Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

‡Zaotar Novi­oi­­~ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Gyermekarcú iskola „Régen voltak nagy egyéni­ségek. Ma általában a tantes­tületben nincsenek nagy egyé­niségek... A társadalmi élet más területein is hiánycikk lett, legalábbis az igazi nagy egyéniség. Persze ezt én nem­­a magyar iskola sajátjá­­n látom, hanem a XX. szá­ll egyik jelenségének.” Peda­­gusokkal készített interjú­­­rozat része az idézett néhány mondat, amely Ördögh Erzsé­­bet tanulmányában olvasható. Az intézményi működés neu­ lgikus pontjai az iskolában nl dolgozat, amely az Okta­­tkutató Intézet gondozásá­­n jelent meg, többek között­­ a kérdést vizsgálja: mik­ek a körülmények, amelyek­adályozzák az iskolák ered­­mgesebb tevékenységét. Ter­ M­észetesen nemcsak Ördögh Erzsébet munkájából, hanem nagyon sok egyéb tanulmány­ból, cikkből és nem utolsó­sorban saját tapasztalataink­ból is jól tudjuk, hogy a nagy egyéniségek kialakulását sok feltétel hiánya gátolja. Még akkor is igaz ez, ha e cikk írója bízvást állíthatja: kiváló pedagógusok ma is találhatók iskoláinkban, legföljebb nem olyan mértékben, ahogyan szeretnék, és bizonyos egy­oldalú szemlélet miatt a meg­lévők sincsenek úgy a reflek­torfénybe állítva, ahogyan azt joggal megérdemelnék. A tény azonban mindenkép­pen tény nyarad: az igazi egyé­niségek kibontakozásának számtalan nehezítő akadálya van. Tudásgyár? című rop­pant alapos, gondolatgazdag könyvében Kozma Tamás megállapítja, hogy az iskola­­rendszerű oktatás tömegmére­tűvé változásával párhuzamo­san — bármennyire is száza­dunknak egyik legjelentősebb eredménye­hez — a valósággal gyárakká vált iskolák „üze­mekként” sem megfelelően működnek. A megküvölten őrzött szervezetek, amelyek még a múlt században alakul­tak ki — ír­ja —, legföljebb arra alkalmasak, hogy a tár­sadalom egyes rétegeinek bi­zonyos ismereteket adjanak át. A gyermekközpontúság — Kozma Tamás kifejezésével gyermekarcúság — az oktatási rendszer egyik régi és jogos követelménye. A sokféle ok között, ame­lyeknek sorában történelmi­nek nevezhető következmény­ként ott található a pedagógus állandóan rosszabbodó helyze­te, kiszolgáltatottsága, a növek­vő ellentmondás a fokozódó követelmények és csökkenő le­hetőségek között, megemlíthető némely iskola elsivárosodása is. Ez viszont sok egyéb mel­lett arra is visszavezethető, hogy ezek az intézmények mind kevésbé emberléptékűek. Nem először állapítjuk meg, hogy a nevelő és a nevelt sze­mélyes kapcsolatának elseké­­lyesedéséhez jelentős mérték­ben hozzájárult az iskolák erő­szakolt körzetesítése. Erőszakoknak ott tekinthető az iskolák összevonása, a gyer­mekek bevitele — olykor szü­lői akarat és érdek ellenére — nagyobb településekre, ahol a helyi oktatási intéz­mény­­is még eredményesen láthatta volna el feladatát. Kétségtelen, hogy nem utolsó­sorban e modernizálásnak kö­szönhetően jelenleg a szak­­rendszerű oktatás az általános iskolák felső tagozatán csak­nem százszázalékos. Ez sem feledtetheti el azonban azt a­­kárt, ami abból ered, hogy a községeknek csaknem harminc százalékában, összesen 837 te­lepülésein már nincs iskola. Pedig e települések 60 száza­lékában — olvashatjuk ugyan­csak Kozma Tamás könyvé­ben —, volna elegendő tanuló ahhoz, hogy legalább egy álta­lános iskolai osztály működ­jék. A következmény ismeretes: a körzeti iskolák a jobb sze­mélyi és tárgyi feltételek elle­nére túlságosan zsúfoltakká váltak, az idejáró gyermekek­nek egy része pedig az őket érő kedvezőtlen hatások miatt neurotikussá lett. Tudjuk, gaz­dasági, politikai, szervezési, irányítási és egyéb okok idéz­ték elő a nagy, sőt mamut­iskolák létesítését. Az pedig az oktatási