Magyar Nemzet, 1985. december (48. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-21 / 299. szám

Szombat, 1985. december 21 Magyar Nemzet Sokféle érdek ütközik Csak a cégtábla változik? Az egykori széncsaták dorogi hősei március végéig vállalati gazdasági munkaközösségben dolgoznak. Pontatlan így persze a fogalmazás. Az ötvenes évek felvonulásainak díszegyenruhás főszereplői ugyanis egy fikarcnyit sem változtak. Azt teszik és úgy, amit eddig. Vagyis szombaton és vasárnap ezentúl is beszállnak a kasba, hogy több száz méteres mélységben vájjanak újabb járatokat, a valóban életet adó szénért. Korábban ezt az önfelmorzsoló monotóniát plusz műszaknak hívták. A bért túlóraként fizették. Tavaszig vállalati munkaközösségre módosult név. A pénzt pedig költségből, a vagyis „puha” forintból számfejtik... Joggal kérdezheti az olvasó: a bányászoknál csak a cégtábla változik? A közgazdász pedig még tovább is léphetett. Miként egy vitában megfogalmazódott: „Ha kell a szén, ha kevés a bányász, emiatt a szombati és vasárnapi munkára is szükség van, akkor miért nem maradhatott meg a korábbi túlórás elszámolás? Miért van szükség a vgmkrovat bűvészmutatványára?" A kérdés látszólag az ésszerűség dárdáját szegezi neki a vállalati gazdasági munkaközösségek szervezeti védőpajzsának. No, de töprengjünk. Valóban kinek az érdeke az új forma? A vállalatoknak csak összegubancolja a megszokott elszámolás szálait. _A a politika szekerének pedig még kerékkötője is lehet. Hírlik ugyanis, hogy Dorogon több vita jár, csillés tette szóvá: miért kell szocialista brigádmozgalmat valami mássá átgyurmázni?... A többiek zsebére... Lám, hogy sorjáznak a kérdőjelek! Mondhatni, kísérik is hosszú sorban a vállalati gazdasági munkaközösségekben menetelők immár több százezres seregét. Sőt, az úton gazdasági, nem ritkán politikai aknák is s robbannak: egyáltalán hová és merre tartunk a vgmk-kal? Elhangzik hozzá a sürgetés is, miszerint az induláskor csak kísérletről, átmenetről volt szó. Kezdettől viszont most már a negyedik évhez vált a naptár, s a vgmk-k ,,leírására” semmi jel nem utal. Nemrégiben egy szűk körű háttérbeszélgetésen részt vevő szakember nyilatkozott, mondhatni, teljességgel lehangolóan e kis közösségekről. Azt állította, hogy ebben a formában ugyanazt a munkát fizeti meg a vállalat, az egész népgazdaság, mint főmunkaidőben. Csak éppen jóval drágábban! Való igaz, hogy sok helyütt óránként száz-százhúsz forint üti a markát a munkaközösségieknek. Csakhogy miként az a beszélgetésen elhangzott: az itteni teljesítmény is többszöröse a nyolc órában egyébként megszokottnak. Rögvest tegyük hozzá, hogy ezt a megállapítást a vállalati felmérések és a független kutatócsoportok következtetései egyaránt alátámasztják. Kicserélődnek, „megsokszorozódnak” az emberen? Természetesen nincs erről szó. A leegyszerűsített válasz nagyjából úgy hangzik, hogy a vgmk-k nyolc órát pihennek, előkészítik az anyagot, szerszámot. Aztán a következő néhány órában valóban nekidurálják magukat, s persze ilyen előkészület után nem is csoda a teljesítmények ugrásszerű növekedése. Nem hihető az ilyen végletes ítélet! Még akkor sem, ha jó néhány cégnél a fő munkaidőben „rápihenés" jelei tényleg szembeszökőek. Nem szaaban azonban elfelejteni, hogy az szakmunkás, aki mondjuk, délután egy órakor a harmincforintos órabérért nem hajlandó önmaga a hiányzó anyagért szaladgálni, nos, az délután háromkor már szorgosan lohol raktárról raktárra. Csakhogy óránként száz forintért! A teljesítmény nagyítóján át érdemes vizsgálni egy másik összetevőt, vagyis