Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-05 / 30. szám

Csütörtök, 1987. február 5. Magyar Nemzet 9 KÖZLEMÉNYEK — ÉRTESÍTÉS I Ismételten értesítjük a tisztelt hozzátartozókat, hogy a már 1982-ben meghirdetett székesfehérvári Katona temető sárkeresztúri úton lé­vő bejárati kaputól Sárbogárd felé eső rész kisajátítása esedékessé vált. A lejárt sírokat, 111. maradványokat közös sírba helyezzük át. Azok a hoz­zátartozók , akik a halottjaikat a jövő­ben is önálló sírba kívánják elhelyez­ni, a bonyolítás megbeszélése végett sürgősen keressék fel irodánkat, Szé­kesfehérvár, Berényi u. 15. sz. alatt. — A József Attila Színház megvé­telre keres, a századfordulótól a 30-as évekig csipkét, terítőt, cilindent, frak­kot, zsakettet, napernyőt, retikült, tol­lat, kalapot. Vásárlás ideje: 108­7. feb­ruár 10-én, és 11-én, délelőtt 9 órá­tól 13 óráig. Vásárlás helye: a szín­ház előcsarnokában, Budapest, XIII., Váci út 63., a metró Árpád-hídi vég­állomásánál.­­ •— Német nyelvtanfolyam a Postás Művelődési Központban. 16 hetes kö­zéphaladó tanfolyamot indítunk feb­ruár 18-tól. Foglalkozások szerda és péntek 17—20 óráig. Ára: 2500,— Ft. Érdeklődni: Budapest, VI., Benczúr u. 27. Telefon: 217-334. Beiratkozás: feb­ruár 12-13-án, 10—18 óráig.­­ — Az élmény Önre vár ... ! Belföldi üdülések az IBUSZ-tól: Gyula (Park Szálló) 7 éjszakás turnusok, február 20-tól március 20-ig. Részvételi díj — teljes ellátással: 2480,— Ft, — fél­panziós ellátással: 1870,— Ft. Nyug­díjasoknak kedvezmény­­ Harkány (Dráva Szálló) — Nyugdíjasoknak kedvezményi 7 éjszakás turnusok, feb­ruár 20-tól március 20-ig. Részvételi díj — teljes ellátással: 3360—3390,— Ft, — félpanziós ellátással: 2750,— Ft. Bük (Fizetővendégszobák) - Nyug­díjasoknak kedvezményi 7 éjszakás turnusok, február 20-tól március 20-ig. Részvételi díj — teljes­­ellátással: 2010,— Ft, — félpanziós ellátással: 1630,— Ft. Debrecen (Aranybika Szál­ló) — Nyugdíjasoknak kedvezmény 1­z éjszakás turnusok, február 15-től március 15-ig. Részvételi díj — teljes ellátással: 3490,— Ft, — félpanziós el­látással: 2810,— Ft. Dombóvár—Gu­­naras (Gunaras Hotel) — Nyugdíja­soknak kedvezményi 7 éjszakás tur­nusok, február 20-tól március 20-ig. Részvételi díj — teljes ellátással: 2360,— Ft. Hajdúszoboszló (Gambrinus Szálló) 7, ill. 2 éjszakás turnusok, február 20-tól március 20-ig. Részvé­teli díj — teljes ellátással: (7 éjszaka): 2840—3910,— Ft, (2 éjszaka): 790—1090,— Ft. Részletes felvilágosítás és jelent­kezés az IBUSZ-irodákban. X — „CIPP” Gazdasági Munkaközös­ség, mindenfajta fémcippzár készíté­sét vállalja. 1112 Sasadi út 177. Tel.: 655-534.* # X — Orvosi rendelő, a város központ­jában kiadó: 426-244. X — Sítúrák Jugoszláviában, Sarajevó környékén a Vitalitás GMK szervezé­séből, márciusban. Bővebb felvilágo­sítás a 685-545 telefonon. X — A Than Károly Vegyipari Szak­­középiskola tudatja, hogy az 1987­­8 tanévben a textilvegyipari­­ ágazaton nappali 5 éves technikusképzés indul. X — A FONALKIKÉSZÍTŐGYÁR „FO­NALKIKÉSZÍTŐGYÁR Bp., XX., (pe) Vágóhíd u. 14. MNB 202—03676 15.” feliratú bélyegzője elveszett. A bé­lyegző érvénytelen. X — A Budapest Tourist NDK-aján­­lata: Drezda a Szász főváros, utazás repülőgéppel, elhelyezés 2—3 ágyas, zuhanyozás, szállodai szobákban, ellá­tás: félpanzió, részvételi díj: 3900,— Ft. Időpont: március 31.—ápruis 3.­­ — STUDIUM Nyelviskola kiscsopor­tos, beszédcentrikus ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, ARAB nyelvtanfolyamokat indít febr. 16-tól. A. 60 órás félév 3000 Ft. Tananyagot biztosítunk! Beiratkozás febr. 12-ig, du. 4—7-ig, a­ VIII., Szentkirályi u. 7- ben. Tel.: 852-725. X — Jancsó Miklós és Hernádi Gyula a legközelebbi főszereplője az Új Tü­kör Irodalmi kávéháznak. A jól ismert művész-páros a magyar film helyze­téről, az avantgarde kísérletekről, ket­tejük munka­kapcsolatáról és új film­jükről, a „Szörnyek évadjá”-ról be­szélget—vitatkozik a műsorvezetővel, Gyurkovics Tiborral és a közönség­gel. Az előadást 1987. február 8-án, vasárnap, délután 5 órakor rendezik meg, a Hungária Kávéház különter­mében. Jegyek a helyszínen kapha­tók. T­V — A Marczibányi téri Művelődési Központ (Marczibányi tér 5­­.), SZÁ­MÍTÓGÉPES TANFOLYAMOT indít gyermekek és felnőttek részére. Kez­dési időpontok: febr. 18. és 20., (szer­da és péntek) 16—18 és 18—20 óráig. Össz óraszám 32. (heti 1 alkalom), tandíj 800,— Ft. Jelentkezés naponta 9—17 óráig, érdeklődés a 151-208-as te­lefonszámon. X — Őrizze emlékeit! Gyermekéről, családjáról, ritka alkalmakról, színes, hangos videofelvételt készítünk bár­hol, bármikor. 75-57-57. X — Telephelyváltozás! Ezennel érte­sítjük Tisztelt Megrendelőinket, hogy 1987. február 1-től, leányvállalatunk telephelyet változtat. Új címünk: 1102 Budapest, X. ker., Bánya utca 9—11. Telefon: 572-132 (közvetlen), 571-277 (FEKON központ). Várjuk szíves meg­keresésüket, az ENERGOBAR Ter­melőeszköz Kereskedelmi és Szolgál­tató Szövetkezeti Leányvállalat munka­társai.