Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
Hétfő, 1987. február 2. Befejeződtek a szakértői vizsgálatok Helyreállították a Batthyány-mauzóleum feldúlt koporsóit Lapunk olvasóit nemrég tájékoztattuk arról, hogy 1986. december 17-e, és 1987. január 11-e között ismeretlen tettesek levették a Mező Imre úti temetőben lévő Batthyány-mauzóleum bejáratát lezáró vasajtó lakatját és behatoltak a kriptába. Vandál módon betörték a koporsók fedelét borító vastag üveget, felvágták és kifeszítették a lecinézett fémkoporsókat, összetúrták az eltemetettek földi maradványait, nyilvánvalóan ékszerek után kutatva. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértőkből álló bizottságot hívott össze, akik haladéktalanul megkezdték a kár felbecsülését. A munka jellegéből következően történész, művészettörténész és antropológus alkotta a bizottságot. A történelmi dokumentumokat dr. Simon Péter, a Magyar Nemzeti Múzeum őjkori osztályának vezetője gyűjtötte össze. Batthyány Lajos perének iratait 1849. október 3-án terjesztette fel az ügyben eljáró hadbíróság báró Haynau tábornagyhoz, aki az ácsi főhadiszálláson tartózkodott. Haynau a kötél általi kivégzésre szóló okiratot haladék nélkül megerősítette, és még aznap külön futárral Pestre küldte. Az ítéletet október 5-én hirdették ki, fél 9-kor törtek pálcát a vádlott felett, majd rögtön a siralomházba vezették. A búcsúlevél elveszett Batthyányné Zichy Antónia egy, az Újépületben szolgálatot teljesítő honvédtől értesült az ítéletről. Megpróbált kegyelmet eszközölni férje számára, de eredménytelenül. Batthyányné — akitől férje már a per alatt mérget kért — elhatározta, hogy élve az ötperces búcsúlátogatás engedélyével, tőrt csempész be a siralomházba, a megszégyenítő kivégzésre ítélt miniszterelnöknek. Egy tollkést sikerült is átadnia, ami jelenleg a Nemzeti Múzeum tulajdona. Az elítélt este 9-től 11 óráig járkált a szobájában, lépteit az alatta bebörtönzött fogolytársai jól hallották. Később leült az ágya szélére és megírta feleségének azt a búcsúlevelet, amelyet az özvegy kívánságára, annak halálakor — 1888. szeptember 29-én — koporsójába tettek. A helyszíni vizsgálat során a búcsúlevelet nem találták, így valószínűsíthető, hogy a tettesek kivették. A levél szövegét Friedrich ferences szerzetes közölte teljes terjedelmében. A Horváth Mihály által közölt kivonatos fordítás közismert. Feltehetően az eredetileg német nyelven írott levél tartójának textilborítását találtuk meg az özvegy koporsójában, elég rossz állapotban. A levél befejezése után lefeküdt a gróf és először megpróbálta szíven szúrni magát, de a tolikés keresztvasa elakadt a mellkasán. Majd a karján ejtett sebet — nyilván az ereit próbálta felvágni —, végül, miután ez sem sikerült, a nyakát sértette meg, hogy legalább az akasztástól megkíméljék. A sebtében összehívott orvosi bizottság különböző erősítő szerekkel csak arra tudta alkalmassá tenni, hogy golyóval végezhessék ki. Este 6 óra tájban vezették le az Újépület előtti Holzplatzra. Hat vadászkatona lépett elő, és az első három lövésre emelte fegyverét. A miniszterelnök letérdelt, szemét Ungváry tábori káplán kötötte be. Batthyány fölkiáltott: „Aller Jäger, Éljen a haza!" A lövések eldördültek, mindhárom golyó talált: egyik a szívét, másik a mellét, harmadik a homlokát fúrta át. A holttestet — mint ismeretes — éjjel a ferencrendiek templomának kriptájába temették. A sírboltra később is csak G. B. L. monogrammal jelölt márványlap került, nehogy kiderüljön