Magyar Nemzet, 1985. november (48. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-05 / 260. szám

8 QMPO .. 1 Négy kicsi néger Egyemeletes épület a Várban, az Úri utca 54.SI. szám alatt. Eklektikus homlokzattal, barokk belső részletekkel. Helyén vala­mikor két középkori ház állt, amelyek az 1686. évi ostrom al­kalmával elpusztultak, csak a földszinti falak egy része maradt meg. A XVIII. században kiegé­szítették és újjáépítették az épüle­tet. 1902-ben Möller István a la­kóház nagy részét lebontatta, így az újabb átépítés során csak az Örs utcai rész főfalai és föld­szinti boltozatai maradtak meg. A második világháború alatt az épület tetőzete és emeleti része súlyosan megrongálódott. A hely­reállítás során eredeti jellegét el­vesztette, eklektikus homlokzatot kapott. Keretezett emeleti abla­kait háromszögű timpanonok hangsúlyozzák, minden második ablakközben pedig egy-egy szo­borfülke helyezkedik el, bennük nagyon bájos szobrokkal. A jelenleg is folyó vári rekonst­rukció során az épületeket átfes­tették. Nemrég döbbenten vették észre a munkálatokat figyelő vá­ri lakosok, hogy a négy natúr színű kőszobrot­ befestették ugyanolyan sötét sárgászöldre, mint a fal egyik alapszíne. Búsan álldogáltak az immár négerekké változtatott szobrocskák, mígnem — nyilván szakmai ellenőrzés so­rán — kiderült színváltozásuk. Buzgó kezek megkezdték a sze­­recsenmosdatást, de bizony nem nagy sikerrel. A kapargatás a fes­téket alig érintette, annál inkább a szobrok állagát. Türelmesen várja azóta a most már mulattá változott négy szobrocska, hátha a borongás, hosszú tél alatt újra visszanyerik eredeti sápadt arc­­színüket. (Hankó) Új „Fészek” nyílik A főváros határában, a 11-es műút Lupa-szigeti elágazásánál ma új „Fészek” Áruház nyílik. Gazdája a Hermes Afész, csak­nem hétmillió forintos beruhá­zással jött létre. Az Afész együttműködési meg­állapodást kötött a Budapest kör­nyéki Tüzéppel. Az eddig is be­szerezhető mezőgazdasági kisgé­pek és szerszámok mellett, az áru­ház szolgáltatásai közé felvette a fuvarvállalást, a különböző tí­pustervek értékesítését, az OTP­­­ ügyintézést, a szaktanácsadást Teljesült a vásárlók régi kíván­sága is: a szövetkezet áruválasz­tékát a lakás-korszerűsítéshez és családiház-építéshez szükséges anyagokkal és felszerelésekkel egészítette ki. A kibővített áru­házban piackutatásokat, próba­eladásokat szerveznek, hogy a környék lakóinak igényeit minél jobban fel tudják mérni.(f. r.) A színházak keddi műsora Erkel Színház: Traviata (Főisk. bék­. XII. sor. 1. ea. 7) — Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (7) — Vár­színház: A megtört asszony — Válto­zások (7) — Katona József Színház: Jóslat (7) — Madách Színház: Macs­kák (8) — Madách Kamara: Alkonyi dal (7). Horélia (éjjel fél 11)­­- Víg­színház: A farkas (Bemutató: 7) — Pesti Színház: Rémségek kicsiny bolt­ja (II. bék­. 1. ea.. 7) — Fővárosi Ope­rettszínház: Hegedűs a háztetőn (7) — a Zsebszínházban: Rivalda nélkül (fél 8) — Thália Színház: Háború és béke (du. 4) — József Attila Színház: A régi nyár (7) — Józsefvárosi Szín­ház: Nagy család (7) — Radnóti Mik­lós Színpad: Lumpáciusz Vagabun­­dusz (7) — Mikroszkóp Színpad: Mo­­toszka (de. fél 10) Illetékesek vagyunk (du. fél 4 és este fél 8) — Vidám Színpad: Kabos-show (7) — Arany János Színház: Az ördög három aranyhajszála (du. 3) — Lézerszínház: SztáRock (6) — Állami Bábszínház a Jókai téren: Aladdin csodalámpája (de. 10) — Pesti Vígadó Kamaraterem: Váratlan találkozások (7) — zeneaka­démia: Gabos Gábor zongoraestje (Gabos G. négy hangv. 