Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

Hétfő, 1987. február 2. Befejeződtek a szakértői vizsgálatok Helyreállították a Batthyány-mauzóleum feldúlt koporsóit Lapunk olvasóit nemrég tájé­koztattuk arról, hogy 1986. de­cember 17-e, és 1987. január 11-e között ismeretlen tettesek levet­ték a Mező Imre úti temetőben lévő Batthyány-mauzóleum bejá­ratát lezáró vasajtó lakatját és behatoltak a kriptába. Vandál módon betörték a koporsók fe­delét borító vastag üveget, fel­vágták és kifeszítették a leciné­zett fémkoporsókat, összetúrták az eltemetettek földi maradvá­nyait, nyilvánvalóan ékszerek után kutatva. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság szakértőkből álló bizottságot hívott össze, akik haladéktala­nul megkezdték a kár felbecsülé­sét. A munka jellegéből követ­kezően történész, művészettörté­nész és antropológus alkotta a bi­zottságot. A történelmi dokumentumokat dr. Simon Péter, a Magyar Nem­zeti Múzeum őjkori osztályának vezetője gyűjtötte össze. Batthyány Lajos perének ira­tait 1849. október 3-án terjesz­tette fel az ügyben eljáró hadbí­róság báró Haynau tábornagyhoz, aki az ácsi főhadiszálláson tar­tózkodott. Haynau a kötél általi kivégzésre szóló okiratot hala­dék nélkül megerősítette, és még aznap külön futárral Pestre küldte. Az ítéletet október 5-én hirdették ki, fél 9-kor törtek pálcát a vádlott felett, majd rög­tön a siralomházba vezették. A búcsúlevél elveszett Batthyányné Zichy Antónia egy, az Újépületben szolgálatot teljesítő honvédtől értesült az íté­letről. Megpróbált kegyelmet eszközölni férje számára, de eredménytelenül. Batthyányné — akitől férje már a per alatt mér­get kért — elhatározta, hogy él­ve az ötperces búcsúlátogatás en­gedélyével, tőrt csempész be a si­ralomházba, a megszégyenítő ki­végzésre ítélt miniszterelnöknek. Egy tollkést sikerült is átadnia, ami jelenleg a Nemzeti Múzeum tulajdona. Az elítélt este 9-től 11 órái­g járkált a szobájában, lépteit az alatta bebörtönzött fogolytár­sai jól hallották. Később leült az ágya szélére és megírta fele­ségének azt a búcsúlevelet, ame­lyet az özvegy kívánságára, an­nak halálakor — 1888. szeptember 29-én — koporsójába tettek. A helyszíni vizsgálat során a búcsú­levelet nem találták,­ így valószín­­űsíthető, hogy a tettesek kivet­ték. A levél szövegét Friedrich ferences szerzetes közölte teljes terjedelmében. A Horváth Mi­hály által közölt kivonatos fordí­tás közismert. Feltehetően az ere­detileg német nyelven írott levél tartójának textilborítását talál­tuk meg az özvegy koporsójában, elég rossz állapotban. A levél befejezése után lefe­küdt a gróf és először megpró­bálta szíven szúrni magát, de a tolikés keresztvasa elakadt a mellkasán. Majd a karján ejtett sebet — nyilván az ereit próbálta felvágni —, végül, miután ez sem sikerült, a nyakát sértette meg, hogy legalább az akasztástól meg­kíméljék. A sebtében összehívott orvosi bizottság különböző erősí­tő szerekkel csak arra tudta al­kalmassá tenni, hogy golyóval végezhessék ki. Este 6 óra tájban vezették le az Újépület előtti Holzplatzra. Hat vadászkatona lépett elő, és az első három lövés­re emelte fegyverét. A miniszter­­elnök letérdelt, szemét Ungváry tábori káplán kötötte be. Bat­thyány fölkiáltott: „Aller Jäger, Éljen a haza!" A lövések eldör­dültek, mindhárom golyó talált: egyik a szívét, másik a mellét, harmadik a homlokát fúrta át. A holttestet — mint ismeretes — éjjel a ferencrendiek templo­mának kriptájába temették. A sírboltra később is csak G. B. L. monogrammal jelölt márványlap