Magyar Nemzet, 1988. február (51. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

Ára: 1.80 forint Hétfő ! »«8. február 1. 1I. évfolyam 28. s znm Fehér foltok Hollóban a fehér oly ritka, hogy talán nincs is. Fehér fol­tok az életben oly gyakoriak, hogy nehéz beléjük nem bot­lani, némelyek szerint mégis jobb lenne nem tudni, vagy legalább nem beszélni róluk. Tisztaság színe a fehér, meg az érintetlenségé, talán az is­meretlenségé vagy a még nem ismerté is. Térképeken. De életünk folytában, nemzetek s a világ történelmében e fol­tok a legritkább esetben fe­hérek, tiszták és érintetlenek. Mi több: nem is fehérek, csak annak látszanak, vagy annak mondják őket. Még jó, ha csak homályosak, legföljebb szürkék (netán csukaszürkék), olykor bizony vérpirosak és feketék. Gyászosak. Szemet hányni fö­löttük, lesütni tekintetünket előttük már csak ezért sem lehet. Tartósan semmiképp. Ha orvosához fordul a beteg, az nem csupán panaszairól fog­ja faggatni őt, hanem fölveszi az anamnézist, magyarán a kórelőzményt. Korábbi, gyer­mekkori betegségek iránt ér­deklődik, a családban előfor­dult hasonló bajokat firtatja. Néha nem kellemes válaszolni, máskor az ember nem is tud felelni rájuk, nem emlékszik. Az emlékezetnek ez a kihagyá­sa, ez az amnézia lehet ugyan az emberi természet önkénte­len védekezése is, mintha jobb lenne törölni — feledni — a bajt, a feledhetetlent. Bizony, fehér foltok lehetnek a gondolkodásban. is. Ha fele­­dékenység az oka, vagy lelki önvédelem csakugyan, mentség is akad rá, de ha a tévedés, az eltévedés, vagy ennél is több fölismerésének, elismerésének, bevallásának s ily módon jóvá­tételének hiánya okozza, nin­csen rá mentség. Az ilyen fe­hér folt a gondolkodásnak olyan sebe, mint volt valaha újságlapokon a cenzúra tollvo­nását elfedő és mégis jelző fe­hér folt. Aki ily módon próbál­ja kitörölni az emlékezetéből azt, amit be kellene vallani, gennyedő fekélyt rejteget, ta­lán súlyosabb betegség csírá­ját. Túlságosan szigorúak ezek a mondatok, hiszen magam em­lítettem, hogy lehet a feledés lelki önvédelem, hadd­ heged­jenek be fájó sebek, nyugod­jék már, ami nyugtalanító, gyógyuljon meg végre, ami gyógyíthatatlannak ígérkezett. Lehetséges valóban, hogy idő megszépítő messzeségében ár­nyalatot vált ama fehérnek mondott folt és rózsaszínűvé szelídül. De ez csalóka fátyol csupán, előbb vagy utóbb át­üt a gézen, át a rózsa­látsza­ton valami más szín é­s bele­borzad az ember. Ez a borzon­gás egészséges, mert a gyógyu­lás jele, mint lehet föllobbanó lázok­ a kór visszaszorításáért és vereségéért megkezdődött küzdelemé. Történészek számára sem is­meretlenek a fehér foltok. Sőt, ők már azt­ is tudják, hogy ko­ronként változhatnak, változ­­gatnak néhanap. Ami egykor fehér folt volt, később kiszí­nezhették, akár színpompássá tehették, viszont színpompás történelmi képek sápadhatnak feledett fehérré, ha a rákövet­kező idő megköveteli. Husza­dik századunk, miközben a tér­kép fehér foltjait végleg eltün­teti, hiszen le tud fényképezni a földi szem számára csillag­­távolból arasznyi darabkákat is, és sötétben látó, kelvinhideg­ben hőérzékeny sugarakkal akár éjszaka vagy felhőkön át, ez a huszadik század, sajnos, jócskán röstellkedhet történel­mi foltokkal, az időnek sokfé­le rétegében. Ritkítani őket, színképüket helyesbíteni a jelen történel­mének becsületbeli kötelessége, hitelképességének föltétele. Amióta nemcsak elismerte, ha­nem feladattá is tette Gorba­csov, nemcsak a tisztázó szán­dék élénkült meg, hanem az óvatoskodás is, amint kiderül ez Lambert Gábor, lapunk moszk­vai tudósítójának mintegy hete megjelent elemző írásából is. A küzdelmes kötelesség