Magyar Nemzet, 1986. április (49. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

r» , • • •' '/ ·„ /■• JiKJKJUS MEGVET K'On^ ■ «» I 5601 t lu K'.x ■• i_ Magyar Nemzet i= A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA k A kutatás kulisszái Lázálmomban — mely igazá­ból nem is az enyém — talán egyszer majd feltűnik a kép, a groteszk jelenet. S tudom, akkor értem majd meg a dol­gok leglényegét, a köztük ki­tapintható rejtett összefüggé­seket. Az álom, amelyet megálmod­tam magamnak, hétköznapi je­lenettel kezdődik. A szuper­market hűvös rendet s tiszta­ságot árasztó pultjai között­ gu­rítom a bevásárlókocsit, s kü­lönösebb megfontolás nélkül rámolom bele mindazt, amire szükségem lehet. Így érkezem el a pénztárhoz, ahol a mosoly­gós, szőke hölgy boszorkányos ügyességgel kapkodja elő a guruló alkalmatosságból a szé­pen és, célszerűen becsomagolt árucikkeket, ráilleszti a foto­­cellás ablakocskára azok vonal­kódokkal ellátott oldalát, züm­mög a gép, surrog a papír... ... Már nem is a szupermar­ketben állok a pénztár előtt, hanem a mi koszos, kis közér­tünkben. A hölgy is megvál­tozott: slampos, a köpenye és frizurája elhanyagolt, cigaret­ta fityeg a szája sarkában. Ér­des a hangja, ahogy a fejem fölött bekiabál a raktárba: Ma­rii Mari!... S mert senki sem jelentkezik, ingerülten csapja vissza a kosárba a megmére­tett és könnyűnek találtatott vajasdobozt Szól is hozzám. Ha jól értem, valami ilyesmit, már megint össze-vissza húz­kodják ezeket az átkozott vo­nalakat! És — mert az álom ilyen — abban a pillanatban már ott állok a raktárban, ahol két valaha­ fehér köpenyes eladó vonalkódokat rajzol vontatott ütemben. Tintaceruzával, amit előbb meg is nyálaznak, hogy jobban fogjon. Rövidebbek és hosszabbak a vonalak, mikor hogy sikerül, s nyilván fel-fel­­cserélik olykor a szükséges vastagabbat a kényelmes véko­nyabbal. Olyan mindegy az! Egy pillanat alatt megértem — ilyen az álom —, hogy nem volt pénzünk megvásárolni a vonalkódnyomtató apparátust, de a pénztárgépeket megvet­tük. Lehet, hogy a számítógé­pekre se futotta, s az adatok ott zümmögnek a pénztárgép­ben, mint kiutat kereső dara­zsak. Ha majd erősebben züm­mögnek, bizonyára fel is éb­redek. Egy olyan valóságra, amelyben elő-előfordulhatnak hasonló jelenetek. Nem tudna sarokba szoríta­ni, aki tamáskodva bizonyítás­ra szólítana. A minap is jó Bu­dában, a nemzet könyvtárában járván, belebotlottam ilyesféle torlaszába a gondoknak. Programozható kosárkák sora szállítja a könyveket — pom­pás és csillogó, ragyogó és kor­szerű szerkezet —, de a pálya vélhetően nem hálózza be a bibliotéka teljes térségét. A kö­tet, amelyet kértem volna, egy távoli raktárban rejtőzik. Aho­vá — mint mondták —, csak két óránként szerveznek expe­díciót a raktárosok. A finoman csilingelve érkező kosárkák nem juthatnak el e kietlen tá­jakra. Igaz is , az embernél nincs csodálatosabb! Idestova egy hónapja, hogy a kormány megerősítette a Tu­dománypolitikai Bizottság ha­tározatát, amely a kutatás­­fejlesztés infrastruktúrájának korszerűsítését, ezen belül is elsősorban az elektronikus in­formációs kapcsolatrendszer kiépítésének gyorsítását tűzi cé­lul. Olyasfajta rendszerekét, mint amilyen a vonalkódos árunyilvántartásra épülő áru­házi szisztéma, vagy éppen a távirányításos könyvtári lifte­ké. S persze — sőt, főként — azoké, amelyek