Magyar Nemzet, 1987. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
Szeptemberi kérdések Az autóbuszon a mellettem levő ülésen a már nem egészen apró fiúcska az anyja ölében megbúvó, állandóan a látnivalók iránt érdeklődött. Édesanyja igyekezett válaszolni a kérdésekre, és mentegetőzve mondta nekem: annyit kérdez a gyerek, pedig most már igazán abbahagyhatná a faggatást, hiszen az ősszel iskolába megy. Igyekeztem megvigasztalni a sopánkodó szülőt: örüljön a kérdéseknek, hiszen ez a korán nyiladozó értelem az érdeklődés jele. Majd az iskolában — tettem hozzá — szívesen fogadják az ilyen élénk gyereket. Leszállva az autóbuszról elgondolkodtam azon, nem vezettem-e akaratlanul is félre a panaszában némi dicsekvést rejtő édesanyát? Vajon az iskola — tisztelet a kivételnek! — valóban szereti-e a sokat kérdezősködő kisfiúkat, kislányokat? Az adminisztrációval még ma is megterhelt tanítónénik és tanítókislányok egy része nehezen viseli el azokat a gyerekeket, akik kilógnak a sorból, nem a tananyaghoz kapcsolódóan faggatóznak, és gondolataik szabadon csapongnak. Nemcsak az elsős és azoknál nagyobb diákok kérdezősködnek a mai naptól kezdve, amikor hivatalosan megkezdődik a tanév, hanem a felnőttek is. Mindenekelőtt a pedagógusok, akik egyebek között azt szeretnék tudni, hogy a tavaly bevezetett oktatási törvény mikor válik élő valósággá. Nem mintha bármely jóakaratú nevelő kételkednék a törvény komolyságában, inkább az érdekli őket, vajon mindig a legfontosabb paragrafusok kerülnek-e előtérbe. A sok közül megemlíthető a vezetők kinevezése, és az előzetes véleménymondás a pályázók személyéről. Ha semmi más, az mindenképpen elgondolásra késztethetné a közoktatásügy irányítóit, hogy meglehetősen kevesen pályázták meg ezeket az állásokat. A megyei vezetők számára tartott országos értekezleten Köpeczi Béla művelődési miniszter elmondta, hogy az igazgatói állásokra kiírt pályázatokra a jelentkezők száma a vártnál kevesebb volt. A beszédben a Fejér megyei helyzetről esett említés, ahol 88 állást hirdettek meg, és ebből négy helyre egyáltalán nem érkezett pályázat, a többire zömében csak egy-egy pályázat futott be. Viszonylag kevés szót érdemelne az ügy, ha benne nem tükröződnék közoktatásunk egy sor problémája, amelyekre ugyancsak joggal kérnek választ a pedagógusok. Túl azon, hogy a vezetői poszt országszerte nem a legnépszerűbb munkakörök közé tartozik, az iskolában kétszer is meggondolja a nevelő, hogy pályázatával kitegye-e magát kartársai esetleges negatív véleménye mellett az iskolát irányító hatóságoktestületek vétójának. Ki az, aki a béke helyett a békétlenséget választja? A világért sem akarom eltúlozni az iskolaigazgatók szerepét, jogkörét, bár lenne e jogkör a törvényben rögzítetteknél még szélesebb. Azt azonban senki sem vitathatja, hogy a most kezdődő tanévben, amikor az első kísérleti esztendő után az oktatási törvény paragrafusai élni kezdenek, az irányító hatóságokon kívül sok múlik rajtuk, hogy a miniszter tanévnyitó beszédében is hangsúlyozott elvek, feladatok miképpen állják ki a valóság próbáját. Itt van mindenekelőtt a legfontosabbnak deklarált iskolatípus, az általános iskola helyzete, mindenekelőtt az alsó tagozat problematikája. Még ma is gond, hogy a tanulás és előmenetel szempontjából alapvető készségek és képességek fejlesztése nem halad itt a kívánt mértékben. Anélkül, hogy a tanév kezdetén hibajegyzéket nyújtanék át, illő tisztelettel megkérdezem a magam tapasztalatából : helyénvaló-e, hogy egy saját vallomása szerint jól tanuló negyedikes