Magyar Nemzet, 1988. szeptember (51. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
*Ára: 1,80 forint A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA· ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR •ü® Ki Fenlek 1988. szeptember 2. I. évfolyam 210. szím Legfőbb érték Gyerekkoromban kedvenc időtöltéseim egyike volt a látványosan elhelyezett jelszavak gyűjtése. Nem éppen szociográfikus alaposságú kutató tevékenységem eredményeként leggyakrabban a „Legfőbb érték az ember” feliratra bukkantam. Még a sötét, aládúcolt lépcsőházakban is ott agitált, közvetlenül a „Légy ember és ne köpködj szerteszét!” szentencia mellett. Megvallom, nem igazán értettem ezeket a figyelmeztetéseket, legfőképpen aggódást nem szűrtem ki belőlük. Olyan érzésem volt, mint eszmélő koromban, s felnőttként mindinkább erősödött bennem, hogy valamely bürokratikus, önmagát igazoló kampány részesei vagyunk egy olyan folyamatban, amelynek magától értetődő módon sérültjei, áldozatai is vannak, így aztán valójában ma sem tudok mit kezdeni a munkavédelemre vonatkozó jelentések adathalmazával. Legfőképp azért, mert már jó ideje meggyőződhettem arról, hogy maga az elnevezés is megtévesztő, hiszen nem a munkás, vagy ahogy nevezni illik, a dolgozó ember védelmét célozza, hanem valamiféle absztrahált fogalomét. Egyszersmind hallgatólagosan szentesítve azt a gyakorlatot is, hogy tudniillik változatlanul „nem a munkás javára gyámolítják a gyáripart”. Statisztikák jönnek-mennek, bizakodó nyilatkozatok hangzanak el kisebb mértékű javulásokról, tendenciákról, aztán a következő évben (a szakemberek számára is érthetetlenül) megint csak visszaesés következik be. Többnyire természetesen azért, mert a dolgozó figyelmetlen, nem tartja meg a biztonsági előírásokat, nem viseli egyéni védőeszközét, megszegi a technológiai fegyelmet, hiányzik a munkavédelmi oktatásról. S mert a sztereotípia (legfőbb érték az ember) sztereotípiát szül, hát honosult nyelvhasználatunkban a munka frontja elnevezés, mivel hogy ott éppen úgy el lehet esni, akár a napalmbombák hatósugarán belül, vagy ha valaki meggondolatlanul kidugja a lövészárokból a fejét. Csörög az éjjeliszekrényen hajnali fél ötkor a vekker, fölkel a családfő, lehetőleg úgy, hogy ne zavarja a gyerekeket, futtában bekap egy féldecit, aztán indul a munkába vonaton, villamoson s aztán már nem megy többet haza. Mert elvétett egy százezerszer ismételt mozdulatot s ezért az életével kellett fizetnie. Pedig világosan leírták a rendeletekben: a berendezéseknek olyanoknak kell lenniük, hogy korrigálják a dolgozó esetleges hibáját. De nem korrigálják, a dolgozó pedig hibázik. Azért is, mert ember és nem gép. A berendezések pedig olyanok, amilyenek. A munkakörülmények úgyszintén. Így aztán nem tudok igazán mit kezdeni az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentésével,amelyben azt olvasom: „a Halálos munkabalesetek száma jelentősen (7 százalékkal) csökkent”. Értsem ezen, hogy munkahelyen „csak” 311-en, munkába menet, illetve munkából jövet pedig csak 143-an veszítették életüket. Pontosan tizennyolccal kevesebben, mint egy évvel, s ötvenhattal kevesebben, mint két évvel korábban. Vitathatatlan előrelépés, ám az ilyen vállveregetések fikarcnyi vigaszt nem nyújtanak a kereső nélkül maradt családoknak. A vállalatok, ahol a tragédiák bekövetkeznek, sajnálatukat fejezik ki az özvegynek, hozzájárulnak az egykori kiváló dolgozó temetéséhez, némi készpénzt is átnyújtanak diszkréten s azzal vége. Majdnem azt írtam ide, az élet megy tovább, pedig hát nem egészen így van. És akkor még egyfajta megbélyegzés is örökös osztályrésze az elhunytnak, hogy tudniillik ő maga a vétkes, s ha valamilyen csoda folytán életben maradt volna, még