Magyar Nemzet, 1988. május (51. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

Hétfő, 1988. május 16. Magar Nemzet „Támogatjuk Magyarország törekvéseit..." Anton Jaumann bajor miniszter a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, a Duna menti országok együttműködéséről és a magyar­ közös piaci tárgyalásokról Már csak néhány nap választ el bennünket a tavaszi Budapesti Nem­zetközi Vásártól. Európában mindenütt, de sokfelé a világon is kiállí­tók, üzletemberek és gazdaságpolitikusok készülnek az útra, hogy el­hozzák termékeiket Magyarországra, hogy szakmai vagy éppen politi­kai-gazdasági tárgyalásokat folytassanak budapesti partnereikkel. Az útra készülők közül­­Bajorország gazdasági és közlekedési államminisz­tere, Anton Jaumann, régi törzsvendég Budapesten.. A miniszter, aki 1970 óta tölti be hivatalát, ez alkalommal tizenhetedik magyarországi látogatásával érkezik Budapestre. A Magyarország és az MNBZK legna­gyobb szövetségi tartománya, Bajorország között fennálló gazdasági kapcsolatokról, a Duna menti országok együttműködéséről és az uta­zásával kapcsolatos céljairól müncheni hivatalában beszélgettünk An­ton Jaumannal. — Miniszter úr, hogyan ítéli meg a magyar—bajor gazdasági kapcsolatok eddigi fejlődését és jövőbeli lehetősé­geit? — A Magyarország és Bajor­ország közötti árucsere egészen 1986-ig folyamatosan növekvő bajor importtal, és ugyancsak fo­lyamatosan növekvő, Bajorország­ból Magyarországra irányuló szál­lításokkal volt jellemezhető. Az 1986-os év importjának értéke el­érte a 714 millió márkát, am­i az 1970-es eredmény csaknem meg­­négyszereződését jelentette. Ma­gyarországra 550 millió márka ér­tékben exportáltunk, ami meghat­­szorozódást jelent 1970-­­ez képest. Bajorország ezekkel az eredmé­nyekkel az NSZK magyar import­jának 32,9 százalékát és Magyar­­országra irányuló exportszállítá-­­­sainak 18,5 százalékát adja. — Milyen volt a tavalyi esztendő? — 1987-ben tovább növekedtek a Bajorországba irányuló magyar szállítások és elérték a 720 millió márkát. Az innen Magyarország­ra küldött kivitel azonban sajnos visszaesett. Ez elsősorban a ha­gyományos bajor exportárukat érintette: a gépeket, a textilipari félkész- és késztermékeket. To­vábbra is pozitívak voltak az eredmények ugyanakkor az elekt­rotechnikai gyártmányoknál és a járműveknél, összességében fi­gyelemre méltó,­­hogy Bajoror­szágnak továbbra is kereskedelmi deficitje van Magyarországgal szemben: a tavalyi évben ez el­érte a 192,5 millió márkát. , “ Miből indul ki Ön, amikor a jöv­­­vőben­ gazdasági kapcsolatok lehe­­­­tőségeit vizsgálják? _ — Abból indulok ki, hogy a két­oldalú árucsere továbbra is jól fog fejlődni. Ennek oka elsősor­ban az, hogy a múltban az orszá­gaink vállalatai között, a jó ü­z­­leti tapasztalatok alapján, bizalom és megértés alakult­­ki. Tudjuk, hogy mit tarthatunk egymásról, hogy mit tudunk teljesíteni és hol számíthatunk közös sikerekre. Jö­vőbeni gazdasági kapcsolatunk szempontjából döntő jelentőségű, hogy sikerül-e Magyarországnak úgy modernizálnia vállalatait, hogy a magyar exporttermékeket jó áron és minőségileg igényesen tudják eladni a nyugati ipari ál­lamok piacain. Tudom, hogy eh­hez nyugati technológia import­jára van szükségük. Mi erre ké­szek vagyunk. De azt is tudom, hogy Magyarországnak erre ma nincs devizája. — Lát-e Ön egy kiutat — számunk­ra? — Biztos vagyok