­­ — Az Idegennyelvi Továbbképző Központ az 1987 88-as tanévre az aláb­­bi — állami nyelvvizsgára előkészítő — tanfolyamokat hirdet. Angol II., III., és IV. év, német, francia, orosz, spa­nyol I., II., III., és IV. évfolyam. Ok­tatás: évi 30 héten át szeptembertől májusig, heti 3 alkalommal, 17.30— 20.20-ig. Irányár: egy félévre 3500,— Ft. Jelentkezés: március 1. és 31. között. Bővebb tájékoztató az Idegen­­nyelvi Továbbképző Központ Tanul­mányi Csoportjánál, (VIII., Rigó u. 16., Tel.: 335-117.) . — A budapesti Francia Intézet, és a Magyar Filmintézet közös szervezésé­ben ROBERT BRESSON RETROSPEK­TÍV vetítések a FILMMÚZEUMBAN, 1987. február 6.24., 6-án, 8-kor: EGY ÁLMODOZÓ NÉGY ÉJSZAKÁJA (1971, hangbemondással); 6-án, 4-kor: A BOIS DE BOULOGNE-I ASSZONYOK (1944—45.); 7-én, 18-kor: MOUCHETTE (1967, hangbemondással); 10-én 4-kor: A BON ANGYALAI (1943); 10-én 8- kor: EGY SZELÍD ASSZONY (1909); 11-én, 8-kor: ZSEBTOLVAJ (1959); 13-án, 8-kor: EGY FALUSI PLÉBÁ­NOS NAPLÓJA (1950, hangbemondás­sal) ; 13-án, 4-kor: TALÁN AZ ÖRDÖG (1977, hangbemondással); 14-én, 18-kor: EGY ÁLMODOZÓ NÉGY ÉJSZAKÁJA (1971, hangbemondással); 17-én, 4-kor: JEANNE D'ARC PERE (1962); 17-én, 8-kor: MAUCHETTE (1967, hangbe­mondással); 18-án, 8-kor: VÉTLEN BALTAZAR (1966); 20-án, 8-kor: EGY SZELÍD ASSZONY 1969); 20-án, 1- kor: EGY HALÁLRAÍTÉLT MEGSZO­KOTT (1956); 21-én, 1a-kor: EGY FA­LUSI PLÉBÁNOS NAPLÓJA (1950, hangbemondással); 24-én, 4-kor: A PÉNZ (1983); 24-én, 8-kor: TALÁN AZ ÖRDÖG (1977, hangbemondással). Jegyek 2 napos elővétellel a Film­múzeum pénztárában válthatók. X — A Magyar Naturisták Egyesülete és a Delta Tours Utazási- és Rendez­vény Iroda 1987. február 28-án, 20 órai kezdettel a Gellért Szállóban és Pezsgőfürdőben a Nemzetközi Natu­rista Találkozó keretében bált rendez, melyre meghívja az Egyesület tagjait és barátait. Jegyek kaphatók: (vacso­rával 900,— Ft, vagy 250,— Ft értékű kötelező fogyasztással 650,— Ft-os ár­ban), az MNB irodájában: Bp., XIII., Kárpát u. 8. szerdán és pénteken, 10— 17-ig. A­­Delta Tours Irodáiban: Bp., IX., Közraktár u. 2. Városkapu Üz­­letház (Kálvin tér). A Gellért Pezsgő­fürdő a bál előtt 18—19.30-ig is a na­turisták rendelkezésére áll. X — Vállalatok, szakszervezeti bizott­ságok NŐNAPI kerámia ajándéktár­gyak megrendelhetők a készítőnél, 30% kedvezménnyel. Telefon: 131-052. X — Tavasz a Fekete-tengeren — kedvezményes áron! Utazással együtt 8 nap, március 27., április 3., Utazás: Budapest—Odessza—Budapest különrepülőgéppel. Odessza—Jalta (vá­rosnézés)—Novorosszijszk (városnézés) —Szuhumi (városnézés)—Batumi (vá­rosnézés)—Iizocsi (városnézés)—Jalta— Odessza útvonalon a Grúzia hajóval, mely jól felszerelt, 2 étteremmel, 3 bárral, 3 szalonnal, uszodával, szauná­val, sportszobával, fodrászattal és souvenir-üzlettel rendelkezik. Elhelye­zés: a hajó 8-féle, különböző kategó­riájú 2, ill. 4 ágyas fürdőszobás, UL zuhanyozós és vécével ellátott kabin­jaiban. Részvételi díj, teljes ellátással (elhelyezéstől függően): 7190—14 190,— Ft. (Az utazások időpontjában a Fe­kete-tengeren a napi max. hőmérsék­let: 15—20 C-fok, a napos órák szá­ma: 5—6 óra). Részletes felvilágosítás­sal készséggel állnak rendelkezésére IBUSZ-Ir­odáink! X — GYES-en lévő kismamák figye­lem! Kondicionáló tornát, és a kor­szerű táplálkozásról tanfolyamot szervezünk. A tanfolyam ideje alatt a gyerek felügyeletéről gondosko­dunk. Bp., VII. ker., Almássy téri Sza­badidő Központ. (Almássy tér 6. sz.) Simon Zsuzsa. Tel.: 429-711.­­ — A Belvárosi Nyelviskola angol, német, olasz, francia és spanyol tan­folyamokat indít kezdőtől a nyelv­vizsga-előkészítő szintig heti 2X2 és 1X4 órában. Gyernyektanifolyamok 10 éves kortól. Tandíj 3000 Ft egy félévre (16 hét). Tananyagot biztosítunk. Szintfelmérés és beiratkozás február 6-ig, hétköznap 16 és 19 óra között. V., Veres Pálné u. 26. II. 13. Telefon: 188-639. X — LINGVARIUM (Lajos u. 1.). Hét­közi és szombati angol, német kez­dőtől nyelvvizsga-előkészítőig. 60 óra 1500.— Ft. Beiratkozás február 2—6. du. 4—7. X — Az alábbi feliratú bélyegző el­veszett: Csak áruátvételre 4. sz. FŐ­VÁROSI KÉZMŰIPARI VÁLLALAT 5. sz. Műanyagfeldolgozó Gyáregység Budapest, vm­., Csepreghy u. 2—4., MNB 209—15 597. Használata 1987. ja­nuár 16-tól érvénytelen. X — „FELVÉTEL A MAGYAR RADIÓ GYERMEKKÓRUSÁBA.** A Magyar Rádió Gyermekkórusa az 1987/88-as tanévre ismét vesz fel új tagokat. Je­lentkezhetnek 6—12 éves korú buda­pesti gyerekek levelezőlapon, az aláb­bi címen: Magyar Rádió Gyermekkó­rusa, 1800 Budapest. A levelezőlapon kérjük megjelölni a gyerek iskolai osztályát és tagozatát is. Jelentkezé­si határidő: 1987. február 28.­­ — A zsámbéki tanítónőképzés 1929 és 1948 közötti tanárait, növendékeit keresi a képzés jubileumát előkészí­tő­ bizottság. Kérjük, azok jelentkezé­sét, akik információkkal segítenék a megem­lé­kezést? Zsámbéki Tanító­­képző­­ Főiskola -Főigazgatói hivatala. Zsámbék, Lenin tér 3. .•v, w — a VIA Idegenforgalmi Közös Vál­lalat ajánlata: Busójárás Mohácson (1 napos). Részvételi díj ebéddel: 350,— Ft/fő. Olcsó üdülés Berekfürdőn ég,Gyulán (7 nap, 6 éjszaka). Rész­vételi díj félpanziós ellátással: 1750.— Ft/fő. Felvilágosítás és jelentkezés a VIA IX„ Üllői út 6. sz. alatti irodá­jában.­­ — 1987. február 10-én, kedden 21 óra­kor a MOM „Szakasits Árpád” Műve­lődési Központ HOFI-kabarét rendez. Jegyek január 16-tól kaphatók a mű­velődési központban (Bp. XII., Csörsz u. 18.) 80, 100 és 120 Ft-os árban. Ér­deklődni az 966-649 és 752-649-es te­­lefonszámon lehet. X — LEVELEZŐ angol oktatás bevált LONDON-i módszerrel vidékieknek is, kezdő szintről nyelvvizsgáig. Hívja a BRITANNIA magánnyelviskolát: 211- 261. Cím: 1369. Bp. 5. Pf. 277. X — VIDEOFELVÉTELT készítünk ese­ményeiről, fényképeiről, diáiról. MÉG MEGMENTHETI mozifilmjeit, ha ide­jében áttesszük videokazettára. Ame­rikai NTSC-felvételeit hazai rendszerre tesszük át. Hangosítás. Kerületeknek is. VIDE­OF­AM 21-66-75. X ÁLLÁS Orosz—német vagy — orosz—angol szakot végzett fiatalt keres sajtóvállalat. Jelentke­zés 10—16 óráig a 221-285/124 illetve 559 melléken. ’ Szabad foglalkozású idegenvezetők jelentke­zését várjuk. Be- és kiutazó csoportokhoz német, angol, lengyel, cseh, bolgár, olasz nyelveken. Jelentkezni lehet:­ Coophotels, Pó­csik Sándor, 850-435, 850-438, vagy Bp. XI., Karinthy Frigyes u. 22. 