a féltve őrzött titok. A tetem újrafelvételére azután került sor, hogy 1870-ben Pest város közgyűlése határozatban mondta ki: a város területén lévő templomokba közegészségügyi okokból nem engedélyeznek több temetést és a korábban létesült sírboltokat le kell zárni. Attól való félelmükben, hogy így esetleg elkallódik Batthyány Lajos teteme, amellett döntöttek: átviszik a Kerepesi temetőbe. A költségeket Pest város vállalta magára. Kijelölték azt a helyet, ahol egy kis dombon kőkereszt állt, a mai mauzóleum helyét. Ékszer nyomok a csontokon 1870. március 9-én, délután 4 órakor a bizottmány számos tagja és az elhunytat képviselő Batthyány Elemér — a miniszterelnök fia — jelenlétében sor került a hivatalos agnoszkálásra a ferencesek kriptájában. A halottszemle jegyzőkönyve többek között ezt tartalmazta: „ ... Az egész hulla maradvány posztókelméből készült ruházatba volt öltöztetve. Egyes részét illetően még tisztán meg lehetett különböztetni a jelenvoltak emlékében élő dús szakállt... Sőt a homlokcsont behorpadt bal felén a horpadás szélén egy határozottan simaszélű 3/1 hüvelyknyi átmérőjű félkör alakú rést is lehetett látni, mely egész valószínűséggel a koponyába hatolt golyó által okoztatott." Az azonosság megállapítása után a tetemet áttették egy bronz koporsóba, majd június 8-án, és 9-én a ferencesek templomában nyilvánosan felravatalozták. A gyászünnepélyt június 9-én rendezték, amikor több ezres tömeg kíséretében kivitték a koporsót a Kerepesi temetőbe. Rövidesen felépült a mauzóleum és Batthyány Lajost követte hároméves unokája, Beniczky Lea (1888), majd özvegye, Zichy Antónia (1888), leánya, Beniczkyné Batthyány Ilona (1929) és fia, Batthyány Elemér (1932). A történész után az antropológus szakértőké a szó. Dr. Kiszely István és e sorok írója vizsgálta meg az elhunytak maradványait. A miniszterelnök teteme — ami a korabeli jegyzőkönyvekből is kitűnik, — már 1870-ben is rossz állapotban volt. A mostani bolygatás során koponyája teljesen összetörött, így a golyó bemeneti nyílása nem volt azonosítható. A méretek alapján számított termete 173 cm volt. Irodalmi adatok említenek egy kartörést is, ami nem igazolható, feltehetően nem volt törés, csak kisebb sérülés, vagy a hiányzó vállövet érintette. A csontokon található patinyanyomokból — ékszerek okozta elszíneződés — következtethető, hogy nem eredmény nélkül kutattak a tettesek, főképp a női sírokban. Zichy Antónia és Batthyány Ilona számított életbeni termete is magas volt, feltűnően szép arcvonásokkal. Batthyány Lajosnénál a csigolyákon talált elváltozás alapján, lezajlott TBC-s fertőzésre lehetett következtetni. A testrészek rendellenes helyzetéből a bolygatás mikéntje és mértéke pontosan követhető volt. A miniszterelnök Elemér fia megdöbbentő hasonlóságot mutatott apjához, csak magasabb volt. Bajsza, szakálla viszonylag épségben maradt. Fekete magyar ruha Fontos szerep jutott F. dr. Dózsa Katalin művészettörténésznek, az MNM Textilgyűjteménye vezetőjének. A megmaradt, sokszor csak igen kevés ruhafoszlányból és néhány gombból kellett következtetnie a viseletre. Batthyány Lajoson fekete magyar ruha volt, igen rossz állapotban. Feleségén fekete damasztselyem látogatóruha, amely megfelelt özvegyi státusának. Batthyány Ilonát — idős kora ellenére — teljes magyar díszruhában temették el, feltehetően nála volt a legtöbb és legértékesebb ékszer. Gróf Batthyány Elemér fekete magyar díszruhában feküdt. Az anyagminták részletes elemzése még folyik, eredményéről