Magyar Nemzet, 1987. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-25 / 71. szám

6 I­m&m­n — A 18. országos tudományos diákköri konferenciát Csikai Gyula művelődési miniszterhe­lyettes nyitotta meg kedden a szegedi Ifjúsági Házban. A kon­ferencia kilenc városban 12 szek­cióban együttesen csaknem hat­ezer hallgató és oktató részvéte­lével zajlik le március 24. és áp­rilis 17. között; a fiatalok össze­sen 2300 dolgozatukat ismertetik.­­ Emlék­­nnepséget tartott kedden a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének 1. Hadosztály Tagozata a Magyar Néphadsereg Művelődési Házá­ban. A bajtársi találkozón a ma­gyar antifasiszta hazafiakból megalakított 1. hadosztályról em­lékeztek meg a demokratikus hadsereg alakulatának egykori harcosai. Emelkedik néhány energiahordozó ára (MTI) A forint árfolyamának módosításával összefüggő intézke­dések keretében egyes energiahor­dozók termelői ára március hó 26-től megváltozik. A fűtőolaj, a gudron, a kerozin, a vegyipari benzin, a propán-bután gáz, az energetikai földgáz, a villamos­­energia és a hőenergia termelői ára 8 százalékkal, a gázolaj és a tüzelőolaj termelői ára 4 száza­lékkal emelkedik. Mivel a gázolaj közületi és fo­gyasztói forgalma azonos áron történik, a dízelüzemű gépjármű­vekhez felhasználásra kerülő gáz­olaj ára literenként 40 fillérrel (9,30 Ft/li­terről 9,70 Ft/literre) emelkedik. A többi energia­hor­dozó (valamennyi tüzelőanyag- és energiaszolgáltatás) fogyasztói ára nem változik. ­ Csehszlovák sport- és ide­genforgalmi könyvkiállítás nyílt tegnap Budapesten. A prágai Olympia Kiadó folyóiratait és könyveit a Csehszlovák Kultu­rális és Tájékoztató Központban március 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL SZERDAI PROGRAMJA Operaház: A kékszakállú herceg vá­ra — A fából faragott királyfi — Vál­tozatok egy gyermekdalra (Bérletszü­net, 7) — Erkel Színház: Parasztbecsü­let — Bajazzók (Tóth A. bérl. 5. ea., 7) — Fővárosi Operettszínház: Tom, ba­lalaika (a szovjet Zsidó Zenés Kama­raszínház vendégjátéka, 7) — Radnóti Miklós Színpad: n. Országos Kamara­­színházi Találkozó: Pincejáték (a Bé­kés megyei Jókai Sz. vendégjátéka, 7) — Budapest Kongresszusi Központ: A Magyar Rádió és Televízió Szimfoni­kus Zenekarának hangversenye (fél 8) — Dohány utcai zsinagóga: Kántor­hangverseny (8) — MTA Kon­gr­esz­­szusi terem: Virizlay Mihály gordonka-­ versenye (fél 8) — Pesti Vigadó Hang­verseny terem : A Cziffra Alapítvány hangversenye (fél 8) — a Kamarate­remben: Jazzest (7) — Zeneakadémiai Baranyay László és Jandó Jenő hang­versenye (fél 8). A színházak szerdai műsora Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (7) — várszintházi Csütörtöki hölgyek (7) — Katona József Színház: Csirkefej (7) — Madách Színház: Maude és Ha­rold (7) — Madách Kamara: Várj, míg sötét lesz (7) — Vígszínház: Az ügy­nök halála (Haltai bert. 3. ea., 7) —­ Pesti Színház: Oszlopos Simeon (IPV, 7) — Thália Színház: Harc a Jólét el­len (7) — Thália Stúdió: Körtánc (fél 8) — játékszín: A vén bakancsos, és fia, a huszár (du. 3) — József Attila Színház: Mezítláb a parkban (II/3. bért. 7) — a Stúdiószínpadon: Táblából ás a porondon (Elless Béla előadóestje, fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Banya-­ tanya (de, fél 10), Mágiarakás — Sán­dor György műsora (fél 8) — Vidám Színpad: Van, aki forrón szereti (7) — a Kisz­inházban: Kellemes húsvéti Ünnepeket ! (fél 8) — Józsefvárosi Színház az Asbóth utcai Kisszínpadon: Rejtekhely (nyilvános főpróba, 7) — Arany János Színház: Oz, a nagy va­rázsló (du. 3) — Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub (6) — Eric Vin­cent sanzonestje (az aulában, fél 8) — Nagy Attila Kristóf szerzői estje (a hordóban, 7) — Bartók Béla Emlék­ház: Ünnepi találkozó Bartók Béla születésének 106. évfordulóján (6) — Állami Bábszínház a Jókai téren: Tol­di (de. 10) — a Népköztársaság útján: Kaland a Tigris bolygón (du. 3) — Vendégjáték a Budakeszi MŰv. Ház­ban: A bűvös tűzszerszám (de. 10) — Vers és dal a Várban: Csőért Sándor­ért (8) — Fővárosi Nagycirkusz: Halló, Itt elefánt... ! (fél !). ­ A Magyar ENSZ-Társaság és az UNICEF-nek, az ENSZ Gyermekalapjának Magyar Nem­zeti Bizottsága együttes ülést tar­tott kedden, a Hazafias Népfront székházában. Simai Mihály aka­démikus, a Magyar ENSZ-Társa­­ság és az UNICEF MNB elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Nyitrai Ferencné államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal el­nöke tartott tájékoztatót a közel­múltban Budapesten megrende­zett ENSZ európai regionális né­pesedési konferenciáról. Az is­mertetőt követően Bokorné Sze­gő Hanna, az UNICEF MNB fő­titkára a bizottság 1986. évi mun­kájáról és az 1987-es terveiről számolt be.­­ Magyar—csehszlovák barát­sági napok kezdődtek kedden Vas megyében, a Hazafias Nép­front megyei bizottsága és a bu­dapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ közös szervezésében. A kétnapos ren­dezvénysorozat nyitányaként Szombathelyen, a KIOSZ szék­házában barátsági gyűlést tar­tottak, amelyen dr. Jaroslav Mu­si­lek, a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója mondott beszédet. A MOSZ SZÁZALÉKKAL olcsóbban ki t­adú­­llatnak a Magyar Nemzet ol­vasói a Budapest Tourist­tál 1987. már­cius 29-én a Galga völgyébe. Utazás autóbusszal. Útvonal: Budapest—Fót— Veresegyház—(Vá­gres—Galgamácsa— Iklad—Aszód—(Vétség—Aszód—Túra— Zsámbo­k—Isaszegi—Gödöllő—Budapest. Program: utazás Fóton át Galgamá­­csára. Ismerkedés Vattkóné Dudás Ju­li naiv festő alkotásaival. 1 kiadón lá­togatás a Falumúzeumban. Aszódon rövid pihenő, a Podmaniczky-kastély külső megtekintése. Ismerkedés a Pe­tőfi-emlékekkel, múzeumlátogatás­­-(A múzeum a régi gimnázium épületében kapott helyet, ahol Petőfi diák volt.) Versegen a Falumúzeumot, illetve Mar­ton Pálné Homok Erzsébet népi író emléktárgyait tekintik meg a részt­vevők. Rövid pihenő Gödöllőn. Ebéd: Túrán a G­al­gagy­öngye étteremben. Kedvezményes részvételi díj: 266,— Ft. Indulás reggel 8.00 órakor a Roosevelt térről — visszaérkezés Budapestre kb. 19.00 órára. A Magyar Nemzet „Ho­nunk a hazában” rovata március 26-án ad körképet a Galga völgyéről. Jelent­kezni lehet a Budapest Tourist bár­melyik Irodájában. — Dr. Fialovszky Lajos, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem címze­tes egyetemi tanára, a műszaki tudomány doktora 89 éves korá­ban elhunyt. Személyében a ma­gyar geodézia és a geodéziai mű­szergyártás nemzetközi hírű kép­viselője távozott az élete sorából. Temetése március 30-án, hétfőn 13 órakor lesz a Farkasréti teme­tőben. Számok, tények A várható életkor az ENSZ adatai szerint az utóbbi harminc év alatt a világon 13 évvel növekedett. Az ENSZ legutóbbi, San Jose-i békeegyetemé­nek bulletinjében megjelent adatok szerint az emberek az ötvenes évek elején arra számíthattak, hogy 45,8 évig élnek. A várható életkor ma 58,9 év. A különbség az ipari országok és a fejlődő országok­­között azonban még mindig igen nagy. Európában és Észak-Amerikában az átlagos, várható életkor 73 év, a fejlődő országokban viszont csak 56 év. A várható életkor egyébként Izlandon a legmagasabb, 77,6 év — olvasható az MTI „A világ minden tájáról” című kiadványában. (v. é.) ­ Az iskolai egészségnevelés helyzetét tekintette át nemrég az Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének elnöksége. A többi kö­zött megállapították, hogy a Kö­jálok gyermek- és ifjúsághigiénés osztályai folyamatos ellenőrzések­kel, műszeres vizsgálatokkal se­gítik azoknak a környezeti ártal­maknak a kiszűrését és megszün­tetését, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a gyerekek testi és szellemi fejlődését. televízióműsolokk MTV/1. 