Magyar Nemzet, 1987. július (50. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-09 / 160. szám

4 A HÉT FILMJE Az ünnepség Úgy tetszik, egyre inkább érdemes megismerkedni Pupi Avati nevével. A kortárs olasz filmnek egyre érdekesebb alakjává lesz ez a rendező, akit néhány esztendővel ezelőtt alig-alig ismert meg a világ. A néhány nagy, immár klasszikus csillag — Fellini, Antonioni, Francesco Rosi, Ettore Scola, a Taviani fivérek és még néhány más név — jelentkezése óta most Avatira érdemes egy kissé jobban odafigyelni. Az évek óta meglehetősen bárgyú és kifulladt ötletekre épült olasz vígjátékműfajt egy meglehetősen merésznek és újszerűnek ható — ám valójában már sokszor feltalált — elemmel, a szinte eseménytelen, de csöndes kicsi tragédiákat hordozó hétköznapok világával frissíti föl. Olyan közeget hoz létre —s erre jó például szolgál a most bemutatott Az ünnepség című munkája —, amelynek kisember-hősei semmiben sem különböznek a bennünket körülvevőktől, olyan világot, amelyhez hasonlatosban magunk is élünk, olyan helyzeteket, amelybe mi is számtalanszor belekeveredünk, így a „szokásosan harsány — s ezért nem ritkán elidegenítő — olasz humor megszelídül Avati keze nyomán, a hősök, akikkel a mulatságosnak föltűnő dolgok megesnek, átélhető és azonosulásra alkalmas , emberi sorsokat hordoznak, rokonszenvezünk velük még olyankor is, ha nevetnünk kellbalfogásaikon. Az ünnepség hőse is ilyen, életének és körülményeinek hálójában vergődő kisember. Vanni, a kis falusi pék egy fantasztikus és mosolyt gerjesztő érzelem rabja: egykor, az olasz hadbalépés napján egy csókot kapott az esemény hírére örömmámorba kitört gazdag, szépasszonytól. Vanni ennek az emléknek él, s amikor, jó tíz év múlva a már hervadó úrnő segítségért fordul a pékmesterré lett valamikori kertészfiúhoz, e félreértelmezett csók emléke miatt képtelen nemet mondani. Fölrúgja házasságát, elhanyagolja a pékséget, kölcsönöket vesz fel, csakhogy teljesíthesse a megbízatást: a szép Gaia rimíni nyaralóját kell rendbehoznia, hogy ott rendezhessék meg a professzorné lányának, Sandrának érettségi ünnepélyét. Vanni munkához fog, s ahogy haladnak az események, mind jobban sejthető, hogy a nagy buzgalom, az alapja nincs álmodozás előbb-utóbb tragikus — vagy inkább: tragikomikus — végkifejletbe torkollik majd, így is történik: a kerti party, alighogy elkezdődik, már véget is ér, kitör a botrány, a vendégek eltávoznak, s Vanni is kénytelen ráébredni : az, amit ő kölcsönös vonzalomnak hitt, jelentőségtelen másodperc volt csupán az asszony életében. Nem engedi Pupi Avati egyetlen másodpercig sem, hogy ennek a csúnya, fantaszta embernek a kárára nevessünk ebben a filmben. Mindvégig érezteti: a megmosolyogtató érzelmeket is tisztelni kell, a furcsaságoknak is megvan a maguk lírája s a csalódásokban is ott rejtezik az újrakezdések ígérete. V. P. Romkabaré Zenés játék a Városmajori Színpadon A KERETTÖRTÉNET annyira ismert, a közreműködők oly sokszor elmondták már különféle sajtóorgánumokban, hogy részletes bemutatása szószaporítás lenne. Elegendő talán annyi, hogy a poraiból megelevenedett Swifthös, Gulliver vendéglátói kalauzolásával végigjárja a mai Magyarország néhány jellegzetes helyét. Ahogyan társai mondják, egy 250 éve élt mesehősnek talán nem tűnik föl az