn, adjuk meg a dolognak a formáját. Azzal pa­rányi kezecskéjével kituszkolt az üveg szűk nyílásán egy papirost, amelyről tüstént kiderült, hogy kérdőív. Az első oldalon volt vagy ötven kérdés, ezek egytől egyig a halász személyi adataira vonat­koztak. És a kívánságok, kérdez­te a halász, nem lehetne, hogy előbb legalább egyet teljesíts? A dzsinn méltatlankodva nemet in­tett. Mit képzelsz, nekem nem sürgős Innét kijutni? Ha én ki­bírom, amíg te válaszolsz, te iga­zán türelemmel lehetnél... El is szégyellte magát a halász. Mohó állat vagyok, semmivel se különb a többieknél. Be kell bi­zonyítanom neki, milyen jól járt azzal, hogy pont az én hálómba vetette a tenger! Lásd, kivel van dolgod, mondta a halász, addig is, amíg az ívvel bajlódok, min­denesetre kiengedlek. Előlegezem neked a bizalmat! Azzal fogta, le­csavarta az üveg kupakját. Fan­tasztikus vagy, mondta a dzsinn és elkezdett kifelé kászálódni. Egyre nagyobbra nőtt s még min­dig csak gomolygott kifelé. Mire akkora lett, mint egy világító­torony, halászunk is végzett az ív első oldalával és beírhatta a legsürgetőbb kívánságát. Szeret­nék egy lakást, külön szobát a fe­leségemnek, a gyerekemnek, az anyámnak, lehetőleg utcait, össz­komfortosat, zöldövezetit. Meg­lesz, mondta a dzsinn és elpárol­gott. A halász összerámolt és iz­gatottan indult hazafelé. Már messziről látta, hogy a dzsinn ép­pen teljesíti a kérését. Csöpp házikójának a mennyezete meg­repedt, recsegett minden eresz­ték, kettévált az ereszcsatorna. Nőtt, nőtt az épület s mire fel­magzott, gyepes lett körülötte a környék. Hanem a halászt odabent egy hivatalos ember várta. Idehall­gass, mondta neki a tisztviselő, te mostantól háromszoros lakbért fi­zetsz, övezeti pótdíjjal. Azon kí­vül megbüntetünk engedély nél­küli építkezésért, jogtalan köz­területfoglalásért. A halász csak nevetett és a dzsinnre gondolt, aki majd segít. Eközben elébe toppant a felesége, aki béketűrő, szelíd, házias teremtésből kikent­­kifent rikácsoló hárpiává alakult. Ha már építkezünk, miért nincs garázs, sipákolta, és legalább egy vacak medence volna a kertben! A halász legyintve elfordult tőle s hívni kezdte a dzsinnt, hogy emeltesse fel a fizetését, mert nem lesz miből fedezni ezt az új vircsaftot. Nem érek rá, mond­ta a dzsinn, sajnálom, elfoglal­nak a növekedés nehézségei. Ne­kem egész az égig kell érnem ... A halásznak rosszul esett ez a hálátlanság, el is határozta, hogy fellebbezést ír és beledugja a pa­lackba, a palackot meg vissza­dobja a tengerbe. Nem jutott rá ideje, mert megpillantotta a cse­metéjét, amint kábítószerrel in­jekciózza magát. Kitől kaptad ezt a mocskot, támadt rá a gyerekre. A dzsinnedtől, felelte hetykén a kölyök, majd szájon vágta az ap­ját, hogy békessége legyen tőle és folytatta a megzavart műveletet. Milyen anya vagy, tűröd ezt, szólt volna a feleségének a halász, de az asszony éppen elvált tőle. Pa­rancsolom, hogy gyere elő, ordí­tott kétségbeesésében a halász, de fentről csak egy kaján rö­­hejt hallott s ugyanabban a pil­lanatban belépett a kapun a kéz­besítő, aki a halász elbocsátásá­ról szóló végzést hozta. Alkalmat­lanság címén mondtak fel neki, mivel nemcsak, hogy nem fog ha­lat, de a talált palackot sem szol­gáltatta be a vállalatnál. Halászunkat erre már elfog­ta a méreg. Bement az áruházba, az italosztályra. Úgy látta, min­den üvegben egy-egy