Magyar Nemzet, 1986. január (49. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám
4 # ' HONUNK A HAZÁBAN 11 ' A szén városa - szén nélkül: Tatabánya. A tavaszon bezárják az utolsó környékbeli kimerült bányát is - a kilencven éve űzött mesterségnek mégsem mondják az utolsó jószerencsét őrzik, tisztelik a szép múltat és építik a jövőt Az iparét a bányászkodásét - az emberekét Az ország legkisebb, ám legiparosodottabb megyéjének székhelyén múzeumban leng már a Borbála zászló, mégis most vett igazán nagy lendületet errefelé a szénbányászat - mindez jól nyomon követhető a gazdagodó, formálódó, városiasodó városon. TATABÁNYA Négyből lett eggyé A környék évezredek óta lakott hely volt A mai Újváros feletti Szelim-barlangban a jégkorszak második felében itt élt ember nyomaira bukkantak. A magyar történelemben a Honfoglalás kezdetén eleink itt aratták első nagy győzelmüket. „Támadt ezek után egy Zvatapolug nevű fejedelem... Ezt a Zvatapolugot a magyarok Erdély és Hany folyó felől lővén, különböző ajándékokkal édesgetve és követek által kikémlelve, látva katonaságának készületlen voltát, Tata mellett, Bánhidán egy helység mellett, melynek romlása a mai napig látszik, hirtelen megtámadták, s egész seregével együtt megölték, és igy kezdtek uralkodni Pannónián, melyet ő terjeszkedésével nagyobbított." (Kézai Krónika). Anonymus és Thuróczi krónikája alapján is következtethetünk arra, hogy honfoglaló őseink a 896-ban lefolyt ütközet után megvetették lábukat a vidéken. 907- ben a betörő bajorok ellen arattak itt ismét jelentős győzelmet. Esztergom és Komárom vármegyéket az I. István alapította első állami szervezetek közt tartják számon. 1288-ban IV. László egy oklevelében szerepelt először Bánhida, amelyben a Pestről és Budáról Bánhidán áthaladó kereskedőket az esztergomi káptalan számára adófizetésre kötelezték. A bizonyára személynévként használt méltóságnévből és az Által éren itt keresztülvezető hídból alakulhatott ki a település neve. 1402-ben egy oklevél Miklóst, mint a község plébánosát említi, így egykor már jelentős hely lehetet. Harmincnyolc évvel később egy iratban olvashatunk......possessio Bánhyda mayor cum tributo et alia scilitet minor..."-ról, tehát külön-külön Kis- és Nagy Bánhidáról. Tata és Gesztesvár tartozékaként szerepelt a középkorban Galla. 1426-ban már Galla és Bánhida is a tatai várhoz tartozott. Tizennégy évvel később egy okmányban Kysgalya (Kisgalla) és Galya maior (Nagygalla) olvasható. 1512-ben Galla és Bánhida már a Vitány-vár tartozékaként szerepelt. A török idők után 1693-ban csak öt gazda lakta a községet. A Csáky családtól a kincstárra maradt birtokot báró Krapf kapta meg 1697-ben. Az ekkor 100 főre becsülhető jobbágyságnak 13 gyalogos és ugyanennyi lovaskatonát kellett eltartani. A XVIII. század első harmada után indult meg a Vértes és Gerecse közti mocsaras terület lecsapolása. Az uradalmi tiszttartó igy rendelkezett: „Köteles részen Bánhyd község határokban lévő öreg tónak gátjában álló csatornyát ki ásni, elegendő embereket elő állítani." 1780-ban nyílt meg Zsemlye községben — a mai Vértessomlyón — a vidék első kőszénbányája. A kezdetleges eszközökkel folyó munka nehezen tudott versenyezni Budán a Dorogról víziúton szállított szénnel. Az 1870-es években gépeket vettek és ekkor már vagy 100 ember dolgozott a bányában. A Zsemlyei — Fényes Elek által kimeríthetetlennek jelzett — szénvagyon gyorsan kimerült és ez a helyzet, valamint a gazdasági visszaesés, egy időre elvette az uradalom további szénkutatási kedvét. A szabadságharc idején a három község életét a mozgalmas Bécs—Buda közötti országút tette élénké. A jobbágyfelszabadítás e szűk vidéken évi 251 551 gyalognapi robot, 4500 cenzus fizetése, 45 000 pozsonyi mérő gabona beszolgáltatása alól adott mentesítést, de az adó továbbra is nyomasztó maradt. 