rendszer egyik szá­mottevő eredménye — és egy­oldalú lenne megítélésünk az iskoláról, ha erről megfeled­keznénk —, hogy a VI. ötéves tervben 5200 új tanterem épült, és a mostani ötéves terv négy­ezer általános iskolai és 2200 középiskolai tanterem építését irányozza elő. Azokat az építési terveket azonban, amelyek most készül­nek, nem ártana felülvizsgál­ni pedagógiai szempontból is. A kialakult helyzeten változ­tatni már aligha lehet, de az új iskolák létesítése megfonto­lásra késztetheti a szakembe­reket. Segíthet az újragondo­lásban az a tanulmány is, amely a Valóságiban olvasható. Túlméretezett iskolák című dolgozatában Várhegyi György nemzetközi statisztikai ada­tokkal bizonyítja, hogy 19 európai ország között az NDK után hazánkban a legmaga­sabb az egy iskolára jutó tanu­lók száma. Ennél is beszédesebb azon­ban az a tény, amely szerint jelenleg 141 olyan általános iskola van hazánkban, amely­ben egyenként ezernél több, összesen 160 ezer gyermek, ta­nul. Ezeknek az oktatási in­tézményeknek nagy része az utóbbi esztendőkben létesült, és az új épületekre, akár esz­tétikai, akár művelődés- és szociálpolitikai szempontból bízvást büszkék lehetünk. Je­lentős oktatási gondokat eny­hítettek, komoly társadalmi feszültségeket vezettek le — különösen az újonnan létesült budapesti és vidéki nagyvá­rosi lakótelepeken — ezek az iskolák. Amelyeket azonban — és ezt is föltétlenül jegyezzük meg — a mostaninál jóval­ ki­sebb létszámra terveztek, de a gyermeklétszám megnöveke­dése parancsoló szükségletté tette elhelyezésüket bármilyen körülmények között is. Ezekben az osztályokban hiá­ba állítjuk az iskolák elé ke­mény követelményként, hogy gyermekarcúak legyenek, ha némely iskolának még a mű­ködési feltételei meglehetősen mostohák. Amíg például az egészségügyi szabályok tanu­lókként 1,7 négyzetméter alap­területet írnak elő, Miskolc 1101 diákot befogadó ma­mutintézményében 1,1 négy­zetméter, sőt Szigethalmon csupán 0,78 négyzetméter alap­terület jut egy tanulóra. A Lukács Péter és Várhegyi György vizsgálata szerinti tíz budapesti nagyiskolában átla­gosan 2,5 óra alatt tudják lebonyolítani az ebédeltetést öt, vagy ennél több turnusban. Ember- és gyermekközpon­túvá tenni az iskolát csak a feltételek megjavításával le­hetséges. Remélhető, hogy a most készülő épületek, ame­lyekben a létszám nem növek­szik meg a tervezett befogadó­­képesség többszörösére, -­­már úgy létesülnek, hogy a meg­valósuló tervek centrumában mindenképpen a gyermek áll. Akinek arcát igazi egyéniség formálja és alakítja majd. Gábor István Mihail Gorbacsov felszólítása Washingtonhoz: Mindkét félnek törekednie kell a reális eredményekre Fokozódik a nyugati hatalmak dilemmája a Pretoria-ellenes szankciók ügyében A külpolitikai helyzet A FŐ FIGYELEM ezekben a napokban Varsóra, Rómára (az ottani kormányválságra) és Pretoriára irányul, de természetesen nagy érdek­lődés fogadja, ha mérvadó forrásból bármi hangzik is el, ami érinti a szovjet—amerikai viszonyt: ilyen volt Gorbacsov beszéde és Reagan elnök interjúja egy francia hetilapnak. A varsói pártkongresszus szokás szerint egyszerre nemzeti és nem­zetközi fórum. Jaruzelski főtitkári beszámolójából a hírügynökségek kiemelték azt a javaslatot, hogy a kommunista és munkáspártok tartsanak találkozót, amelyen megvitatják a nemzetközi helyzetet és a béke védelmének kérdéseit. Figyelemre méltónak minősítették az elemzők azt a lengyel­­kezdeményezést is, hogy az őszi bécsi európai biztonsági és együttműködési értekezleten szakértők vizsgálják meg a nemzetközi gazdasági együttműködés biztonságával összefüggő prob­lémákat. E biztonság hiányát Lengyelország kivált megérezte az el­múlt években, amikor nyugati