a fentieknél közvetlenebbül szolgálják a ku­­­­tatást, hiszen annak nélkülöz­hetetlen eleme az információk hozzáférhetősége. A megfelelő színvonalon működő informá­ciós szolgáltatások megvalósí­tásához pedig nélkülözhetetle­­nül szükséges a nagy hatósuga­rú számítógép-hálózatok kiépí­tése. Túlzás nélkül állítható: éppen ez az eredményekkel ke­csegtető nemzetközi kutatás­­fejlesztési egüttműködés egyik sorsdöntő előfeltétele. Szerencsére számolhat némi alapokkal, aki ennek az infra­struktúrának a megteremtésén gondolkodik. Az MTA kutató­­intézeteinek közreműködésé­vel már korábban kialakították az­­Akadémiai Számítógép Há­lózatot, amely magja lehet egy ennél jóval szélesebb körben adatokat szolgáltató számító­gép-hálózatnak is. Ezen a té­ren nem gigantománia, s nem érdekeink ellen való a centra­lizáció: az információs adat­bankok kiépítéséhez nagyszá­mítógépes rendszerekre van szükség, amelyekhez a nagyobb intézményekben helyi hálóza­tok, s a kutató-fejlesztő mun­kahelyeken személyi számító­gépek csatlakozhatnak. Az is nyilvánvaló: az ilyen adatbankok működőképessé­gének előfeltétele, hogy rend­ben legyen az adatforrások szénája. Például a könyvtára­ké. Fejlesztésükről nyomatékkal szól a határozat. Megemlékez­ve az infrastruktúra más, s hasonlóan fontos elemeiről, így a többi között a műszerbázisok kiépítésének szükségességéről — e téren esetleges újabb mű­szercentrumok létrehozásának esélyeiről —, olyan kísérleti műhelyek és üzemek kiépíté­séről, amelyek magas techno­lógiai szinten és rövid idő alatt képesek előállítani a kísérletek továbbfolytatásához szükséges anyagokat, alkatrészeket, esz­közöket, berendezéseket. * Szó esik a határozatban úgy­nevezett „innovációs parkok” létrehozásáról — ami már a következő lépcső. Ha ugyanis megszületik a várva-várt ered­mény, kézenfekvő, hogy annak gyakorlati hasznosításához is hozzá kell fogni. A legendás hírű „szilícium­völgy”, az elektronikai forra­dalom szülőhelye is ilyesféle tudományos parkként született meg hajdanán, azoknak a vál­lalkozóknak az összefogásával, akik érdekeltek voltak a ked­vezőnek ítélt folyamatok ki­bontakozásának hasznában. A Tudománypolitikai Bizottság határozata arra biztat: ezt az érdekeltséget keressék meg, ezt demonstrálják a beruházá­sok támogatásával a hazai ku­tatóintézetek, vállalkozók. Hogy lesz-e végül is magyar „szilícium-völgy”? Ez jórészt éppen a kutatás infrastruktú­rájától függ, s talán nem is csak azokon az elemein, ame­lyek megújítását e határozat szorgalmazza. Lehet, hogy mé­lyebbről kell majd a lépcső­­mászást elkezdenünk. Mert ho­gyan tudja meg vajon a világ a magyar szilícium-völgyben majdan megszülető nagyszerű eredményeket, ha teszem azt, megmakacsolja magát az ott felszerelt telefon?... Ezt az aggodalmamat is meg­osztom az olvasóval — ha már lidérces álmaimtól nem kímél­tem. S ha azt gondolja ez utób­biak miatt bárki is: álomvilág­ban élek, hát bizonyos, hogy téved. Éppen ellenkezőleg! A kutatásfejlesztés infrastruktú­rájának megerősödését szolgá­ló, minden elemében konstruk­tív és tettrekész ébrenlétről árulkodó határozat arról győz meg: a valóságot variálják ál­maink. S hogy ráébredtünk: ippie körülnéznünk a világban. Elindulni valamerre. Lehetőleg előre. Lábrakapva, gyorsuló ütemben. A holtpontról kimoz­dulni önmagában is öröm. Hi­szen mindnyájunkra csak