Magyar Nemzet, 1988. május (51. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-16 / 115. szám
Hétfő, 1988. május 16. Magar Nemzet „Támogatjuk Magyarország törekvéseit..." Anton Jaumann bajor miniszter a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, a Duna menti országok együttműködéséről és a magyar közös piaci tárgyalásokról Már csak néhány nap választ el bennünket a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásártól. Európában mindenütt, de sokfelé a világon is kiállítók, üzletemberek és gazdaságpolitikusok készülnek az útra, hogy elhozzák termékeiket Magyarországra, hogy szakmai vagy éppen politikai-gazdasági tárgyalásokat folytassanak budapesti partnereikkel. Az útra készülők közülBajorország gazdasági és közlekedési államminisztere, Anton Jaumann, régi törzsvendég Budapesten.. A miniszter, aki 1970 óta tölti be hivatalát, ez alkalommal tizenhetedik magyarországi látogatásával érkezik Budapestre. A Magyarország és az MNBZK legnagyobb szövetségi tartománya, Bajorország között fennálló gazdasági kapcsolatokról, a Duna menti országok együttműködéséről és az utazásával kapcsolatos céljairól müncheni hivatalában beszélgettünk Anton Jaumannal. — Miniszter úr, hogyan ítéli meg a magyar—bajor gazdasági kapcsolatok eddigi fejlődését és jövőbeli lehetőségeit? — A Magyarország és Bajorország közötti árucsere egészen 1986-ig folyamatosan növekvő bajor importtal, és ugyancsak folyamatosan növekvő, Bajorországból Magyarországra irányuló szállításokkal volt jellemezhető. Az 1986-os év importjának értéke elérte a 714 millió márkát, ami az 1970-es eredmény csaknem megnégyszereződését jelentette. Magyarországra 550 millió márka értékben exportáltunk, ami meghatszorozódást jelent 1970-ez képest. Bajorország ezekkel az eredményekkel az NSZK magyar importjának 32,9 százalékát és Magyarországra irányuló exportszállítá-sainak 18,5 százalékát adja. — Milyen volt a tavalyi esztendő? — 1987-ben tovább növekedtek a Bajorországba irányuló magyar szállítások és elérték a 720 millió márkát. Az innen Magyarországra küldött kivitel azonban sajnos visszaesett. Ez elsősorban a hagyományos bajor exportárukat érintette: a gépeket, a textilipari félkész- és késztermékeket. Továbbra is pozitívak voltak az eredmények ugyanakkor az elektrotechnikai gyártmányoknál és a járműveknél, összességében figyelemre méltó,hogy Bajorországnak továbbra is kereskedelmi deficitje van Magyarországgal szemben: a tavalyi évben ez elérte a 192,5 millió márkát. , “ Miből indul ki Ön, amikor a jövvőben gazdasági kapcsolatok lehetőségeit vizsgálják? _ — Abból indulok ki, hogy a kétoldalú árucsere továbbra is jól fog fejlődni. Ennek oka elsősorban az, hogy a múltban az országaink vállalatai között, a jó üzleti tapasztalatok alapján, bizalom és megértés alakultki. Tudjuk, hogy mit tarthatunk egymásról, hogy mit tudunk teljesíteni és hol számíthatunk közös sikerekre. Jövőbeni gazdasági kapcsolatunk szempontjából döntő jelentőségű, hogy sikerül-e Magyarországnak úgy modernizálnia vállalatait, hogy a magyar exporttermékeket jó áron és minőségileg igényesen tudják eladni a nyugati ipari államok piacain. Tudom, hogy ehhez nyugati technológia importjára van szükségük. Mi erre készek vagyunk. De azt is tudom, hogy Magyarországnak erre ma nincs devizája. — Lát-e Ön egy kiutat — számunkra? — Biztos vagyok benne, hogy a magyar gazdaság belső reformjai hozzájárulnak majd a devizahelyzet javulásához. A helyzet javulása attól is függ, miilyen gyorsan sikerül Magyarországnak modern és jó teljesítményű termékeket Nyugaton eladni. A Német Szövetségi Köztársaság és Bajorország ezzel összefüggésben nyomatékosan támogatják. Magyarországtörekvéseit a Közös Piaccal megkötendő kereskedelmi megállapodásra. Ezzel ugyanis meg lehetne szüntetni a Magyarországot diszkrimináló kontingenseket és javulna a magyar termékek exportesélye az Európai Gazdasági Közösségben. Ha már az Európai Gazdasági Közösséget említette: közös otthonunk Európa, több régióból áll. Számunkra a legfontosabb a Duna-völgye. Hogyan látja ön, miniszter úr, a Duna menti országok együttműködését? — Az NSZK és különösen a dinamikus gazdasággal rendelkező Bajorország már hosszabb ideje érdekelt a Duna menti országokhoz fűződő jobb kapcsolatokban. Ezért a szorosabb gazdasági együttműködésért és a Duna menti országok közlekedési összeköttetéseinek bővítéséért szállunk síkra. Én magam már 1977-ben megegyeztem a magyar közlekedési államtitkárral, hogy készíttessünk egy tanulmányt a közlekedési kapcsolatokról. A nagypolitikai helyzet akkor még nem engedte meg, hogy ehhez kapcsolódóan létrejöjjön a Duna menti országok konferenciája. — Még mags fenntartja a javaslatot? — Időközben a kelet—nyugati kapcsolatok örvendetesen, fejlődtek. Nos, úgy vélem, itt lenne az ideje a Duna menti országok közlekedési minisztereinek konferenciájáról szóló ötletet ismét elővenni. Meg kell jegyezni, hogy a Duna—Majna-víziútkiépítésével, amely előreláthatólag 1992-ben fejeződik be, valamennyi Duna menti állam újabb impulzusokat kap az együttműködésre és a gazdasági fejlődésre. Üdvözöljük, hogy például a budapesti kikötő bővítésével már előkészületek folynak erre a feladatra. Az NSZK volthosszú ideig a Duna menti országok közül az egyetlen, amely nem volt tagja a Belgrádi Egyezménynek, illetve a Duna-bizottságnak. Most úgy tűnik, hogy ez megváltozik. Mikortól lehet számítani az NSZK teljes jogú tagságára a Dunabizottságban? — Az NSZK már hosszabb ideje szavazati jog nélkül részt vett Az egyetemek, főiskolák nappali tagozatán végző tizennégyezer fiatalnak több mint húszezer állást hirdettek-hirdetnek meg. Ám ha a tavalyi statisztikákat újra elővesszük, amikor még huszonhatezer pályázati lehetőség volt, azonnal kiderül, nem is olyan rózsás a kép. Természetesen szakmánként óriási különbségek vannak az elhelyezkedési lehetőségekben. Most tehát csak egy réteget vegyünk szemügyre. A fiatal tanítókét. Aggódó fiatalok . Évekig nyomasztó pedagógushiány okozott már-már megoldhatatlan gondot az oktatásügy irányítóinak. Most új nehézséggel kell szembenézniük e terület gazdáinak, de főként az általános iskolai tanítóknak. A fiatal pedagógusok fővárosi ifjúsági parlamentjén több hozzászóló kérdezte: valóban lesznek munka nélküli tanítók. A népes korosztályok lassan kijárják az alsó tagozatot. Míg például hét évvel ezelőtt harminckétezer gyermeket írattak be első osztályba, idén jó, ha húszezer nebuló lesz. Hogyan lehet ezt a hatalmas ingadozást követni, mennyire lehet ehhez a pedagógusok számával igazodni? A Budapesti Tanítóképző Főiskola főigazgatójának helyettese, Nábrádi István is a pedagógusok iránti igény csökkenéséről