Magyar Nemzet, 1986. december (49. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-01 / 282. szám

Árat 1,80 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Háttá 1986. BÉKÉS MEGYEI KÖN 1 5601 BÉKÉSCSAJB Pf.: 35. XIX. évfolyam december 1. 282. szám Diák szemmel „Iskola nélkül elképzelhetet­len az életünk, és nagyon fon­tosnak tartom"; „A család mellett az iskola segít abban, hogy az lehessek, aki lenni sze­retnék”; „Járok az iskolába, mert más gyerek is ezt teszi, a felnőttek pedig azt mondják, hogy csak így lehet belőlem ember”; „Ha tehetem, elkerü­löm az iskolát, mert azt kell csinálni, amit mondanak, min­denki ugráltat”; „...nem lá­tom semmi értelmét annak, hogy iskolába járjak .. Ötféle típusú választ idéz­tünk abból a vizsgálatból, amely azt kutatta, milyen a diákok viszonya az iskolához. Veczkó József, a Gyerekek, ta­nárok, iskolák című kötet szer­zője munkatársaival együtt 12 ezer általános és négyezer kö­zépiskolai diák körében vég­zett ezzel kapcsolatban felmé­rést. A munka, amely a Tan­­könyvkiadó Pszichológia­i ne­velőknek című népszerű soro­zatában jelent meg, behatóan elemzi egyebek között az al­sótagozatosok véleményét az iskoláról, három, különböző periódusban, 1967 szeptembe­rében, decemberében, illetve 1968­­júniusában. Elöljáróban szükséges meg­jegyezni, hogy bármilyen kifi­nomultak legyenek is a vizsgá­lati módszerek — zártrendsze­rű kérdőívek, egyéni beszélge­tések az iskolai életet ábrázo­ló képek fölhasználásával a K, L, M, N kezdőbetűs diákok­kal, válasz firtatása, nevelő célzatú elbeszélés ismertetése útján —, a csaknem húsz év­vel ezelőtt végzett vizsgálatok alkalmazása napjaink iskolá­jára csak korlátozott mérték­ben lehet érvényes. Tudjuk, a könyv megjelenési nehézsége­in túl e gazdag anyag földolgo­zása is rendkívül időigényes folyamat, de még ennek fi­gyelembevételével sem feled­hető, hogy a vizsgálatok óta eltelt csaknem két évtized alatt merőben megváltoztak az iskola körülményei. Ebben az időszakban megromlottak a tanítás feltételei, növekedett a zsúfoltság, és több vonatko­zásban rosszabbodott a peda­gógusok helyzete. Mindez figyelembe veendő, ha Veczkó József terjedelmes — nagy részében elméleti alap­vetésű — tanulmányát értékel­jük. Ez azonban nem gátolhat­­ja meg a pedagógusokat ab­ban, hogy bizonyos eviden­ciákat megszívleljenek, és né­mely megállapítást értékük szerint hasznosítsanak. Az el­méleti kutatások alkalmazásá­nak fontosságát a mindenna­pok gyakorlatában a Magyar Pedagógiai Társaság legutóbbi közgyűlésén is hangsúlyozták. Szólt erről hozzászólásában Köpeczi Béla művelődési mi­niszter, és a közgyűlés elé ter­jesztett elnökségi beszámoló­ban is az olvasható, hogy a ko­rábbi közgyűlés egyik határo­zati pontja előírta, ,s a társaság ösztönözze a különböző helye­ken folyó neveléstudományi kutatásokat, szakmai, közéleti fórumot teremtsen megvitatá­sukra .­kezdeményezze kuta­tó- és gyakorló pedagógusok termékeny tapasztalatcseré­jét ,. Bizonyos, hogy Veczkó Jó­zsef tanulmányát — előbbi fenntartásaink figyelembe vé­telével — nemcsak a pedagó­gusok hasznosíthatják, hanem a szülők is. Igaz, a tanítók és tanárok keveset kezdhetnek az olyasféle nyilvánvaló meg­állapítással, miszerint ,fl. kb. húsz fős létszám esetében len­ne képes a tanító a kívánatos mértékben egyénileg is foglal­kozni a gyermekkel", mert joggal megkérdezhetik: ugyan hol az az iskola, ahol ennyi az átlagos létszám, és rajtuk mú­lik-e, hogy ez az optimum vaj­mi ritkán teljesül. Az is evi­dem, és aligha érdemel hosz­szabb elméleti fejtegetést, hogy minél ifjabb a diák, annál kevésbé tudja nevelőinek sze­mélyiségét teljes