Magyar Nemzet, 1988. december (51. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

10 A T. Ház­­ után Nyilatkozat A Magyarországi Evangélikus Egyiház elnökségi tanácskozása Budapesten, 1988. december 28-án tartott ülésén dr. Nagy Gyula püspök-elnök távollétében foglal­kozott a püspök-elnök parlamenti képviselői tevékenységét bíráló, a Magyar Rádió Déli Krónikájában 1988. december 22-én és a Magyar Nemzetben december 23-án meg­jelent híradással. A tanácskozás sajnálattal álla­pította meg, hogy a Magyar Rá­dió és a Magyar Nemzet szerkesz­tői elmulasztották ifj. Fasang Ár­pádnak a nagymarosi vízlépcső ügyében a­ püspökhöz írott levele kapcsán készült híradásokban megkérdezni az­­érdekelt másik felet is. Egyes tények elferdített értelmezése, a közlés formája al­kalmas a püspök személyének és tisztségének lejáratására. Az elnökségi tanácskozás tilta­kozik a megjelölt híradások ilyen egyoldalú megjelentetése ellen, kéri és elvárja, hogy a Magyar Rádió Déli Krónikája és a Ma­gyar Nemzet közölje ezt a nyilat­kozatot, és mielőbb adjon lehető­séget dr. Nagy Gyula püspök-el­nöknek a válaszadásra. s. Amint olvasóink parlamenti jegyzetünkből tájékozódhattak, Fasang Árpád zongoraművész, a budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere nyílt levelet írt a Magyarországi Evangélikus Egyház minden tagjához, amely­ben lelkiismereti szavára hall­gatva, az élet védelmében for­dult valamennyi hittestvéréhez a nagymarosi vízlépcső építésének leállítása érdekében. Természete­sen — ahogy meg is írtuk — szerettük volna dr. Nagy Gyula püspök-elnök véleményét is ki­kérni, ám a kérdéses nap délután­ján nem találtuk a Parlamentben. Szívesen megkeressük — és vála­szait készséggel közöljük. (A szerk.) — A magyar—osztrák kapcsola­tok történetéről készít elő kiállí­tást a Burgenland székhelyén, Kismartonban (Eisenstadtban) le­vő osztrák kulturális múzeum. — Új toxikológiai kutatóköz­pont készült el Veszprémben. A japán, svéd, angol és osztrák mű­szerek vásárlásához 1,8 millió dollár hitelt kaptak a Világbank­tól. — A Tisza II öntözőrendszer NK—7 jelű öntözőfürt főcsator­nája a jövő évi szezonban már teljes hosszában szállítja az ön­tözővizet a Nagykunság keleti térségébe. — Vintrap néven takarmány­­kiegészítőt gyárt januártól a sal­gótarjáni Univer Vegyesipari Kisszövetkezet. A környéken bá­nyászott tufát nyomelemekkel és természetes zeolittal dúsítják, így a készítmény könnyen emészthető. A Vintrap külföldi értékesítésére az Univer megál­lapodást kötött egy nyugatnémet céggel. A Mirelité—Hellas elnevezés­sel hűtőipari termékeket forgal­mazó magyar—görög vegyes vál­lalatot alapított a Mirelité Kül­kereskedelmi Közös Vállalat és a görög Michailides cég. A szaloni­­ki székhelyű kereskedelmi ve­gyes vállalat január 1-től műkö­dik. — A Szegedi Postaigazgatóság három új, korszerű számítógépet helyezett üzembe tudakozójában, ahol eddig kezdetleges módszer­rel — a telefonkönyvből — tud­ták csak megkeresni a kért tele­­fonszámot. A számítógépekben 30 ezer 200 Csongrád megyei előfize­tő számát rögzítették. IDEOLÓGIAI ZŰRZAVAR _ Ugye, hogy igazam van a vegyes vállalatot illetően, tanácselnök elvtárs?! (Lehoczki István rajza) — FELVILÁGOSÍTÁS tele­fonon szerkesztőségi ügyekben munkanapokon reggel kilenctől 17 óráig a 220-4­77-es számon. — A magyar—kambodzsai gaz­dasági együttműködés keretében létesült kukoricavetőmag-nemesí­­tő állomást adtak át kedden Kam­bodzsában. Jelen volt Say Chhun miniszterelnök-helyettes és me­zőgazdasági miniszter, valamint több miniszter és miniszterhe­lyettes.