számol be. 1983-ban 801 tanítói állást hirdettek meg a fővárosban, 1985-ben már csak 438-at, idén pedig mindössze 248-at. — A felsőoktatás nem rendezkedhet be arra, hogy néha nagyon sok, néha nagyon kevés hallgatót képezzen. Mi a nappali tagozatunkra már évek óta 220— 250 fiatalt veszünk fel minden évben. Ám, mikor ennél jóval több pályakezdőre volt szükség, úgynevezett speciális tagozaton is jártak hozzánk, évfolyamonként kétháromszázan. Akik ezt a tagozatot választották, egy év nappali tanulás után két évig, munka mellett folytatták tanulmányaikat. A Fővárosi Tanácstólkaptuk a szükséges épületet, és az oktatást nagyrészt külső előadóknak, például az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) munkatársainak a segítségével oldottuk meg. Ahogy a népesedési hullám levonult, az általános iskolákból először 150- re csökkentettük az ebben a formában tanulók számát, majd 1987-től nem is indítottunk ilyen csoportokat. A tagozat megszűnésekor csak a másodállású oktatóktól kellett elbúcsúznunk. Mégis túl sok lenne most Budapesten a szakképzett tanító? Az ugyanis tény, jó néhány iskolában az igazgatók felhívták rá a figyelmet, hogy szeptembertől kevesebb első osztályt indítanak, mint ahány negyedik most van, így néhány tanítónak mindenképp új állás után kell néznie. Kérdés, hol talál? A Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályának vezetője, Mezei Gyula, kérdésemre, egy sajtótájékoztatón, a következőket mondta: — A leghatározottabban viszszautasítom, hogy pedagógusmunkanélküliség lenne. Mivel, elsősorban néhány lakótelepen, felszabadulnak majd tanítók, napa Duna Bizottság albizottságainak munkájában. 1987 végén úgy döntött a szövetségi kormány, hogy felveszi a belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Ez üdvözlendő, mert biztos bázisra helyezi hajózási vállalataink részvételét a Duna-hajózásban, éstöbb befolyási lehetőséget biztosít a Szövetségi Köztársaságnak a hajózási szabályok kialakításában, mint például a veszélyes anyagok szállítását szabályozó, már nagyon időszerű előírások kidolgozásában. Ami a belépés időpontját illeti: bár az eddigi tapogatódzások pozitív eredményhez vezettek, még nem lehet pontosan látni, mikortól lehet a belépéssel számolni. A tárgyalások során néhány nehéz kérdést is meg kell oldani, mint például azt, hogy a belépés nem állhat semmiféle ellentmondásban az NSZK közös piaci tagságából fakadó kötelezettségekkel. — Befejezésül térjünk vissza a kétoldalú kapcsolatokra. Milyen elképzelésekkel készül a 17. magyarországi utazására? — Azért megyek Magyarországra, hogy személyesen győződjek meg arról, milyen fejlődésen ment keresztül az ország tavaly. közisek — a pályázat megjelenése előtt az ő elhelyezésükről kellett gondoskodni, állást ajánlani számukra. Ahol a kerületi tanács nem tud segíteni, ott a fővárosi jog. Számítunk arra is, hogy a tanítók közül egyre többen dolgoznak majd felső tagozaton. A pedagógusképző intézmények-kel megbeszéltük — folytatta a főosztályvezető — a felvételi keretszámokat. Az alsó tagozatosok számának csökkenésével kapcsolatban két megoldási lehetőség van: vagy kevesebb jelentkezőt veszünk fel a főiskolákra, vagy, és mi e mellett döntöttünk, bizonyos tartalékot képzünk, arra az időre, amikor ismét több gyermek lesz. Bevezetjük az úgynevezett állandó helyettesi