2., fél 8) — a Kisteremben: Wurtz Klára és Nagy Róbert zongoraestje (Fiatal zongoris­ták 2., fél 8). — Új kulturális intézménnyel gazdagodott hétfőn a főváros XXI. kerülete: megnyitották a Tanács­ház téren levő Csepel Galériát. Az új galéria közönségének elsőként Lacza Márta, festőművész és Stei­ner Endre, Ausztráliában élő szob­rászművész munkáit mutatják be. — Magyar napot tartottak a bagdadi nemzetközi vásáron teg­nap. Pavilonunkat kíséretével fel­kereste Hasszán Ali, a Forradal­mi Parancsnokság Tanácsának tagja, kereskedelmi miniszter, akit az iraki nagykövetségünk vezetői fogadtak. ­ Zárónyilatkozat elfogadásá­val fejezte be munkáját a DÍVSZ szakosított gyermekszervezete, a CIMEA nemzetközi szemináriu­ma, amely az ENSZ gyremeki jo­gok nyilatkozata megvalósulásá­nak időszerű kérdéseivel foglalko­zott. A résztvevők felhívással for­dultak a világ különböző politikai irányzatú gyermekszervezeteihez, közös fellépéssel járuljanak hoz­zá az amerikai kormányzat csil­lagháborús tervének megakadá­lyozásához.­­ A magyar bánya- és kohó­mérnökképzés 250. évfordulója alkalmából háromnapos nemzet­közi kohászati konferencia kezdő­dött hétfőn Miskolcon, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen, 300 szakember részvételével. — Űrhajózási Lexikon. A világ mindeddig legteljesebb, legátfo­góbb űrhajózási lexikona készült el a Szovjetunióban. A­ Szovjetsz­­kaja Enciklopegyija kiadó gondo­zásában megjelent munka 2500 címszót tartalmaz, s a könyv ösz­­szeállításában felhasználták a szocialista országok, India, az Egyesült Államok és Svédország tudományos szervezeteinek anya­gait is.­­ A NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZLI, hogy november 6-án, kedden­ a Vár­­színházba meghirdetett Arlecchino, a két úr szolgája című előadás, beteg­­ség miatt elmarad. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók.­­ Az Operett­­színház értesíti a közönséget, hogy a november 17-én, délutánra hirdetett Mária főhadnagy című operett helyett a Kálmán Imre emlékműsor kerül színre. A megválón Jegyek érvénye­sek, vagy a váltás helyén november 10-ig visszaválthatók. — HÚSZ SZÁZALÉKKAL OLCSÓB­BAN kirándulhatnak a Magyar Nem­zet olvasói a Budapest Touristtal 1985. november 8-án, KALOCSÁRA. Utazás autóbusszal, útvonal: Budapest — Kiskunlacháza — Solt —­­Kalocsa — Budapest. Program: utazás Kalocsára, útközben rövid pihenő Solton. Műem­léki, múzeumi séta Kalocsán, Székes­­egyház, Érseki Könyvtár, Visy Károly Múzeuma, Paprika Múzeum a Schöffer Gyűjtemény és a Népművészeti Táj­ház megtekintése. Ebéd: Kalocsán. Kedvezményes részvételi díj: 3250— Ft. Indulás reggel 7.00 órakor a Roosevelt térről — visszaérkezés Budapestre cca. 19.30 órára. A Magyar Nemzet „Honunk a hazában" rovata novem­ber 6-án ad körképet Kalocsáról. Je­lentkezni lehet a Budapest Tourist bármelyik irodájában. — Az Országos Filharmónia értesíti a közönséget, hogy a hét végi munka­szüneti nap felcserélése miat az Év­szakok, szokások, ünnepek című ál­talános iskolai bérlet E-sorozatának második előadását november 10-én, vasárnap 13.30 óra helyett november 8-án, pénteken 15.30 órakor rendezi meg.­­ A Madách Kamarában hétfőn este Men­sáros László betegsége miatt elmaradt a ‘Kedves hazug című elő­adás. A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók, vagy ugyanott másik­ra cserélhetők.