Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

1,80 forint ----- ....— - - —1 ■1 ........ Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA 001 BÉKÉSCSABA Pf.: 35. Hétfő 1987. február 2. L. évfolyam 27. szám Ütveggalya Szomorú, ha egy gyermeknek nincsenek álmai, vágyai, egy tizenéves mindenbe beletörő­dik, egy huszonéves nem akar­ja mindenáron megváltani a vi­lágot. Elkeserítő, ha egy fiatal pesszimista. De mikor nem vol­ta­k passzív kesergők? Minden generációban — még a fényes szelek nemzedékében is — akadtak csak a mának élők, másokkal sodródók. Természe­tesen, ma sincs másként. Leg­feljebb annyi a különbség, hogy mostanában mintha több lenne az elbizonytalanodott, helyét nem találó fiatal. Azon lehet vitatkozni, mennyire veszélyes ez a tünet, de az nem lehet vi­tás, hogy mielőbb tenni kell valamit ellene. Mert a jövőt te­szi kétségessé, ha a ma gyere­kei, ifjú felnőttjei, nem akar­ják megragadni a mindent je­lentő „üveggolyót”, nem úgy készülnek a jövőre, nem úgy veszik át a stafétabotot, hogy meggyőződéssel hisznek az előrehaladásban, meg a célba érésben. Az egy helyben topogásért, az aluljáróban lődörgésért, a nem tanulásért, a tessék-lássék munkavégzésért, a lelkesedni nem tudásért lehet hibáztatni az ifjút. Lehet, de nem érde­mes; elítélni túl könnyű dolog. Meg aztán az ifjúság olyan, amilyen körülötte a külvilág, nem rosszabb, nem jobb köz­vetlen környezeténél, s lassan mindig olyanná formálódik, amilyenre az adott körülmé­nyek teremtette lehetőségek és kényszerek módot adnak. Milyen más volt a helyzet a hatvanas években is! — mondják révedezve a harmin­cas szülők. Akkor mozgott min­den, elérhető közelségben lát­szottak a nagy, meg a kis cé­lok, lehetett tervezni, fejlőd­tünk. Voltak lelkesítő építőtá­borok, forró koncertek, von­zó klubok, hajnalig izzó viták. Technikusok, orvosok, mérnö­kök, szellemi óriások akartunk lenni. És most? A tinédzser fiú otthon tétlenkedik. És nem lel­kesedik, ha azt ajánlják neki: legyen műszaki értelmiség vagy szakmunkás egy gyárban, eset­leg pedagógus. A divatos pá­lyák felé kacsingat, amelyeken könnyebben elérhető az átlagot meghaladó jövedelem. Vagyis anyagiasak — hallhatjuk gyak­ran. E fölfogásban van bizony igazság. Csakhogy. A múltat jól kell ismerni, a történelmünk megszívlelendő tanulságait csakúgy. Ám ma, a távoli, s a közelebbi évek vélt és valós eredményeinek unos-unalomig ismétlése, s fölhasználása jelen nehézségeink ellensúlyozására nem lehet gyógyír. Csak az őszinte szó és a meggyőzés se­gíthet. Azt kell megértetni: ma Azért muszáj a társadalmunk minden tagjának többet tennie az eddiginél, és sajnos so­kaknak több áldozatot is elvi­selniük, hogy mindannyiunk terhe csökkenhessen, eredmé­nyesebbé válhassék az ország gazdasága, gyarapodjunk. Kétségtelen, a bajok felisme­résén és néven nevezésén már túlvagyunk. Vannak előremu­tató és — ami nem mellékes szempont — végrehajtható po­litikai döntések, határozatok is. Most már a vakvágányok föl­szedésén, a jó pályán, a na­gyobb sebességre kapcsoláson a sor. Idősebbeknél, fiataloknál egyaránt, késlekedés nélkül. Az elmúlt hét végén a KISZ Központi Bizottsága felhívás­sal fordult a fiatalokhoz. A jö­vőnk a tét jelszóval meghirde­tett politikai akció az ország előtt álló feladatok maradékta­lan megoldása, az MSZMP Központi Bizottsága 1986 no­vemberi határozatának végre­hajtása