Magyar Nemzet, 1988. szeptember (51. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-08 / 215. szám
Csütörtök, 1988. szeptember 8. Mire megyünk a pálya szélén? Keményen megdolgozunk a veszteségért . Én nem jobb híján lettem a közgazdász, hanem azért, mert az akartaim lenni. Mégis, mostanában sokszor letagadom, hogy ez a tanult mesterségem. Túl gyakran vágják a fejemhez: „Ti rontottátok el ezt a gazdaságot!” Pedig ez nem igaz. A fontos gazdasági döntéseket ebben az országban még ma sem a közgazdászok hozzák... A győztes a bürokrácia Zoltán Zoltán — akiitől e fenti megállapítás is származik — ötvenhárom éves. Ezerkilencszázötvenhétben végzett az egyetemen, dolgozott vállalatoknál, termelőszövetkezeteknél, részt vett az Alföld fejlesztését célzó kutatásokban, majd tanított az egyetemen. Négy éve az általa alakított tanácsadó irodát vezeti. Közgazdász, kandidátus. Irt mintegy félezer cikket és tíz könyvet. Ezek közül az első és az utolsó nem jelent meg. A gazdaság helyzetéről, a reform — reformok — esélyeiről folytatott beszélgetésünket Zoltán Zoltán a régi időikkel kezdi. — Egyik tudós kollégám mondta egyszer egy vitán: Volt nekünk negyvenöttől negyvennyolcig egy jó mechanizmusunk, volt tőzsdénk, voltak kereskedelmi bankjaink. Aztán a fordulat évét követően gyorsan átállítottuk az egész gazdaságot erre a sztálini, túlcentralizált rendszerre, amiben a gazdasági érdekeltséget kiszorítja a bürokrácia tobzódása. S reformok ide, reformok oda, ezt azóta sem tudjuk visszacsinálni. Sajnos, ez a helyzet. Az ötvenes években sikerült belesulykolni a népbe, hogy a tőke, a piac, az értéktörvény, az ár mind-mind kapitalista kategóriák, nekünk ezekre nincs szükségünk. Az új gazdasági mechanizmus is úgy indult el, hogy alapvető kérdések maradtak tisztázatlanok. Először még arról volt szó, hogy nagymértékben megnövelik a vállalatok önállóságát, a legfőbb mutató pedig a nyereség lesz. Az állam csak ezen osztozkodik a vállalatokkal, meg még néhány féket beépít a munkanélküliség elkerülése érdekében. Fokozatososan kialakult azonban egy olyan bürokratikus központi szabályozás, amely a gazdaságot teljesen lemerevítette. Hiába van húsz éve reform, ma sincs működőképes gazdaságunk. Az eddigi reformfolyamat egyetlen igazi győztese a bürokrácia. A készülő társasági törvény remélhetőleg oldani fogja ezt a merevséget. — Ez a törvény valóban alkalmas lehet arra, hogy a tulajdon feletti rendelkezési jog rendszerét megreformálja. Félő azonban, hogy esélyei szűkre szabottak. Ahhoz ugyanis, hogy a részvényforgalom megfelelően meginduljon, nagy mennyiségű — véleményem szerint legalább négy-ötszázmilliárd forintnyi szabad tőkére lenne szükség. Jelenleg sem a bankok, sem a biztosítóintézetek nem rendelkeznek ekkora szabad tőkével, a társadalombiztosító intézetekről nem is beszélve. A lakosság néhány tízvagy uram bocsá’, néhány százezer forintos megtakarításai pedig — ha egyáltalán lesznek még ilyenek — nem képesek fedezni ezt a szükségletet. Könnyen lehet tehát, hogy itt lesz a rengeteg részvénytársaság, és nem lesz, aki a részvényeiket megvegye. Éppen ezért én a csőd szélén álló cégeknek nem engedném meg, hogy átalakuljanak társasággá. — A szabad tőkék növelésének egyik lehetősége a külföldi befektetők becsalogatása. Úgy tűnik azonban, hogy a külföldiek nem nagyon akarják hozni a pénzüket. — Az idegen tőke bevonásának igen sokféle aspektusa van. A legfontosabb, hogy először a magyar vállalatokat kell