Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-11 / 162. szám

— \ ' • BÉKÉS MEGYEI KOM * . • . .-3601 1¡:f·'*A si Magyar Nevizet=• A HAZAFIAS NÉPFRONT LAP|A • ■ III I Ilim—IMII MiMII !!■ ■■■■^■■■MFlirgTFTnF Ilium IIMI i Ilin IIIIWII null Hu­l iMIIIWWIBI — HUH— Hl — i i imwuii— i ■ n« mi ■■m -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ki illetékes­? Valamit most már mondani kellene a­­tagoknak a téesz­­elnök ügyében is, vetette fel az értekezlet utáni baráti be­szélgetésen a község egyik ve­zetője. A többiek bólintottak. Érthető is volt ez az egyetér­tés, mert szinte mindannyian értesültek arról, hogy a hely­béliek elsősorban a buszmeg­állóban, a vegyesboltban és a falu ivójában mind gyakrab­ban teszik szóvá: újabban nem áll valami jól az elnök széná­ja... Még abban is egyetértettek, nem tűrhetik, hogy a falu köz­életében idestova egy évtize­de jelentős szerepet játszó fér­fiúról szinte naponta különfé­le mendemondák keljenek szájra. Mert bizony­ a falu em­lített spontán közéleti fórumai nem voltak szűkében a szenzá­cióra éhes pletykálkodásnak. Hallani lehetett olyan véle­ményt, hogy a derék ember megszépítette, azaz meghami­sította a közös gazdaság mér­legét. Mások úgy tudták, az ad okot a vizsgálódásra, hogy a szövetkezet derék kőműves­­mesterei a legcsekélyebb ellen­szolgáltatás nélkül, munkaidő alatt építették fel az elnök hét­végi házát. Voltak, akik úgy tudták, hogy a vizsgálat célja a melléküzemág szabálytalan tevékenysége. Abban tehát maradéktalanul egyetértettek a baráti eszme­­csere résztvevői, hogy legalább a szövetkezet tagságát tájékoz­tatni kell a gazdálkodás rend­jét sértő szabálytalanságokról. Csak abban nem tudtak dön­teni, hogy meddig mehetnek el az őszinteségben. Akadt olyan községi vezető, aki azt javasolta: nyíltan tárjanak mindent a tagság elé. Őt azon­ban hamar lehurrogták, mond­ván, nem hozhatják kellemet­len helyzetbe társukat. Mások kompromisszumot javasoltak arra az álláspontra helyezked­ve: hadd találgassanak az emberek még egy ideig, két­­három hét múlva a vizsgálat végén úgyis fény derül min­denre. Legalább addig ne ítél­kezzenek a falubéliek, arra úgysem ők az illetékesek. Szót szó, érvet érv követett, végül is abban, maradtak, hogy fokozatosan tájékoztatják a tagságot a történtekről — cseppenként adagolva az igaz­ságot. Első héten még csupán annyit közölnek, hogy a szö­vetkezetben a szokásos célvizs­gálatát tartja a felügyeleti ha­tóság.­ Majd néhány nap múl­va kiszivárogtatják, hogy a ru­tinrendszerű ellenőrzés apróbb szabálytalanságokat tárt fel a gazdálkodás rendjében. Ha még addigra sem fejeződik be a vizsgálat, akkor még meg­toldják a tájékoztatást azzal, hogy­­néhány szabálytalanságot az elnök is elkövetett. E történet hallatán cseppet sem lepődhetünk meg azon, hogy a falvainkban élő embe­rek gyakran előbb kapnak hírt és magyarázatot az ország más vidékén, nagyobb településén történtekről, mint saját házuk táján lejátszódó eseményekről. Szegényesek napjainkban a falun élők kommunikációs le­hetőségei. A hetipiac, a vegyes- f bolt előtti várakozás a kenyér­re és egy-egy­ busszal való uta­zás valóságos — igaz,­ gyakran téves híreket terjesztő — fó­rummá alakul át. Valahogy úgy, ahogy Tölgyesi János ír­ja „Például Táp” című monog­ráfiájában: „A busz utazókö­zössége között mindig akad­nak ismerősök, akik beszélge­tő viszonyban vannak egymás­sal. Közöttük már a várakozás során megindul a kommuniká­ció, amiben központi téma a menetjegy árának emelkedé­se Ha a buszon láthatóan idegen is van, akkor még szí­nesebb lesz a téma kifejtése. Nyilvánvalóan több ez, mint személyes kommunikáció. Egy­fajta előadás bontakozik ki előttünk, piciny népgyűlés, fó­rum, ahol