érdekében felelős gon­dolkodásra, s mindenekelőtt, cselekvésre szólít fel. A felhí­vás ezekkel a mondatokkal kezdődik: „Történelmi sorsfor­dulót élünk. Nehéz, fájdalmak­kal is járó fejlődés útjára lé­pünk, mely biztató kilátást ígér, vagy a mi korosztályunk számára ismeretlen társadalmi­gazdasági bizonytalanság je­lenti a jövőnket? Másképpen fogalmazva: képesek vagyunk-e új lendületet venni, vagy le­maradunk az egyre kiélezet­tebb nemzetközi versenyben? E kérdésekre a válasz még nem dőlt el. Szándékunk egyértel­mű, de az igazi felelet a min­dennapi cselekvésben szüle­tik.’’ Nyílt, világos, már-már drá­maian megfogalmazott gondo­latok ezek. Nyilván azért, mert nem lehet elégszer, és elég nyomaték­kal hangsúlyozni, hogy tényleg a ma tettei for­mázzák a jövőnket. Meg azért, hogy ily módon is felrázzon és cselekvésre serkentsen min­denkit. Persze, a fiatalok kö­zül elsősorban azokat, akikre jellemző a kivárás, a közélet­től való távolmaradás, a pasz­­szivitás. Akik még nem ismer­ték fel az összefogás szüksé­gességét, nem látják a közös akarat jobbító erejét. A KISZ most minden ifjúsá­gi rétegre, korcsoportra, min­den fiatalra számít, s arra biz­tatja, kéri őket, hogy gyűjtsék össze a környezetükben az elő­relépést szolgáló­­elgondoláso­kat, bátran lépjenek fel a fej­lődést fékező tényezőkkel, a döntések halogatásával, az elv­telen és a bürokratikus meg­oldásokkal szemben. Szülesse­nek javaslatok, programok ar­ra, hogy mit kell az adott mun­kahelyen megváltoztatni ahhoz, hogy ésszerűbbé, gazdaságosab­bá váljék a munka, ténylege­sen javuljon a hatékonyság. Mert — hangsúlyozza ez a do­kumentum is — az ország jö­vője a termelésben dől el. A munkahelyeken. Sok-sok mel­lett azon, hogy sikerül-e a la­zaságot felváltani a renddel, megszüntetni a szellemi és anyagi értékek pazarlását, száműzni a hibás, trehány munkát, s a felelőtlenséget. Hogy gyakorlattá válik-e a tel­jesítményt tükröző anyagi és erkölcsi elismerés, hogy a fia­tal kap-e időben a végzettségé­nek és a képességeinek meg­felelő feladatokat, gondolko­dásra serkentő-e a légkör. Az ifjúságnak címzett, s ré­szükre programot adó felhívás ugyanolyan felelősséggel író­dott, mint ahogyan a novembe­ri KB-határozatot követően előbb a szakszervezetek, majd a Hazafias Népfront megfogalmaz­ta a gazdaságépítésben reá vá­ró tennivalókat. De a különbö­ző szervezetek állásfoglalása nem csak ebben mutat hasonla­tosságot, a tartalmában is, ami természetes, hiszen a gazdasá­gi reform továbbvitele mind­annyiunk érdeke, az előrelépés pedig azonos jellegű határozott tetteket követel mindenkitől. Az ország jövőjét alakító hosszú távú program megvaló­sításában a fiataloknak is sze­repet kell kapniuk. Vállalniuk kell a munkából, a felelősség­ből rájuk eső részt. Aminek nem lehet más az indítéka, mint a jövőbe vetett hit. Horváth IV István A béke ügye elválaszthatatlan a hazai feladatok megoldásától Állásfoglalással zárult a XL országos konferencia Az 1984-ben megtartott legutóbbi értekezlet döntése szerint a magyar békemozgalom ezentúl kétévenként értékeli munkáját, s határozza meg a következő esztendők tevékenységének a fő irányait. Ennek megfelelően a mérlegkészítés, a számvetés és az előretekintés jegyé­ben, ezerkétszez küldött részvételével, január utolsó napján, szomba­ton, Budapesten az építők Rózsa Ferenc székházában összeült a XI. országos