1884-ben megindult a közlekedés a Budapest— Újszőny közötti vasútvonalon, egy vágányon. 1891-ben megalakult Bánhida—Galla—Szőlős Önsegélyező Egylete, majd 1894-ben az új konjuktúra nyomán ismét megjelent a szén és ennek kitermelésére kötött szerződést a tatai gazdaság a MÁK Rt-vel. A maroknyi bányásztelep az „Erdőalján", 1902-ben kapta a Tatabánya nevet és kisközségi szervezettségét. Huszonegy év után emelték nagyközségi rangra. 1919-ben a Tatabányai Munkástanács foglalkozott először a környező községek egyesítésével. A rövid idő azonban a kiteljesedést nem hozhatta meg, 1921-ben, majd 1941-ben a megyei szervek vezet-Farber.... Vajon tudja-e még valaki, hogy mi az? Nagyon kevesen lehetnek, akik rá vágják: az a vastag, derékszíjban végződő bőralkalmatosság, amely védte a bányász ülepét, amikor az a felszínről egy vaskos farúdon lecsúszott a bányába. Ugyancsak ez a ruhadarab volt a segítségére a föld alatt dolgozó embernek, amikor a szenet, vagy éppen a fakutyát odább kellett tolnia. Hogy mi az a fakutya? Fakerekeken gördülő, fából készült csille. Akik pedig a farbőrt magukra erősítették, s a fakutyát megrakták, azok hetente, havonta megkapták a hús-, a tej-, a kenyér érméket, a fizetőeszközt, mellyel csak a cég boltjában vásárolhattak. S persze , szerény elemózsiával a hatajtós házba, a szolgálati bútorokkal berendezett szoba-konyhás szolgálati „lakásba” térhettek haza. Folytassuk? Van még látnivaló bőven a Szent Borbála zászló alatt, az Iparfejlődés, munkásélet a tatai szénmedencében című állandó kiállításon, a tatabányai „közművelődés házában”, a megyei munkásmozgalmi és ipartörténeti múzeumban. Ott, ahol a kilencven esztendeje űzött mesterség legrégibb emlékei találhatók: Tatabánya tárgyakban, okiratokban, fotókon bemutatott múltja, történelme. A felszabadulás után városi rangot kapott település, megyeszékhely ugyanis az elmúlt négy évtizedben merőben más léptékű jellegű fejlődésen ment keresztül, mint az azt megelőző fél évszázadban. De időzzünk még a bányászkodás múltjánál. 1896 karácsonyánálték fel a négy község egyesítésének gondolatát, de előbb az anyagi és politikai feltételek hiányára, majd a háborús viszonyokra hivatkozva a MÁK Rt. vezetői ezt meghiúsították. 1947. augusztus 15-re érett meg a helyzet, s lett Alsó- és Felsőgalla, Tatabánya és Bánhida községek egyesítéséből Tatabánya város, legnagyobb bányászvárosunk. Soós Péter Akkor, december 24-én jött a felszínre az első szénnel megrakott csille. Meglehet, az ünnepségen kevesebb magyar éljenzés hangzott el, mint német, vagy szláv. A mezőgazdasági múltú környezet ugyanis nem lett volna alkalmas az új mesterség gyors befogadására: a MÁK Rt. szakképzett, sváb és szlovák munkaerőről is gondoskodott. De nemcsak a bányászatot honosította meg a társaság, hanem — üzleti érdekeit szem előtt tartva — a szénre épülő ipart is. Erőművet, cement- és karbidgyárat épített, mészkőbányát nyitott, alumínium kohót telepített. .