került, nehogy kiderüljön a félt­ve őrzött titok. A tetem újrafelvételére azután került sor, hogy 1870-ben Pest vá­ros közgyűlése határozatban mondta ki: a város területén lévő templomokba közegészségügyi okokból nem engedélyeznek több temetést és a korábban létesült sírboltokat le kell zárni. Attól való félelmükben, hogy így eset­leg elkallódik Batthyány Lajos teteme, amellett döntöttek: át­viszik a Kerepesi temetőbe. A költségeket Pest város vállalta magára. Kijelölték azt a helyet, ahol egy kis dombon kőkereszt állt, a mai mauzóleum helyét. Ékszer nyomok a csontokon 1870. március 9-én, délután 4 órakor a bizottmány számos tag­ja és az elhunytat képviselő Bat­thyány Elemér — a miniszter­elnök fia — jelenlétében sor­ ke­rült a hivatalos agnoszkálásra a ferencesek kriptájában. A halott­­szemle jegyzőkönyve többek kö­zött ezt tartalmazta: „ ... Az egész hulla maradvány posztókelméből készült ruházatba volt öltöztetve. Egyes részét illetően még tisztán meg lehetett különböztetni a je­lenvoltak emlékében élő dús szakállt... Sőt a homlokcsont behorpadt bal felén a horpadás szélén egy határozottan simaszélű 3/1 hüvelyknyi átmérőjű félkör alakú rést is lehetett látni, mely egész valószínűséggel a koponyá­ba hatolt golyó által okoztatott." Az azonosság megállapítása után a tetemet áttették egy bronz koporsóba, majd június 8-án, és 9-én a ferencesek templomában nyilvánosan felravatalozták. A gyászünnepélyt június 9-én ren­dezték, amikor több ezres tömeg kíséretében kivitték a koporsót a Kerepesi temetőbe. Rövidesen felépült a mauzó­leum és Batthyány Lajost követ­te hároméves unokája, Beniczky Lea (1888), majd özvegye, Zichy Antónia (1888), leánya, Beniczky­­né Batthyány Ilona (1929) és fia, Batthyány Elemér (1932). A történész után az antropoló­gus szakértőké a szó. Dr. Kiszely István és e sorok írója vizsgálta meg az elhunytak maradványait. A miniszterelnök teteme — ami a korabeli jegyzőkönyvekből is kitűnik, — már 1870-ben is rossz állapotban volt. A mostani boly­gatás során koponyája teljesen összetörött, így a golyó bemeneti nyílása nem volt azonosítható. A méretek alapján számított ter­mete 173 cm volt. Irodalmi ada­tok említenek egy kartörést­­ is, ami nem igazolható, feltehetően nem volt törés, csak kisebb sé­rülés, vagy a hiányzó vállövet érintette. A csontokon található patinyanyomokból — ékszerek okozta elszíneződés — következ­tethető, hogy nem eredmény nél­kül kutattak a tettesek, főképp a női sírokban. Zichy Antónia és Batthyány Ilona számított életbeni terme­te is magas volt, feltűnően szép arcvonásokkal. Batthyány Lajos­­nénál a csigolyákon talált elvál­tozás alapján, lezajlott TBC-s fertőzésre lehetett következtetni. A testrészek rendellenes helyze­téből a bolygatás mikéntje és mértéke pontosan követhető volt. A miniszterelnök Elemér fia megdöbbentő hasonlóságot muta­tott apjához, csak magasabb volt. Bajsza, szakálla viszonylag épségben maradt. Fekete magyar ruha Fontos szerep jutott F. dr. Dózsa Katalin művészettörténésznek, az MNM Textilgyűjteménye vezető­jének. A megmaradt, sokszor csak igen kevés ruhafoszlányból és néhány gombból kellett követ­keztetnie a viseletre. Batthyány Lajoson fekete ma­gyar ruha volt, igen rossz álla­potban. Feleségén fekete damaszt­­selyem látogatóruha, amely meg­felelt özvegyi státusának. Bat­thyány Ilonát — idős kora elle­nére — teljes magyar díszruhában temették el, feltehetően nála volt a legtöbb és legértékesebb ékszer. Gróf Batthyány Elemér fekete magyar díszruhában feküdt. Az anyagminták részletes elemzése