Magyar Nemzet, 1985. december (48. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-16 / 294. szám
Balla, Debrecen! Kötvénnyel a telefonért Debrecen legújabb lakótelepén parkot építenek a házak között. Miközben a kertészek kijelölik a sétautakat, tőlük karnyújtásra postások dolgoznak. A jövendő park egyik sarkában rövidesen helyére kerül a konténer-központ, amely néhány hónap múlva a hétezer lakásos lakótelep ezer telefonállomásának ad életet. A konténer-telepítőktől alig néhányszor tíz méterre, az egyik ház lépcsőházában összetalálkozik két lakó. — Beadtad a papírt? — Igen. De még nem tudom, hogy miből fizetem ki a huszonötezret ... Egyetlen szó, egyetlen fogalom teremt értelmes kapcsolatot a lépcsőházi párbeszéd meg a sarkon dolgozó postások között. A szó így hangzik: telefonkötvény. Tizenkétezer igénylő Az újságok hírül adták: kötvényt bocsát ki a posta, segítendő ezzel a főváros néhány kerületének, valamint az ország számos településének (így például Debrecennek) a telefon-ellátottságát Dr. Szilágyi Gábort, a Debreceni Postaigazgatóság vezetőjét az értékpapírokhoz fűzött reményekről kérdezem. — Az alapvető kérdés így szól: vagy igénybe vesszük a lakosság erejét, és így próbálunk előrelépni az ország második vidéki városának telefonosításában, vagy belátható időn belül minden fejlesztésről lemondunk. Tudjuk mindannyian, hogy a kötvények bevezetésével párhuzamosan nehezen tudunk megmagyarázni bizonyos ellentmondásokat. De mégis csak megfontolandó: legalább azok juthassanak telefonhoz, akik tudnak erre áldozni. Debrecenben a hetvenes évek végén építették fel az új telefonközpontot, amely a közelmúltban újabb kétezer vonallal bővítve jelenleg 18 ezer állomás forgalmát képes lebonyolítani. Hogy ez mennyire kevés, azt jelzi a városban nyilvántartott 12 ezer telefonigénylés, ami persze nem mutatja a hiány valódi nagyságát — sokan eleve reménytelennek tartották a helyzetet, be sem adták a papírt. Most azonban alapvetően megváltozott a helyzet, változnak a lehetőségek, s ami talán nem kevésbé fontos, változnak az esélyek is. A kötvényigényléseket nyilvántartásba vesszük,a műszakiak felmérik a lehetőségeket, s akiknek ki tudjuk elégíteni az igényét, annak elfogadjuk a kötvényjegyzését. Május 31-ig kell befizetni a huszonötezer forintot, amit természetesen csak kölcsön kérünk, kamatostul visszafizetünk. — Meglepően alacsony a kötvény kamata. — Az igaz, hogy alacsonyabb, mint általában a kötvények kamata, de ennek fejében ígéretet kap az ügyfél, legkésőbb 1988 első félévében telefonhoz jut. — Mi lesz a régi listával, mi lesz az elosztás korábbi kategóriáival? — Mindez érvényét vesztette a kötvény kibocsátásával. Elvileg akkor kaphat valaki telefont kötvényjegyzés nélkül, ha a kötvények kielégítése után is marad szabad vonal. Erre azonban alig van esély, ismerve a várakozók nagy számát. A telefon a huszadik század utolsó évtizedeiben olyan szolgáltatás, amelyhez egyre szélesebb körben jutnak hozzá az állampolgárok. Ez nemcsak a fejlett országokban igaz, de a sokszor idézett adatok szerint a környező szocialista országokban is érezhető ez a tendencia. — Nálunk viszont a telefonkötvény a hozzájutást nagyon megnehezíti, mondjuk ki nyíltan: egy adott pillanatban a vagyoni helyzet szerint tesz különbséget az állampolgárok között. — Tudomásul kell venni, hogy ma más mód nincs a fejlesztésre. Hiába fogadom el ezt az érvelést, a kérdést másként kell megfogalmazni. Vagy azt választjuk, hogy növekedjen a telefonellátottság tekintetében már amúgy is jelentős lemaradásunk az európai átlagtól, vagy legalább aki bizonyos feltételeknek eleget tud tenni, az juthasson telefonhoz. Határidő:1388 közepe Eredetileg kétezer kötvényt kapott Debrecen. S miután ez a hír a kötvényjegyzés kezdete előtt megjelent a megyei újságban, az