telje­sítése valóban nem könnyű, de sem megkerülni, sem elhallgat­ni nem lehet, halogatni pedig káros. Egy nyilatkozatában azt mondta Csingiz Ajtmatov (amint E. Fehér Pál nemrég megjelent könyvében, A glasz­­nosztiában olvasható): „Mind­inkább meggyőződöm arról, hogy a nyilvánosság elvének arra is ki kell terjednie, amit Sztálin személyi kultuszának nevezünk. Mert ezt a negatív örökséget elhallgatva ezt a be­tegséget csak elmélyítjük, ahe­lyett, hogy megszabadulnánk a múltnak ettől a terhétől.” Va­lóban nem könnyű elismerni és elviselni, ha a győzelmek közé megdöbbentő események éke­lődnek, olyanok, amelyeknek történelmi törvényszerűségében kételkedni lehet, alkalmasint kell is. Nehéz bizony, ha törté­nelmi fehér foltokat ártatlanul meghurcoltak, megölettek ez­reinek, tízezreinek vére festi pirosra. Álljunk is itt meg egy pillanatra, tisztelegni az áldo­zatok emléke előtt, mint tette volt a minap Andrej Voznye­­szenszkij, a költő. A főhajtás percében azonban arra is rá­döbbenhetünk, hogy olykor fe­hér folt és tisztázó szándék sem ismer határokat, s hogy a foltok látszat­ fehérségéhez né­ha nagyon szívós a ragaszko­dás. Az igazsággal őszintén szembenézni — ez gátak és gát­lások leküzdésére késztet. Ben­nünket is. Igazán nem a szójáték juttat­ja eszembe, hogy már eszten­dőkkel ezelőtt egy művészeti vitán arra figyelmeztetett Új­helyi Szilárd: az „ötvenes évek” fekete dobozait föl kell nyitni és megtudni, mi történt, miért történt, miért történhe­tett meg. Filmek doboznyitoga­­tását mégis sokallják néme­lyek. Rosszul teszik. Sőt: az időben elébb vagy idébb ara­szolva újabb fekete dobozok kínálkoznak föltárásra. Lap­társunkban egy levélíró, egyébként országgyűlési kép­viselő mondja: „... a fehér fol­tok csakis a tények konkrét megismertetése révén tűnhet­nek el történelmünkből. Re­mélem, a jövőben így lesz, nem esünk kétszer ugyanabba a hi­bába”. Itt az idő megszívlelni, amit Mihail Satrov egyik homály­oszlató művében, A lelkiisme­ret diktatúrájában mond el a főszereplő a századdal egyidős (lehet ez véletlen?) dédanyja emlékét fölidézve. Ő úgy vél­te, minden, ami jó, az ő érde­me is, és abban, ami még nem sikerült, ő a vétkes. Ami a tör­ténelemben megtörtént, azért következhetett be, mert egy ítélkező gyűlésen egyszer ő „kételkedett és hallgatott". Szóra kell bírni a fehér fol­tokat, nyitogatni fekete dobo­zokat, ha mégoly nehéz is. El­töprenghetünk s vitázhatunk Satrov szókapcsolatán, mert a lelkiismeret szelídebb annál, semhogy diktátor lehessen. Hi­szen ezért is lehet elaltatni. De most nincs idő alvásra, a lelki­ismeret erős és tovább erősö­dik. Tengiz Abuladze felelős­ségiél­ művéről, a Vezeklésről írta egy méltatója: nem csupán a múltra emlékezik és emlé­keztet, hanem a jövő kérdései­vel is foglalkozik. Ha majd oly ritka lesz már életünkben a folt, mint holló­ban a fehér, elérhetőbbé és emberibbé lesz a jövő. Zay László SzihajN­ik váratlan lemondása fékezheti a kambodzsai rendezési folyamatot Újabb nagy tiltakozási hullám Gázában és Ciszjordániában A külpolitikai helyzet A HELYI VÁLSÁGGÓCOKKAL foglalkozó hírek özöne jellemezte leginkább a hírügynökségek hétvégi jelentéseit. Jelentőségüket azon­ban nem fizikai értelemben vett súlyuknak köszönhetik. Első helyre kívánkozik az a pekingi bejelentés, miszerint Szihanuk volt kambo­dzsai államfő lemond a „demokratikus Kambodzsa elnöki” címéről, mert képtelen egyezségre jutni a Son Sam­ vezette ellenzéki csoport­tal. Ez azt is jelenti, hogy a herceg nem folytatja tárgyalásait Hun Sennel, pedig éppen a múlt héten nyilatkoztak óvatos derűlátással a felek a rendezés esélyeiről. A többi regionális problémát illetően azon­ban