még folyik, eredményéről tájé­koztatjuk olvasóinkat. A Fővárosi Temetkezési Inté­zet igazgatója Balázs Attila, a Sírkert vezetője Triff Viktor, va­lamint a BRFK Vagyonvédelmi alosztályának munkatársai min­denben a szakértők segítségére álltak. Új derékaljat, új szemfe­dőt kaptak az elhunytak, a meg­rongált koporsókat a sírkert szakemberei restaurálták, majd újra lecinezték. Illő végtisztesség megadása után — január 29-én — a bizottság eredeti állapotában átadta a mauzóleumot a Sírkert vezetőjének. A nyomozás a tettesek után nagy erőkkel folyik (hankó) A MAGYAR NEMZET OLVASÓ­szolgálatának JOGI, ÉPÍTÉSZETI és ORVOSI TANÁCSADÁSÁNAK helye és időpontja: Almásay téri Sabadidőközpont, Budapest VII., Almássy tér­­, ül. emelet 316. Időpontok: Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészet! tanácsadás: a hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 17.30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén 14 órától 17 óráig. Magyar Nemzet Hivatásos házigazdák A vendég szeretné, ha megértenék Sokan eltévedtek a konferen­ciára sietőik közül a Novotel mel­lett épült Budapest Kongresszusi Központnál. Bár a vendégek többsége otthonosan mozog az elegáns szállodák világában, arra azonban kevesen számítottak, hogy a főbejárat helyett egy oldalajtót kell keresniük, ahol bejuthatnak az idegenforgalom­ban dolgozó ifjú szakemberek tanácskozására. Több mint két­százan vitáztak,­­ érveltek, java­soltak, kérdeztek a KISZ közpon­ti bizottsága és a Vezetési és Szervezési Tudományos Társaság rendezvényén. Ki fizeti a nyelvtudást? Beszélgetőtársaimat először ar­ról kérdeztem, amiről a vitában a legtöbben szóltak. Milyennek tartják az idegenforgalmi szak­emberek képzését? — Az idegenforgalomban min­denből üzletet csinálnak, így a képzésből is — véli Jakab Gábor, aki Tatabányáról érkezett. — Nálunk Komáromban aki fizet, az járhat idegenvezetői tanfo­lyamra, de egy 25 fős „osztály­ból” legfeljebb öten kapnak majd rendszeresen csoportot. — Meggyes István, az Országos Idegenfor­galmi Hivatal vezetője mondta: aki vendéglátással foglalkozik, annak értenie kell a pszicholó­giától kezdve a pénzügyeken át a biztosítási jogig sok minden­hez. Nem arra van szükség, hogy sok ember legyen, aki kevés do­loghoz ért, hanem arra, hogy aki a szakmában dolgozik, az jól képzett legyen. Egy városnéző buszban harminc-harmincöten ülnek. Ezek a külföldiek elsősor­ban az idegenvezetőtől hallottak alapján ítélik meg Magyarorszá­got. Annak alapján is, hogy mi­lyen vicceket mesél nekik. — Rendkívül kínos az is, ami­kor kiderül, hogy a vezető és csoportja nem értik egymást — jegyzi meg Czérna Katalin, Nyír­egyházáról. — Sokat panaszko­dunk, hogy nálunk az emberek nem tudnak nyelveket, de keveset teszünk ennek megváltoztatásá­ra. Pedig az a minimum, amit a külföldi elvárhat tőlünk, hogy a szállodában értsék meg, amit mond. Ha az emberek az általá­nos és középiskolában nem ta­nulnak meg semmilyen nyelvet, akkor legalább a szakmába ke­rülve pótolják ezt. — Ez nem olyan egyszerű — vág közbe Jakab Gábor. ■— A cé­gek sokszor nem vállalják a nyelvtanulás költségeit, pedig ez a befektetés biztosan megtérülne nekik, és egy pályakezdőtől alig­ha lehet elvárni, hogy sok tízezer forintért tanuljon. Még ha tisz­tességes nyelvpótlékot kapna a nyelvvizsgák után.... — Ez is egyfajta álláspont, de szerintem aki igazán szereti a szakmáját, az mindent megtesz azért, hogy képezze magát. Saj­nos sokan vannak, akik csak azért jönnek ide, mert azt hiszik, itt gyorsan sok pénzt lehet keresni — jegyzi meg