elmaradás. Lehetséges, hogy Gullivernek, aki a törpék és az óriások országát is bebarangolta már, valóban nem föltűnő az a sok viszszásság, amelyet egy lepusztult, elhanyagolt szabadtéri játékhelyen, a Városmajori Színpadon tapasztal. Ám az kizárt, hogy Jonathan Swift ne ütköznék meg azon, milyen gyatra a humoruk a mai magyaroknak. Az a műsor ugyanis, amelyet Romkabaré címmel tálalnak föl a nézőknek — akiknek érdeklődését harminc estére előlegzik ezen a nyáron dicséretes önbizalommal, sőt, az előzetes hírverés szerint a darabot a jövő szezonra is át kívánják vinni, esetleg kőszínházban is bemutatni — bizony nem elég szellemes, nevettető, több benne az alpári vicc, mint a szatíra. A világért sem kívánok swifti mértékkel mérni — ez nagy igazságtalanság lenne —, de leg- alább a tévében és színpadjainkon látható, a rádióban hallható, átlagos színvonalú műsorokhoz illik hasonlítani. Nos, úgy tűnik föl, hogy a Selmeczi Tibor írta úgynevezett „zenés katasztrófajáték” jobbára a más programokból kihagyott részekből állt össze. Mielőtt megsértődnének a közreműködők, sietve hozzáteszem, egyik-másik jelenet nem elsősorban humortalansága, hanem viszonylagos hosszadalmassága miatt maradhatott ki az egyéb műsorokból. ANNAK ELLENÉRE vagyok elégedetlen a Romkabaréval, hogy a takarékosság jegyében mindössze hét színész és egy színésznő előadta, pusztán zongorával és dobbal kísért műsorban mai életünknek rengeteg fogyatékossága fölvonul. Gulliver megtapasztalhatja, milyen a mostani falu, hogyan nem dolgoznak az építkezéseken, hallhat néhány rendőrviccet — ezeknél jóval szellemesebbeket ők is kedves öniróniával és ingyen elmondanak —, lerágott csontként a Mikroszkóp Színpad után szabadon nevethet a választások viszszásságain, mulathat egy magyar módra üzemelő bárban, hallhat a tanulás, az egészségügy, sőt a temetkezés fonákságairól is. Részt vesz egy „művészi” film forgatásán; ez az a jelenet, amely ha nem sikeredett volna a szükségesnél valamivel hosszabbra, az egész este legjobban megírt és előadott része lehetne. Sík Ferenc kényszerűségből a kopár színpad szegényes körülményeihez, nem utolsósorban a díszletező munkások által sebtiben összeállított csenevész helyszínekhez és a gyér számú szereplőhöz igazította a játékot. Ennek érdekében mindent megtett, hogy az ínség erénynek, a kevés közreműködő soknak tűnjék. Valamennyiüket szinte az egész estén szerepelteti. Sokféle szerepben, jobb ügyhöz méltó szorgalommal és kedvvel gondoskodik arról, hogy a legkisebb részletek legkevesebb szövegű epizódistái is valami eredetit állítsanak a színpadra. Nem Sík Ferenc rendezésén múlik, hanem az alkalmi jellegű produkció összességén, hogy a szándék gyakorta zátonyra fut. Rátonyi Róbert, akit az előadás robbanékony motorjaként konferálnak be, olykor feledni látszik, hogy az Operettszínházból a Nagymező utca másik oldalára áttérve, a Thália Színházban igényesebb színészi feladatokat is sikerrel megoldott már. Mostani előadásában — bizonyára a nem túlságosan hosszú próbaidő miatt is— előjönnek a régi manírok és sablonok. Szinte minden mozdulatáról megmondható, hogy azokat külön és együttvéve valamelyik operettből vagy műsorból ismerjük már. Egyik-másik jelenete akkor sikeres, ha túl tud lépni régi beidegződésein. A nagyon tehetséges Szombathy Gyulát is