működőképessé tenni. Itt van például a külkereskedelem, ami elszakítva a vállalatoktól annyit tesz, mintha valakinek letakarnák a szemét, és mindig egy másik ember mondaná neki, hogy most éppen mit lehet látni. Újabban a külkereskedelem alanyi joggá vált, de a valutakérdés továbbra is megoldatlan. Mellesleg már 1956 előtt arról folyt a vita: be kell látni, hogy az exportból befolyó valuta a vállalat tulajdona. Az egy más kérdés, hogy az ország fizetési helyzetére való tekintettel kötelező valutabeváltási arányt lehet meghatározni, mondjuk hatvan százalékot. A többiből azonban szabadon lehessen nyersanyagot, gépet venni, szervizhálózatot kiépíteni, szakembereket utaztatni. Ez máig nem valósult meg. Szerintem az is nonszensz, hogy megcsináltuk a kereskedelmi bankokat, valutagazdálkodási ■ioekör nélkül. Oldani a korlátokat — Ahhoz, hogy a tőke bejöjjön, bizalomra, és kedvező feltételekre is szükség van. — Ma, amikor egy jól menő cég egyik napról a másikra tönkre mehet amiatt, mert megvonják tőle a szocialista export támogatását, aligha lehet bizalmat szülő stabilitásról beszélni. A külföldi azt sem tudja megérteni, miért csak a nómenklatúrák szerint fizethet a dolgozóinak, vagy hogy miért nem fejleszthet szabadon. El kell törölni mindenfajta bürokratikus eljárást, adminisztratív megkötöttséget, és természetesen garanciákat is kell adni — egyebek között a profit szabad kivitelére. Van itt még egy fontos dolog: meg kell nyitni a magyar piacot a multinacionális társaságok előtt, hiszen mamár a világgazdaság legnagyobb része ezek kezében van. Nekünk is be kell épülnünk az általuk szervezett világméretű munkamegosztásba. Ha mi csak a pálya körül szaladgálunk, miközben ők vidáman, adogatnak, soha nem fogunk megtanulni teniszezni. Be kell kerülni a csapatba. Hozzák be a termékeiket, létesítsenek lerakatot, leányvállalatokat és az így megszerzett forintbevételeikért vegyenek azt, amit akarnak. Egyszóval engedjük őket szabadon kereskedni a közgazdasági racionalitás elvei szerint. — Az előbb szóba került, hogy mindenekelőtt a magyar gazdaságot kellene rendbe tenni. Ennek útja — a túlbürokratizált szabályzórendszer oldásán túl — a szerkezetváltáson át vezet. — A gazdasági vezetésnek meggyőződésem szerint ma sincs szerkezetátalakítási programja. Hozzáteszem mindjárt, ilyenre nincs is szükség, mi több, ilyet mesterségesen nem is lehet kreálni. A strukturális elmaradottság főként azért alakult ki, mert fütyültek a piac jelzéseire. A reform megfojtása idején megint jöttek azok, akik az ötvenes években elvégeztek egy alapfokú szemináriumot, és azt mondták: a piac nem szocialista kategória... A magyar termékek jelentős része olyan, hogy külföldön eladva még a nyersanyagárat sem hozza be. A szerkezetátalakítás lényege: minden nap azt kell termelni, amit holnap jó áron el lehet adni. A termelőnek napról napra szembesülnie kell a piac értékítéletével. Ha ez megvan, akkor a gazdaság szerkezete önmagától folyamatosan igazodik majd az igényekhez, nem lesz szükség spekulatív programokra. Ez zsákutca — Ezt a szembesülést sok helyütt ilyen-olyan támogatásokkal küszöbölik ki. Ön szerint meg lehet-e ezeket szüntetni egyik napról a másikra? — Azt hiszem, ma már olyan helyzetben vagyunk, hogy nincs más választásunk. Korábban még mód lett volna a támogatási rendszer fokozatos leépítésére, ám ehhez eleve más hozzáállásra lett volna szükség. _ A különböző segítségeket csak meghatározott ideig szabadott volna