országok a megkülönböztető intézke­dések egész sorát alkalmazták vele szemben. Varsói számítás szerint ebből fakadóan vagy tizenötmilliárd dollárnyi kár érte a lengyel nemzetet, s ez majd a fele o­­r­­zág össiet­tőkés adósságának. Magától értetődően tovább­ is figyelem irányult Mihail Gorbacsov hétfői varsói beszédért . A A a SZKP főtitkára nemcsak a közelmúltban lezajlott lengyel válság tanulságait elemezte, hanem megint szólt a jelenlegi nemzetközi helyzet moszkvai értékeléséről. Gorbacsov „obst­­rukciós” magatartással vádolta meg Washingtont, és nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a Szovjetunió által továbbra is szorgalma­zott párbeszéd politikája semmiképpen sem válhat a fegyverkezési verseny álcázásává. .Márpedig ennek a veszélye nagy.­­kivált azóta, hogy az Egyesült­ Államok nyíltan tudatta szándékát a SALT-2 szer­ződés kötelmeinek a semmibe vevésére. Gorbacsov újfent minden államférfi és politikai erő komoly felelősségére utalt, és az adott helyzetben nyomatékkal hangsúlyozta a szocialista országok össze­fogásának az elsőrendű jelentőségét. SAJÁTOS KETTŐSSÉG jellemezte azt a nyilatkozatot, amelyet Ronald Reagan adott a Le Point című francia hetilapnak. Az ame­rikai elnök egyfelől védte a SALT—2 eltemetését beharangozó május végi döntését, amelyért a felelősséget Moszkvára hárította, sőt — az ismert tényekkel nem éppen összhangban — „megértést” fedezett fel Washington „európai és ázsiai barátainál és szövetségeseinél”. Más­felől viszont tüntető bizakodással szólt az idei szovjet—amerikai csúcstalálkozó kilátásairól: azt szerinte mindkét fél óhajtja és „most már csak idő kérdése, s abban kell megállapodnunk”.. Reagan külön­ben kizárta azt a lehetőséget, hogy e csúcsot ne — a genfi megállapo­dásnak megfelelően — az Egyesült Államokban tartsák. Egyébként a hétfői The New York Times tudni véli, hogy a SALT—2 ügyében Moszkva — a szerződés szabta keretek között — megvitatni javasolta az elnöki döntést, s ebben a kérdésben­­is szokás szerint megoszlik a washingtoni vezetés. A dél-afrikai válságról­­is faggatták az amerikai államfőt, akinek a­ szavaiból kiderült, hogy az Egyesült Államok változatlanul gazda­sági szankciók nélkül akarja rábírni az apartheid feladására Preto­riát Reagan szerint „az anarchiát mellőzve” kell elérni az apartheid eltörlését, s a „megfontolt gesztusokra” az álláspontok polarizálódá­sának és a „makacsság fokozódásának" elkerülése miatt van szükség. HASONLÓ VÉLEMÉNYT hangoztatott a BBC rádiónak nyilatkoz­ván Sír Geoffrey Howe brit­­külügyminiszter is, mintegy magyarázva kormányának hágai­­bizonyítványát. Beállításában az ő tervezett pre­toriai „közvetítő misszióját" az érdekelt feleknek „európai küldetés­ként" kell kezelniük, hiszen július elsejétől London tölti be a közös piaci elnöki tisztet. Howe azonban tudatta, hogy nem szándékozik „furkósbotot” vinni magával, mert a dél-afrikai kormány „nem jól reagálna" a szankciókra. Mindenesetre remélte, hogy módosítják az álláspontjukat azok a dél-afrikai feketék, akik találkozni sem óhaj­tanak vele. A munkáspárti „árnyék-külügyminiszter”, Denis Healey a BBC televízióban viszont arra figyelmeztette a That­ch­er-kormányt, hogy a szankciók hiányában a feketék jó része Dél-Afrikában és azon kívül is­­bojkottálni fogja, s ez nemzetközösségi válságra vezethet, hi­szen például a zambiai elnök közölte­­is az Afrikában járt Healey-vel, hogy fontolgatja országa kilépését a negyvenkilenc tagállamot tömö­rítő szervezetből. Margaret Thatcher egyébként kedden tájékoztatja az alsóházat a hágai­­közös piaci csúcsról, s a Howes Healey szópárbaj tükrében heves­­viták várhatók, annál is inkább, mert Pretoriából leg­újabban szakszervezeti