azt: kik dolgoznak együtt a főmunkaidőben, s kik azután? Az első kérdésre kézenfekvő a válasz. A műhelyekben, tervezőirodákban azok kerülnek egymás mellé, akiket talán éppen egymás mellé raknak. A vállalati munkaközösségek azonban önszervezők. Egymást választják ki az emberek, hiszen a pénzük itt már valójában a végzett munkától függ. A renyhe, a kétbalkezes, a többiek zsebére lustálkodik és ügyetlenkedik. Éppen az önszerveződés, a kollektivitás valódi jegye miatt állíthatjuk, hogy e kis közösségek gazdasági jelentőségükön túl a demokratizmusnak is iskolái. Itt mindenki annyit ér, amennyit a munkája, s nem mondhatni, hogy ez általában és mindenütt így van ... A gazdasági munkaközösségekben megszerezhető többletjövedelem mellett tehát más tényezők is hajtóerők lehetnek. Nem is kicsit. A legdöntőbb érdeket persze azért a pénz, az életszínvonal megőrzésének, növelésének vágya jelenti. Mindenekelőtt ezért nőtt például Tolna megyében az 1982-beli 54-ről két év alatt 243-ra e vállalkozó szervezetek száma. E döntően mezőgazdasági jellegű vidéken az 1720 tag tavaly átlagosan havi 4175 forintnyi jövedelmet könyvelhetett el „mellékesen". Akkora összeget, amely a megye iparának kereseti átlagát erőteljesen megközelítette. Megtartja az embereket falun éppen ezért nem rázta meg alapjaiban a vállalati gazdasagi munkak ozössegeket az iuen kirótt uzszazalékos Euronacio. A Penzügyminisztérium egyik megyei ellenorzési főigazgatosaga például tizenöt cégnek tette fel a kérdést: felszámolják-e a nagyobb teher miatt e vállalkozásokat. A vállalatok egyértelmű nemmel válaszoltak, magyarázatul azzal érveltek, hogy a vgmk-k az import kivartása van, a munkacsúcsok levezetésében egyszerűen nélkülözhetetlenek. tááadásul sok olyan munkát elvégeznek, amilyent Korappan más végeknek kellett kiadni márpedig a kooperáció Dukiatoi — Hangoztattak az igazgatok — koztudomasuak. Amit csak naivan mondtak a vezetők, az sem hangsulytalan: a vállalati gazdasagi munkaközösségekkel, a keresetnövelés igeretével könnyebb megtartani az embereket, Ezen összetevők mellett érthetően a vállalatok az említett tízszázalékos különadót, a költségnövekedést „másodlagos" tényezőként értékelték. Olyannyira, hogy a vizsgált tizenöt cég közül mindössze három hárította át teljes egészében a terhet a kisközösségekre. Közülük egy nem sokkal az intézkedés után visszakozott is. De hát akkor honnan teremtik elő a különadóként kivetett summát? A válasz felettébb elgondolkodtató. Az ellenőrzési szakemberek tapasztalatai szerint ugyanis több helyütt a rezsiköltséget növelték. Ez magyarán azt jelenti: emelték az adott termék árát, s ezt másoknak, a fogyasztónak kell megfizetni. A különadó tehát inflációs hatást is gerjesztett! Ezért sem lehet meggyőződéssel szembeszállni azoknak a véleményével, akik általában úgy vélik, hogy a vállalati gazdasági munkaközösség és az árfelhajtás fogalma némelyest összefonódik. Régi mondás persze: a fürdővízzel nem szabad a gyereket is kiönteni. Még akkor sem, ha a vállalatokon belül is rengeteg ellendrukkere van a vgmk-knak. Érthetően a körön kívül maradók néznek ferde szemmel a kis közösségekre. Főként az idősebb generáció pedig határozottan és folyamatosan visszaköveteli a túlórázás lehetőségét. Érveik jól foghatók az érdekek antennáján. A túlmunkáért kapott bér ugyanis gyarapítja a nyugdíjalapot, s közeledve a búcsúzás időszakához, ez a szempont egyre többet nyom a latban. A vállalati gazdasági munkaközösségben megszerzett forintok viszont nem számítanak bele a nyugdíjalapba. Utánuk még táppénz sem