Magyar Nemzet, 1985. október (48. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
Szombat, 1985. október 5. Magyar Nemzet Növekvő csökkenés? „Miért olyan laza a tervezés, hogy a jelentős osztálytermi fejlesztés ellenére a megszűnések miatt 1984-ben összességében mégis 84-gyel csökkent a középiskolákban a tantermek száma?” — kérdezte az egyik megye képviselője az Országgyűlés kulturális bizottságának e héten tartott ülésén. Képviselőtársa — egy megyeszékhely szűkös középfokú beiskolázási lehetőségeiről szólva — egyenesen tehetetlennek minősítette a tanácsi irányítást. S azt firtatta, mit lehetne tenni a helyzet megváltoztatásáért központilag. A kérdések helyénvalónak tetszhetnek. Évek óta tudjuk, hogy a korábban az óvodákban, majd az általános iskolákban tetőző demográfiai hullám eléri, elérte a középiskolát. (Demográfiai hullám? Szép, s nyurga ifjú emberek zsibongnak az iskolákban, szerencsére!) Az 1984—85-ös tanévben hétezerrel többen tanultak a középiskolákban (3200-zal többen a szakmunkásképzőkben), mint az előző oktatási évben. A korábban az alsófokú intézményekben tapasztalt zsúfoltságot látva a művelődési kormányzat és a tanácsi tervezés is felkészült a középfokú oktatás gondjainak megoldására. A szorító gazdasági körülmények miatt szelektálva, elsődlegességet biztosított az oktatásnak a költségvetésben, s az elkövetkező, pénzügyi szempontból ugyancsak feszített esztendőkben ugyanezt a lehetőséget az oktatás továbbra is megkapja. A felgyülemlett feszültséget az sem magyarázhatja, amiről ugyanezen a tanácskozáson egy harmadik képviselő szólott, nevezetesen az, hogy a korlátozott tanácsi fejlesztési összegek mellett a megcsapolható helyi anyagi forrásokat a központi elvonások apasztják. De hát nem is mindig a pénz kevés. Az elmúlt évi költségvetésről készült beszámoló szerint a tanácsok 198,4-re tervezett középiskolai fejlesztéséből, 536 millió forintból (ez a kétszerese az előző évinek) ténylegesen 390 millió forintnyi valósult meg. A végrehajtás, a kivitelezés nem követte a szándékokat. A képviselőktől hallott gondok után felötlik az emberben: a helyi közigazgatási és gazdálkodási önállóság csak a helyi nyilvánosság ellenőrző erejével együttműködhet egészségesen. A képviselői kérdéseknek — tanácstagok szájából — a helyi közélet fórumain, tanácsülések vitáiban kellene hangot kapniuk. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a helyi tervezés és végrehajtás hiányosságain csak ott lehet javítani, ahol e döntések születtek. . .(fó) Hiányzik harmincmilliárd A lakásban és környékén bekövetkezett, nem üzemi balesetek száma az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnövekedett. Ma már csaknem háromszor több baleset történik otthon, az udvaron, játék, sport, kertészkedés, barkácsolás közben, mint a munkahelyeken; a balesetet elszenvedők húsz százaléka üzemben, tizenöt százaléka az utcán és hatvanöt százaléka otthon, szabadidőben sérül meg. Sokan a figyelmetlenségüknek, a hozzá nem értésüknek, „engem nem érhet baj" legyintésüknek áldozataivá is válnak. Évente „csak” az áramütés , hetven-száz ember életét oltja ki. Az NSZK-ban húszét ... S ami szintén elgondolkodtató: a néhány éve a balesetek megelőzéséért folyó tevékenység ellenére a szabadidős sérülések statisztikái növekvő tendenciát mutatnak. Ám nem szabad