­­ Gálaműsort rendez az Éle­tet az éveknek Baráti Köre no­vember 9-én 10 órakor a Petőfi Csarnokban. A műsorban fellép­nek a Budapesti Idősek Feszti­váljának legkiválóbb szereplői. A műsor csakúgy, mint az ugyan­ott rendezendő képző- és ipam­ű­­vészeti vásár teljes bevételét a földrengéskárosultak megsegíté­sét szolgálja. — Tittel Pál a múlt században élt tudós, matematikus és csilla­gász nevét vette fel a pásztói ál­talános- és középiskolai diákott­hon.­­ Műjégpályát avattak Kazinc­barcikán hétfőn. Borsod megye harmadik műjégpályáját a város tanácsa, a Borsodi Vegyi Kombi­nát anyagi támogatásával és a nagyüzem szocialista brigádjai és a helyi fiatalok társadalmi mun­kájával készült el, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke nyi­totta meg.­ — A régi Miskolc címmel nyílt meg kiállítás hétfőn a miskolci Mini Galériában a 40 évvel ezelőtt elhunyt Kiss Lajos művész-tanár akvarelljeiből. — Értékes régészeti lelet. Eszé­ken, az egykori római város Mur­­sa helyén rábukkantak Hadrianus császár (ur. 117—138) Drávahídja márványból és kőből készült tar­tóoszlopainak maradványaira. Ed­dig, több mint ötven hatalmas kő és márványtömböt, néhány szo­borfejet és latin szövegű márvány­táblát találtak meg a szakembe­rek. — Három és fél kilométer hosz­­szú híd köti majd össze Olaszor­szág szárazföldi részét Szicíliával. Az előzetes tervek szerint az új hídon három év múlva indulhat meg a forgalom. — Mágneses pályán haladó lég­párnás szupervonat, a Transra­­pid amerikai exportjáról tárgyalt a Thyssen nyugatnémet gépipari konszern. A maximálisan négy­száz és átlagosan 317 kilométeres sebességgel haladó expressz egye­lőre még kísérleti stádiumban van, de már tanulmányozzák NSZK-beli üzemeltetésének lehe­tőségit is. A világ leggyorsabb vonata jelenleg a francia TGV, amely 270 kilométeres sebességgel száguld.­­ Szakadékba zuhant hétfőn egy távolsági autóbusz Szicíliá­ban, a Cataniát és Palermót össze­kötő autósztrádán. A harminc embert szállító jármű eddig is­meretlen okok miatt áttörte az autópálya egyik hídjának korlát­ját, s a húszméteres mélységbe zuhant. A szerencsétlenségben legalább tizennégy ember életét vesztette. — SZÁZHUSZONHÉT KÖZLEKEDÉ­SI BALESET történt november első hétvégéjén bilink útjain. Hatan meg­haltak, hatvan­an súlyos sérüléseket szenvedtek. — SÁRKÁNYREPÜLÉS KÖZBEN LEZUHANT és a helyszínen meghalt Eger külterületén Lukács Béla tizen­kilenc éves kamüvea, cserépfalui la­kos.­­ SZABÁLYT­ALAN ELŐZÉS köz­ben áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött egy másik személy­gépkocsival Kúp községben Probszt Mihály 51 éves raktárvezető, ajkai la­kos. A gépkocsivezető súlyos sérülést szenvedett, utasa Probart Mihályné, 87 éves betanított munkás és a másik személygépkocsi utasa Mórocz Imréné 87 éves nyugdíjsa pápai lakos a hely­színen meghalt. — VASÚTI BALESET. Összeütközött hétfőn délelőtt Hort—Csány és Hatvan állomások között a fénysorompóval ellátott vasúti átjárónál a Gyöngyös- Keleti pályau­dvar között közlekedő személyvonat a kartall MEDOSZ Ba­ráti Kör tehergépkocsijával. A baleset következtében a gépkocsi vezetője Sza­bó Sándor kartall, és a gépkocsin tar­tózkodó Farkas József, valamint Scheigl István hatvani lakosok életü­ket vesztették. A baleset körülményeit szakértők bevonásával a rendőrség vizsgálja. — HALÁLOZÁS: Minden külön ér­tesítés helyett mély fájdalommal tu­datjuk, mindazokkal, akik Budapes­ten, vagy Ráckgyán isiliszték.,és..szg­­rettek, hogy vas Andor 1985. október 30-án, 75 éves korában elhunyt. Te­metése 1985. november 10-én, 14.30- kor lesz a Rákoskeresztúri temető­ben. Gyászolják felesége, lányai, hoz­zátartozói, Gábor és Babi család.