Magyar Nemzet, 1986. augusztus (49. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-26 / 200. szám

Kedd, 1986. augusztus 26. Bécs, 1986 nyara Utazás. Az ember hirtelen, erős felgyorsulással átszakítja a belső korlátokat, és máris úgy érzi, hogy „elébe" szalad a föld”. Vo­natjegyet vált és elutazik önma­gához. Messzire elhajítja magát, megnézi távolról, mi az a pont, ahová majd visszatér ... Földob­ja magát, kipróbálja, visz­­szahull-e? Az­ ötvenes éveiben já­ró Thomas Mann-nak rendkívül fontossá vált — mondja egy ta­nulmányíró —, hogy a mítosz közegében értelmezze az indivi­­duális történéseket;— aki elin­dul, egyszerre a „dolga után megy" és a „sorsa elébe”. Labdajáték és geometria . Idei utazásom kalandja (leszá­mítva a sokszoros Oscar-díjas lát­ványosságot, az Out of Africa cí­mű safari-szerelmes filmet, Bran­­dauer és Jessica Lange főszerep­lésével) a Don Giovanni volt, a színes-szélesvásznú Mozart—Lo­­sey operafilm, a bombasztikusan érzéki-gazdag, manierista velen­cei Palladio-díszletek között, és másnap Bergman rendezésében,­­szokatlanul puritán felfogásban, Moliére Don Juan-jának kamara­színházi adaptációja. Könyörtelen vígjáték az érzéketlenné vált csá­bítóról, aki nem tud a világ örö­meivel mit kezdeni. Ellenpólusa Sganarelle, a szolga, a triviális „természetes" ész és nemzőerő birtokosa, aki mindenütt előtte jár a csábítás kivitelezésében. Bergman szerint tehát ma nem a puszta érzékiség rontja meg a­­világot. A szerelem Don Juan szá­mára érzéki vonatkozásaitól meg­fosztott intellektuális élmény. Igazi célja nem is érzéki, hanem az érzékin keresztül, az érzékire „reflektáltan” egy etikai probléma izgatja: a törvényfelet­tiség kéje, a törvényenkívüliség kínja. A démoni ebben a Don Juanban szellemileg ölt testet a bujaság helyett.­ Bergman szerint a hitetlenség a kulcs: „Don Juan nemcsak a szerelemben, de még az orvostudományban sem hisz". A magasabb igazságszolgáltatás közbelépésétől nem tartván a végsőkig elmegy a fondorlatos já­tékban, bűntudat, szégyen, féle­lem s valódi szenvedélyek hiá­nyában, azok mesterséges felkor­bácsolásában, illetve, hogy kide­rítse, valójában „meddig is lehet, meddig is mer elmenni az ember­telenségben". Mozart Don Juanja, az idealizált „érzéki zseni", a tiszta esztétikai „morál előtti” stádiumában él — ahogy azt Kierkegaard is megállapítja a „nagy filozófiai csábításregény­­ben”, a „Vagy-vagy”-ban —, Mo­­liére-é, ebben a bergmani 1986-os értelmezésben „morál fe­letti", „morálon túli". Egy szép színházi előadás is akadt a szép nyári estén, a sza­badtéren, a Duna szigetén a Se­rapions Theaterben. A fiatal moz­­gásszínházi társulat a mai neuro­tikus személyiség kényszermozgá­saiból, , hektikus arcjátékából sű­rítette "és építette fel a jungi ha­tásokra hivatkozó Anima című táncjátékot, amely szintén az el­veszett emberi érzelmeket keresi. Lester Bowie, reneszánsz kórus­­muzsika, Offenbach és Eric Satie eklektikus zenei hangmontázsára adták elő, idiotikusan elnyújtott play back-zenére az ólomsúlyúra lassított mozgásokból kialakított varázslatos haláltáncot.. . Kétféle bútorválaszték/ Iparművészetben, bútorban a Wiener - Werkstätte elegáns Ju­­gendstil-szeszélyei ismétlődnek a csillogó kirakatokban, tízszeres áron, mint az IKEA svéd tömeg­bútorai az IKEA-centrumban, amelyekből