benne, hogy a magyar gazdaság belső reform­jai hozzájárulnak majd a devi­zahelyzet javulásához. A helyzet javulása attól is függ, miilyen gyorsan sikerül Magyarországnak modern és jó teljesítményű ter­mékeket Nyugaton eladni. A Né­met Szövetségi Köztársaság és Bajorország ezzel összefüggésben nyomatékosan támogatják. Ma­gyarország­­törekvéseit a Közös Piaccal megkötendő kereskedelmi megállapodásra. Ezzel ugyanis meg lehetne szüntetni a Magyar­­országot diszkrimináló kontingen­seket és javulna a magyar ter­mékek exportesélye az Európai Gazdasági Közösségben.­­ Ha már az Európai Gazdasági Kö­zösséget említette: közös otthonunk Európa, több régióból áll. Számunkra a legfontosabb a Duna-völgye. Ho­gyan látja ön, miniszter úr, a Duna menti országok együttműködését? — Az NSZK és különösen a di­namikus gazdasággal rendelkező Bajorország már hosszabb ideje érdekelt a Duna menti országok­hoz fűződő jobb kapcsolatokban. Ezért a szorosabb gazdasági együttműködésért és a Duna men­ti országok közlekedési összekötte­téseinek bővítéséért szállunk sík­ra. Én magam már 1977-ben meg­egyeztem a­ magyar közlekedési államtitkárral, hogy készíttessünk egy tanulmányt a közlekedési kapcsolatokról. A nagypolitikai helyzet akkor még nem engedte meg, hogy ehhez kapcsolódóan létrejöjjön a Duna menti orszá­gok konferenciája. — Még ma­gs fenntartja a javasla­tot? — Időközben a kelet—nyugati kapcsolatok örvendetesen, fejlőd­tek. Nos, úgy vélem, itt lenne az ideje a Duna menti országok köz­lekedési minisztereinek konferen­ciájáról szóló ötletet ismét elő­venni. Meg kell jegyezni, hogy a Duna—Majna-víziút­­kiépítésével, amely előreláthatólag 1992-ben fejeződik be, valamennyi Duna menti állam újabb impulzusokat kap az együttműködésre és a gaz­dasági fejlődésre. Üdvözöljük, hogy például a budapesti kikötő bővítésével már előkészületek folynak erre a feladatra.­­ Az NSZK volt­­hosszú ideig a Du­na menti országok közül az egyetlen, amely nem volt tagja a Belgrádi Egyezménynek, illetve a Duna-bizott­­ságnak. Most úgy tűnik, hogy ez meg­változik. Mikortól lehet számítani az NSZK teljes jogú tagságára a Duna­­bizottságban? — Az NSZK már hosszabb ide­je szavazati jog nélkül részt vett Az egyetemek, főiskolák nap­pali tagozatán végző tizennégy­ezer fiatalnak több mint húszezer állást hirdettek-hirdetnek meg. Ám ha a tavalyi statisztikákat újra elővesszük, amikor még huszon­hatezer pályázati lehetőség volt, azonnal kiderül, nem is olyan ró­zsás a kép. Természetesen szak­mánként óriási különbségek van­nak az­ elhelyezkedési lehetősé­gekben. Most tehát csak egy ré­­­teget vegyünk szemügyre. A fia­tal tanítókét. Aggódó fiatalok . Évekig nyomasztó pedagógus­hiány okozott már-már megoldha­tatlan gondot az oktatásügy irá­nyítóinak. Most új nehézséggel kell szembenézniük e terület gaz­dáinak, de főként az általános is­kolai tanítóknak. A fiatal peda­gógusok fővárosi ifjúsági parla­mentjén több hozzászóló kérdez­te: valóban lesznek munka nélküli tanítók. A népes korosztályok lassan kijárják az alsó tagozatot. Míg például hét évvel ezelőtt har­minckétezer gyermeket írattak be első osztályba, idén jó, ha húszezer nebuló lesz. Hogyan le­het ezt a hatalmas ingadozást kö­vetni, mennyire lehet ehhez a pedagógusok számával igazodni? A Budapesti Tanítóképző Főis­kola főigazgatójának helyettese, Nábrádi István is a pedagógusok iránti igény csökkenéséről