első napon megrohanták a posta ügyfélszolgálati irodáját. Volt aki már vasárnap este elfoglalta a helyét, hogy azután hétfőn elsőként iratkozhasson fel a listára. — Szerencsére nem volt semmiféle inzultus — mondja az első napok tapasztalatairól Zombor Ferenc, a debreceni igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese, aki kezdettől figyelemmel kíséri a kötvényjegyzés alakulását. — Eredetileg azt terveztük, hogy sorszámot fogunk osztani, de az ügyfelek megelőztek bennünket, maguk készítettek névsort az érkezési sorrend szerint. A kétezer kötvény már első nap gazdára talált (pontosabban: az igénylők száma estére 2150 volt, de belőlük igazi „kötvényes” csak akkor lesz, ha a már említett műszaki vizsgálat után elfogadják a jelentkezést. Szerencsére a debreceniek azonnal kaptak további keretet, folytathatták a jegyzési ívek gyűjtését. Kedden 905, szerdán 520, csütörtökön 189, pénteken és szombaton délelőtt 126 nevet vettek nyilvántartásba. Az első hét mérlege így 3890 jelentkezés. — Meddig folytatják, egyáltalán, meddig folytathatják a jegyzési igények gyűjtését? — Debrecenben mintegy 8000 új állomás létesítésére van lehetőség, ez magyarul azt jelenti, hogy nyolcezer kötvényt eladhatunk. A város kap két, egyenként ezer-ezer vonalas konténer-központot, míg a hetvenes években épített telefonközpontban megvan a műszaki lehetőség még további hatezer vonalas bővítésre. Az egyik konténer a most épülő tócóskerti lakótelep igényelt hívalóit kielégíteni, a másikat pedig a már befejezett újkerti lakótelepen helyezzük el, arra kapcsoljuk át az ott jelenleg működő három—négyezer állomást. Ezeket a számokat Debrecen más körzeteiben osztjuk majd ki. — A központ bővítéséhez idő kell, ismerve a beruházások tempóját, nem is rövid idő. A kötvényszerződésben vizsont a posta 1988 közepére vállalja a telefonfelszerelés kötelezettségét. — Már elküldtük a megrendelést a BHG Híradástechnikai Vállalathoz. Folyik a tervezés, hamarosan megkötjük a szerződést is. A kereskedelmi igazgatótól szóbeli ígéretet kaptunk arra, hogy 1987 végére, a hiánypótlásokkal együtt 1988 elejére elkészülnek a bővítéssel, s akkor mi a vállalt határidőre ki tudjuk osztani a vonalakat. Szeretném megjegyezni, hogy amennyiben gazdára talál a szóban forgó nyolcezer kötvény, akkor az így megszerzett kölcsöntőke már egy további fejlesztéshez is megteremtheti az anyagi alapot. Ez vagy semmi! Ez hát a helyzet telefonügyben a tiszántúli nagyvárosban. Akárhogy is berzenkedünk a korábbi (egyébként sokat bírált), részben a jelentkezés sorrendjét, részben viszont a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyet előtérbe helyező elosztási rend megszűnése miatt, az illúzióinkkal le kell számolni. Ha egy országban hosszú évtizedeken át háttérbe szorul az infrastruktúra fejlesztése, s talán ezen belül is különösen mostoha sors jut a telefonhálózatnak, akkor azért valamikor meg kell fizetni az árat. A jelek szerint nálunk most jött el ez az idő. Akik számára az új rend telefont ad, azok örülnek, akik számára megfizethetetlen a kötvény (s a szociális helyzetük sem indokolja, hogy csupán a hatezer forintos belépési díj árán kapjanak telefont), azok meg azzal vigasztalják magukat, hogy amúgyis eléggé reménytelenül vártak a saját állomásra. Azt viszont a leginkább kétkedők sem vitathatják, hogy végső soron az országnak haszna van abból, ha szaporodnak a telefonállomások, ha javul a távközlés műszaki színvonala. Görömbölyi László A MAGYAR NEMZET OLVASÓSZOLGÁLATÁNAK JOGI, Építészeti és orvosi tanácsadásának helye és időpontja: Almássy téri Szabadidőközpont, Budapest VII., Almássy tér 6., IV. emelet 404. Időpontok: Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészeti tanácsadás: a hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 