gyerek ne tudja kiszámolni, mennyi négyszer két forint nyolcvan? És ilyen példákat — nem a pedagógusok és tanügyigazgatás bosszantására, hanem a jogos aggodalomtól vezéreltetve — mindenki tud a maga tapasztalatából megemlíteni. Az iskoláért érzett felelősség a szülők és a társadalom elidegeníthetetlen, az oktatási törvényben is lefektetett joga és kötelessége. Itt nem is kizárólag a szép hagyományokkal rendelkező szülői munkaközösségekre és a most alakulgatóformálódó iskolatanácsokra gondolok, amelyek vélhetően sok gondot levehet(né)nek a vezetők, a beosztott pedagógusok válláról. Anélkül, hogy tagadnám az iskolával együttműködni kész társadalmi körök jelentőségét, azok a szülők se érezzék magukat kötelességeik alól fölmentve, akik helyzetüknél, elfoglaltságuknál fogva nem tagjai sem az SZMK-knak, sem az iskolatanácsoknak. Ez az egyszerű apa és anya teljes joggal kérdezheti meg gyermeke nevelőitől, de a tanügyigazgatás irányítóitól is: mikor jön el az az idő, amidőn nem remegő gyomorral, előzőleg egy nyugtatót lenyelve kell elmennie a szülői értekezletre? Vagyis mikor válik a jelenleginél sokkal harmonikusabbá e kapcsolat, és mikor sikerül megszüntetni — természetesen ezúttal is tisztelet a mind gyakoribb kivételnek! — az egymás iránti bizalmatlanságot, a kiszolgáltatottság érzését szülő és iskola között? . A pedagógusok ugyanilyen joggal kérdezhetik meg, vajon az ő nagyobb erkölcsi, társadalmi megbecsülésüknek mikor jön el az ideje? Mikor tapasztalhatják például majd gyakrabban, hogy a mozgalmi, társadalmi, állami szerv, intézmény nem a panaszkodó szülőknek ad igazat — ha különben nincs igaza —, hanem a helyesen eljárt, megfelelően osztályozó nevelőnek? A kérdéseket sokáig lehetne sorolni, de inkább bízzunk abban,hogy a válaszokat az eredmények adják meg. Vonatkozik ez a ma kezdődő tanév néhány újdonságára — például a két tanítási nyelvi gimnáziumok munkájának megkezdésére, a technikusképzés megindítására a műszaki szakközépiskolákban, a korrigált tantervek és tankönyvek bevezetésére az általános iskolákban — és mindarra, amit ezúttal nem említettem meg. Mind e feladatokra vonatkozik az, amit Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes írt a Köznevelésünk évkönyvébe. A művelődési miniszterhelyettes e kitűnő sorozat 11., 1986-os kötetében egyebek között így vélekedik : „A törvény egyik alapvető jellegzetessége, hogy egész szemléletmódja jövőre orientált." Higgyünk abban, hogy ez a jövő hamarosan elkövetkezik az iskolákban is, ahol sokat szabad kérdezni, és elvárható az őszinte, megnyugtató válasz. Gábor István A reformfolyamatok tapasztalatai Kádár János fogadta a csehszlovák kormányfőt A kínai pártkongresszus a politikai struktúra változtatására készül A külpolitikai helyzet A HELYI HÁBORÚK KÉRDÉSÉT IS érintette Ronald Reagan hét végi beszédében, amelyre a vezető lapok visszatérnek, s úgy értékelik, hogy az amerikai elnök ezúttal keményebben fogalmazott, mint három nappal korábban. Most nem említette, illetve tartalmilag nem erősítette meg azt a kijelentését, hogy a két nagyhatalom közel áll az INF-megállapodás eléréséhez. Ezzel szemben a Szovjetuniónak szabott Újólag feltételeket, nevezetesen, hogy fel kell hagynia „birodalmi ambícióival”, s ezt a frazeológiát olyan államokkal kapcsolta össze, mint Nicaragua vagy Afganisztán. A TASZSZ éppen ezt a retorikát idézve írta: „Reagan megpróbáltakioktatni a Szovjetuniót arról, miként alakítsa bel- és külpolitikáját annak érdekében, hogy javuljanak az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatai. A