kedvező hírekről számolnak be a jelentések. Az AP arról tudósít, hogy új elemek merültek fel a dél-afrikai rendezés kérdésében az an­golai-amerikai külügyi tárgyalásokon, bár az ezt közzétevő ruandai közlemény nem részletezi, hogy miről is van szó. A dokumentumból azonban kiderül, hogy a megbeszéléseken az angolai küldöttség tagja­ként részt vett Jorge Bisquet, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titkára. Ezzel egy időben folytatta közvetítő tárgyalásait Condovez, az ENSZ főtitkárának különmegbízottja Kabul és Iszlámábád között az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezéséről. Közép-Amerika ugyancsak változatlanul a figyelem középpontjában van, elsősorban a hét közepén esedékes amerikai kongresszusi szavazás miatt, amely az ellenforradalmároknak szánt segélyekről dönt majd. Miközben dúl a szócsata a Capitolumon a pro és kontra érveket felvonultatók között, a leginkább érdekeltek befejez­ték első közvetlen tárgyalásaikat. A nicaraguai kormány és a kontrák képviselői az álláspontok érdemi közeledése nélkül álltak fel az asztal­tól San Joséban, de biztató, hogy február tizedikén folytatják a kísérle­tet. Ortega elnök eközben Rómában tartott megbeszélést elsősorban azzal a céllal, hogy Olaszország is vállaljon szerepet a közép-amerikai béketerv megvalósításának ellenőrzésében, valamint, hogy gazdasági segítséget nyújtson a mind nehezebb helyzetbe kerülő országának. A KÖZEL-KELETRE IRÁNYULT A FIGYELEM ismét elsősorban azért, mert miközben változatlanok a különféle diplomáciai erőfeszíté­sek, szombaton újabb összecsapások voltak a Gáza-övezetben és Cisz­jordániában a megszálló izraeli erők és az utcán tüntető palesztin lakosság között. A megélénkült kezdeményezéseknek, a régebbi és az újabb elképzeléseknek a legfőbb céljuk éppen az, hogy a zavargások­nak minél előbb véget vessenek. A megszállt területek eseményeivel foglalkozott Reagan elnök levele, amelyet Husszein jordániai uralkodó­nak küldött. A közel-keleti rendezés amerikai változatában ugyanis különlegesen fontos szerepet játszana a hasemita király. Eközben Arafat, a PFSZ vezetője a L’Unitának nyilatkozva kifejtette: meggyő­ződése, hogy a Szovjetunió az Izraellel fennálló összeköttetéseit a béke­­konferencia előmozdítására kívánja felhasználni. A Biztonsági Tanács várhatóan ma vitat meg egy újabb, a megszállt területekkel foglalkozó határozattervezetet, amely mérsékeltebb hangvételével elkerülheti az amerikai vétót. Ugyancsak a közel-keleti rendezés lehetőségeiről tár­gyalt Mubarak Washingtonban. Schultz külügyminiszter a megbeszélé­seken jelezte, hogy az Egyesült Államok kész ugyan minden javaslatot megvizsgálni, de meggyőződése, eredményt csak a közvetlen tárgyalá­sok hozhatnak. Az egyiptomi elnök ma már Párizsban tárgyal és vár­hatóan Bonnhoz és Londonhoz hasonlóan Párizs is támogatja négypon­tos csomagtervét. A RAKÉTASZERZŐDÉS RATIFIKÁLÁSA ugyancsak előkelő helyen szerepelt a hétvégi jelentésekben. A múlt héten Washingtonban és Moszkvában egy időben kezdődött meg a közepes­ hatótávolságú raké­tákról kötött megállapodás törvényhozási vizsgálata. Bár mint azt ko­rábban a szovjet vezérkari főnök, Abromejev marsall jelezte, a szovjet emberek is alapos és megfontolt magyarázatot igényelnek a Legfelső Tanácstól, a szentesítési viták kapcsán a figyelem mégis elsősorban a washingtoni honatyákra szegeződik. A szovjet lapok hétvégi külpoliti­kai összefoglalóikban elsősorban az amerikai kormányzat kettős maga­­tartását hangsúlyozták. Míg Reagan egyfelől bizakodó a ratifikálást illetően, sőt, úgy nyilatkozik, hogy a második lépés, a hadászati táma­dófegyverek korlátozása is