17.30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén, 14 órától 17 óráig. Magyar Nemzet Hétfő, 1985. december 16. I A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL Állatorvoslás-Egyelőre még az élmezőnyben... Az állati eredetű élelmiszerek termelése mind a lakosság ellátása, mind az export szempontjából kiemelkedő fontosságú. Mivel ebben jelentse feladat hárul az állatorvostudományi kutatásokra is, az MTA elnöksége újból áttekintette e tudományterület hazai helyzetét és feladatait. Annál inkább szükség volt erre, mivel a korábbi (1K3, 1973) határozatok nem valósultak meg az indokolt mértékben. A hazai állatorvostudományi kutatások eredményeinek is nagy szerepe volt a háború újból elterjedt fertőző és parazitás betegségek visszaszorításában. A nagyüzemi állattenyésztés kibontakozása után jelentkező számos légző- és emésztési, valamint anyagforgalmi és szaporodásbiológiai betegségek kártételeinek csökkentésében, az ország szarvasmarha állományának gümőkór és brucellózis mentesítésében az alkalmazott kutatások eredményei szintén jelentősek voltak. A korábbi kutatási eredmények és az állategészségügyi szolgálat ütőképessége egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az állattenyésztés mennyiségi mutatói tekintetében hazánk a nemzetközi élmezőnybe került. Ez nemcsak a lakosság kellő ellátását biztosította, hanem lehetővé tette, hogy a megtermelt állati eredetű élelmiszerek mintegy harmada exportra kerülhetett, tetemes devizát biztosítva ezzel népgazdaságunknak. Genetikai képesség szerint Ma azonban a mennyiségi termelés fenntartása mellett fokozottan előtérbe kerültek a minőségi követelmények és a gazdaságosság is. Ez megint új és az eddigieknél még összetettebb feladatot jelent. Ma már ugyanis nemcsak az állatok puszta életeinek megmentése a cél, hanem biztosítani kell, hogy az állatok genetikai képességüknek megfelelően termeljenek. Mivel pedig a termelés jórészt mesterséges környezetben folyik, s a nagytermelésű fajták és hibridek igénye jóval magasabb, mint az extenzív fajtáké voltak, ezeknek az igényeknek a megismerése és kielégítése bonyolult összefüggések feltárását igényli. Ezért kerültek előtérbe azok az állathigiéniai, élettani, anyagforgalmi kutatások, amelyeknek már akkor kell jelezniük pl. az anyagforgalmi, szaporodásbiológiai zavarokat, amikor azok még nem jelentkeznek klinikai tünetekben, de már ún. szubklinikai formájukban is limitálják a termelést. Ez bonyolult és új diagnosztikai eljárásokat igényel, valamint a felismert termelési, szaporodási zavarok kiküszöbölési módjának kutatását is.E téren jelentős eredmények születtek, elég utalni a külföldről importált Holstein-fríz tehénállományokban jelentkező ún. zsírmáj-szindróma leküzdésére, a sikeres termékenyítést már 3 hét múlva jelző hormondiagnosztikai módszerek bevezetésére, az embriótranszplantáció feltételeinek a megteremtésére. Az utóbbi pl. biztosíthatja, hogy a legértékesebb tehenekből nyert és megtermékenyített embriók „közönséges” tehenek méhébe történő átültetésével ezekből az egyedekből évenként akár tucatnyi borját nyerjünk. A gazdaságos termelés érdekében előtérbe került melléktermékhasznosítás is számos új problémát vet fel, hiszen ezeknek mind az állatok, mind termékeik veszélytelenségének biztosítása mellett a megfelelő termelést is biztosítaniok kell. Ezért került előtérbe a takarmányok tápláló értékét előre jelző módszerek kutatása. De ide tartozik a takarmányok rendszeres ellenőrzési módszerének kidolgozása is, mivel, főleg a trópusokról importált takarmány-alapanyagokban az emberek egészségét is veszélyeztető kórokozók, vagy akár rákkeltő gombatzoxinok is lehetnek. Gümőkor és baromfitífus: Mind a fogyasztó egészségének védelme, mind az egyre szigorodó export-kritériumok teljesítése feltételezi az állati eredetű