­­ A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság tájékoztatása szerint, január 3-án, a decemberi havi lottó­­tárgynyere­­mény-sorsoláson 1310 nyereményt sor­solnak ki. A legértékesebb nyeremé­nyek: egy Dacia 1310 TLX, egy Tra­bant Limousin Special, egy Wartburg Special gépkocsi, valamint SABA Challenger színes tévé, Canon T—80 és Canon T—50 típusú fényképező­gépek, Gold Star mikrohullámú sütő, Comodore—64 számítógép, Samsung mikrohullámú sütő és különféle ér­tékű vásárlási utalványok.­­ Hőszigetelt sátrakból állí­tott össze segélyszállítmányt az örményországi földrengés káro­sultjainak megsegítésére a Buda- Flax Tabi Kempingcikk Leány­­vállalata, valamint a Buda-Flax Kereskedelmi Rt. A szállítmányt — amely duplafalú katonai sát­rakat tartalmaz — január első napjaiban indítják útnak kami­onnal. A segélycsomag várható­an január közepéig megérkezik Örményországba. A Traverz Általános Acélszer­kezeti Vállalat néven kezdi az új esztendőt a Kecskeméti Fémmun­kás Vállalat. Az 1963-ban nagy­­vállalati szervezetbe tömörített gyár ugyanis januártól ismét ön­álló lesz, Klubja, a Royal Nagyszálló eszpresz­­szójába hívja a nyelvgya­korlókat, angol, francia, német, stb. társalgási partnerek, minden hétfőn, szerdán és pénteken, 17—22 óráig. Korhatár nél­kül hívnak minden érdeklődőt. Belé­pés a helyszínen kapható, havi tag­ságival lehetséges. A foglalkozásokon bárki tarthat előadást. Témául java­soljuk a rádió és a televízió adásait. — HÚSZ SZÁZALÉKKAL olcsóbban kirándulhatnak a Magyar Nemzet ol­vasói a Budapest Touristtal, 1989. január 15-én, Nagykörösre. Utazás autóbusszal. Útvonal: Budapest — Cegléd — Nagykörös — Kecskemét — Budapest. Program: utazás Ceglédre! itt rövid pihenő. Nagykőrösön város­néző séta Arany Jánosra emlékezve. Szabadság tér, református templomi Szent László-templom, Kossuth-szobor, Felszabadulási emlékmű. Cifrakert Arany János Múzeum. Visszautazás Budapestre. Kecskeméten séta a bel­városban. Ebéd: Nagykőrösön. Ked­vezvényes részvételi díj: 320.— Ft f. Indulás reggel 8.00 órakor, a Roose­velt térről — visszaérkezés Budapest­re cca. 19.00 órára. A Magyar Nemzet „Honunk a hazában"* rovata január 12-én, ad ismertetést Nagykőrösről Jelentkezni lehet a Budapest Touris bármelyik irodájában.­­ Balesetveszélyes party grillsüti árusítását tiltotta meg a KERMI, a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrzi Intézet vizsgálata alapján, mely­­ 71317-es típusú, a bolgár Terma-Tut­­rakán vállalat által gyártott termé­ket minősítette balesetveszélyesnek A ME­EI állásfoglalása alapján a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző intéze a hibás party grillsütők további áru­sítását megtiltotta. Az intézet felhív­ja a forgalmazó kereskedelmi szerve­ket, hogy a balesetveszélyes termé­kek árusítását haladéktalanul szün­tessék meg. A vásárlói reklamációka a termék minőségének ellenőrzése nél­kül el kell fogadni, és a vételárat visz­­sza kell fizetni.