dzsinn ül, aki a szabadítójára vár. Nesztek, ordította, most megkapjátok! Az­zal botot ragadott és levert egy sor palackot a földre. Amikor le­fogták, megpróbálta elmagyaráz­ni, mit művelt vele a szellem, akit kiengedett. Neked nyilván egy minőséghibás dzsinn jutott, nevették az emberek, de mi is­merünk egy másikat, akkorát, mint két világítótorony egymá­son. Az ott áll a kocsma előtt a téren és ingyen itat mindenkit! Nála jobb dzsinn nem létezik ... A halász elképedve indult velük a térre és látta, hogy bizony, az ő dzsinnje az, aki körül eszmélet­lenségig részegen fetreng az egész község. Nosza, felbuzdult a ha­lász. Hibáztam, jóvá kell tennem, gondolta. Elővette a plackot és rá­kiabált a dzsinnre, gyere ide, tar­tozol nekem engedelmeskedni! Világos volt, hogy mit tervez. Csakhogy a dzsinnt sem ejtették a feje lágyára. Odament a ha­lászhoz, lehajolt hozzá, megra­gadta a nyakánál és elkezdte be­gyömöszölni a palackba.­­Végül még be is dugaszolta az üveget. Azóta is boldogan éli a dzsinn, ha ugyan magától meg nem halt... Magyar Nemzet A hét embere A reklámfőnök Amikor nagy nehezen megálla­podunk az időpontban, a helyiben és leülünk végre beszélgetni, szakmai kérdéssel kezdi: — Mennyi lesz? — Két gépelt oldal — mon­dom. — Ebbe a rovatba ennyi fér. Esetleg valamivel több ... — És megér annyit az ügy? Erre mit mondjak? Hogy van egy reklámszakember, akinek az ötleteit évekre visszamenőleg szájhagyomány őrzi? Vagy, hogy a Borsodi Vegyikombinát propa­­gandafőnöke az idei őszi Buda­pesti Nemzetközi Vásáron táncos­zenés show-műsorral népszerűsíti vállalata műanyag termékeit? Az igazi aktualitást megpróbálom elkerülni. Furcsa is lenne: mi­közben felgyulladnak a reflekto­rok, a BVK standját zsúfolásig megtöltik az érdeklődők, berob­ban a színpadra a temperamentu­mos, fiatal, szőke színésznő meg a népszerű táncoskomikus, körü­löttük a főváros nyolc elsőrangú táncosnője, zúg a taps — szóval, ebben a „csupa derű” hangulat­ban hoztam szóba. Vass Géza, aki mindezt­­kitalálta, jövő ősszel már nem lesz itt, mert nyugállomány­ba vonul? Nem, ezt nem válla­lom. Beszéljünk inkább másról. — Hogyan kezdődött? — Felsőkereskedelmiben vé­geztem 199-ben, aztán ... aztán sok mindennnel foglalkoztam, és 1957-ben kerültem a Borsodi Ve­gyikombinátba. — Ezekről az évekről nem akar beszélni? — Nem, nem érdekes. Sokkal fontosabb, ami ezután jött Ka­zincbarcikán hagyományok nél­kül, nulláról indulva kellett le­rakni a magyar műanyagipar alapjait. Ugyanígy nem voltak hagyományai a szocialista nagy­­vállalati reklámnak, az árunép­szerűsítésnek sem. — És erre a feladatra vágyott? — Nem, eredetileg pedagógus akartam lenni, de ez nem jött össze. A Kazincbarcikán folyó munka viszont valósággal lázba hozott Tudtam, mert még a ke­reskedelmiben tanultam, hogy minden árureklám a védjeggyel kezdődik. Ezért első lépésként megalkottuk a BVK áruvédje­gyeit. Utána a kiállításokon, a hirdetéseken, a csomagoláson, de még a levélpapíron is elkezdtük népszerűsíteni. — A PVC-por, a műanyag csö­vek, vagy éppen a granulátum nem kimondottan színpadra ter­mett szereplők. Mégis, évről évre „ők" a nagy visszhangot keltő vásári show-k főhősei. Hogyan találta ki ezeket a műsorokat? — Nem én találta­m ki, leg­alábbis nem egyedül. Az egyér­telmű vált, hogy a reklámban, ahogy a gazdálkodásban­ is, új módszerekre van szükség. Külföl­dön