mélységben értékelni. Nézzük el a gyerekeknek, hogy nem oly­­bölcsek, mint gimnazista társaik, de azért­­ érdemes meghallgatni vélemé­nyüket az iskoláról. Ez a szub­jektív álláspont nem kevésbé fontos ugyanis, mint a körül­ményesen megfogalmazott, fel­­nőttes vélekedés. Nos, a vizs­gálat itt kezd igazán érdekessé válni, amikor az derül ki be­lőle, hogy az alsótagozatos gyermekek viszonya az isko­lához a tanév kezdetén átlago­san 86,5 százalékban pozitív, a legjobb a második és a har­madik osztályosoknál. Decem­berben ez az arány 77,5 száza­lékra csökkent, csak az első­­ osztályosoknál növekedett hét százalékkal. Valamivel kisebb mértékben változott negatív­ra a felsőtagozatos diákok vé­leménye az iskoláról: a szep­temberi 60,25 százalékról 57,5 százalékra. A tanév végén to­vább romlott a pozitív vi­szony: az alsótagozatosoknál 74,5, a felsőtagozatosoknál 52 százalékos. Az ambivalens — tehát egyként pozitív és negatív — viszony aránya a megvizsgált tanulóknál 10,5 százalék, és ennek a sajátos kettősségnek az okait a diákok véleményei alapján a szerző öt tényező­ben foglalja össze. Ebből kü­lönösen az első ok nagyon megszívlelendő a szülők szá­mára is: gyakori, hogy a gyer­mekeket már óvodás korukban rémisztgetik az iskolával, mondván, majd ott megtaní­tanak szófogadásra, engedel­mességre; ha nem tanulsz, szi­gorúan megbüntetnek, a taní­tónak nádpálcája is van stb. A kettős érzet előidézői közé sorolja Veczkó József azt is, hogy az iskolában a sikerek és a kudarcok gyorsan váltakoz­nak, bizonyos tárgyak más tantárgyakhoz képest kedvel­tebbek, mert könnyen megért­­hetőek, hiányzanak a szemé­lyes kapcsolatok gyermek, va­lamint tanító, szülő, kortárs között, és végül nem mindig élhető át a tanult anyag hasz­nossága, értelme. Közoktatási rendszerünk egyik — eddig sem ismeretlen, de viszonylag kevésszer és kel­lőképpen nem hangsúlyozott — gondja a tanuló és a tanár kö­zötti megfelelő kapcsolat hiá­nya. E kapcsolatot megmere­vedettnek tartja a megkérde­zettek 15 százaléka, a szemé­lyes kontaktust közepesnek, a merevséget tűrhet­őn­ek 41 szá­zalék, jónak véli a kapcsolatot és közepesnek a merevséget 18 százalék. Ne legyünk azon­ban szemforgatók, és ne kíván­juk azt a nevelőtől, hogy min­den órán valamennyi gyere­két jó szóval buzdítsa, simogas­sa, becézgesse, feleltesse, mun­kára serkentse. Különösen ak­kor nem, amidőn azt sem tud­ja, hogy a romló körülmények közepette miképpen sajátíttas­sa el tisztességesen a tananya­got. Ilyen helyzetben a tanító és a tanár csak egyet tehet: ki­követeli magának a nagyobb megbecsülést és önállóságot, jobban él az oktatási törvény­ben is lefektetett jogaival. Iskola és diák viszonyát — ha ez eredendően rossz — a peda­gógus önmagában nehezen ja­víthatja meg. Legföljebb ha a szülőket kérheti meg szép szó­val arra, ha már ilyen mér­tékben rosszabbodtak az iskola és benne a nevelők körülmé­nyei, legalább az anyák és az apák, a gyermekek gondvise­lői ne nehezítsék meg iskola és diák helyzetét. Oákac Mete Az iráni kapcsolatok miatt továbbra is nagy nyomás nehezedik a Fehér Házra A szenátusi vizsgálatok előtt újabb személycseréket jósolnak A külpolitikai helyzet A BELSŐ VÁLSÁG MÉLYÜLÉSÉNEK arányában mind több oldal­ról bírálják Ronald Reagant. A bombaként robbant, és a mind több homályos körülményt feltáró úgynevezett Iráni kapcsolaton túl, ellen­érzést váltott ki, hogy a Carswael légitámaszpontra szállították a 0055-ös számmal jelzett B—52-es típusú hadászati bombázót. Sorrend­ben a 131.