rádiónyilatkozatból, akárcsak az előző Los Angeles-i beszédéből az a következtetés vonható le, hogy Washington a maga részéről „semmilyen lépésre nem hajlandó" az ebbe az irányba vezető út ráeső felének a megtétele érdekében. A hírügynökség szerint a beszéd hangnemére magyarázat lehet, hogy Reagan a jövő évben esedékes elnökválasztás előtt igyekezett „politikai részvényeket” nyerni a republikánus pártiaknak, másfelől az a Moszkvának címzett kemény fogalmazással a közvélemény figyelmét próbálta elterelni azokról a botrányokról, amelyek hivatali idejének utolsó szakaszát beárnyékolják, nevezetesen az iráni fegyverszállítási ügylet és a nicaraguai kontráknak juttatott ,külön segélyek”. A VÁLASZTÁSI ELŐCSATÁROZÁSOKBAN máris felbukkannak a trónkövetelők; a CBS televízióban Robert Dole, a republikánusok szenátusi vezetője és Albert Gore demokrata szenátor az Egyesült Államok lehetséges lépéseit elemezte. Mindkét politikus, úgy is mint elnökjelölt, támogatásáról biztosította a közepes és rövid hatótávolságú rakéták teljes felszámolásáról megkötendő szovjet—amerikai megállapodást. Ám, míg Dole, akinek kulcsszerepe lehet az esetleges szerződés ratifikációs vitájában, fenntartásokat hangoztatott az ellenőrzési rendszerrelkapcsolatban. Gore sürgette, hogy Washington használja ki a megfelelő légkört és bővítse ki a tárgyalások körét a Szovjetunióval a hadászati rakéták számának csökkentéséről és a hagyományos fegyverekkel felszerelt erőkről is. Ide vágó téma egyébként, hogy a tervezett ellenőrzés módozatait is megvitatta, sőt a gyakorlati lehetőségeket közelebbről is megismerheti az a négy amerikai képviselő, aki szakértők kíséretében Szemipalatyinszk körzetébe látogat, ahol szerdán nem nukleáris kísérleti robbantást hajtanak végre. Ami az amerikai belpolitikai vitákat illeti, az idézett két szenátor egyaránt kockázatosnak nevezte Reagan Öböllel kapcsolatos magatartását, s azt hangoztatta, hogy Washingtonnak még abban az esetben is elővigyázatosan kellene eljárnia, ha hajóit iráni támadás érné. Mert szerintük mindenképpen el kellene kerülnie, hogy a vietnamihoz hasonló konfliktusba keveredjék. Aminek reális a lehetősége azáltal hogy Teherán az iraki bombázások felújulása után közölte: akár harmadik országon, esetleg a térségben levő amerikai hajókon torolja meg az őt érő veszteségeket. ELLENTÉTESEN ÍTÉLTÉK MEG viszont a Reagan-utódjelöltek a Fehér Ház jelenlegi magatartását Nicaraguával szemben. Dole, aki egy szenátusi ténymegállapító bizottság tagjaként rövidesen Közép Amerikába utazik, támogatásáról biztosította a kontrákat, Gore viszont ez amerikai segélyek megszüntetését és a rendezésre elfogadott béketerv megvalósítását sürgette. Ezzel foglalkozott hétfői cikkében a jobboldali The Washington Times is, amely arról írt, hogy a középamerikai országok több kereszténydemokrata pártja szemben áll az úgynevezett Arios-tervvel és hasonló magatartást tanúsítanak Salvador és Honduras katonai vezetői is. A lap szerint viszont ez „az utolsó szög lehet az egyezmény koporsójában". Napoleon Duarte salvadori elnök máris elutasította a felkelőknek a polgárháború békés befejezését célzó javaslatát, vagyis, hogy szeptember 15-én kezdjenek tárgyalásokat a helyzet rendezéséről. Oscar Arias Costa Rica-i elnök, a béketerv megfogalmazója, ugyanakkor az ABC amerikai televíziónak azt mondta: meg kell adni a sandinista kormánynak a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, komolyan gondolja azt, amit a demokratizálás terén ígért Arias ugyan bírálta Managuát, de kijelentette, fordulat