állást, csökkentjük az osztályok átlagos létszámát, így több lehetőség adódik a nehezen kezelhető gyerekek nevelésére, a felső tagozaton a fakultációs tárgyak oktatására. Irány a felső tagozat — A meghirdetett fővárosi állások majd egyharmada „állandó helyettest". Mit takar ez az új fogalom? — Az állandó helyettes — magyarázza Nábrádi István — a kerületi tanáccsal van munkaviszonyban. A tanácstól helyezik ki valamelyik iskolába, a tartósan hiányzók pótlására. Mivel a pedagógusok nagy része nő, mindig sokan vannak gyesen, gyeden. Az ő helyükre kerülnek majd az állandó helyettesek. A Fővárosi Tanács azt ígérte, két-hárorm év után mindegyikük végleges helyet kap. Ugyanis, ha valaki idő előtt viszszajön mondjuk a gyesről, akkor a helyettesének máshová kell mennie. A fiataljaink nem örültek az ilyen státusoknak. Egy frissen végzett szakember, érthetően, azt szeretné, ha saját osztálya lenne, ahol megvalósíthatja pedagógiai elképzeléseit. Nem irigylem ezeket a fiatalokat, biztosan én is arra törekednék, hogy külön osztályban dolgozhassam. De hát minden rosszban van valami jó: alkalmazkodóképességet tanulhatnak, aminek jó hasznát vehetik majd, mikor ismét saját osztályukat fogják tanítani. Míg az alsó tagozaton tanítófelesleg van, akárhogy is nézzük, a felső tagozaton egyre nagyobb a hiány. .Tudnak-e a tanítók a felsőben dolgozó kortártaikon segíteni? — A mi hallgatóink választanak egy úgynevezett szakkollégiumi tantárgyat — például oroszt, technikát, éneket, rajzot —, amelyben alaposabb ismereteket szereznek. Ahhoz feltétlenül elégségeset, hogy 5., 6. osztályban tanítsák ezt a tárgyat. Másrészt van egy megállapodása a Fővárosi Tanácsnak az ELTE tanárképző főiskolai karával, hogy matematika, fizika, kémia, orosz, angol, technika szakokra jelentkező volt hallgatóink felvételi vizsga nélkül beiratkozhatnak egy szakra. Aki ezt elvégzi, az már elsőtől nyolcadikig taníthat Így szerintem lehetőség lesz egy sokkal alkalmazkodóképesebb munkaerőgazdálkodásra. — Azt már említette, hogy az idén körülbelül kétszázhúszan végeznek a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Arra vonatkozóan és 1988 első felében. Ha valaki, hozzám hasonlóan 17 esztendőn keresztül rendszeresen utazik egy országba, akkor már tud összehasonlítást tenni és meg tudja mondani, hogy a helyzet jobbra vagy rosszabbra fordult Látogatásommal azt szeretném megmutatni a magyar kormánynak, a magyar gazdaságnak és a magyar állampolgároknak, hogy Bajorország politikája és gazdasága továbbra is nagy bizalommal van a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdasági élet iránt. Tudjuk, hogy pillanatnyilag nehéz az önök belső gazdasági helyzete — itt az adóreformra, a bankreformra, a támogatások megszüntetésére és a bérkiegyenlítés nélkül végrehajtott áremelésekre gondolok. Látogatásomnak azt kell megmutatnia, hogy az önök előtt álló feladatok megoldásában mi a rendelkezésünkre áló lehetőségek keretein belül támogatni akarjuk önöket. Magyarországi beszélgetéseink során azt is szeretném megtudni, mit tehet az NSZK és Bajorország azért, hogy a Magyarország és a Közös Piac között jelenleg kissé akadozótárgyalásokat meggyorsíthassuk. De arra is szeretném felhívni magyarországi partnereink figyelmét, hogy a Szovjetunió készsége, mely szerint liberalizálja gazdaságát és megengedi