Magyar Nemzet, 1987. április (50. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-01 / 77. szám

1.80 forint Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Pf.:y­. Szerda 1987. április 1. L­­énfaljaM 77. szám Lépcsőn Ha vakmerően arra vete­mednék, hogy versengjek Par­kin­so­nnal vagy Murphyvel, az én törvénykönyvemben lenne egy cikkely: akár az első eme­letre megy az ember, akár a ti­zedikre, mindig az utolsó egy­két lépcsőfokot a legnehezebb megmászni. Valaki talán meg is torpan, erőt gyűjt, vagy ép­penséggel úgy érzi: nincs to­vább. Tudom, most sokan föl­horkannak, mert néha bizony már félemeletnyi lépcső is több az egy iramban megtehetőnél, kicsikét pihenni kell; a lépcső­karok fordulópontját így is nevezik: pihenő. Tíz emeletet fölkapaszkodni pedig sokak­nak végképp lehetetlen, liften kell járniuk, ha ugyan jó a lift. Ha nem jó, hát otthon kell maradni. Mondanom se kell, ugye, hogy elkalandoztam, mint affé­le lépcsőházi ember, akinek csak elfelé jövet, se a lépcsőn jut eszébe, mit is akart mon­dani, vagy mit kellett, illett volna mondania, s mit nem. Hamiskásan eltévelyedtem egy lépcsőházban, valódiban, ami­lyenből ráadásul elég sok van, de ez ürügy csupán arra, hogy egy másik lépcsőházról szól­jak, amelynek mások a fokai, mások az emeletei is. Ez a lép­cső valamennyiünk életében megtalálható, ha földszinten, ha toronyházban lakunk is, sőt, ez a képzeletbeli és mégis valóságos lépcső nem is egy, hanem több. Mindjárt elmon­dom, miért. Az előb­brejutásra, a hala­dásra gondolok, az életre és az életcélra. Ez a lépcső természe­tesen szemmel nem látható, s kinek-kinek a saját élete útját kell megjárnia, előbbre ara­szolnia. Mindenekelőtt a leg­természetesebb lépcsőkön, amelyek évről évre előbbre ve­zetnek az időben, előbbre vagy tovább? Az életlépcsőn kétség­telenül az utolsó fokok a leg­nehezebbek. Az alsó emelete­ken a fiatal­ember játszva föl­fut. Félő azonban, hogy pro­testálnak a fiatalok: egyáltalán nem könnyű elkezdeni az éle­tet, az önálló, felelősségteljes, felnőtt életet. Meredek ez a lépcső az életpálya kezdetén, sokat is hiányoznak gyakran, vagy kerülgetni kell azokat, akik megültek némely lépcső­fokon. Alighanem megbántottam az imént a középkorúakat, s ma­gamra zúdítottam haragjukat, mert hiszen amikor ők épp nyugodtabbra fognák az ira­mot, szó szerint is megállva helyüket, alulról nyomás nehe­zedik rájuk, mondják: ezek a feltörekvő nemzedékek, erő­sebbek még talán a korlátnál is. Ha gyönge a karja, ők egyensúlyukat veszíthetik, fia­talon nem ilyen korlátlanság­ról álmodtak. Csak az idősödők bólogatnának, akiknek meg­­lassúdott az élettempójuk, s bár maguk előtt is igyekeznek eltitkolni, csakugyan nehezebb továbbjutniuk egy-egy eme­lettel (évvel, évtizeddel). Pihe­nésre meg teraszt kívánnának, hogy kifújhassák magukat és körülnézzenek: honnét jöttek, mi valósult meg elképzelése­ikből és terveikből, mivel adó­sak még maguknak, másoknak, az életnek — vagy mivel adó­suk az élet, elérték-e, amire eddigi életükben törekedtek. Ez­ a szó, törekvés, ha kétfé­le alakban is, már másodszor bújik elő az ujjbögyömből, alighanem annak jeléül, hogy valami nagyon a begyemben van. Így igaz. Mielőtt azonban kibökném, micsoda, ideje, hogy arról töprengjünk, miért is le­het nehéz amaz utolsó lépcső­fokokon fölkaptatni. Hiszen az életút lépcsőin kívül másféle kapaszkodókon is túl kell jut­nia az embernek: álmok, ter­vek, feladatok, kötelességek emelkedőin. Oka sokféle lehet a megtorpanásnak, s egyik sincs korhoz kötve. Megriad­hat az ember például a feladat nagyságától, még ha önként vállalkozik is rá. Közelebbről valószerűbbek a méretek. Té­továzhat az ember: 'helyes mér­cét választott-e. 