— A szén piaca akkor sem volt túl stabil, gondoskodtak hát a továbbfeldolgozásról, a közvetett hasznosításról is — magyarázza Csicsi Gyula, a Tatabányai Szénbányák Vállalat osztályvezetője, helytörténésze. — Az akkori időkből sok minden megmaradt: az ipar szerkezete — természetesen a mai kor szellemének-technikájának megfelelően — most is nyomon követhető. Igaz, a tatabányai hagyományos szénmedence lényegében kimerült már, s a bányászkodást távolabb, ám gazdag szénmezőkön folytatjuk. Cserkúton, Nagyegyházán, Mányban. A 12/A aknát, az utolsó föld alatti üzemet itt a városban a tavasszal búcsúztatjuk majd. A cég árbevételének ma már a felét a bányászaton kívüli tevékenység hozza. A város alól az elmúlt évtizedekben százhetven millió tonna jó minőségű szenet hoztak a felszínre, most az eocénprogram során nyitott két nagy üzem kínálja immáron nemcsak szénvagyonát, hanem jelentős bauxit-készletét is. Nagyegyháza és Mány a közeljövőben már 3,8 millió tonna szilárd tüzelőanyagot, félmillió tonna bauxitot, s — ez is fontos természeti kincs — 40 millió köbméter jó minőségű ivóvizet ad évente. Még nem igazán belváros Tatabánya közigazgatási központja smegnézni mégis érdemes. A modern szállodáját, a jól ellátott áruházát, a tavaly elkészült művelődési központját, vagy ahogy ők nevezik: a közművelődés házát. Bányát látni? Azt bizony itt sem lehet. A szén mégis ott van a megyeszékhelyen. Közvetlenül és közvetve, olykor persze jelképesen. A bányavállalat építette lakóházakban, a népházban, a bányász feleségeket foglalkoztató üzemekben, s persze az emberek gondolkodásában. Még akkor is, ha a távfűtéses lakásokban született kisiskolás gyerekek a közművelődés házának állandó kiállításán látnak életükben először fekete színű, furcsa alakzatú követ. Szenet... Gergely László Farber és fakutya Krajcsirovits Henrik metszete (Országos Széchényi Könyvtár fotói) Magyar Nemzet Dr. Gál István emlékezete a Borsod megyei szirmavesnyéről indult Jyivoen esetútjára 1943-ban a szovjet trónon csatlakozott az antifasiszta mozgalomhoz. A Kilikereskedetem, majd a panyaszat Kuronoozo területei után, — már felsőfokú végzettségekkel, — 1953-ban került a Tatabanyai szénbányák élére. Működésének első szakaszában arra törekedett, hogy a tatai medencéből megfelelő mennyiségű szenet bányásszanak. Sorral nyitották az új aknákat. Műszaki doktori értekezésében a termelékenység növelése, a műszaki fejlesztés kérdéseivel foglalkozott összekapcsolva ezeket az érdekeltségi és tervezési rendszerek fejlesztésével, a vállalati önállóság növelésének szükségességével. A fejtési rendszerek tökéletesítésére, a jövesztés robbantásos módja mellett nagy gondot fordított a háttértevékenységek korszerűsítésére is. Tatabányán került sor elsőként az anyagmozgatás alapvető fejlesztésére is. A központi műhelyüzem, az építészeti üzem, a saját tervezői kapacitás létrehozása mellett önálló üzemmé szervezte a Bányamentő Állomást, majd az Ásványelőkészítési és Víztervezési Fővállalkozást. Az eocén-program meghirdetésekor, annak végrehajtására megszervezte a Bányászati Feltárósüzemet.. Jelentős érdeme volt abban, hogy a tatabányai eljárásratámaszkodva létrejött a HALDEX, a KGST országok első közös vállalata. Szorgalmazta a bányászok életkörülményeinek javításán és sokat tett a város fejlesztéséért. Irányításával a Tatabányai Szénbányák kimagasló eredményeket ért el. 1979- ben váratlanul megszakadt élete hirdeti: a nagyot kis helyen is meg lehet valósítani. A város egy lakótelepe őrzi nevét és emlékét. Látnivalók Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum, Tatabánya, Felszabadulás tér 38. Kiálutása: Iparfejlődés és munkásélet a tatai szénmedencében. Időszaki kiállítások. Kernstock Kiállítóterem, Dózsa György út 50. Képzőén iparművészeti alkotások bemutatója. Lapatári malom, 1753-ban Fellner Jakab tervei alapján épült vízimalom. Ipari műemlék Dózsa-kert és Bánhida bazáréban. Turul szobor, Újváros felett a Gerecse-Csúcshegy oldalában. A millennium évében emelt emlékmű, a bánhidai csata ezeréves évfordulójára. Tőle kétszáz méterre északra van a Szelim barlang. A bánhidai római katolikus templom és plébánia, Gellért tér román stílusú. Egyik oldalkapuja árpád-kori templom maradványa. 