jár. Mondhatni tehát, hogy e kis közösségek megítélésében generációs érdekellentétekről is szó van. S nemcsak arról. Megoldatlan a vgmk-ban dolgozók érdekeinek védelme. A fő munkaidőben még védelmező szakszervezet a nyolc órát követően már nem tartja őket édes gyermekeinek. Ez is jelzi a vállalati gazdasági munkaközösségeket körülvevő ideológiai tisztázatlanságot. Mert ha ezek a közösségek valóban vállalkozások, akkor továbblépve miért nem dolgozhatnak bennük például családtagok? Hasonlóképpen adódik a kérdés, hogy a vgmk tagjai miért nem vállalnak anyagilag is részt a termelésből? Miért nem vásárolnak szerszámot, anyagot, vagyis miért nem igazi a társulás a vállalat és a kisközösségek között? Legyen igazi vállalkozás! Legalább ennyire perdöntő: hol sikkadt el az eredetileg meghirdetett cél, a lakossági szolgáltatás? Tengernyi elemzés bizonyítja ugyanis, hogy e kollektívák 98 százalékban tevékenységükkel az anyavállalat termelését szolgálják. Márpedig ennyiben igazat kell adni az ódzkodóknak: a főmunkaidő meghosszabbítását jelenti csak egyelőre e kisvállalkozás. Ráadásul, mint említettük, a vállalkozás jegyei és lehetősége nélkül. Kockázat nélkül! Ma még nem töltik be tehát azt a szerepet, amelyet életre hívásukkor nekik szántak. Ezért sem lehet igazán egyetérteni azokkal, akik a vgmk-kat a következő jelszóval kívánják száműzni: legyenek a nyolc órában ugyanolyanok a feltételek, mint utána. Ha ugyanis ezt a programot valaki komolyan veszi és elfogadja, akkor egyszerűen csak a béremelés mellett kardoskodik. Ennél többre van szükség. Az önszerveződés, a demokratizmus jegyeinek és jellegének erősítése mellett mihamarább valóban vállalkozássá kellene válniuk a gazdasági munkaközösségeknek. Az igazi tartalékok ugyanis a gazdaság egészében, a vállalatoknál, s ezen kis csoportoknál is a valódi önállóságban, a kezdeményezésben rejlenek. Nem kapuzárásra, hanem éppen ellenkezőleg, ésszerű nyitásra van szükség. Mélykúti Attila Egzotikus túrák, nyelvtanfolyamok Több mint ötven programtípust ajánl az utazni vágyóknak 1986-ra a Malév Air Tours, útjai négy földrész huszonöt államát érintik. Légitársaságunk utazási irodája a tőle megszokottnál is gazdagabb, színesebb programokat állított össze a következő esztendőre —, ezek között néhány annyira népszerűvé vált, hogy már a programfüzet megjelenésének napjaiban lefoglalták őket, lesz azonban belőlük utánpótlás. Mint azt sajtótájékoztatóján Déri Tamás, a Malév Air Tours vezetője elmondta: a kedvelt városnéző „city” túrákat kulturális jellegű programokkal — például angliai, franciaországi nyelvtanfolyamokkal — bővítették. Egzotikus körutakat szerveznek Brazíliába, Argentínába; érdekes új „felfedező” utazásokat indítanak Kanadába, az Egyesült Államokba, s egyéni utazóknak is ajánlanak kedvezményes szállás-, utazási lehetőséget például Londonba. Remélik, sikert aratnak a síelési lehetőséggel egybekötött programjaik több országba, a tengeri szörfutak, a vitorlázó túrák, s természetesen a legkülönfélébb szakmai kirándulások. A Malév Air Tours gazdasági eredményeit tekintve ezt az esztendőt sikeresen zárja. r. j. A dolgozói gép- és gyorsíróversenyek eredménye Csütörtökön hirdette ki az Országos Gyorsíró és Gépíró Versenybizottság a dolgozók 1985. évi országos versenyeinek eredményét. Gépírásban a bajnoki kategória győztese Erdősiné Varga Erzsébet (Ipari Minisztérium), második Jármy Péterné (Magyar Nemzeti Bank), harmadik Erki Rozália (Marx Károly Közgazdaságtudomány egyetem) . Az 1. csoportban Hemzőné Árvai Kinga (MÁV, Hódmezővásárhely) lett az