'Elveszítheti önbizalmát. Megszédülhet — kétféleképpen is. Ha fölnéz s ha lefelé, megszédülhet attól, ami még előtte van s talán nem számított rá,­­ megszédülhet ha visszanéz, honnét jött. Ez utóbbi esetben meg is szégye­nülhet, ha megfeledkezett a kezdetekről vagy azokról, akik­kel együtt indult valaha.­­Elfúlhat a lélegzet a fáradt­ságtól, de sok más okból is. Hi­szen nemcsak ő becsülhette meg rosszul a megtett vagy a rá váró emelkedőt, a létra fo­kát elfűrészelhették (kérem, ne vegyék zokon, ha most a sza­márlétra jut az idősebbek eszé­be), ki is húzhatták, vagy ra­gacsos kenőccsel bemasza­tol­hatták. Akkor aztán hiába a tisztes törekvés, megáll a me­net. Visszajutottunk tehát a törekvéshez. Föl kell fednem végre, mi bánt, mi izgat, mi zavar. Nem a törekvés — in­kább a törekvés hiánya. Aki­nek célja van, tisztességes, hasznos és jó célja, törekedjék is elérni minden tudásával és erejével. Ami a szívemet nyom­ja, s­ remélhetően velem együtt másokét is: ritkulni látszik az effajta törekvés. Mintha egyre kevesebben mérlegelnének, la­tolgatnának, törekednének iga­zi feladatokra. Életcélkén­t in­kább megelégszenek azzal, ami van. Ahogy lesi, úgy lesz. Vagy egyre többen­­keresnének igazi, emberséges feladat és életcél helyett valami pótlékot, heje­­huját, búfelejtőt. Mintha egy­re többen maradnának tétle­nek, lamentálva ugyan, hogy jussuk van erre-arra. Kapni akarnak mindent és nem elér­ni. Ez-e a rosszabb, vagy a másik véglet, jut eszembe, s ez sin­csen ínyemre. Az sem ritkaság, hogy a törekvés helyét a törte­­tés veszi át. A törtetőnek egyetlen emelet sem nehéz, so­sem sül el a lélegzete, leg­alábbis nem a tevékenységtől, hanem ha mégis, hát a hajbó­kolástól. A törtető nem zihál és nem liheg, ő túlliheg. Őelőtte nincs korlát, vagy ha van, át­ugorja a gátat gátlás nélkül. Talán nem is a lábán jár, ha­nem a könyökével lépked elő­re, mindegyre följebb. Fejét nem lógatja sosem, hanem fennhordja. Sajnos, nem min­dig a feje viszi előbbre, nem az, aminek a fejében lennie kell. Céltalanul ember nem él­het, célratörő lehet s legyen is — de célratörtető nem. Ez ter­mészetellenes, sőt, emberte­len. Csupa lépcső az életünk, mondhatnám, ha nem ódzkod­nék a nagy szavaktól. Azt is hozzátenném szívesen, hogy nem elég a lábunkat tenni újabb és újabb lépcsőfokra: az életünket­ kell. De kár, hogy az önhitt, túlságosan magabiz­tos emberek oly sok szép sza­vunkat megrágalmazták már! Igaz, nem a szavak nagyok, ők kicsik. Jelentéktelen emberen lötyög a szó: egész ember. Fél­ember pedig sosem adhatja oda magát oly feladatra, amely egész embert kíván. Előfordul ugyan, hogy valaki azért emel­kedik könnyebben fölfelé, mert üres, akár a léggömb. Ha egy pillanatra meg­áll­nánk most életünk lépcsőin, nem pihenni, csak számot adni magunknak magunkról, józan önismerettel mérlegeljük, erőnk, képességeink, tisztessé­günk segítségével kaptatunk-e előre a jó úton. Hátha nem ne­hezebb, hanem egy kicsit köny­­nyebb a lépés, ha valóban a magunk útját járjuk. Zay László Szovjet-brit megállapodások Moszkvában Űrkutatás, forró drót, tájékoztatási együttműködés Sajtóértekezlettel zárta le látogatását Margaret Thatcher A külpolitikai helyzet BARÁTI HANGNEMBEN tárgyalt egymással Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher — jelentette ki moszkvai tájékoztatóján Geraszi­­mov szovjet külügyi szóvivő. Hangsúlyozta, hogy a megbeszéléseken, természetesen, voltak nézetkülönbségek, sőt éles szembenállás is mu­tatkozott. Geraszimov elmondta, országa a nukleáris fegyverek fel­számolásának a híve, míg a brit kormányfő szerint ezekre az eszkö­zökre szükség van a béke megőrzésének érdekében. Teljesen érthető, hogy a szovjet—brit csúcstalálkozó áll a nemzetközi érdeklődés kö­zéppontjában. A tárgyalásokon a fegyverkezési