számol be. 1983-ban 801 tanítói állást hir­dettek meg a fővárosban, 1985-ben már csak 438-at, idén pedig mind­össze 248-at. — A felsőoktatás nem rendez­kedhet be arra, hogy néha na­gyon sok, néha nagyon kevés hall­gatót képezzen. Mi a nappali ta­gozatunkra már évek óta 220— 250 fiatalt veszünk fel minden év­ben. Ám, mikor ennél jóval több pályakezdőre volt szükség, úgyne­vezett speciális tagozaton is jár­tak hozzánk, évfolyamonként két­­háromszázan. Akik ezt a tagoza­tot választották, egy év nappali tanulás után két évig, munka mellett folytatták tanulmányaikat. A Fővárosi Tanácstól­­kaptuk a szükséges épületet, és az oktatást nagyrészt külső előadóknak, pél­dául az Országos Pedagógiai In­tézet (OPI) munkatársainak a se­gítségével oldottuk meg. Ahogy a népesedési hullám levonult, az általános iskolákból először 150- re csökkentettük az ebben a for­mában tanulók számát, majd 1987-től nem is indítottunk ilyen csoportokat. A tagozat megszűné­sekor csak a másodállású oktatók­tól kellett elbúcsúznunk. Mégis túl sok lenne most Buda­pesten a szakképzett tanító? Az ugyanis tény, jó néhány iskolában az igazgatók felhívták rá a figyel­met, hogy szeptembertől kevesebb első osztályt indítanak, mint ahány negyedik most van, így néhány tanítónak mindenképp új állás után kell néznie. Kérdés, hol talál? A Fővárosi Tanács művelődés­ügyi főosztályának vezetője, Mezei Gyula, kérdésemre, egy sajtótájé­koztatón, a következőket mond­ta: — A leghatározottabban visz­­szautasítom, hogy pedagógus­munkanélküliség lenne. Mivel, el­sősorban néhány lakótelepen, fel­szabadulnak majd tanítók, nap­a Duna Bizottság albizottságainak munkájában. 1987 végén úgy dön­tött a szövetségi kormány, hogy felveszi a belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Ez üdvözlendő, mert biztos bázisra helyezi hajó­zási vállalataink részvételét a Du­­na-hajózásban, és­­több befolyási lehetőséget biztosít a Szövetségi Köztársaságnak a hajózási szabá­lyok kialakításában, mint például a veszélyes anyagok szállítását szabályozó, már nagyon időszerű előírások kidolgozásában. Ami a belépés időpontját illeti: bár az eddigi tapogatód­zások pozitív eredményhez vezettek, még nem lehet pontosan látni, mikortól le­het a belépéssel számolni. A tár­gyalások során néhány nehéz kér­dést is meg kell oldani, mint pél­dául azt, hogy a belépés nem áll­hat semmiféle ellentmondásban az NSZK közös piaci tagságából fa­kadó kötelezettségekkel. — Befejezésül térjünk vissza a két­oldalú kapcsolatokra. Milyen elképze­lésekkel készül a 17. magyarországi utazására? — Azért megyek Magyaror­szágra, hogy személyesen győződ­jek meg arról, milyen fejlődésen ment keresztül az ország tavaly. közisek — a pályázat megjelenése előtt az ő elhelyezésükről kellett gondoskodni, állást ajánlani szá­mukra. Ahol a kerületi tanács nem tud segíteni, ott a fővárosi jog. Számítunk arra is, hogy a tanítók közül egyre többen dol­goznak majd felső tagozaton. A pedagógusképző intézmények-­­kel megbeszéltük — folytatta a főosztályvezető — a felvételi ke­retszámokat. Az alsó tagozatosok számának csökkenésével kapcso­latban két megoldási lehetőség van: vagy kevesebb jelentkezőt veszünk fel a főiskolákra, vagy, és mi e mellett döntöttünk, bi­zonyos tartalékot képzünk, arra az időre, amikor ismét több gyer­mek lesz. Bevezetjük az úgyne­vezett állandó helyettesi állást, csökkentjük az