egy-két alapvariáció már nálunk is látható a belvá­rosi iparművészeti boltban. Bécs­­ben ugyanez harmincféle válto­zatban és színben, ezerféle kom­­fortkiegészítővel, valóban olcsón, ízlésesen, technikailag tökéletesen működőképesen, de a nagy vá­laszték ellenére is személytelenül szögletesen. Ezzel szemben Hun­dertwasser oly sok reklámot ka­pott mézeskalácsháza a Löwen­­gassén giccses és azt gyanítom, hogy a szociális lakás benne mé­retre a külső dekorációra költött összeggel és szenzációval nincs megfelelő arányban. Holtein — az Álom és valóság tavalyi nagy nemzetközi sikerű bécsi kiállí­tásának rendezője — üzletportál­jai és fiókjai a Grabenen viszont apró méretük ellenére is külö­nös, nagyszabású illúziót kelte­nek. Hollein most kapott a vá­rostól megbízást és a Stephans­dom mellett már bontanak szá­mára egy épületet, készítik a telket, ahol építhet. Én nem irigylem sem a mo­dern tömeglakásban élőket, sem a gazdagokat. Az élet nem álom, a tökéletes stílus­ lehetősége, „él­hetősége" már a szecesszióban két­ségessé vált, s most mégis, mint­ha az ezredvég­e felé az illúzió felé igyekezne újra. Szabó Júlia közlése alapján idézem Adolf Loos, a századelő egyik új utak­ra induló építészének írását, amely a Sturmban jelent meg, t a­ Kis kiruccanás lan humora eligazít: „Loos tan­mesét ír egy ,szegény’ gazdag emberről, akinek mindene meg­volt. Volt pénze és társadalmi ál­­­lása, gyermeke, felesége, de ő a ’művészetet’ is akarta. Elment hát az építészhez, s megkérte: aján­dékozza meg őt a művészettel. Az építész eljött, s előbb min­den régi bútort kidobott, aztán teljesen átalakította a gazdag ott­honát. Nagyon boldog volt a gaz­dag ember, mert már mindenütt művészet vette körül. Minden szobában szimfónia fogadta, ösz­­szehangolt színekkel formaterve­zett volt a széke, asztala, kilincse, tányérja és hamutartója. Dicsér­ték a barátai és a művészeti la­pok. Később egy kicsit boldog­talanná vált, mert hiába kérte a háza előtt dolgozó útkövetőket, hogy a Radetzky-induló ritmusá­ra dolgozzanak, azok rá se hede­rítettek. Születésnapján az épí­tész jött hozzá. Nézze, kaptam néhány ajándékot — kezdte me­sélni a gazdag ember, mutogatva néhány ismeretlen holmit a la­kásban. — Hogy engedhette meg? — kiáltott az építész. — De én már nem kaphatok semmit? — kérdezte elszomorodva a gazdag ember. — Nem — felelte az épí­tész, tőlem mindent megkapott. — S ha esetleg egy képet akarnék a Secessionból? — tette fel a keresztkérdést a gazdag ember. — Nincs hely — felelte az építész röviden. Erre a gazdag ember nagyon boldogtalan lett. Most már semmi új neve jöhet? Min­den kész, minden tökéletes?" Úgy látszik, a következő évez­redre érdemes „harmadik utat" keresni. Képzőművészet A ragyogó Klimt és a sötét Schiele után rengeteg pokoli üres mázolmányt látni az üzleti galé­riákban. Nekem nem kéne egy se. S bár a Huszadik Századi Mű­vészeti Múzeum épületében (ami a mi Műcsarnokunknak felel meg, s csak időszaki kiállításokat ren­dez, mióta a modern törzsanyag átköltözött a Lichtenstein Palota épületébe) jó nevek voltak, köz­tük az a Herbert Brandt ötméte­res vásznaival, aki nálunk is sze­repelt a Vissza a színhez című, fiatal osztrák szűvészeknek ren­dezett tárlaton — mégis a leg­igényesebb kiállítás a Wiener Se­cession épületében nyitott ,,Jun­­ge- SZENE 86” volt," amely né­hány nagyon kellemes meglepe­tést, tiszta­ fogalmazású­­ művet tartogatott a 20 és 30 év közötti alkotók repertoárjából.