karnyújtásnyira van, addig másfelől a nem­zetbiztonsági stratégiáról szóló elnöki jelentés továbbra is „szovjet fenyegetést” említ, és az Európában maradt nukleáris arzenál korsze­rűsítését szorgalmazza. Az ABC televíziónak nyilatkozó Schultz egyébként úgy vélte, hogy elegendő amerikai nukleáris fegyver marad Európában a NATO rugal­mas válaszcsapás taktikájának esetleges alkalmazásához. Hozzátette, hogy ezek csökkentéséről csak azután hajlandó tárgyalni a kormány­zat, ha előbb létrejön a hadászati fegyverzetekről kötendő egyezmény, sikerül megszüntetni a hagyományos fegyvereknél az egyenlőtlensége­ket, valamint átfogó megállapodás jön létre a vegyi fegyverekről. ■ , fii­­,■■■ (T. j.) Újabb palesztin megmozdulások a megszállt területeken A megszállás elleni tömeges palesztin tiltakozások újabb hulláma indult a hét végén, a PFSZ VB elnöke pedig ismétel­ten nemzetközi erők kiküldését sürgette a fegyvertelen lakos­ság védelmére. Jasszer Arafat az afrikai szo­­­cialista pártok Tuniszban szom­baton megnyílt negyedik kong­resszusán felszólalva újította meg felhívását. Jasszer Arafat a libanoni Al- Hamdessz magazinnak is nyilat­kozott. Interjújában elmondotta: Jichak Rabin izraeli hadügymi­niszter javaslatot tett arra, hogy a viszonyok lecsendesítése fejé­ben kiengednének börtöneikből hétezer palesztint és leállítanák a deponálási gyakorlatot is. A ja­vaslatot a PFSZ elvetette — mon­dotta Arafat. Ellentétben a jeruzsálemi rá­dióban már két hete hangozta­tott reményekkel, hogy kifulla­dóban van a palesztin megmozdu­lás, a hét végén nagyarányú til­takozási hullám söpört át mind Gázán, mind Ciszjordániában. A munkapárti Jichak Rabin hadügyminiszter időközben kije­lentette, hogy az izraeli kormány kettészakadt a nemzetközi rende­zési konferencia ügye miatt, és hogy ez a meghatározó nézetkü­lönbség a novemberre kitűzött iz­raeli általános választásokat kö­vetően is fennmarad. Rabin me­gint kiállt a palesztin tiltakozók­kal szemben meghirdetett „vas­ köz­ politika” mellett, és leszögez­te, hogy Izrael totálisan elutasítja a (megszállt) területekről való katonai kivonulás gondolatát. Az elmúlt­ napokban Amman­­ban tárgyaló PFSZ-küldöttség egyik végrehajtó bizottsági tagja, Abdullah Harani, a hét végén közölte: a PFSZ nem kívánja fel­éleszteni az együttműködési meg­állapodást Jordániával, vagyis le­zártnak tekinti az 1983 február­jában létrejött, úgynevezett am­­mani paktumot. Maradásra szólította fel Szihanukot a kambodzsai ellenzék egyik csoportja A kambodzsai ellenzéki erők egyik csoportja arra szólította föl Norodom Szihanukot, hogy vizsgálja fölül lemondását és maradjon továbbra is az ellen­zéki koalíció elnöke. , A khmer nép felszabadítási frontja (FLNPK) vasárnap tette közzé nyilatkozatát, amely szerint az ellenzéki koalíció hamarosan összeül a helyzet megvitatására. Szihanuk herceg szombaton je­lentette be, hogy véglegesen le­mond az ellenzék vezetőjének tisztjéről, mert ellentétei támad­tak Son Sam­-nal, az FLNPK ve­zetőjével. Szihanuk szerint egyéb­ként a jövőben fia, Ranariddh herceg képviselné őt az ellenzéki koalícióban. Son Sam­ csoportjá­nak véleménye az, hogy a rende­zési tervekről, a vietnami csapa­tok kivonásáról nem a kam­bodzsai, hanem a vietnami kor­mánnyal kellene tárgyalni. Megfigyelők meglepetéssel vet­ték tudomásul, hogy lemondását Szihanuk ezzel a konfliktussal indokolta. Sokkal mélyebbek ugyanis azok az ellentétek, ame­lyek a kambodzsai ellenzék e két csoportja és a vörös khmerek, az ellenzéki koalíció harmadik cso­portja között feszülnek. Papandreu és Özal megegyezett a rendszeres kormányfői találkozókban Görögország és Törökország megállapodott a két