1111. Mérnök, 48 éves férfi állást keres munkakör­­megjelöléssel. »újat akarok 168252« Jeligé­re a Felszabadulás té­ri­­ hirdetőbe. Gondnokságot, kert­gondozást, karbantar­tást vállalok a nyári idényre a Balatonnál. »Munkabíró nyugdíjas 168188« Jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Hőkezelő szakmérnök angol, orosz, német nyelvtudással állást változtatna. »Kohász 168727« Jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Fogászasszisztensi ál­lást *keresek főállás­ban, egy műszakost. — »Tavaly érettségiztem 168627« Jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Női fodrász szakmun­kást keresek. 362-392. esti órákban 871-172. Ügynököt keresek fest­mények terjesztésére. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Telefon: 155­892, vagy »Húsz százalék jutalék — 166927« Jeligért a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Szakács szakmai gya­korlattal, februártól ál­lást keres. Balaton és Harkány környéke előnyben. 7815 Har­kány, Kossuth L. u. 9. II. 10. Tóth László. A Budapest Bank Rt. (3,5 milliárd alaptőkével rendelkező) üzleti bank számviteli főosztályára keres: osztályvezető­helyettest (belső gazdálkodási osztály), főelőadót­­ (könyvelés, belső gazdálkodás), pénztárost, valutához értő főpénztárast, gépírónőt. Követelmények: osztályvezető­helyettesnél közgazdaság­tudományi egyetem vagy számviteli főiskola és mérlegképes könyvelői képesítés, főelőadónál mérlegképes könyvelői képesítés. A bankgyakorlat különös tekintettel a könyvelésre és belső gazdálkodásra előnynek számít, bérkondíciók megegyezés szerint. Telefon: 181-200 *317-es m. Közművelődési könyv­tár, főiskolát végzett könyvtárost keres. 327- 530/171. Kivitelezésben és elő­készítésben jártas fia­tal építészmérnök mun­kahelyet keres lakás­­megoldással. »Tél NT. I« jeligére a kiadóba. Nyugdíjas bejárónőt keresek háztartási mun­kás ellátására, kétgyer­mekes családhoz, heti öt alkalomra, napi 5-6 órás elfoglaltsággal. Fi­zetés megegyezés sze­­rint. Tel.: 770-666. Kisszövetkezet­­elvesz épületlakatosokat, va­lamint épületasztaloso­kat . Bérezés megegye­­zés szerint. Tel.: 899- 007, munkaidőben. — Cím: Bp. IV., Dózsa György út 84._________ Ruhaipari gmk széria­­modellezőt keres. Ér­deklődni lehet: 225- 795. 8—16-ig. n0­­"Pest"Megyei Szervezete felvételre keres nyugdíjas gépko­csivezetőt. Havi 90 órás foglalkoztatás, kereset 3000 forint. — Cím: 1117 Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3. Telefon: 850-492____________________ Központi államigazga­tási szerv keres gya­korlattal rendelkező analitikus eszköznyil­vántartót. Telefon: 114-072._____________" Központi államigazga­tási szerv ' keres sok­szorosító üzemébe érettségizett betanított munkást. Telefon: 312- 599. Az Azur Kereskedelmi Vállalat felvesz gyakorlattal rendelkező személyzeti előadót. Feltétel: középiskolai érettségi, középfokú politikai végzettség. Bérezés: megállapodás szerint „A” kategória rugalmas munkaidő. Kérjük, hogy a jelentkezés tartalmazza a részletes önéletrajz mellett az eddigi szakmai tevékenység ismertetését, a jövedelem megjelölését. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Bp. 1053, Ferenczy I. u. 20—22. Telefon: 173-629. Mérnök-üzletkörőt ke­res önálló export jogú­­, vállalat kereskedelm­i igazgatósága, vegyé­sz-, villamos-, vagy gé­pészmérnöki végzett­­séggel, lehetőleg külker gyakorlattal. Angol, német, francia nyelv­tudás, valamilyen pá­rosításban feltétel. Pá­lyakezdő mérnököket átképzőnk. Rugalmas munkaidő, jutalék jel­legű ’ prémium. Jelent­kezni'' lehet részletes önéletrajzzal: Labor MIM, Budapest IX., Thaly Kálmán utca 41. Nem rubel export osz­tály.___________________ Hungexpo Magyar Kül­­kereskedelmi Vásár* és Reklámvállalat belső ellenőrt felvesz mérleg­képes könyvelői képe­sítéssel. Jelentkezése­ket várjuk a 136-490. vagy 338- N­ 3-as telefo­non. Az Áfor Ásványolaj­­forgalmi Vállalat kiszereltáru és vegyi iparcikk osztálya felvesz érettségizett, kereskedelmi munkaterületen gyakorlott áruforgalmi előadókat. Jelentkezés: 170-496 telefonszámon, Szakadáti Évánál. Blvimpex Bőrgyárak Ker. Közös Vállalata (Bp. IV., Táncsics M. u. 1—3.) fölvesz telex­­kezelőket, idegen nyel­vű gyors­ gépírót, álta­lános adminisztrátort, marketing előadót, bo­nyolítót. Jelentkezés a 698-868 telefonszámon Kovács Erzsébet sze­mélyzeti vezetőnél. Költségvetési Intéz­mény főfoglalkozású főkönyvi könyvelőt ke­res. Érdeklődni lehet: 123-668. munkaügyi előadónál._______ Az Országos Találmá­­nyi Hivatal gazdálko­dási főosztályának fő­osztályvezetője mellé középfokú végzettségű, gyakorlott, munkájára igényes, gépírni jól­­ tudó titkárnőt keres.