Magyar Nemzet, 1988. május (51. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

4­ 1 „A szomszédok és a közvéle­mény nyomása igenis hatalom. Mégpedig olyan könyörtelen hatalom, ami ellen nem lehet felszólamlani. Egy hős bizto­san tud dacolni a közvéle­ménnyel. Mint ahogy az em­ber a kivégzőosztaggal is tud dacolni. De azért mégis van egy különbség. A közvéleményt nem lehet semmibe venni , kivégzőosztagot pedig lehet." (Polányi Károly) MINDEN ÚJSÁGÍRÓ és lap­szerkesztő tudja ezt az alapigaz­ságot, mint ahogy pontosan tud­ja azt is, hogy akinek kezében vannak a közvélemény formálá­sának félelmetes hatású eszközei, azok a modern társadalmak iga­zi hatalmasságai. Elkötelezettsé­gük, tisztességük és vérmérsék­letük szerint élnek is a hatal­mukkal. Így tesz a Magyar Nem­zet cikkírója, Mélykúti Attila is 1988. március 22-én megjelent Zárt alakzat című írásában. Szándékosan nem írtam „ripor­tot". Mert amennyire én fel tu­dom fogni ésszel a műfajok lé­nyegét, úgy gondolom, hogy ri­portot tények ismeretében írunk, úgy gondolom, hogy ha tudósí­tunk, a valóság mindenek fölött való tisztelete és megismerésé­nek vágya vezérel bennünket, s öncsonkítóan realisták vagyunk. Módszeresek és alaposak. Tar­tózkodunk tehát a megjegyzések­től. Tartózkodunk dédelgetett ködképeink. Indulataink elural­kodásától. Tartózkodunk a hisz­tériától Úgy gondolom, hogy a valóságra tekintve semmi nem kerüli el a figyelmünket, s ezer oldalról próbáljuk bemutatni ezt a valóban ezeroldalú, tépett, sok­­igazságú tényvilágot Szenvedé­lyeink persze vannak, nélkülük nem is indulnánk igazságkereső útra, mégsem festünk angyalokat az egyik oldalon, míg ördögöket a másikon. Igyekszünk alapo­san, világosan és ellentmondásai­tól körülbástyázott terében meg­ismerni azt a nagyképűen akár történelemnek is nevezhető ese­ménysort, amit tollunkkal pró­bálunk megörökíteni. Ha igazán tudósítók vagyunk, akkor mint­egy jegyzőkönyv­szerűen, a te­mérdek töredékes, gyakran el­­­­len­tmondó szövegarzenálból szín- , te tudományos gonddal lepárolva­­ a lényeget Mélykúti Attila azon-­­­ban a valóság megismerésére ez esetben oly kevés időt vesztege­tett, s írása papírra vetésekor messze több volt a véleménye, mint az ismerete. Félek, nem túlzás, ha azt mon­dom, hogy hazánk most újra —­ mint annyiszor — zivataros kor­szakot él át ilyenkor az a pub­licisztika, amely sejtet egyet s mást céloz erre és arra, indula­tokat tüzel de vajmi keveset kö­zöl életveszélyes, azaz nemzet­­veszélyes. A publicista — hi­szem — az, aki ilyenkor is hig­gadt szóval ugyanakkor kérlel­hetetlen tárgyilagossággal nyito­­gatja a valóságtól össze-össze­­ránduló szemünket. A TÖRTÉNET valójában ben­ne van az idézett két előterjesz­tésben. De a két dokumentum közlését követő négy nyilatkozat olyannyira másról szól, hogy va­lószínű, az olvasó bizonyosan ezt az utóbbi, zavaros vélekedések­ből és fantáziától táplált érzel­mekből szőtt történetet fogadja el valóságnak, már csak azért is, mert az újságíró tendenciózusan ezt sulykolja. Pedig a két előter­jesztés között lezajlott eseménye­ket a második előterjesztés olyan hűen adja vissza, amennyire ez ebben a műfajban csak lehetsé­ges. Aki valaha is dolgozott csa­patban, az nem vonja kétségbe, hogy a II-es számú előterjesztés­ben leírt történet hiteles lehet Hogy valóban számtalanszor pro­dukál az élet olyan