azt hinni, hogy csak azokat éri baj, akik leesvén, a létráról lábukat törik, bevágják a kezüket, növényvédőszer-mérgezésben megbetegszenek. Táppénz címén évente 2,1 milliárd forintot kell kifizetni az államkasszából. De még e tetemes summa is szerény összeg ahhoz képest, amennyivel ténylegesen szegényebb lesz az ország. Évente körülbelül harmincmilliárd forinttal károsodunk, ennyivel lesz kevesebb a népgazdaság teljes termelési értéke, mert a balesetet szenvedett betegállományban és nem a munkahelyén van. A balesetek után járó térítés, valamint az országot ért veszteség együttes összege ma már meghaladja a nemzeti jövedelem három százalékát. E megdöbbentő adatok a Hazafias Népfront balesetvédelmi társadalmi munkabizottságának minapi ülésén borzolták a kedélyeket. Abból a tanulmányból idéztek, melyet az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet hároméves oktatómunka után állított össze. Az intézet, tizenegy honi nagyvállalat, kollektívájának otthoni baleseteinek körülményeit elemezte. A szabadidős balesetek elkerühetőségét valló, a megelőzés módszereit kutató népfront testület kénytelen volt megállapítani: a tudományos alapossággal elvégzett felmérés, sajnos minden eddiginél sötétebb, de bizonyára valódi képet fest az otthoni balesetek alakulásáról. De a sérülések körülményeinek, okainak feltárásával pontos regisztrálásával, ez a dolgozat számos új, hasznos támpontot is ad a megelőzés érdekében végzett, ám a jelenleginél szorosabb összefogást követelő tevékenységhez. b. I. i. NYERGES ANDRÁS Palackos mese Volt egyszer, hol nem volt egy halász, aki már egészen hozzászokott, hogy hiába üldögél a parton, soha nem fog semmit. Minden nap kivetette a hálóját, de abban bizony nemhogy hal, még afféle ócska holmi sem akadt, amit a tenger ide-oda szokott sodorni. Azt hihetnénk, halászunk ilyenformán unatkozott, erről azonban szó sem volt. Reggelenként összevásárolta a lapokat, ellenőrizte, nem merült-e ki zsebrádiójában az elem, nincs-e kontakthiba a minitévéjében, amit hordozható akkumulátorról a víz mellett üzemeltetett, így aztán napról napra elégedett volt a sorsával, mert az újságok, a rádió és a minitévé is egyfolytában azt mondta neki, hogy nincs oka elégedetlenségre. Történt pedig egy napon, hogy a halásznak az a különös gyanúja támadt: van valami a hálójában. Habozott, hogy feltápászkodjék-e holmi kósza megérzések kedvéért, de aztán csöppet sem bánta, hogy elszánta magát, mert a háló fenekén egy üveg himbálódzott. Nosza, kiemelte és tüzetesen szemügyre vette a címkéjét. Ez volt ráírva: palackozott dzsinn, 1 liter. Sebaj, gondolta a halász, valamit mégiscsak fogtam végre! Igaz, a dzsinn jobb tonikkal, de ha tonikot nem küldött a tenger, jó lesz anélkül is. Emelte volna szájához a palackot, amikor észrevette, hogy odabent egy parányi emberke ágál és mutogat kézzel-lábbal. Halászunk nem hiába élvezte naphosszat a tömegkommunikáció áldásait, tudta, mit követel ilyen helyzetben a humanizmus. Megszánta a palackba zárt emberkét. Ennyire összezsugorítani valakit, nem járja, akkora bűn nincs is, ami akkora büntetést érdemelne! Áttette az üveg száját a füléhez, hogy hallja, mit beszél a dzsinn. Engedj ki innét, te halász, hálából minden kérdésedet teljesítem! No, az jó is lesz, örvendezett a halász, mert ami azt illeti, eléggé hiányos