­­ Jelentkezni lehet írás­ban, önéletrajzzal,­­ vagy személyesen: Bp. V., Garibaldi u. 2., 317-074 telefonon. Szakcsoport felvesz, il­letve befogad felszá­molás alatt levő, meg­szűnő termelőegysége­ket, munkával, rende­lésállománnyal rendel­kező építőipari,' szak­­ipari ' építésvezetősége­ket kiemelkedő kerese­ti lehetőséggé­. Jelent­kezni lehet: 450-833 telefonszámon, vagy személyesen: Bp. X­., Kelenvölgyi határsor 7. szám alatt. Mogürt Gépjármű Kül­kereskedelmi Vállalat felvesz mérlegképes könyvelői vizsgával, vagy egyetemi végzett­séggel rendelkező mun­katársat belső ellenőri munkakörbe. Érdeklőd­ni lehet: a 179-274-es telefonszámon. Szövetkezet felvételre keres cipész szakmun­kásokat javításra, ci­pőt és sörész-készí­tőket, betanított munkásokat, segédmunkási raktárba, raktárvezetőt, alfaké­­szítő művezetőt. Jelent­kezni lehet: a Bp. XII., Csaba u. 8. sz. alatt a személyzeti ve­zetőnél. Tel.: 563-219. 3-246.________________ 35 éves nő szombat, vasárnap másodállást keres. Vendéglátás gép­írás stb.. »Hétvége N. 260« Jeligére a kiadó­ba. Fővárosi Kézműipari Vállalat Vegyesipari Gyáregysége felvételre keres:­t műszakos munkarendbe, 40 órás munkahéttel. Gumi részlegünkbe: gumi hengerlöket, gumi-keverék­készítőket, darabbéres munkakörbe. Jelentkezés: XX. ker.. Mártírok útja 119. Telefon: 279-861. Csomagolóeszköz­gyártó részlegünkbe: stancolókat, darabbéres munkakörbe. Jelentkezés: Bp. XIII. ker., Dévényi u. 20—22. Telefon: 403-796. Műanyagjáték részlegbe: szerszám­készítőket időbérbe. Jelentkezés: Bp. XX. ker., Dessewffy u. 4. Telefon: 478-990. Fa részlegünkbe: faesztergályosokat benti telephelyre, teljesítménybérbe, és géppel rendelkező bedolgozók jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: Bp. XX. ker., Szolyva u. 2. Telefon: 278-931. Kábel részlegünkbe: anyagkiadó­­áruátvevő és a szabász munkakörbe könnyű fizikai munkára • munkaerőket. Jelentkezés: Bp. VII. ker. Garat u. 44. Telefon: 229-242. Üveg részlegünkbe: mérőeszköz készítő-savazó munkakörbe, teljesítménybérbe munkaerőket. Jelentkezés: XIX. ker., Vörös Hadsereg u. 18. Telefon: 275-831. A 31. Sz. Akan­l Épí­tőipari Vállalat felvé­­­­telrt keres budapesti m­unkahelyeire tehergép­kocsi-vezetőt. Jelent­kezni­ lehet: 1037 Bu­dapest III. ker., Po­­mázi úti telepünkön. Tel.: 882-100/16 mel­lék, 888-730.__________ M­űanyagtáska-*varrót keresek. »Gyakorlott N. 227« jeligére a ki­adóba. Az MHSZ Központi Repülőgépjavító ügem felvesz betanított mun­kást (takarító). Tele­fon: 662-655. SZTK-üg­yintézőt, bérelszámolót, gyors­ gépírót felvesz FEDOSZ I. Sz. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. Bp. v. ker., Pálffy Gy. u. 16. Az Országos Érc- és Ásványbányák buda­pesti központja Jelen­tős fejlesztési és ter­­­ mékszerkezet-váltási feladatainak megoldá­sához kreatív munka­társakat felvesz létesí­t­­ményosztályra beruhá­zási gyakorlattal épí­tészmérnöki, bányamér­nöki, gépészmérnöki képzettséggel, egy főt környezetvédelmi szak­mérnöki­ másoddiplo­mával, gépészeti osz­tályra, üzemviteli gya­korlattal gépészmérnö­köt, valamint kis lét­számú osztályra gyors- és gépírót, főosztályra titkárnőt. Bérezés meg­egyezés szerint, egyéb juttatásként hűségjuta­lom, szénpénz. Részle­tes felvilágosítás és je­lentkezés­­ személyzeti osztályon. Bp. VI., Népköztársaság útja 126. (Hősök tere). Te­lefon: 124-073. BÚTOR Subtód 4 fiókos, ba­rokk stílű, bárszekrény intarziás barokk, boc­­hara perzsa faliszőnyeg 170 x 90, hibátlan. — Igényes privátnak el­adó. Telefon reggel, este 8—9 óra között: 140-994. ^ A Molnár­ C. Pál MŰ- teremgaléria 60 db ki­­mére­tű, kárpitozott szé­ket vásárolna kiselejte­zésből . Tel.: 860-833, 861-716.________________ R^p^korofu0­botm^eT adó. II., Törökvész út »28.________________ anémet fotelokat ven­nék, vidéken is. Go­lo­liiz András, Budapest, 1121. Lidérc utca 16. Figyelem! Veszek ha­gyatékot , ebédlőberen­dezést, szalongarnitú­rát, antik bútorokat, hibásat is, szőnyeget, festményeket, caskiáro-, utat és vitrintárgyakat. Egy órán belül ott va­gyok! Tel.: 839-771. ] Hagyatékot veszek, lomtalanítással, készpénzért. 855-405. | Hívjon bizalommal! Magas napi áron ve­­­szek hagyatékot, bú­tort, ruhaneműt, tol­lat, képeket, bronzcsil­lárokat, dísztárgyakat, könyveket. Azonnal jövök. Tel.: 655-405. Kívánságára házhoz megyek, készpénzzel legmagasabb árat fize­tek hagyatékért — lomtalanítással, antik és hagyományos búto­rokért, dísztárgyakért, festményekért, szőnye­geken, bronzcsilláro­kért, faliórákon, ruha­neműen. Azonnal jö­vök: 132-401.__________ Vásárolunk szekrényso­rokat, fekhelyeket. — konyhabútort, szekré­nyeket, antikokat, csil­lárokat, hagyatékok — 311-486________________ Figyelem! Veszek ha­gyatékot, stíl szalon­­garnitúrát, festményt, órát, porcelánt, sző­nyeget.. fél órán belül ott vagyok. Telefon: 143-197.________________ Veszünk szekrénysoro­kat, garnitúrákat,­­ konyhabútort, fekhe­lyet, antikokat, ha­gyatékot. 660-666. 868- 259. Magas áron készpén­zen veszek szekrény­sorokat, varia-, mo­dern, antik, stílbútoro­kat, ágy­toll­at, fest­ményt, dísztárgyakat. 894-308. Lakás méreteinek meg­felelő beépített bútort készítek. Telefon: 892- 390. Legtöbbet fizetek va­k­­a berendezésekért, mo­dern konyhákért, antik és stílbútorokén, sza­­longarnitúrákért, bronz­os! Mérőkért, festmé­nyekén, dísztárgya­kén, ágy­tok­ért, fali­órákért, teljes hagya­tékén, azonnal me­gyek. 631-SOI._________ Nem fogja megbánni! Veszek régi csillárt, szőnyegeket, dísztár­gyakat, tonettbútoro­­kat, hagyatékot, lakás­felszámolást, faliórá­kat. 480-118. Mindennemű hagyatékot lomtalanítással, kulcsátadásra Veszek. 132-401. Csak egy telefon és teljes lomtalanítással legtöbbet fizetek ha­gyatékén, lakásfel­szá­molásén, festménye­kén, dísztárgyakén,­­­ bronzcsillárén, faliórá­kén, könyvekén, ru­haneműén. 