­­ — Szomorúan tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy Rajnák László 1985. október 25-én, 57. életévében váratlanul elhunyt. Te­metése 1985. november 10-én, 14 óra­kor lesz az Óbudai temetőben. A gyá­szoló család. X — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mon­dunk köszönetet mindazoknak, akik Csizmadia József temetésén részt vet­tek és gyászunkban osztoztak. Csiz­madia család. X — GYÁSZ Temetkezési Szolgálat. Bp., Vil­., Mátyás tér 4. Telefon: 332-960. Nemcsak részvétünkkel, ha­nem részvételünkkel is szeretnénk osztozni gyászában. Megkíméli a csa­ládot a temetés fájdalmas — nehéz gondjaitól. Csekély térítés elenében vállaljuk az ezzel kapcsolatos összes teendőket. Kivénségra házhoz me­gyünk. Mindent egy helyen. x A TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.53 Műsorismertetés 8.55 Tévétorna 9.00—9.55 Iskolatévé FF 9.55 A harmadik határ Tévéfilmsorozat Vili 1. rész 10.50 Képújság 15.10—16.05 Iskolatévé 16.08 Műsorismertetés 16.10 Hírek 16.15 Tévéegyetem Az ókori Hellász Vili 3. rész 17.20 Nem hadijelentés... Dokumentumfilm FF 17.50 Képújság 18.05 Sakk—matt 18.25 Három nap tévéműsora 18.30 Diagnózis 19.05 Mini-st­údió ’85 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-Hiradó 20.00 A messziről jött ember Francia kalandfilmsorozat VI/1. rész 20.55 Stúdió ’85 21.55 Felkínálom 22.35 Tv-Hiradó 3. 22.45 Himnusz 2. műsor 17.35 Képújság 17.33 Műsorismertetés 17.40 Kuckó 18.10 Aprók tánca 18.30 Budapest, Pécs, Szeged 19.05 Haydn: C-dúr szimfónia 19.30 Mozart, g-moll vonósötös 20.00 Shock, ami sok Angol képzőművészeti filmsorozat VIII 4. 21.00 Tv-Hiradó 2. 21.20 „Hét hídon kell átmenned...” NDK tévéfilm 22.40 Képújság Magyr Nemzet Birkaügy Sándor elégedetlen. „Fizetés­napon leszámolják ugyan a nyolc­ezret, de egy petákkal sem töb­bet" — dohog szombati riportunk hőse. Pedig Sándor már tizenki­lenc éves, az általánosból is ki­járt vagy öt osztályt, s egészen a birkapásztorságig vitte. Talán meg kellene neki mon­dani, hogy mifelénk például olyanok is vannak, akik idestova kétszer tizennyolc évvel és négy­szer öt osztállyal elmaradnak tőle... Mármint fizetésben. (n. b.) — Fennállásának negyedszáza­dos évfordulóját ünnepi hangver­sennyel köszöntötte hétfőn a bé­késcsabai Jókai Színházban a Bé­késcsabai Szimfonikus Zenekar. A békés megyei zeneiskolák és a békéscsabai zenei szakközépisko­la zenetanáraiból alakult, negy­ven tagú zenekar az elmúlt 25 év alatt élénk zenei életet te­remtett. — Ivan Kanev bolgár festőmű­vész és Janzer Frigyes szobrász­­művész alkotásaiból nyílt tárlat hétfőn Budapesten a Bolgár Kul­turális és Tájékoztató Központ­ban. — Günther Grass NSZK-beli író felolvasóestet tartott hétfőn az Eötvös Loránd Tudományegye­temen. Az estet az ELTE német tanszéke és a Magyar PEN Klub együttesen szervezte. — Haumann Péter november 14-án, 19 órára a FSZEK Lőrinci Főkönyv­tárába hirdetett előadóestjét a nagy érdeklődésre való tekintettel a Rózsa Ferenc Művelődési Házban rendezzük meg (Budapest, XVIII., Városház u. 1—1.; Tel.: 260-418) Jegyek ugyanitt elővételben is válthatóak. — Fried Dezső, a magyar és nemzetközi forradalmi munkás­­mozgalom kiemelkedő harcosa születésének 90. évfordulója al­kalmából, november 11-én, hétfőn 10 órakor koszorúzási ünnepsé­get rendeztek Budapesten a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában elhelyezett emlék­táblájánál. Valutaárfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1985. NOVEMBER 5—11-16 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok vál­tozatlanul az 1985. október 15-i közlésnek megfelelően vannak érvény­ben. Vételi Eladási