élelmiszerek bonyolult módszerekkel történő és rendszeres ellenőrzését is. Ezek a kritériumok nálunk többnyire szigorúbbak mint külföldön, s mivel ezek rendszeres ellenőrzése folyik, egyre bonyolultabb műszeres mérésekkel is, ebből a szempontból a helyzet megnyugtató. Egyre inkább nőnek a követelmények a fertőző betegségekkel kapcsolatos kutatásokkal szemben is. Részben a gazdaságos és biztonságos termelés, részben megint az egyre szigorodó exportkövetelmények teljesítése miatt fokozódik az igény bizonyos fertőző betegségek kórokozóitól mentes állatállományok kialakítására. Ide tartozik a gümőkór, a brucellózis, a baromfitífusz és számos más fertőző betegségtől korábban már mentesített állatállományok mentességének rendszeres ellenőrzése és a mentességet megtartó üzemszervezési módszerek alkalmazása is. E nehezen kialakított országos mentességet újabb és újabb betegségekre is (Aujeszkyféle betegség, szarvasmarhaleukózis, mikoplazmózis) ki kell terjeszteni. Külön szerteágazó feladatot jelent azoknak az ún. fakultative kórokozó baktériumok okozta betegségek kártételeinek csökkentése, amelyek csak a gyengébb ellenálló-képességű állományokban okoznak problémát. Mivel pedig a nagy létszámú, nem megfelelően tartott és takarmányozott állatoknak az ellenálló-képessége gyenge, nagyon sok az emiatt jelentkező betegség, vagy csökkenő termelés. Ezért oly fontos az ellenálló-képességet csökkentő tényezők megismerése és kiküszöbölése. Annál is inkább, mivel a gyenge ellenálló-képességű állatoknak többnyire az immunválaszadó képessége is renyhe, így a legnagyobb vakcinákkal is csak mérsékelt immunitás alakítható ki bennük. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a takarmányokban lévő számos anyag, több, egyébként betegséget alig okozó mikroorganizmus az immunrendszer hiányos működéséhez vezet. Az immunológiai kutatásoknak ezért ezekre is ki kell terjedniök. De ide tartoznak azok a molekuláris biológiai kutatások is, amelyek új típusú diagnosztikumok, vakcinák kifejlesztését célozzák, a génsebészeti módszerek alkalmazásával is. Sürgős fejlesztést E kutatások feltételei csak részben vannak meg. Hazánkban a kutatással foglalkozóknak mintegy 0,5 százaléka dolgozik az állatorvostudomány területén, s ezek többsége is csak fő feladata (oktatás, diagnosztika, oltóanyagtermelés és -ellenőrzés stb.) mellett végzi kutatásait. A kutatásra fordított költségek 0.35, míg a beruházási ráfordítások 0.20 százaléka jut az állatorvostudományi kutatásokkal foglalkozó intézményekre. Megdöbbentően alacsony arány ez, ha azt az állatorvostudományi kutatások népgazdasági, közélelmezési és közegészségügyi hazai szerepével vetjük össze. Ez a nagyon szűkös kutatási kapacitás eddig elsősorban a felmerült legszükségesebb és nagyon gyors megoldást igénylő feladatokkal való foglalkozást tette lehetővé. Ez a „tűzoltás-szerű” munka ugyan felbecsülhetetlen eredményeket hozott, de elhományosította a hosszú távon jelentkező problémákat. Az elnökség korábbi határozatai ellenére ezért egyre csökkent az alapkutatások aránya. Ha ez így megy tovább, egyre több területen veszítjük el fogékonyságunkat, a legújabb nemzetközi eredmények adaptálására, s egyre csökken az alkalmazott és fejlesztési kutatások megalapozottsága is. Mészáros János A békés Univerzum Közös kutatások a világűrben Ha kozmikus tér kutatása egyike azoknak a tevékenységi területeknek— hangsúlyozta az APN tudósítójának, Jurij Zajcevnek adott nyilatkozatában Roald Szaggyejev akadémikus — ahol tág lehetőségei nyílhatnak a nemzetközi együttműködésnek. Az erre irányuló kölcsönös törekvéseknek akár szimbóluma is lehetne a Halley-program: a szovjet és az amerikai tudósok a Reagan-kormányzat tilalma ellenére megállapodtak abban, hogy egy sor amerikai műszert felhasználnak az üstökös első