772-562. Magas áron készpén­zen veszek hagyatékot, régi asztali és faliórá­kat, csillárokat,­ vitrin­tárgyakat, tonettbúto­­rokat, festményeket, — porce­lén fejű babát 1500 Ft-tól 3000 Ft-ig ve­szek, vidékre is me­gyek. Egész nap 10— 18-ig: 842-191, 139-250 Hagyatékot, bútorokat, festményeket, csillán, órát, dísztárgyakat. — köny­veket, szőnyegeket, ruhaneműt vásárolok, lomtalanítással: 630-033. Hagyatékot, lakást elosztást lomtalanítással is vásárolok. 630-033. Hívjon bizalommal! Magas áron vásárolok hagyatékot, bútort, ru­ha­neműt, tollat, képe­ket, dísztárgy­akat,­­ könyvet, limlomot. Hí­vásra azonnal jövök. 631-169. SZŐNYEG ötven éve a szőnyeg­­szakmában. Mindenféle használt szőnyeget ve­szek. 124-589, Weiner. HANGSZER Mesterhegedűt és zene­kari hegedűt vennék. •Hegedűművész N. — 324« Jeligére a kiadó­ba. Gibson Firebird basszusgitár eladó. T.: 371-853. este. roTó Amatőrfil­mesek, fotó­sok figyelem! Video­kazettára másoljuk film-, fotó-, diafelvé­­t­eleit a tengerentúli NTSC-ben is. Expozí­­ciókorrekció, felirato­zás, hangosítás kíván­ságra. INDIVIDEO: 495-655, 377-798. RÁDIÓ Kereskedelemből kivont hibás színes televíziót veszek. Érte megyek. Tel.: 376-359._________ | Televíziót hétévesig, új , video- és hangkazettát veszek. VII., Garay 1 9. 417190.________ Antennaszerelés közvet­lenül­ a gyártótól, leg­­olcsóbban, 2 év ga­ranciával. 429-959. Televíziók, rádiómag­nók, híradástechnikai berendezések, kazetták vétele, eladása kész­pénzen. VI., Izabella 69. 532-252. Anietinaspeci­al­ista ! An­tennaszerelés műszeres beméréssel, 3 év ga­ranciával. 461-481. Antennaszerelés! Egye­di, központi, minősé­gi munka. 2 év garan­cia. 867-414. RUHÁZAT Esküvőre legdivatosabb menyasszonyi, vőlegé­ny­­ruhák kölcsönzé­se, vidékre is. VIL, Akácfa u. 27. 216-492. 50 %-os árenged­ménnyel téli vásár a Bull Butikban!­ ­ Bp. v. leer.. Kecskeméti u. 2. {Tisztított kabátok, ruhák fél áron, naponta friss árukészletből. Motorblokk, első lök-­­ hárító Dacia 1300-hoz. gyári, új árengedmény­nyel átadó. Tel.: 663-615____________________ Mazda 626-os­t, vagy Asconát keresek, lehet dízel is. 566-284. Új Zastavához hátsó homloklemez. Jobb ol­­­­dali sárvédő. 5. (hátsó) ajtó, vadonatúj eladó. Bpest XI., Mikes Ke­­serven u. 934/20. 1112. FF írsz.-ú.­­ elején sé­­rült, újonnan generáto­ron Alfa Sud reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érde­kel. Érdeklődni 16 óra után: 733-127. fel. A TAVASZBAN BÍZZON! Irodánk té­len is eladja autóját. GK. INFORM: 370-423.____________________ Balaton 16-os vitorlás fél­e tulajdonjoga eladó. Tel.: 682-783.__________ Autórugó javítása, sze­­­­reléssel. Utánfutó és spirálrugók készítése. I Vörös István. XIII.,­­ Fáy u. 84. Tel.: 290-279.____________________ Garázsban tartott. 14­­éves NDK gyártmányú Camptourist 4 sátras­­ utánfutó. 3 éves extra sátorral. Michelin , gu­­­­mikkal, beépített elekt­romos csatlakozással —­­220— 1200. kétrészes gázfőzővel, jutányos áron eladó. Tel.: 134- 011 vagy du. 6-tól — 1028 Bp. Szilágyi E. u. 21/B. A­utó hű­tő javítása. Bp­. VI., Rudas L. u. 79. 297-393. GÉP Háromszálas Interlock bérbe adó, kéttűágyas Text­ima kötőgép el­­­­adó. Tel.: 274-165. Mosogatógép, Privileg gyártmányú, újszerű ál­­l­apo­tban eladó. Tele­fon: 252-609.__________ Vennék 6 fejes orsózót 214 912. Eladó 5/ 160-as Univer­­zál automata­­ kötőgép, cserélhető 12-es tőágy­­gyal. 12/120-15 Univer­­zál. 90 cm széles­e­­s­bolyhozógép, svéd var­­­­rógép. 10-es Diamant­­ lakatlap. Tel.: 214-912.­­ Eladó egy MVE 286-os csúcseszterga. Érdek­lődni: 895-379. KÖNYV Molnár és Herczog Fe­renc sorozat. Deák Fe­renc (hat kötet):­ Arany János, lakat. Révai, Pallasz. Új idők lexi­kona eladó. Bp. 1023 Török u. 2. I. 5. Nimród vadászlap 1982.. 1984.. 1985.. 1986. évfolyamai- el­adók. »Hiánytalan — 168605« Jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe, adásvétel Yamaha dobfelszerelés eladó. Méretek: 12-13. ; 14. 16. 20. Tama dob­­felszerelés, méretek: 12. 14. 14.­16. 18. — : Mindkettő új tokkal, új bőrökkel, kitűnő állapotban. Érdeklőd­ni: Baló. 362-940. vagy 152-430.________________ Svájci pénzgyűjtőmén­y­nyemet eladom. 1118 Bp., Villányi u. 45.­­ Kened­. Régi képeslapokat, le­velezést, könyveket. — Iratokat, papírpénzt, váltót, sorsjegyet. —. kötvényt, papírhagya­tékot vásárol és cserél komoly gyűjtő. 1277­­ Bp. 23. Pf. 27. 635- 154. Ne adogassa el meg­szokott tárgyait. Antik tárgyakért, könyvtáré­ért élet­járadékot fizet, vagy szerződést köt. Komoly gyűjtő. 1277 Bp. 23. Pf. 27. 635-154.____________________ Készpénzért. igazság­ügyi szakértői közre­működéssel márkás festmények, porcelá­nok, bútorok vétele: Qua­ntas Antiqu­as, V., Néphadsereg u. 32. (Lat. István krt. sa­rok.) 312-292 (10— 18-ig). Tanácstól megvehető lakásért cserére aján­lunk 78 nm-es, hívólif­­tes, 2*4 szobás, lágy­mányosi tanácsit. Tel.: 451-013. XI. kerületben elcse­rélném 1 szobás taná­csi garzonomat Budán hasonló tanácsira. — »Panorámás 167797« Jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Kedves fényképeiről olajfestményt készítek,­­ugyanitt festmények eladók. 635-429. dél­­­után Elcseréném^házfütésű, szob­a-konyhái, budai, tanácsi lakásomat bu­dai tanácséra, félkom­fortostól összkomfortig. »Sürgős 167807« Jeligé­re a Felszabadulás té­ri hirdetőbe.