tájékoztatjuk olvasóinkat. A Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatója Balázs Attila, a Sírkert vezetője Triff Viktor, valamint a BRFK Vagyonvédelmi alosztályának munkatársai mindenben a szakértők segítségére álltak. Új derékaljat, új szemfedőt kaptak az elhunytak, a megrongált koporsókat a sírkert szakemberei restaurálták, majd újra lecinezték. Illő végtisztesség megadása után — január 29-én — a bizottság eredeti állapotában átadta a mauzóleumot a Sírkert vezetőjének. A nyomozás a tettesek után nagy erőkkel folyik (hankó) A MAGYAR NEMZET OLVASÓszolgálatának JOGI, ÉPÍTÉSZETI és ORVOSI TANÁCSADÁSÁNAK helye és időpontja: Almásay téri Sabadidőközpont, Budapest VII., Almássy tér, ül. emelet 316. Időpontok: Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészet! tanácsadás: a hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 17.30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén 14 órától 17 óráig. Magyar Nemzet Hivatásos házigazdák A vendég szeretné, ha megértenék Sokan eltévedtek a konferenciára sietőik közül a Novotel mellett épült Budapest Kongresszusi Központnál. Bár a vendégek többsége otthonosan mozog az elegáns szállodák világában, arra azonban kevesen számítottak, hogy a főbejárat helyett egy oldalajtót kell keresniük, ahol bejuthatnak az idegenforgalomban dolgozó ifjú szakemberek tanácskozására. Több mint kétszázan vitáztak, érveltek, javasoltak, kérdeztek a KISZ központi bizottsága és a Vezetési és Szervezési Tudományos Társaság rendezvényén. Ki fizeti a nyelvtudást? Beszélgetőtársaimat először arról kérdeztem, amiről a vitában a legtöbben szóltak. Milyennek tartják az idegenforgalmi szakemberek képzését? — Az idegenforgalomban mindenből üzletet csinálnak, így a képzésből is — véli Jakab Gábor, aki Tatabányáról érkezett. — Nálunk Komáromban aki fizet, az járhat idegenvezetői tanfolyamra, de egy 25 fős „osztályból” legfeljebb öten kapnak majd rendszeresen csoportot. — Meggyes István, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője mondta: aki vendéglátással foglalkozik, annak értenie kell a pszichológiától kezdve a pénzügyeken át a biztosítási jogig sok mindenhez. Nem arra van szükség, hogy sok ember legyen, aki kevés dologhoz ért, hanem arra, hogy aki a szakmában dolgozik, az jól képzett legyen. Egy városnéző buszban harminc-harmincöten ülnek. Ezek a külföldiek elsősorban az idegenvezetőtől hallottak alapján ítélik meg Magyarországot. Annak alapján is, hogy milyen vicceket mesél nekik. — Rendkívül kínos az is, amikor kiderül, hogy a vezető és csoportja nem értik egymást — jegyzi meg Czérna Katalin, Nyíregyházáról. — Sokat panaszkodunk, hogy nálunk az emberek nem tudnak nyelveket, de keveset teszünk ennek megváltoztatására. Pedig az a minimum, amit a külföldi elvárhat tőlünk, hogy a szállodában értsék meg, amit mond. Ha az emberek az általános és középiskolában nem tanulnak meg semmilyen nyelvet, akkor legalább a szakmába kerülve pótolják ezt. — Ez nem olyan egyszerű — vág közbe Jakab Gábor. ■— A cégek sokszor nem vállalják a nyelvtanulás költségeit, pedig ez a befektetés biztosan megtérülne nekik, és egy pályakezdőtől aligha lehet elvárni, hogy sok tízezer forintért tanuljon. Még ha tisztességes nyelvpótlékot kapna a nyelvvizsgák után.... — Ez is egyfajta álláspont, de szerintem aki igazán szereti a szakmáját, az mindent megtesz azért, hogy képezze magát. Sajnos sokan vannak, akik csak azért jönnek ide, mert azt hiszik, itt gyorsan sok pénzt lehet keresni — jegyzi meg Csaholczi László, a Szabolcs-Szatmár megyei KISZ Bizottság munkatársa. A szolgáltatásban dolgozó fiatalokkal foglalkozik, korábban maga is vendéglátós volt Úgy tűnik, annak sem könnyű, aki jól képzett, magasan kvalifikált szakember. Mundrutzó Györgyné, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola oktatója panaszolta: itt a tanácskozáson is találkozott három-négy éve, jó eredménnyel végzett hallgatójával, aki még mindig olyan munkát végez, amelyhez felesleges a diploma. Az természetes, hogy alulról kell kezdeni, de lehetőséget kell adni a fiataloknak az előrelépésre is. Megriadnak az előléptetéstől Parti János, a HungarHotels vezérigazgató-helyettese szerint azért is nehézkes a fiatalok folyamatos előrelépése, mert például a HungarHotels 1970-ben nyitotta meg az Intercontinentalt, a következő szállodáját csak 1931- ben avatta. Ezután gyors egymásutánban négy szálloda készült még el. Nyilvánvaló, ha ütemesebben nyílnának meg az új házak, akkor az elhelyezkedés minden évben könnyebb lenne. A HH legidősebb szállodaigazgatója egyébként még csak ötvenhárom éves. A többi vezető is messze van még a nyugdíjtól. — Nehéz eldönteni, melyek azok a munkakörök, amelyekben felsőfokú végzettség kell — véli Kőllegvári Ferenc, a Danubius vezérigazgató-helyettese. Aki vendégekkel találkozik, legyen mindig jól felkészült. Hiányoznak a felsőfokú szakképzettségű fiatalok. Egyrészt sorra nyílnak az új szállodák, másrészt, sok olyan lehetőség, például kisvállalkozás van, amely elszívja a munkaerőt. Különben nemegyszer tapasztaltam már, hogy amikor előléptetnénk egy fiatalt, riadtan tiltakozik és nem vállalja a magasabb tisztséget. Szófrádi Sándor, a KISZ KB titkára hozzáteszi: " A fiataloknak általában nem az a gondjuk, hogy nem kerülnek rögtön vezető pozícióba, hanem az, hogy nem végezhetnek értelmes, szakképesítésüknek megfelelő munkát. Ma Magyarországon talán a diplomások munkaereje a legolcsóbb. Ha többet kellene a vállalatoknak fizetniük érte, akkor meggondolnák, hogy például a pénzváltó pultnál diplomás üljön-e. Tudjuk, mit választanánk Hogyan látják jövőjüket a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola harmadéves hallgatói? — Nekem a HungarHotelsszel van szerződésem — mondja Glatz Tamás. — Ha végeztem, a Flamencóban helyezkedem el. Itt két gyakornoki év után dönthetem el, mihez van kedvem. — A Fórummal kötöttem szerződést, ahol már a főiskola előtt dolgoztam egy évet — meséli Szerb Gábor. — Egyelőre nincs szerződésem, de én is szállodába szeretnék kerülni. Utazási irodába csak akkor mennék, ha nagyon jó ajánlatot kapnék — jegyzi meg Selényi Zsolt. — A kívülállók úgy vélik — magyarázza Szerb Gábor —, hogy a kétéves gyakornoki rendszer nagyszerű találmány. Egy szállodában négy nagy terület van: a konyha, az étterem, a porta és környéke, valamint az emeletek. A két év alatt ezt a négyféle dolgot kell megismerni. A mi évfolyamunk az első, amelyik egy félévet már eltöltött az Erzsébet Szállóban, ahol másfél-másfél hónapig mindegyiket kipróbálhattuk, így mi már többé-kevésbé tudjuk, mit szeretnénk csinálni, és mi az, amihez semmi kedvünk nincsen. Ezért remélem, nem kell a két évet gyakornokként eltölteni. — Külföldi szállodai ösztöndíjról nemigen tudok — teszihozzá Selényi Zsolt —, pedig nem lenne rossz egy fél évet eltölteni a Svájci Szállodaipari Egyetemen, ami a világon a legjobb ilyen intézmény. Dési János Verebes István, Sterbinszky és Pók — Miért veszi maga ezt az újságot? — Hogyhogy