felelősségre is vonhatnák a mulasztásáért. Azért a mulasztásáért például, hogy nem dolgozott korszerűbb géppel, sőt, olyan masinán erőltette a nagyobb jövedelmet, amely műszaki állagát tekintve már jó ideje nullára leírt. Csak éppen továbbszolgál, mint a pompei katona az idők végtelenségéig. Mert nem kerül helyette másik, miután a vállalatnak nem futja fejlesztésre vagy ha igen, inkább az irodaépületet hozatja rendbe. Akárhogy is van, a munkavédelmi mutatók látványos, vagy kevésbé látványos javulása mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a rideg, kérlelhetetlen tényt, hogy „a fizikai dolgozók egyharmada és jelentős számú termelésirányító dolgozik veszélyes és ártalmas termelési tényezők között”. Márpedig ennek ismeretében minden kinyilvánított javulás esetleges. De folytatom a diagnózist: „A helyzetet nehezíti, hogy egyes — elsősorban új vállalkozási formában működő gazdálkodó szervezetek és egyéb vállalkozók nagyvállalatoktól leselejtezett, korszerűtlen, nem hatékony, munkavédelmi szempontból nem megfelelő gépekkel, berendezésekkel dolgoznak. Sok esetben a legszükségesebb karbantartást sem végzik el. Mindez új baleseti veszélyforrások kialakulásához vezethet” Vagyis mindenképpen illuzórikus és nem megalapozott annak túlzott hangoztatása, hogy az elmúlt esztendőben „tovább folytatódott a foglalkozási balesetek fontosabb mutatóinál a javulás”. Holott nyilván tovább romlottak a munkakörülmények, ami viszont azt sejteti, hogy már a jövő évi beszámoló készítésénél még több baleseti veszélyforrással kell majd számolni. Mert azt naivság lenne feltételezni, hogy egyik napról a másikra megszűnnek az egészségre ártalmas munkahelyek és a kivénhedt gépeket százszázalékos biztonságot nyújtó utódaik váltják fel. Termelni ezután is kell, s nyilván nem dicsérnék meg azt az igazgatót, aki egyetlen tollvonással leállíttatná a munkát valamelyik üzemében, mivel ott elviselhetetlenek az állapotok. Hiszen ennek az üzemnek a leállása megbénítana további részlegeket s természetesen kihatással lenne más vállalatok tevékenységére is. Ezért a legtöbb ilyen cipőben járó igazgató újra és újra nyel egyet, mikor fejére olvassák, hogy mostohagyerekként kezeli a munkavédelmet. Ami sok esetben így értelmezendő: nem fejleszti a fejleszthetetlenet. De még ha akarná, az esetben sem lenne rávalója. Miközben a direktívák között világosan megfogalmazzák felülről, hogy a szakszervezet meg a munkavédelmi főfelügyelőség egyaránt azt szeretné elérni, hogy a termelőeszközök használatában legyen benne a biztonság is. Tudván azt, hogy — az e téren is érvényesülő elvonások következtében — munkavédelmi kutatásba immáron alig van lehetőség, következésképpen a kutatók gyakorlati eredményt csak elvétve tudnak felmutatni. Kertész Péter Brandt beszéde az SPP kongresszusán A Nyugat késlekedés nélkül válaszoljon Gorbacsov indítványaira Walesa felhívása után sorra befejeződnek a lengyel sztrájkok A külpolitikai helyzet AZ ABM-VITA MEGOLDATLAN MARADT az egyhetes szovjet— amerikai egyeztető tárgyalások után is. A genfi megbeszélésekről Geraszimov külügyi szóvivő a szovjetküldöttségvezető nyilatkozatát ismertette, mivel moszkvai megítélés szerint a tanácskozás befejezésekor az amerikai küldöttség a tényeket nem tárgyilagosan bemutató, egyoldalú nyilatkozatot hozott nyilvánosságra. A Szovjetunió számára az eszmecserék célja az ABM-szerződés hatályának megerősítése volt. A genfi vitában felvetődött a krasznojarszki radarrendszer ügye is, és ezzel kapcsolatban Viktor Karpov nyilatkozata megállapítja: noha a berendezés űrobjektumok megfigyelését szolgálja, az amerikai aggodalmak eloszlatására a szovjet fél kész leszerelni az állomást, ha az Egyesült Államok vállalja, hogy