Magyar Nemzet, 1987. december (50. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-03 / 285. szám
Csütörtök, 1987. december 3. Utánozni vagy követni? Válaszúton az iparpolitika Nehéz, gondokkal terhes helyzetben van a gazdaság. Jól tudjuk, mit kell ilyenkor tenni — ki kell lábalni a válságból. A kérdés az, hogyan. A válság a magyar iparban is alaposan érezhető. Az iparpolitikai irányítás — annak rendje és módja szerint — kísérleteiket tesz a kilábalásra. A kivezető utak felvázolásaikor gyakorta hivatkozik a nemzetközi tapasztalatokra, az uralkodó világtendenciákra, az iparfejlesztés nyugati áramlataira. Feltétlenülkövetendő példát jelentenek-e ezek a hivatkozott irányok? Mi követendő belőlük és mi nem? Azt tanuljuk-e belőlük, amit kell? Egyebek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Greskovits Bélával, a KOPINT—DATORG Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet tudományos munkatársával. — Beszéljünk először néhány szót a válságkezelés nemzetközi tendenciáiról. — A nyugati országok iparpolitikájában a hetvenes évek óta szemléletváltás zajlik. Mérséklődésben van, bár még mindig az anyagi források zömét igényli a strukturális alkalmazkodási nehézségekkel küzdő tevékenységek, vállalatok, ágazatok támogatása. Az efféle gondok állami kezelésének gyámkodó módszereiből való kiábrándulás után egyre inkább előtérbe kerülnek a szerkezetváltás szigorúbb előzetes garanciáit, a vállalatok és a társadalom fokozottabb tehervállalását követelő, piackonformább módszerek. Ezzel párhuzamosan növekvő figyelmet kap a struktúraváltás pozitív oldala, az új, dinamikus ágazatok, vállalatok, tevékenységek előretörése. Ők sem tudják — Milyen eszközökkel támogatják az új struktúrák teremtődését? — Elsősorban a technológia- és innovációpolitika eszközeivel. Tartós tendenciásnak látszik, hogy a kutatás és fejlesztés, az innováció, a technológiaátadás ösztönzése, valamint a hozzájuk tartozó intézményrendszer fejlesztése mind fontosabb elemekké válnak az élenjáró országok iparpolitikájában. Figyelemre méltó körülmény, hogy ezek a nemzeti vagy regionális technológiapolitikák számos ponton hasonlóságot mutatnak. Így például közös vonás a kutatási, fejlesztési ráfordítások növekvő aránya a GDP-hez viszonyítva. Ráadásul ezen ráfordítások nagymértékben hasonló — főként csúcstechnológiai — tevékenységek fejlődését ösztönzik, méghozzá nem elsősorban az alapkutatás szintjén, hanem konkrét vállalati fejlesztési elképzelések támogatásán keresztül. — Mondhatjuk-e, hogy ezek a tendenciák hatással vannak a magyar iparpolitikára? — Ez kétségtelenül így van, bár úgy tűnik, hogy ezek a tapasztalatok inkább csak az iparpolitika ideálképét formálják, mivel a gyakorlat a piacgazdaságoktól továbbra is teljesen eltérő utat követ. Az iparpolitika nálunk olyan centralizált beruházási politika, amely az erőforrások zömét hoszszú idő óta változatlanul alapanyag-, féltermék- és energiaipari beruházásokra osztja el. Ezért úgy vélem, hogy azokat a hatásokat, amelyeket a tőkés országok új iparpolitikai irányzatai a magyar iparpolitika ideálképére, kibontakozási víziójára gyakorolnak, gyakran a nyugati változások természetét illető félreértések közvetítik. — Milyen félreértésekről van szó? — Félreértés például a fejlett világban zajló műszaki-technológiai forradalmat elsősorban a fokozódó állami technológiapolitikai aktivitásnak tulajdonítani, s ezzel öszszefüggésben a hazai fejlődés felgyorsulását egyszerűen egy nagyobb költségvetésű, és prioritásokat szabó