1775-ben Fellner Jakab átépítette, szószéke Majkról került ide. 1835-ben épült újjá. A plébánia 1732- ből való. A felsőgallai római katolikus templom 1788-ban épült Grossmann József tervei alapján, barokk stílusban. Szálláshelyek Árpád Szálló háromcsillagos 2800. Felszabadulás út 20. Telefon: 34—10357, telex: 27—361. Rozmaring Fogadó II. Árpád út 17. Telefon: 34—10824. Nomád-kemping, Tolnai utcaSió. Telefon: 34—11507. Csákmányosi Turistaház, Tóth Bucsoki utca 3. telefon: 34—13538. A szálláshelyek megrendelhetők a Komárom megyei Idegenforgalmi Hivatal tatabányai kirendeltségénél 2800. Győri út 12. telefon: 34— 11958. A fővárosiak szálláshely-igényüket a Budapest Tourist bármelyik irodájában bejelenthetik. A táj konyhájából A tatabányai Kristály Vendéglátó Vállalat gasztronómusainak gyűjtéséből való a környék néhány ételreceptje. A „Lelki laska’* úgy készül, hogy a kockára vágott vegyeszöldséget felerészben darálthússal, kevés borsikával, hagymával, csemegepaprikával megpirítjuk. A laskára vágott friss tésztát kifőzzük és ezt a zöldséges ragóval átpirítjuk, tejföllel meglocsoljuk. Paprikaszint, petrezselyemzöldet díszítésként alkalmazunk. A „Getel rablóhús” készítési módja: Szűzpecsenye-, szalonna-, uborka-, gombafej-, félig főtt burgonya karikákat felváltva nyársra fűzzük, sózzuk, borsozzuk, majd lisztben forgatva bő zsírban lassan megsütjük. A „Tárkonyos vagdalt” készítési módja: Az apróhúst és a kolbászt ledaráljuk, hozzáadjuk a téliben áztatott zsemléket, tojást, tárkonyt, egyéb fűszereket és összegyúrjuk. Kis hengereket formálunk belőle és kizsírozott tepsiben lassú tűznél megsütjük. Ha elkészült, a zsírjából tárkonyos-tejfölös mártást készítünk hozzá. A város első, alapító címere Csütörtök, 1986. január 30. KÖNYVESPOLC A szellemi munka technikája Dr. Dezső Zsigmondné kötete A szellemi munkának — illetve a munka egészére kiható részterületének, az olvasásnak, tanulásnak, írásnak és beszédnek — minden egyéb szakmához hasonlóan megvannak a maga szabályai, munkát könnyítő módszerei. Csakhogy ezeket — más mesterségekkel ellentétben — általában sehol sem tanítják, ezekre mindenkinek magának kell hosszú évek tapasztalatai alapján rájönnie. Holott többnyire csupán elemi, kézenfekvő megoldásokról, kisebb-nagyobb fogásokról van szó.Ezeknek a módszereknek alkalmazására hívja fel a figyelmet az egykor nagy érdeklődést keltett gyorsolvasás-könyvek szerzője, dr. Dezső Zsigmondné nemrég megjelent, A szellemi munka technikája című könyvében. „Többen lesznek kiválóvá gyakorlás, mint pusztán természetes tehetség folytán." Démokritisz- nak e mottóul választott megállapítása már eleve jelzi a meggyőzésnek az olvasmányos, könynyed, néhol játékos stílus mögött is állandóan kicsengő szándékát. Mert tovább lehet és tovább is kell fejlesztenünk meglevő képességeinket. Ehhez azonban változtatnunk kell eddigi magatartásunkon, elsősorban általános rossz szokásunkat, a figyelmetlenséget, szétszórtságot kell leküzdenünk. Olvasás közben hatékonyabb szellemi teljesítményre kell törekednünk és mindent el kell követnünk, hogy elkerüljük