PÉNZNEM árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6734,27 7150*83 Ausztrál dollár 3195*38 3393,08 Belga frank 4­88,91 94,41 Dán korona 496,66­­ 527,38 Hun márka 838,08 889,92 Francia frpank 590,86 627,40 Czörtig dradmna a­­28,96 30,76 Hollandi forint * 1597,97 1696,81 danán yen (1000) 225,67 239,63 Jugoszláv dinár 15,20 16,14 Kanadai dollár 3415,69 3626,97 Kuvaiti dinár 15955,05 16941,97 Norvég korona 598,20 635,20 NSZK márka 1801,18 1912,60 Olasz Ura (1000) 26,68 28,33 Osztrák IshtiMu­s 256,28 272,14 Portugál escudo 29,08 30,88 Spanyol peseta 29,31 31,13 Svájci frank 2194,62 2330,36 Svéd korona 597,93 634,91 USA dollár 4666,85 4955,53 ECU (Krllils Piac)______________________­________________3974,84___________4220,70 Az utolsó reggeli Nem, nem tévedés: utolsó reg­gelire, nem pedig utolsó vacsorára invitálta meg az újságírókat a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat a Margitszigetre. Bezár ugyanis a Nagyszálló­n hétfő este kiköltöztek az utolsó vendé­gek is: az 1873-ban megnyílt, a háború után újjáépült, majd 1968- ban felújított Grand Hotel meg­érett a teljes rekonstrukcióra. Budapest legrégibb szállodája ré­gi pompájában születik újjá, hi­szen most, amikor annyi az új hotel, illő és kell is, hogy meg­őrizze — visszaszerezze — régi arculatát. Előkerültek Ybl Miklós eredeti tervei, s az azóta emelt toldaléképületeket is a régi han­gulatot árasztó külsővel ruház­­zák fel. Szaporodik a szobaszám: száznegyvennégyről százhatvan­hatra (valamennyi fürdőszobás lesz), merthogy a Nagyszálló is­mét sátortetőt kap, és ez nyújt lehetőséget a terjeszkedésre. A régi bútorok megmaradnak, sőt, pótolják őket; a szomszédos Thermál gyógyászati részlegéhez pedig föld alatti vendégfolyosó vezet majd. ... szólt, majd a megjelent ven­dégek aláírásával ellátott díszes vendégkönyvet lakatra zárta dr. Gellai Imre, a Danubius vezér­­igazgatója. Az első oldalon ez ol­vasható: „A mai napon, 1985. no­vember 4-én az alábbi díszven­dégek ■ ■ - jelenlétében —bezárom «■ ■»­­Margitszigeti Nagyszállót, hogy ugyanezen díszvendégek részvéte­lével 1987. május 1-én az eredeti pompájában újraépült szállodát megnyissam." A vendégkönyv la­katkulcsát a vezérigazgatótól No­vobáczky Sándor, az MÚOSZ ide­genforgalmi és gasztronóm­iai szakosztályának elnöke vette át megőrzésre. S következett a reggeli. Frak­­kos pincérek fehér kesztyűben, csipkeblúzos kenyer­eslányok — karcsú bokájuk izgatóan villan ki a földig érő bordó brokátszok­nya alól — sürgölődnek. A terem­főnök — miközben illatos havan­nával kínálják a vendégeket — időnként szeme villantásával irá­nyítja a koreográfiát. Császár Fe­renc 1937-ben lépett be a Nagy­szállóhoz, s ma nyugdíjasként is visszajár. „Leopold Stokowski legutoljára 1964-ben járt nálunk. Mester, de régen tetszett bennün­ket meglátogatni! — köszöntöt­tem. — Fiam, már nem is tudom, mikor voltam itt — felelte. — Megmondom én pontosan: 1938- ban — így beszélgettünk. Aztán itt járt, vagy három hónapig vendégeskedett az egyiptomi ki­rálynő. Kalapot hozatott velem, s megkérdezte, én az öt közül me­lyiket ajánlom. Felség, szívesked­jék felpróbálni, mert azt csak a fejen lehet megállapítani — ta­nácsoltam. És megfogadta a javas­latomat, azt választotta, amelyik nekem tetszett. Kérem, szeretem ezt a munkát: olyan szórakozás ez, amit nem is tudok megma­gyarázni. Lehet akárhány csillag egy házon, a fehér asztal dönti el a színvonalat... — így a ~hetven-~ három éves fiatalember, aki őszin­tén reméli, nem ez volt az utolsó reggelije a Margitszigeti