­A kiállítás szerény hangú, ideo­lógiamentes bevezetője szerint a Wiener Secession körül csoporto­sult művészeti szövetség minden évben megrendezi a fiataloknak ezt a kiállítását, amelyet még nem a presztízs és a nevek fémjelez­nek, hanem a nyitott érdeklődés az új tehetségek kísérletei iránt. Bár az, hogy itt a fiatalok olyan közegben állíthatnak ki, ahol korábban Kiefer, Mario März, Nicola de Maria szerepelt, ter­mészetesen nagy komolyságot és rangot ad a részvételnek, amelyet a Szövetségi Oktatási-Művészeti és Sport Minisztérium is figye­lemmel kísér és támogat. Egyér­telmű tendencia nem olvasható ki a kezdő művészek alkotásai­ból — inkább a törekvések plura­lizmusa jellemző napjainkra, s a geometria bizonyos fokú visszaté­rése a kifejezési lehetőségek közé. A társaság nemzetközi: osztrák, svájci, német, welsi, indiai szü­letésű fiatalok, húsz és harminc­­év között. A közös szál, hogy bár sokfelé jártak tanulmányúton, ál­talában a bécsi Képzőművészeti Főiskolán végezték tanulmányai­kat, s olyan professzoraik voltak, mint Arnulf Rainer, Baron Brook és Peter Weibr, az előző generá­ció kiváló személyiségei. Valóban szembeötlő a geomet­ria és a konceptualizmus egyen­rangú megjelenése, visszatérése az új vadak vásznai mellett. Ez a kiállítás újra igyekszik a maga módján egyensúlyt teremteni az­­érzéki és az intellektuális elem között a művészetben. Az alap­helyzet változatlanul a tárgynél­küli, nonfiguratív művészeté, azonban sokat változott a „ho­gyan": az érdeklődés a vad egzo­­tizmus és banalitás elkoptatásá­­val újra a finomabb hatások és a szellemi trouvalle-ok felé for­dul. Persze mindez a „festészeten túli festészet” közegében érten­dő — a „normális" tizenkilence­dik századi ábrázoló viszonyokon, jelképeken túl, pusztán a művé­szet „önreflexiójának” fejlődés­­története alapján érthető. Ilyen Roger-Martin Bürger cím nélküli sorozata: 8 db egyenként 30X40 és 40X50 közötti festett lemezt állított ki, lényegében szín- és faktúratanulmányo­kat. Talán a minimal artnak egy személyesebbé tett, új változata lenne ez? Vagy a minimal art és a gesztusfestészet határesete? Mert a monokróm szürke, anyag­vagy rozsdabarna, téglavörös fe­lületű lemezek az eltérő festék­­felhordástól, ecsetkezeléstől jel­legzetesen eltérő hatásúak, úgy jelenik meg rajtuk az eltérő ki­fejezési képlet, mint a különbö­ző tárgylemezeken a vizsgált vér­csoport. Heinrich Dunát geometr­iájára az a jellemző, hogy egymásra fek­tetett alakzatokat használ, amely a kivágatban is rajzolatot ad, a formák kitakarnak egymásból és átfedik egymást. Így a munka nem szimpla és homogén plaszti­kai jel, mint megszoktuk koráb­ban. Nagyon szép, ahogy rejtett geo­metriai ellentmondások között egyensúlyozik a két egymásba­­kapcsolódó, spirálisan körbehaj­­togatott, síklapból kialakított pi­­ramidális téralakzat. Weigand munkája, amelynek legfőbb va­rázsa a konceptuális mag, mert anyaga egyszerű, festett furnérból van. A szobrászok a különlegesek most is, mint a pesti osztrák be­mutató alkalmából. A legmegnye­­rőbb számomra az indiai szárma­zású Rini Tandon, aki 1956-ban született. Delhiben járt egyetem­re, majd