helyzetben élek. Mindjárt elsőnek kellene egy ... Álljon meg a menet, ciripelt a palack mélyén a dzsinn, adjuk meg a dolognak a formáját. Azzal parányi kezecskéjével kituszkolt az üveg szűk nyílásán egy papirost, amelyről tüstént kiderült, hogy kérdőív. Az első oldalon volt vagy ötven kérdés, ezek egytől egyig a halász személyi adataira vonatkoztak. És a kívánságok, kérdezte a halász, nem lehetne, hogy előbb legalább egyet teljesíts? A dzsinn méltatlankodva nemet intett. Mit képzelsz, nekem nem sürgős Innét kijutni? Ha én kibírom, amíg te válaszolsz, te igazán türelemmel lehetnél... El is szégyellte magát a halász. Mohó állat vagyok, semmivel se különb a többieknél. Be kell bizonyítanom neki, milyen jól járt azzal, hogy pont az én hálómba vetette a tenger! Lásd, kivel van dolgod, mondta a halász, addig is, amíg az ívvel bajlódok, mindenesetre kiengedlek. Előlegezem neked a bizalmat! Azzal fogta, lecsavarta az üveg kupakját. Fantasztikus vagy, mondta a dzsinn és elkezdett kifelé kászálódni. Egyre nagyobbra nőtt s még mindig csak gomolygott kifelé. Mire akkora lett, mint egy világítótorony, halászunk is végzett az ív első oldalával és beírhatta a legsürgetőbb kívánságát. Szeretnék egy lakást, külön szobát a feleségemnek, a gyerekemnek, az anyámnak, lehetőleg utcait, összkomfortosat, zöldövezetit. Meglesz, mondta a dzsinn és elpárolgott. A halász összerámolt és izgatottan indult hazafelé. Már messziről látta, hogy a dzsinn éppen teljesíti a kérését. Csöpp házikójának a mennyezete megrepedt, recsegett minden ereszték, kettévált az ereszcsatorna. Nőtt, nőtt az épület s mire felmagzott, gyepes lett körülötte a környék. Hanem a halászt odabent egy hivatalos ember várta. Idehallgass, mondta neki a tisztviselő, te mostantól háromszoros lakbért fizetsz, övezeti pótdíjjal. Azon kívül megbüntetünk engedély nélküli építkezésért, jogtalan közterületfoglalásért. A halász csak nevetett és a dzsinnre gondolt, aki majd segít. Eközben elébe toppant a felesége, aki béketűrő, szelíd, házias teremtésből kikentkifent rikácsoló hárpiává alakult. Ha már építkezünk, miért nincs garázs, sipákolta, és legalább egy vacak medence volna a kertben! A halász legyintve elfordult tőle s hívni kezdte a dzsinnt, hogy emeltesse fel a fizetését, mert nem lesz miből fedezni ezt az új vircsaftot. Nem érek rá, mondta a dzsinn, sajnálom, elfoglalnak a növekedés nehézségei. Nekem egész az égig kell érnem ... A halásznak rosszul esett ez a hálátlanság, el is határozta, hogy fellebbezést ír és beledugja a palackba, a palackot meg visszadobja a tengerbe. Nem jutott rá ideje, mert megpillantotta a csemetéjét, amint kábítószerrel injekciózza magát. Kitől kaptad ezt a mocskot, támadt rá a gyerekre. A dzsinnedtől, felelte hetykén a kölyök, majd szájon vágta az apját, hogy békessége legyen tőle és folytatta a megzavart műveletet. Milyen anya vagy, tűröd ezt, szólt volna a feleségének a halász, de az asszony éppen elvált tőle. Parancsolom, hogy gyere elő, ordított kétségbeesésében a halász, de fentről csak egy kaján röhejt hallott s ugyanabban a pillanatban belépett a kapun a kézbesítő, aki a halász elbocsátásáról szóló végzést hozta. Alkalmatlanság címén mondtak fel neki, mivel nemcsak, hogy nem fog halat, de a talált palackot sem szolgáltatta be a vállalatnál. Halászunkat erre már