nem mondhatjuk, ami miatt netán megkérdőjelezhetnénk a fent­­spítozott érzelmeket, hogy alva­járók volnánk! Búza Péter Mihail Gorbacsov újabb javaslatát Washington mereven elutasította A húsvéti békemenetek a nukleáris leszerelést követelték A külpolitikai helyzet A MAGYAR—LENGYEL KAPCSOLATOK továbbfejlesztése mind­két pártnak, országnak és népnek érdeke — számolt be a Trybuna Ludu, a LEMP lapja Kádár János baráti munkalátoga­tásáról. Vala­mennyi lengyel központi újság az első oldalon, fényképes tudósítást közölt a szívélyes, baráti légkörű tárgyalásokról. Kiemelte a Trybuna Ludu azt is, hogy „kipróbált barátok, szövetségesek és szorosan együtt­működő partnerek vagyunk”, és mindkét fél a kapcsolatok fejlesztését kívánja. Figyelmet szentelt a lap a közös közleménynek azokra a megállapításaira, amelyek méltatták az SZKP XXVII. kongresszusá­nak a jelentőségét és a Szovjetunió leszerelési kezdeményezéseit. A kormány sajtóorgánuma, a Rzeczpospolita kifejti, hogy a rövid munkalátogatás is elegendőnek bizonyult a kérdések széles körének a megvitatására. Ez pedig azért lehetséges, mert a két ország azonosan ítéli meg a nemzetközi eseményeket és kifejezetten érdekelt abban, hogy mindenben fejlessze egymással az együttműködést. A Zycie Warszawy pedig arra emlékeztetett, hogy a magyar és a lengyel ve­zetők találkozói rendszeresek. Valamennyi értékelés előtérbe helyezi azt is, hogy a látogatás olyan időben jött létre, amikor a világban megnőtt a feszültség, fokozni kell az erőfeszítéseket a legsürgősebb problémák megoldására, s a szocialista országok megnövelték diplo­máciai aktivitásukat. A TASZSZ és az ADN a közös közleményből a béke és a nemzet­közi biztonság megerősítését, valamint a felhalmozott fegyverkészle­tek megsemmisítését sürgető részeket emelte ki, mint a kormányok és a világ haladó erői előtt álló elsődleges feladatot. A nyugati hírügy­nökségek jelentései pedig azokat a megállapításokat idézik, amelyek a Líbiával szemben kezdeményezett amerikai provokációval, továbbá a Földközi-tenger térségére vonatkozó legutóbbi szovjet javaslattal foglalkoznak. ISMÉT KEZDEMÉNYEZÉSSEL fordult Mihail Gorbacsov Ronald Reaganhez. A hagyományos húsvéti békeüzeneteket és nyugat-európai felvonulásokat az SZKP főtitkára azzal tette teljessé, hogy csúcstalál­kozót javasolt az amerikai elnöknek bármely európai fővárosban, akár a közeljövőben. Ennek az értelmét abban látná, hogy megállapo­dás szülessék az­­ atomfegyverkísérletek­ beszüntetéséről. Gorbacsov kifejtette továbbá, hogy a Szovjetunió március 31. után sem folytat robbantást mindaddig, amíg az Egyesült Államok tartja magát a kísér­letek beszüntetésére vonatkozó felhíváshoz. Ellenkező esetben viszont Moszkva is kénytelen lesz hasonló lépéshez folyamodni. Az üzenetre szinte azonnal és elutasítóan válaszolt Ronald Reagan. A Fehér Ház szóvivője kifejtette, hogy Washington nem változtat eddigi álláspont­ján, és továbbra is az Egyesült Államokban kívánják megtartani a soron következő csúcstalálkozót. Ugyanakkor az ellenzékben levő szociáldemokrata, illetve munkás­párt az NSZK-ban és Nagy-Britanniában sürgette a kormányát, adjon pozitív választ a moszkvai felhívásokra, játsszon pozitív szerepet a le­szerelési folyamatokban. Genscher, az NSZK külügyminisztere nem tért ki ugyan Gorbacsov üzenetére, de ennek az ismeretében