Barodában (India) és Bécsben­ a Képzőművészeti Főis­kolára. Tehetségét jelzi, hogy 1981-ben Mario Merz-cel volt kö­zös kiállítása Salzburgban. Ez a művész ismeri azt a technikát, amelyre való törekvést a többiek­nél is érzem: átitatni az anyagot, a formát sugárzó szellemiséggel, érzékivé tenni a konceptualitást, amely érzékiség, mégis tiszta és természetes. Gipsz alakzatai konkrét formák, jószerint semmi­hez sem hasonlíthatók­, mégis megkísérlem elmondani: alul he­gyes, öblös edény vagy tapasz­tott kosár, amelyből 4—6 db el­helyezése a fémállványzaton va­lami tiszta, harmonikus, orga­nikus szellemi rendet sugall. Az anyagoknak még valami „nemi jellegük" is van: „női jellegű” edényforma áll nyurga csőlába­kon. Ezek az edények azonban nem tartalmaznak semmit, csak a­ tiszta plasztikai formát hordoz­zák, s hogy ezt hangsúlyozza, Tandon a nyitott testbe néhol még­ egy geometrikus térformát, gúlát épít be. A másik ragyogóan komponált szobor Henri Laurens egyik na­gyon jellegzetes Assemblage-ára emlékeztet, ugyanaz az elegáns konstruktív forma, csakhogy ez egy „bútorszobor”. A lakószoba szekrényéből van, tükörből, lyug­­gatott asztallapból, székből. Egy­szerű, fiatalos keresetlenséggel és iróniával felépítve a formát egy kisszék-posztamensre állítva kompozíciót. Fridolin Welte plasztikái találják még el a ma divatos hangot, a posztmodern szabálytalan, groteszk, a művit és az eszköztelen rafináltan ösz­­szeoltó, meghatározható utalások­kal terhes, mitikus geometriát. Most is sok a neoprimitív: Flo­rin Kompacher festészete Bir­­kás expresszionizmusára emlé­keztet. Helmut Fian indián medi­tációi is hasonló élménykörből származnak. Leo Mayer művé­szettörténeti és mitológiai utalá­sokat épít be a képbe. Sok a fes­tett faszobor, amelyek az etnog­ráfiai múzeumok gyűjteményei­be is beleillenének. Ez a humor, az abszurd, a giccs iránti igény. Gyetvai Ágnes Budavári emléknap a televízióban Buda visszavívásának 300. év­fordulójára emlékező összeállí­tást sugároz szeptember 1-én a televízió. Délután kerül képer­nyőre az 1955-ben készült nagy­sikerű operettfilm, a Gábor diák. Ezt követi majd Buda 1686 cím­mel az az ötvenperces dokumen­tumfilm, amelyben Szakály Fe­renc történész eleveníti fel az ostrom napjait és döntő esemé­nyeit eredeti helyszíneken, va­lamint korabeli metszetek alap­ján. Este sugározzák a Vajon, s mi­kor lészen jó Budában lakásom című zenés irodalmi műsort. Az egyórás program korabeli magyar és külföldi dokumentu­mok, irodalmi anyagok felhasz­nálásával mutatja be a hódolt­ság és a visszafoglaló csaták ko­rát. E napon az évforduló alkal­mából az osztrák televízió két­órás német nyelvű élő adást su­gároz a Budavári palotából ma­gyar, osztrák és német szakem­berek részvételével. Az adásba bekapcsolódik a bajor televízió is és a műsor egy részét — szinkrontolmácsolással — közve­títi a Magyar Televízió. A program Kodály Budavári Te Deum című művével zárul. A Buda visszavívásának 250. év­fordulójára komponált művet az Állami Hangversenyzenekar szó­laltatja meg Ferencsik János ve­zényletével, felvételről. Magyar Nemzet ANYANYELVÜNK SZERKESZTI: RÁCZ ENDRE Kinnek van zászlója, minek lehet zászlaja? Nagy értelmező szótárunk sze­rint a zászló főnévnek két bir­tokos személyjeles alakja van: zászlója, vagy zászlaja; az