-et, és ezzel gyakorlatilag túllépték azt a keretet, amelyet a SALT—2 szerződésben megállapítottak. Gerard Smith egykori nagy­követ, aki korábban az amerikai leszerelési küldöttség egyik vezetője volt, rámutatott, hogy a szovjet—amerikai megállapodás előírásainak a megszegése azt mutatja, a fegyverzetkorlátozásnak eddig ér­vényben levő rendszere nemcsak rogyadozik, hanem teljesen össze­omlóban van. A másik küldöttségvezető, Paul Warnsce pedig azt fej­tegette: ezek után a Szovjetunió joggal vélekedhet úgy, hogy növelheti hadászati nukleáris fegyve­reinek a számát, mivel az Egyesült Álla­mok megszegte az eddigi korlátozásokat Ugyanakkor mindketten az amerikai magatartásban látják annak veszélyét hogy a fegyverkorlá­tozási rendszer kiépítése ingataggá vált A súlyánál egyelőre visszafogottabb hangnemben kommentálta a Pravda a SALT—2 megszegését. A lap washingtoni hírmagyarázója úgy fogalmazott Ronald Reagannek a hadügy- és külügyminiszterének a bevonásával hozott döntése arra alapul, hogy a Szovjetunió állítólag megsérti a SALT—2-t Az enyhülést jelentő megállapodás felrúgása mögött azonban élesen körvonalazódik a katonai és a hadiszállítók körének a politikai befolyása, s az a törekvés, hogy szabad kését kap­janak a fegyverkezés folytatásában. A FEGYVERSZÁLLÍTÓK keverték botrányba a Fehér Házat Tehe­ránban is. A­ titokban végrehajtott akcióról mind több adat lát nap­világot s azokból mindinkább kitűnik: az akció jóval nagyobb mérvű volt, semmint azt Washingtonban korábban beismerték. Az ABC tele­víziós hálózat értesülései szerint az Egyesült Államok legalább tizen­­hárommilliárd dollárt fordított az iráni fegyvereladások hasznából a nicaraguai kontrák támoga­tására , azzal egyidőben, hogy a kong­resszus törvényben tiltotta meg az ellenforradalmárok katonai segé­lyezését A londoni The Times ugyanakkor közzétette azt a leleplezést, hogy az ügylet lebonyolításában részt vett többi között Szaúd-Arábia is, s a Washington és Teherán kapcsolatfelvételében magas rangú iráni személyiségek szintén közreműködtek. A botrányt szélesíti, hogy Jacob Nimródi izraeli üzletember Londonban beismerte, ő volt az, aki megszervezte amerikai hadianyagok Iránba történő szállítását A Tel Aviv-i kormány képviselői szerint a nyilatkozó csupán mint magán­kereskedő állt kapcsolatban Teheránnal, és e minőségében juttatta el az Egyesült Államok által engedélyezett hadianyagokat. Nimródi vi­szont azt közölte, hogy „nemzeti küldetést teljesített”, és juta­lmukként Simon Perese akkori miniszterelnök és Jichak Rabin hadügyminiszter köszönetüket fejezték ki az akcióért Az izraeli fegyverszállítások hí­rére Irak Sedli Rabi főtitkárnak címzett üzenetében „megfelelő intéz­kedésekre” szólította föl az Arab Ligát FELTŰNÉST KELTETT Londonban, hogy Margaret Thatcher nyil­vánosan elhatárolta magát Ronald Reagan politikájától. A brit mi­niszterelnök a Le Soir cím­ű belga lapnak elmondta, hogy az amerikai elnök biztosítékai sem nyugtatták meg teljesen a Reykjavikban kifej­tett nukleáris javaslatokat illetően. Margaret Thatcher nyílt elhatá­rolódásának a megfigyelők különös jelentőséget tulajdonítanak, mivel az egybeesik Washington külpolitikájának egyre szembetűnőbb meg­bénulásával. Az eddig sem titkolt brit aggályok nyílt kimondásának az időzítése is messzemenő szándékokra utal, hiszen az megelőzi a Margaret Thatcher elnökségével Londonban összeülő közös piaci csúcs­­értekezletet és a NATO tanácskozássorozatát. (Zs. E.) Washingtoni tudósítónk telex Jelentése Reagan tekintélymentő kísérlete Washington, november 30. Szombati rádióbeszédét arra használta föl Ronald Reagan, hogy fölkérje az amerikaiakat, ne csak az iráni ügyekre figyelje­nek, hanem mindazon kérdésekre, amelyek manapság izgatják őket. Ám a demokrata