az előadás hallgatásának esetleges buktatóit. Ahhoz, hogy a szerzett ismeretek hasznunkra váljanak, azokat rendszerezve kell emlékezetünkben vagy feljegyzéseinkben rögzítenünk, öszszefüggésbe hozva meglevő ismereteinkkel. És ha új ismereteinket összeötvözve az önnön munka , eredményeként kapott alkotó gondolatokkal, új írásművet hozunk létre vagy előadásra készülünk, a tartalom logikus felépítése mellett nem mellőzhetjük a fontos formai elemeket sem. E célok elérését, a hatékony munkavégzéshez szükséges jártasság kialakítását egy-egy gyakorlat minta is segíti, ötletes megoldás, hogy az Olvasónak már menetközben válaszolnia kell a szövegbe iktatott kérdésekre. Ezek részletek a már olvasottakra visszautalva az emlékezet próbájaként nagyobb figyelemre szoktatnak, részben a következő mondanivalót előre jelezve együttgondolkodásra késztetnek. A tudnivalóknak ez a gyűjteménye tehát nem egyszeri átlapozásra szánt olvasmány, de nem is tankönyv. A triviális, maguktól , értetődő alapismeretek gyűjteménye ez a könyv, melyet meg kellett végre írni, mert hazánkban eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy valahára egy kötetbe foglalja össze mindazt, amit a szellemi dolgozónak munkája végzéséhez tudnia kell. Az olvasó ezzel olyan tevékenységre késztető útmutatót kap a kezébe, mely nem oktat, főleg nem akarja használóját kioktatni. A maga szerény módján csupán felhívja a figyelmet az elkövethető (és sokunk általtöbbnyire el is követett) hibákra, és megmutatja az új, a munkát előrevivő, megkönnyítő szokások kialakításához vezető utat, de a részletek kidolgozását már az olvasóra bízza. Ezzel óhatatlanul együtt jár, hogy több helyütt hiányzik a tüzetesebb részletezés,de be kell látnunk, hogy a helyenként tapasztalható elnagyolást a korlátozott terjedelem mellett a megcélzott széles olvasókör várhatóan vegyes összetétele is indokolja Mindazok, akik korábban már foglalkoztak a gyorsolvasással, talán fennakadhatnak azon, hogy az új könyvnek olvasással foglalkozó fejezetében ismerős szövegrészekkel, sőt gyakorlatokkal is találkoznak. A szerző nyilván úgy vélekedett, hogy „az újszülöttnek minden vicc új”, és aki először találkozik a gyorsolvasás fogalmával, annak ezek a régi munkából átvett lényeges részletek itt valóban újdonságszámba mennek. Viszont az is érthető, hogy ebből a minden mozzanatra kiterjedő, átfogó műből ez a fontos fejezet nem maradhatott ki, újabb, jelentős eredmények pedig e téren nem születtek. Mit sem ért volna a hivatkozás az 1971-ben, illetve 1974-ben megjelent könyvekre sem, hiszen ezek régen elfogytak és még a könyvtárakban is nehezen férhetők hozzá. A találkozás a valaha ismert, de nyilván feledésbe merült szövegrészekkel, az ismeretek felújítása természetesen hasznos lehet, de azért nem ártott volna, ha a szerző néhány újonnan kidolgozott gyakorlattal is megörvendezteti régi olvasóit. Kinek íródott ez a könyv? Válaszként bízvást mondhatjuk, hogy mindenkinek, aki szellemi munkával foglalkozik, mert ezt a könyvet nemcsak a tapasztalatlan kezdő, hanem a gyakorlott szakember is, haszonnal forgathatja. Ezért ott lenne a helye a könyvtárakban és a szakemberek kézikönyvei között, hogy a bénán összegyűjtött sok hasznos tanács átmehessen a köztudatba. Ehhez azonban az kellene, hogy előbb felfedezhető lehessen a könyvesboltok pultjain. Ott azonban — egy-két üzlet kivételével — hiába is keresnénk. Csak néhány beavatott tudja, hogy mint saját kiadványát szinte kizárólag az OMIKK (Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár) árusítja