Csaholczi László, a Szabolcs-Szatmár megyei KISZ Bizottság munkatársa. A szolgál­tatásban dolgozó fiatalokkal fog­lalkozik, korábban maga is ven­déglátós volt Úgy tűnik, annak sem könnyű, aki jól képzett, magasan kvali­fikált szakember. Mundrut­zó Györgyné, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola oktató­ja panaszolta: itt a tanácskozá­son is találkozott három-négy éve, jó eredménnyel végzett hall­gatójával, aki még mindig olyan munkát végez, amelyhez felesle­ges a diploma. Az természetes, hogy alulról kell kezdeni, de lehetőséget kell adni a fiatalok­nak az előrelépésre is. Megriadnak az előléptetéstől Parti János, a HungarHotels vezérigazgató-helyettese szerint azért is nehézkes a fiatalok folya­matos előrelépése, mert például a HungarHotels 1970-ben nyi­totta meg az Intercontinentalt, a következő szállodáját csak 1931- ben avatta. Ezután gyors egymás­utánban négy szálloda készült még el. Nyilvánvaló, ha üteme­sebben nyílnának meg az új há­zak, akkor az elhelyezkedés min­den évben könnyebb lenne. A HH legidősebb szállodaigazgatója egyébként még csak ötvenhárom éves. A többi vezető is messze van még a nyugdíjtól. — Nehéz eldönteni, melyek azok a munkakörök, amelyekben felső­fokú végzettség kell — véli Kőllegvári Ferenc, a Danubius vezérigazgató-helyettese. Aki ven­dégekkel találkozik, legyen min­dig jól felkészült. Hiányoznak a felsőfokú szakképzettségű fiata­lok. Egyrészt sorra nyílnak az új szállodák, másrészt, sok olyan lehetőség, például kisvállalkozás van, amely elszívja a munkaerőt. Különben nemegyszer tapasztal­tam már, hogy amikor előléptet­nénk egy fiatalt, riadtan tiltako­zik és nem vállalja a magasabb tisztséget. Szófrádi Sándor, a KISZ KB titkára hozzáteszi: " A fiataloknak általában nem az a gondjuk, hogy nem ke­rülnek rögtön vezető pozícióba, hanem az, hogy nem végezhet­nek értelmes, szakképesítésüknek megfelelő munkát. Ma Magyar­­országon talán a diplomások munkaereje a legolcsóbb. Ha többet kellene a vállalatoknak fizetniük érte, akkor meggondol­nák, hogy például a pénzváltó pultnál diplomás üljön-e. Tudjuk, mit választanánk Hogyan látják jövőjüket a Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola harmadéves hallgatói? — Nekem a HungarHotelsszel van szerződésem — mondja Glatz Tamás. — Ha végeztem, a Fla­­mencóban helyezkedem el. Itt két gyakornoki év után dönthetem el, mihez van kedvem. — A Fórummal kötöttem szer­ződést, ahol már a főiskola előtt dolgoztam egy évet — meséli Szerb Gábor. — Egyelőre nincs szerződésem, de én is szállodába szeretnék kerülni. Utazási irodába csak akkor mennék, ha nagyon jó ajánlatot kapnék — jegyzi meg Selényi Zsolt. — A kívülállók úgy vélik — magyarázza Szerb Gábor —, hogy a kétéves gyakornoki rendszer nagyszerű találmány. Egy szállo­dában négy nagy terület van: a konyha, az étterem, a porta és környéke, valamint az emeletek. A két év alatt ezt a négyféle dol­got kell megismerni. A mi évfo­lyamunk az első, amelyik egy félévet már eltöltött az Erzsébet Szállóban, ahol másfél-másfél hónapig mindegyiket kipróbál­hattuk, így mi már többé-kevés­bé tudjuk, mit szeretnénk csinál­ni, és mi az, amihez semmi ked­vünk nincsen. Ezért remélem, nem kell a két évet gyakornok­ként eltölteni. — Külföldi szállodai ösztön­díjról nemigen tudok — teszi­­hozzá Selényi Zsolt —, pedig nem lenne rossz egy fél évet el­tölteni a Svájci Szállodaipari Egyetemen, ami a világon a leg­jobb ilyen intézmény. Dési János Verebes István, Sterbinszky és Pók — Miért veszi maga ezt az új­ságot? — Hogyhogy