utób­binak stílusminősítése: régies, választékos. A vagylagosság a többes számra is érvényes: pl. zászlói vagy zászlói. A nyelv azonban vagy kiküszöbölni igyek­szik az ilyen alakváltozatokat, vagy pedig hasznosítja őket je­­lentéskülö­­ltségek, stílusárnyala­­tok kifejezésére (pl. darvak­ — daruk, hívek — hűek, jók — javak; szók — szavak, csoda — csuda, faluk — falvak, neki — néki). Természetes tehát a gondolat, hogy a zászló birtokos személy­­jeles alakjainak kettősségében is kínálkozik a jelentésárnyalásnak ez a gazdaságos lehetősége, meg­különböztetvén a szó konkrét, tárgyi értelmét (nyélre erősített színes kelme) és átvitt jelentését (valamely közösség, mozgalom, eszme jelképe). Ilyenformán ala­kulna tehát a különbségtevő használat: lo­bog az úttörők zászlója, de k­i fölesküszik ez igazság zászlajára. Ilyenféle különbségtétel töb­­bé-kevésbé megvan a nyelvhasz­nálatban, de aligha mondhatjuk, hogy valami eleve meglévő tu­datos és logikus szándék hozta létre. Konkrét és elvont szó­jelentések a fejlődés során vál­tak szét, s alakították ki a nyelv­ben is a megkülönböztetés ki­fejezőeszközeit. Czuczor—Fogarasi szótárában (1872) vagylagos a zászlója és a zászlaja alak, minden megjegy­zés nélkül. Értelmező szótárunk (1961) a zászlaja változatot már régiesnek, választékosnak minő­síti, idézve az Alkotmány mon­datát: „A Magyar Népköztársa­ság zászlaja piros-fehér-zöld.” A második, átvitt jelentés: a zászló mint valamely mozgalom, ügy, eszme jelképe. A példa­mondatokban — jellemző mó­don — a választékos minősítésű szóalakot találjuk: „Valakinek a zászlaja alá áll; Rákóczi és Kossuth neve a magyar sza­badságtörekvések harci zászlaja lett”. E jelentésmegkülönböztető használat nyilván azért alakult ki, mert az átvitt, „eszmei" jel­len­tés az emelkedett stílusú, szó­noki és irodalmi­­ szövegekben fordul elő; természetes tehát, hogy birtokos személyjeles alak­ként ilyenkor a ritkább, válasz­tékosnak érzett zászlajú változa­tot használjuk. Ez azonban nem valami törvényszerű megkülön­böztetés, hanem a fejlődés ál­landósulni látszó következménye. Régebben erősen ingadozó volt a nyelvhasználat. A középkori nemesek és lovagok saját zász­lajuk alatt vonultak föl az or­szággyűlésre, és mentek a csa­tába (tárgyi értelemben véve a szót), de átvitt, „eszmei" érte­lemben használva, Berzsenyi ezt írja Napóleonra című versében: „Nem te magad győztél, hanem a kor lelke — szabadság. Mely­nek zászlóit hordta dicső sere­ged.” Vörösmarty Szózatában is a mai­ köznyelvi alak áll elvont értelemben: „Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat”. Az eredeti, hagyományos zászlaja alakkal (1. ajtaja, erdeje) szem­ben a múlt század első felében talán éppen a zászlója volt a ritkább, ünnepélyesebb, de a ma érvényesülő stiláris különbség még korántsem alakult ki. Ezt jelzi Petőfi két sora is: „Fessük zászlóinkat fekete-pirosra” — írja a Fekete-piros dalban. A márciusi ifjak nevében pedig büszkén vallja: „Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját". Konkrét­ és átvitt értelemben egyaránt az a hangú tőváltoza­tot használja tehát. Az inga­dozás századunk íróinál is ta­pasztalható. Kosztolányi egyik versében elvont jelentésű a zászló, minden amellett szólna tehát, hogy választékosabb alak­jával éljen a stílus nagymestere. Mégis