már sok évtizede alkalmaztak különféle, mozgásokat felhaszná­ló reklámeszközöket. Ilyen pél­dául, amikor a kirakatban egy bábu mozog, esetleg néha kop­pint az üvegen. Lényegesen na­gyobb figyelmet kelt, mint a me­rev kirakat. A közönségnek ese­mény kell, és mi ilyen eseménye­ket próbáltunk létrehozni. — Könnyen ment? — A főnökeimmel szerencsém volt, mindig támogatták ezeket az ötleteket. Máshonnan azonban éreztem időnként a túlzott aggo­dalmat, mintha helyettem féltek volna ezektől a „magyar ízlésvi­lágtól idegen” módszerektől. Pe­dig hát emlékszünk rá, mennyi­re „idegen” volt tőlünk a coca­­cola, meg a farmernadrág, aztán mikor tömegesen elterjedtek, még­se lett belőle semmi baj. Így hát látványos show-kkal népszerűsít­jük a vegyiárukat és a műanya­gokat. — Honnan ért a show-műfaj­­hoz? — A jó propagandát önöknek szinte mindenhez kell érteni, de csak érteni, nem megcsinálni. Mindig profikkal­ dolgozom, ők ké­szítik el a műsort. Én csupán „ösz­­szehozom" a produkciót... Közben a színpadon záróképpé áll össze a tánckar, bejönnek a fő­szereplők is, majd a nézők ütemes tapsától kísérve levonulnak a színről. Mielőtt­­kialusznak a ref­lektorok, a reklámfőnök még vé­gigjáratja tekintetét a díszlete­ken, a kellékeken. Megköszöni a színészeknek és a táncosoknak a szereplést, aztán behúzza ma­ga mögött az ajtót. Vége az előadás­nak. 5 Útilapu A JÖVŐ MEGALAPOZÁSA a cél, amikor az ifjúsági turiz­musról esik szó valamely fóru­mon. Hiszen hovatovább köz­hellyé vált már az a megállapí­tás, hogy az ifjú korban fölkel­tett utazási lázból felnőttként nem lehet .„kigyógyulni”, így te­hát a ma ifjúsági turizmusa alap­vetően meghatározza, hogy mi­lyen­­ lesz a jövendő felnőtt ide­genforgalma. Ám nem csupán ilyen „önös” szempontok miatt tűzte napirendjére a közelmúlt­ban az Országos Idegenforgalmi Tanács az ifjúsági turizmus kér­déskörét; az is nyilvánvaló, hogy a fiatalok formálásához, a látó­kör szélesedéséhez, igen nagy mértékben hozzájárul — és sem­mi mással nem pótolható — az ország­, a világjárás. Ez a felismerés késztette a Mi­nisztertanácsot 1981-ben határo­zathozatalra, amelyben előírta: „Az ifjúsági turizmust úgy kell fejleszteni, hogy álljon összhang­ban az ifjúság korosztályainak és rétegeinek sajátosságaival. Az ifjúsági­­ turizmus feltételeit, for­máit, lebonyolítását célirányosan, a népgazdaság lehetőségeivel összhangban állva, tervszerűen arányosan és koordináltan fej­leszteni kell." Ez a határozat so­kat segített, ám az ifjúsági turiz­mus mégsem fejlődött a szüksé-­­ ges és lehetséges mértékben, a magas szintű határozatok — az érzékelhető előrelépés ellenére — nem hozták meg a várt és szándé­kolt eredményeket, vagyis az ifjú­sági turizmus továbbra is csak korlátozottan tesz eleget az ifjú­ság nevelésében ráháruló sajátos feladatoknak. Az anyagi okok szerepelnek az első helyen abban a felsorolásban, amely a kedvezőtlen helyzet in­dokait tartalmazza. Az ötnapos tanítási és munkahét általánossá válásával ugyanis nem nőtt érzé­kelhetően a turizmusban részt­vevők száma. Tapasztalatok sze­rint csak az eddig is túrázók, kirándulók, a természetben spor­tolók körében mutatkozott szá­mottevő eredmény. A Magyar Úttörők Szövetségének országos elnöksége­­tavaly júniusban azt is megállapította, hogy „az állami szervek a gyermekturizmusra nem fordítottak a nevelés hatá­sát és jelentőségét