technológiapolitikától várni. A piacgazdaságokban a műszaki fejlesztés és innováció mindenekelőtt vállalati ügy, versenyképességi tényező. Akkor is folyna, ha az állam e téren tétlen maradna. Ugyancsak tévedés azt hinni, hogy a nyugaton elterjedt, állami intézmények által folytatott, célzott finanszírozás a központi beavatkozások reneszánszára utal. Az ottani állami kutatás és fejlesztő testületek ugyanis — szemben a kelet-európaiakkal — még a célzott támogatások esetében is ritkán írják elő, hogy konkrétan mit, hogyan, mennyiért, kivel kooperálva, kivel egyesülve kutasson és fejlesszen — még kevésbé, hogy a majdani eredményekből milyen piacon, mennyit és milyen áron értékesítsen — a vállalat. Veszélyes félreértések — A csúcstechnológiai fejlesztéseknél érdemes-e követni a nyugati országok irányzatait? — Óvatosan kell bánni ezzel a területtel is. A magyar fejlesztéspolitikusok nem bízhatnak abban, hogy nyugati kollégáik — helyettük — felfedezték volna a jövendő piaci sikerek előre látásának csalhatatlan módszerét, s nekik csak az a dolguk, hogy ezt tőlük eltanulják. A technológiapolitikai prioritások világszerte megfigyelhető hasonlósága sokszor nem a racionális kormányzati előrelátást bizonyítja, hanem éppen annak korlátozottságát. — Milyen veszéllyel járnak az ilyen félreértések? — összeállhat — és összeállóban van — belőlük egy iparfejlesztési illúzió, amely a példaként választott fejlődési pályák téves és egyoldalú értelmezésén alapul, s ennyiben ugyanúgy kudarccal fenyegethet, mint a korábbi iparpolitikáik. Az illúzió szerint a magyar iparpolitikának felül kell vizsgálnia prioritásait. Technológiaintenzív, műszaki fejlesztésre orientált fejlődési pályára kell áttérnie. Érmek vezérlésére csak a kormányzat képes. A szerkezet- és pályamódosítás irányait a fejlődési és fejlesztési világtendenciák alapján határozza meg, s hosszú és középtávú tervekkel, valamint nagyvonalú beruházási programokkal ösztönzi. — A kormányzatra tehát nagy felelősség hárul ezeknél a döntéseknél ... — Annál is inkább, mert a hazai iparirányításnak egy szempontból nehezebb dolga van, mint a nyugatiaknak. Azok felelősségét ugyanis csökkenti, hogy helytelen döntéseiket korrigálhatják vagy ellensúlyozhatják a helyes vállalati döntések. Ezzel szemben azokban az országokban — így nálunk is —, ahol a gazdaság fejlesztése, a fejlődés irányainak megszabása túlnyomórészt centralizáltan történik, ott a vállalatoknak kevésbé van módjuk erre, mert eszközökhöz annak mértékében jutnak, amilyen a jelentőségük, illetve amilyen jelentőséget ki tudnak harcolni maguknak a központi prioritásokban. — Ha a világtendenciákra való figyelés önmagában nem járható út, akkor milyen irányokba kellene elmozdulnia a magyar iparpolitikának? — Néhány mondatban csak nagyon leegyszerűsített módon lehet erről beszélni. Induljunk ki abból, hogy az iparpolitika három fő területből áll. Ezek: a beruházáspolitika, a technológiapolitika és valamiféle versenypolitika, amibe beletartozik a külkereskedelmi politika is. Jelenleg van egy KGST-piacokra és belpiacokra koncentráló beruházáspolitikánk, amit kiegészít egy importversenyt a lényegében kizáró belpiaci politika, amelyben viszonylag lazák a kooperációs kapcsolatok a nyugati vállalatokkal, a külföldi tőkebefektetések pedig elenyészőek. Ezekhez egy olyan technológiapolitika társul, amelyik máig nem döntötte el, hogy technológiai függetlenségre törekedjen vagy pedig követő jellegű legyen ebben a tekintetben. — Mi lenne ezek helyett a kívánatos? — Hangsúlyozom, igen