osztályok átlagos létszámát, így több lehetőség adó­dik a nehezen kezelhető gyerekek nevelésére, a felső tagozaton a fakultációs tárgyak oktatására. Irány a felső tagozat — A meghirdetett fővárosi ál­lások majd egyharmada „állandó helyettest". Mit takar ez az új fogalom? — Az állandó helyettes — ma­gyarázza Nábrádi István — a ke­rületi tanáccsal van munkavi­szonyban. A tanácstól helyezik ki valamelyik iskolába, a tartósan hiányzók pótlására. Mivel a pe­dagógusok nagy része nő, mindig sokan vannak gyesen, gyeden. Az ő helyükre kerülnek majd az ál­landó helyettesek. A Fővárosi Ta­nács azt ígérte, két-hárorm év után mindegyikük végleges helyet kap. Ugyanis, ha valaki idő előtt visz­­szajön mondjuk a gyesről, akkor a helyettesének máshová kell men­nie. A fiataljaink nem örül­tek az ilyen státusoknak. Egy fris­sen végzett szakember, érthetően, azt szeretné, ha saját osztálya lenne, ahol megvalósíthatja peda­gógiai elképzeléseit. Nem irigy­lem ezeket a fiatalokat, biztosan én is arra törekednék, hogy kü­lön osztályban dolgozhassam. De hát minden rosszban van vala­mi jó: alkalmazkodóképességet ta­nulhatnak, aminek jó hasznát ve­hetik majd, mikor ismét saját osz­tályukat fogják tanítani.­­ Míg az alsó tagozaton taní­tóf­elesleg van, akárhogy is néz­zük, a felső tagozaton egyre na­gyobb a hiány. .Tudnak-e a taní­tók a felsőben dolgozó kortártai­­kon segíteni? — A mi hallgatóink választa­nak egy úgynevezett szakkollé­giumi tantárgyat — például oroszt, technikát, éneket, rajzot —, amely­ben alaposabb ismereteket sze­reznek. Ahhoz feltétlenül elégsé­geset, hogy 5., 6. osztályban tanít­sák ezt a tárgyat. Másrészt van egy megállapodása a Fővárosi Ta­nácsnak az ELTE tanárképző fő­iskolai karával, hogy matemati­ka, fizika, kémia, orosz, angol, technika szakokra jelentkező volt hallgatóink felvételi vizsga nél­kül beiratkozhatnak egy szakra. Aki ezt elvégzi, az már elsőtől nyolcadikig taníthat Így szerin­tem lehetőség lesz egy sokkal al­­kalmazkodóképesebb munkaerő­­gazdálkodásra. — Azt már említette, hogy az idén körülbelül kétszázhúszan vé­geznek a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Arra vonatkozóan és 1988 első felében. Ha valaki, hozzám hasonlóan 17 esztendőn keresztül rendszeresen utazik egy országba, akkor már tud össze­hasonlítást tenni és meg tudja mondani, hogy a helyzet jobbra vagy rosszabbra fordult Látoga­tásommal azt szeretném megmu­tatni a magyar kormánynak, a magyar gazdaságnak és a magyar állampolgároknak, hogy Bajoror­szág politikája és gazdasága to­vábbra is nagy bizalommal van a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdasági élet iránt. Tud­juk, hogy pillanatnyilag nehéz az önök belső gazdasági helyzete — itt az adóreformra, a bankreform­ra, a támogatások megszüntetésé­re és a bérkiegyenlítés nélkül végrehajtott áremelésekre gondo­lok. Látogatásomnak azt kell megmutatnia, hogy az önök előtt álló feladatok megoldásában mi a rendelkezésünkre áló lehetősé­gek keretein belül támogatni akar­juk önöket. Magyarországi beszél­getéseink során azt is szeretném megtudni, mit tehet az NSZK és Bajorország azért, hogy a Ma­gyarország és a Közös Piac kö­zött jelenleg kissé akadozó­­tár­gyalásokat meggyorsíthassuk. De arra is szeretném felhívni ma­gyarországi partnereink figyel­mét, hogy a Szovjetunió készsé­ge, mely szerint liberalizálja gaz­daságát és megengedi vegyesvál­lalatok