9.58 Műsorismertetés 9.00 Tévétorns nyugdíjasoknak 9.05 MUUDI lét NSZK bűnügyi tévéfilm II/1. rész 10.30 Vándorló növények NSZK-film (Ism.) 15.40 Hármas csatorna 16.43 Műsorismertetés 16-55 BV8C—Spandau 04 Vízilabda torna 18.10 Egy ásó, mint Isán 18-50 A fejedelem Dokumentumfilm 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 50.05 Kék fény 21.05 Budapesti Tavaszi Fesztivál ’87 Hangsebesség Gulyás Dénes portréja Ilit „Az Élet és én élni akar...*’ Vin/6. rész 22.40 Híradó 3. MTV/S. 17.08 Műsorismertetés 1715 Felvételre ajánlják! 18.06 Nasa Obrasovka Szlovák nemzetiségi műsor 1US Tévétorna 18.30 Az olaj titkos története VIII/7. rész 1910 Koreai látnivalók: Phenjan 20.00 Budapesti Körzeti Stúdió 21.05 Kék fény 21.35 Híradó 2. 21.50 Magyarország—Hollandia Szuper Liga asztalitenisz­mérkőzés 23.00 Képújság SZOVJETTa 1. 14.00: Hírek. 14.15: Gyermekhang­verseny. 15.15: Hírek. 15.20: Görögor­szági utazás. 15.05: Barátságban a csimpánzzal. 16.40: Világhíradó. 16.50: Dokumentumfém. 17.50: Hírek. 18.00: A doni Rosztov társadalmi élete. Harc a negatív jelenségeik ellen. 18.45: Nép­dalok. 19.00: Híradó. 10.40: A tavasz 17 pillanata. 20.55: Világhíradó. 21.10: A világ és az ifjúság. 22.10: Sztali ki­rály vadászata. 23.15: Hírek. 23.20: Önök kérték ... 0.23: Hangverseny. SZLOVÁK/1. 9.25: Kicsinyek műsora. 9.55: Tévé­játék (ism.). 0.00: Távlatok (ism.). 15.55: Süketnémák műsora. 16.15: Mű­velődési műsor. 16.35: Fiatalok sport­ja. 17.05: A lézer napjaink fénysu­gara. 17.35: Dokumentumfilm (FF). 17.55: A mai Görögország. 16.20: Esti mese. 18.30: Honvédelmi magazin. 18.30: Híradó. 20.00: A múlt tanúi. 20.13: Fény a sötétségből. 21.25: Zenés szó­rakoztató műsor. 22.25: NDK doku­­men­tum­­film. SZLOVÁK 2. 16.05: A fiú És a kutya (film tévé­­film). Ifj.25: Elhurcolás (angol tévé­­film). 17.30: Fiatalokról. 18.00: Doku­mentumaim a Banska Bystrica-i és az egri iskolák együttműködéséről. 18.30: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. 19.08: Tévétéma. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Hogyan nem kell nő­sülni (tévékozm­édia). 20.40: Az önök estje. 21.30: Híradó. 22.00: V­éghíradó. 22.16: Stella NDK tévéfim. Maga Nemzet Elhunyt Pászt Róbert A Lapkiadó Vállalat mély fáj­dalommal­­ tudatja, hogy Pászt Róbert újságíró március 24-én, 56 éves korában, rövid szenve­dés után elhunyt Temetéséről később intézkednek. ♦ Ismét kollégától búcsúzunk és fájdalmasan korán kell tőle bú­csút vennünk. Olyan újságírót veszítettünk el, aki mind az írott sajtóban, mind a rádióban nevet szerzett magának és sokak­nak vált ismeretlen ismerősévé. Pászt Róbert 1950-ben lett a Rádió munkatársa, és ott hosz­­szú éveken keresztül érdekes ri­portokkal, kommentárokkal kel­tette fel újra meg újra a hall­gatók százezreinek figyelmét, ad­ta tanúbizonyságát új iránti ér­zékenységének, tehetségének és szorgalmának. Később a Lapkiadó Vállalatnál felelős szerkesztőként dolgozott. Számos teendője mellett sem fe­ledkezett meg az újságíró-után­pótlás neveléséről, nagy gonddal és felelősségérzettel foglalkozott az új nemzedékkel. Emlékét szeretettel őrzik mun­katársai és tanítványai. — Királyok az alagútban címmel Husz­ti Péter előadóestjét láthatják az érdeklődők március 25-én, szerdán es­te hét órai kezdettel a Bp. Korona Pódium műsorában. — Gábor Andorne Halpern Olga író, műfordító, a magyar és a nemzetközi kommunista moz­galom kiemelkedő harcosa szüle­tésének századik évfordulója al­kalmából kedden koszorúzási ün­nepséget rendeztek a Mező Imre úti temetőben. Sírján koszorút helyeztek el a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének és a Magyar Írók Szövetségének kép­viselői.