láttuk már kidolgozottabb szerepekben föllépni; a mesterkélt öngerjesztés, amellyel neves partnere, Rátonyi Róbert él, őrá is átragadt, és teszi helyenként ugyancsak sablonossá játékát. Balázs Péter Gullivere kedélyesen csodálkozik rá az angliai utazó számára szokatlan magyar jelenségekre, és válik mulatószenvedő alanyává a bosszantó henyeségeknek. Rajtuk kívül a férfiakat Baranyi László, Bősze Péter, Heller Tamás és Nádas György képviseli. A női nemmel mostohán bánt az igazgatás: Csata Zsuzsa egymagában kénytelen minden olyan szerepet eljátszani, amelyet hölgyek számára írtak. Régóta figyeljük, hogyan nemesedik és érik be humora, amelynek már nem egyedüli forrása teltkarcsú alakja; most különösképpen egy bárénekesnő kifigurázásával tűnt ki a közreműködők sorából. Az ismert dallamokra énekelt szövegek előadóit Hadas Győző kísérte zongorán; a dobnál Erdöi György ült. A KRITIKUSNAK most már csupán egyetlen kérdés ad okot a töprengésre: vajon mi került volna többe, a Városmajori Színpad szerény igényű tatarozása, vagy ennek a műsornak az összeállítása és előadása. Azt már csak félve kérdezem meg, hogy a néző mivel járt volna jobban? Gábor István A MAFILM Videostúdiója felvesz professzionális tv-technikai ismeretekkel rendelkező technikusokat, mérnököket és videoraktárost. Jelentkezés: a 341-336-os telefonszámon vagy személyesen a IX., Könyves Kálmán krt. 13-15. szám alatt. Magyar Nmet RÉGI HÍRÜNK A VILÁGBAN (I.) A pozsonyi vigasságok holland szemtanúja 71572) A MAGYAR—CSEHSZLOVÁK közös könyvkiadási egyezménynek hála káprázatos kiállítású könyv díszelgett tavaly a két érintett ország boltjainak vitrinjeiben. Csak rövid ideig, hiszen a jó könyveknek az a sorsuk, hogy hamar gazdára találnak. Stefan Holcik szlovák történész tartalmilag formailag kiemelkedő, Pozsonyi koronázási ünnepségek 1763—1830 című munkája nagy nyeresége volt nemcsak a helytörténet művelőinek, de elsősorban a forráshű, s egyben olvasmányos feldolgozásokat becsülni tudó olvasóközönségnek. Hogy most mégis e jeles kiadványban említetlenül maradt beszámolóval foglalkozunk, ezzel csak a majdani újabb kiadás nagyobb teljességét kívánjuk szolgálni, annak tudatában, hogy az efféle forrásművek további előbukkanásával mindig számolhatunk. A gyengekezű — Holcik szerint gyengeelméjű — Rudolf Pozsonyban 1572. szeptember 25-én végbement koronázásával össze- , függő események leírását a németalföldi Steven Wynkens (Kämpen, 1520 — Xanten, 1604) élménybeszámolójának köszönhetjük. Wynkenst a tudománytörténet a kor szokása szerint felvett humanista nevén Stephanus Winandus Piphiusként tartja számon, mivel tiszteletből átvette híres anyai nagybátyja, Albert Pigge latinosított családnevét. Pighius humanista kapcsolatai korának magyar szellemi élete képviselőivel — elsősorban Zsámboky Jánossal és tudási körével — még behatóbban fel fog- ják dolgozni, de neve és irodalmi hagyatéka így sem ismeretlen számomra. Tudós szerzőtársammal, Moskovszky Évával írt 1973. évi tanulmányunkban holland és belga részről semcáfolt dokumentumokkal sikerült kétségtelenné tenni, hogy az antik világ egyik legfontosabb régészeti leletének, az Augustus császár politikai végrendeletét tartalmazó Monumentum Ancyranumnak a felfedezése nem Augier Ghislain de Busbecq, hanem Verancsics Antal, Belly