nyilat­kozva kijelentette: Bonn lehetőséget lát­ a nukleáris kísérletek korlá­tozásáról és a későbbiekben esetleg a teljes betiltásról szóló megálla­podásra. A Reuter szerint a nyilatkozat időzítése és hangneme vilá­gossá tette: az NSZK pozitívabban ítéli meg a csúcstalálkozóra tett szovjet indítványt, mint az azt elutasító amerikai álláspontot. London­ban jól tájékozott források szerint a kormány úgy fogja fel, hogy nem ő a címzettje a felhívásnak, s így nem is szándékozik hivatalosan válaszolni rá. Ezt az óvatos magatartást a The Guardian azzal magya­rázza, hogy mivel Nagy-Britannia tisztában van az Egyesült Államok eleve elzárkózó magatartásával, nem óhajtja maradék washingtoni befolyását veszélyeztetni. Csúcstalálkozó bármely európai fővárosban az atommoratóriumról Az SZKP főtitkárának felhívása Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szombaton este elmondott tévébeszédében kö­zölte: már a közeljövőben kész Londonban, Rómában, vagy bár­mely más európai fővárosban találkozni Ronald Reagan ame­rikai elnökkel, hogy megálla­podást érjenek el a kísérleti atomrobbantások moratóriumá­ról. A szovjet vezető bejelen­tette: ha az Egyesült Államok március 31. után nem hajt vég­re újabb nukleáris kísérleti robbantást, a Szovjetunió to­vábbra is fenntartja nyolc hó­nappal ezelőtt életbe léptetett, eddig a dátumig érvényes egy­oldalú moratóriumát az atom­robbantásokra, ellenkező eset­ben azonban a Szovjetunió fel­újítja atomkísérleteit. Mihail Gorbacsov bevezetőben emlékeztetett arra hogy az Egye­sült Államok néhány nappal ez­előtt újabb nukleáris robbantást hajtott végre. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása nem volt véletlen, az egyoldalú szovjet mo­ratórium lejártának közeled­téhez időzítették. Pénteken ismertté vált, hogy az Egyesült Államok a közeli napokban még egy atom­robbantást szándékozik végrehaj­tani. Nyíltan megmondom, hogy az amerikai kormány cselekedeteit provokációnak tekintjük, kihí­vásnak, amely a Szovjetunió és az egész világ, minden nép, köz­tük az amerikai nép ellen irá­nyul. A nukleáris kísérletek be­szüntetése — ■ mondotta Mihail Gorbacsov — a fegyverkezési hajsza beszüntetéséhez vezető leg­reálisabb út. Ilyen kísérletek nélkül nem lehet tökéletesíteni a nukleáris fegyvereket, és nem le­het új atomfegyver-fajtákat lét­rehozni. Röviden, szólva, ha az­­ Egyesült Államokkal, más nuk­leáris államokkal együtt, megál­lapodnánk az atomrobbantások beszüntetéséről, ez lehetővé ten­né, hogy elmozdítsuk a nukleáris leszerelés egész folyamatát a holtpontról. Ebben a nehéz dologban nem szeretnénk a nulláról indulni — hangsúlyozta a szovjet vezető. — Megtettünk bizonyos utak­, van­nak közös tapasztalataink. Arra gondolok, hogy már sok éve nem hajtunk végre nukleáris kísérle­teket a légkörben, a víz alatt és a szárazföldön. Nem volt atom­robbantás a világűrben sem. A Szovjetunió mindezek figye­lembe vételével, gondosan mér­legre téve mindazt, ami mellette és ellene szólt, nyolc hónappal ezelőtt, Hirosima és Nagaszaki tragédiájának 40. évfordulóján rendkívül fontos kezdeményezést tett: beszüntetett minden — mind katonai, mind békés célú — atom­robbantást, és felszólította az Egyesült Államokat és a többi atomhatalmait, hogy kövesse pél­dáját: induljon el a nukleáris le­szerelés útján. Milyen volt az Egyesült Álla­mok kormányának