___________ Tétényi úti kórház szomszédságában 50 nm-es, 2 ki­lón bejára­tú szobás, lodzsás, lif­tes, telefonos. II. eme­leti­ parkra néző. — Összkomfortos, tanácsi lakást cserélünk ha­sonló nívójú. Szintén telefonos, nagyobb alapterületű, 70—80 nm-es, tanácsira 21­ szobásig, elsősorban a környéken, lehetőleg Budán. Tel- négyszáz­­hatvankét tó-kettőszáz­­h­úszon­nyolc (reggel, este). Olajfestmények: Singer varrógép, csillár, roc­­soga­tószekrényke, per­zsabunda szil bunda el­adók. 296-552 t'wSitT-sípládát,"bár­­milyen egyéb zenélő szerkezetet keresek —■ gyűjteményembe. »Hi­básat is N. 230« Jel­igére a kiadóba.______ Vennék hagyatékot, porcelánfejű babát, fo­nétt bútort, garnitúrát. Újságtartót, zsúrasztalt fali- és asztali órát festményeket. Tel.: 210-356.____________________ Bélyeget, bélyeggyűjte­­rvényt, levélborítékot,­ képeslapot vásárolok. Kovácsáé: bélyegszak-­­ üzlet, Totbuchin kft. ti­zenegy­en fizetek a legtöbbet porcelánfejű babáért, külön fejet is, festőlé­­nyekért, asztali és fali­­órákért, antik* bútorért, hagyatékért. Telefon:­­ 210-356.________________] Scheiber, Kádár, Ber­­kes, Neogrády, Heyer és egyéb márkás fest­ményeket vennek. Tel.: 864-129.________________| Régi pénzt, pénzgyűj-­­ teményt, papírpénzt­­ veszek, gyűjtő. Díjmen­tes felértékelés. Ko­­­vács, Népköztársaság­­ útja 23. III. 4. 226- j Hgydem! Több ezres ! fizetek: régi porcelán-­­ fejű babéért, babaté­rért, testért, minden- !­nemű régiségért. Tele­fon: 653-638, 8-tól 15- ig, vagy levélcím:­­ Bp. 1223. Tűzliliom utca 43. III. 14. Laka­tos­né. Reális áron készpén­zért veszek hagyatékot, festményeket, porcelán, üveg, bronz dísztár­gyakat, régi órát, bú­tort, szőnyeget, esi!-l lárt. 10—18-ig. 410-444. Hagyatékot, bútorokat, csillárt, festményeket, órát, dísztárgyakat. —­­s könyveket, szőnyege­­ket. ruhaneműt vásáro­lok. *­­ lámialann­ánsal: 650-042. Régi szemként ket, fest­ményeket, hibásat is. képkereteket, gramo­font, könyveket, regé­nyeket, levelezől­apo­kat, régi fali- és aszta­li órákat, zsebórákat, fafaragványokat, fa­jansz- és porcelánfigu­­­­rákat, tükröket, bizsu­kat, bronzfigurákat é­s csillárokat, vitrintár­gyakat, szalongami tú­rát, faragon stílbúto­rokat, szőnyegeket, la­kásfelosztást, hagyaté­kot magas áron veszek. Telefon: kettőszázhu­szonnégy-négyszáz­­nyolcvanhat, reggel 1 órától. Vásárolok szekrénysort, ütő-, fekvőgarnitúrát, antik bútort, fest­ményt, porcelántárgya­kat, órákat, teljes ha­gyatékot, romtalanítás­sal. 284-994.___________ Bizalommal hívjon a 631-169-es számon. Leg­magasabb napi áron veszek hagyatékot, bú­tort, csillárt, ruhasé­műt, ágytól­lat, képe­ket, dísztárgyat, lim­lomot. Azonnal Jövök. ALBÉRLET Budapestiek! 2 szoba. Összkomfortos diósdi lakásom hosszabb idő­re kiadom. Tel.: 06-34- 10-238. Zuglóban, Öv utcánál. 2 szobás lakás esetleg garázzsal hosszabb időre kiadó. T^ 333-20b.___________ Leinformálható dolgo­­zó fiatalember keres befogadó nyilatkozat­tal külön bejáratú szo­bát, fürdőszoba- + konyhahasználatal. — •Otthon 168728« Jeligé­re a Felszabadulás té­­ri hirdetőbe. Kislii bejáratú, búto­rozott szoba, metró kö­zelében, leinformálható nőnek kiadó. T.: 831- 462. Szabadság-hegyi, köz­ponti fűtéses minigar­­tofi öröklakás kiadó. Erde Mód m­­este: 354- 693. Két szoba, összkom­fort, külön bejáratú, garázzsal hosszabb idő­re kiadó. Lakásnak, irodának. Érdeklődni 17 óra után. Egyed. Mátyásföld. Petőfi S-з. Budai, 3 szobás, kom­fortos ház kerttel, ga­rázs lehetőséggel közü­­letnek kiadó. »Azonna­li beköltözéssel — 167779« Jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbe. Lakások bérbe vétele, hosszú távú kiadása. Lakbérfizetés tárgyhó huszadikáig. Azonnali helyszínelés, szerződés­kötés. Garantált szer­ződéseknél —­ féléven­ként előre — vendég hiányában is fizetünk. Rapid, XI., Bercsényi u. 8. Telefon: 867-085. 132-335. 23 óráig. Fiatal mérnökházaspár I + szobás, búto­rozásán lakást bérelne hosszabb időre, 499- 426. 17-től. 2*4 szobás,­ teraszos, panorámás lakás Ró­zsadomb központjában kiadó. 295-039.________ Sürgősen bérelnék Bu­­dapest belterületén te­lefonra, berendezett, kisebb összkomfortos lakást, vagy garzont, hosszabb időre. Tele­fon: 314-058. Este: 18 —20 óráig. Diplomás fiatalember telefonos mhtigarzoolt bérelne. 756-229. * Goltén-hegyre tűző. Duna-parti, két szoba, hallos, összkomfortos, 85 nm-es, negyedik emeleti luxuslakás Igé-, nyesnek kiadó. »Duna­­parti lakás 167696« Jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. LAKÁS Adok XI. ker., Karin­thy Frigyes úti, 50 nm­­es, Összkomfortos, ta­nácsi és igény esetén pécsi, 40 nm-es, össz­komfortos, tanácsi lak­­kást. Kérek budapesti, legalább kétszobás,­­ összkomforton, tanácsi vagy szövetkezeti la­kást. Válaszokat »Jó közlekedés 168200« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe, vagy telefonon: 866-035, es­te 7 után._____________ Debreceni, háromszo­bás, harmadik ermele-­­ ti szövetkezeti lakáso­mat budapesti hasonló tanácsira cserélném. .. Telefon: 52-20-420, es­­­te hat után._________ Elcserélem Népstadion úti. III. emeleti, 45 nm-es, egyszobás, déli fekvésű, erkélyes, ta­nácsi lak­ásomat, két­szobás öröklakásra. — 861-544, vagy »Budai 167678« jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Belvárosi, V., Széche­­nyi utcai, * 29 m, há­lófülkés, telefonos öröklakásomat budai 2 vagy 3 szobás, telefo­nos, tsnácsi lakásra cserélem ráfizetéssel. 20-966. este.__________ Elcserélném rákoske­resztúri, 3D ran-és (ill. emeleti), összkomfor­tos csökgarze­ttomat nagyobb tanácsb­a, le­hetőleg belterületen. •Kellemes otlton — 168261« Jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbre.___________________ Tanácstól megvásáro­landó. nívós. 