az 1972-ben aláírt eredeti formában tartja magát az ABM-szerződéshez. Genfben a szovjet küldöttség több konkrét javaslatot tett a radarrendszerek építésével kapcsolatos információk cseréjére, az ABM-szerződés hatálya alá tartozó berendezések megkülönböztetésére, de az amerikaiak több elképzelést válaszra sem méltattak. Nem a szovjetek hibájából nem sikerült közös közleményt kidolgozni és Moszkvában remélik, hogy a kétoldalú állandó konzultatív bizottság ez év őszi ülésén hasznosíthatják a mostani munka eredményeit — hangzik Karpov nyilatkozata. Washingtonban Reagan elnök szóvivője azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a Krasznojarszkban lévő szovjet radar teljes megsemmisítéséig nem hajlandó megállapodást kötni a hadászati fegyverek számának csökkentéséiről. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat azonban az amerikai kormány is folytatni kívánja. Fitzwater szerint Moszkva „feltételekhez akarja kötni” az épületek lebontását, de ezek a feltételek Washington számára elfogadhatatlanok. Az elnöki szóvivő egyébként azt mondta, hogy a hadászati rakéták számának csökkentéséről már aligha jön létre megállapodás a Reagan-kormányzat idejében. KEDVEZŐBBEN ALAKULTAK a nukleáris robbantások korlátozásáról, illetve teljes beszüntetéséről ugyancsak Genfben folyó szovjet— amerikai tárgyalások, amelyeken a szovjet küldöttségvezető véleménye szerint lényeges haladás következett be. Paljonih azt nevezte a közeljövő legfontosabb feladatának, hogy a két tárgyaló küldöttség végleges egyetértésre jusson abékés célú föld alatti atomrobbantásokra vonatkozó 1976-os szerződés új jegyzőkönyvének szövegéről. A szovjet fél arra is hajlandó, hogy amerikai partnerével együtt meggyorsítsa a föld alatti atomrobbantások hatóerejét korlátozó 1974-es kétoldalú szerződés ellenőrzését szabályozó egyeztetett intézkedések kidolgozását. E lépésekhez megfelelő feltételeket teremtenek a közös robbantási kísérletek. A szovjet diplomata reményét fejezte ki, hogy az ellenőrzési mechanizmus végleges kialakítását követően hamarosan ratifikálható lesz a két szerződés, amelynek a jóváhagyását Washington az ellenőrzés fogyatékossága okán tagadta meg. ENSZ-VÉDNÖKSÉG ALÁ kellene helyezni Ciszjordániát és a Gázai övezetet avégleges és békés rendezés megvalósításáig — javasolta Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője. Nevében a PFSZ genfi ENSZ-képviselője terjesztette elő az indítványt a nem kormányközi szervezetek nemzetközi tanácskozásán. A javaslat értelmében ez előmozdítaná az izraeli visszavonulást és könnyebbé tenné egy közel-keleti békekonferencia összehívását Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Arafat a napokban találkozott Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral, akitől azt kérte, hogy az ENSZ tegyen lépéseket az Izrael által megszállt területek lakosságának a védelmére. A közel-keleti diplomácia fejleménye, hogy Abba Eban, az izraeli knesszet hadügyi és külügyi bizottságának elnöke a kairói Al Ahramnak adott interjújában Arafat helyettesének, Abu Ijadnak a legutóbbi nyilatkozatait „fejlődésnek” minősítette, amelyeket nem lehet alábecsülni, bár Izrael számára nem kielégítőek. Eban szerint a PFSZ álláspontja radikálisan módosult, de ez még nem elégséges: a szervezetnek egyértelműen el kell fogadnia a Biztonsági Tanács 242-es és 338-as határozatait. Eban szerint egyelőre a PFSZ még nem lépett elég nagyot ahhoz, hogy lehetővé váljanak a tárgyalások. (A. J.) Szociáldemokraták tanácskozása az NSZK-ban A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) münsteri kongreszszusán Willy Brandt, a párt tiszteletbel elnöke az elkövetkező időszakot a világpolitikában a tárgyalások várható, reményteljes