magatartása? Szavakban az atomfegyverek megsemmisítését sürgeti. Több ilyen értelmű nyilatkozatot tett. A valóságban azonban ismét szakadék­­támadt a szavak és tettek között, Washington foly­tatta atomrobbantásait. Bizonyos reményeket fűztünk az Egyesült Államok elnökével Genfben tar­tott találkozóhoz, arra számítot­tunk, hogy megállapodunk vele erről a kérdésről. A genfi talál­kozó eredményei arra ösztönöz­tek bennünket, hogy jóakaratunk jeléül még egy lépést tegyünk: ez év március 31-ig meghosszabbí­tottuk moratóriumunkat. Februárban hat el nem köte­lezett ország vezetői a közvéle­ményben uralkodó hangulatot ki­fejezve azzal a felhívással for­dultak a Szovjetunió és az Egye­sült Államok vezetőihez, hogy tartózkodjanak a nukleáris rob­bantásoktól a következő szovjet­­amerikai csúcstalálkozóig. Mi ez­zel egyetértettünk. Nyilvánvaló: az Egyesült Ál­lamok kormányzata a katonai­­ipari körök önző érdekeit az egész emberiség és saját népe érdekei elé helyezte. Egyáltalán nem je­lentéktelen az sem, mindezt hogy teszik: demonstratívan, gőgösen, semmibe véve a világ közvélemé­nyét. Sem realitásérzék, sem fe­lelősségérzés! A szovjet politikai vezetésnek nem egyszerű kérdésre kell vá­laszolnia: hogyan reagáljon az az Egyesült Államok magatartá­sára. Álláspontunk világos. Úgy vél­jük, hogy a világ felelős döntések időszakába lépett. Nem távolo­dunk el a béke megőrzésének és megszilárdításának irányvonalá­tól, amit teljes határozottsággal megerősített az SZKP XXVII. kongresszusa is. Ami az egyoldalú szovjet mo­ratóriumot illeti, változatlanul­­ március 31-ig érvényes. Ez után az időpont után sem fogunk atomrobbantást végrehajtani, ha az Egyesült Államok is így jár el. Újabb esélyt adunk az amerikai kormányzatnak arra, hogy fele­lős döntést hozzon: beszüntesse az atomrobbantásokat. Ellenkező esetben a Szovjet­unió felújítja a kísérleteket. En­nek teljes mértékben világosnak kell lennie. Sajnáljuk ezt, de kénytelenek vagyunk így tenni, mert nem mondhatunk le bizton­ságunkról, szövetségeseink biz­tonságáról. Ugyanakkor még egyszer hang­súlyozom: fő törekvésünk a nuk­leáris fegyverkezési hajsza meg­állítása. A legegyszerűbb, legvi­lágosabb és leghatékonyabb lé­pés ehhez a nukleáris robbantá­sok beszüntetése lenne. • Javasoltuk, hogy haladéktala­nul kezdjünk tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek teljes be­tiltásáról, beleértve az ellenőrzés kérdéseit. A Szovjetunió számára elfogadható bármilyen variáns: kétoldalú szovjet—amerikai tár­gyalások, háromoldalú tárgyalá­sok Anglia részvételével, sokolda­lú tárgyalások a genfi leszerelési konferencia keretében. Kész vagyok már a közeljövő­ben találkozni Reagan elnökkel Londonban vagy Rómában, bár­mely más európai fővárosban, ahol hajlandók fogadni­­bennün­ket, hogy megállapodjunk erről a kérdésről. Nem látok leküzdhe­tetlen akadályt — sem politikait, sem technikait, sem mást — e te­kintetben. Megfelelő politikai aka­ratra és közös felelősségünk meg-s­értésére van szükség. Javasoljuk, hogy találkozzunk, cseréljünk s­é-­ leményt erről a létfontosságú problémáról, és adjunk megbí­zást megfelelő megállapodás elő­készítésére. Reméljük, hogy a Szovjetunió javaslatát­­ kellőképpen értékeli és helyesen fogadja az Egyesült Államok elnöke és az egész világ. Az emberiség nagy felelősséget követelő határra érkezett. A