nyújtani, miközben kényszeríteni kellett volna a vállalatokat, hogy dolgozzák ki a saját talpra állítási terveiket. Ehelyett a támogatásokért cserébe gyakorlatilag semmiféle követelést nem támasztottak. Az mindenesetre egy tudathasadásos állapot, hogy jó néhány cégnél az emberek keményen dolgoznak, hajtanak, miközben jószerivel csak veszteséget termelnek, hiszen a termékeik csak óriási támogatások segítségével értékesíthetők. — Ha ezeket a pénzeket megvonnák, alighanem több tucat, ha nem több száz vállalat menne tönkre... . — Igen, ez valószínű. Sőt, kétszáz-háromszázezer munkanélkülire is számítani lehetne, de ez még mindig kevesebbe kerülne az országnak, mint ennek a skizofrén állapotnak a fenntartása. Ezzel megtakaríthatnánk az egyes cégeknél ma felhasznált drága import nyersanyagot, az importenergiát, és munkabért sem kellene fizetni. Az így megspórolt összegből lehetne folyósítani egy tisztességes munkanélküli segélyt is, s legalább tisztán látnánk, hogy mekkora és milyen az az embertömeg, amelynek értelmes munkát kell szerezni. Véleményem szerint helytelen az a törekvés, hogy nekünk most mindenáron exportálni kell, mert kell a valuta, az adósságtörlesztéshez. Ez zsákutca. Az adósságteher is csak úgy csökkenthető, ha sikerül működésbe hozni, felélénkíteni a gazdaságot. Ez pedig veszteséget termelő cégekkel nem fog menni. Meg kellene már végre tanulni a nyugatiaktól, hogy csak azzal érdemes foglalkozni, aminek értelme van, s csak annyi időráfordítással, amennyi megéri. A megvalósítást pedig bízzuk azokra, akik értenek hozzá. A gazdaságban és a politikában egyaránt. Zsubok Ervin Nem a változásoktól kell félni Írásunk szerzője gyakran teszi közzé nézeteit lapunk hasábjain közös dolgainkról, holott nem hivatásos betűvető. Szakemberként küldi sorait Szekszárdiért— ezúttal éppen e mind gyakrabban hallható félelmekről. Egyre több ugyanis az ijesztgetés, ami önmagában nem lenne baj, hiszen ideje lenne már komolyan venni nehézségeinket és jókorát lendíteni a gazdaság szekerén — gond abból van, hogy sokan a változásokkal ijesztgetnek. Mintha az eddigi megszokott formák és módszerek nyújtanának biztonságot, a megújulás pedig veszélybe sodorna. Pedig hát... — no ide nézzük, mit ír erről a szerző. A reformintézkedések bevezetésekor mindig uralkodott valamiféle rettegés a folyamatok ellenőrizhetetlenné válásától. Így volt ez a beszolgáltatás eltörlésekor, a szövetkezeti önállóság bevezetésekor, a melléküzemágak legalizálásaikor a mezőgazdaságban, az 1968-as reform — vagy félreform? — bevezetésekor, a kétszintű bankrendszer megteremtésekor. Ma már csak mosolygunk például azon, hogy az 1960-as évek elején komoly vita folyt arról, lehessen-e a téeszek tulajdonában traktor... Ma attól rettegünk, hogyha megszűnik a bérszabályozás, akkor ellenőrizhetetlenné válik az infláció, holott éppen a bérszabályozás az infláció egyik alapvető oka, mert visszafogja a teljesítményeket. Félünk a szerkezetváltástól, mert az munkanélküliséghez vezet, holott éppen a szerkezetváltás szabadítaná föl az infrastruktúra, a szolgáltatások, a csúcságazatok számára a munkahelyteremtő forrásokat. Egyébként a bérszabályozás megszüntetésének egy esetben lenne inflációt gerjesztő hatása: ha ugyanakkor nem indulna be a szerkezetváltás, és ehhez kapcsolódóan a termelési támogatások drasztikus leépítése. A munkaerő-átcsoportosítás kapcsán megint csak tele vagyunk indokolatlan félelmekkel. Én egyedül a lakáshelyzetet