közvetlen kutatására szánt szovjet kozmikus berendezésekben. Az államközi kapcsolatok érvényben levő gyakorlatából kitűnik, hogy az űrkutatásokban való nemzetközi együttműködés területén sok minden lehetséges és eltérhető. Elég említést tenni példának okáért az Interkozmoszprogramról, amelyben a szocialista országok tudósainak részvétele az egész közösségnek nagy hasznára vált. Új fontos információkat kapjunk a Napról, a Napnak bolygónk légkörére gyakorolt hatásáról, a Föld magnetoszférájáról és ionoszférájáról, a köztük fennálló elektromágneses kapcsolatokról, a Föld körüli térben és a Föld magaslégkörében lejátszódó számos folyamatról. Ezek a kutatások egy sor, a tudomány számára korábban ismeretlen jelenség felfedezéséhez vezettek. Jó hagyománnyá vált az űrkutatásban való együttműködésünk Franciaországgal, újabban pedig osztrák, NSZK-beli, svéd szakemberekkel is. Ami a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti kozmikus együttműködést illeti — mondotta a tekintélyes tudós — ehhez a felek nagyobb gazdasági és tudományos-műszaki lehetőségekkel rendelkeznek, mint más államok. Egészen természetes, hogy a szovjet és az amerikai űrprogramok céljai és feladatai nem mindig esnek egybe. Mindkét ország a maga útján járt és halad, amely megfelel az űrhajózás és az egész tudomány jövőjéről alkotott elképzeléseiknek. Ám a két ország tudósai e különbségek ellenére megtalálták a közös nyelvet. Így például képesek voltak kimunkálni a közös akciók „technológiáját” az ember irányította űrhajók közelítéséhez és összekapcsolásához szükséges közös eszközök létrehozása során. Ez tette lehetővé 1975-ben a Szojuz—Apollo-program sikerét is. A Szovjetunióban egész sor olyan program van kidolgozás alatt, amelyekben az Egyesült Államok részvétele kétségtelenül hasznos lenne az amerikai fél számára. A tudományos világközvélemény az évszázad programjának tekinti a. .Mars természetes holdjai — a Phobosz és a Demosz — komplex kutatása céljából javasolt szovjet programot. Az Interkozmosz hagyományainak megfelelően a Szovjet Tudományos Akadémia meghívta más országok tudományos szervezeteit, hogy vegyenek részt ebben a programban. Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Ausztria, az NSZK, Finnország, Svédország és az Európai Űrkutatási Hivatal tudósai lelkesen reagáltak a javaslatra. A program egyebek közt előirányozza automata szondák leszállását a Phoboszra. Az egyik szonda számára lehetővé teszik, hogy ugrásokat végezve tovahaladjon a Phobosz felszínén. Nem kevésbé érdekes az a terv, hogy űrberendezést küldenek az aszteroidák övezetébe. A repülés forgatókönyve szerint, amelyen most a szovjet tudósok dolgoznak, a Vega-tervhez hasonlóan szerepet kap egy kozmikus berendezés, amelynek több önálló feladatot kell megoldania. Önműködő bolygóközi állomások indulnak először a Vénusz felé, majd annak kutatását végrehajtva a Föld felé veszik útjukat, s a Föld gravitációs terét kihasználva perturbációs manővert végeznek, majd az aszteroidák övezete felé indulnak. A terv szerint az egyik aszteroidára a tovahaladó modulról leválasztandó szondát fognak küldeni. Lehetséges, hogy a közvetlen kutatások egyik objektuma üstökös lesz. A legközelebbi évek terveiben szerepel továbbá nagy csillagászati obszervatóriumok megszervezése a kozmoszban. Egyebek közt előkészítik egy nagy teljesítményű, féltonna súlyú gammateleszkóp felbocsását Föld körüli pályára. Röntgenteleszkópokból álló együttest dolgoznak ki abból a célból, hogy kutatásokat végezzenek vele Asztron típusú magas apogeumu stabilizált műhold fedélzetéről. Ezekben a tervekben részt vehetnek minden ország kutatói. A szovjet tudósoknak meggyőződésük, hogy a kozmoszban megvalósítandó széles körű nemzetközi együttműködés szilárd alapja lehet a „csillagháborús" tervek