2*­ szo­ba, hallos, kertes, te­lefonos. 100 nm-es la­kásomat Rózsadomb alján elcserélném ki­sebb kétszobás, 65—70 nm-es, telefonos, ta­nácstól megvásárolható vagy öröklakásra Ró­zsadombon. Fentieknek megfelelő örök­lat­ást vásárolnék is. Tel.: Elcserélném tanácsi — szoba, konyha, élés­kamrás. 32 nm-es VII., Hemnéd utcai II. eme­leti lakásomat na­gyobbra vagy komfor­tos tanácsira »250 000 Ft-ot téritek NI. 326« jeligére a kiadóba. Budagyöngyénél kettő­­i szobás. 64 nm-es, új öröklakás eladó. Öt­­százharmi­nc-nul­lahet­­venhárom. Hévíz központjában te­­lek eladó, vagy szent­endrei öröklakásra, te­lekre cserélhető 26­10- 238. de. Eladom budai, kétszo­bás, új cirkos örökla­kásomat készpénzen. Cím: Szabó XI., Be­regszász u. 40/1. (Há­romszék utcánál). 17 Vidékre cserélném Bu­­dapest belvárosi, kis­méretű szoba konyha főbérletem »Földszintes N. 210« jeligére a ki­adóba. Elcseréljük XI., másfél szoba, hallos, komfor­tot. 48 nm-es, napos, mfszt.-l. felújított, te­lefonos, tanácsi laká­sunkat. bel-budai. —» másfél-két szobás, kom­fortot, telefonos, I. emeleti, vagy liftes II. emeletig, kb. 65 nm-es tanácsi lakásra. 855- 613. Elcserélnem Zuglóban zöldövezeti. Korong­­i­de­jén levő, olcsó bé­rű, utcai, kon­vek­toros, földszinti, egy szoba, komfortos, tanácsi la­kásomat 35 nm. hason­lóra vagy nagyobb ta­nácsira. Lehet emeleti is. »Sürgős 168280« Jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. 1 szoba, összkomfor­tos, napos, erkélyes, 36 nm, 111. em. (leg­felső saroklakás), park­ra néző, tanácsi lakást cserélek hasonló nívó­jú, 1*6 szoba, hal­los tanácsk­a, belterü­let«. »Lakótelepi ki­zárva 167803« Jeligére a Felszabadulás téri hirdetőleg. Egyszobás, komfortos és egy szoba, konyha, kamrás, tanácsi lakáso­kat cserélünk kétszo­bás, komfortos, taná­csira. »Tavasz 167798« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Moszkva térhez közeli, 46 nm-es, egy szoba, hallos, összkomfortos,­­ déli fekvésű, telefonos,,­­ IV» emeleti (lift van). 1 tanácsi lakást ráfizetés­sel nagyobbra cserél­nénk. Kérünk 80—99 nm körüli, 3 lakóhe­lyiséges, vagy 2 szo­ba plusz bővítési lehe­tőséggel rendelkező (pl. tetőtér), telefonos, ta­nácsi lakást. Budán, vagy új­pót városban. Tál.: 15 Mi­l. I ? óra után.___________________ nTTSnTm^f^rokTItra mellékutcájában elcse­rélem 28 nm-es. köz­ponti fütésen. telefo­nos. magas földszinti. tanácsi lakásomat, ha­sonló telefonos. 35—43 nm-es tanácsira. I., II., XII.,*valamint Pa~­sárét. Rózsadomb előnyben. »Magas té­rítési különbözet — 168638« Jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbe. Beköt­­özhetően eladó kétszobe konyhát, ker­tes családi ház, mel­léképülettel, pincével. Érdeklődne hétköznap. 16—18 óráig a helyszí­nen. XXI., Ady Endre út 18., vagy 18-30 óráig az 351-463-00. Elcserélem harminc négyzetméteres, kom­fortos, telefonos, taná­csi, első emeleti laká­somat, 43 nm-ig. tele­fonos tanácsira. Kere­pesi út. Népstadion, metrónál 536-510 Budapesti, másfél, vagy kétszobás, tanácsi la­kásra cserélnénk Siófok centrumában levő, má­sodik emeleti, egy szoba, komfortos, taná­csi lakásunkat, érték­­egyeztetéssel. Érdeklőd­ni: 17—20 óráig: 84- 12-520 telefonon, vagy •Balaton 167760« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe.________ f!3e1dli3l^^m­'Hker!? Zöldlomb utcai. 65 nm-es, 1 + 2 félszobás, összkomfortos, telefo­nos. OTP-öröklakáso­mat a kerületben, vagy Újlipótvárosba 100 nm körüli, 4 szobás taná­csb­a, megegyezéssel. Napközben: 313-822, este: 871-476.__________ Nagyméretű (140 mi), csekély költséggel 2 teljes komfortú jegy­­+ kenőszobás) lakássá átalakítható, telefonos, luxus öröklakás a Mar­git híd pesti oldal­á­­nál, elcserélhető kettő­­szobás, összkomfortos, belvárosi, telefonos, luxus öröklakásra.­­ (XIII., V. kerület.) Ajánlatokat levélben a »Luxus csere 167734« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Szabadság-hegyi, közlekedési, tanácsi, 67 négyzetméteres (2 ♦ 14 szoba + étke­zés), erkélyes, gará­­­zsos, telefonos, kelle­mes lakásomat elcserél­ném hasonló adottságú, de egy lakószobával nagyobb, legalább 100 négyzetméteres, telefo­­nosza: 756-459. Pasaréti. 4 szoba, hal­­los, két fürdőszobás, erkélyes, tetőteraszos, kertes, tanácsi villala­­k­ásom­at elcserélném hasonló, nívós. 2 szo­ba, hallos örök- és I szobás, komfortos la­kásokra. Telefon: 284-Ciu­pervárosi. I szobás, összkomfortos, telefo­nos öröklakást I - 2 szobás, telefonosra, — esetleg tanácsira cserél­nénk. 11., V­. XII., Xlll. kerület előnyben. ■Nyári csere 168232« Jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe.­­ Elcserélném V kerüle­­ti 80 nm-es 2 szoba összkomfortos, tanácsi lakásomat 4 szobás ta­nácsi lakásra az V. ke­rületben. Felújításra­­szoruló is érdekel. — [Tel.: 110-974.__________ óbudai lakótelepi 2 szobás öröklakásom — (X. em. 2 lift) 30 nm körüli tanácsi, vagy öröklakásra emelném. 369-348.________­_______ Lipótvárosi, utcai. 1 szoba komfortos, 45 nm-es. IV. em. hívó­­liftes, kon­vektoros, vi­lágos, felújító­ tanácsi lakásomat elcserélném 211 szobásra a környé­ken, vagy a XI. kerü­ I­etben. Tel.: 297-725. Elcserélném a Fészek Klubbal szemben levő, 87 nm-es, 2 szoba. —I Összkomfortos, telefo­nos, világos, tanácsi bérlakásomat 1 szoba, összkomfortosra, vagy I egy szoba, hallosra. — Lenin krt­. vagy köz­vetlen környéke előny­ben. Telefon szüksé­ges. »Kizárólag utcai N. 460« jeligére a ki­adóba Mátra aljában, bátony­­terenyei, tanácsi. I ■ szoba összkomfortos la­kásomat budapesti ta­nácsira cserélem: 533- 528. Váci utcában 56 nm, utcai, erfcélyes, telefo­nos, összkomfortos, napfényes hívósífcet la­kást cserélek kisebb hasonló tanácsi lakás­ra Budán. Lakótelep kizárva. Megegyezés Rázandomás, panorá­­más, másfél szobás, — csereofftáénes, tanácsi la­kást cserétek budai, kertes 3 szobásra. Kü­lönbözetén­­ sámán , vagy budai két sapkás öröklakást adhatok. — Lakástelefon: 155-543. Elcserélem Vili . Szi­goly u. 13/A~ HL 9. 