leegyszerűsítetten fogalmazva: én egy konvertibilis piacokra irányuló, exportorientált beruházási politikát; egy importversenyt teremtő piaci- és versenypolitikát; továbbá egy vállaltan követő jellegű technológiapolitikát tartanék fontosnak. A követésen itt nem a világban uralkodó technológiapolitikai főáramlatok utánzását értem, hanem a nyugati fejlesztési eredmények másodlagos alkalmazását, licencvásárlásokkal, tőkeimport közvetítésével való átvételét. — Ki kellene használni azt a lehetőséget, hogy a tőkebehatolás számára kellően nyitottá tett gazdaságban a külföldi tőke — gazdaságossági szempontok alapján — megnézi, hogy hová fektesse a pénzét. A magyar iparpolitika tesztként használhatná ezt az értékítéletet, s a saját fejlesztési aktivitását ezek köré, a világpiaci mércével is fejlesztésre érdemesnek minősített területek köré összpontosíthatná. Persze az előbb felvázolt intézkedéscsomag sem csodaszer, számos rizikóéremet tartalmaz. Ám én egyetlen olyan kibontakozási vízióról sem tudok ma Magyarországon, ami ne járna megrázkódtatásokkal. A mai helyzet fenntartása mellett azonban jómagam nem látok esélyt a kibontakozásra. Szakítás és kapcsolódás — Az ipari kormányzatnak mi lenne a szerepe egy ilyen piacorientált iparpolitikai fordulat végrehajtásában? — A fordulat előfeltétele a korábbi iparpolitikával való határa- MINŐSÉGI Lazán tempózom a langyos vízben. Átadom magam az úszás örömének, amit ezúttal nem felhősít el az aggodalom, hogy néhány nap múltán esetleg majd az állami egészségügyi szolgálatra szorulok miatta. Itt tisztaság van, ápolt környezet, készséges, udvarias személyzet. Attól sem kell tartani, hogy a medencén keresztül-kasul kalimpálok hasba rúgnak, valaki meg közben a fejemre ugrik. Ha a zuhanyozók egy részéről nem hiányozna a rózsa, az uszoda akár egy idegenforgalomból élő osztrák faluban is lehetne, és akkor vagy 40 schillingbe kerülne a belépő. De szerencsére itt van a magyar fővárosban, és — legalábbis ilyenkor, utószezonban — helybeliek is látogathatják, forintért. Még az utolsó leértékelés után is valamivel több forintért ugyan, mint amennyi 40 schillingnek megfelel, na, de Budapest mégiscsak világváros, az uszoda meg egy ötcsillagos szálloda része. Szóval itt úszom, ez az én fényűzésem. Ésszerűtlen volna, hogy egy munkanapi keresetemnek majd a felét adom e másfél órás élvezetért? Meggyőztem magam: semmivel sem észszerűtlenebb, mint ha hatévi nettó keresetemet adnám egy autónak nevezhető gépjárműért... Szóval másfél óra civilizált környezete, ez is fontos alkotóeleme a kikapcsolódásnak —, nekem megér ennyit. Elzsengit a karommal kavart víz csobogása. Visszhangzó bőgés riaszt föl a félkábulatból. Egy fóka is lubickolna a medencében? Dehogy! Csak egy vastag fiatalember szórakoztatja ekképpen a parton álldogáló kedvesét, újra meg újra megismételve a produkciót. Nem messze tőle idősebb úr ácsorog. Csuklóján, nyakán aranylánc — fürdőruhában sem vagyunk ám egyformák! Abban sem, hogy rá nem vonatkozik az uszodában dohányozni tilos jelzés. Elfordulok. Ha észrevenném, hogy a vízbe veri a hamut, elmenne a kedvem a további úszkálástól, pedig jó volna még folytatni. Á, ott a fürdőmester, most mindjárt figyelmezteti. De nem, szótlan marad. Nem a kemény valuta tisztelete vette el a fürdőmester hangját. A fókabőgést utánzó fiatalember éppúgy magyarul beszélt, mint az aranyláncos idősebb úr, és mint az uszoda legtöbb, kevésbé feltűnően viselkedő vendége ezen a késő őszi szombat délelőttön. Feltéved előttem