felszámolásának is — hangsúlyozta végezetül Szaggyajev akadémikus. Évforduló Százéves a motorkerékpár Száz éve már 1885 telén történt, hogy a stuttgarti utcákon a járókelőket egy durrogva, füstölve száguldó szörny ejtette rémületbe. Daimler, Gottlieb Daimler gépműhelytulajdonos fia robogott az utcákon, a világ legelső motorkerékpárján. jármű váza finom asztalosmunkával keményfából készült, egyhengeres, léghűtésű, négyütemű, 264 köbcentiméteres, féllóerő teljesítményű gyújtószerkezete benzinmotorjának izzócső volt, amit indulás előtt benzinlánggal hevítettek fel. A kerékpárt jobbról-balról egy-egy mankókerék támasztotta meg, védett a felborulás ellen, Paul Daimler ugyanis nem tudott kerékpározni. A jármű vasalt fakeréken gördült, alaposan rázta a vezetőt. A motorkerékpárt Daimler és munkatársa, Maybach közösen tervezték. Nem ez volt az első géperejű kerékpár; 1868-ban a francia Perrault tolattyúvezérlésű gőzgéppel hajtott kerékpárt mutatott be. A gőzkerékpár némileg emlékeztetett a motorkerékpárokra, azzal a különbséggel, hogy hátul egy cső nyúlt a magasba, amelyen füst és gőz pufogott ki, akárcsak a vasúti gőzmozdonyok kéményéből. A gőzkerékpárral nagy utakat tettek meg, de nem vált népszerűvé, nem ok nélkül féltek a felfűtött gőzkazán közelségétől. Nos, tehát Gottlieb Daimler, aki előbb Nicolaus August Ottodeutzl gépgyárában kezdett motorokkal foglalkozni, a lassújáratú stabil gázmotorból szándékozott járműmotort kifejleszteni. Kocsit akart építeni, de előbb tudni kívánta, a benzinmotor egyáltalán szóba jöhet-e ilyen célra. A kerékpárt már jól ismerték. Először 1790-ben de Sivrac gróf készített fából hintalóra emlékeztető alkalmatosságot, amit lábbal taszigálva lehetett hajtani. Carl Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báró 1817-ben álmélkodtatta el nézőit, amikor fakerékpár nyergében ülve lökdöste járművét előre, készülékét „csontrázónak” mondták, nyilván nem alap nélkül. Ebből alakult ki a „biztonsági kerékpár” olyannak, amilyennek ma ismerjük. A már 1885-ben forgalomban levő kerékpárok acélcsőváza, kereke azonban gyengének látszott a nehéz motor és a vezető súlyának hordására, azért a váz fából készült. Motorkerékpárját Daimler 1883- ban szabadalmaztatta, de nyilvános szereplésre csak 1885 novemberében került sor azzal az elképzeléssel, hogy a motor iránti érdeklődést sikerül felkelteni. Sok gondot okozott a porlasztás és gyújtás. Az izzócsőgyújtás — amit Daimler maga is „szabadalmaztatott tévedésnek” mondott — lassújáratú motornál még csak megfelelt, de gyorsjáratához nehézkesnek bizonyult. Otto 1884-es megszakítógyújtása — ami acélmágneses induktorral működött — sem felelt meg, egyelőre — és csak a Robert Bosch által kidolgozott nagyfeszültségű szikragyújtás vált alkalmassá a nagy sebességű motorok számára is. Daimler fa-motorkerékpárjának hátsó kerekét szíjhajtás működtette. Stuttgart lakossága — amely ma jórészt az autóiparból él — ellenszenvvel fogadta a dörgő masinát, támadó hangú cikkek jelentek meg az újságokban, s azért a motorkerékpárral csak a város határában mertek kisebb-nagyobb utakra vállalkozni. Az első szériában gyártott motorkerékpár 1893-ban került ki egy müncheni gépműhelyből. Acélcsőváz, golyóscsapágy, lánchajtás, pneumatik, villamosgyújtás, kézifék, duda, drótküllős kerék jellemezte az új járművet. Sokan emlékeznek még a Magyarországon a század elején megjelent motorkerékpárokra. Indulás előtt a hátsó kereket feltámasztották, a pedállal megforgatták a motort, „beugrása” után a keréktámasztékot kirúgták, és a motor nekiiramodott. Az idők folyamán próbálkoztak léghűtéssel, vízhűtéssel, egy és több hengerrel és ki tudná elsorolni, hányféle újítással. Az elmúlt száz év alatt alakult ki az izzócsöves motorral hajtott fakerékpárból a mai hathengeres japán motorcsoda. H. A.