békekonferencia. Az ünnepi díszbe öltöztetett kongresszusi termet jelszavak, feliratok ékesítették. A tanácskozás elnökségében foglalt helyet a többi között Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkár-helyettese, a Politikai Bizottság tagja, dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnök­helyettese, valamint Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára, s jelen voltak a társadalmi és tö­megszervezetek, az egyházak, a Magyarországon élő nemzetiségek képviselői, sok je­lentős közéleti személyiség, hírneves tudós, s a művészeti élet kiváló­ságai. Külön köszöntötték az eszmecsere legifjabb és legidősebb rész­vevőjét, a 15 éves Besenyő Jüdítőt, aki a Békés megyei Zsadányból jött a tanácskozásra, s a 85 esztendős, örökifjú és fáradhatatlan dr. Pesta Lászlót. A konferenciára érkezett szabolcsi küldöttek kosárszámra hoztak almát ajándékba-kóstolóba szülőföldjükről. A rendezők fotókiállítást rendeztek a tanácskozás vendégeinek. A Békét! című tárlaton az érdek­lődők Cránitz Miklós és Székely György fotóművészek képeit tekint­hették meg, köztük a kétségbeesetten síró gyermekről készült meg­kapó portrét, az ágyúcsőben tojást ábrázoló felvételt, s a­z összeragasz­tott földgömböt. Rengeteg dísztáviratot, köszöntő levelet hoztak a postások: üzemek, gyárak, vállalatok, intézmények, szövetkezetek, iskolák, békeközösségek kívántak eredményes, jó munkát. Az újjáalakult Országos Béketanács már a konferenciát megelőző napon, pénteken délután megtartotta alakuló ülését, s megválasztotta tisztségviselőit, az új elnökséget is. Minderről Nemes Péter, az OBT tagja, a Magyar Televízió elnökhelyettese számolt be. Ezt követően a mozgalom pénteken megválasztott új elnöke, dr. Sztanyik B. László kutatóorvos, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatója emelkedett szólásra. A konferencia részvevőinek üdvözlése után az elnök megnyi­tójában megemlékezett az OBT- nek a legutóbbi békekongresszus óta elhunyt tagjairól, s köszön­tötte az OBT új tagjait, illetve tiszteletbeli tagjait. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a béke­mozgalom ereje világszerte to­vább növekedett, s ma már min­denütt számottevő tényezője a háborús veszély elhárítását célzó kezdeményezéseknek, a világbéke megőrzésének. Rámutatott, hogy tovább kell erősíteni az értelmi­ség békemunkáját, mind több tudóst, pedagógust és művészt kapcsolva be ebbe a tevékenység­be, hiszen a­­békemozgalom ér­telmiségi aktivistái érzékletesen, meggyőző erővel tudják bemutat­ni az atomháború fenyegető ve­szélyeit. A csernobili atomerőmű bal­esete — mondotta egyebek között Sztanyik B. László — ismételten felhívta a figyelmet arra is, mi­lyen súlyos következményekkel járna egy esetleges nukleáris há­ború. Ezekre a veszélyekre fi­gyelmeztetik a világ közvélemé­nyét és a politikusokat a béke­mozgalomban tevékenykedő tu­dósok is. Kutatásaik nyomán olyan fogalmak kerültek a köz­tudatba, mint például a „nukleá­ris tél", amely az atomháború túlélőit fenyegeti. Ugyancsak tu­dományos érvekkel alátámasztott megállapítás, hogy a kilotonnák millióival mérhető, pusztító erő­vel rendelkező atomtöltetek nem növelik, hanem éppen ellenkező­leg: csökkentik a nemzetek biz­tonságát. Ugyanakkor a nukleá­ris energia békés felhasználása előtt nagy jövő áll. Az atomerő­művek helyettesíthetik, illetve pótolhatják a kimerülőben levő