2 szoba összkomfortos, telefonos, távfűtéses, 50 mb tanácsi laká­som, hasonló 2 szoba összkomfortos, telefo­nos óbudai szövetkeze­ti lakásra. Ráfizetek. —­Tel.: 146-079.__________ Pasaréti, másfél szo­bás, telefonos, erké­lyes. "kertes öröklaká­somat 4 lakóhelyisé­­ges, telefonos, nívós tanácsi lak­ása cseré­lem. 111-942. Korondnéi tevő­­szoba, hallos, felúj­í­­tott, telefonos, napos, tanácsi lakásomat kis­méretű, telefonos örök­lakásra cserélem. 111-942. Nyíregyházi -és szokás, telefonos, tanácsi la­kán cserélek budapes­telefonos tanácsira Telj 14A-742. vagy 37 Debreceni. autfcoro­fortpi. másfél szobás tanács tmar cseré­liM­ in­ nagyobb tanácsira. — •Budapestire 167418« Jeligére a FeUzubadu-Pasaréti, kert komfort». 86 nm-es. 2 szoba, hallos taná­csit — kp.-t adunk iS?,L-M-fj-mJ*. i‘ rezemen. TeL: 564-238. Mezőváros k.­ban II. caretéti. kát­erke?r'«• re cserélem. Hétköz­nap este: 291 Rákóczi út 21 n­- ’ ser. örszkomfartos ta­wirti la Szátri XI­, i­. n. kerületi. 55 nm körül kásra. (Lift Vérmezőre néző. Attila ,'Ut tfUfAMC — a—i garzonunkat elcserél­nénk 50 60 nm-es. te­lefonos. tanácsára. Bu­dán Tel 75 Keresek XII. YI k-prís terhein erkélyes 21—3,5—4 szob­ás tu­nirtk rinkniiTfili luxus 1 + 2 félszobás erkélyes, étkezős, grad­e­róbos, háromirányú. — 1 sarok tanácsi cserével. Elcseretem értékegyez­­tetéssel Pilisvörösváron levő. 96 cm n 3 szo­bás (40 nm-es szanerén 14­ , beépíthető tetőtér), összkomfortos, szép he­lyen, modern, kertes házamat. Jó közlekedé­si lehetőséggel buda- I pesti, min. 3 szobás. I összkomfortos lakásra, I vagy eladom. Fehér — I 294-607. I 61 — fi. bel-budai, telefonos, frissen fel­újított tan­ácsi lakáso­mat elcserélném. 100 nm körüli, zöldövezeti telefonos lakásra, vagy házra, jelentős ráfize­téssel. Tel.: 369-640. INGATLAN Zuglói, kertvárosi, tár­sasházi, 57 nm-es. tka szobás öröklakásomat garázzsal és tárolhe­­lyiséggel 1,4 millió fo­rintért tehermentesen eladom, vagy cserélem nagyméretű lakótelepi­re. Érdeklődni: reg­gel és este. 646-021. Balatonf­öldvár köz­pontjában. 290 n.-es telken, 4 szoba. Össz­komfortos. Jó karban Dunakorzói, 3 szobás,­­2 erkélyes, telefonos 100 m-es tanácsi laká­somat elcserélem kb. 50 nm-es. 2 szobás te­lefonos tanácsi lakásra zöldövezetben, érték­­különbséggel. Tel.: 377- 308. 9—11 és 19—21 óra között.__________• Összekötözök! Belvá­rosi 100 nm-es, gázfű­téses, telefonos tanácsi lakásomat egyszobás és kétszobás komfortos ta­nácsira cserélem. Or­vos rendelőnek alkal­mas. Tel.: 416-405. Zuglói. 50 nm. 2 szo­bás, hasonló méretű, belterületire cserélünk. 849-183.________________ 1*55—250 ezer Ft-tal és szoba konyhát cserela­kással bel­területi la­kásmegoldást keresek 40 nm-ig. »Megegye­zünk N. 4402« Jeligé­re a kiadóba. Elcserélném Vill. ker., II. em.. utcai 2 szo­bás, komfortos és te­lefonos, gázfűtéses. 90 nm tanácsi lakásom, hasonló tanácsi másfél szobásra, kb. 42 k­m­esre, kizárólag I. eme­letire, a VII., vagy VIll. kerületben. La­kótelep kizárva. Tel.: 330-697, de: 8—13-ig és este 18—21 óráig. Tetőtér beépítéshez­­— megfelelő tetőt keresek. II.—II. kerületben. — Tel.: 164-758. Családi házra cserélem készpénzzel belvárosi 72 nm, magasföldszinti reprezentatív, udvari, tanácsi lakásomat vagy 1,5 szobás tanácsi la­kásnál ráfizetést ké­rek. 317-070. levő lakóház 14 sze­mélyre alkalmas beren­dezéssel, lakható, mel­lék épületekkel eladó, vagy üdülésre kiadó. Zab Lajos, Kőröshegy. Dózsa Gy. u. 85. Vennék nívós, kettő szoba, hallos, telefonos öröklakást Bel-Budán, vagy Szt. István park környékén. Lakótelep nem érdekel. Telefon 18 óra után: 359-445. XII., Márvány utcai, 94 nm-es, kétszobás, II. emeleti, felújított udvari öröklakás sür­gősen eladó. Irányár: 20 000 Ft. nm. Tel.: 5520lél. déltől. 1 szoba,­ 2 rétlapka, étkezős, gázfűtéses,­­ összkomfortos. Mátyás­föld centenáriumi örök­lakás eladó. 900 000 , OTP 120 000 Ft. ■Május hóban beköltö­zés 167672« Jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. Eladom budafoki. 777 nm-es telken épült. — 114 nm alapterületű. 205 nm cesaterületű. 120 nm lak területű, le­­tértér beégi­téses. össz­komfortos családi há­zam 3.5 millió Ft-ért Vagy csereként kérek hason­ló családi bánat, ahol miniaanm 70 nm­­es műhely kialakítha­tó, vagy 4 szobás la­kást ♦ külön műhelyt, vagy lakást és teliket a budai oldalon. Ér­deklődni lehet: Deák. Bp. 1222. Kócsag u. 25., szombat-vasárnap. Solymáron vennék Ma szobáé lakára, óéti fek­vésűt. 400 000 Pl kp. + OTP átvállalással. II—III. emeleala. — •Nyári költözés —­Telefonos XII. kerüle­ti, kertes, kéterkélyes, egybenyíló kétszobás, személyzetis, étkező­­konyhás, 56 ma es. ní­vós. Összkomfortos ta­nácsi adat erejé tarám — Budán telefonos, erké­lyes tanácsira. »Másfél szobásra II. 250« Jel­igére a kiadóba . 168278. Jeligére a Pri­­zzabudulán téri hirde­tőbe. Budavármnty, Nyél utca 16. alatti Ikerház feje, 140 ami. befejezés előtt sürgősen aludó. Kőpo­­rozva, via, v­itta május Irányár. 19 000 Ft/am ♦ mk­k 350 000 Ft. Tel­: 865 444. u

Next