hajsza megszüntetésé­nek a lehetőségeit elemezték — hangsúlyozzák a különböző fővárosok­ból érkezett tudósítások, aláhúzván: Gorbacsov kifejtette, „a Szovjet­unió nem szándékozik sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia, sem egyetlen állam ellen sem hadat viselni”. Ez motiválja kezdemé­nyezéseit és konkrét lépéseit, amelyekre azonban még nem kapott megfelelő választ — jegyzik meg a kommentárok. Emlékezetes, a moszkvai vezető sok engedményt tett azért, hogy lendületet adjon a fegyverzetcsökkentési megbeszéléseknek, így például a számítások­ban nem veszi figyelembe a brit és a francia nukleáris ütőerőt, de London és Párizs azokat továbbra is fejleszti. Az SZKP főtitkára a mostani eszmecseréken elvetette — ismételten —, hogy a biztonság az erőpolitikára épüljön, hangsúlyozza a nemzetközi sajtó. NEM FOGLALTAK ÁLLÁST a brit tömegtájékoztatás Moszkvába küldött tudósítói közvetlenül a két vezető tárgyalásai után, hogy siker vagy kudarc-e Thatcher asszony látogatása, amelyet ő maga a hazai választási esélyek alakulásától „teljesen független történelmi külde­tésnek" nevezett A jelek, persze, ettől függetlenül arra mutatnak, hogy a szovjet fővárosban aláírt megállapodások alapján eredményes eszmecserékről szólhatunk, legalábbis a kétoldalú kapcsolatokat ille­tően. A brit kormányfő környezetében „elevennek, érdekfeszítőnek és szókimondónak, de sohasem ellenségeskedőnek" minősítették a veze­tők csaknem kilenc órán át tartó tárgyalásait. Margaret Thatcher ezt nyilatkozta az angol riportereknek: „Lenyűgöző és felvillanyozó em­ber, és most már sokkal jobban megértem, mit akar elvégezni a Szov­jetunióban.” Ami a fegyverkorlátozási kérdéseket és a megbeszélések közvetlen menetét illeti, a miniszterelnök utalt a genfi eszmecserékre, nyilvánvalóan arra célozván, hogy a legmagasabb szintű szovjet—brit véleménycsere sikerét vagy kudarcát csak később lehet majd meg­ítélni. A BBC televízió egyik külpolitikai szakértője kifejtette, hogy a fegyverzetkorlátozási problémában eleve nem lehetett számítani hivatalos megállapodásokra, hiszen ezek a kérdések a­ szovjet—ameri­kai tárgyalóasztalnál dőlnek el. Thatcher asszony szempontjából — fejtegette az újságíró — annyiban eredményesnek tekinthető a moszk­vai vizit, „amennyiben az otthoni közvélemény előtt olyannak mutat­kozott, amilyen képet önmagáról odahaza kialakított”. MEGBESZÉLÉST TARTOTT az amerikai elnökkel a francia kor­mányfő. Chirac hétfőn a késő éjjeli órákban érkezett Washingtonba, majd New Yorkba utazott, ahol az üzleti élet és a gazdasági körök képviselőivel találkozott A Reagannel tartott megbeszélések közép­pontjában a leszerelés kérdései, mindenekelőtt a közepes hatótávol­ságú európai nukleáris rakéták felszámolása állt. Bár egy amerikai kor­mánytisztviselő szerint a két fél ebben azonos álláspontot képvisel, a francia miniszterelnök korábban fenntartásokat hangoztatott Wa­shington és Moszkva esetleges megállapodásaival szemben. Szó volt ugyancsak a közel-keleti helyzetről, az afrikai, ezen belül a csádi problémákról, az Iránnal szemben teljesített fegyvereladásokról, a ter­rorizmus elleni küzdelemről. Megfigyelők rámutatnak, ez utóbbiban Reagan azt szeretné elérni, hogy Párizs hajlandó legyen a vezető tőkés országok júniusi velencei csúcstalálkozóján elfogadni az együttműkö­désre vonatkozó amerikai elképzeléseket. (R. M.) Tudósítónk feltő­tlensége A brit miniszterelnök az újságírók előtt Moszkva, március 31. Nagyon elégedett vagyok láto­gatásommal — jelentette ki Mar­garet Thatcher, moszkvai látoga­tását összegző sajtóértekezletén, s jóllehet egy választásokra ké­szülő nyugati politikus manapság aligha távozhatna más, a nyilvá­nosságnak szánt benyomásokkal a szovjet fővárosból, a