vegyesvállalatok szovjetunióbeli működését, a nyugati cégek magyarországi vonzódását, — hogy ott alapítsanak közös vállalkozásokat, már csak a piacok eltérő nagysága miatt is — hátrányosan befolyásolhatja. Weyer Béla van-e valamilyen adatuk, hogy közülük hányan maradnak meg a pályán? — Régebben 95—98 százalékuk pedagógusként helyezkedett el. Tavaly ez az arány 50—60 százalékra csökkent. Egyrészt anyagi okok miatt (a tanítók még mindig nem keresnek túl sokat...), másrészt a pedagógusi diplomával viszonylag több, más területen is el lehet helyezkedni. Vidéken nehezebb A Fővárosi Pályaválasztási és Munkavállalási Tanácsadó pedagógusok elhelyezkedésétsegítő irodájának vezetőjével, Giegler Rudolffal arról beszélgettünk, ők mennyire érzik a tanárok, tanítók iránti kereslet változását. — Általában minden hozzánk fordulónak tudunk valamit ajánlani. Bár jelenleg egyetlen tanítói állást sem tudnánk mondani a nálunk érdeklődőknek. Persze a teljes képihez az is hozzá tartozik, az intézmények nem kötelesek bejelenteni nekünk, ha üres státusuk van. — Tapasztalják-e, hogy többen jönnek mostanában önökhöz elhelyezkedési tanácsért? — A csúcsidényünk általában májustól októberig tart Egy évben átlagosan eddig 1500—1600-an fordultak hozzánk. Idén lehet, hogy többen lesznek, mert már áprilisban is akadtak érdeklődők. És az már idáig is feltűnt, hogy egyre több tanító jelentkezik az ország távolabbi vidékeiről, hogy segítsünk elhelyezkedni nekik a fővárosban, mert vidéken egyre nehezebb munkát kapni. A köztudatban még mindig úgy él, hogy Budapesten óriási a pedagógushiány, pedig ez már korántsincs így az alsó tagozaton. És még a mai helyzetben is sokan húzódoznak attól, hogy peremkerületbe menjenek dolgozni. A fiatalok pedig nem szívesen választják a napközis nevelői állásokat. Dési János Tanítók többségben Állandó helyettesek? Korszerűsítés olasz segítséggel Évetate négyszázezer négyzetméter csempével több (MTI) A sikeres próbagyártás után vasárnap megkezdődött a termelés a zalaegerszegi székhelyű Zalakerámia korszerűsített tófeji csempegyártó üzemében. Az olasz szakemberek közreműködésével végrehajtott, több mint 170 millió forintos rekonstrukcióval lehetővé vált a hagyományos kétszeri égetésről az egyszeri, úgynevezett gyorségetésre történő átállás. A hazánkban ipari méretekben még nem alkalmazott modern, számítógép vezérlésű eljárással a korábbi évi 300 ezer négyzetméternyi csempével szemben már 700 ezer négyzetmétert készíthetnek. Az előző kemencékben csak a második égetés 16— 18 órát vett igénybe, ezután csupán 50—60 perc kell az egész művelethez. A termelékenység jelentős mértékű növekedése mellett további előnyökkel is jár a felújítás. Így például könnyebben és gyorsabban állhatnak át a különböző nagyságú fal-, illetve padlóburkoló lapok gyártására, számottevően csökken a felhasznált energia, s harminccal kevesebb munkás elegendő a berendezések működtetéséhez. A többlettemék értékesítésére nemcsak itthon, hanem külföldön is, elsősorban a közeli Ausztriában kedvezőek a kilátásaik. A Mifer Nemet megkérdezte: Mit láthatunk a tavaszi ékszeraukción? Kedden délután nyílik meg az Óra- és Ékszer-kereskedelmi Vállalat tavaszi ékszer- és nemesfém aukciójának kiállítása a Pesti Vigadóban. Aukciójuknak már szép hagyományai vannak, a kiállított tárgyak nemegyszer a szó jó