évtizedének nevelte. Brandt szerint az NSZK-ra is tevőleges szerep vár az enyhülés és az együttműködés politikájának megfordíthatatlanná tétele szempontjából. A „90-es évek békepolitikája’’ című csütörtöki beszédében a Nobel-békedíjas nyugatnémet politikus hangot adott annak a véleményének, hogy minden esetleges visszaesés ellenére nem kedvezőtlenek a jövő nemzetközi politikai kilátásai. Brandt, aki nagy érdeklődéssel kísért referátumát a második világháború kitörésének, a náci Németország Lengyelország elleni agressziójának évfordulóján tartotta, megismételte: német földről soha nem indulhat ki háború, csakis béke. Pártja nevében a lengyel néphez fordulva kifejezte hű óhaját, hogy a szomszédos ország megtalálja a módját a belső érdekegyeztetésnek, és lesz ereje a belső társadalmi szolidaritás létrehozásához is. Az amerikai—szovjet kapcsolatokban körvonalazódó fontos felismerésnek nevezte, hogy a másikban saját biztonságuk nélkülözhetetlen partnerét kezdik látni. Brandit egyértelműen állást foglalt egy nemrégiben kezdett országos vitában is, amikor egyetértett azzal, hogy ha a világ több térségében jelentékeny közvetítő küldetést betöltő ENSZ békefenntartó szerepre kéri fel az NSZK-t, akkor annak vállalkoznia kell erre. A szónok értékelése szerint a NATO még mindig nem válaszolt érdemben a keleti fél több, meszszemenő és komoly tárgyalási és leszerelési indítványára, s eközben a nyugati szövetség úgynevezett átfogó leszerelési koncepciójának most folyó előkészítésére hivatkozik. Brandt szerint ez azért is megengedhetetlen késlekedés, mivel felkelti a gyanút: a Nyugat nem bízik a szovjet vál tozások tartós sikerében. Erélyesen eltanácsolta a Nyugatot attól, hogy ilyen irányvonalra térjen az összeurópai biztonságnak e döntő területén, s lényegében még hazai nehézségeket is okozzon ily módon Gorbacsov főtitkárnak. Brandt elutasította a rövid hatótávolságú rakéták korszerűsítének gondolatát, s számon kérte a végleges eltávolításukkal kapcsolatos tárgyalási pozíciót Kijelentette: a jövő európai békepolitikájának igen hatékony eleme lenne, ha a felek — miután elérték azt az állapotot, hogy hagyományos eszközökkel nem tudnak támadást intézni egymás ellen — minden atomfegyvert kivonnának az ilyen fegyverekkel nem rendelkező államokterületéről. Gorbacsov főtitkár több területen is elébe ment nyugati partnereinek, és magáévá tette a nyugatnémet szociáldemokraták némely tételét is, így a közös biztonság és a katonai fölények leépítése tekintetében — fejtette ki Brandt. Az idő parancsa most az, hogy a katonai szembenállást az átfogó együttműködéssel és a rendszerek és eszmék, békés versenyével helyettesítsék. A népeknek nem elzárkózásra, hanem arra van szükségük, hogy tanuljanak egymástól. A történelem fogja eldönteni, melyik rendszer biztosít jobb utat az egyénnek és a népeknek — mondotta Brandt. A szónok a harmadik világ problémáival kapcsolatban is kimutatta: a szovjet vezetés felismeri immár, hogy ezek saját országát és közösségét is érintik, és nem csak a keleti—nyugati, hanem az észak—déli viszony is felelősséget ró reá. Társfelelősséget érez a fejlődő országok iránt is. A megváltozott kelet—nyugati viszony — Brandt szerint— lehetővé tehetné a „konfliktusok exportjának” megszüntetését is. A harmadik világért vállalt felelősség jegyében Brandt javasolta: meg kellene rendezni egy olyan nemzetközi gazdasági értekezletet a fejlődő országok kérdéséről, mint amilyen a mexikói Cancúnban tartott konferencia volt. Ezen a Cancún G2-értekezleten, Brandt szerint részt vehetne Gorbacsov főtitkár és a novemberben megválasztandó új amerikai elnök is. Az SPD kongresszusán csütörtökön elfogadott leszerelési és külpolitikai határozat az amerikai—szovjet