első, a második Kiss Katalin (Munkásőrség, Hódmezővásárhely), a harmadik Répásiné Trabach Katalin (Budapesti Rendőr-főkapitányság). A 11. sebességű kategóriában Kis Edit (Lenin Mgtsz, Makó) győzött, a második Hlatkyné Lőrincz Edit (Községi Tanács Pápateszér), a harmadik Mező Hona (MÁV). A gépírási csapatverseny első helyezettje a közhivatalok kategóriájában az Ipari Minisztérium. Második a Belügyminisztérium, harmadik a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata. A vállalati kategóriában a Tisza menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat (Szolnok) bizonyult a legjobbnak, második a Lapkiadó Vállalat, harmadik a MÁV Vezérigazgatóság csapata. A pontszerző versenyt az összes versenyző eredménye alapján a közhivatalok kategóriájában a Belügyminisztérium versenyzői nyerték, őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Ipari Minisztérium versenyzői követik. a vállalatok csoportjában MÁV Vezérigazgatóság versenyzői szerezték meg az első helyet, a másodikat a Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Szentes), a harmadikat a Dunai Vasmű versenyzői foglalták el A gyorsíróverseny 400 szótagos fokát Fenyvesi Mária nyerte. A 350 szótagos fokon Kanyár Erika (Közgazdasági Szakközépiskola, Veszprém) győzött, második helyezett Sánta Anikó (Magyar Távirati iroda), harmadik Sós László (Református Zsinati iroda). A 300 szótagos verseny győztese Lestár Éva (MSZMP városi bizottság, Kecskemét) . Második Jakab Andrásné (Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola, Miskolc), harmadik Kanyár Erika és Dezsényi Lászlóné (DUTÉP, Kecskemét) , egyforma pontszámmal. A 250 szótagos verseny nyertese Soósné Fekete Erika (Bács-Kiskun Megyei Tanács), második Báron Ilona (Alföldi Porcelángyár, Hódmezővásárhely), harmadik Kiss Katalin (Munkásőrség, Hódmezővásárhely). A 200 szótagos versenyt Czirok Imréné (Fémtechnika Vállalat, Hódmezővásárhely) nyerte, második Bariba Lászlóné (Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola, Miskolc), harmadik Horváth Mária (Közterületi Felügyelőség, Siófok). A gyorsírási csapatversenyben közhivatali kategóriában első a Fáya András Közgazdasági Szakközépiskola, Miskolc, második a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola (Budapest), harmadik az Ipari Minisztérium csapata, a vállalati csoportban első a DUTÉP, (Kecskemét), második martfűi Tisza Cipőgyár, Martfű, haramadik az ózdi Kohászati Üzemek csapata. A gyorsírási pontszerző verseny győztese a közhivatali kategóriában az Ipari Minisztérium, őt követő a Fáy András KSZKI (Miskolc) és a Varga Jenő KSZKI (Budapest). A vállalati csoportban a Tisza Cipőgyár versenyzői szerezték meg az első helyet, őket követik a DUTÉP (Kecskemét) és az Ózdi Kohászati üzemek versenyzői. 9 Egy brigád huszonhat éve .. engem itt szeretnek... A rádió- és tévéműszerész szakmában — miként a technika minden ágában — kétségkívül többségben vannak a férfiak. Már a gyermekkor kezdetén különbséget vélünk felfedezni a két nem érdeklődése és hajlamai között; egy lány kétéves korában abszolút természetesnek veszi azt, amit egy tévékészülék produkál, csakis a képernyőn megelevenedő dolgok kötik le figyelmét; a fiú legszívesebben szétszedné a dobozt, hogy a megelevenedő dolgok mögé tekintsen. Az egyik kétesztendős korában egy mukkot sem tud kinyögni, de legóból fölépít egy űrhajót, a másik cseveg, csacsog, de két kockát képtelen úgy egymásra rakni, hogy építménye össze ne dőljön. Mindez nyilván csalóka látszat és semminek sem fokmérője. Vilmos Lehelné — róla lesz szó a következőkben — volt a legelső nő, aki az Orionban hangoló-beindító munkakörben tevékenykedett. . — A Könyves Kálmán Gimnáziumban éretségiztem 1956-ban. Először úgy gondoltam, hogy sikerül egyetemre kerülnöm; orosz—magyar tanári szakra jelentkeztem — jól tudok oroszul, mivel Ungváron éltem tizenöt éves koromig. Helyhiány miatt nem vettek fel, nem is erőltettem tovább, hanem elmentem ipari tanulónak a Hernád utcába. Elektroműszerészként kezdtem, aztán ötvenhétben az Orion átvett néhányunkat, néhai Kertész bácsi volt akkor a tanműhely vezetője, ő válogatott közöttünk, mi voltunk az első érettségizett rádióműszerész tanulók. Kétéves volt az iskola, csak a szaktárgyakat kellett tanulnunk, az osztálytársaim egyharmada lány volt, kétharmada fiú. Ötvennyolc júniusában szabadultam, a kötelező egy hónapnyi szabadság után a TV 1-hez kerültem, az üzem akkor kapcsolt rá igazán a tévégyártásra. Azóta kis megszakításokkal itt vagyok. KF hangoló-beindító voltam, ez akkoriban igen rangos munkakörnek számított. — Tisztázná számomra, mit jelent ez a szakmai kifejezés? — KF az középfrekvencia. Egy ki nem próbált alkatrészt működőképessé tenni, mintegy föléleszteni, ez a hangolás-beindítás lényege. A TV 1-hez úgy válogatták össze az embereket, jó társaságba kerültem akkor. Értettem a munkámat, szerettem is. Könnyen be tudtam illeszkedni. Akkor volt a brigádalakulások ideje, sok volt a fiatal körülöttem. Nagyon jó főnökeink voltak. A kereset — hatforintos órabér — akkori viszonylatban jónak számított. Nagyon kellemes érzéssel emlékszem vissza arra az időre. 2. — 1960-ban férjhez mentem. A férjem gépésztechnikus volt a Ganz-MÁVAG-ban. Hatvanháromban született Lehel fiúnk, aki ma már férj és ifjú apa, így lettem én idén nagymama. Fejét egy pillanatra lehajtja, látni, hogy fekete hajába néhány ősz hajszál vegyül. Amikor ismét felnéz, barna szeme nedves, és csöppnyit homályos. — Hatvanötben elváltunk, de korrekt kapcsolat maradt közöttünk. Nem éreztem, nem éltem át, hogy nehéz helyzetbe kerültem, igaz, nagyon sok segítséget kaptam az édesanyámtól. És a gyártól is. Sokáig egy műszakban dolgozhattam, ide járt a gyerek bölcsődébe, óvodába. Rendszeresen kaptam segélyt és minden nyáron beutalót a vállalati üdülőbe. Meg hát a megértés, együttérzés. Mindig úgy éreztem, hogy engem itt szeretnek. — Az előbb könnyes lett a sze ■me... — Eszembe jutott, hogy én sohasem lehettem gyöngéd, becézgető anya, szigorúnak, olykor keménynek kellett lennem. Eközben mindig szerettem volna elérni, hogy ne a régifajta szülőgyermek kapcsolat legyen közöttünk, amiben a szigor teremt tekintélyt. Utólag úgy bánt, hogy nem lehettem olyan gyöngéd, ráérősen becézgető anya. De végül sikerült. Rendes ember lett a fiamból. Sokszor olyan fájón éreztem, hogy kellene neki apa. Ugyanakkor az édesapja korrekt volt és belül azt is éreztem, hogy nem szabad, nem is lehet helyettesíteni egy másik férfival. Nem erőlködtem hát, nem akartam. Utólag nem is bántam meg. Olyan most, mintha megint volna családom. Ott az a pici... Nagyon jó vele. Úgy gondoltam mindig, hogy a sors valahogy kiegyenlíti, elrendezi az ember dolgait. Persze nem hiszem, hogy mindent a sorsra kell bízni, és mégis... Tartotta bennem az erőt, hogy a gyereket fel kell nevelni. Ezt másképp nem tudom. Ez volt az életem középpontjában. 