nuk­leáris fegyverkezési hajsza kö­­­­vetkezményei veszélyesen meg­­jósolhatatlanokká­­ válhatnak. Együtt kell cselekedni — ez min­denkire vonatkozik — fejezte be tévébeszédét az SZKP KB főtit­kára. Tudósítónk telexjelentése Az amerikai kormányzat nem fogadja el a moszkvai indítványt Boston, március 31. A Rómából hazaérkező George Schultz kijelentette vasárnap es­te, hogy még sok „magándiplo­máciára” van szükség a szovjet —amerikai kapcsolatokban ah­hoz, hogy a két nagyhatalom előreléphessen a fegyverzetek korlátozásában. A külügyminisz­ter azt hangoztatta, hogy a két nagyhatalom főként közlemé­nyek és beszédek felhasználásá­val érintkezett egymással, míg a zárt ajtók mögötti tárgyalások nem hoztak eredményt, ha foly­tak egyáltalán. A State Depart­ment vezetője azzal kapcsolat­ban nyilatkozott, hogy Mihail Gorbacsov a hét végén azt ja­vasolta, a csúcstalálkozót Lon­donban vagy Rómában, illetve bármely más európai fővárosban tartsák, amely hajlandó fogadni az amerikai elnököt és az SZKP főtitkárát. A megbeszélésnek a tárgya pedig a nukleáris kísérle­tek moratóriuma lenne, s jelez­te Gorbacsov, hogy a Szovjet­unió mindaddig nem szakítja meg az önként vállalt tilalmat, amíg az Egyesült Államok vég­re nem hajt újabb robbantást. A márciusi nevadai kísérletet azonban április közepén újabb követi, az amerikai lapok kiszi­várogtatása szerint. Mint a Bos­ton Globe jelentette, a Fehér Ház órákkal a szovjet indítvány elhangzása után elutasította a fel­vetést, azzal érvelvén egyrészt, hogy Washington nem érdekelt a moratóriumban, mert még nem fejezte be azokat a kísérleteket, amelyeken a Szovjetunió — a kormányzat szerint — már túl van. Másrészt arra hivatkozott a hivatalos­ amerikai közlemény, hogy a genfi csúcson a két ve­zető megegyezett abban, hogy az­ idén Mihail Gorbacsov látogat az Egyesült Államokba A Gorbacsov-indítvány Santa Barbarán érte az elnököt, aki a húsvéti szünetet tölti itt. Kali­forniában tették közzé követke­zésképpen azt az állásfoglalást, amely leszögezi: „Az elnök né­zete szerint a legmagasabb szin­tű találkozón sok-sok kérdést kell érinteni.” Vagyis nem csu­pán egyet. A kaliforniai ideigle­nes Fehér Ház jelezte, hogy „mi­közben a nukleáris fegyverek felszámolása a végső cél, az atomfegyverekre szükség van — az agresszió elrettentésére és a béke megszerzésére”. Megismé­telte a közlemény azt is, hogy az Egyesült Államok hajlandó meg­osztani a nukleáris kísérletek el­lenőrzésének a technológiáját, szovjet szakértők utazhatnak a kísérleti telepre. Reagan még márciusban bejelentette, hogy amennyiben a két fél elfogadja ezt a módszert, kérné a szenátust, hogy ratifikálja azt a két egyez­ményt, amelyeket a két nagyha­talom kötött a nukleáris robban­tások korlátozására. Az amerikai lapok emlékeztet­nek arra, hogy az Egyesült Álla­mok új fegyvereket próbál ki a nukleáris kísérletek során, s az űrvédelemben is nélkülözhetet­len a robbantás, miután az SDI rendszer az energiát így nyer-­ né. A Globe is tudósított arról az új fejleményről, amely tovább nehezítheti a kibontakozást a két nagyhatalom viszonyában. A kor­mányzat úgy határozott, hogy korszerű Stingre légvédelmi ra­kétákkal látja el az afganisztá­ni és az angolai ellenforradal­márokat. Ez fordulat az ame­rikai politikában, jegyezte meg a CNN kábeltévé-hálózat hírma­gyarázója. Beke Miklós

Next