a résztvevők el­mondhatják sérelmüket, újra tárgyalhatják a többször meg­beszélt témát is. Még az a re­ményük is megvan, hogy a közéjük került idegen is meg­hallja, hírt visz róla, netán esetleg tenni is tud valamit értük.” Talán ez a nyúlfarknyi idé­zet is érzékelteti a reményt, meg azt: napjainkban már a falun élő emberek is tudni akarnak az életkörülményei­ket érintő döntésekről, részt kívánnak venni azok előkészí­tésében. Nem érik be az évi egy alkalommal rendezett fa­lugyűléseken kapott informá­ciókkal. Hiszen ezeken a ren­dezvényeken gyakran éppen az életkörülményeik változását érintő döntésekről nem eshet szó részleteiben az idő rövid­sége miatt. Talán azért is van szükségük az említett pótfó­rumokra, ahol eszmét cserél­hetnek, véleményt mondhat­nak az őket érintő kérdések­ben. Igaz, ezek a „rendezvé­nyek” korántsem tekinthetők egy-egy kistelepülés valós köz­életi fórumának. De meglé­tük jelzi az igényt, melyet a falvakban élő honfitársaink ér­dekében mielőbb fel kell(ene) ismerni. Különösen napjainkban, ami­kor mind sürgetőbben vetődik fel, a helyi önkormányzat mű­ködése nem csupán igény, ha­nem jogszabályi kötelezettség is. A lakókörnyezetük ügyei­ben — a szegényesen áramló információk miatt — járatlan emberektől aligha remélhetjük, hogy lakóhelyi közéletüknek valós tényezőivé válnak. Sa­ját közügyeikben való járat­lanságukat korántsem intéz­hetjük el közömbösségükkel, hiszen tájékozottságukat gyak­ran még napjainkban is egyé­ni érdekek gátolják, vagy csu­pán egy régi, hibás szemlé­let, mely szerint: a döntésho­zatalra a vezetőknek, a végre­hajtásra pedig az ott élő em­bereknek van illetékességük. A tévesen értelmezett ille­tékesség fogalma pedig szá­mos embert riaszt el a köz­ügyekben való részvételtől, közös gondjaink megoldásától. Olykor csak azért, mert sokan nem tudják —­ vagy nem akar­ják — figyelembe venni hala­dásunk egyik alapfeltétele, hogy közügyeinket mennyiben leszünk képesek valóban a kö­zösségek ügyévé tenni. Igaz, mondogatjuk már, hogy az em­berek a közösség ügyeit csak akkor érzik magukénak, ha valóban részt vesznek azok alakításában, meggyőződnek a döntés helyességéről. Csakhát sokan szem elől tévesztik nap­jainkban, a­­társadalomépíté­sünk jelenlegi nehéz idősza­kában, hogy nincs jogunk ön­ként lemondani egyetlen em­ber jobbító szándékáról, szel­lemi és fizikai erőforrásairól sem. És mégis, olykor csupán azért, mert a közéletiséghez szükséges alapvető tájékozta­tást sem kapják meg, csak a döntésekről értesülnek. Pedig tudjuk már, hogy gazdasági életünk megújításához éppúgy, mint falvaink életbentartásá­­hoz a közös ügyeink iránt fo­gékony emberek sokaságára van szükségünk. Ennek alapfeltétele pedig — kényes személyi kérdésekben éppúgy, mint az adott közös­ség jövőjét meghatározó dön­tések megfogalmazásakor — nem a patikamérlegen adagolt őszinteség, hanem a nyílt tá­jékoztatás. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ki-lyól érezze: va­lóban illetékesnek tartják az adott közösség ügyeiben, s nem kárhoztatják statiszta sze­repre a helyi lakosság életé­nek formálásában. Császár Nagy László Mitterrand elnök moszkvai értékelése •Szenzációsak a szovjet leszerelési javaslatok 99 Andreotti kapott kormányalakítási megbízást A külpolitikai helyzet NEMZETKÖZI SAJTÓÉRTEKEZLETTEL fejezte be Mitterrand francia köztársasági elnök moszkvai látogatását. Nyilatkozatában ki­emelten hangsúlyozta, hogy a Mihail Gorbacsovval tartott tárgyalá­sokon kínosan ügyeltek arra, a szövetségesek háta­­mögött ne kössenek olyan konkrét megállapodásokat, amelyek érintenék a társállamokat is. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy ez nem közömbösséget jelent, hiszen Franciaország továbbra is rendkívül érdekelt a leszerelési vitákban. Úgy ítélte meg, hogy jóllehet, e témakörben sok akadály gátolja meg a megállapodást, ezek azonban korántsem elháríthatatla­­nok. Kedvezően szólt a nagyhatalmaknak az utóbbi időkben közzétett javaslatairól. Szavai szerint e „lavinazuhatagot" különbözőképpen lehet értékelni, az viszont tagadhatatlan, hogy az indítványok puszta léte már önmagában is rendkívüli hatású. Moszkvai illetékesek úgy összegezték a szovjet—francia csúcstalálkozó eredményeit, hogy a né­zetkülönbségek ellenére is több kérdésben megközelítően, vagy éppen­séggel teljesen azonosak voltak az álláspontok. Párizs és Moszkva együttműködése kedvezően befolyásolhatja a nemzetközi kapcsolato­kat, s ezen az sem változtat, ha a megoldásokat a két fél különböző módon képzeli el. A nyugati megfigyelők szűkszavúan egyelőre csak annyit állapítottak meg, hogy elhamarkodott volna máris a csúcs ha­tározott eredményeiről beszélni. ATTÓL TARTANAK BEJRÚTBAN, hogy a jordániai király és a PFSZ összeveszésének most Libanon lesz a szenvedő alanya. A helyi újságírók szerint ugyanis Jasszer Arafat jószerivel elvesztette minden arab állam rokonszenvét, sehol sem lelhet huzamosabb ideig támoga­tásra s befogadásra, ezért most már kizárólag Libanonra számíthat. Ez viszont egyet jelent a háborúskodással, azzal, hogy méginkább csatatérré változik az ország. Arafat legutóbbi nyilatkozata ugyancsak nyugtalanságot kelthetett. Kijelentette: „A palesztin táborokban újra kezdődik a háború.” Célzott ugyanakkor arra is, hogy Szíria a nyugati országokkal és Izraellel, úgymond, „egyezséget kötött" a pa­lesztinok libanoni jelenlétének a felszámolására. Bejrútban most ab­ban reménykednek, hogy a jordániai lépés kiváltotta indulat szól csa­k belőle. Bármint legyen is, állapítják meg azonban a megfigyelők, a PFSZ elnöke egyetlen helyen tud csak lépni, s ez Libanon. A FEKETE KRÓNIKA jegyében telt az elmúlt két nap, ami a kü­lönböző merényleteket illeti. Az NSZK-ban a Vörös Hadsereg Frakció az egyik vezető, nyugatnémet atomfizikust gyilkolta m­eg, ezzel csak­nem egy időben Párizsban a rendőrség központjában robbant bomba, amely szintén kioltotta egy ember életét. Egyelőre mindkét esetben egyhelyben topog a nyomozás, a tetteseknek ugyanis nyomuk veszett. Egyes szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ezek az utóbbi idő­ben mind gyakoribb terrorcselekmények nem kezelhetők egymástól elszigetelten. Mind erősebb a meggyőződés, hogy a különböző orszá­gokban tevékenykedő csoportok között szoros a kapcsolat. Ha a leg­utóbbi két esetben még nem csapott is le az igazságszolgáltatás a bű­nösökre, más cselekmények­­kapcsán már előrébb tart. Genovában befejeződött az Achille Laure-ügy, s öt vádlottat ítéltek életfogytig­lani börtönbüntetésre. (Sz. L.) Ma találkozik Lázár György az osztrák kancellárral Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke dr. Franz Vranitzky osztrák szövetségi kancellár meg­hívására július 11-én, pénteken nem hivatalos munkatalálkozóra Ausztriába utazik. Tudósítónk telex jelentése Befejeződött a Elutazott a szovjet főváros­ból a francia elnök. Mitterrand négy napig tartózkodott a Szovjetunióban. Háromszor tárgyalt Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával és talál­kozott Andrej Gromiko állam­fővel, valamint Nyikolaj Rizs­­kov miniszterelnökkel. Megbe­széléseiről elutazása előtt sajtó­értekezleten számolt be a nagy számban összegyűlt újságírók­nak. Mitterrand a tárgyalásokat fir­tató egyik kérdésre kijelentette, hogy „jobban, mint korábban bármikor is, Mihail Gorbacsov rendkívül modern embernek tűnt föl a szememben, korunk embe­rének. Úgy közelít a problémák­hoz, ahogyan