elfogta a méreg. Bement az áruházba, az italosztályra. Úgy látta, minden üvegben egy-egy dzsinn ül, aki a szabadítójára vár. Nesztek, ordította, most megkapjátok! Azzal botot ragadott és levert egy sor palackot a földre. Amikor lefogták, megpróbálta elmagyarázni, mit művelt vele a szellem, akit kiengedett. Neked nyilván egy minőséghibás dzsinn jutott, nevették az emberek, de mi ismerünk egy másikat, akkorát, mint két világítótorony egymáson. Az ott áll a kocsma előtt a téren és ingyen itat mindenkit! Nála jobb dzsinn nem létezik ... A halász elképedve indult velük a térre és látta, hogy bizony, az ő dzsinnje az, aki körül eszméletlenségig részegen fetreng az egész község. Nosza, felbuzdult a halász. Hibáztam, jóvá kell tennem, gondolta. Elővette a plackot és rákiabált a dzsinnre, gyere ide, tartozol nekem engedelmeskedni! Világos volt, hogy mit tervez. Csakhogy a dzsinnt sem ejtették a feje lágyára. Odament a halászhoz, lehajolt hozzá, megragadta a nyakánál és elkezdte begyömöszölni a palackba.Végül még be is dugaszolta az üveget. Azóta is boldogan éli a dzsinn, ha ugyan magától meg nem halt... Magyar Nemzet A hét embere A reklámfőnök Amikor nagy nehezen megállapodunk az időpontban, a helyiben és leülünk végre beszélgetni, szakmai kérdéssel kezdi: — Mennyi lesz? — Két gépelt oldal — mondom. — Ebbe a rovatba ennyi fér. Esetleg valamivel több ... — És megér annyit az ügy? Erre mit mondjak? Hogy van egy reklámszakember, akinek az ötleteit évekre visszamenőleg szájhagyomány őrzi? Vagy, hogy a Borsodi Vegyikombinát propagandafőnöke az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron táncoszenés show-műsorral népszerűsíti vállalata műanyag termékeit? Az igazi aktualitást megpróbálom elkerülni. Furcsa is lenne: miközben felgyulladnak a reflektorok, a BVK standját zsúfolásig megtöltik az érdeklődők, berobban a színpadra a temperamentumos, fiatal, szőke színésznő meg a népszerű táncoskomikus, körülöttük a főváros nyolc elsőrangú táncosnője, zúg a taps — szóval, ebben a „csupa derű” hangulatban hoztam szóba. Vass Géza, aki mindeztkitalálta, jövő ősszel már nem lesz itt, mert nyugállományba vonul? Nem, ezt nem vállalom. Beszéljünk inkább másról. — Hogyan kezdődött? — Felsőkereskedelmiben végeztem 199-ben, aztán ... aztán sok mindennnel foglalkoztam, és 1957-ben kerültem a Borsodi Vegyikombinátba. — Ezekről az évekről nem akar beszélni? — Nem, nem érdekes. Sokkal fontosabb, ami ezután jött Kazincbarcikán hagyományok nélkül, nulláról indulva kellett lerakni a magyar műanyagipar alapjait. Ugyanígy nem voltak hagyományai a szocialista nagyvállalati reklámnak, az árunépszerűsítésnek sem. — És erre a feladatra vágyott? — Nem, eredetileg pedagógus akartam lenni, de ez nem jött össze. A Kazincbarcikán folyó munka viszont valósággal lázba hozott Tudtam, mert még a kereskedelmiben tanultam, hogy minden árureklám a védjeggyel kezdődik. Ezért első lépésként megalkottuk a BVK áruvédjegyeit. Utána a kiállításokon, a hirdetéseken, a csomagoláson, de még a levélpapíron is elkezdtük népszerűsíteni. — A PVC-por, a műanyag csövek, vagy éppen a granulátum nem kimondottan színpadra termett szereplők. Mégis, évről évre „ők" a nagy visszhangot keltő vásári show-k főhősei. Hogyan találta ki ezeket a műsorokat? — Nem én találtam ki, legalábbis nem egyedül. Az