helyzetet, amikor egy új embert — bármi­lyen oknál fogva — nem­­tud be­fogadni egy közeg, s bő fél év alatt vagy akár sokkal hamarabb kiderül hogy a csapatban vál­toztatni kell mert a konfliktu­sok szétzilálják az együttest To­kajban is mindössze annyi tör­tént, hogy egy vb-t­ttkárnak hét hónap alatt olyan mértékben megromlott a kapcsolata a ta­nácselnökkel és a tanácsi appa­rátus több dolgozójával, hogy az állandó feszült légkörben a mun­kavégzés — finom szóval kife­jezve — akadozott. A jóhiszemű együttműködésre — a megyei ta­nácsi vizsgálat szerint is — a ta­nács dolgozói már nem láttak esélyt. Választani kellett és a vá­ros tanácsa úgy döntött, hogy an­nak a tanácselnöknek szavaz bi­zalmat, akit 1987. április 1-én egy ugyancsak sok vihartól ter­hes időszak lezárása reményében nagy bizakodással megválasztott. Ezt a választását a tanács már csak azért is védte, mert régóta él a­­tokajiakban az a szándék, hogy tősgyökeres tokajit állítsa­nak a tanács élére. A probléma munkahelyi és megoldása a munkáltatói jogo­kat gyakorló megyei és városi ta­nácsra, illetve az illetékes szak­igazgatási szervekre tartozik. A városi tanács döntése előtt kiké­ri a hatáskörileg illetékes párt végrehajtó bizottság előzetes ál­lásfoglalását Elgondolkodtató, hogy az újságíró milyen köny­­nyedén lép át ezeken a szerve­ken­ és testületeken, ami testvé­rek közt is úgy 50—60 embert jelent Ehelyett megkérdez négy embert mint magánembert akik­nek véleményét már mint funk­­cionáriusi véleményt tálalja, fel­rajzolva ezzel egy vizionált tár­sadalmi és politikai konfliktust. S ha már a történeti hűségnél tartunk: azt hiszem, a szakmai tisztesség mindenképpen azt dik­tálta volna, hogy az újságíró meg­kísérelje a történteket és a nyi­latkozatokat is egy­­tágabb és ko­rábbi időszakokból eredeztethető tokaji valóság ismeretében in­terpretálni. Figyelembe kellett volna vennie azt a tényt, hogy a világhíres városka az utóbbi tíz­egynéhány évben feljelentgeté­seiről és önpusztító belső rivali­zálásáról hírhedt Tudnia kellett volna, hogy a pb-titkár 1986 szeptemberétől a tanácselnök 1987 áprilisától a vb-titkár 1987 augusztusától, a HNF-titkár 1987 októberétől tölti be funk­cióját, amikor egy keserves össze­­hangolódási periódus egybeesik a munka megtanulásának ugyan­csak keserves folyamatával. Nem lett volna szabad elfelejtenie, hogy egy általános vezetőváltást megelőző hatalmi torzsalkodás hullámai lassan csitulnak el s minden konfliktushelyzet jó al­kalomnak látszik egyeseknek a lapok újraosztására. A VB-TITKÁR felmentése mö­gött a cikkíró a helyi hatalom boszorkányüldözését tudja. Ilyen­kor mindenekelőtt azokat kellene megkérdeznie, akikben az üldö­zőket gyanítja: a városi tanács elnökét a megyei tanács vb-tit­­kárát és személyzeti osztályának vezetőjét valamint a városi párt­­bizottság titkárát. A megyei ta­nács illetékeseinek megkérdezé­sére Mélykúti Attila nem tékozol­­ta az időt Feltehetően a városi vezetők megkérdezését sem­ gon­dolta komolyan, hiszen minden előzetes jelzés nélkül érkezett tíz óra tájban Tokaj városába, egy hétfői napon, ami köztudottan az értekezletek és megbeszélések napija minden vezetői poszton. De nemcsak minket nem keresett előzetesen, hanem egyetlen taná­csi dolgozót, egyetlen tanácsi in­tézményvezetői egyetlen tanács­tagot és párt-vb-tagot sem. Vagy­is egyetlen olyan