szovjetunióbeli működését, a nyugati cégek magyarországi vonzódását, — hogy ott alapítsa­nak közös vállalkozásokat, már csak a piacok eltérő nagysága miatt is — hátrányosan befolyá­­­­solhatja. Weyer Béla van-e valamilyen adatuk, hogy közülük hányan maradnak meg a pályán? — Régebben 95—98 százalékuk pedagógusként helyezkedett el. Tavaly ez az arány 50—60 száza­lékra csökkent. Egyrészt anyagi okok miatt (a tanítók még min­dig nem keresnek túl sokat...), másrészt a pedagógusi diplomával viszonylag több, más területen is el lehet helyezkedni. Vidéken nehezebb A Fővárosi Pályaválasztási és Munkavállalási Tanácsadó peda­gógusok elhelyezkedését­­segítő irodájának vezetőjével, Giegler Rudolffal arról beszélgettünk, ők mennyire érzik a tanárok, taní­tók iránti kereslet változását. — Általában minden hozzánk fordulónak tudunk valamit aján­lani. Bár jelenleg egyetlen tanítói állást sem tudnánk mondani a nálunk érdeklődőknek. Persze a teljes képihez az is hozzá tarto­zik, az intézmények nem kötele­sek bejelenteni nekünk, ha üres státusuk van. — Tapasztalják-e, hogy többen jönnek mostanában önökhöz el­helyezkedési tanácsért? — A csúcsidényünk általában májustól októberig tart Egy év­ben átlagosan eddig 1500—1600-an fordultak hozzánk. Idén lehet, hogy többen lesznek, mert már áprilisban is akadtak érdeklődők. És az már idáig is feltűnt, hogy egyre több tanító jelentkezik az ország távolabbi vidékeiről, hogy segítsünk elhelyezkedni nekik a fővárosban, mert vidéken egyre nehezebb munkát kapni. A köz­tudatban még mindig úgy él, hogy Budapesten óriási a pedagógus­hiány, pedig ez már korántsincs így az­ alsó tagozaton. És még a mai helyzetben is sokan húzódoz­nak attól, hogy peremkerületbe menjenek dolgozni. A fiatalok pe­dig nem szívesen választják a napközis nevelői állásokat. Dési János Tanítók többségben Állandó helyettesek? Korszerűsítés olasz segítséggel Évetate négyszázezer négyzetméter csempével több (MTI) A sikeres próbagyártás után vasárnap megkezdődött a termelés a zalaegerszegi székhe­lyű Zalakerámia korszerűsített tófeji csempegyártó üzemében. Az olasz szakemberek közreműködé­sével végrehajtott, több mint 170 millió forintos rekonstrukcióval lehetővé vált a hagyományos két­szeri égetésről az egyszeri, úgy­nevezett gyorségetésre történő át­állás. A hazánkban ipari mére­tekben még nem alkalmazott mo­dern, számítógép vezérlésű eljá­rással a korábbi évi 300 ezer négyzetméternyi csempével szem­ben már 700 ezer négyzetmétert készíthetnek. Az előző kemencék­ben csak a második égetés 16— 18 órát vett igénybe, ezután csu­pán 50—60 perc kell az egész művelethez. A termelékenység jelentős mér­tékű növekedése mellett további előnyökkel is jár a felújítás. Így például könnyebben és gyorsab­ban állhatnak át a különböző nagyságú fal-, illetve padlóbur­koló lapok gyártására, számotte­vően csökken a felhasznált ener­gia, s harminccal kevesebb mun­kás elegendő a berendezések mű­ködtetéséhez. A többlettem­ék értékesítésére nemcsak itthon, ha­nem külföldön is, elsősorban a közeli Ausztriában kedvezőek a kilátásaik. A Mifer Nemet megkérdezte: Mit láthatunk a tavaszi ékszeraukción? Kedden délután nyílik meg az Óra- és Ékszer-kereskedelmi Vál­lalat tavaszi ékszer- és nemes­fém aukciójának kiállítása a Pes­ti Vigadóban.