Nagy­szállóban. (gyulay) Árulkodó gitár Álarcos rablás Egyi­k éjszaka L. István és F. I — Gondolom, jó kedvetek van Jzsef a mulatozásból taxin tár­ — üdvözölte a két férfit —, ha József a mulatozásból taxin tér­tek haza a X. kerületi Kerepesi út 87. számú munkásszállásra. Felmentek szobájukba, ahová rö­vid idő múlva betért gitárjával az ugyancsak munkásszálláson lakó Rontó Attila 26 éves beta­nított munkás, üdvözölte a két férfit akarjátok, gitározok nektek. Így is történt. Felbontottak né­hány üveg sört, s közben Rontó játszott nekik. Aztán egyszerre ki­aludt a villany és a beszűrődő utcai világítás fényénél — látták, hogy két álarcos alak ugrik be a szobába. Egyikük kezében nyitott borotva, a másik kezében kés volt. A szoba lakóinak nyakához szegezték az éles szerszámokat és átkutatták zsebeiket. L. Istvántól 450 forintot vettek el, F. József­től pedig csupán egy csomag ci­garettát. De magukkal vitték Rontó gitárját is. — Ha negyed órán belül kijöt­tök a szobából, átvágják a nya­katokat — fenyegették meg a szoba lakóit, majd kiugrottak az ajtón. L. István és társa negyed óráig valóban ki se mert jönni a szobából. Aztán értesítették a rendőrséget.­ A kiérkező rendőrök végigláto­gatták a szobákat, és csakhamar feltűnt nekik, hogy Ron­tó szobá­jában ott feküdt a gitár, amelyet pedig a rablók magukka­l vittek. Ezután már gyorsan peregtek az események. A BRFK vizsgálati osztályán, ahová Rontót előállí­tották, fény derült az előzmé­nyekre. Rontó és Czakó Zoltán 18 éves hegesztő ugyanis szintén kapato­san érkeztek haza a munkásszál­lásra. Ott hozzájuk csatlakozott a munkásszállás 17 éves segéd­fűtője, Sz. Zoltán. Második eme­leti szobájuk ablakából a kapu előtti térségre láttak. Megegyez­tek abban, hogy figyelik, ki jön haza részegen, majd kirabolják. Amikor a taxiból kiszállni lát­ták két lakótársukat, elhatároz­ták, hogy ők lesznek az áldoza­tok. Rontót csaléteknek küldték szobájukba, aztán a maguk ké­szítette álarcokkal akcióba lép­tek, miután eloltották a szoba vi­lágítását. A rendőrségen rablás­­ bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték őket. (ballá) NYUGATRÓL FELHŐSÖDÉS KEZDŐDIK Az éjszakai és a reggeli órák­ban több helyen köd képződik. A napfelkelte után is helyenként megmarad a ködtakaró. A hajna­li hőmérséklet általában -2, +3 fok között alakul. A köd felosz­lása után, változóan felhős ég mellett még főként a keleti, dél­keleti országrészben lesz több órás napsütés. A déli, délnyugati szél megélénkül, elsősorban a déli óráktól a hőmérséklet csúcsértéke a nyugati megyékben 10, máshol 15 fok közelében valószínű. A dél­utáni óráktól délnyugat felől újabb felhősödés kezdődik. A késő délutáni, esti óráktól a Dunántú­lon már eső várható nagy valószí­nűséggel. Később a felhőzet fo­kozatosan tovább terjeszkedik ke­let, északkelet felé, és az eső csak majd az éjszakai órákban éri el az ország többi részét. A késő esti órákban a hőmérséklet általában 4, 9 fok között várható. A Duna vízállása Budapestnél hétfőn 112 centiméter volt. Néhány európai város keddre várható maximum hőmérséklete: Athén 22 Belgrád 14 Berlin 8 Bécs 11 Budapest 13 Bukarest 1s Kijev 9 Leningrád 6 London 12 Madrid 16 Moszkva 5 München 11 Párizs 13 Prága 8 Róma 21 Szófia 15 Varsó­­ 14 Órára VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS. Kedd, 1985. november 5. n öt halálos áldozata volt annak a pokolgépes merényletnek, amelyet Vicia del Mar chilei tenger­­parti üdülőhelyen követtek el vasár­nap. A robbanás egy élelmiszer áru­házban történt, ahol tűz ütött ki.

Next