emberrel sem a­kar beszélni, akinek dr. Maczó Ágnessel munkakapcsolata volt vagy? kompetens testület tagja­ként állást kellett foglalnia vele kapcsolatban. Egyetlen olyan em­ber gondolataira sem volt kíván­csi, akinek az együtt munkálko­dás során alakulhatott ki véle­ménye a vb-titkárról. S ezt ér­tem ez esetben riasztó tudatha­sadáson. Miközben az egész ma­gyar közélet többek között attól hangos, hogy a választott testüle­teknek meg kell növelni a dön­tési felelősségét valamint tisz­tán és egyértelműen szabályozni kell az egyes párt-, állami és tár­sadalmi szervek, mozgalmak, képviseletek tevékenységi és jog­körét ezt a deklarációkban hir­detett célt feladva, csak azok nem kapnak, szót, akik döntöttek, és csak azok kapnak szót akik­nek nem kellett dönteni, s ezzel felelősséget vállalni. Bevonásuk ebbe a munkáltató kérdésbe nem más, mint a demokrácia félreér­telmezése. A FUNKCIÓKKAL járó fel­adatok és jogok értelmezésének zavaros parttalansága nyilvánul meg abban is, ahogyan a cikkíró és a megszólal­tatottak a vb-tit­kár szakmai tevékenységéről vé­lekednek. A pártmunkás szerint: „.. .munkahelyén az embert el­sősorban a munkája alapján sza­bad megítélni, márpedig dr. Ma­czó Ágnes nem szegte meg a tör­vényt, nem követett el bűncselek­ményt ..." Azt hiszem, utólag át­gondolva ő is látja, hogy a vég­zett munka megítélésének bi­zony végletesen tág mércéje az, ahol az elmarasztalás egy vb-tit­­kár esetében törvényszegésnél vagy bűncselekménynél kezdődik. A pedagógus a párttag­i tanácsta­­gok beszélgetése során a cikk sze­rint megjegyezte, hogy ,a vizs­gálat nem a vb-titkárnő tényle­ges tevékenységére, hanem egyes megnyilvánulásaira irányult..." Tiszta vizet a pohárba: a vb­­titkár minden megnyilvánulása a tanácselnökkel a tanácsi appará­tus dolgozóival és a­­tanácsi in­tézmények vezetőivel illetve kép­viselőivel kapcsolatban nem más, mint a tényleges tevékenység ma­ga. A vb-titkár ugyanis köztudot­tan az a­­tisztségviselő, aki segíti a tanácselnököt a végrehajtó bi­zottság munkájának és az appa­rátus tevékenységének irányítá­sában, közreműködik a teljes ta­nácsi munka szervezésében. Fő feladata emellett a tanácsi szer­vezetben a szocialista törvényes­ség megtartása és a hatósági te­vékenység elősegítése. Ez a fel­adatsor mindennapos együttmű­ködést feltételez a vb-titkár, va­lamint a tanácselnök, az appará­tus, a tanácstagok és a­­tanácsi in­tézmények között Mindössze ez volt erősen hiányos Maczó Ágnes szakmai tevékenységében, aho­gyan megfogalmazást nyert a me­gyei tanácsi vizsgálat során és a tanácselnök előterjesztésében is. Érdekes lenne megtudni, mire gondolhatott a KISZ-titkár, ami­kor felvetette: „Később mégis érezni lehetett, hogy­­Maczót bi­zonyos folyamatokban izolálni igyekeznek." Egy vb-titkárt ugyanis lehetetlen izolálni a szak­mai tevékenységében. Vajon milyen szerepet tulajdo­nítottak a nyilatkozók és az új­ságíró a vb-titkárnak a törvény­ben rögzítetten túl, amit számon kérnek ezekben az átgondolatlan felvetésekben? S kérdés az is, hogy a zavaros gondolatok publi­kálása mennyiben támasztja alá a funkciók elhatárolását sürgetők követeléseit? A PARTIUM Irodalmi Társa­ság külön fejezet páfrány a probléma komplex megközelítése érdekében szükségesnek tartot­ta a Partium Irodalmi Társaság megalakítása körül lezajlott ese­ményeket is ismertetni az