rakétaszerződés után további leszerelési intézkedéseket sürget a hagyományos, a nukleáris és a vegyi fegyverzet területén. A kölcsönös biztonságra, nem pedig az elrettentésre alapuló szociáldemokrata koncepciónak e határozat szerint szerves része annak követelése, hogy a két fél úgynevezett strukturális támadóképtelenségének létrehozásával szavatolják a békét a fegyveres erők lehető legalacsonyabb szintjén Európában. A párt szerint a fegyveres erők támadásra alkalmatlan szerkezeti felépítésének koncepciója nem csak katonai kérdés. Ehhez olyan társadalmi és politikai légkörre is szükség van, amely mentes az ellenségképektől, az irracionális fenyegetettségi elképzelésektől és attól a hajlamtól, hogy erőszakosan oldjanak meg konfliktusokat. A kongresszus az esti órákban nagy többséggel ismét Hans-Jochen Vogelt választotta meg az SPD elnökének. Peking elégedett a kínai—szovjet tárgyalásokkal A kambodzsai kérdés politikai rendezése és a kínai—szovjet kapcsolatok alakulása szempontjából egyaránt hasznos volt a kambodzsai kérdésről Pekingben megtartott munkatalálkozó — jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén a Sinai külügyminisztérium szóvivője. Az augusztus 28. és szeptember 1. között lezajlott találkozón a szovjet küldöttséget Igor Rogacsov, a kínait pedig Tien Cengpej külügyminiszter-helyettes vezette. A zárt ajtók mögött megtartott találkozó csütörtökön fejeződött be. Újságírók kérdéseire válaszolva a szóvivő elmondta, hogy a külügyminiszter- helyettesi szintű munkatalálkozót Kína hasznosnak ítéli. A találkozó elősegítette a kölcsönös megértést a két fél között Pekingben remélik, hogy a most lezajlott tárgyalások előmozdítják a kapcsolatok további javulását Kína és a Szovjetunió között A munkatalálkozó résztvevői összesen négy, meglehetősen hosszú ülést tartottak. A tárgyalásokon a központi téma a kambodzsai kérdés volt Mindkét fél síkraszállt a kambodzsai kérdés politikai eszközökkel való, igazságos és ésszerű rendezéséért és a kifejezésre juttatta eltökéltségét , hogy minden tőle telhetőt elkövet ennek a célnak a megvalósításáért A tárgyalásokon megmutatkoztak a közös pontok, de megnyilvánultak a nézeteltérések is. A kínai szóvivő megállapította, hogy a tárgyalások légkörét a komolyság, a nyíltság és a lényegretörés jellemezte. Ezzel magyarázható, hogy a kínai—szovjet munkatalálkozót mindkét fél hasznosnak tartja. Arra a kérdésre, hogy a munkatalálkozó eredménye elősegíti-e egy kínai—szovjet külügyminiszteri, vagy csúcstalálkozó létrejöttét, a szóvivő kifejtette, hogy a kapcsolatok teljes rendezésének útjából még nem hárult el minden akadály. Ha megérnek a feltételek rá, nyilvánvalóan sor kerülhet mind a külügyminiszteri, mind a legfelső vezetők közötti kínai—szovjet találkozóra. Az ilyen fontos találkozókhoz elengedhetetlen a megfelelő légkör. Annyi bizonyos, hogy a kambodzsai kérdésről tartott munkatalálkozó előmozdítja a viszony további javulását a két ország között — mondotta a kínai szóvivő. Csien Csi-csen kínai külügyminiszter csütörtökön fogadta Igor Rogacsov külügyminiszterhelyettest, aki a szovjet küldöttséget vezette a kambodzsai kérdéssel foglalkozó kínai—szovjet munkatalálkozón. A kínai külügyminiszter kijelentette, hogy a munkatalálkozó hasznos volt, találtak bizonyos közös pontokat, jóllehet, továbbra is megmaradtak a különbségek egyes fontos kérdésekben. Kína üdvözli a magyar—román találkozót Pekingből jelenti az MTI. Csín Kuj-hua, a kínai külügyminisztérium hivatalos szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén pozitív fejleményként értékelte Grósz Károly és Nicolae Ceausescu aradi munkatalálkozóját A Magyar Távirati Iroda pekingi tudósítójának kérdésére válaszolva a kínai szóvivő a követ-