­­ Egy hólavina alól hét óra múltat élve került ki két amerikai fiatalem­­ber, a Colorado állambeli Durangó­ban. Nem tudva a lavinaveszélyről,­­ két fiatalember túrára indult kará­csony első napján. Egy hógörgetege még sikerült elkerülniük, de a máso­dik már betemette őket. A kétmétere hó alatt többször elvesztették eszmé­letüket, de szerencséjükre meghallot­ták a kutatásukra indult emberei lépteit, és segítségért kiáltoztak,­­ két fiatalembert kihűlés és izomfagyá­s miatt kórházba kellett szállítani, de állapotuk kielégítő. — HALÁLOS BALESETEK. Szerdai kora délután, Kaba külterületén, a 4-es számú főúton, az UM 62-4 forgalmi rendszámú Moszkvics sze­mély­gépkocsi vezetője a rossz látás­viszonyokat figyelmen kívül hagyva szabálytalan előzés közben, frontáli­san összeütközött a vele szemben sza­bályosan közlekedő IFA-teherautóva. A baleset következtében, a személy­gépkocsi utasai, Sinkó Sándor 44 éve rokkantnyugdíjas, Sinkó Lászlóné 3 évesi­meós, Sinkó András 18 éves mű­szerész és Komáromi János 61 éve nyugdíjas, budapesti lakosok meghal­tak. A baleset részletes körülményei­nek vizsgálatát a Hajdú-Bihar Megye Rendőr-főkapitányság szakértők bevo­násával folytatja. — A Szahel-övezet államaiban a π ιορο gabona terem s 1x8?”",1M9r€s termésévben — tette köz­zé jelentését a Szahel-övezetben pusz­tító szárazság elleni küzdelem állam­­közi bizottsága (CILSS). A bizottság fjf_tart®zó kilenc államban összese­­i­ , hát­ó tonnás gabonatermés várnak a mostani idényben, ami töb mint 31 százalékkal­­haladja meg s előző év terméseredményeit. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalommal tudatom,, hogy férjem Gömbös Gyula hosszas szenvedés után, 50 éves ko­rában elhunyt. A református egyház szertartása szerint helyeztük örök nyugalomra. Minden külön értesítés helyett, Gömbös Gyuláné, szül. Tor­­dai Klári, Bajánsenye.­­ — Fájdalommal tudatjuk, hogy fel­sőeőri Hegedűs Gyula (Sárosd) volt érsekújvári öregdiák, 85 éves korában f. hó 17-én elhunyt. Temetéséről ké­sőbb Intézkedünk­. Felesége: Hegedűs Gyuláné Sárosd, Ha dr. med. Hegedűs Mihály Lángon (NSZK) X — Mély­­ fájdalommal tudatjuk, hogy Palócz Pál hamvait 1988. decem­ber 28-án helyeztük örök nyugalom­ra a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. X — Fájó szívvel tudatom,­ hogy nagy­néném Gerspán Gyuláné sz. Stadler Júlianna, szeretett Juci néni, 1988. de­cember 15-én, életének 89. évében csendesen elhunyt. Gyászoló rokonai és ismerősei a kiskőrösi római ka­tolikus temetőben kísérték el utolsó útjára. Dr. Bérczy Gusztáv, X . Láng Tivadar építész, 62 éves korában elhunyt. Temetése 1989. ja­nuár 9-én, fél 11-kor a Farkasréti te­metőben lesz. Gyászmise január 16- án, fél 6-kor, a Villányi úti plébánia­­templomban lesz. A gyászoló család. X . KEGYELET Temetkezési Szolgálat GM. 1085 Bp., József krt. 49, 143-811, 343-190. Temetés-hamvasztás-exhumá­­lás, komplex ügyintézése vidéken is. Sírkő és sírkőkellék készítése. X A színházak csütörtöki műsora Operahaáz: Tűzmadár — Koncert­­műsor — Le Sacre du­ Printemps (Bérletszünet, 7) — Erkel Színház: A trubadúr (Bérletszünet, 7) — Nemzeti Színház: István, a király (7) — Vár­színház: Lélekbúvár (7) — Katona Jó­zsef Színház: Übü király (7) — Ma­dách Színház: Az ördög (7) — Madách Kamara: A hattyú (7) — Vígszínház: A padlás (Somló béri.. 2. ea., 7) .