újság­íróval" — így a cikk. A problé­mát valóban jó lett volna komp­lexen megközelíteni, de legkevés­bé a Partium felől, s legkevés­bé azt a hatást keltve, hogy az ellenzékinek kikiáltott társaság menedzselése miatt került konf­liktusba a vb-titkár a „helyi ha­­talommal”. A Partium a törté­netben ugyanis nem attól érde­kes, hogy ellenzéki-e a társaság vagy sem, illegális-e a kiadvá­nyuk vagy sem. Ez a tokajiakat nem különösebben érdekli, úgy vélekednek, hogy ezekre a kérdé- ■ sekre mások illetékesek válaszol­ni. Partium-ügyben a tokajiakat az irritálta, hogy azt sem tudták, miről van szó, de már a társaság elnökének lakást kezdett intéz­ni a vb-titkár; hogy a társaság­nak egyetlen tokaji tagja nem volt, azaz egy, a vb-titkárnő alig két hónapja Tokajba költözött férje; hogy a társaság tagjainak eddigi irodalmi tevékenységéből — kivéve Ratkó József munkás­ságát — vajmi keveset látott; hogy a társaság programjában sem kötődött a városhoz; hogy túlsá­gosan semmitmondónak tartotta azt a társasági célkitűzést hogy az együtt gondolkodni tudó em­­bereket kívánja egyesíteni. A to­kaji tanács döntésre hivatott em­berei kezdetben csak forgatták a bejegyzési kérelmei hezitáltak, de tapasztalva a vb-titkárnő egy­re növekvő agresszivitását azt, hogy— ahogyan a dolgozók fo­galmaztak a megyei tanácsi vizs­gálat során — „október óta csak az érdekelte, hogy lesz-e társa­ság”, megkeményedtek és nem jegyezték be tokaji társaságként a Partiumot És innnen datáló­dik a feloldhatatlan konfliktus, amiben mindkét fél magatartása érthető.­­ Mert azt hiszem, el kell fogad­ni egy művészetpártolásról is­mert városnak azt a jogát hogy szabadon választhassa meg, mi­lyen egyesületeket és társaságo­kat támogat, milyen közösségek­nek adja nevét és mi az, amit elutasít. Zavarhatta a döntésho­zókat az is, hogy az alulról épít­kező, az öntevékeny közösségek­re építő társadalom ideáját szö­vegeiben hirdető Maczó Ágnes milyen gátlástalanul akarta felül­ről rákényszeríteni egy közösség­re az általa menedzselt társasá­got De azt hiszem, meg kell ér­teni Maczó végletes csapkodás­ban megnyilvánuló nyugtalansá­gát is. Hiszen ő már az október 2-i megalakulást követően gyor­san eljárt az első Partium kiad­vány ügyében, ő, mint­ Tokaj vá­ros Vb-titkára garanciát vállalt a Kiadói Főigazgatóságon, hivata­losan iktatott levélben kérve a kötet engedélyezését Így jelent meg a Jó hazát című kötet, a „Partium Irodalmi Társaság, To­kaj" kiadványaként, honi kiadói gyakorlatunkban példás gyorsa­sággal, februárban, miközben a társaság bejegyzését február­ 3­ i határozatával a másodfokú ható­ság is elutasította. Maczó Ágnes nyilvánvalóan tudja, hogy amit tett, az legalábbis vétség. Amikor tehát a tanácsi apparátusban és a városban ide-oda kapkodva megpróbált nyomást gyakorló tá­bort szervezni maga mellett, min­dent gátlástalanul feltett egy lap­ra: arra, hogy bármi áron beje­gyezteti a társaságot Tokajban, így kapcsolódik a Partium ügye Maczó Ágnes felmentéséhez. APRÓ PONTATLANSÁGO­KAT is tartalmaz az írás, amik közül néhányat csak azért érde­mes felemlegetni, mert vannak, akik azt vallják, hogy a részle­tek valótlansága megkérdőjelezi az egész igazságát. Zelenák Ist­ván nyilatkozta állítólag: „Tör­tént ugyanis, hogy a tanácsülést megelőző estén összehívták azo­kat a tanácstagokat, akik az MSZMP tagjai, kérve, hogy párt­tagként