értelmében vett szenzáció erejével hatnak. Milyen anyag gyűlt össze az idén? — Több száz év ötvösművészetének remekeivel találkozhatnak majd az érdeklődök — mondja Pless István, az aukció vezetője. — És talán nem árt, ha ez alkalommal vállalatunk dekoratőrgárdájának munkáját is megemlítjük, hiszen ízlésüknek, a bemutatás módjának is je-lentős szerepe van abban, hogy évről évre többen gyönyörködnek az árverésre kerülő, szebbnél szebb darabokban. Nem véletlen, hogy tavaly őket bízták meg az Aurifex, a nemzetközi ékszerkiállítás megrendezésével is. — Ami az ékszereket illeti, azok közül a két magyar mesterjegyes gyűrűt említem elsőnek. Az egyiket valószínűleg Bolló Menyhért pesti aranyműves készítette, akitől ez ideig egyetlen darabot sem ismertünk. Különlegesség az a XVI. századi karkötő, amely öt részből áll és az egyes részeket különböző népviseletbe öltzött nőalakok díszítik. Hátoldalukon svájci helyneveket tüntettek fel. A melltűk közül arra a smaragdokkal és rubinokkal díszített szép darabra hívnám fel a figyelmet, amelynek az a különlegessége, hogy arany- és ezüstfoglalat jelenik meg rajta.— Az eddigi aukciók szinte mindegyikén találkozhattunk régi órákkal és kegytárgyakkal Nem apadtak ki még ezekből sem a. ..források"? — A harminc darabból álló órakínálat bármelyike eredeti ajándékul szolgálhat, de akad közöttük magyar vonatkozású érdekesség is: az a nőióra, amely a híres szegedi órás, Brausvetter János által árusítottak közül származik. Egy másik, Longines márkájú karórát Herpy Andor budapesti üzlete számára készítettek. Judaika-kínálatunkban a plumimtartón, poháron és imagalléron kívül most ritkán előforduló hanuka mécsest is ajánlunk, amely valószínűleg lengyel területről került hazánkba. — A további érdekességek között néhány szép antik darabbal találkozunk. Kiray József 1780- ban, Lőcsén készítette a jellegzetes formájú ezüst gyertyatartót. Két évvel később Bécsben foglalták ezüstbe azt a kókuszdiót, amelyet most fedeles serlegként csodálhatunk meg. Igen érdekes tárgy a részben aranyozott ezüst, XVIII. századbeli illatszertartó, amely valószínűleg magyar mester kezemunkája. — Meddig lesz nyitva a kiállítás és mikor lesz az árverés? — Május 23-ig látogatható a kiállítás, az árverésre pedig május 24—25-én kerül sor a Vigadó hangversenytermében. K. V. 5 A sztambuli zongorista A zenét nem lehet leírni. A zenészt talán, bár az sem biztos. Mert például megy az ember fölfelé (vagy lefelé) a Fészekben a lépcsőn, és megüti a fülét a zongorahang. Mérget lehet rá venni, hogy abban a pillanatban megrezdül valami benne, amiről addig fogalma sem volt. Attól a pillanattól fogva másként szedi lépcsőt, kicsit talán a levegőt is; valami fölébred, másvalami elhanyvánul benne, s ha nem emelkedik is föl kissé a földről, azért mintha a lépteit légpárnázná az a valami, amit a zongoraszó kivált a bennsőjéből. Mielőtt netán bárki is lelki ködlilulást szimatolna a levegőben, gyorsan bevallom: korántsem egyre megy, ki ül a zongoránál. Van, aki elég, ha kétszer-háromszor leüt egy-két billentyűt rajta, s máris fordul vissza az ember (a lépcsőn), csöppet sem légpárnás léptekkel. Nem kell tehát különösebb tudomány hozzá, hogy nyilvánvaló legyen: a zongorahangban benne van a kéz is, az ember is, sőt a lélek is és még sok minden más, amit a tökéletlen szó legföljebb