csak akkor következhet be, ha megszűnnek a kontrák támadásai és Washington felhagy segélyezésükkel. (Zs. E.) Lubomír Strougal munkalátogatása Budapesten Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének a meghívására hétfőn egynapos baráti munkalátogatásra hazánkba érkezett Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. A magas rangú vendéget és kíséretének tagjait Grósz Károly, Marjai József miniszterelnök-helyettes és Várkonyi Péter külügyminiszter fogadta a nemzeti zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt: Ondrej Dure, Csehszlovákia budapesti és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete is. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a déli órákban a Központi Bizottság székházában fogadta Lubomír Strougalt A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a két országban végbemenő társadalmi-gazdasági megújulási és reformfolyamatok tapasztalatairól, az időszerű feladatokról, valamint a magyar—csehszlovák kapcsolatok — elsősorban a gazdaságot érintő — dinamikus fejlesztésének lehetőségeiről. Áttekintették a nemzetközi élet néhány fontos kérdését, különös figyelmet fordítva az európai biztonság és együttműködés erősítésére. A találkozón jelen volt Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, valamint Kovács Béla és Ondrej Durej. Grósz Károly és Lubomír Strougal délelőtt megtartott négyszemközti megbeszélését délután újabb szűk körű eszmecsere követte a Parlamentben. A két kormányfő személyes találkozója után plenáris tárgyalást tartottak a magyar vezetők és csehszlovák vendégeik. A Grósz Károly vezette tárgyalócsoport tagja volt Marjai József, Barity Miklós külügyminiszter-helyettes, Berényi Lajos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereskedelmi miniszterhelyettes és Kovács Béla. Lubomír Strougal vezetésével Pavel Hrivnák miniszterelnök-helyettes, Jaromir Johanes, a külügyminiszter első helyettese, Václav Urban, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, Ján Stracár külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ondrej Durej ült tárgyalóasztalhoz. Grósz Károly és Lubomír Strougal ezután tárgyalásaik eredményeit összegezve megállapították, hogy a munkalátogatás hatékony eszmecserére adott módot. Egyetértettek abban, hogy a jövőben rendszeressé kell tenni a hasonló jellegű munkatalálkozókat, amelyek mindkét fél számára hasznosak. A két kormányfő megbeszéléseit a nap folyamán megtartott partnertárgyalások egészítették ki. Lubomír Strougal kíséretének tagjai a kapcsolatok egyes ágainak kérdéseit vitatták meg magyar kollégáikkal. Marjai József Pavel Hrivnákkal, Berényi Lajos Václav Urbannal, Ambrus János Ján Stracárral, Barity Miklós Jaromir Johanes-szel folytatott megbeszélést A csehszlovák külügyminiszter első helyettesét fogadta Várkonyi Péter is. Grósz Károly: A közös feladatok megoldásához hozzájárul a nemzetiségiek közérzete Grósz Károly délután díszebédet adott Lubomír Strougal tiszteletére a Parlamentben. Az ebéden a két kormányfő pohárköszöntőt mondott Hazánk gazdasági-társadalmi törekvéseit ismertetve rámutatott: a vitathatatlan eredmények mellett hoszszabb idő óta feszültségek és ellentmondások kísérik a magyar népgazdaság fejlődését A konvertibilis valutában fennálló adósságállomány változatlanul növekszik. Az új, versenyképes termékek köre nem bővül a kívánatos mértékben. A termelés minősége, szerkezete lassan fejlődik, elmarad a hazai és a nemzetközi követelményektől. A gazdasági reformfolyamatban — fűzte hozzá — nem tanúsítottunk kellő következetességet