tartom itt szűk keresztmetszetnek, amin természetesen az építőipar nagyarányú konjunktúrája segíthetne — és feltételezem, hogy a radikális reform elvezet egy általános konjunktúrához. A mai helyzetet extrapolálni egy radikális reform időszakára eleve helytelen dolog, hiszen azt feltételezné, hogy a reform nem hozza meg azokat a változásokat, amelyek érdekében végrehajtjuk a reformot. De ha erre számítunk, akkor miért foglalkozunk reformmal? A munkaerő-átcsoportosítás másik akadályaiként az átképzés nehézségeit lehet hallani. Nos, megfigyelhető, hogy az USA-ban és Japánban — ellentétben a nyugat-európai gyakorlattal —, nem foglalkoztak költséges és hosszadalmas átképző tanfolyamokkal, hanem rögtön az új gépek, berendezések mellé állították a dolgozót. Pár órás vagy pár napos betanulással helyettesítették a hónapokig tartó átképzést —, viszont nagyon nagy figyelmet fordítottak a folyamatos, munka melletti továbbképzésre. Mégpedig munkaidő alatt, nem úgy, miért nálunk! A sok fejtörést igénylő problémák megoldása gyakran ilyen egyszerű. Egyszóval: én nem félek a radikális reformlépések okozta állítólagos megrázkódtatásoktól, annál inkább a további tehetetlenségtől, a pangástól. Sok, a szerkezetváltást súlyosabb konfliktus nélkül átélő — „levezérlő” — ország példája bizonyítja — például Svájc, Svédország, Japán, Finnország stb. —, hogy lehetséges az ilyen vágányátállítás. Persze minél később kezdi egy ország, annál nehezebb. Ha lebénít bennünket a negatív hatásoktól való folytonos rettegés, ha a konfliktusok kezelése helyett továbbra is azok elodázására törekszünk, ha a jövőben, is pótcselekvések helyettesítik a valós cselekvést, akkor a katasztrófa elkerülhetetlen lesz. Ma a határozott kockázatvállaló előrelépés sokkal kisebb kockázatot rejt magaban, mint a kockázatok elkerülésére való törekvés, az örökös túlbiztosítás. Abban is bizonyos vagyok, hogy a határozott reformlépések hamarosan kiváltanák a társadalom széles rétegeinek egyetértő elismerését és újramegteremtenék a régóta már csak szavakban létező társadalmi konszenzust. A jelenlegi helyzet folytatódása azonban előbb-utóbb politikai téren is ellenőrizhetetlen folyamatok kialakulásához fog vezetni. Gazdag László Magyar Nemzet Az eddigi legnagyobb ilyen üzlet Közvetlen megállapodás magyar és szovjet vállalatok között Rizskov szovjet miniszterelnök áprilisi budapesti megbeszélései során hangsúlyt kapott a szovjet és magyar vállalatok közötti közvetlen együttműködés bővítése, az ezt gátló különféle akadályok felszámolása. A kezdeményezőknek szélesebbre tárultak a szovjet piacra nyíló kapuk, különösen azért, mert egy ideje az ottani iparvállalatok önállóan, külkereskedelmi szakcégek bevonása nélkül köthetnek árucsereüzleteket rubel elszámolású viszonylatokban. Nos, ezzel a lehetőséggel élt a napokban az üzleti kezdeményezéseiről ismert Transelektro kereskedőház, amikor csaknem 14 millió rubel összértékű árucseremegállapodást, szaknyelven barter szerződést kötött az Andropovi Kábelgyárral. Ennek alapján a KIPSZER Könnyűipari Szerelő- és Építőipari Vállalat könnyűszerkezetű kábelgyártó csarnok, többszintes szociális épület és raktár felépítésében működik közre. Azaz elkészíti a kiviteli terveket szállítja a szükséges acélszerkezeti elemeket az épületgépészeti és légtechnikai berendezéseket, kiküldött szakemberei pedig a szerelésvezetésről gondoskodnak. A 6,8 millió rubel értékű szállításokat másfél éven belül teljesítik. Az