ország kö­zötti kapcsolatok javításában. Andreasz Papandreu görög és Turgut Özal török kormányfő egy davosi nemzetközi gazdasági szeminárium résztvevőjeként szombaton tartotta első találkozó­ját, hogy megoldást próbáljon ta­lálni a két NATO-tagállam kö­zötti vitás kérdésekre. Papandreu­­ és Özal vasárnap közös sajtóértekezletet tartott. Papandreu görögül, özal törökül, majd pedig a davosi szeminári­um alapítója, Klaus Schwab an­golul ismertette az igen derűlátó hangvételű közös közlemény szö­vegét. A vasárnapi, három és fél órás eszmecsere után ismertetett állás­­foglalásban a felek aláhúzták: „soha többé nem alakulhat ki olyan válság", mint tavaly már­ciusban, amikor az égei-tengeri kontinentális talapzat fölötti szu­verenitás, vagyis az ott rejlő ás­ványi kincsek birtoka miatt a két ország a háború küszöbére sod­ródott. Hitet tesznek amellett, hogy a kétoldalú kapcsolatok ja­vításán, s a hosszabb távú békés együttműködés megteremtésén fognak munkálkodni. Megálla­podtak abban, hogy közvetlen telefonvonalat létesítenek a két miniszterelnöki hivatal között, és munkabizottságokat alakítanak a politikai, illetve gazdasági problémák rendezése céljából. A gazdasági kapcsolatok bővítése érdekében görög—­török kereske­delmi kamarát hoznak létre. Megegyezés született arról is, hogy Görögország és Törökország miniszterelnöke évente legalább egyszer találkozik. Strauss nem tartja célravezetőnek a Dél-Afrika elleni szankciókat Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök, a Keresztény­szociális Unió (CSU) elnöke ér­tetlenségének adott hangot ami­att, hogy dél-afrikai látogatá­sáért és ottani megnyilatkozá­saiért az NSZK-ban is bírálatok érték. A bajor politikus a Deutsch­landfunk nevű rádióállomás által ismertetett sajtóértekezleten „sze­­menszedett hazugságnak” nevez­te, vagy „legjobb esetben a hazai tájékozottság teljes hiányának” tudta be azt az állítást, amely szerint „nemhogy nem lépett fel a faji elkülönítés, az apartheid dél-afrikai politikájával szemben, hanem még támogatta is azt". Helmut Haussmann, a CSU-val koalícióban lévő Szabaddemokra­ta Párt (FDP) főtitkára ugyanis fejére olvasta Straussnak, hogy egyebek között a Pretoriától füg­gő úgynevezett átmeneti namí­biai kormány felértékelésével is eltért a hivatalos bonni kormány­­állásponttól. Strauss arra hivat­kozott, hogy Namíbiában magán­emberként jelent meg Botha dél­­afrikai külügyminiszter társasá­gában, és ott — mint most beje­lentette — a CSU-hoz közelálló Hanns Seidel-alapítvány vállal­kozásait tekintette meg. Strauss azonban újfent megis­mételte: nem tartja célravezető­nek gazdasági rendszabályok meghirdetését az NSZK-val szo­ros gazdasági kapcsolatokat ápoló Dél-Afrika ellen, és ismét szor­galmazta: először hívjanak össze egy regionális értekezletet a sze­rinte „értelmetlen sok helyi sza­badságharc” megszüntetésére, majd utóbb rendezzenek egy nagy nemzetközi értekezletet Afrika déli részéről azzal céllal, hogy „nemzeti egységkormányzatokat alakíthassanak". Az NDK párt- és állami vezetőktől Genscher a letartóztatott fiatalok szabadlábra helyezését kérte Bonnból jelenti az MTI. Hans- Dietrich Genscher, az NSZK kül­ügyminisztere azzal a kéréssel fordult az NDK párt- és állami vezetéséhez, hogy legyen elnéző a legutóbb rendzavarásért Ber­­linben letartóztatott fiatalok iránt, és tegye lehetővé szabad­lábra helyezésüket. A miniszter a Szabaddemokra­ta Párt (FDP) Krefeldben meg­tartott rendezvényén szólalt fel. Beszédét vasárnap ismertették a Westdeutscher Rundfunk (WDR) és a Deutschlandfunk nyugatné­met rádióállomások.­ Genscher azokra a személyekre utalt, akik a nemzetközi munkásmozgalom

Next