azok valójában je­lentkeznek 1986-ban.” A francia elnök kötetlen formában, maga irányította a sajtóértekezletet, in­kább beszélgetés jelleget kölcsö­nözve az újságírókkal való talál­kozónak. Valódi franciás „charme-mal” úgy válaszolt a kérdésekre, hogy jobbára láto­gatásának a légkörét adta vissza, mint a tárgyalások konkrét ered­ményeit. Tekintettel a jelenlevő francia újságírókra, fejtegetései­ben főképpen a párizsi álláspon­tot részletezte, mint a kétoldalú, s javarészt Mihail Gorbacsovval négyszemközt folytatott konzul­ csúcstalálkozó tációkat. Nem rejtette véka alá, ha Párizs egyes témakörökben a tárgyalópartnerétől eltérő­­ néze­teket fejtett ki. Ugyanakkor, mint értékelésé­ből kiderült, Franciaország és a Szovjetúnió egyaránt érdekelt ko­runk legégetőbb kérdéseinek, a leszerelésnek és a fegyverkezési hajsza megállításának a megvi­tatásában. Szenzációsaknak mon­­dotta a közelmúltban előterjesz­tett szovjet javaslatokat, amelyek egyaránt foglalkoznak az atom-, a stratégiai-, a hagyományos-, és a vegyi fegyverekkel. Kifejtette, hogy a francia fél mindig is érde­kelt volt és lesz is a leszerelés­ben, de utalt arra: Párizs tagja a nyugati katonai szövetségi rend­­szernek, és ennek a keretében kö­zelít a problémákhoz. A tovább­lépés lehetőségeit elsősorban ab­ban látja, hogy a két fél, a Kelet és a Nyugat között a diplomáciai fórumokon és találkozókon „pon­tosabban fogalmazódjanak meg” a megközelítési módok. A legnagyobb­­ érdeklődéssel várt párbeszédről, a szovjet— amerikai csúcstalálkozóról a fran­cia elnök csupán annyit, mon­dott, hogy megítélése szerint mindkét fél törekszik rá, reális a lehetőség a létrejöttére, és foly­nak is diplomáciai erőfeszítések, de ma még korai lenne megjó­solni, hogy megvalósulhat-e, s ha igen, mikor. Érintőlegesen ejtett szót a csúcstalálkozó útjában álló egyik legfőbb akadályról, az ame­rikai űrfegyverkezési tervekről. Az SDI-programról annyit mon­dott, hogy még nem minden tisz­ta és világos, s Franciaország fi­gyelemmel követi a fejleménye­ket. A SALT—2-ről szólván ugyanakkor kifejtette azt a fran­cia álláspontot, hogy a meglevő szerződéseket tiszteletben kell tartani. Mitterrand lényegesen hosszab­ban ecsetelte az emberi jogok kérdésében vallott párizsi néze­teket. Részletesen kifejtette azt is, hogy önálló atomütőerejéről az országa mindaddig nem mond le, amíg hasonlóképpen nem cse­lekszenek mindazok, „akik po­tenciális veszélyt jelentenek Franciaország függetlenségére”. Több kérdés érintette a regio­nális problémákat, mindenekelőtt a Közel-Keletet. Mitterrand „kellően világosnak, gondosnak és nyitottnak” értékelte az ide­vágó szovjet álláspontot, és he­lyeslően említette azt a kezde­ményezést, hogy — legalábbis el­ső lépésként —, a Biztonsági Ta­nács öt állandó tagja kezdjen megbeszéléseket a térségről. Ki­fejtette, Párizs hogyan látja az afganisztáni helyzetet, szólt ar­ról, hogy hazája ellenzi az Öböl menti háborút. Hosszasan foglal­kozott a harmadik világ gond­jaival, illetve az azt érintő fran­cia megközelítéssel. Egy kérdés­re válaszolva megismételte az apartheidet elítélő ismert állás­pontot. Végezetül őszinte köszö­netet mondott vendéglátóinak a meleg fogadtatásért. Mitterrand ezt követően bú­csúlátogatást tett Mihail Gorba­­csovnál a Kremlben, majd And­­rej Gromiko és Eduard Sevard­­nadze külügyminiszter kíséreté­ben a repülőtérre hajtott, és el­utazott a Szovjetunióból. Lambert Gábor : A látogatás eredményeinek francia visszhangjában a­­tudósí­tók hangoztatták, hogy az elnök „láthatólag igen elégedett a Gor­bacsovval folytatott tárgyalásai­val”. A Le Figaro és a Libération azt emelte ki, hogy a Szovjetunió sikerre akarja vinni a stockhol­mi értekezletet. „Ez