új üzemben két év múlva megkezdődik a zománchuzalgyártás. A magyar szállítások ellenértékeként a Transelektro nagy mennyiségű vörösréz kábelt és tekercselő huzalt kap az andropovi gyártól A nyélbe ütött üzlet különlegessége, hogy bábái közül hiányzik a legutóbbi időkig obligát szovjet külkereskedelmi vállalati közvetítés. (lébényi) Nem adomány — befektetési A Műegyetem és a Hitelbank alapítványa — A legfőbb célunk, hogy jól képzett mérnökök kerüljenek ki az egyetemről és ezért alapítványt hozunk létre, sőt lehetőséget kínálunk arra, hogy alkotásokat is finanszírozzunk akár hallgatóknak, akár tanároknak — emelte ki Demján Sándor, a Magyar Hitelbank Rt. elnök-vezérigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. A pénzintézet49,9 millió forintos alapítványt bocsát a Budapesti Műszaki Egyetem rendelkezésére. (Azért nem 50 millió forintot, mert a pénzintézet szabályzata szerint ahhoz másfajta és körülményesebb engedélyezési eljárás szükséges.). A pénz kamataiból finanszírozzák számos kiemelkedő tudású hallgató tudományos munkáját, tanulását Az alapítványnak évente 2,5 millió forintra rúg a kamata. Létrehoznak például diákpénztárat belőle, olyat amilyet külföldön már sok helyen ismernek és szeretnek a hallgatók, mert a tanulmányi idejük alatt is fölvehetnek innen kölcsönt Egy-egy hallgató az alapítványból akár évi 60 ezer forinthoz juthat, ha megfelel a kritériumoknak, jó a tanulmányi átlaga, a tudományos diákköri munkája, és gondot fordít az idegen nyelvek tanulására. De talán ennél is szembetűnőbb, hogy konkrét tudományos munkákat is finanszírozni lehet majd, illetve módja lesz fölajánlani az egyetemnek ilyesfajta alkotásokat megvalósításra. Tegnap a két intézmény vezetője — Fodor Lajos rektor és Demján Sándor elnök-vezérigazgató — aláírta a hosszú távú együttműködés okiratát , kérdésünkre ekkor válaszolta a pénzintézeti vezető, hogy semmiképp sem „mecénáskodás” a tevékenységük, hanem jól átgondolt tőkebefektetés — igaz, tudási szakértelmet kívánnak így finanszírozni. A bankoknak Magyarországon is a legnagyobb ellenségük az infláció, s a legnagyobb kockázata annak van, hogy rossz döntéseket hoznak a műszaki fejlesztésre szánt pénzek elköltésének illetékesei. Magyarország Európában a legutolsó helyen áll az egy főre jutó műszaki fejlesztéssel. A szerény összeget eredményesen befektetni elsősorban azok tudják, akik magas szintű szakmai tudással rendelkeznek. Az alapítványnak és a többi anyagi segítségnek ez a célja és ez a megtérülési forrása. (K L) A Minisztertanács ülését követő tájékoztatón Marosán György kormányszóvivő elmondta: a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról készült előterjesztés meghallgatását követően a kormány megkülönböztetett figyelemmel elemezte a beruházást, és körültekintő mérlegelés után alakította ki álláspontját. A Minisztertanács megállapította: az összes körülményt és hatást figyelembe véve a jelenlegi helyzetben a vízlépcső megépítése a legjobb megoldás. Ezért szükségesnek tartja a megkötött szerződések szerint a mű megvalósítását. Az elvégzett gazdaságossági számítások, továbbá az aláírt szerződésekből adódó kötelezettségek ettől lényegileg eltérő alternatíva kialakítását nem teszik lehetővé. A kormány ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a folyamatosan összegyűlt tapasztalatok birtokában — ahol ez indokolt — egyes részmegoldásokat módosítsanak. Útlevél az 56-os elítélteknek A kormány felkérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökét: hozzon létre ad hoc bizottságot, amely a kormány által rendelkezésre bocsátott anyagokat objektív szemmel értékeli, s ezt az elemzést a Minisztertanács nyilvánosságra hozza. A szóvivő a jamburgi együttműködésből adódó feladatok végrehajtásáról készült előterjesztés kapcsán emlékeztetett arra: az 1985 végén aláírt magyar—szovjet kormányközi egyezmény értelmében Magyarország évi kétmilliárd köbméter földgázt vásárol. A szállítás 1989-ben kezdődik és 2000-ig tart. Ez egy olyan koncessziós ügylet, amelyben a magyarok által végzett munka és a beruházáshoz szállított magyar áruk a teljes gázszállítás értékének mintegy negyedrészét fedezik, a többit hazánk éves áruszállítások keretében egyenlíti ki. A kormány tisztában van azzal, hogy mindez nagy teher a népgazdaságnak, de az egyezmény alapján évi gázszükségletünk 20 százaléka biztosított, s ez nélkülözhetetlen számunkra. ’ A Minisztertanács az igazságügy-miniszter előterjesztésében megtárgyalta azt a javaslatot, amely megszünteti az 1956. október 23-a és 1957. május 1-je között elítéltek joghátrányát, akik így útlevelet is kaphatnak. A kormány szerdai ülésén két változat közül döntött: az egyik a közkegyelem, a másik az egyéni kegyelem gyakorlását indítványozta. A testület a közkegyelem mellett foglalt állást, s az ezzel összefüggő törvényerejű rendeletre tett javaslatát az Elnöki Tanácshoz terjeszti. A szóvivő elmondta azt is, hogy a közkegyelem gyakorlásából csupán az igen súlyos bűncselekmények — hazaárulás, kémkedés, súlyos köztörvényes cselekmények — elkövetése miatt elítéltek zárhatók ki. A szóvivő bevezetőtájékoztatóját követően Horváth István belügyminiszter adott ismertetést az általa előterjesztett két napirendi pontról, az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló törvény módosítására, illetve új községek alakítására, önálló községi tanácsok szervezésére vonatkozó javaslatról. Az első témakörrel összefüggésben a belügyi tárca vezetője bejelentette, hogy a kormány előterjesztésüket vita után elfogadta, egyetértett azzal, hogy a választási törvény módosítására vonatkozó tervezetet társadalmi vitára bocsássák. A vitát követően — annak tapasztalatait felhasználva — a kormány ismét foglalkozik a kérdéskörrel, s ezután terjeszti majd javaslatát az Országgyűlés elé. Ki jelölhet? A miniszter vázolta a módosítással kapcsolatos elgondolások új elemeit, amelyek természetesen alternatívákként szerepelnek majd a vitában. Megemlítette a képviselői és a tanácstagi választás időbeni elkülönítésének lehetőségét, a jelöltajánlás kollektív jogként való megfogalmazását, az országos listán választható képviselők számának növelését, a közvetlen jelölési jog megadását meghatározott országos politikai, társadalmi, érdekképviseleti szervek számára. Fontosnak ítélte, hogy a választási eljárással kapcsolatban bővüljenek a törvényességi garanciák, ennek részeként bírósági felülvizsgálatot lehessen kérni minden olyan választási ügyben, amely a választók jogait sérti. Kitért arra is, hogy a jelölőgyűléseken szavazati joggal azok rendelkezzenek, akik ott vesznek részt a választásban is. Ez utóbbi javaslathoz kapcsolódott a Magyar Nemzet munkatársának kérdése: Mindeddig nagyon sok zavart okozott, hogy a képviselői jelölőgyűléseken olyanok is megjelentek, akik nem az adott körzetben jogosultak szavazásra. Kérdésem: hogyan tervezi a törvényjavaslat e gond megoldását? — A javaslat valóban azért