miért?!... — Oda-vissza lapozgatja, meg­állás nélkül zizegteti, lebegteti és kiveri vele a szememet. — Édes uram, itt naponta tör­ténnek események! Itt, kérem, történelem formálódik. Itt hóna­pok óta konkrétumokról lehet ol­vasni. Itt át lehet látni, mi a kon­cepció. És hát itt napokkal ez­előtt határozott, szabatos, kemény mondatokkal elemzés volt olvas­ható, itt meg lett mondva, hogy... — Itt? — Itt az újságban...! Hogy OTT mi a baj! Hogy mi nem me­het tovább. Itt érthetően ki volt nyomtatva, hogy mi a koncep­ció! — OTT!... — Hát persze kérem!!!... Itt SORSDÖNTŐ mondatok voltak! Vagy maga nem olvasta?!... — Régen az újságban szagok voltak. — Maga valóban egy légüres fejű, dekadens vadszamár. — Szagok voltak, zajok, han­gulatok. — Maga nem akarja észreven­ni, hol él! És hogy mikor!... — Én arról beszélek, mi volt az újságban régen. — De hát kit érdekel, hogy mi volt az újságban régen, amikor itt be vagyunk avatva SORS­DÖNTŐ célkitűzésekbe... — Egyszer a kezembe akadt egy régi újság. — Mondja, maga hallja, amit én mondok?!... — Nem volt benne semmi SORSDÖNTŐ. — De most van! És áldja az eget, hogy végre tudomással bír­hat olyan alapvető állásfoglalás­ról, mint hogy... — Szemlélődés volt benne, tű­nődés, legfeljebb egy renyhe só­haj. Csupa személyes semmiség. Megeszi a pogácsa másik felét is? — Képzelje, megeszem! Ott van még magának a tányéron hat darab.. .­ — Régen az újságban... — IVa, állj!... — Mit akar? — Hagyja nekem, Sterbi­ém, a „régen”-t!... Most nem a „ré­­gen”-ről van szó. Épp, hogy nem a „régen”-ről! — Egyértelműbb, ha azt mon­dom, hogy „akkoriban” ?!... — De hát, miért?! Akkoriban nem írtak SORSDÖNTŐ kérdé­sekről?! , —■ Esetleg utólag. Előre nem ruházták rá az újságolvasóra a jövőt. Ezért aztán mindegy volt, hogy végigbetűzte-e mindazt, ami arról szólt, amin már úgysem lehet... — Hát éppen ez az! Itt FELE­LŐSSÉG van vállalva, kiskecs­­kém! Itt be vagyunk avatva ... — Ne tunkoljon bele a tükör­tojásomba! — Tudatosítva van, hogy tör­ténelmileg olyan pillanatban élünk, amikor... — Egy márványfehér színű női kar...­ ........................................7?? — Egy márványfehér színű női kar, amelyik reggel fél kilenc­kor a Nagydiófa utca valamelyik bérházának harmadik emeletén kizárja a fátyolszemcsés ablak­táblát. — Feladtam!... Magával na­gyon nehéz kontaktust találni. — Én nem tudom, Sterbkém, hogy maga hol él és hogy miről beszél. — Régen ... vagyis akkoriban arról olvashatott az újságban, hogy van a reggelnek egy órája, amikor egy ilyen szűk kis utca házainak felső emeleteit megsú­rolja a napfény. — Édes uram! Az egész föld­kerekségre ható átformálódás ... — Feltéve, ha a házak a Kör­út felöli oldalon sorakoznak. — Most tényleg végig fogja mondani a hülyeségeit?!... — Ez bentről, a szobából néz­ve is szép! Ez lentről, a járdáról nézve is szép! Miért ne volna jó tudni, hogy még van ilyen?!... — Amiről én beszélek, az a maga életét is érinti. Mostantól a dialektika nem elmélet, hanem naponta tapasztalható, naponta értékelhető gyakorlat! — Az ember szinte a bőrén érezte... — Na, ez az! Ezt mondom ma­gának! ... — ... azt a beáradó, friss le­vegőt ... — Hát persze !!! Azért ez nagy dolog! — ... amelyik kisöpri az ab­lakon a fülledt dunyhaszagot. — Miről beszél?!... — A Nagydiófa utcai szobáról. — Sterbinszky !! ! — Ivánkám, ne ordítson! — SORSDÖNTŐ szavak olvas­hatóak az újságban, amelyet az egész világ éhes kíváncsisággal olvas Fokföld­től Alaszká­ig. Az EMBERISÉG fontos hányadának életkörülményeiről, célkitűzései­ről olvashat olyan módon, hogy még