választ megfo­galmazó Moynihan szenátor, aki annak idején Nixon kabinetjében szolgált, kijelentette: „Az ön el­nöksége összeomlással fenyeget. Még megmenthetné, de csak ak­kor, ha beszél velünk, a kong­resszussal.” A Water­gate-botrány elmélyülésére még jól emlékező New York-i szenátor arra kérte Reagant,­ „tegye rendbe a házát”, s jusson túl ezen a krízisen, mi­nél hamarabb. De az elnöki be­széd — a The New York Times szerint — nem tett kedvező ha­tást a törvényhozásra, amely hét­főn kezdi meg a maga vizsgála­tát A szenátus hírszerzési bizott­sága, amely elve azt feltételezi, hogy a kormányzatban sokkal többen tudtak az iráni fegyver­szállításokról, és különösképpen a kontra kapcsolatokról, mint a le­mondott nemzetbiztonsági tanács­adó, Poindexter, valamint segítő­társa, North alezredes, s a színe elé akarja idézni az említetteken kívül McFarlane volt nemzetbiz­tonsági tanácsadót is. A Capitolium azt kérte a Fehér Háztól, hogy a dokumentumokat őrizze meg, s erre ígéretet is ka­pott. Valószínű azonban, mind Northnak, mind Poldextelnek volt ideje arra, hogy a terhelő ok­mányokat megsemmisítse. Lehet­séges, hogy nem jártak el tör­­vénytelenül, de a lapok is, meg az illetékes kongresszusi bizott­ságok is azt feszegetik, h helyénva­­ló-e, hogy az igazságügy-minisz­ter vezeti a hivatalos vizsgálatot, az a személyiség, aki korábban tanácsokat adott Reagannek az iráni fegyverszállításokkal kap­csolatban, s köztudottan baráti szálak fűzik az elnökhöz. A kong­resszus tehát független testület ki­nevezését követeli. Az elmérgesedő viták és a mind érdekesebb­­találgatások közepet­te egyre nagyobb nyomás neheze­dik Donald Reganra, a fehér házi kabinetfőnökre. Ő tagadja ugyan, hogy­­bármit is tudott volna a­­ kontrák segélyezéséről az­ iráni pénzekből, ám ő fogja össze az el­ nök stábját, s mind a sajtó, amely nemigen kedvelte a gyakorta ar­rogáns Regan­t, mind a kongresz­­szus a menesztését kezdi köve­­telni. A vasárnapi The New York Times már arról számolt , be, hogy az utóbbi napokban a személyzeti főnök veszített befolyásából, s Bush lépett átmenetileg­ a helyé­re, ő tanácskozik naponta az el­nökkel.­­Az alelnök eddig nem nyilatkozott, csupán visszautasí­totta, hogy bármi köze is lett volna a kontrák támogatásához. Óvatosan kell viselkednie, meg kell fontolnia minden szavát, máskülönben búcsút inthet 1988- as elnökválasztási reményeinek. De Bush is tagja a nemzetbizton­sági tanácsnak, s a lapok és a té­vék őt is gyanúba keverték. Voltaképpen már a botrány ki­pattanása előtt­­furcsa fényeik ve­tültek rá, amidőn kiderült, hogy e nicaraguai ellenzéket magán­úton segítők kapcsolatban állhat­nak az alelnök irodájával. A kongresszusi előírásokat a ma­gánsegélyezés nem szegte meg, de most valószínűnek látszik, a nyu­galmazott Secord tábornok, aki a kontraakciót irányította, tudott arról, hogy North milyen pénze­ket hajtott föl például a Hasen­­ius-féle légi szállítások finanszí­rozására. Sőt, jelezte a Times, va­lószínűleg Szaúd-Arábia is részt vett ebben a műveletben, s erről is értesült Record. A hivatalos vizsgálat lezárul­­■ tóig homály fedi a részleteiket, s a megfigyelők azt jósolják,, hogy az elnök csak igen lassan tud majd kilábalni ebből a válságból, amely erőteljesen megtépázta a tekin­télyét. Most valóban jó tanácsok­ra és jó­­tanácsadókra lenne szük­sége. Fölvetődött, hogy Poindex­ter helyét David Abshire, az Egyesült Államok volt NATO- képviselője foglalhatná el; ez az ötlet tetszik Schultznak és Rea­gannek. Abshire alapította 1962- ben a Georgetown egyetem nem­zetközi és stratégiai kutatóköz­pontját Tekintélymentő döntésnek mi­nősítette