János és a besztercebányai Fugger-faktor, Dernschwaim Hans nevéhez fűződik. Most azonban csupán Stephanus Pighius 1587-ben Antwerpenben, a híres Plantin-nyomdában latin nyelven napvilágot látott Hercules prodictus című munkájával foglalkozunk, melynek alcímében a szerző a gondjaira bízott hercegi ifjú életének és utazásai történetének a leírását tűzi célul maga elé. S ezekből az utazásokból is csak a hazai vonatkozásúakat emeljük ki ezúttal. (Pighius biográfiáját és életművét egyébként J. H. Jongkees holland tudománytörténész dolgozta fel mintaszerű munkájában.) A JÓMÓDO PATRÍCIUS CSALÁD fia a louvaini bölcsészkarra iratkozott be, 1543-ban megszerezte a magisteri fokozatot majd éveken át Itáliában folytatta tanulmányait. Régész, művészettörténész, könyvtáros és alkalma nyílik kora legkiválóbb humanistáival felvenni a kapcsolatot, elsősorban honfitársával, Andreas Mariusszal (1514—1573), a híres orientalistával, akivel Pozsonyból is állandóan levelezik. Közben gyűjti s menti a régészeti leleteket feliratgyűjteménye jelentős — de sokáig nem jut költséges gyűjtőszenvedélyének kielégítését biztosító álláshoz. Végül is a jó barát Masius beajánlja a herceg idősebb fiának, Frigyes Károly trónörökösnek nevelője és úti kísérője lesz. Az 1517 októberében megkezdett útjuknak politikai céljai is voltak, de az is, hogy az ifjú herceg bepillantást nyerjen a tudományokba, a politikai élet rejtelmeibe és megismerkedjen a vezető személyiségekkel Bécsben találkozott Zsámboky Jánossal és az ottani népes humanista társaság többi tagjával, majd az ifjú clevei herceggel elindult Magyarországra, hogy tanúi lehessenek a magyar koronázási ünnepségeknek. De ezt már beszélte el — némileg rövidített formában — maga a németalföldi tudós, azt követően, hogy részletesen leírja a fejedelmi ifjak, Rudolf, Ernő, Mátyás és Miksa főhercegek és főrangú barátaik mai szemmel nézve is kiváló sportemberekre valló turisztikai, atlétikai és ügyességi teljesítményeit. „Ünnepélyességében, nagyszerűségében — és költségekben is — a kor valamennyi látványosságát felülmúlták a magyarországi koronázás során megrendezett viadalok, amelyeket komoly előkészületek után három napon át folytattak az Úr 1572. esztendejében, amikor is Rudolfot, Miksa császárnak és Magyarország királyának idősebb fiát a magyar rendek teljes egyetértéssel és örömmel atyja helyére beiktatták, ami szeptember 25-én ment végbe. Hatalmas néptömeg sereglett egybe, rengeteg ember tolongott s különféle öltözetükkel, nyelvükkel és szokásaikkal színpompás látványt nyújtottak. Jól felszerelt magyar és cseh lovascsapatok sátrak alatt, mintegy táborban nyertek elszállásolást a Duna mindkét partján,amíg az osztrák gyalogság — mintegy harminc zászló alatt — a városfalak előtt,táborozott le. A hadigépeket tutajokon szállították Bécsből a Dunán a torna színhelyére. A Pozsonyból Buda felé vezető hadiúton, közel az első mérföldkőhöz a folyam és a közeli dombok közötti sík terepen hatalmas, lelátóval ellátott versenyteret építettek az ácsok, a lovastornákhoz. A gyalog megvívandó párviadalokhoz viszont egy porondot különítettek el és szobrokkal ékesített diadalíveket emeltek. Sánccal, tornyokkal megerősített, árokkal körülvett várost építettek, amelynek akkora a befogadóképessége, hogy nemcsak igazi lovasság