így fejeződik be a Szep­temberi áhítat: „Ifjúságom zász­lót úszva, lassan röpüljetek az ünnepi magasban". Juhász Gyula hasonlóképpen használja a szót a Munkásgyermekhimnuszban: „Orom zászlóját hadd emelje A lelkünk”. De Márciusi láz című versében a másik alak for­dul elő: „Már bontja zászlaját a kikelet". Mára azonban eléggé határo­zott e stiláris alapú és értékű különbségtevés a valóságos, tár­gyi jelentésű és a jelképes ér­telmű birtokos alak közt: a to­rony zászlója, a házak, a hajók zászlói, a minisztérium vándor­zászlója — de: a béke, a forra­dalom, a szabadság zászlaja, a munkásmozgalom vörös zászlaja. Néha mégsem könnyű eldönteni­­ pusztán tárgyiként, vagy eszmei tartalmú jelként értendő-e a zászló. Példa erre Petőfi verse is: „Átok reá, ki elhajítja kezé­ből a nép zászlaját" (A XIX. század küllői). Ilyenkor bizony­talankodunk: a sportegyesület, az úttörőcsapat, a város zászlója, vagy inkább zászlaja? Az értel­mi árnyalat dilemmáján kívül a közlés stílusjellege is befolyá­solhatja választásunkat. A zászlója — zászlaja haszná­latának elkülönülése a fejlődés­nek megszilárdulóban lévő esete. Vannak azonban szavak, melyek­Hónapokkal ezelőtt kezdődött e lap hasábjain az idegen szó — magyar szó vita, mely vitának alig nevezhető, hiszen csaknem mindenki megegyezik abban, hogy túlságosan sok a fölösleges használatú idegen szó mai nyel­vünkben. A véleménykülönbsé­gek inkább csak a nyelvvédelem hőfokában, a jóindulatú türelmet­lenségben vagy a szintén jószán­dékú türelemre intésben mutat­koztak meg. Feltűnő, hogy az amatőr nyelvvédők (amatőr, nem műkedvelő, hiszen ez utóbbi le­kicsinylő értelmű) sürgetik in­kább a hathatós beavatkozást, az idegen szók özönének mihama­rabbi visszaszorítását. A hivatá­sos nyelvészek türelme, sokszor látszólagos belenyugvása azon a felismerésen alapszik, hogy a nyelv, a nyelvhasználat soha nem szakad el a társadalom többi je­lenségétől. Így volt ez régen, és ma­ sincs másképp. A nemzeti nyelv fejlődésének, megújulásá­nak nagy korszakaiban nem a nyelv volt az egyedüli, mely hangsúlyosan magyarrá, idegen befolyásoktól mentessé akart vál­ni. Ez az igény a társadalom ösz­­szes jelenségében, a kultúra min­den területén megmutatkozott, a divatban éppúgy, mint­ a lövé­szetekben és a tudományosság­ban. Ma nem ilyen világban élünk, a nyelvújításhoz hasonla­tos mozgalmat ma feltételezni anakronizmus volna. Mindezek ellenére kinek-kinek saját ható­körében természetesen meg kell tennie mindent a helyes és tiszta magyarságért, az igényes nyelv­­használatért, az igényes gondol­kodásért. Különösen fontos ez az okta­tásban. Az új egyetemi tanterv nyomán a magyar szakos hallga­tók képzésében új tantárgy je­lent meg, a szociolingvisztika. A nyelvtudománynak ez a szakága a társadalom és a nyelvhasználat összefüggéseit vizsgálja modern szociológiai és nyelvészeti mód­szerekkel. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején alakult ki az USA-ban és Angliában ez a tudományág, és igen rövid idő alatt nagyon elterjedt Ma az ösz­­szes európai országban, különö­sen Franciaországban, az NSZK- ban, az NDK-ban és a Szovjet­unióban folynak élénk kutatá­sok. Sajátossága, hogy nem ala­kult ki teljesen egységes arcula­ta, minden országban társadalmi jellegzetességeiknek (szociális vi­szonyok, többnyelvűség stb.) és nek hasonló alakváltozatai már határozottan elkülönülnek je­lentésükben. Néhány példa: „Van k­oc­ka cu­korjuk?" — kérdezzük az üzletben, de „Mennyi a cukra?" — érdeklődünk egy cukorbetegtől; ilyen még:'a láb­szárcsont velője — a dolog ve­leje;' nősül a fia — írta a fiúja; „Hogy van kedves neje?" — otthagyta a neje; stb. Hasonló példák sokasága bizo­nyítja, hogy a nyelv igen találé­konyan és gazdaságosan hasz­nálja föl az alaki változatokat értelmi és stílusbeli különbségek kifejezésére.­ ­Kovalovnnky Miklói nyelvészeti hagyományaiknak megfelelően más-más szemponto­kat részesítenek előnyben, így a szociolingvisztika rendkívül tág kutatási lehetőségeket kínál: a nyelvi hátrányos helyzet, a két­nyelvűség, az iskolai nyelvhasz­nálat, a különféle nyelvváltoza­tok, a nyelvjárások, a regionális köznyelvek, a réteg- és csoport­nyelvek, a nyelvi viselkedés, a nyelvi változások, a nyelvpolitika — mind kutatási témává válhat A magyarországi kutatások két fő irányban indultak meg, pon­tosabban szólva az egyik irány­ban megindultak, a másikban folytatódtak. A származás, az is­kolázottság és a nyelvhasználati formák összefüggéseinek vizsgá­latában az angol minták nyomán új szempontok bukkantak fel a hetvenes évek eleje óta. A má­sik irányban, a nyelvjárások és a köznyelv kapcsolatának vizsgá­latában a már nagy hagyomá­nyokra visszatekintő magyar nyelvjáráskutatás szerves foly­tatásaként jelentkezett az új te­matika. Igen hamar, az elmúlt tanévben bekerült­ e tudomány­ág az egyetemi oktatásba is. Saj­nálatos azonban, hogy a kutatási irány elnevezése és az egyetemi tantárgyé is az angol mintát vette át. Amíg csak szakcikkekben ol­vasva találkoztunk a szocioling­­visztika kifejezéssel, fel sem tűnt, mennyire nehézkes, kimondani, toldalékolni kifejezetten kelle­metlen: szociolingvisztikai, szo­­ciolingvisztikában, szociolingvisz­­tikáé stb. Miért ne lehetne ezt a tudományágat is magyarul elne­vezni? Miért ne lehetne a tan­tárgy neve társadalmi nyelvészet? Ez az elnevezés szabatosan ha­tározná meg azt a szakterületet, melyet szociolingvisztikának vagy nyelvszociológiának neveznek. Nem lenne gond a kiejtésével, származékaival, helyesírásával. Ezenkívül kifejezetten jól illesz­kedik a nyelvészeti résztudomá­nyok elnevezésének sorába: tör­téneti nyelvészet, leíró nyelvészet, általános nyelvészet, alkalmazott nyelvészet, összehasonlító nyelvé­szet stb. Jogosan várható el, hogy ép­pen ne a nyelvészek, a hivatáso­sok mutassanak a leendő magyar­tanároknak rossz példát a fölös­leges idegenszó-használatra. S ta­lán nem késő még, hogy a jövő tanévtől az egyetemisták ne szo­­ciolingvisztikát, hanem társadal­mi nyelvészetet tanuljanak. Papp Lajos Szociolingvisztika ? Társadalmi nyelvészet? 7 e­m MEGJELENT az ej OTP-PENTA TOURSS­U) Magyar—Osztrák Utazási Iroda ( téli—tavaszi programfüzetés síutak, üdülések, körutazások, városlátogatások, belföldi utak Részletes felvilágosítás és jelentkezés: FŐIRODA, Budapest V., Váci utca 19—21. Budapesti OTP-fiókok: . I., Alagút u. 3. II., Mártírok útja 8—10. V„ Münnich F. u. 6. VI. , Népköztársaság útja 23. VII. , Tanács krt. 1. IX., Ferenc krt. 13. XXII., Kossuth L. u. 31. / & m I _ ft és a megyeszékhelyeken lévő OTP-igazgatóságokon. U a'M'mmmmmum'maettuemmmtimmm'u % % % % % 5% # * %

Next