született, mert az előző választási időszakban előfordultak ilyen problémák — válaszolta Horváth István. — Előfordult, hogy olyanok is megjelentek a választási jelölőgyűléseken, akik csak ott dolgoztak, de máshol jogosultak szavazni. Megmondom: még nincsenek a lebonyolításra kidolgozott módszerek. A választási eljárási utasítás minden bizonnyal ki fog erre térni. Elképzelhető, hogy a személyi igazolványukkal igazolhatják magukat, illetve odatartozásukat a választópolgárok, kisebb településeken pedig amúgy is ismer mindenki mindenkit. Horváth István az újságírók kérdésire válaszolva a jelöltállítási joggal kapcsolatban kifejtette: a HNF OT-n kívül a mostani elgondolás szerint ez a jog megilleti majd a Magyar Szocialista Munkáspártot, a Szakszervezetek Országos Tanácsát, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát és a többi érdekképviseleti szervezetet A közelmúltban megalakult szervezetek, így a Magyar Demokrata Fórum — amely jelenleg a hivatalos szabályok és törvények szerint nemjegyzett szerv — jogosultságát majd az új egyesülési törvény életbe lépését követően kell megvizsgálni. A szóvivő ismertette a munkabeszüntetésekkel kapcsolatos kormányálláspontot is. A kormány, miközben elismeri az elégedetlenség objektív alapját elítéli, ha a problémákat csak felső szinten és kizárólag a sztrájk fegyverével akarják megoldani. Ez utóbbi eszközhöz csak nagyon indokolt esetben szabad nyúlni, a konfliktusok feloldásában az érdekegyeztetés minden lehetőségét ki kell használni. Ezzel összefüggésben a kormány, leszögezi: érdekében áll erős, önálló szakszervezet jelenléte. Éppen a hatékony érdekvédelem akadályozhatja meg a problémák súlyosbodását Újabb kérdésekre válaszolva Marosán György kijelentette: ha a Parlament megszavazza azt, hogy a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer beruházásával kapcsolatban népszavazás döntsön, akkor a kormány aláveti magát ennek a határozatnak. A Minisztertanács azonban úgy ítéli meg, hogy ebben a kérdésben nincs szükség népszavazásra. Ismét: Nyilvánosság klub. Marosán György visszatért az előző szóvivői tájékoztatón a Magyar Nemzet munkatársa által feltett, a Nyilvánosság Klubot érintő kérdésre. Emlékeztetőül: akkor a szóvivő azt mondta, hogy tudomása szerint a Minisztertanács Hivatalához nem érkezett ilyen irányú hivatalos kérelem. Amit akkor mondtam, megfelel a valóságnak — fejtette ki most a szóvivő. — Említettem azonban azt is, hogy a szabályozás tisztázatlansága sok problémát okoz. Ennek következtében gyakran reménytelenül összefonódik a hivatalos és a nemhivatalos eljárás. Mint utánajártunk, nem állítható, hogy a Minisztertanács Hivatalának nem volt tudomása az egyesületalapítás szándékáról. Az év elején ugyanis a Hazafias Népfront Országos Tanácsától négy aláírással ellátott, úgynevezett szándékbejelentés érkezett. A rendelkezésre álló anyagok, értesülések azonban nem szolgálhattak jogi eljárás alapjául. Amit még megtudtam, az a következő. Amennyiben a Minisztertanács Hivatalához elküldik a Nyilvánosság Klub alapítására vonatkozó elképzeléseket, úgy a hivatal a legrövidebb időn belül érdemben elbírálja azokat. Az államminiszter elvállalta a felügyeletet Ha tehát az érintettek fenntartják az egyesület létrehozására vonatkozó igényüket remélem, hogy semmi akadálya nem lesz a megalakulásnak. K. N. Csak a választópolgárok szavazhatnak a jelölőgyűléseken — válaszolta a Magyar Nemzet munkatársának kérdésére a belügyminiszter