egy tavaly őszi emlék. Akkor még nagyobb könnyelműségre ragadtattam magam: négynapos utószabadságom színhelyéül koráról és egykor volt asszonyainak vitézségéről nevezetes városunk hozott és következetes szakítás. Ez olyan elhatározásokat igényel, amelyek érvényesítése a kormányzat hatalmában áll. Így például módosítani kellene a központi, illetve az autonóm vállalati döntésekhez kapcsolódó beruházások arányát; mérsékelni kellene a veszteséges vállalatok és ágazatok támogatását; korlátozni kellene azokat a megújulásra nézve kedvezőtlen hatásokat, amelyek a magyar gazdaság KGST- viszonylatú fejlesztési elkötelezettségéből adódnak. Csak az így felszabaduló anyagi eszközök, módosuló magatartási szabályok és intézményi erőviszonyok adhatnának lendületet az újrakezdésnek. A kívánatos új ipari struktúrára vonatkozó elhatározások érvényesítése azonban közvetlenül nem áll a magyar kormányszervek hatalmában. E felismerés kellő tudatosulása arra indíthatná a gazdasági vezetést, hogy energiáit az állam és a gazdálkodói szféra kapcsolódási pontjaira települő, a gazdálkodók fejlesztési kezdeményezéseit üzleti kritériumok szerint értékelő közvetítő intézmények létesítésére fordítsa. Zsubok Ervin TURIZMUS romcsillagos szállodáját választottam. Annak is van uszodája — nem szállóvendégeknek ötven forintért. Itt is kulturált a környezet, ha szerényebb is a fővárosinál, itt is tisztaság van. Ahogy egy uszodában lennie kell(ene). Uszósapka viselése kötelező — erre határozottan figyelmeztet a fürdőmester —, és a tenyérnyinél nem sokkal nagyobb medencébe ugrálni tilos. Egyszer csak kivágódik a szauna ajtaja, kicaplat egy rákvörösre főtt, szúrós szemű, bozontos fekete hajú nehézsúlyú fiatalember és places, beletoccsan a vízbe az úszkálok közé. Lemerül, felbukkan, hangosan prüszköl, majd kimászik, újra beleveti magát a vízbe. Senki sem szól neki, hogy az ötvenesért nem vette meg az egész uszodát. Egy alkalmas pillanatban érdeklődöm egy fehér nadrágosnál, ki ő? Netán egy fontos helyi személyiség rokona? — Dehogy! — legyint a fehérnadrágos, aki előtte tegeződve beszélgetett a szúrós szeművel. — A Gyula egy senki. De minden nap itt van. — Rá miért nem érvényesek a szabályok? — Nem érdemes szólni neki, rá se hederít — hangzik a válasz. Reggelinél, vacsoránál nem lehetett nem felfigyelni két fiatal házaspárra, akik ugyanebben a szállodában múlatták az időt. Asztaluk fölött oly hangosan repkedett bizonyos obszcén felhívás, mintha rajtuk kívül senki más nem ülne a helyiségben. De ők is jó vendégek voltak: fél konyakkal, whiskyvel kezdték a napot, de a jobbikból ám! — Nem vagyunk Itt versenyképesek, barátom! — mondja nyugdíj előtt álló professzorismerősöm, akit hasonló illúziók hoztak ide egy meghosszabbított hétvégére, mint engem. — Akik itt esznek, isznak, fürdőznek, azok egy nap alatt meg is keresik, amit elköltenek. És igencsak tudják, hogy a pénz beszél. Mi meg összehúzzuk magunkat, és restelljük, hogy előétel, főétel, desszert helyett csak egyetlen diétás fogást rendelünk vacsorára. Pedig akkor sem ennénk többet, ha anyagilag megengedhetnénk magunknak. Én már le is mondtam a holnapi éjszakát, indulok haza. Követtem példáját. Akkor. De aztán az emlék elhomályosult, s a közelmúltban, ezúttal Budapesten újra próbát tettem a minőségi turizmussal. Hogy most már végképp levonjam a következtetést : nálunk ezt a minőséget is csak pénzzel mérik. Talán mégsemegyszer s mindenkorra. Érsek Iván zi Magyar Nemzet megkérdezte: kevesebb énekóra lesz-e az általános