és gyalogság sorakozhatott fel benne, hanem a főkapun át igazi csatarendekben lehetett kitörni a küzdelemhez. A koronázást követő harmadik napon, miután a császár Vilmos és Ferdinánd bajor hercegeket — nővére fiait — s a koronázási ünnepségekre érkezett valamenynyi fejedelmi vendéget pompázatos lakomákon látta vendégül, déltájt kezdetüket vették a lovagi játékok. A viadalok döntnöke Károly főherceg volt, a császár édestestvére, az új király nagybátyja, aki magával hozta válogatott nemesekből álló ragyogó kíséretét is. Az első napon a versenyezni szándékozó fejedelmi személyek és nemesek a kihirdetett szabályok értelmében kíséretük élén, álarcosan, zeneszó mellett vonultak be a versenytérre, akként, hogy a fuvolások és lantosok előttük lépdeltek. A nézőteret, a nép ülőhelyeit körbejárva bemutatkoztak a viadal rendezőinek: egykönyvecskét átadva ki-ki a maga nyelvén közölte a nevét, származását s kérte: vegyék fel a versenyen indulók lajstromába. A versenyszabály ugyanis előírta, hogy az első napon ki-ki álruhát öltve, ismeretlenül, zeneszó mellett lépjen a közönség elé és soha nem látott, eredeti ötletet megvalósító szórakoztató mutatványt tárjon a nézősereg elé. Nagyszerű volt ez a nap, tele díszfelvonulásokkal, a pompa feltárulkozásával, a híres személyiségek által kifejtett költekezés számtalan tanúbizonyságával. A szereplők fegyverzete, a lovak díszei, a bámulatba ejtő ötletek látványa rendkívül gyönyörködtető volt. A legszellemesebb ötletek kitervelőit jutalom illette. Hosszú lenne egyenként felsorolni a kacagtató bohócmutatványokat, a furcsa öltözékeket, a drága hadfelszereléseket és a rémalakokat, mint például a hatalmas tojáson fészkelő irdatlan nagy sast, amely a cirkusz kellős közepén egy páncélos lovast költ ki... Csak a legérdekesebb látnivalókról emlékeztünk meg. Rudolf király, hogy az ország nagyjai és alattvalói előtt a nép barátjának és jóakarójának mutassa magát, fivérével,Ernő főherceggel együtt színmagyar öltözetben és fegyverzetben, trombitaharsogás közepette lépett a pályára jól felszerelt, jeles lovagokból álló kis csapata élén. Attilának, a hódítónak győzedelmes csapatait akarták megjeleníteni fegyvereikkel s viseletükkel. A nemes lovak szépségével hímzett takaróival, szügyeik drágaköves, aranytól fénylő ékeivel, a harcosok szittya öltözékével, vad kinézetűkkel, a fejük búbjáig leborotvált hajviseletükkel, sújtásos mentésükkel, arany és ezüst szegélyekkel tarkázott mellvértjeikkel, aranyozott kézíjjaikkal, bíborral és külországi ritka bőrökkel borított-díszített, nyilakkal teli puzdráikkal, tarkára festett lándzsáikkal, valamint vasbuzogányaikkal és súlyos, aranyozott csákányaikkal a nézősereg szeme egyszerűen nem tudott betelni. A magyar nemesek előkelőségének s katonai erényeinek sok külső ismertető jegye közül kitűnnek a roppant pajzsokon, valamint az aranyozott sisakokon látható kiterjesztett szárnyú sasok. Ezek a jelvények a magyaroknál a nemes család ősi dicsőségére utalnak, emlékei a harcban tanúsított vitézségnek ...” EKKÉNT ZAJLOTT LE Rudolf király dicsőséges bevonulása a cirkuszi küzdőtérre. Vilmos és Ferdinánd, a két bajor herceg nagyszerű gyalogos díszfelvonulást rendezett, szatírokkal, nimfákkal, erdei istenekkel, Silenusszal, akik a négy évszakot jelenítették meg. Maguk a