miért?!... — Oda-vissza lapozgatja, megállás nélkül zizegteti, lebegteti és kiveri vele a szememet. — Édes uram, itt naponta történnek események! Itt, kérem, történelem formálódik. Itt hónapok óta konkrétumokról lehet olvasni. Itt át lehet látni, mi a koncepció. És hát itt napokkal ezelőtt határozott, szabatos, kemény mondatokkal elemzés volt olvasható, itt meg lett mondva, hogy... — Itt? — Itt az újságban...! Hogy OTT mi a baj! Hogy mi nem mehet tovább. Itt érthetően ki volt nyomtatva, hogy mi a koncepció! — OTT!... — Hát persze kérem!!!... Itt SORSDÖNTŐ mondatok voltak! Vagy maga nem olvasta?!... — Régen az újságban szagok voltak. — Maga valóban egy légüres fejű, dekadens vadszamár. — Szagok voltak, zajok, hangulatok. — Maga nem akarja észrevenni, hol él! És hogy mikor!... — Én arról beszélek, mi volt az újságban régen. — De hát kit érdekel, hogy mi volt az újságban régen, amikor itt be vagyunk avatva SORSDÖNTŐ célkitűzésekbe... — Egyszer a kezembe akadt egy régi újság. — Mondja, maga hallja, amit én mondok?!... — Nem volt benne semmi SORSDÖNTŐ. — De most van! És áldja az eget, hogy végre tudomással bírhat olyan alapvető állásfoglalásról, mint hogy... — Szemlélődés volt benne, tűnődés, legfeljebb egy renyhe sóhaj. Csupa személyes semmiség. Megeszi a pogácsa másik felét is? — Képzelje, megeszem! Ott van még magának a tányéron hat darab.. . — Régen az újságban... — IVa, állj!... — Mit akar? — Hagyja nekem, Sterbiém, a „régen”-t!... Most nem a „régen”-ről van szó. Épp, hogy nem a „régen”-ről! — Egyértelműbb, ha azt mondom, hogy „akkoriban” ?!... — De hát, miért?! Akkoriban nem írtak SORSDÖNTŐ kérdésekről?! , —■ Esetleg utólag. Előre nem ruházták rá az újságolvasóra a jövőt. Ezért aztán mindegy volt, hogy végigbetűzte-e mindazt, ami arról szólt, amin már úgysem lehet... — Hát éppen ez az! Itt FELELŐSSÉG van vállalva, kiskecském! Itt be vagyunk avatva ... — Ne tunkoljon bele a tükörtojásomba! — Tudatosítva van, hogy történelmileg olyan pillanatban élünk, amikor... — Egy márványfehér színű női kar... ........................................7?? — Egy márványfehér színű női kar, amelyik reggel fél kilenckor a Nagydiófa utca valamelyik bérházának harmadik emeletén kizárja a fátyolszemcsés ablaktáblát. — Feladtam!... Magával nagyon nehéz kontaktust találni. — Én nem tudom, Sterbkém, hogy maga hol él és hogy miről beszél. — Régen ... vagyis akkoriban arról olvashatott az újságban, hogy van a reggelnek egy órája, amikor egy ilyen szűk kis utca házainak felső emeleteit megsúrolja a napfény. — Édes uram! Az egész földkerekségre ható átformálódás ... — Feltéve, ha a házak a Körút felöli oldalon sorakoznak. — Most tényleg végig fogja mondani a hülyeségeit?!... — Ez bentről, a szobából nézve is szép! Ez lentről, a járdáról nézve is szép! Miért ne volna jó tudni, hogy még van ilyen?!... — Amiről én beszélek, az a maga életét is érinti. Mostantól a dialektika nem elmélet, hanem naponta tapasztalható, naponta értékelhető gyakorlat! — Az ember szinte a bőrén érezte... — Na, ez az! Ezt mondom magának! ... — ... azt a beáradó, friss levegőt ... — Hát persze !!! Azért ez nagy dolog! — ... amelyik kisöpri az ablakon a fülledt dunyhaszagot. — Miről beszél?!... — A Nagydiófa utcai szobáról. — Sterbinszky !! ! — Ivánkám, ne ordítson! — SORSDÖNTŐ szavak olvashatóak az újságban, amelyet az egész világ éhes kíváncsisággal olvas Fokföldtől Alaszkáig. Az EMBERISÉG fontos hányadának életkörülményeiről, célkitűzéseiről olvashat olyan