megillető fi­gyelmet". A turisztikai szolgálta­tások árának a növekedése is kedvezőtlenül hat a programok­ra, mert általános jelenségként tapasztalható, hogy a turisztikai alapszolgáltatások — utazás, szál­lás, étkezés — igénybe vétele tel­jesen kimeríti a fiatalok (olykor a szülők) anyagi lehetőségeit, és ezért sem egyénileg, sem az ifjú­sági turizmusban szervezőként, megrendelőként jelentkező közös­ségek nem tartanak igényt prog­­ramjellegű szolgáltatásra. A meghatározott feladatok kö­zül az megvalósult ugyan, hogy az ifjúsági turizmus rendelkezésé­re álló szálláshelyeket és az ifjú­­­­sági turizmusban részt vevő diá­kok számára kedvezményes étke­zést nyújtó vendéglátóhelyeket egységes emblémával jelöljék meg, ám az ifjúsági turizmus egy­séges szervezeti keretei nem ala­kultak ki. Nem jutott előbbre az iskolai tanulmányi kirándulások ügye sem. A Művelődési Minisz­térium például az Országos Pe­­dadógiai Intézetet együttműkö­désre szólította föl az Exp­­resszel, hogy megoldódjék a ki­rándulások területi és időbeli széthúzása. A kedvező hatásról tanúskodó külföldi példák ellené­re a tanulmányi kirándulások változatlanul nem minősülnek kihelyezett tanítási órának. A TÁBOROKBAN ÜDÜLŐ út­törők és kisdobosok térítési díját sem sikerült egységesíteni; az időközben bekövetkezett áremel­kedések az egyes táborok üze­meltetési formájától függően, to­vább differenciálták a díjakat. A koordináció hiányosságai érezte­tik hatásukat abban is, hogy elő- és utóidényben, illetve — ahol erre megvannak a lehetőségek — télen ezeket a táborokat miként hasznosíthatják az ifjúsági tu­rizmus céljaira. Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszte­nünk azt sem, hogy gyakran még az elengedhetetlen karbantartá­sok elvégzésére sem volt lehető­ség, így a táborok állapota évről évre romlik. Ebből a szempontból is egyedi esetnek számít a kápta­lanfüredi táboré: sorozatos fertő­zéseken kellett úrrá lenni... Az Országos Idegenforgalmi Hivatal intézkedési tervet dol­gozott ki az ifjúsági turizmus korszerűsítésére, és egyértelműen leszögezte: „az ifjúsági turizmus szervezésében és lebonyolításá­ban — az ebben elsődleges szere­pet betöltő Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda mellett " va­lamennyi utazási iroda és ide­genforgalmi vállalat vállaljon az eddigieknél nagyobb szerepet". Mindemellett azonban ne feled­kezzünk el a fejlődésről sem. Be­fejeződött a velencei ifjúsági üdülő- és kirándulóközpont épí­tése. Átadták Tiszafüreden a négyszáz személyes korszerű ifjú­sági tábort, Balatonföldváron pe­dig az Expressz üzemeltetésében levő, kilencszázhatvan ágyas Fesztivál szállót. A helyi taná­csok — központi támogatással — tíz ifjúsági turisztikai és a ter­mészetben való sportolásra alkal­mat adó létesítményt építettek. TERVEK ÉS ELKÉPZELÉSEK szolgálják azt a célt, hogy a már korábban meghozott helyes hatá­rozatok végre meg is valósulja­nak, méghozzá lehetőségek sze­rint a kívánt formában és szín­vonalon. Elkészültek a konkrét fejlesztési javaslatok is, amelyek lehetővé teszik az ifjúsági turiz­mus céljaira igénybe vehető terü­letek kijelölését és tartalékolását. Ennek során el kell határozni egy, Budapesten fölépítendő ifjúsági szálloda helyét is. Az ifjúsági turizmus kulcskér­dése, hogy az intézményes for­mák között a korábbinál széle­sebb lehetőségek közül válasszon. Ezért