fivérek pompás álarcban Kasztor és Pollux álnév mögé rejtőzve agyondíszített lovakon követték a díszmenetet s az előttük haladó fuvolás és lantos csapatot. Tardy Lajos IITRIÁL Kereskedelmi Vállalat ( I ) Lenin körúton megnyíló kisáruházába felvesz kereskedelmi szakképesítéssel rendelkező vagy képesítés nélküli eladókat, gépíró adminisztrátort. Jelentkezés: személyesen a munkaügyi csoportnál, Budapest V., Deák F. u. 17. | I '■trial Nyári színház Veszprémben (MTI) Megkezdődött szerdán a veszprémi Petőfi Színház nyári évadja: Juhász István Az unokaöcsém nagy csibész című színjátékát mutatták be a Dimitrov Művelődési Központban. E gyermekszínházi előadást júliusban még háromszor megismétli a társulat. A felnőtteknek szánt előadások színhelye az ősi vár, a patinás műemlék épületekkel körülzárt Szentháromság tér lesz. A veszprémi társulatnak a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkciójában Balogh Elemér—Kerényi Imre—Rossa László: Csíksomlyói passió című művét láthatja a közönség július 18. és július 24. között öt előadásban. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban A felvilágosodás Magyarországon (MTI) Nagyszabású kiállítással, a felvilágosodás kori Magyarország társadalmát és kultúráját reprezentáló bemutatóval várja látogatóit július 25-től a Néprajzi Múzeum. A tárlathoz — amely kapcsolódik a Budapesten megrendezendő nemzetközi felvilágosodás kori történészkonferenciához — tizenhét hazai múzeum, egyházi és közgyűjtemény kölcsönözte az anyagot: az 1730 és 1830 közötti időszak történelmére, szellemi és tárgyi kultúrájára vonatkozó dokumentumokat és műtárgyakat. A kiállításon a legnagyobb teret a kastélyok és kúriák életét felelevenítő emlékek, az arisztokrácia és a kisnemesek életmódjára vonatkozó tárgyak kapták, bizonyítva egyszersmind, hogy ezen rétegek tudtak leginkább lépést tartani Közép- és Nyugat- Európa fogyasztási kultúrájának divatjaival. Korabeli metszetek, festmények, levéltári és könyvtári anyagok, kiadványok idézik fel a felvilágosodás francia és német előzményeit, illetve szellemi példaképeit — Diderot és Rousseau munkásságát és filozófiáját —, valamint az akkori vallás eszme- és intézményrendszerét, a jozefinizmus ideológiáját. A történelmi áttekintést a kultúrát a tudományt és a művészetet bemutató termek zárják; ezekben egyebek között az irodalom, a zene és a színház kiemelkedő alkotásait és művelőit,, az oktatás- és iskolaügy nagyarányú fejlődését, illetve a természettudományok gazdagodását reprezentáló emlékek kaptak helyet. Újabb magyar képaukció Londonban (MTI) Újabb magyar képaukciót szervez októberben az Artunion közreműködésével Londonban a világhírű aukciósház, a Sotheby’s. Amint Julian Barran, a Sotheby's modern művészeti osztályának vezetője, a magyar aukció szervezője tegnap Budapesten elmondta: a februárban, Londonban, első ízben megtartott árverésen — amint ez köztudott — XX. századi magyar, illetve külföldön élő magyar művészek képeit kínálták, s közülük huszonegy talált gazdára, összesen másfél millió forintért. Az aukció sikere nyomán kerül sor az újabb októberi rendezvényre. A szakemberek most szemlézik az anyagok, s a képek kikiáltási árát — az alkotóra vonatkozó szakmai ismeretek, a kép esztétikai értéke alapján — még itthon állapítják meg. Októberben