módon, hogy még a magafajta beszűkült tudatú filiszter is megérti, amiről szó van és szó lesz itt... — OTT! . — Az OTT az ITT is!!! Az OTT az MINDENHOVA kihat!... Erre maga jön a márványkezű fehér nővel a Nagydiófa utcából, aki kora reggel ablakot nyitogat!... — Ivánkám! Maga azt mondja, hogy ez a SORSDÖNTŐ állásfoglalás mindenre kihat. — Úgy van! Ezt mondom. — Akkor ebbe a Nagydiófa utca is beletartozik!... — ...........................................! — Beletartozik vagy nem tartozik bele?! — Beletartozik. De nem értem ...! — Mit nem ért?! Arról is szeretnék tudni. — Miről?!... — Hogy az ilyen semmiségeit is rendben történnek. Hogy tudjam, van még ilyen reggel. — Hogy van még ilyen reggel! Hát igen ...! Nem is mond akkora hülyeséget!... — Mekkorát?! — Amekkorát szokott! Ezzel a Nagydiófa utcával!... — Mert ezután akkor ilyen egyszerű apróságokról is nyugodtan írhat az újság. — Nos... hát lehet!... Lehet, hogy igaza van. — Látja, látja! — Ezek szerint maga is olvasta a... — Persze, hogy olvastam. — És akkor maga is SORSDÖNTŐ-nek tartja?!... — Persze, hogy SORSDÖNTŐ! Azért is említettem ezt a semmiséget a Nagydiófa utcából...! Mert remélhetőleg a dolgok öszszefüggenek. És akkor végre a Nagydiófa utca is belekerül a dialektikába!... A Maagyar Nemzet megkérdezte: Van-e árvízveszély? A rendkívüli januári hideggel szokatlanul nagy havazás járt együtt az idén. Most is hótakaró borítja az országot, s a Duna kivételével szinte az összes folyónkat jégpáncél fedi. Néhány napja viszont az eresz is megcsordult, s azóta egyszer fagy, máskor olvad. Jelent-e ez árvízveszélyt? — kérdeztük Zorkóczy Zoltánt, az Országos Vízügyi Hivatal árvízvédelmi osztályának vezetőjét. Az árvízhelyzet kialakulásában nem a mostani helyzet a döntő. Az igazi havazások ugyanis általában februárban vannak az Alpokban, s a hazai folyók vízszintjét a vízgyűjtő területükre hullott csapadék mennyisége szabja meg. Sőt, még ezt a fogalmazást is pontosítani kell, mert nemcsak a lehullott hó mennyisége a mérvadó, hanem a felmelegedést követő olvadás üteme, s az olvadás idején kialakult időjárási körülmények is befolyásolják a helyzetet. Jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy nyilvántartjuk a vízgyűjtő területen lehullott hó mennyiségét. A hetente készülő hótérkép legutóbbi, január 28-i adatai szerint a Duna vízgyűjtő területére ez ideig 16,3 köbkilométer hó hullott, s a Tiszáéra 9 köbkilométer. összehasonlításként: az 1965-ös nagy dunai árvizet megelőzően 21 köbkilométer hó volt a vízgyűjtő területen, s ez az akkori hirtelen felmelegedést kísérő bőséges esőzések következtében nagyon gyorsan elolvadt. A Tisza vízgyűjtőjén különben az idei télig 6,6 köbkilométer volt a legnagyobb mért mennyiség. A hazai területen levő, viszonylag jelentős hótömegnek a belvízi helyzet kialakulásában lehet nagyobb szerepe, bár ez is attól függ, hogy milyen lesz a februári, márciusi időjárás. Az olvadás üteme ugyanis sok tényezőtől függ, s az is hatással van a belvízveszély kialakulására, hogy milyen vízállásúak lesznek a folyók az olvadás idején. A vízügyi szolgálat különben megtette a szükséges intézkedéseket a felkészülési tervek szerint mind az árvíz-, mind a belvízveszély kivédésére. Felkészültünk, a szivattyútelepek üzemképesek, a csatornákat az időjárástól függően tisztítják. A megyei tanácsok és a MÉM útján felhívtuka mezőgazdasági üzemek figyelmét, hogy a belvízvédekezés és a helyi vízkárelhárítás előkészületi intézkedéseit tegyék meg. —iné— 5