ha sejtetni enged. És persze a fül sem kutya, teszem rögvest hozzá a képzavaros igazságot, hiszen a hang ki van szolgáltatva neki: botfül és botlélek meg sem rezdül, legyen a hang bármennyire csodálatos is. Mindebből igazán kitetszik: 1. a zene az újságíró tollán is kifog, 2. aminek botfül is lehet az oka, 3. igaz, bottoll is (hiába, nálunk a szárnyalótoll-gyártás helyett merő szórakozottságból a nyalótollgyártást fejlesztették világszínvonalúvá), 4. így hát itt állok, vagyis itt ülök megfürödve a papír előtt, 5. és tudom, hogy meglehetősen kilátástalanul kísérlem meg visszaadni aznak a zongoraművésznőnek a játékát, 6. akit a török Fischer Annieként emlegetnek, 7. netán mert az Aysegal Sarica nevet magyarul nem lehet kimondani (8. azaz lehet, de a mellékzöngéje messze nem zenei). — Első alkalommal látogat Magyarországra? — Most vagyok itt harmadszorszor, s remélhetőleg nem utoljára. — Hány koncertet ad? — Hármat. (Mire e sorok megjelennek, az egrin és a budapesti fészek klubbelin már túlvan, ma este nyolckor Pécsett koncertezik.) — Műsorprogramjából ítélve romantikus beállítottságú, nem? — Schumann, Brahms, a késői Beethoven csakugyan közel áll hozzám, mégsem vagyok biztos benne, hogy csakis ők az én világom. — Miért? — Mert az évek során rengetegetváltoztam. Az ember idegenkedései és vonzódásai egyaránt átalakulnak. Fiatalon például Mozartot nagyon szerettem ugyan, de nem mertem játszani, mert azt gondoltam, hogy előadásom messze van a kívánatostól. Most viszont magam sem tudom pontosan, hogy, hogy nem, egyszer csak elkezdtem játszani, és boldog lettem, mert megszűnt bennem a régebbi elégedetlenség kínos érzése. — Vagyis most már meg van elégedve magával? — Szó sincs róla! A tökéletességre törekedni lehet, sőt kell is, de elérni képtelenség. — Egy nálunk ismeretlen török zeneszerző, Ali Darmar Szonátáját is műsorára tűzte. Mondana valamit róla?— Fiatal komponistáról van szó, eredetileg nem is zeneszerzőnek készült, harmincéves koráig gyógyszerész volt. Ekkor térítette el a zene, akárcsak jómagam, ő isPárizsba ment tanulni, s ma az egyik legtehetségesebb török szerző, holott nem sokkal több, mint harmincöt éves. A szóban forgó szonátát egyébként nekem ajánlotta, ezért is szívügyem úgy előadni, hogy magával ragadja a közönséget. — És ön hogyan kötött barátságot a hangjegyekkel? — Hatéves koromban a szüleim azért küldtek el zongorázni, hogy addig legalább nyugodtan ülök, amíg gyakorolok, mert finoman fogalmazva túl élénk gyerek voltam. — Vagyis nem jól fölültették, hanem jól leültették. Egyébként milyen pályára készült? — Hol pilóta, hol orvos szeszerettem volna lenni. — A röpülés élményét a zene is fölidézheti. — Föl. A gyógyításét szintúgy. A gyógyítás ma is vonz, ha csak egy beteg élőlényt látok, máris képtelen vagyok napirendre térni fölötte. Olykor isztambuli lakásom valóságos állatkórházra emlékeztet; nagyon szeretem az állatokat. — Visszatérve a zongorához, mennyit gyakorol? — Általában napi öt-hat órát, de ha olyan darab előadására készülök, amely többet kivált, akkor nyolc-kilenc, esetleg tíz órát is. Ilyenkor azt kell mondanom a családomnak, most felejtsetek el, mintha nem is volnék. Gondolom, ilyenkor a családnak sem lehet könnyű. Aki ugyanis legalább egyszer hallotta őt játszani, tanúsíthatja: nem lehet elfelejteni... Veszprémi Miklós