az elképzelések szerint a korábbinál is szélesebb választékot kínálnak majd a hazai magángyűjteményekből. A tárgyalásokon egyebek között arról is szó volt, hogy milyen segítséget tudna adni az angol cég a magyar alkotások nemzetközi piacokon való részvételéhez, hiszen az aukciósház nemcsak festmények és más műtárgyak eladásával, hanem egyéb műkereskedelmi szolgáltatások, hár — közvetítéssel, becsléssel, biztosítással — is foglalkozik. Csütörtök, 1987. július 9. NAPLÓ „Kibédi Ervin és Keleti Pál visszahozta nekünk a felejthetetlen Hacsek és Sajót. A kitűnőbbnél kitűnőbb jeleneteket harsogó kacagás szakította meg. Kibédi ezúttal, mint költő is bemutatkozott, egy megkapóan szép versét (Valami mindig közbejött) szavalta el drámai erővel'* — írja Claire Kenneth a New York-i Magyar Újság minap érkezett számában Hucsek és Sajó megszemélyesítőnek háromhetes amerikai vendégszerepléséről. Kibédi alighogy visszatért az Újvilágból, máris bevonult a filmgyár Gyarmat utcai hangstúdiójába, itt vették föl az előreláthatólag az ősszel megjelenő „Jia nem hiszem, hogy normális vagyok" című nagylemezének dalait. Közben tett egy villámlátogatást Pécsett, a lemezborítón tudniillik a pécsi állatkert egyéves majomkölykével együtt lesz látható, a fotó elkészítése persze nehezebben ment, mint gondolták, Csita nem értékelte, hogy egy kitűnő sanszon is hallható majd róla a lemezen. Az ősz egyébként jubileumot is hoz Kibédinek: negyven éve lépett először színpadra. Ebből az alkalomból sugározza a televízió a vele készített show-műsort, amely alighanem sokaknak juttatja majd eszébe a régi slágert: rohan az idő. Még az örökifjú Kibédivel is ... (r.) Sárdy János az idén, június 27-én lenne nyolcvanesztendős. Az évforduló alkalmából a Zeneműkiadó az énekes életpályáját bemutató könyvet jelentetett meg. Hadai Győző és May László kötete a kortársaktól hallott történetekkel és sok képpel eleveníti fel a művész alakját. Róna Klára (Kite Zoltánná) festőművész is csöndben távozott. 90 évet élt, regényíró tollára méltó „csodálatos életet". Jöhettek, s jöttek is: bajok, betegségek, csapások, viharok, háború, ostrom. Róna Klára rendíthetetlenül állta a sarat, irányította családja nemegyszer igen nehéz életét, a maga művészetét, s közben alkotó biztonságot nyújtott — 63 éven át — férjének, Klie Zoltán festőművésznek, Vaszary János mellől indult. Huszonévesen már szabadiskolát alapít, egészen fiatalon kiállít Párizsban, még francia miniszter arcképe is látható a falakon, a kiállítás valamennyi képét megvásárolják. Itthon tagja a KUT-nak, az UME-nek, s egész sor egyéb művészeti egyesületnek, ünnepelt portréfestő. Csak néhány név arcképcsarnokából: Márkus Emília, Bajor Gizi, Gadányi Jenő, Kassák Lajos, Szemere Vera, Varga Nándor Lajos. Egyik kiállítását Ladomerszky Margit nyitotta meg, a Róna Klára fiókjából kicsent versével kezdve beszédét. Mert Róna Klára verset is írt, kiadásukat megakadályozta kiadójának halála. Regényt is írt, s ma még nem tudni, mi minden maradt utána kéziratban. De elsősorban festő volt és ember, minden érték előtt nyitott lélekkel. Ott volt azon művészek által rendezett esten a Royalban, amelyen Kokoschkát ünnepelték. Ennek emlékét ott készült rajza őrzi. Temetése utáni héten férje képeivel közös kiállítása nyílt Pápán .. . (Sz. R.)