— Pesti Színház: Viktor... (7) — Fővá­rosi Operettszínház: Szép primadon­na (7) — a Zsebszínházban: Love Story (fél 8) — Thália Színház: Csa­ládi ágy (7) — Thália Stúdió: Mese habbal (fél 8) — Játékszín: Máll né­ni (fél 8) — József Attila Színház: Me and my girl (7) — Mikroszkóp Színpad: Felettünk a béka (fél 8) — Vidám Színpad: Az ördög nem alszik (7) — Radnóti Miklós Színpad: And­­rássy út 60. (7) — Arany János Szín­ház — a Pataky I. Műv. Központban: Emil és a detektívek (du. 3) — a Jó­zsef A. Műv. Központban: Az ördög három aranyhajszála (du. 3) — József­városi Színház: Egerek és emberek (7) — Jurta Színház: Hirdettem az igét (7) — Állami Bábszínház — a Jó­kai téren: A csodálatos kalácsal (de. 10) — a Népköztársaság útján: Dió­­törő (du. 3) — Pesti Vigadó kamara­terem: Furcsa pár (7) — Zeneakadé­mia: A Benkó Dixieland Band hang­versenye (du. 1 és fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszkarnevál (du. 3 és 7) A televízió és a rádió műsora MTV/1­ 9.05 Teledoktor 9.15 Szünidei matiné 10.05 Pudingfejű Wilson Amerikai tévéfilm 16.30 Kelet-Afrikában 17.00 Hazai Tükör 19.05 Esti mese 15.30 Híradó 20.20 Szomszédok 21.05 Tizenkét hónap az erdőn 2030 Unokáink sem fogják­­ látni.. . 22.10 Új Faludyász 22.55 Híradó 3. MTV/1. 17.55 Magyar évszázadok 18.10 Hosszú út a dűnéken 19.25 Hírek szlovák nyelven 1930 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 20.00 Az Állami Népi Együttes műsorából 20.15 Kisfilmek a nagyvilágból 21.45 Híradó 2. 22.00 T.LK. Olasz—magyar tévéfilmsorozat SZOVJET/1. 4.30: 120 perc 6.35: Gyermekkórusok versenye (Ism.) 7.20: Nincs szükségem védelemre 9.40: Hírek 13.45: Szófia Vikoviancu énekel 14.10: Dokumen­tumfilmek 15.10: Hírek 15.15: Tizen­hat éves korig és azon túl 16.00: Zenei kincsestár 16.25: Rajzfilm 16.45: Világ­­híradó 17.00: Edmonton Oilers—Dina­mo (Riga) barátságos jégkorong­­mérkőzés 19.00: Híradó 19.40: Az át­alakítás reflektorfényében 19.50: Já­tékos szellemi vetélkedő 21.50: Világ­­híradó 22.05: Miskin sebész napjai (3. rész) 23.15: Hírek 23.20: Az Orosz Mú­zeum 23.55: Zenés történetek. SZLOVÁK/1­­ 9.00: Hercegnő aranycsillaggal 10.20: Tévésorozat (ism.) 11.20: Vetélkedő (ism.) 14.45: Holnaptól kezdve nem varázsolok (cseh film) 1e.10: Orvosi tanácsok 16.20: Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek 17.00: A nap per­cei 17.10: Orion 17.50: Honfitársak 18.20: Esti mese 18.30: Kék fény 19.30: Híradó 20.00: Egy család története 20.20: Publicisztikai magazin 21.15: Da­lok a képernyőről 21.35: Eurogól 1988 (labdarúgó-összefoglaló az EB-ről) 22.25: Koncert. SZLOVÁK/*. 