iskolákban? Elterjedt zenei körökben az a hír, hogy a bevezetés előtt álló új általános iskolai felső tagozatos óratervben csökken az énekórák száma. Igaz-e ez a hír, és valóban veszélyezteti-e az új óraterv az ének-zeneoktatást, amely korábban amúgy is több vereséget szenvedett el az iskolában? — kérdeztük dr. Benedek Andrástól, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgató-helyettesétől. — Az aggodalomra elsősorban az adhat okot, hogy a jelenlegi tanévben az ország huszonkilenc általános iskolájában kipróbálásra kerül egy olyan ötnapos óraterv, amely a jelenlegi korrigált tantervet veszi figyelembe Itt az óraszámok tehát az ötnapos tanítási héthez igazodnak, az eddigi tíznapos ciklusok helyett A kísérleti óratervben az alsó tagozaton és a felső tagozaton az ötödik osztályban némileg emelkedett az ének-zene órák száma, a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályban azonban valóban csökkent. A csökkenés kétségtelenül problémát okoz, amely öszszefügg azzal, hogy a hetióraszámok nem emelkedhetnek az eddigi 27-28 fölé. A hetedik, nyolcadik osztályban biztosított, megemelt fakultatív óraszámok azonban elvileg ének-zene tanulására is hasznosíthatták. — Van-e olyan tapasztalatuk, hogy valóban erre használják föl ezt a lehetőséget? — A fakultatív órákról az iskolák döntenek. A huszonkilenc általános iskola tapasztalatáról decemberben kapunk először öszszegzést, és ezek elemzését figyelembe véve az új óratervek alternatív bevezetéséről a jövő év elején várható minisztériumi döntés. — Akkor tehát elmondható, hogy teljesen megalapozatlan a muzsikusok aggodalma? — Nem megalapozatlan, ha csupán a kísérlet jelenlegi szakaszát vizsgáljuk. De éppen az ön által említett zenei körök, többek között a Kodály Társaság javaslata alapján vizsgáljuk annak lehetőségét, miképpen tudnák a felső tagozat említett három osztályában az óraszámokat jobban meghatározni. Úgy, hogy az óraszámok megváltoztatásával az említett osztályokban az énekzenére hetenként minimálisan két óra jusson. Elvi álláspontunk az — aminek a jelenlegi kísérleti terv kétségkívül ellentmond —, hogy a jövő évben széles körű bevezetésre csak olyan óraterv kerüljön, amelyben a zenei nevelés a készségfejlesztő tantárgyaknak jelenleg általánosan használt óraszámánál ne legyen kevesebb. (gábor) Magyar Nemzet 4c 4c 4c 4c KITEKINTŐ Hírek a világgazdaságból A három vezető NSZK-beli acélipari vállalat, a Krupp, a Thyssen és a Mannesmann nyilatkozatban jelentette be, hogy szoros együttműködéssel, a nyersacél-gyártás egymás közti felosztásával szándékozik harcba szállni az állami támogatást élvező, és ezért „tisztességtelen” eszközökkel versenyző külföldi konkurenciával. A költségkímélő intézkedések az Alsó-Rajna-vidéki üzemekre összpontosulnak — arra a térségre, amely a leginkább szenved az olcsó külföldi termékek versenyétől és a lanyha kereslettől. A túltermelési válság miatt az NSZK acéliparában a következő két év alatt 35 ezret kellene megszüntetni a 230 ezer munkahelyből. De Jugoszláviában megkezdődött a szávai vízi erőmű-építési program végrehajtása. Ez két, egyenként 34 megawattos erőmű építését irányozza elő. Az elgondolások szerint az ezredforduló körül további húsz ilyen objektumot létesítenek. A Száva folyó kihasználatlan vízi erő-tartalékai megközelítik a 750 megawattot. A folyón eddig csak két kisebb erőmű működik. A 34 megawattos erőművek közül az elsőt most kezdték építeni. Berendezéseit és felszerelését hazai gyárak készítik. Állandó kiszolgáló személyzet nélkül termel