több, gazdaságilag hibás döntés született miközben a világgazdasági körülmények Magyarország számára továbbra is rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. Az MSZMP Központi Bizottsága alapvetően etényezőket vette figyelembe, amikor az idén júliusban elfogadta a gazdaságitársadalmi kibontakozás programját Jelenleg a legfontosabb feladat, hogy következetesen végrehajtsuk az elhatározott teendőket Ehhez nyújt segítséget a most készülő kormányprogram. A továbbiakban a magyar— csehszlovák kapcsolatok fejlődésének távlatait értékelve hangsúlyozta: Csehszlovákia hazánk megbízható szövetségese és kiemelkedően fontos partnere. Hazánk érdeke, hogy a jövőben tovább erősödjenek a két ország széles körű kapcsolatai, a barátság szilárd szálai. Grósz Károly szólt arról hogy a Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt megnyilvánuló megújulási törekvések fontossá teszik egymás tapasztalatainak folyamatos tanulmányozását, az együttműködésben meglevő tartalékok feltárását a társadalmi élet minden területén. Még következetesebben kell törekedni az együttműködés elmélyítését gátló tényezők kiküszöbölésére. A közös feladatok megoldása, illetve az ehhez szükséges légkör biztosítása szempontjából növekvő szerepe van a társadalmi és a tömegkapcsolatoknak, a kulturális érintkezések elmélyítésének, a két országban levő nemzetiségek jó közérzete biztosításának, történelmi múltunk kölcsönös tiszteletének és a közös haladó hagyományok ápolásának. Lubomír Strougal: Az új gondolkodás és gyakorlat meghonosítása Lubomír Strougal válaszbeszédében mindenekelőtt a két szomszédos szocialista ország baráti kapcsolatainak jelentőségét emelte ki. Hangsúlyozta: — Barátságunkat kötelesek vagyunk ápolni, szélesíteni és megszilárdítani a szocialista alapelvek szellemében, amelyek helyes és korszerű értelmezése és társadalmi gyakorlata érdekében az utóbbi időben oly sok erőfeszítést teszünk. — Forradalmi korban élünk — folytatta —, nemzeteink és államaink hozzáláttak a politikai és a gazdasági rendszer átalakításához azzal a céllal, hogy megfelelő, a műszaki-tudományos forradalom korához igazodó dinamikát és szélesebb demokratikus kereteket teremtsenek a fejlődés számára. A társadalmi-gazdasági kibontakozás meggyorsítása az egész pártmunkában meghatározóvá vált a CSKP XVII. kongresszusát követően Csehszlovákiában, hasonlóan az MSZMP XIII. kongresszusán meghatározott feladatokhoz. Ugyanakkor nem kétséges, hogy e folyamatok — amelyekre alapvető hatással van az SZKP forradalmi aktivitása — kölcsönösen áthatják és kiegészítik egymást minden közösterületen. E szempontból — fűzte hozzá a csehszlovák miniszterelnök — nagy figyelemmel kísértük a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága júliusi ülésének eredményeit. A megújulás igénye jellemzi a csehszlovák—magyar együttműködés formáit és tartalmát is; a mostani megbeszéléseknek is fő célja az új gondolkodás, az új gyakorlat meghonosítása a kétoldalú kapcsolatokban. E feladatok fogalmazódtak meg a két testvérpárt főtitkárának, Gustáv Husáknak és Kádár Jánosnak tavaly októberi találkozóján. A magas szintű találkozón egyetértettek abban, hogy a két ország példaszerű, dinamikus és sokoldalú együttműködése a legjobb hozzájárulás aszocializmus eszméinek valóra váltásához, a testvérországok közösségének általános felemelkedéséhez és a világbékéhez. A két ország kapcsolatrendszerét áttekintve a miniszterelnök aláhúzta, hogy az állami és a pártkapcsolatok a szocialista internacionalizmust példázzák. Számtalan bizonyítéka van a