­­ Aukciójuknak már szép hagyományai vannak, a kiállított tárgyak nemegyszer a szó jó ér­telmében vett szenzáció erejével hatnak. Milyen anyag gyűlt össze az idén? — Több száz év ötvösművé­szetének remekeivel találkozhat­nak majd az érdeklődök — mondja Pless István, az aukció vezetője. — És talán nem árt, ha ez alkalommal vállalatunk dekoratőrgárdájának munkáját is megemlítjük, hiszen ízlésüknek, a bemutatás módjának is je-­­­lentős szerepe van abban, hogy évről évre többen gyönyörköd­nek az­ árverésre kerülő, szebb­nél szebb darabokban. Nem vé­letlen, hogy tavaly őket bízták meg az Aurifex, a nemzetközi ék­­szerkiállítás megrendezésével is. — Ami az ékszereket illeti, azok közül a két magyar mes­terjegyes gyűrűt említem elsőnek. Az egyiket valószínűleg­­ Bolló Menyhért pesti aranyműves ké­szítette, akitől ez ideig egyetlen darabot sem ismertünk. Különle­gesség az a XVI. századi karkö­tő, amely öt részből áll és az egyes részeket különböző népvi­seletbe öltzött nőalakok díszítik. Hátoldalukon svájci helyneveket tüntettek fel. A melltűk közül arra a smaragdokkal és rubinok­kal díszített szép darabra hív­nám fel a figyelmet, amelynek az a különlegessége, hogy arany- és ezüstfoglalat jelenik meg raj­ta.— Az eddigi aukciók szinte mindegyikén találkozhattunk régi órákkal és kegytárgyakkal Nem apadtak ki még ezekből sem a. ..források"? — A harminc darabból álló óra­kínálat bármelyike eredeti aján­dékul szolgálhat, de akad közöt­tük magyar vonatkozású érdekes­ség is: az a női­­óra, amely a hí­res szegedi órás, Brausvetter Já­nos által árusítottak közül szár­mazik. Egy másik, Longines már­kájú karórát Herpy Andor buda­pesti üzlete számára készítettek. Judaika-kínálatunkban a plu­­mimtartón, poháron és imagallé­ron kívül most ritkán előforduló hanuka mécsest is ajánlunk, amely valószínűleg lengyel terü­letről került hazánkba. — A további érdekességek kö­zött néhány szép antik darabbal találkozunk. Kiray József 1780- ban, Lőcsén készítette a jellegze­tes formájú ezüst gyertyatartót. Két évvel később Bécsben fog­lalták ezüstbe azt a kókuszdiót, amelyet most fedeles serlegként csodálhatunk meg. Igen érdekes tárgy a részben aranyozott ezüst, XVIII. századbeli illat­szertartó, amely valószínűleg ma­gyar mester kezemunkája. — Meddig lesz nyitva a kiállí­tás és mikor lesz az árverés? — Május 23-ig látogatható a ki­állítás, az árverésre pedig május 24—25-én kerül sor a Vigadó hangversenytermében. K. V. 5 A sztambuli zongorista A zenét nem lehet leírni. A zenészt talán, bár az sem biztos. Mert például megy az ember fölfelé (vagy lefelé) a Fészekben a lépcsőn, és megüti a fülét a zongorahang. Mérget lehet rá venni, hogy abban a pillanatban megrezdül valami benne, amiről addig fogalma sem volt. Attól a pillanattól fogva másként szedi lépcsőt, kicsit talán a levegőt is; valami fölébred, másvalami elhanyvánul benne, s ha nem emelkedik is föl kissé a földről, azért mintha a lépteit légpár­názná az a valami, amit a zon­goraszó kivált a bennsőjéből. Mielőtt netán bárki is lelki ködlilulást szimatolna a levegő­ben, gyorsan bevallom: koránt­sem egyre megy, ki ül a zongo­ránál. Van, aki elég, ha két­­szer-háromszor leüt egy-két bil­lentyűt rajta, s máris fordul vissza az ember (a lépcsőn), csöppet sem légpárnás léptekkel. Nem kell tehát különösebb tudo­mány hozzá, hogy nyilvánvaló legyen: a zongorahangban benne van a kéz is, az ember is, sőt a lélek is és még sok minden más, amit a tökéletlen szó legföljebb ha