energiahordozókat — mutatott rá az OBT elnöke. Végül meggyőző­dését fejezte ki, hogy a mostani tanácskozás is hozzájárul a ma­gyar békemozgalom hatókörének szélesedéséhez, a háborúellenes erők világméretű küzdelméhez. Barabás Miklós: A mozgalomban mindenkinek helye van Vitaindítójában Barabás Mik­lós, az Országos Béketanács fő­titkára hangsúlyozta: nagy vál­tozások jellemzik az előző béke­­konferencia óta eltelt időszakot. Olyan leszerelési program szüle­tett, amely az ezredfordulóra az egész világot, minden szögletét meg kívánja szabadítani az atom­fegyverek terhétől. Moszkva mel­lett Genf, Budapest, Stockholm és Reykjavik neve jelzi a kedve­zőbb nemzetközi légáramlatot. Ebben a jó irányú és felgyorsult mozgásban vált napjainkra nem­zetközileg is elfogadott követe­léssé az atomfegyverek megsem­misítése, az űrfegyverkezés meg­­akadályozása. Ugyanilyen újsze­rű javaslatok születtek a hagyo­mányos és a vegyi fegyverek csökkentésére, a helyi konfliktu­sok megoldására, a biztonság erő­sítésére. Ezek a célok egyértel­műek, világosak és cselekvésre ösztönzőek. Távlatot nyitnak, fel­adatot adnak és jó szívvel vál­lalható kötelességet kínálnak va­lamennyi békeszerető erő, így a magyar­­békemozgalom számára is — hangsúlyozta. Az OBT főtitkára a továbbiak­ban kifejtette: megsokszorozott cselekvési lehetőséggel szolgált a nemzetközi békeév tavalyi ese­ménysorozata. A hazai­­békemoz­galom nem törekedett nagy tö­megdemonstrációkra, ugyanakkor megszaporodtak a kisközösségi fórumok. Személyesebbé, közvet­lenebbé, érdekesebbé és folyama­tosabbá vált a munka. A mozga­lom, amelyet élénk vitaszellem hatott át, testet kínált a különbö­zőségnek, bátorította az önkifeje­zést. Újabb és újabb békeközös­ségek, csoportok alakultak, szak­mai mozgalmak szerveződtek, s ezek életképessége, edzettsége mind egyre nőtt. Más és más értékelések fogantak, új módsze­rek terjedtek. Mindezekkel együtt a magyar békemozgalom telje­sebbé vált, s fő céljaiban egysé­ges maradt. A magyar politikai­­és társadalmi életiben olyan he­lyet vívott ki magának, amelynek megőrzése felelős magatartást, további elszántságot kíván vala­mennyi önkéntes munkástól. An­nál is inkább — tette hozzá —, mert a magyar békemozgalom terveire és tetteire határainkon túl i­s sokan figyelnek, bár nem mindenütt buzdító rokonszenvvel. Helyes volt az a két évvel ez­előtti kiindulási alap, hogy ma Magyarországon is új helyzetben kell a maguk útját járniuk a tár­sadalmi szervezeteknek, mozgal­maknak — hangoztatta az OBT főtitkára. Hozzájárulásuk nélkül elképzelhetetlen annak az össz­társadalmi programnak a kidol­gozása és valóra váltása, amely­ben világosan kifejezésre jut a Magyar Szocialista Munkáspárt­nak az átalakulások és reformok iránti elkötelezettsége. A magyar békemozgalom a X. országos bé­kekonferencia állásfoglalása alap­ján, az együttműködő társadalmi szervezetek közösségében vállalt feladatokat ebből a nemzetgya­rapító munkából. Így egyebek között arra törekedett, hogy a béke ügyében csökkentse a tör­vényhozó, a kormányzati szervek és az állampolgárok közötti tá­volságot, s érvényesítse a mozga­lom kezdeményező, döntéselőké­­szítő szerepét. A mozgalom társadalmi bázi­sáról szólva rámutatott: mindad­dig, amíg ez közfelfogássá nem érik, hangsúlyozni kell, hogy a békemozgalomban mindenkinek helye van, aki a közös célokban a magáéra lel, aki azokért