nyomaté­­kosító szavaknak mégis van je­lentőségük. Kormányfői útjai leg­értékesebbjének nevezte mostani eszmecseréit a brit miniszter­­elnök, kiegészítve azzal, hogy „a Szovjetunió történelmének leg­izgalmasabb pillanatában érke­zett”. Oldottan összesen tíz órán keresztül foly­tak a csúcsszintű megbeszélések, hol oldottabb, hol közvetlenebb formában. Hét órát — a terve­zettnél hosszabb ideig — tartot­tak a hivatalos tárgyalások, s a tegnapi kétórás estebéden kívül egy kb. óra hosszat tartó vacso­rán ma is találkozott egymással Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher. „Már két éve feltűnt, hogy könnyű vele kapcsolatot te­remteni" — emlékezett vissza a londoni vendég az 1984 decembe­ri tárgyalásokra — és hasonló­képpen jó kontaktust tudtunk ki­alakítani a hétfői megbeszélése­ken is. Fontosnak tartotta meg­jegyezni Thatcher, hogy a hosszú eszmecserék segítenek megismer­ni egymás céljait, gondolatait, ebben áll az időtartam jelentősé­ge. Nagyon szélesnek értékelte a felvetett problémák körét — „egymás gazdasági-társadalmi rendszerének az előnyeit" is ki­tárgyalták. „Gorbacsov részletes tájékoztatót adott a peresztrojka menetéről és én melegen üdvöz­löm ezt a folyamatot. Minden, ami segíti a Szovjetuniót nyitot­tabb társadalommá tenni, előse­gíti a bizalom erősödését is” — adta meg Thatcher az átépítés brit értékelését A látogatás konkrét eredmé­nyeket a kétoldalú kapcsolatok terén hozott. Az angol kormányfő tegnap délelőtt találkozott Nyt- LKS&fx. kolaj Rizskov miniszterelnökkel, majd ezt követően a Kremlben négy megállapodást írtak alá: a békés célú űrkutatásokról, a Kreml és a Downing Street kö­zötti közvetlen kormányközi kap­csolatok korszerűsítéseiről, a kö­­vetségi épületek kölcsönös bőví­tésével kapcsolatos jogi kérdé­sekről, valamint memorandumot az együttműködés új irányairól az információ, a kultúra és az okta­tás területein. Emellett, mint Thatcher elmondta, a jövő évti­zedig 2,5 milliárd rubelre emel­kedik a kétoldalú áruforgalom. (1985-ben 1,9 milliárd rubel volt.) Rakéták A legnagyobb érdeklődéssel ter­mészetesen a nemzetközi, s min­denekelőtt a nukleáris leszerelés­sel, fegyverkorlátozással kapcso­latos állásfoglalásokat várta a vi­lág. A tárgyalásokról kiadott köz­lemény rámutatott arra, hogy Thatcher érvelése nyomán lát­hatóvá vált: az atomfegyverek megőrzésének, Nagy-Britannia nukleáris potenciálja növelésének védelmében lép fel, abból kiin­dulva, „a Szovjetunió szándéka a kommunizmus világméretű el­terjesztése, s Nyugat-Európa vál­tozatlanul veszélyeztetve érzi ma­gát”. Gorbacsov nyomatékkal mu­tatott rá ezen nézetek tarthatat­lanságára, s vélhetően mindkét részről ha néha elesnek, de ugyanakkor rendkívül átfogónak és nyíltnak értékelt megbeszélé­sek eredményeként Thatcher a sajtóértekezleten már úgy fogal­mazott: megállapodtunk, hogy mindenekelőtt a közepes hatótá­volságú rakétákról kötendő egyez­ményre kell törekedni, szigorú ellenőrzés mellett, továbbá szük­ség van a kisebb hatótávolságú rakéták korlátozására. Ugyanak­kor változatlanul fennállnak a nézetkülönbségek abban, hogy a Nyugat fejlesztheti-e taktikai nukleáris arzenálját a Szovjet­unió szintjére, s egyáltalán, mit vitassanak meg az ezekről a fegy­verfajtákról folytatandó tárgyalá­sokon. A szovjet álláspontot­ e kérdés­sel kapcsolatban ugyancsak teg­nap, egy másik sajtóértekezleten Viktor Karpov és Nyikolaj Cser­­vov vezérezredes ismertették.. Vagyis a Szovjetunió változatla­nul ellenzi a közepes és a kisebb hatótávolságú rakéták kérdéskö­rének egybekapcsolását. Az utób­bit illetően nem ért egyet azzal sem, hogy az esetleges eurorakéta­­egyezmény után a Pershing—2-ket kisebb hatótávolságú fegyverekké alakítsák át. A reykjaviki néze­tekkel összhangban