egyszer egy csúcstalálkozó mintha konkrét haladást tenne lehetővé bizonyos kérdésekben, különösen a lesze­relési tárgyalások dolgában.” A Le Figaro azt írja, hogy a Szov­jetunió és Franciaország közösen épít egy atomerőművet, ami a csernobili szerencsétlenséget kö­vető tapasztalatcsere első konk­rét megnyilvánulása lesz. Hozzá­teszi, hogy ősszel Jacques Chirac miniszterelnök látogat Moszkvá­ba folytatni e párbeszédet. Brit illetékesek csütörtökön kö­zölték, hogy nem zárják ki Nagy-Britannia részvételét egy öthatalmi előkonferencián, amely a közel-keleti helyzettel foglal­kozna. A tanácskozást Mihail Gorbacsov javasolta Mitterrand elnökkel folytatott tárgyalásán. Ezzel szemben Jichak Samir izraeli külügyminiszter csütörtö­kön elutasította a szovjet vezető javaslatát. A The New York Times értesülése Moszkva és Washington hamarosan tárgyalásokat kezd az atom­kísérletek ellenmracsával Várhatóan még a nyáron tárgyalások kezdődnek a Szov­jetunió és az Egyesült Államok között a nukleáris kísérletek ellenőrzésének módszereiről. Ezt a The New York Times amerikai kormányforrásokra hivatkozva írta. Az írás szerint a két fél meg­állapodott a tárgyalásokról, ame­lyek érintik majd a föld alatti nukleáris kísérletek ellenőrzésé­nek valamennyi kérdését. A lap értesülése szerint a tár­gyalásokra Reagan elnök tett ja­vaslatot, Mihail Gorbacsov pedig az amerikai elnökhöz intézett le­velében elfogadta azt. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája és egy amerikai tu­dományos szervezet között meg­állapodás jött létre, hogy ameri­kai tudósok saját fejlesztésű mé­rőműszereket helyezhetnek­­ el a Szovjetunióban, kísérleti föld alatti nukleáris robbantások tér­ségében. Az amerikai tudósok már a Szovjetunióban tartóz­kodnak. A washingtoni kormány hivatalosan nem hagyta jóvá­ az ellenőrző műszerek elhelyezésére vonatkozó megállapodást, de kormánytisztviselők azt szovjet kezdeményezésként értékelték. Közben a The Washington Post azt jelentette, hogy az ame­rikai kormányzat körében válto­zatlanul megoszlanak a vélemé­nyek arról, milyen választ adjon Reagan Gorbacsov legutóbbi üze­netére, a Szovjetunió új leszere­lési javaslataira. A lap úgy érte­sült, hogy Schultz külügyminisz­ter tárgyalásokat javasolt a szovjet tervezetről és azt aján­lotta, hogy az Egyesült Államok bizonyos mértékben korlátozza az űrfegyverkezési programot, a hadászati fegyverek nagyszabású korlátozásának fejében. Wein­berger hadügyminiszter viszont hevesen ellenez minden olyan ajánlatot, amely a legcsekélyebb mértékben is korlátozná a „csil­­lagháborús”­ programot. A vitá­ban Reagan eddig nem foglalt állást. Az olasz kabinetválság áthidaló megoldása Giulio Andreotti lett Olasz­ország új kijelölt miniszterel­nöke. Cossiga államfő csütör­tökön délután hivatta magához a Kereszténydemokrata Párt politikusát, a távozó kormány külügyminiszterét és megbízta őt az új kabinet megalakításá­val. Andreotti kinevezését hosszas huzavona és tárgyalássorozat előzte­­meg. Miután Cossiga ál­lamfő a parlamenti pártok és a különböző közéleti személyisé­gek véleményének megkérdezése után sem tudott megnyugtató megoldást találni a válságra, Amintore Fanfanit, a szenátus elnökét bízta meg puhatolózó jellegű tanácskozások folytatásá­val. A szenátus elnöke azonban még szerdán, megbízatásának le­járta után is csak azt közölhette az államfővel, hogy a válság leg­inkább érintett két pártja, a Ke­reszténydemokrata Párt és a Szocialista Párt továbbra is ra­gaszkodik álláspontjához. A szocialista párti politikusok még szerdán is azt helyezték ki­látásba, hogy amennyiben nem Craxi lesz az ország következő miniszterelnöke, felmondják az eddigi ötpárti koalíciót.

Next