fele­lősen tenni kész. Tekintse a bé­két akár a szocializmus eredmé­nyének, akár isten ajándékának, békességnek, belső­­békének vagy megvívandó küzdelemnek, a fej­lődés céljának. A békemozgalom egységének alapja az, hogy valamennyien békét akarunk — mutatott rá Barabás Miklós. — De arról már sokoldalú eszmecsere folyik, hogy milyen békét kívánunk, s megőr­zésében, gazdagításában milyen utakat választunk. Ebben a szel­lemben, határozottan és egyértel­műen foglalt állást a mozgalom egyebek között olyan kérdések­ben, mint a csillagháború eluta­sítása, az atomkísérletek betiltá­sának sürgetése, a helyi konflik­tusok békés megoldása, a hagyo­mányos fegyverzetek csökkenté­se, vagy a terrorizmus megféke­zése. Olyan, kevésbé megszokott kérdésekkel is foglalkozik a moz­galom, mint a katonai szövetsé­gek kölcsönös feloszlatása, ha­zánk nukleárisfegyver-mentes státusának megőrzése, a katonai költségvetések csökkentése. Külön említést érdemel a ha­zaszeretet ügye. Szomorú érték­válság jele, hogy nálunk manap­ság egyesek a kokárda hosszúsá­gával mérik ezt. Kell a kokárda is, de a hazaszeretetnek minde­nekelőtt a XX. század végi, a következő évezred Magyarorszá­gáról, annak milyenségéről, és leginkább az ahhoz fűződő sze­mélyes viszonyról kell vallania. Nekünk nemcsak ebben a hazá­ban, hanem ebben a térségben is kell élnünk, másokkal együtt. És ebben benne foglaltatik a ha­táraink mentén élő magyarság és valamennyi szomszédos nép sor­sa, lehetősége is. Nemzetünk nem gyarapodhat a közösség többi tagjától függetlenül, azok kárá­ra. De ez fordítva is igaz. A béke ügye sem haladhat elő­re, ha fontos gazdasági kérdé­sekben nincs meg az egyetértés — emelte ki az OBT főtitkára. — Hiszen a béke a folyamatos fej­lődés egyensúlyi állapota, ame­lyet gazdasági veszélyek éppúgy érhetnek, mint politikai, eszmei, erkölcsi fenyegetések. E szellem­ben a béke ügye nemcsak politi­kai kérdés, hanem erkölcsi is. Túl azon, hogy közösségteremtő erő, a társadalomban folyó érték­átrendeződés figyelemmel kíséré­sében, sőt, formálásában is ille­tékes a békemozgalom. A békemunka aktivistái kezet nyújtanak mindenkinek, aki jó szándékkal fogadja közeledésü­ket. Nemzetközi munkájában a hazai békemozgalom méginkább a bizalom erősítése, az együtt­működés lehetőségeinek megsok­szorozására törekszik. Ennek je­gyében vesz részt a Békevilágta­nács munkájában, s szorgalmaz­za politikájának korszerűsítését — mondotta egyebek között Ba­rabás Miklós. Beszédét követően a plenáris ülésen megkezdődött a vita. Csehák Judit: Felelősség az egész emberiségért A tanácskozáson felszólalt Cse­­­­hák Judit is, a­ki az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Miniszter­tanács nevében üdvözölte a részt­vevőket. " Pontosan nem mérhető, hogy tágabb hazánk, Európa legutóbbi négy évtizedének szélcsendes tör­ténelmében mekkora szerepet ját­szottak a sokszínű, eltérő ideoló­giai és politikai nézeteket valló békemozgalmak — mondotta be­vezetőjében. — Az azonban bizo­nyos, hogy egyetlen olyan kor­mány sincs ma kontinensünkön, amelyiknek ne kellene döntései­nél számba venni­e hatalmas erőt. A békemozgalmak ébresztet­ték rá az embereket a nukleáris fegyverek világpusztító képessé­gére, figyelmeztettek, hogy ha a mai fegyverkezési ütem folytató­dik, 2000-ben háború nélkül is egy alapvetően szegény világban fogunk élni, s bizonyították, hogy