16.10: A gyerekek és az alkoho­lizmus 16.30: Kiküldött munkatársaink jelentik 16.50: A nyelvünkről 17.20: A 80-as évek fiatalsága 17.45: Békák és halak 19.00: Torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: portréfilm 20.20: Jóslat (tévéjáték) 21.30: Híradó 22.00: Világhíradó 22.15: Kis vonatrablás (jugoszláv zenés film) KOSSUTH 8.20: Mi lesz az érzelmekkel? 8.30: Victor Máté szerzeményeiből 9.00: Klasszikus operettekből 9.30: Merre tart Litvánia? 10.05: Századunk zené­jéről 10.35: Labirintus 10.50: Bura Ko­vács Andor népi zenekara játszik, Rezsnák Miklós nótákat énekel 11.05: Járdányi Pál: Vörösmarty-szimfónia 11.38: Glemba 12.45: Válaszolunk hall­gatóinknak 13.00: Klasszikusok dél­­időben 14.10: Tibeti dalok 14.25: Zenei tükör 15.00: Szóról szóra 16.05: Mese­bolt 16.18: „Én bús verseimet tedd az kebeledbe". A régi magyar iroda­lomról 16.58: Prokofjev: Péter és a farkas 17.30: Népdalok 18.00: Kritiku­sok fóruma 18.30: Esti magazin 19.15: Lottósorsolás 19.23: Első kézből — ’80- ról 22.00: Hírvilág 22.30: Diszkotéka 23.30: Pablo Casals gordonkázik, Otto Schulhof és Nyikolaj Mednyikov zon­gorázik PETŐFI 8.05: Öt penny. Részlet a zenés já­tékból. 8.20: A Szabó család (Ism.) 9.05: Napközben 12.10: Fúvóstáncok 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből 13.05:­ Nosz­talgiahullám 14.00: Iránytű 15.10: Ope­raslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Találkozás a stúdióban 17.05: „Fe­­csegő-recsegő" 17.30: Táskarádió 18.30: Slágerlista 19.05: Nóta kedvelőknek 20.05: A Poptarisznya dalaiból 21.05: Kattogó Kabaré 22.05: A francia san­zon ismeretlen arcai 22.51: Hausmann fúvósműveiből 23.10: A Cure együt­tes összes nagylemeze 24.00: Virágéne-Irpi­ BARTÓK 9.08: Zenekari muzsika 9.59: Purcell: A tündérkirálynő 12.15: Zengjen a muzsika! 12.45: Weiner: V. diverti­mento 13.05: Színészvizsga — *88. 14.00: A kamarazene kedvelőinek 15.10: Pop­hullám 16.00: Zenekari muzsika 17.00: Nyíraskék 17.30: Rádióhangversenyek­ről 18.00: Donizetti operáiból 18.30: Ro­mán nyelvű nemzetiségi műsor Sze­gedről 19.05: Tűnődés a tünetekről 19.35: Klasszikus kórusmuzsika 20.00: Bemutatjuk új felvételeinket 20.22: Operaest 21.10: A Lausanne-i Kamara­­zenekar hangversenye 22.24: Napjaink zenéje 23.00: Fiatalok stúdiója v Szócitrom Hallom a rádióból, hogy „biz­tosítani” kell a hivatal „működ­tetését”.· A tévében arról szól a panasz, hogy a­­mái család mű­ködtetéséhez nincsenek meg a kellő feltételek. Újságolvasóként úgyszintén lépten-nyomon „mű­ködtetési gyönyörűségekbe” bot­lom. Ha kies hazánk „működte­tése” menne oly ragyogóan, mint ahogyan ez az egyébként jámbor szó­csinált elragadó divatkarriert, aligha itt tartanánk. Úgy látszik, nálunk sok minden döcög ugyan, ám a Nemzeti Szó- és Farmer­koptató Kft. kifogástalanul dol­gozik (illetve működtettetik). Nem csoda, hogy mind farmerban, mind szövegben a koptatott a menő. Ha rajtam állna, így év vége felé megszavaztatnám a hazai NB I-es válogatott nyaka­­tekerőket, mely kifejezésnek íté­­lik az 1988-as Szócitrom-díjat. Az idei szavazás végeredményé­ben, gondolom, önök is teljesen biztosak. Hacsak a fantáziájuk működtetésében nincs valami bi­bi. .. (­prémi) — A Sajtószakszervezet nyílt napon tájékoztatja a szakmai és a szakmán kívüli résztvevőket az önállóvá vált szakszervezet szán­dékairól. A nyílt­ napot 1989. feb­ruár hóban tartják meg. A Sajtó­szakszervezet kongresszusát má­jusra tűzték ki. — A Piarista Diákszövetség ideig­lenes vezetőségeként működő szerve­zőbizottsága megtartotta első ülését. Az alakuló közgyűlést 1989. első ne­gyedében tartják meg. A diákszövet­ség fővédnökévé a Magyar Piarista Rendtartomány főnökét, dr. Jeleníts Istvánt választották meg.