1961-ben a férjemmel önálló lakásba költöztünk és a válás után a lakás nálam maradt. Volt otthonom, bár szegényes. Most is ott vagyunk, abban a két szobában négyen, a fiam, a menyem, én és Gergő, az unokám. — A fia hol dolgozik? — Valószínűleg én befolyásoltam a szakmai választását; a Pataki István Híradástechnikai Szakközépiskolát végezte el, rádió, tévé, műszerész szakon. A Ramovillban dolgozik, műszaki eladó. — Gergő mennyi idős most? A párás szempár hirtelen kitisztul. — Négyhónapos. Én fürösztöm, amióta megszületett. Ez nem kötelesség, hanem kiváltság. Gergő édesanyja nagyon ügyes. Öröm nézni, ahogy a gyerekkel megértik egymás nyelvét. Nagymamának lenni egészen kivételes állapot, több az öröm, kevesebb az aggodalom és felelősség. Jó a viszonyom a menyemmel. Igyekszem is, hogy jó legyen. Azt hiszem, tudatosan kell erre törekedni. Ő ápolónő a MÁV-kórházban. Most otthon van a gyerek mellett. 3. — Mi volt életében a legnagyobb bánat? — Olyan természetem van, hogy a rossz dolgokat elfelejtem. Valamennyit túléltem, kimásztam minden gödörből. Mindig az a legnagyobb bánat, ami éppen jelen van. — Érezte-e az életét reménytelennek? — Soha. — Az, hogy a gyerek felnőtt, anyai megkönnyebbülést is jelent? — Azt hittem, így lesz. De nem. Úgy mondanám, a helyzetünk stabilabb, biztonságosabb, mint volt azelőtt. De a pénzünk nem több. Nekik is jó, hogy mindkét szülőre támaszkodhatnak. — Mennyit keres? — Tudja, most olyan érdekeltségi rendszerben dolgozunk. A pluszmunkával együtt a havi keresetem hétezer, hétezerkétszáz forint. — A pluszmunka mennyi plusz időt jelent? — Van úgy, hogy egy héten egyszer, kétszer, néha háromszor is tovább maradunk bent, máskor bejövünk szombaton, vasárnap is. Teljesen a körülményektől, leginkább az anyagellátástól függ, mikor, hogyan van szükség a túlmunkára. — Mióta tagja a Kandó brigádnak? — Alapító, tag vagyok, de nem itt, hanem a Puskás Tivadar brigádban. Amikor a színes tévé gyártása elkezdődött, az a társaság, amelyet összeválogattak, több műhelyből került ki, a törzse viszont a Kandó brigád volt. Így jöttem át én is hozzájuk akkor. 4. — Párttag? — Igen. Hetvenháromtól. be?— Milyen indíttatásra lépett — Szakszervezeti bizalmi voltam. Gondolom, felfigyeltek rám a pártépítők. Megkérdezték, lennék-e párttag. — Gondolataiban és érzelmeiben van-e a brigáddal kapcsolatban valami, ami a gyáron kívül is eszébe juttatja az odatartozást? — Hadd mondjam el, hogy én dekorálom a brigádnaplót, és nagyon szeretem csinálni. Olyan az nekem, mint valami kedves játék. Az oda tartozással kapcsolatos nagy szavak elcsépeltek, az biztos, az ember valami tartást érez. Gondolom, hatással vagyunk a többiekre, a fiatalokra is. Nekem a gyáron kívül is eszembe jut a brigád. Amikor jönnek az ötletek, hogy ezt csináljuk, vagy azt, mindig erre a kis törzsre gondolok. Amikor valami jól sikerül, a következő ötletnek már van elindítója... Jó köztük lenni... — Mit tud a társairól? Mit tud például Drinóczky Tiborról? — Édesanyjával, feleségével, nagylányával él, a lányt, aki nagyon szép, kedves gyerek, nem vették fel főiskolára, logopédus akart lenni. Drinóczky Tibi feleségét is ismerem, itt van nálunk az Orionban, hosszabb ideig beteg volt... Tibor igen jó szakmunkás. Sokat morog. Nagyon meggondolt. Tudom, hogy félárva gyerek volt, korán meghalt az apja... A bátyja Ausztráliában ... — Köszönöm. Tényleg ismeri. — A régiekről azt hiszem, sok mindent tudok. 