szavasszák meg az előter­jesztést." Valakinek kihagyott az emlékezete, hiszen a párttag ta­nácstagokat két nappal a tanács­ülést megelőzően délután hívtuk össze, s úgy másfél-k­ét órát be­szélgettünk, amikor is csaknem minden jelenlevő véleményt mon­dott. A párt vb előzetes állásfog­lalását elutasító vagy ak­árcsak megkérdőjelező vélemény nem volt Tételezzük fel, hogy a párt­tag tanácstagok tehát egyetértet­tek az előzetes állásfoglalással és nem terror alatt szavaztak Maczó felmentésére. Sáfrány nyilatkozta: „A könyv­re rögtön rá­sütötték, hogy tör­vényellenes kiadás." A könyvre nem kellett rásütni semmit, mert Tokajban igen sokan tudták — a nyilatkozók is —, hogy a „Par­tium Irodalmi Társaság, Tokaj” Magyarországon sehol sincs be­jegyezve, mi több, a szervezés engedélyezésének sincs sehol do­kumentuma. Majd így folytatja Sáfrány: „csak egyetlen telefon kellene a Művelődési Miniszté­riumba, s rögtön kiderülne, fér­ges, vagy nem férges". Telefonál­ni, véleményem szerint az újság­írónak kellett volna, hogy a va­lóságnak megfelelő tényeket kö­zölhessen. Más: „Aztán az utolsó pillana­tig a színfalak mögött zajló ti­tokban tartott ügy napvilágot lá­tott.” Aki azt hiszi, hogy egy kis­városban bármilyen ügy is titok­ban tartható, nem jár a földön. Különösképpen nem egy olyan ügyben, amelyben vizsgálatok zajlanak, s a vizsgálatok során jó néhány érintettet meghallgat­nak, ahol a vb-titkárnő hivata­losan iktatott levélben jelenti fel a pártbizottság titkárát; ahol a párt-vb kilenc tagja, nyolc nap­pal a tanácsülés előtt foglal ál­lást; ahol a párt-vb ülést köve­tően vezetői értekezleten tárgyal­ják a kérdést. A megfogalmazás hangulatkeltésnek jó, a valóság­hoz azonban vajmi kevés a köze. Poros nyilatkozta: „ő is hall­gatott, de valahogy nem ment, nem lehetett közbeszólni, úgy, volt megrendezve az egész". Rosz­­szul emlékszik, közbe lehetett szólni, mint ahogy többen hozzá is szóltak, voltak olyanok, akik többször is. S ezután egy tartóz­kodással, egyhangúan a felmen­tésre szavaztak a tanácstagok. MIRŐL IS SZÓL a mese? Na­gyon botfülű az, aki nem érti a történet „üzenetét”. De ha valaki akkor ébred fel, amikor a szerző a zárómondatában a „gépezet működését" és az „eljárás koreog­ráfiáját" hangsúlyozza, attól azért mindenképpen gyanút fog, hogy a cikkhez illusztrációként Mag­dalena Abakanowicz lefejezett embereit használták fel a szer­kesztők. A Zárt alakzat nem Tokajról és nem az illusztrációként fel­használt személyekről szól. Az írás a hatalomgyakorlás mecha­nizmusáról, s ezen belül is ki­tüntetetten a párthatalom gya­korlásáról nyilvánosságról és de­mokráciáról méltatlankodik, egy olyan történelmi periódusban, amikor ezekről a változtatásra érett létkérdésekről felelősen gondolkodni, vitatkozni, és mi­előbb dönteni szükséges. Mégpe­dig a valóság­­tényeiből kibontva a következtetéseket és nem for­dítva, a koncepciót ráhúzva a va­lóságra. Azt hiszem, alapszabály­ként kell szem előtt tartanunk, hogy politikumot hordozó való­ságelemekből jussunk politikai konzekvenciákhoz, s ne tulajdo­nítsunk politikai színezetet poli­tikamentes döntéseknek. Fontos, hogy tisztán lássuk a valóban mintaértékű elemeket és összefüg­géseket, s minél kevesebbet fan­táziálúak. Elemezni és újragon­­dolnivaló van bőven. De ha a fe­lelős véleménynyilvánítás és tisz­tességes gondolati feldolgozás