az állami szerveknek a szol­gáltatások fejlesztésén kívül meg­különböztetett figyelmet kell for­dítaniuk a szolgáltatások kínála­tát szélesítő kisközösségek műkö­désére, támogatására, kellő tájé­koztatására és módszerbeli segí­tésére. Minderre figyelemmel a követ­kező ötéves tervidőszakban az ifjúsági turizmus céljait szolgáló fejlesztéseknek — az Állami If­júsági Bizottság határozata és az Országos Idegenforgalmi Tanács véleménye szerint — számos cél­ra kell irányulnia. Sátorhelyeket kell kialakítani, kulcsosházakat létesíteni, törekedni arra, hogy a kihasználatlan szociálturisztikai szállásokat — főként az ifjú csa­ládok üdültetésére — hasznosít­sák. A szolgáltatások ára és a fiatalok anyagi lehetőségei kö­zött szükséges az összhang meg­teremtése, ezért az ifjúsági turiz­musban szerepet vállaló vállala­tok ilyen irányú tevékenységét indokolt támogatásban részesíte­ni. Az illetékest­ állami szervek­nek az ifjúság turisztikai lehető­ségét nem nyereségérdekelt szer­vezetek működtetésével is elő kell segíteniük. Az idegenforgalom egyébként rendkívül érzékenyen reagál — ez világjelenség — a különböző árváltozásokra. A közelmúlt ha­zai (és nemzetközi) áremelkedé­sei éppen ezért kedvezőtlenül éreztették hatásaikat a külföld­­­­re, köztük magától értődően a szocialista országokba irányuló utazásokra is. Az ifjúsági turiz­mus egyik alapvető célja a népek közötti megértés, barátság ápo­lása, elmélyítése; márpedig a szo­cialista országokba irányuló ifjú­sági utazások szempontjából kü­lönösen káros, hogy az időközben életbe léptetett rendelkezések következtében a vállalatok, az intézmények ezekhez a politikai tartalmú utakhoz sem nyújthat­nak a korábbihoz hasonló támo­gatást. A korábbi esztendők során ta­pasztalt, számszerű fejlődés en­nek következtében megállt, sőt, az Expressz által szervezett for­galomban mintegy tíz-tizenöt százalékkal vissza is esett. Ezt csak kis mértékben tudta ellensú­lyozni az Állami Ifjúsági Bizott­ság által kötött kétoldalú, állam­közi megállapodások alapján megvalósuló, valamint az okta­tási intézmények által szervezett csereutak rendszere. Az utazások­nak ez a fajtája lehetőséget te­remthetne a különböző érdeklő­désű fiatalok szakmai, kulturális és sportigényeinek a kielégítésé­re, az azonos érdeklődésűek kö­zött a szervezett kapcsolatterem­tésre, továbbá — és ez ugyan­csak nem elhanyagolható körül­mény — a nyelvgyakorlásra. A KEDVEZMÉNYEK rendsze­réről egyébként mind ez ideig nem esett szó. Úgynevezett alanyi jogon — tehát azon a címen, hogy fiatalról van szó — összesen hét­féle kedvezmény vehető igénybe, az utazástól egészen az olcsóbb színházjegyig és múzeumi belé­pőig; ezt a kört egészítik ki a különféle támogatások. Néhány finomításra azonban itt is szük­ség van, mert ezáltal jobban ér­vényesülne a kedvezmények és támogatások célja. Látható tehát, hogy az ifjúsági turizmus fejlesztése valóban rend­kívül összetett feladat, olyan ten­nivalókat ró az érintettekre, az illetékesekre, amelyeket csak kö­zös akarattal, összefogással lehet maradéktalanul megoldani. Ezért nem felesleges még egyszer hangsúlyozni: alapvetően önálló keresettel nem rendelkező, vagy csak kezdő fizetésből élő rétegek­ről van szó, amelyek azonban már ráéreztek az utazás, az or­szágjárás ízére. Az elkövetkező évek fő célja az, hogy ez az íz ne keseredjék meg. Gyulay Zoltán

Next