5. — Mi az, ami nincs jól a világban? — Olyan sok minden nincs a helyén. A pénz valahogy megrontja az emberi kapcsolatokat. El lehet fogadni, hogy mindenki többet akar, de olyan sok dolog elveszik a pénz hajkurászása közben. Valahogy nem jut idő semmire. Én magam is... Van egy régi, öreg barátom, innen ment nyugdíjba a gyárból, májusban láttam utoljára, pedig úgy szereti, ha a benti dolgokról mesélek. Nincs rá időm, ez rossz érzést okoz. Egy csomó emberi kapcsolatra nincs idő. De engem otthon vár Gergő, minden nap úgy rohannék haza... — Az unoka születése megváltoztatta az életét? — Szavakkal nem lehet kifejezni. Most olyan furcsának érzem, hogy haragudtam valamikor, mert a fiam korán megnősült, és máris itt a baba. Most úgy érzem, hogy minden a legjobban történt. Elhiszi, hogy sokkal fáradtabb voltam azelőtt, míg nem volt meg Gergő? — Elhiszem. — Úgy érzem, hogy jó volna most már mindig együtt maradni velük. Kis dolgokból, ellentétekből nem szabad nagy ügyet csinálni, mert az ember úgy elronthat nagyon fontos és komoly dolgokat Most boldog vagyok ... A brigádról eszembe jutott még valami..— Mondja hát. — Volt egyszer egy olyan főnököm, aki nem akart hazaengedni a lázas gyerekhez. A brigádvezető verte ki a balhét, hogy hazamehessek. Az én pártomon volt az egész brigád. És ez jó érzés volt. Nagyon jó. Kristóf Attila A Magyar Nemzet megkérdezte: Működésben a zsebesek? Sajnos, tapasztalatból tudom, hogy ezekben a napokban, a vásárlási láz hevében, az örökös rohanásban, a különböző hasznos és haszontalan ajándékok keresése közben, szatyrokkal felpakolva, könnyedén áldozatává válhatunk pillanatnyi felelőtlenségünknek. Lépten-nyomon mást sem hallani, mint azt, hogy kitől a pénztárcát, kitől az egész táskát lopták el. Tény, hogy emberemlékezet óta nem hullámzott ekkora ember- és autótömeg a főváros utcáin, üzleteiben... — Mik a rendőrség tapasztalatai? — kérdeztük dr. Bodrácska János őrnagytól, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának munkatársától. — Elemükben vannak a zsebesek, mert a vásárlók a figyelmeztetések ellenére sem törődnek értékeikkel. Az áruházakban, a keresettebb cikkek osztályán, ott, ahol a csillogó-villogó játékok, a videoprogramok még inkább lekötik az emberek figyelmét, nyugodtan álldogálnak vállukra vetett táskákkal, vagy úgy, hogy a kabátzsebükben hagynak több ezer forintot. A közlekedési járművek is kedvenc vadászterületei az enyveskezűeknek. A bejelentések alapján már tudjuk, melyek a legveszélyesebb szakaszok. Az utasoknak a 4-es és 6-os villamoson elsősorban a Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza tér között kell vigyázniuk, a 7-es autóbuszon utazók pedig a Felszabadulás tér és a Keleti pályaudvar között igyekezzenek legalább a saját kezükkel óvni táskáikat. De nem árt, ha a háziasszonyok a piaci sorbanálláskor sem vesztik szem elől tárcájukat, mert a többnyire csoportos bűnelkövetők kiválóan értenek ahhoz, hogy a szerepeiket megosztva, eltereljék a kiszemelt áldozat figyelmét. — Felkészült-e a rendőrség erre az invázióra és mit tud tenni az állampolgárok védelmében? — Teljes készültségben állunk egészen december 24-ig. Ott vagyunk nyomozóinkkal, önkéntes rendőreinkkel az áruházakban, a közlekedési járműveken, de mi sem tudunk mindenkor mindenütt jelen lenni. Amit megtehetünk és meg is teszünk, az az, hogy a bejelentésekhez igazodva operatív csoportokat mozgatunk, mert az már bebizonyosodott, hogy ahol mi feltűnünk, ott a zsebesek eltűnnek. — A korábbi évekhez képest több a zsebtolvaj? — Feltétlenül, de ez összefügg azzal is, hogy az emberek manapság több pénzt szánnak a vásárlásra, s mindaddig, amíg csak másoktól hallják, nem hiszik el, hogy velük is megtörténhet: egy óvatlan pillanatban kifosztják őket. Naponta harminc-negyven ismeretlen tettes elleni feljelentést jegyzőkönyveznek a kerületi kapitányságokon. — Mekkora az esély a tettesek kézrekerítésére? — Csak azt válaszolhatom: nagy erőkkel dolgozunk. (lászló)