a biztonság a fegyverzeteknek je­lenleginél jov­al alacsonyabb szintjén is megteremthető. A kormány elnökhelyettese a továbbiakban kifejtette: a nem­zetközi békemozgalmat — érthe­tően — ideológiai és politikai­ kü­lönbségek osztják meg. Országunk nyitottságának, aktív külpolitiká­jának köszönhetően számunkra mégis az a természetes, hogy a hazai békemozgalom keresi a kap­csolatot és a közös cselekvési te­rületet minden olyan háborúelle­nes csoportosulással, amelyikkel valamilyen formában együtt tud működni az enyhülés és a lesze­relés érdekében. De nemcsak a szervezett békemegmozdulások, kétoldalú, többoldalú tanácskozá­sok segítik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány kül­­kapcsola­ta­ina­k építését, hanem az állampolgárok egyéni és kisebb­­nagyobb csoportokban kifejtett „békediplomáciája" is. A fiatalok sürgető türelmetlen­sége nagy hatást gyakorol a­­bé­kemozgalom­na­k mutatott rá. Ők ugyanis mást és másképpen a­karnak tenni a békéért, mint a mai felnőttek, vagy elődeik. Mint­hogy más az a magyar társadalom­­ is, amelyben a politikai élet ré­szeseivé válnak. Amikor a társa­dalom és a gazdaság minden kö­zegében egyre nagyobb terepet kap az öntevékenység, természe­tes igény, hogy a békemozgalom se felülről építkezzék, hanem ösztönözze egyes csoportok, klu­bok szerveződését. Az Országos Béketanács vezetése az utóbbi években sokat tett ennek érdeké­ben, nem ijed meg a fiatalok heves tévedéseket is­­tartalmazó vitáitól, sőt buzdítja is őket a disputára. Méltányolnunk kell azt is, hogy a jövő évezredben fel­nőtté érő nemzedék nem csupán a békés jövőt fenyegető veszé­lyek ellen akar­­harcolni, hanem konkrét, magasztos, a gondokait radikálisan megoldó célokért, pél­dául az atomf­egyvermentes Euró­páért, benne egy gazdaságilag és társadalmilag fejlettebb, gondta­lanabb, otthonosabb hazáért. Azok a fiatalok, akik békekisáb­­bokban ed­zik vita­készségüket, sa­játítják el az érvelés meggyőző mesterségét, jól hasznosíthatják majd ezeket a képességeket a ha­zai belpolitikai életben, a mun­kahelyen, vagy éppen tanácstag­ként, képviselőként. A mozgalomban az ifjúság va­lamennyi korcsoportja értelmes cselekvési terepet talál magának — emelte ki Csehák Judit. — Napjainkban azok a fiatalok kap­csolódnak be a békemunkába, akik a 70-es évek első felében, az enyhülés szép korszakában kezd­tek eszmélni a világra, s így — különösebb élettapasztalat nélkül is — különbséget tudnak tenni a népek közötti békés egymás mellett élés viszonylag felhőtlen korszaka és a feszültségekkel ter­hes nemzetközi légkör között. Felhívta a figyelmet ama, hogy a védelmet nyújtó meleg családi légkörben nevelkedő gyermekek sokkal könnyebben dolgozzák fel magukban a külső veszélyeket, mint azok, akiknek otthonában a szülők között is dúl a háborús­kodás. Ez arra figyelmezteti­ a felnőtteket, hogy a békemozgalmi munkát — éppen a jövő felnőtt nemzedékének kiegyensúlyozott fejlődése érdekében — saját csa­ládjuk belső békéjének, nyugal­mának­­ megteremtésével kell kezdeniük. Szólt arról is, hogy Magyaror­szágon nemcsak a különböző fog­lalkozású, hanem az eltérő világ­nézetet valló emberek egyetérté­sére is számíthat a békemozga­lom, így a magyar egyházak a nemzet és az emberiség sorsáért érzett felelősségtől vezérelve se­gítik békepoli­­tikánk­at. — E tanácskozásra készülődve — időnként kicsit meghatódva —

Next