­­ Hirossik János, a KMP ala­pító tagja születésének századik évfordulója alkalmából koszorú­­zási ünnepséget rendeztek ked­den a Mező Imre úti temetőben. Hirossik János nevét vette fel ezen a napon Újpesten a Rónai Sándor utca—Gács László—Kom­­ját Aladár—Ilku Pál utca által határolt park. A Rónai Sándor utca 15. számú ház falán elhelye­zett emléktábláját megkoszorúz­ták a városrész párt­­állami és társadalmi szerveinek képviselői. —­HALÁLOZÁS: A Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat gazda­sági, politikai, és társadalmi vezetősé­ge, kollektívá­ja, valamint a Magyar Reklámszövetség, mély megrendülés­sel tudatja, hogy Merena Sándor elv­társ, a vállalat áruforgalmi főosztály­vezetője, a Magyar Reklámszövetség elnökségének tagja, a Dekoratőr Szak­osztály titkára, 1987. március 17-én, éle­tének 60. évében, rövid szenvedés után elhunyt. A Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat Mere­na Sándor elvtársat, saját hallottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1887. április 6-án, k­b.30 óraikor lesz az új köztemetőben. (Bp. ,„ Kozma utca 8—10.). ' X — Mély fájdalommal tudatom bará­taival, betegeivel, ismerőseivel, hogy dr. Hartal Ferenc, az Országos Onkoló­giai Intézet főorvosa elhunyt. Temeté­se 1867. április 2-án, 13.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. x1 — Jászay Pál hamvasztás utáni bú­csúztatása március 27-én pénteken 15 óraikor lesz a Rákoskeresztúri Új köz­temető 53-as porcelánjában. Jármai család. X — SEGÍTÜNK, HÍVJON, MEGYÜNK, MINDENT INTÉZÜNK. GYÁSZ TE­METKEZÉSI SZOLGÁLAT GM. MÁ­TYÁS TÉR 4. 332-860. X TAVASZIAL, ENYHE DÉLUTÁN Délnyugati áramlással egyre enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Hajnalra még a derült helyeken kevéssel fagypont alá süllyedt a hőmérsék­let, a felhősebb tájakon pedig 0 és 4 fok közötti értékeket mértek. Napközben az éjszaka keletkező pára és köd mindenütt megszű­nik. Időnként megélénkül a dél­nyugati szél. A felhős északi or­szágrészben néhol gyenge esőre, záporra is lehet számítani. Az or­szág más területein kellemes, napsütéses idő várható. Minde­nütt erősödik a nappali felmere­­dés. A hőmérséklet kora délután 12 és 17 fok között alakul. Késő estére is csak 3 és 8 fok közé csökken a hőmérséklet. A Duna vízállása Budapestnél 148 cm, 4 fok. Az európai városokban szer­­dán várható legmagasabb hőmér­séklet: Athén 16 Belgrád 16 Berlin 11 Bécs 15 Budapest 14 Bukarest 6 Kijev 6 Leningrád 3 London 12 Madrid 17 Moszkva 1 München 15 Párizs 17 Prága 11 Szófia 8 Varsó 9 Holnapi számunkban NÉPFRONTBIZOTTSÁGOK MELLÉKLETE Élet és környezet címmel jelenik meg ezúttal a holnapi szá­munkban a népfrontbizottságok melléklete. Más-más megközelí­tésben vizsgálja ezt a mindenkit egyaránt érintő témát, megvilágít­va az összefüggéseket a környezeti elemek állapota és életünk mi­nősége között. Dr. V. Nagy Imre professzor, a Hazafias Népfront Környezetvédelmi Bizottságának elnöke a társadalmi mozgalom­ról ad összegezést. Varga Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese a vizeink minőségével, védelmével kapcsolatos kér­déseket elemzi. Dr. Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke Sárvári Mártának adott interjújában e munka új tartalmairól nyilatkozik. Erdőgazdálkodá­sunk gondjait veti fel Szényi Gábor cikke, hazánk nem védett tág­jaival Kertész Péter foglalkozik, Gergely László a dorogi égetőmű­ről kérdezi dr. Bakonyi Árpád miniszteri biztost. Császár Nagy Lászlónak, a kommunális szemétről írt riportja mellett három nem­zeti parkunkról szól egy-egy rövid cikke. Dr. Kerékgyártó Imre, a Szolnok megyei Környezetvédelmi Bizottság elnöke a termő­földvédelem, Rácz Judit pedig az élelmiszer-szabványokban megje­lenő egészségügyi, környezetvédelmi követelményeket vizsgálta. Kecskeméti Károly arról szól, hogy mit tehet a társadalmi termé­szetvédelmi szolgálat egy-egy eltűnő növény-, illetve állatfaj meg­mentéséért, míg Dési János a fiatalok közötti, Kántor Sámuel pedig a lakókörnyezetiben végzett munkáról ír. Csődeljárást kért az öntöde Hitelbanki Üzletpolitikája olyan, mintha a pénze volna a több és az üzletfél a kevesebb. Ez annyit jelent, hogy a Magyar Hitelbank Rt. elébe megy partnereinek, a közös út­keresés, a jövőtervezés minden­napos program, noha a rendel­kezésre álló források alapvetően szűkösek. Ezt a tényt is őszintén nyilvánosságra hozta a pénzinté­zet vezetése tegnapi sajtótájékoz­tatóján. Demján Sándor vezér­igazgató közrebocsátotta az igaz­gatósági határozatot az idei üz­letpolitikáról, s kommentálta is természetesen ezt a programot. Pontosabban a kereskedelmi bank első hónapjait, fontosabb dönté­seit. Azt, hogy a verseny a pénz­intézettől sajátos arculat kialakí­tását követeli meg, melyhez alap­vető, hogy középtávú programot készítsen magának, szegénység egyenletes elosztása helyett a üzletpolitika perspektivikus vállalatoknak te­remtsenek nagyobb mozgásteret.­­ A program hátterében a többi között az áll, hogy a bankkal kap­csolatban levő vállalatoknál, szö­vetkezeteknél egymilliárd forint a veszteség és hárommillárdnyi az alaphiány. Ilyenformán a Veszp­rém megyei Állami Építőipari Vállalat ellen kezdeményezett csődeljárás az első, de aligha az egyetlen. A bank felhatalmazást kapott a Gábor Áron Öltödétől, hogy a cég ilyen indítványát beje­lentse a nyilvánosság előtt. A pénzintézet vezérigazgatója hoz­záfűzte, hogy ebben az esetben még az eljárás ideje alatt esedé­kes bérek­ hitelezését is vállalják, noha ennél az esetnél joghézag van még, s lehetséges, hogy az ilyen kintlévőséget mint vesztesé­get kénytelenek elkönyvelni. (.. ) Tisztuláson a Sebes-Körös Most a Fekete-Körös szennyezett (MTI) A hét elejére javult a Sebes-Körös vízminősége, a tar­tós és intenzív szennyeződés után a szokásos, elfogadható szintre csökkent a szennyező anyagok jelenléte a vízben, így a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság első­fokúra mérsékelte a folyón a víz­­minőségvédelmi készültséget. Ez­zel szinte egy időben a Fekete- Körösön érkezett olyan mértékű, szerves anyagokat tartalmazó szennyeződés, hogy most azon a folyón és a Kettős-Körösön kel­lett elrendelni a másodfokú ké­szültséget. A helyzetet gyorsan javító vál­tozásra reményt ad, hogy kisebb árhullám érkezett a Fekete- Körösön, amely olyan mértékben hígítja a szennyeződést, hogy az tartósan és jelentősen nem lesz hatással a víz élővilágára. Szerda, 1987. március 25. Ittasan gázolt, majd továbbhajtott (MTI) A Győr-Sopron megyei bíróság dr. Laczó Gáborné taná­csa Kocsis István 27 éves écsi lakost, halált okozó, ittas jár­művezetés bűntettéért és cser­­benhagyás vétségéért kedden háromévi és négy hónapi