egyértelmű vált, hogy a reklámban, ahogy a gazdálkodásban is, új módszerekre van szükség. Külföldön már sok évtizede alkalmaztak különféle, mozgásokat felhasználó reklámeszközöket. Ilyen például, amikor a kirakatban egy bábu mozog, esetleg néha koppint az üvegen. Lényegesen nagyobb figyelmet kelt, mint a merev kirakat. A közönségnek esemény kell, és mi ilyen eseményeket próbáltunk létrehozni. — Könnyen ment? — A főnökeimmel szerencsém volt, mindig támogatták ezeket az ötleteket. Máshonnan azonban éreztem időnként a túlzott aggodalmat, mintha helyettem féltek volna ezektől a „magyar ízlésvilágtól idegen” módszerektől. Pedig hát emlékszünk rá, mennyire „idegen” volt tőlünk a cocacola, meg a farmernadrág, aztán mikor tömegesen elterjedtek, mégse lett belőle semmi baj. Így hát látványos show-kkal népszerűsítjük a vegyiárukat és a műanyagokat. — Honnan ért a show-műfajhoz? — A jó propagandát önöknek szinte mindenhez kell érteni, de csak érteni, nem megcsinálni. Mindig profikkal dolgozom, ők készítik el a műsort. Én csupán „öszszehozom" a produkciót... Közben a színpadon záróképpé áll össze a tánckar, bejönnek a főszereplők is, majd a nézők ütemes tapsától kísérve levonulnak a színről. Mielőttkialusznak a reflektorok, a reklámfőnök még végigjáratja tekintetét a díszleteken, a kellékeken. Megköszöni a színészeknek és a táncosoknak a szereplést, aztán behúzza maga mögött az ajtót. Vége az előadásnak. 5 Útilapu A JÖVŐ MEGALAPOZÁSA a cél, amikor az ifjúsági turizmusról esik szó valamely fórumon. Hiszen hovatovább közhellyé vált már az a megállapítás, hogy az ifjú korban fölkeltett utazási lázból felnőttként nem lehet .„kigyógyulni”, így tehát a ma ifjúsági turizmusa alapvetően meghatározza, hogy milyen lesz a jövendő felnőtt idegenforgalma. Ám nem csupán ilyen „önös” szempontok miatt tűzte napirendjére a közelmúltban az Országos Idegenforgalmi Tanács az ifjúsági turizmus kérdéskörét; az is nyilvánvaló, hogy a fiatalok formálásához, a látókör szélesedéséhez, igen nagy mértékben hozzájárul — és semmi mással nem pótolható — az ország, a világjárás. Ez a felismerés késztette a Minisztertanácsot 1981-ben határozathozatalra, amelyben előírta: „Az ifjúsági turizmust úgy kell fejleszteni, hogy álljon összhangban az ifjúság korosztályainak és rétegeinek sajátosságaival. Az ifjúsági turizmus feltételeit, formáit, lebonyolítását célirányosan, a népgazdaság lehetőségeivel összhangban állva, tervszerűen arányosan és koordináltan fejleszteni kell." Ez a határozat sokat segített, ám az ifjúsági turizmus mégsem fejlődött a szüksé- ges és lehetséges mértékben, a magas szintű határozatok — az érzékelhető előrelépés ellenére — nem hozták meg a várt és szándékolt eredményeket, vagyis az ifjúsági turizmus továbbra is csak korlátozottan tesz eleget az ifjúság nevelésében ráháruló sajátos feladatoknak. Az anyagi okok szerepelnek az első helyen abban a felsorolásban, amely a kedvezőtlen helyzet indokait tartalmazza. Az ötnapos tanítási és munkahét általánossá válásával ugyanis nem nőtt érzékelhetően a turizmusban résztvevők száma. Tapasztalatok szerint csak az eddig is túrázók, kirándulók, a természetben sportolók körében mutatkozott számottevő eredmény. A Magyar Úttörők Szövetségének országos elnökségetavaly júniusban azt is megállapította, hogy „az állami szervek a