Múzeum utcai székházában — és természetesen csak munkaidőben. Félő tehát, hogy így nemigen jut el e címzettekhez és veszendőbe megy ez a maga nemében első hazai vállalkozás. Kár lenne érte. (OMIKK) Dr. Dedics Imre Vállalati árelőrejelzések Dr. Sipos Béla könyve A Magyar Nemzet 1984. június 6-i számában „Árelőrejelzésből húszmilliós haszon” címen jelent meg híradás a Pécsi Bőrgyár deviza-megtakarításáról, ami 260 tonna alapanyag értékének, felel meg. Ezt a gyár a nyersbőrök világpiaci árának előrejelzésére alapozott elő- és utóvásárlásokkal érte el. Az alapanyagok jól időzített vételét a gyár a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával együttműködve dolgozta ki dr. Sipos Béla, a most megjelent könyv szerzője részvételével A művet az teszi időszerűvé, hogy hazánkban csak a legutóbbi évtizedben ismerték el a vállalati konjunktúrakutatás és az erre alapuló árprognosztika jelentőségét. Sípos Béla több mint egy évtizedes kutatómunkája eredményeit foglalja össze. Abból indul ki, hogy a felgyorsult fejlődés következményeként a gazdasági előrejelzés (prognosztika) mindinkább társadalmi igénnyé válik; fontos feladat ezért a prognosztikai eljárások fejlesztése. Az 1980- ban bevezetett versenyárrendszer az eddiginél szorosabbá tette a világpiaci és a belföldi árak közötti kapcsolatot; az árreform hazánk külgazdasági egyensúlyának helyreállítását is célozza, így gazdaságpolitikánk szerves része. A tőkés világpiacba való bekapcsolódásnál egyre nagyobb szerep jut a piaci környezet várható alakulásáról tájékoztató információknak. Ezeknek megszerzéséhez többek között a matematikai, statisztikai módszertan nyújt segítséget. Az árak szerepe a mi viszonyaink között: a termelés gazdaságos irányba orientálása, ösztönzés az anyagi erőforrások észszerű felhasználására, a nemzetközi piacba való bekapacsolódás előmozdítása. Az árrendszer jövedelemeloszlási rendszer is, elősegíti továbbá a piaci egyensúly megvalósítását. A könyvben grafikonok szemléltetik az ár függését a használati értéktől és más, mennyiségileg meghatározott tényezőktől. A nemzetközi és hazai szakirodalom több mint száz prognóziskészítési módszert ismer. Ezek két nagy csoportba sorolhatók: az objektív és szubjektív módszerek csoportjába. Az előbbieket a múlthoz és jelenhez szorosan kapcsolódó folyamatoknál, az utóbbiakat a komplex jövőképek kialakításánál, nagy távlatú előrejelzéseknél használják. A szerző részletesen foglalkozik az idősorkutatással is, ez azért tekinthető a prognóziskészítés tipikus módszerének, mert számítási alapelve megegyezik a prognosztizálás alapelvével, vagyis a múlt és a jelen ismert paraméterei alapján vetíti előre az összefüggéseket a jövőbe. A könyv kitér a változó szezonalitás okaira, az annak meghatározására szolgáló módszerekre, majd, modellekkel vizsgálja az import- és exportárak közötti kapcsolatot. Dr.Sipos Béla munkája a vállalati árelőrejelzések szerteágazó témakörét ábrákkal és táblázatokkal illusztrálja, gazdag hazai és külföldi forrásanyagot tárva az olvasók elé. Hangsúlyozza az árelőrejelzések fontosságát a szocialista iparvállalati munka folyamatában s ehhez az árakat befolyásoló főbb tényezők megjelölésével és az átalakulás matematikai modellezésével nyújt segítséget. A módszerek bemutatása közben azok előnyei mellett a hibalehetőségekre is felhívja a figyelmet. A mű hasznos útmutatás a gazdasági szakemberek számára, de a felsőoktatásban is segítséget jelenthet. (Közgazdasági és Jogi) : Dr. Rubóczky István