börtön­ben letöltendő szabadságvesztés­re ítélte. Ezenkívül a közügyek gyakorlásától három évre, a jár­művezetéstől pedig négy évre el­tiltotta. Az ítélet jogerős. Kocsis István 1986. november 30-án sokszorosan megsértette a közlekedési morált. Ittasan ve­zette gépkocsiját Nyúl és a szom­szédos Ecs község között, s üt­között egy személygépkocsival, amelyben négyen ültek. Kocsis István nem állt meg, továbbhaj­tott, és hátulról elütött egy ke­rékpárost, aki belehalt sérülései­be. Ennél az esetnél megállt, majd rövid várakozás után el­hajtott a helyszínről. Ezt köve­tően écsi lakásáról többször is visszatért a helyszínre, segítséget azonban nem nyújtott. Tizenkétmilliós csalóé Túl vastagon fogott a főágazatvezető ceruzája... A rendőrség a közeljövőben fe­jezi be annak a csalási bűnügy­nek a vizsgálatát, amelynek gya­núsítottja Sváb István 42 éves, a felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Mgtsz főágazatvezetője. Sváb 1984- ben még csak részlegvezető volt, később nevezeték ki főágazatve­­zetőnek. Többek között részlege végezte a BKV hegesztő berende­zéseinek és akkumulátortöltőinek, valamint villamos berendezései­nek javítását A­­részleg jól jövedelmezett mindaddig, amíg 1986-ban a BKV feljelentést nem tett különböző visszaélések, főleg túlszámlázások miatt Egy revízió során ugyanis kiderült hogy az elvégzett mun­kánál lényegesen többet számí­tottak fel a Budapesti Közlekedési Vállalatnak. A BRFK vizsgálati osztálya 1984-re visszamenőleg megindította a nyomozást és en­nek során fény derült arra, hogy a BKV feljelentése megalapozott. A műszaki szakértő megállapí­totta, hogy az elmúlt két év során mintegy 12 millió forinttal töb­bet számítottak fel, mint az el­végzett munka értéke. A magas számlákat átnézve a műszaki szakértő megállapítása szernt 87 hegesztő berendezés közül hetet egyáltalán nem javítottak meg, további 80 darabnál pedig a ja­vítási költség jelentősen megha­ladta az új gép beszerzési árát. A jogtalanul magas árbevétel­ből a termelőszövetkezet, a fő­ágazat magasabb költséget hasz­nálhatott fel, és a főágazat veze­tői, dolgozói jelentős többletjö­vedelemhez és gépbérleti díjhoz jutottak. Svábot a­­BRFK vizsgálati osz­tálya előzetes letartóztatásba he­lyezte, ugyanakkor büntető el­járás indult tíz társa ellen. A bűntársak részben segítséget nyújtottak a csalás elkövetéséhez, a számlákat kiállító főágazatnál, illetve a számlákat igazoló és el­fogadó BKV-nál. Eljárás indult azon BKV dolgozók ellen is, akik­nek munkaköri kötelességük lett volna a javítások ellenőrzése és az ellenőrzés megszervezése. B. O. ­ Hajós Györgyről, a 75 éve született kiemelkedő matemati­kusról ünnepi ülésen emlékeztek meg kedden a Magyar Tudomá­nyos Akadémia épületében. Az MTA Matematikai és Fizikai Tu­dományok­­ Osztálya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Bolyai János Matematikai Társu­lat rendezvényén a kiváló tudós és pedagógus munkásságát Tar­ján Imre akadémikus, az MTA Matematikai és Fizikai Tudomá­nyok Osztályának elnöke méltat­ta. A tanácskozást követően a Farkasréti temetőben koszorúzá­­si ünnepséget tartottak Hajós György sírjánál.­­ Az ipari technikusképzés időszerű kérdéseivel foglalkozó kétnapos országos tanácskozás kezdődött kedden Miskolcon. A Gépipari Tudományos Egyesület rendezte konferencia első napján elhangzott a többi között, hogy a országban jelenleg 85 oktatási intézményben képeznek techni­kusokat, s az általános képzés mellett a robottechnika, számí­tástechnika, a géptervezés köz­vetlen gyakorlati elsajátítására is több lehetőséget kínálnak, mint korábban.

Next