gyermekturizmusra nem fordítottak a nevelés hatását és jelentőségét megillető figyelmet". A turisztikai szolgáltatások árának a növekedése is kedvezőtlenül hat a programokra, mert általános jelenségként tapasztalható, hogy a turisztikai alapszolgáltatások — utazás, szállás, étkezés — igénybe vétele teljesen kimeríti a fiatalok (olykor a szülők) anyagi lehetőségeit, és ezért sem egyénileg, sem az ifjúsági turizmusban szervezőként, megrendelőként jelentkező közösségek nem tartanak igényt programjellegű szolgáltatásra. A meghatározott feladatok közül az megvalósult ugyan, hogy az ifjúsági turizmus rendelkezésére álló szálláshelyeket és az ifjúsági turizmusban részt vevő diákok számára kedvezményes étkezést nyújtó vendéglátóhelyeket egységes emblémával jelöljék meg, ám az ifjúsági turizmus egységes szervezeti keretei nem alakultak ki. Nem jutott előbbre az iskolai tanulmányi kirándulások ügye sem. A Művelődési Minisztérium például az Országos Pedadógiai Intézetet együttműködésre szólította föl az Expresszel, hogy megoldódjék a kirándulások területi és időbeli széthúzása. A kedvező hatásról tanúskodó külföldi példák ellenére a tanulmányi kirándulások változatlanul nem minősülnek kihelyezett tanítási órának. A TÁBOROKBAN ÜDÜLŐ úttörők és kisdobosok térítési díját sem sikerült egységesíteni; az időközben bekövetkezett áremelkedések az egyes táborok üzemeltetési formájától függően, tovább differenciálták a díjakat. A koordináció hiányosságai éreztetik hatásukat abban is, hogy elő- és utóidényben, illetve — ahol erre megvannak a lehetőségek — télen ezeket a táborokat miként hasznosíthatják az ifjúsági turizmus céljaira. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy gyakran még az elengedhetetlen karbantartások elvégzésére sem volt lehetőség, így a táborok állapota évről évre romlik. Ebből a szempontból is egyedi esetnek számít a káptalanfüredi táboré: sorozatos fertőzéseken kellett úrrá lenni... Az Országos Idegenforgalmi Hivatal intézkedési tervet dolgozott ki az ifjúsági turizmus korszerűsítésére, és egyértelműen leszögezte: „az ifjúsági turizmus szervezésében és lebonyolításában — az ebben elsődleges szerepet betöltő Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda mellett " valamennyi utazási iroda és idegenforgalmi vállalat vállaljon az eddigieknél nagyobb szerepet". Mindemellett azonban ne feledkezzünk el a fejlődésről sem. Befejeződött a velencei ifjúsági üdülő- és kirándulóközpont építése. Átadták Tiszafüreden a négyszáz személyes korszerű ifjúsági tábort, Balatonföldváron pedig az Expressz üzemeltetésében levő, kilencszázhatvan ágyas Fesztivál szállót. A helyi tanácsok — központi támogatással — tíz ifjúsági turisztikai és a természetben való sportolásra alkalmat adó létesítményt építettek. TERVEK ÉS ELKÉPZELÉSEK szolgálják azt a célt, hogy a már korábban meghozott helyes határozatok végre meg is valósuljanak, méghozzá lehetőségek szerint a kívánt formában és színvonalon. Elkészültek a konkrét fejlesztési javaslatok is, amelyek lehetővé teszik az ifjúsági turizmus céljaira igénybe vehető területek kijelölését és tartalékolását. Ennek során el kell határozni egy, Budapesten fölépítendő ifjúsági szálloda helyét is. Az ifjúsági turizmus kulcskérdése, hogy az intézményes formák között a korábbinál szélesebb lehetőségek közül