sejtetni enged. És persze a fül sem kutya, teszem rögvest hoz­zá a képzavaros igazságot, hiszen a hang ki van szolgáltatva neki: botfül és botlélek meg sem rez­­dül, legyen a hang bármennyire csodálatos is. Mindebből igazán kitetszik: 1. a zene az újságíró tollán is kifog, 2. aminek botfül is lehet az oka, 3. igaz, bottoll is (hiába, nálunk a szárnyalótoll-gyártás helyett merő szórakozottságból a nyaló­­tollgyártást fejlesztették világ­­színvonalúvá), 4. így hát itt ál­lok, vagyis itt ülök megfürödve a papír előtt, 5. és tudom, hogy meglehetősen kilátástalanul kí­sérlem meg visszaadni az­nak a zongoraművésznőnek a játékát, 6. akit a török Fischer Annieként emlegetnek, 7. netán mert az Ay­­segal Sarica nevet magyarul nem lehet kimondani (8. azaz lehet, de a mellékzöngéje messze nem zenei). — Első alkalommal látogat Magyarországra? — Most vagyok itt harmad­­szorszor, s remélhetőleg nem utol­jára. — Hány koncertet ad? — Hármat. (Mire e sorok megjelennek, az egrin és a budapesti fészek klub­­belin már túlvan, ma este nyolc­kor Pécsett koncertezik.) — Műsorprogramjából ítélve romantikus beállítottságú, nem? — Schumann, Brahms, a késői Beethoven csakugyan közel áll hozzám, mégsem vagyok biztos benne, hogy csakis ők az én vilá­gom. — Miért? — Mert az évek során renge­teget­­változtam. Az ember ide­genkedései és vonzódásai egyaránt átalakulnak. Fiatalon például Mozartot nagyon szerettem ugyan, de nem mertem játszani, mert azt gondoltam, hogy elő­adásom messze van a kívánatos­tól. Most viszont magam sem tu­dom pontosan, hogy, hogy nem, egyszer csak elkezdtem játszani, és boldog lettem, mert megszűnt bennem a régebbi elégedetlenség kínos érzése. — Vagyis most már meg van elégedve magával? — Szó sincs róla! A tökéletes­ségre törekedni lehet, sőt kell is, de elérni képtelenség. — Egy nálunk ismeretlen tö­rök zeneszerző, Ali Darmar Szo­nátáját is műsorára tűzte. Mon­dana valamit róla?­— Fiatal komponistáról van szó, eredetileg nem is zeneszer­zőnek készült, harmincéves koráig gyógyszerész volt. Ekkor térítette el a zene, akárcsak jómagam, ő is­­Párizsba ment tanulni, s ma az egyik legtehetségesebb török szerző, holott nem sokkal több, mint harmincöt éves. A szóban forgó szonátát egyébként nekem ajánlotta, ezért is szívügyem úgy előadni, hogy magával ragadja a közönséget. — És ön hogyan kötött barát­ságot a hangjegyekkel? — Hatéves koromban a szüle­im azért küldtek el zongorázni, hogy addig legalább nyugodtan ülök, amíg gyakorolok, mert fi­noman fogalmazva túl élénk gye­rek voltam. — Vagyis nem jól fölültették, hanem jól leültették. Egyébként milyen pályára készült? — Hol pilóta, hol orvos sze­­szerettem volna lenni. — A röpülés élményét a zene is fölidézheti. — Föl. A gyógyításét szintúgy. A gyógyítás ma is vonz, ha csak egy beteg élőlényt látok, máris képtelen vagyok napirendre tér­ni fölötte. Olykor isztambuli la­kásom valóságos állatkórházra emlékeztet; nagyon szeretem az állatokat. — Visszatérve a zongorához, mennyit gyakorol? — Általában napi öt-hat órát, de ha olyan darab előadására készülök, amely többet kivált, akkor nyolc-kilenc, esetleg tíz órát is. Ilyenkor azt kell monda­nom a családomnak, most fe­lejtsetek el, mintha nem is vol­nék. Gondolom, ilyenkor a család­nak sem lehet könnyű. Aki ugyanis legalább egyszer hallot­ta őt játszani, tanúsíthatja: nem lehet elfelejteni... Veszprémi Miklós

Next