majd áramot. A Cargill gabonakereskedő cég vezette a tavalyi pénzügyi évben is az Egyesült Államok legnagyobb magánvállalatainak listáját A listát a Forbes magazin évente állítja össze a vállalati eladási értékek alapján. A 400 legnagyobb amerikai magáncég közül a Cargill tavaly már harmadik éve volt a listavezető. Eladásainak értéke 32,4 milliárd dollárt ért el, vagyis több mint 50 százalékkal haladta meg a második helyezett Safeway Stores áruházi lánc 20,3 milliárdos forgalmát. A Safeway az 1986-os listán még nem szerepelt, tavaly került magánkézbe. A harmadik helyezett — immár harmadszor — a Continental Grain, nyersanyag-kereskedő cég volt, 13,5 milliárd dolláros eladási értékkel. A Forbes magazin becslése szerint az Egyesült Államokban 7 millió magáncég működik. Az állami vállalatok száma 10 ezer lehet Csehszlovákia és Románia 720 millió rubel értékben cserél árut 1988-ban. A csehszlovák fél textilipari berendezéseket, fémmegmunkáló gépeket Tátra vontatókat ipari robotokat számítástechnikai berendezéseket elektronikai alkatrészeket elektromos gépeket szállít Romániába. Onnan energetikai és metalurgiai berendezéseket mérőeszközöket, fúrógépeket friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztási cikkeket importál. 1988-ban 12 ezer Oltcit, 1000 Dacia és 1000 Aro terepjáró autó kerül a csehszlovák piacra. 4. A Közös Piac egyharmadával importált kevesebbet Dél-Afrikából 1987 első negyedében, mint egy évvel korábban. A brüsszeli EGK-központ szerint a csökkenés nem csupán a vas- és acéltermékek, valamint az aranyérmek importjára vonatkozó, politikai okokból elrendelt korlátozásokat tükrözi, hanem általános tendenciát jelez. A Dél-Afrikába irányuló export gyakorlatilag az előző évi szinten maradt. Az a veszély fenyegeti az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy nem tudja kifizetni 12 ezer alkalmazottjának decemberi bérét. A súlyos pénzügyi válságért elsősorban a szervezet kiadásait legnagyobb arányban fedező Egyesült Államok okolható, amely eddig még semmit nem fizetett be idei tagdíjából, sőt, a korábbi évekről is elmaradása van. Az amerikai késlekedés oka, hogy a törvényhozás még mindig nem tudta eldönteni, mekkora tagdíjat fizessen Washington. Az már bizonyosnak látszik, hogy az Egyesült Államok semmiképpen sem fogja átutalni a teljes ráeső — 212 millió dolláros — részt, mert a kongresszus mindkét házában ennél jóval kisebb összegről folyik a vita. Az előző évekről az Egyesült Államoknak 140 millió dollár tartozása van az ENSZ-szel szemben. Perez de Cuellar, a világszervezet főtitkára a napokban nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentésében 522 millió dollárban nevezte meg a tagországok együttes tagdíjfizetési hátralékát. Cuellar közölte, hogy az Egyesült Államoknak még ebben a hónapban be kell fizetnie tagdíjából legalább 87 millió dollárt, különben a szervezet decemberben fizetésképtelenné válik. Francia és spanyol bankok „gazdasági és pénzügyi klub” létrehozását határozták el a Földközi-tenger délnyugati részének, elsősorban Katalániának a gazdasági fellendítésére. A fejlesztések az itteni infrastruktúra javítását célozzák, különös tekintettel az 1992-es olimpiai játékokra, amelyeknek — mint ismeretes — Barcelona városa ad otthont. A „klubalapító” bankok között négy-négy spanyol és francia pénzintézet van, köztük az egyik legnagyobb a francia bank, a Credit Lyonnais. Visszaesett a nyári idegenforgalom Ausztriában. A turisták idén 66,8 millió vendégéjszakát töltöttek az alpesi