a lapok egy része azt is, hogy e botrány kibontakozásakor határozta el a kormányzat a 131. szárnyasrakétákkal felszerelt B— 521és bombázó hadrendbe állítá­sát A gép pénteken késő délután érkezett meg­­texasi bázisára, s ez­zel az Egyesült Államok megsér­tette a SALT—2 előírásait A belpolitikai krízis közben — vélték a hírmagyarázók­— Rea­gan azt akarta bizonyítani, hogy változatlanul „él" a döntéshozatal központja. Az sem lehetetlen, a botrány keserítette­ el annyira, hogy minden figyelmeztetés elle­nére elszánta magát a SALT—2 felmondására. Sam Nunn demok­rata szenátor, aki a szenátus had­ügyi bizottságát veszi át január­ban, leszögezte, hogy a Szovjet­unió jobb helyzetben van ,a raké­tagyártás felfuttatásában, az Egyesült Államok tehát maga alatt vágja a fáit, s megkérdőjelezi ítélőképességét a szövetségesek előtt is. Mindazonáltal a B-52-es éppen a hálaadó ünnep és az el­nöki válság dagadása miatt nem keltett nagyobb feltűnést; a Post például vasárnap kishirben je­lentette, hogy az NSZK, Nagy- Britannia, Franciaország és Hol­landia bírálta a SALT felrúgását. BUhó Beke Miklós A londoni The Times szerint Khomeini ajatollah környezete is tudott a titkos amerikai fegyverüzletről Londonból jelenti az MTI. A The Times első oldalán tette köz­zé közel-keleti tudósítójának „na­gyon megbízható teheráni forrá­sokra” hivatkozó exluzív értesü­léseit az amerikai-iráni fegyver­­ügylet méreteiről, és mindeddig ismeretlen politikai vonatkozásai­ról, egyebek közt Szaúd-Arábia közvetítő szerepéről. Robert Fisk, a The Times kö­zel-keleti tudósítója szerint húsz, fegyverekkel, tartalék alkatré­szekkel, harckocsimotorokkal megrakott katonai teherszállító gép érkezett Robert McFarlane­­nek, Reagan elnök volt nemzet­­biztonsági tanácsadójának titkos teheráni látogatása idején az irá­ni Kale Morge katonai repülő­térre. (Reagan elnök első nyilvá­nos beismerése szerint a „jószán­­déknak" kinyilvánítására küldött összes fegyverrakomány belefért volna egyetlen teherszállító re­­­pülőgépbe. Az amerikai fegyver­­szállítmány megérkezése után az iráni légitámaszpont forgalom­­irányító személyzetét Hasemi Rafszandzsani hodzsatoleszlam­­nak, az iráni parlament elnöké­nek utasítására őrizet alá helyez­ték, nehogy kifecseghessék a tit­kos akciót. A The Times teheráni forrásai elmondták, hogy Szaúd-Arábia kulcsszerepet játszott Washington és Teherán kapcsolatfelvételében, amelynek eredményeként meg­szervezték McFarlane titkos iráni látogatását. E források úgy tud­ják, hogy öt magas rangú iráni személyiség vett részt McFarlane missziójának előkészítésében. Kö­zülük a The Times tudósítása név, illetve rang szerint négyet jelöl meg: a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, a parlament­­ elnökét és Ahmedet, Khomeini ajatollah fiát. Úgy tudják, hogy Husszein Al Montazeri ajatollah — Khomeini kijelölt utóda — az ajatollahhoz írt 8 oldalas levelében tiltakozott az ügylet ellen és magyarázatot követelt arra, hogy „miért mocs­kolják be az iszlám forradalmat” az amerikaiakkal és a szaúdiak­­kal folytatott alkudozásokkal. „Úgy tűnik — írja a The Times tudósítója —, hogy amikor Mon­tazeri ajatollah tiltakozó levelét elküldte, még nem volt tisztában azzal, hogy Khomeini ajatollah már tudott a McFarlane-misszió­­ról.” A kereskedelmi hajók biztosítására Nagy-Britannia növeli katonai jelenlétét a Perzsa-öbölben Londonból jelenti a Reuter. A brit hadügyminisztérium szóvi­vője bejelentette, hogy Nagy- Britannia „rugalmas választ ad az újabb Perzsa (Arab)-öbölbeli fejleményekre”, vagyis növeli ka­tonai jelenlétét a Hormuzi-szoros körzetében. Az ott járőröző két

Next