vezetők letartóztatásának híre érkezett. (A. J.) Varsóban tanácskozik a lengyel pártkongresszus Hétfőn Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kong­resszusának második napján folytatódott a vita a Központi Bizottság vasárnap elhangzott beszámolójáról. Elhangzott Messner kormányfő gazdasági témájú beszámolója és sor ke­rült a nap legnagyobb érdek­lődéssel várt, eseményére, Mi­hail Gorbacsovnak, a Szovjet­unió Kommunista Pártja főtit­kárának felszólalására. A Gorbacso­v-beszédet, am­elyet a lengyel telev­zió egyenes adás­ban közvetített, többször szakí­totta meg a kongresszusi küldöt­tek hosszan tartó tapsa. A LEMP kongresszusát egyébként is jel­lemző szívélyes légkört, a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Szov­jetunió Kommunista Pártja kö­zötti testvéri kapcsolatokat de­monstrálta a beszéd meleg fo­gadtatása, a véget érni nem akaró taps és Wojciech Jaruzelski és Mihail Gorbacsov meleg baráti összeölelkezése a kongresszusi emelvényen. Mihail Gorbacsov beszéde után a tanácskozás soros elnöke mon­dott köszönetet a kongresszushoz intézett meleg szavakért és a kül­döttek nevében sok sikert kívánt a szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszusán kitűzött célok meg­valós­í­tásáh­oz. A kongresszus második napján hangzott el Zbigniew Messner miniszterelnök beszámolója az 1986—90-es gazdasági, társadalmi rmi kifc. feladatokról. Lengyelország ép­pen ebben az időszakban tervezi utolérni a válság előtti önmagát. Az egy főre jutó nemzeti jöve­delemnek, a fogyasztásnak 1989— 90-re kellene újból annyinak len­nie, mint amennyi 1978—79-ben volt. A küldöttek e beszédek előtt, illetve után folytatták a vitát a Wojciech Jaruzelski első titkár által vasárnap felolvasott köz­ponti bizottsági beszámoló fölött. A hétfői plenáris vita közben üdvözölte a kongresszust a Len­gyelországgal szomszédos NDK és Csehszlovákia pártküldöttségének vezetője, Willi Stoph, az NSZEP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke megál­lapította, hogy a LEJMIP meg­erősödött az előző kongresszus óta, szorosabbá váltak kapcsolatai a dolgozókkal. Rámutatott, hogy az NDK-beli szocialista építést elő­segíti, ha Lengyelországban is sta­bilitás van. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák KP KB első titkára kiemelte, hogy a LEMP nehéz utat tett meg az előző kongresszus óta. Méltatta a kongresszus előtti vita kritikus hangvételét és a referátum ha­sonló stílusát. A nyugat-európai kommunista pártok közül a Por­tugál EP vezetője, Alvaro Cunhal főtitkár szólalt fel. Azt hangsú­lyozta, hogy a LEMP X. kong­resszusának nemcsak a lengyel nép, hanem minden haladó erő számára különös jelentősége van. Az elmúlt évek lengyel esemé­nyei alapján Cunhal megállapí­totta, hogy egyes szocialista or­szágokban törhet ki válság, de a szocialista rendszer maga nin­csen válságban. Az SZKP főtitkárának felszólalása Mihail Glorbacsev, az­ SZKP KB főtitkára, a kongresszuson részt vevő szovjet pártküldöttség veze­tője az SZKP KB nevében szív­ből üdvözölte a lengyel kommu­nisták tanácskozását, az egész baráti lengyel népet. A LEMP X. kongresszusára az ország történelmének felelős­ségteljes szakaszában került sor. Ez a tanácskozás összegzi egy olyan periódusnak a tapasztala­tait, amelyet az éles eszmei-poli­tikai összetűzések, a helyzet nor­malizálásáért folytatott nehéz harc, a kibontakozás perspektí­váinak feltárása jellemzett — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov rtA történtek osztálytartalma közel sem volt mindig és minden­ki számára nyilvánvaló. De ez nem változtat a lényegen. Végső soron magáért a szocializmus létezéséért folyt a harc Lengyel­­országban. A szocialista Lengyel­­ország kiállta a