Moszkva a taktikai , operatív készletek be­fagyasztása mellett van, a tavaly novemberi csúcstalálkozó idő­pontjában levő szinteken, s az eurorakéta-megállapodás után kezdődő tárgyalásokon a kisebb hatótávolságú atomfegyverek csökkentését és felszámolását tűzi ki célul. Thatcher ugyanakkor a sajtóértekezleten is jelezte, hogy brit részről nem értenek egyet az atommentes Európa gondolatával. A meglevő nézetkülönbségek el­lenére a brit miniszterelnök — aki nemcsak London, hanem a Nyugat egyeztetett álláspontját képviselte Moszkvában — remé­nyét fejezte ki, hogy még ebben az évben létrejöhet a megállapo­dás az eurorakéták kérdésében. Kulcskérdés Visszafogottabban nyilatkozott Thatcher a vegyi fegyverek betil­tása kérd­ésében, amely téren az álláspontok ugyancsak közeléül­­lnak egymáshoz — a londoni ven­dég­­ágy fogalmazott, hogy a Szov­jetunió „jelentős mértékben el­fogadta a brit megközelítést” — am­­több ország álláspontját kell figyelembe venni, a kérdés össze­tett. A megvitatott regionális prob­lémáik közül a Downing Street lakója Afganisztánt emelte ki, ahol a megállapodást brit véle­mény szerint el nem kötelezett, semleges státus jelentené, a szov­jet csapatok kivonása után. (A tárgyalási­­közlemény, anélkül, hogy országokra bontaná a kér­dést, a politikai eszközökkel tör­ténő rendezést szorgalmazza a re­gionális konfliktusokban.) Az emberi jogok témájával is részletesen foglalkozott Thatcher, egyenesen kulcskérdésnek nevez­te azt. A téren a brit álláspont kettős. Egyfelől úgy ítélik meg, hogy a leszerelési megállapodások garanciája lehet az a fajta biza­lom, amelynek alapja más szer­ződések, mint például a helsinki záróokmány rendelkezéseinek a pontos betartása. Ugyanakkor Thatcher kifejtette, hogy negyedik alkalommal jár a Szovjetunióban, s úgy találja­, hogy a „jövőről foly­tatott vita” sokkal szélesebb kö­rű­, nyíltabb, mint­­korábban. Lambert Gábor Moszkva visszautasítja Párizs kémkedési vádjait (Tudósítónktól) Abszurdnak nevezte, és határo­zottan visszautasította Gennagyij Geraszimov mai sajtótájékoztató­ján­­ azokat a vádakat, hogy a Szovjetunió párizsi képviseleté­nek egyes munkatársai tiltott te­vékenységbe bonyolódtak volna. Moszkvá­ban sajnálkozással fogad­ják a Franciaországban folytatódó szovjetellenes kampányt — hang­súlyozta a szóvivő. Ennek jele­ként értékelik a Szovjetunióban a rakéta-kozmikus technikával foglalkozó szakértői csoport fran­cia munkatársainak letartózta­tását, illetve ennek összefüggésbe hozását szovjet állampolgárok ál­lítólagos kémtevékenységével. Ge­raszimov emlékeztetett arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok megmér­­­gezésére törekvő erők ezúttal a békés űrkutatások terén folyta­tott együttműködést vették célba, amelynek több mint húszéves kö­zös múltja van, és negyven együt­tes tervezet, s egy jövő évre előirányzott szovjet—francia űr­repülés tanúskodik ennek ered­ményességéről. A Szovjetunió sikeresen alkal­mazza a legkorszerűbb technikát e tudományágban, és már nem­egyszer kinyilvánította szándékát, hogy ismereteit a kölcsönösség alapján hajlandó megosztani más országokkal, köztük Franciaor­szággal. Mindezekre hivatkozva utasította vissza határozottan a szóvivő a kémkedés vádját, amelynek a céljaként a bizalmat­lanság szítását, s a szovjet nép­pel szembeni ellenséges érzületek keltését jelölte meg, utalva az esetlegesen folytatódó kampány negatív kihatásaira a kétoldalú viszonyt illetően. A külügyminisztériumi szóvivő a fentiekkel kapcsolatos állásfog­lalást felolvasta. Viszont csak kérdésekre válaszolva tért ki az egyidejű, hasonló jellegű ameri­kai vádaskodásokra, ezzel is alá­húzva ezek komolytalan voltát. A ,szex-kémkedés” — ahogyan Geraszimov nevezte — lényege

Next