országban, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Az országban töltött vendégnapok száma 1960 óta minden évben csökkent. Az idei visszaesést főleg a hazai turisták lanyhuló utazási kedve okozta: a külföldiek 50,1 millió éjszakát töltöttek Ausztriában, s ez csak 0,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Ugyanakkor a hazai utazóknál 1,4 százalékos a visszaesés, és a vendégéjszakák száma 16,7 millióra zsugorodott. Az utazók száma legerőteljesebben Tirolban és Felső-Ausztriában esett vissza, a két tartományban 3, illetve 3,5 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma 1987 nyarán. 4. Nagy veszteséggel üzemelt működésének első esztendejében az Albániát a külvilággal összekötő első vasútvonal, mert kihasználtsága a tervezettnek csupán töredékét éri el Jugoszláv részről az építkezés elkezdésekor sem számítottak arra, hogy a vasútvonal fenntartása nyereséges lesz, a ráfizetések azonban az első évben a vártnál is nagyobbak voltak, mivel a tervezett 600 ezer tonnával szemben csupán 140 ezer tonna áru haladt át rajta. A jugoszláviai szakaszt üzemeltető Titográdi Szállítási Vállalatnak emiatt 650 millió dinár (átszámítva félmillió dollár) vesztesége keletkezett. A vállalat jelezte, hogy a belgrádi kormánytól fogja majd kérni veszteségeinek megtérítését, mivel az kezdeményezte a vasút felépítését. A jugoszláv kormány várhatóan az albán kormánnyal folytatandó kétoldalú tárgyalásokon igyekszik majd megoldást találni a vasútvonal jövőjével kapcsolatos kérdésekre. 4. Az amerikai üzleti körökben jelentős érdeklődés mutatkozik vegyesvállalatok alapítására a Szovjetunióval. Az Occidental Petróleumnak, Armand Hammer cégének a közelmúltban bejelentett nagyszabású vállalkozása mellett több más cég is előrehaladott tárgyalásokat folytat. A Combustion Engineering például a Szovjetunió kőolajipari minisztériumával együtt tervezi vegyesvállalat alapítását kőolajipari ellenőrző berendezések előállítására és üzemek korszerűsítésére. A vegyesvállalat máris 12 millió dollár értékű megrendelést kapott, s a tervek szerint az elkövetkező öt évben termelési értéke meghaladja majd a 200 millió dollárt. A PepsiCo egyelőre két pizza-gyorséttermet nyit a szovjet fővárosban, s ha ezek beválnak, bővíti a hálózatot. A Monsanto növényvédő szerek gyártására, az Archer Daniels Midland baromfitelepek létesítésére, gabonatárolók építésére, főzőolaj előállítására, szójabab feldolgozására kíván vegyesvállalatot létrehozni. Szó van egy varrógépgyártó vállalat alapításáról. A Honeywell vegyipari ellenőrző műszerek készítésére, a Dresser Industries energetikai, bányászati és építőipari gépek előállítására, a Cummings Engineering pedig dízelmotorok gyártására tervez vegyesvállalatot a Szovjetunióval. 4. Az NSZK szövetségi gyűlése jóváhagyta az 1988. évi költségvetést, amely — a kiadások 2,4 milliárd márkás növelésével — 275 milliárd márkát irányoz elő. A legnagyobb tétel — 60,7 milliárd márka — a munkaügyi és szociális tárcának jutott. A sorrendben második legnagyobbat — 51,4 milliárd márkát — a hadügyi tárcának biztosították. Hírmagyarázók szerint a Kohl-kormány most jóváhagyott költségvetése a korábbinál törékenyebb pénzügyi alapokon nyugszik. A költségvetés kiegyenlítéséhez szükséges új hitelfelvétel összegét 30 milliárd márkában határozták meg, de általános az a vélemény: ezt kénytelenek lesznek ismét újra meghaladni több milliárddal Ugyanúgy, ahogy az idei évre eredetileg előirányzott SS milliárdos hitel összege végül ia 28 millárdra emelkedett s