válasszon. Ezért az állami szerveknek a szolgáltatások fejlesztésén kívül megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk a szolgáltatások kínálatát szélesítő kisközösségek működésére, támogatására, kellő tájékoztatására és módszerbeli segítésére. Minderre figyelemmel a következő ötéves tervidőszakban az ifjúsági turizmus céljait szolgáló fejlesztéseknek — az Állami Ifjúsági Bizottság határozata és az Országos Idegenforgalmi Tanács véleménye szerint — számos célra kell irányulnia. Sátorhelyeket kell kialakítani, kulcsosházakat létesíteni, törekedni arra, hogy a kihasználatlan szociálturisztikai szállásokat — főként az ifjú családok üdültetésére — hasznosítsák. A szolgáltatások ára és a fiatalok anyagi lehetőségei között szükséges az összhang megteremtése, ezért az ifjúsági turizmusban szerepet vállaló vállalatok ilyen irányú tevékenységét indokolt támogatásban részesíteni. Az illetékest állami szerveknek az ifjúság turisztikai lehetőségét nem nyereségérdekelt szervezetek működtetésével is elő kell segíteniük. Az idegenforgalom egyébként rendkívül érzékenyen reagál — ez világjelenség — a különböző árváltozásokra. A közelmúlt hazai (és nemzetközi) áremelkedései éppen ezért kedvezőtlenül éreztették hatásaikat a külföldre, köztük magától értődően a szocialista országokba irányuló utazásokra is. Az ifjúsági turizmus egyik alapvető célja a népek közötti megértés, barátság ápolása, elmélyítése; márpedig a szocialista országokba irányuló ifjúsági utazások szempontjából különösen káros, hogy az időközben életbe léptetett rendelkezések következtében a vállalatok, az intézmények ezekhez a politikai tartalmú utakhoz sem nyújthatnak a korábbihoz hasonló támogatást. A korábbi esztendők során tapasztalt, számszerű fejlődés ennek következtében megállt, sőt, az Expressz által szervezett forgalomban mintegy tíz-tizenöt százalékkal vissza is esett. Ezt csak kis mértékben tudta ellensúlyozni az Állami Ifjúsági Bizottság által kötött kétoldalú, államközi megállapodások alapján megvalósuló, valamint az oktatási intézmények által szervezett csereutak rendszere. Az utazásoknak ez a fajtája lehetőséget teremthetne a különböző érdeklődésű fiatalok szakmai, kulturális és sportigényeinek a kielégítésére, az azonos érdeklődésűek között a szervezett kapcsolatteremtésre, továbbá — és ez ugyancsak nem elhanyagolható körülmény — a nyelvgyakorlásra. A KEDVEZMÉNYEK rendszeréről egyébként mind ez ideig nem esett szó. Úgynevezett alanyi jogon — tehát azon a címen, hogy fiatalról van szó — összesen hétféle kedvezmény vehető igénybe, az utazástól egészen az olcsóbb színházjegyig és múzeumi belépőig; ezt a kört egészítik ki a különféle támogatások. Néhány finomításra azonban itt is szükség van, mert ezáltal jobban érvényesülne a kedvezmények és támogatások célja. Látható tehát, hogy az ifjúsági turizmus fejlesztése valóban rendkívül összetett feladat, olyan tennivalókat ró az érintettekre, az illetékesekre, amelyeket csak közös akarattal, összefogással lehet maradéktalanul megoldani. Ezért nem felesleges még egyszer hangsúlyozni: alapvetően önálló keresettel nem rendelkező, vagy csak kezdő fizetésből élő rétegekről van szó, amelyek azonban már ráéreztek az utazás, az országjárás ízére. Az elkövetkező évek fő célja az, hogy ez az íz ne keseredjék meg. Gyulay Zoltán