he­lyét a manipuláció foglalja­­ el, egyhamar nem fog tisztulni köz­életünk és demokratikussá vál­ni szocializmusunk. S akkor csak azt kérdezhetem — akár a cikk olvastán: mégis — Cui pro­­dest? Aradi Mária tokaji pb-titkár Ellenpólus a Zárt alakzat­ban Masar Nemzet A Magyar Nemzet vitafóruma Kedd, 1988. május 3. A titkár lejáratta az elnököt A ZÁRT ALAKZAT című cik­kük Tokaj város közvéleményét a mai napig foglalkoztatja. Kü­lönösen azért, mivel ez a felso­rolás­ olyan érdekeket képvisel, ami további intrikákra alkalma­sak. Ennek figyelembevételével kifogást emelünk az egyoldalú elfogultság ellen. Véleményünk szerint ez a cikk szélesebb körű informálódás nélkül irritál­ja az olvasót, milyen mél­tatlanul járt el Tokaj Város Ta­nácsa a nagy tudású és felkészült­ségű vb-titkár elbocsátása során. Nekünk viszont ezzel szemben az a véleményünk, hogy­ a magas tudáshoz, a kiváló felkészültség­hez megfelelő emberi magatartás­ra is szükség van, ami együtt tesz alkalmassá valakit e komoly funkció betöltésére. Ez a szándék azonban hiányzott nála, sőt ki­használta azt a körülményt, hogy kezdő elnökkel állt szemben, és nemhogy segítette, de minden igyekezetével lejáratni kívánta. A cikk Májer János tanácselnök személyét nem igyekezett bemu­tatni, csupán az eljárást emelte ki. Hol van itt az igazság tár­gyilagos megközelítése? Ezért va­gyunk kénytelenek a megjelent cikk kapcsán véleményt mondani. Tudni kell, hogy Májer János elnökké való megválasztása évti­zedek óta óhajtott kívánalmat elégített ki. Általános vélemény volt, hogy tokaji születésű és a város problémáit jól ismerő sze­mély nyerjen megbízatást e fel­adatra. Mint Tokaj szülöttét fel­­készültsége és emberi magatartá­sa alkalmassá teszi erre. Ráter­mettsége folytán sokat tehet e nagy múltú város felvirágoztatá­sáért. A cikk arra is utal, hogy a vb-titkár milyen nagymérték­ben kapcsolódott be a mozgalmi életbe, munkássága folytán fel­élénkült a város társadalmi éle­te. Sajnos téves ez az állítás. Rö­viden: a városba érkezése, előtt a művelődési intézmény kiemel­kedően felfelé ívelő volt. A sok­rétű rendezvények, egyéb összejö­vetelek szinte mindennaposak vol­tak. Különböző klubok alakultak, aminek elsősorban a művelődési ház vezetője volt a szervezője. Igen felkészült és rátermett sze­mély volt az is. A titkár első tevékenysége volt hogy különbö­ző intrikáival lemondásra kész­tette, illetve az kitért neki. De ez csak egy a sok közül. Mi úgy ítéljük meg, hogy a sajtónak a valós igazságra és nem csupán két-három személy véleményének leírására kell törekedni. Tallán János és még 78 aláírás Aláírásgyűjtés helyett politizálni kellene MEGKÖSZÖNÖM Mélykúti At­tilának, hogy a Zárt alakzat cí­mű riportjában az általam el­mondottakat korrekten, hitelesen adta vissza, s egyben kérem, hogy néhány mondatban tolmácsol­hassam reflexióimat a Magyar Nemzet vitafórumában megjelen­tek tükrében. Az első cikk után ugyanis többen szememre vetet­ték, miért mint pártmunkás, miért nem „csak” mint egyszerű magánember nyilatkoztam. A vá­laszom egyszerű — s ezt pártbi­zottsági ülésünkön is elmondtam —, nincs külön véleménye Sáf­rány Ferencnek, és nincs a po­litikai munkatársnak. Nincs kü­lön véleményem a kistokaji ha­lászember, a pártbizottság, a Népszabadság vagy a Magyar Nemzet számára sem. Mindenki­nek azt mondtam volna el, amit önnek —­ ha megkérdeztek trol­­b­an­?! 