a magafajta beszűkült tuda­tú filiszter is megérti, amiről szó van és szó lesz itt... — OTT! . — Az OTT az ITT is!!! Az OTT az MINDENHOVA kihat!... Erre maga jön a márványkezű fe­hér nővel a Nagydiófa utcából, aki kora reggel ablakot nyito­­gat!... — Ivánkám! Maga azt mondja, hogy ez a SORSDÖNTŐ állásfog­lalás mindenre kihat. — Úgy van! Ezt mondom. — Akkor ebbe a Nagydiófa ut­ca is beletartozik!... — ...........................................! — Beletartozik vagy nem tar­tozik bele?! — Beletartozik. De nem ér­tem ...! — Mit nem ért?! Arról is sze­retnék tudni. — Miről?!... — Hogy az ilyen semmiségeit is rendben történnek. Hogy tud­jam, van még ilyen reggel. — Hogy van még ilyen reggel! Hát igen ...! Nem is mond ak­kora hülyeséget!... — Mekkorát?! — Amekkorát­ szokott! Ezzel a Nagydiófa utcával!... — Mert ezután akkor ilyen egy­szerű apróságokról is nyugodtan írhat az újság. — Nos... hát lehet!... Lehet, hogy igaza van. — Látja, látja! — Ezek szerint maga is olvas­ta a... — Persze, hogy olvastam. — És akkor maga is SORS­­DÖNTŐ-nek tartja?!... — Persze, hogy SORSDÖNTŐ! Azért is említettem ezt a semmi­séget a Nagydiófa utcából...! Mert remélhetőleg a dolgok ösz­­szefüggenek. És akkor végre a Nagydiófa utca is belekerül a dialektikába!... A Maagyar Nemzet megkérdezte: Van-e árvízveszély? A rendkívüli januári hideggel szokatlanul nagy havazás járt együtt az idén. Most is hótakaró borítja az országot, s a Duna ki­vételével szinte az összes folyón­­kat jégpáncél fedi. Néhány napja viszont az eresz is megcsordult, s azóta egyszer fagy, máskor ol­vad. Jelent-e ez árvízveszélyt? — kérdeztük Zorkóczy Zoltánt, az Országos Vízügyi Hivatal árvíz­­védelmi osztályának vezetőjét. Az árvízhelyzet kialakulásában nem a mostani helyzet a döntő. Az igazi havazások ugyanis álta­lában februárban vannak az Al­pokban, s a hazai folyók vízszint­jét a vízgyűjtő területükre hullott csapadék mennyisége szabja meg. Sőt, még ezt a fogalmazást is pon­tosítani kell, mert nemcsak a le­hullott hó mennyisége a mérvadó, hanem a felmelegedést követő ol­vadás üteme, s az olvadás idején kialakult időjárási körülmények is befolyásolják a helyzetet. Jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy nyilvántartjuk a víz­gyűjtő területen lehullott hó mennyiségét. A hetente készülő hótérkép legutóbbi, január 28-i adatai szerint a Duna vízgyűjtő területére ez ideig 16,3 köbkilo­méter hó hullott, s a Tiszáéra 9 köbkilométer. összehasonlítás­ként: az 1965-ös nagy dunai ár­vizet megelőzően 21 köbkilométer hó volt a vízgyűjtő területen, s ez az akkori hirtelen felmelegedést kísérő bőséges esőzések következ­tében nagyon gyorsan elolvadt. A Tisza vízgyűjtőjén különben az idei télig 6,6 köbkilométer volt a legnagyobb mért mennyiség. A hazai területen levő, viszony­lag jelentős hótömegnek a belví­zi helyzet kialakulásában lehet nagyobb szerepe, bár ez is attól függ, hogy milyen lesz a februári, márciusi időjárás. Az olvadás üte­me ugyanis sok tényezőtől függ, s az is hatással van a belvízveszély kialakulására, hogy milyen víz­­állásúak lesznek a folyók az olva­dás idején. A vízügyi szolgálat különben megtette a szükséges intézkedése­ket a felkészülési tervek szerint mind az árvíz-, mind a belvíz­­veszély kivédésére. Felkészültünk, a szivattyútelepek üzemképesek, a csatornákat az időjárástól füg­gően tisztítják. A megyei tanácsok és a MÉM útján felhívtuk­­a me­zőgazdasági üzemek figyelmét, hogy a belvízvédekezés és a helyi vízkárelhárítás előkészületi in­tézkedéseit tegyék meg. —iné—­ 5

Next