próbát — ez a legfontosabb eredmény, amellyel a küldöttek erre a kongresszusra érkeztek, s amihez ma teljes jog­gal gratulálhatunk önöknek” — mondta az SZKP KB főtitkára. mindenkinek fontosak a válság tanulságai A továbbiakban Mihail Gorba­csov részletesen elemezte azt a válságot, amely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek ele­jén megrázta az egész lengyel társadalmat. Rámutatott, hogy ez a válság ugyanakkor nem csak a belső elllentmondásokat tük­rözte, hanem magában foglalta a két rendszer mai­ harcának min­den bonyolultságát, kiélezett for­mában vetette fel mindazokat­ a problémákat, amelyekkel a szo­cializmus, fejlődésének mostani nagyon összetett, döntő szaka­szában szembe kerül. „A lengyel­­országi válság tanulságai éppen ezért nem csak a lengyel kom­munisták számára fontosak” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov „A leglényegesebb tapasztalat az, hogy a lengyel események minden bonyolultságuk és sok­­­­rétűségük ellenére­­ világosan bebizonyították: a szocializmus mély gyökereket vert, országaink dolgozói életüket nem a­ szocia­lizmuson­ kívül képzelik el. Ez pedig azt jelenti, hogy a szocia­lizmusban elért előrehaladás visz­­szafordíthatatlan" — hangsúlyoz­ta Mihail Gorbacsov. Ugyancsak beigazolódott, hogy a szocializmus ma már nemzet­közi valóság, mint olyan államok­­ szövetsége, amelyeket szoros po­l­­itikai, gazdasági, kulturális és védelmi érdekek fűznek össze. A szocialista rendszert kívülről éri támadások, azok­­a törekvések, hogy ezt vagy azt az országot ki­szakítsák a szocialista közösség­ből, azt jelen­­tik, hogy nem csak a nép akaratára, hanem a há­ború után kialakult egész rende­zésre törnek, végső soron a békét fenyegetik — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Az események azt is megmu­tatták, hogy csak a munkásosz­tály lehet a szocialista építés fő mozgató ereje és csak a munkás­osztály pártja tudja megszervez­ni és az új társadalom létrehozá­sára irányítani a néptömegek energiáját. A lengyel válság nem a mun­kásosztály tiltakozása volt a szo­cializmus ellen. A válság minde­nekelőtt a szocializmus gyakor­latban való elferdítésével szem­beni elégedetlenség volt. A szo­cialista Lengyelország belső és külső ellenségei saját céljaikra tudták kihasználni ezt az elége­detlenséget. Azt sem szabad figyelmen kí­vül hagyni — folytatta Mihail Gorbacsov —, hogy a szocializ­mus ügye történelmileg új, a szo­cialista építés feltétlenül össze­kapcsolódik az imperialista erők ellenáldásának leküzdésével, az imperializmus gazdasági, politi­kai, propaganda- és katonai nyo­másával való szembeszállással. „Végezetül az elmúlt időszak tapasztallata ismét határozottan bizonyította, hogy milyen veszé­lyesek a hibák, a szocializmus politikai­­rendszerének alapjait jelentő elvektől való szubjektív elhajlások, a párt- és az állami élet normáinak megsértése, a szociális-gazdasági politikában elkövetett számítási tévedések" — mondta az SZKP KB főtitkára. n­ szocializmus megújítása Az SZKP KB főtitkára hang­súlyozta, hogy most a szocializ­mus saját alapjain történő, foko­zatos megújítása szerepel a napi­renden. Ezzel kapcsolatban rész­letesen szólt az SZKP XXVII. kongresszusán megfogalmazott feladatokról, a határozatok vég­rehajtásának kezdeti tapasztala­tairól. „Pártjaink előtt az a történel­mi feladat áll, hogy a szocializ­mus­­természetéből fakadó társa­dalmi igazságosságot összekap­csoljuk a legnagyobb fokú gazda­sági hatékonysággal. A szocializ­must erősebbé, dinamikusabban fejlődővé, a kapitalista társada­lommal minden mutató tekinte­tében sikeresen vetélkedővé kell tennünk" —­­mondta a továbbiak­ban Mihail Gorbacsov. Ehhez a tudományos-műszaki forradalom

Next