'slu­sszért.szn­­­bneji Akármennyire hihetetlen ugyanis: a Tokaj Városi Pártbi­zottság politikai munkatársa a párt végrehajtó bizottsága 1988. február 16-i­ döntéséről a­ Magyar Nemzet 1988. március 22-én meg­jelent „Zárt alakzat” című újság­cikkéből értesült. A végrehajtó bizottság elé apparátusunk sze­mélyi kérdésekre vonatkozó írá­sos anyagot nem vitt be, s nem lévén végrehajtó bizottsági tag, a személyi kérdések tárgyalására az ülésre be sem engedtek. El­mondom továbbá Molnár Imre és Vanyik Lajosné tokaji lakosok­nak, levélíró társaimnak is (bár hivatalos megkeresésemre a vá­rosi tanács illetékese arról tájé­koztatott, hogy sem ideiglenesen, sem állandó lakosként Molnár Imre nevű polgárt nem jegyez­nek Tokajban!), hogy a zárt ta­nácsülés elrendelésekor onnan is kitessékeltek. NE KÉRJÉK tehát tőlem szá­mon, hogy miért nem szóltam! Szóltam viszont 1988. március 7- én vezetői értekezleten, lényegi­leg az újságcikkben leírt kéte­lyeimet hangoztatva, elmondva, hogy hivatalosan ezen­ a fórumon vagyok először tájékoztatta a ta­nácstitkárnő leváltásáról. Itt sem volt senki sem, aki szólt volna: „Állj meg, elvtárs, ebben a kér­désben a párt helyi testülete há­rom hete már így és így hatá­rozott!” De sem ekkor, sem ak­kor, amikor bejelentettem Aradi Máriának, hogy egy újságíró nyilatkozatra kér... Az a véle­ményem, hogy egy döntés — még ha személyi kérdésben történik is — sokkalta nagyobb­­ valószí­nűséggel lesz igazságos, ha nem csak az előterjesztő és a döntés­re „felkentek” véleményére ala­pozódik. Különösen fontos ez ak­kor, ha emberi sorsról, sorsokról van szó. Nem haragszom Vanyik nénire — bár a neve fölött leírtakért bárki mást bepereltem volna, hisz kategorikus kijelentéseivel bőven kimerítette a becsületsértés té­nyét —; nem haragszom, mert nagyon jól ismerem mentalitását, rendíthetetlen hitét rendszerünk­­ben. De nagyon jól ismerem em­­­beri korlátait is. Én tisztelem azo­kat az öregeket, akiknek kö­szönhetjük, hogy­ ma kényel­mes irodaházainkból politi­zálhatunk, s nem éhezve, szolgálati fegyverrel a­­ kabá­tunk alatt kell járnunk a falva­kat, ahogyan ezt ők tették. Is­merem Vanyik Lajosné ember­ségét s ezért fájó, hogy az ál­tala sohasem használt — mások­tól viszont jól ismert — sértő jelzőket írja: meggyőződéses kommunista létére, a tényekről történt ismeret meggyőződés nél­kül. Vanyik néni nem íratta alá levelét nyugdíjas kommunista társaival, de más igen; ha már a harmadik embernek nem akar­tam hinni, a negyediknek el kel­lett hinnem: „Vigyázzatok, mert aláírásokat gyűjtenek ellenetek a városban!” Én nem gyűjtök aláírásokat. Gondolataim aládúcolására nem hívok másokat segítségül, sem szemből, sem háttérből nem tá­madok. Amikor a pártbizottság­ra jöttem dolgozni, többen meg­kérdezték tőlem: két diplomával miért mész „oda" dolgozni? Ak­kor nekik is csak a következőt tudtam mondani: jelenlegi, ne­héz politikai helyzetünkben is le­het — és kell is — felelősen és értően politizálni. S ettől sem a mások szájába adott rágalmak, sem az aláírást gyűjtők, sem az aláírók vádjai nem tudnak elté­ríteni. Sáfrány Ferenc politikai munkatárs MŰHOLDAS TV-MŰSORLAP Két hétre előre a részletes program! NÉPSZERŰEN A SZÁMÍTÁSTECHNIKÁRÓL Számítógépes programmelléklet, hírek az informatika világáról mikrovilág NEMZETKÖZI INFORMATIKAI MAGAZIN

Next