­­ Ma este, 30-án, és 31-én, az ope­raházi balettesten Altenaj Asszilmu­­ratova és Farfek Ruzsmatov, a lenin­­grádi Kirov Opera- és Balettszínház vezető táncművészei lépnek fel.­­ Ma este, az Erkel Színházban két vendég­zűvész mutatkozik be A trubadúrban. Azucenát Lívia Budai- Batky, Manricót pedig Miroslav Svej­­da, a Prágai Nemzeti Színház tenoris­­tája énekli. ENYHE IDŐ ÉS FAGYOS KÖDFOLM Továbbra is enyhe levegő áramlik fölénk, az áramlás gyen­gül, ezért imár nem lesz erős a szél. Eléggé száraz is a levegő, ezért nem várható komoly felhő­södés. Csupán kisebb felhők ke­letkeznek, melyek kissé megza­varják a napsütést.­­Ez alól ki­vétel a délnyugati és északkeleti országrész, ahol reggelre jelentős területet borít be­ a köd, és az napközben sem mindenhol szű­nik meg. Ha fölszáll, akkor vé­kony felhő lesz belőle, amitől bo­rult marad az ég. Csupán ködszi­­tálás várható, eső nem. A hőmér­sékletben jelentős különbség adódik az országon belül. A köd­ben nem sokat emelkedik a hő­mérséklet, 0 fok körül lesz egész nap. Ahol viszont kisüt a nap, ott 5, 10 fokot is eléri, hasonlóan, mint szerdán. Tavaszias időre le­het számítani az ország nagy ré­szén. A Duna vízállása csütörtökön Budapestnél 463 cm és 4 fok volt. Európai városok várható leg­magasabb hőmérséklete: Athén II, Belgrád 10, Berlin 9, Bécs 8, Budapest 8, Bukarest 6, Kijev 5,­­Leningrád —6, London 11, Madrid 13, Moszkva —9, München 8, Párizs 12, Prága 8, Róma 13, Szófia 8, Varsó 10 fok. Csütörtök, 1988. december 29. Látogatási tilalom a fővárosi kórházakban Decemberben ötvenezren betegedtek meg influenzában (MTI) Tovább terjed az influenzajárvány a fővárosban. A fővárosi i­nfluenzabizottság szerdán tartott ülésén megállapí­totta, hogy szinte mindegyik ke­rületben növekedett az influenzás megbetegedések száma. Decem­ber 19. és 26. között csaknem 25 ezer ötszázan betegedtek meg influenzában, még egyszer any­­nyian, mint az ezt megelőző hé­ten. Így december 5-e óta össze­sen mintegy 50 ezer lakos fertő­ződött influenzavírussal. Az influenzás megbetegedések szá­ma várhatóan tovább növekszik. Ezért az influenzabizottság úgy döntött, hogy december 29-től meghatározatlan ideig nem láto­gathatók a fővárosi gyermekkór­házak, valamint a kórházak új­szülött-, csecsemő- és gyermek­­osztályai. A betegek, a csecsemők és az állapotos nők védelmében Békés megyében a Köjál látogatási ti­lalmat rendelt el a kórházakban, valamint a­ fekvőbeteg szociális otthonokban. Az influenzajár­vány miatt szerdától látogatási tilalmat rendeltek el Szabolcs- Szatmár­ megye kórházaiban, egészségügyi és szociális intéz­ményeiben is. Emlékoszlop a bábolnai csatatéren (MTI) A Bábolnai Mezőgazda­­sági Kombinátban szerdán meg­emlékeztek a szabadságharc ide­jén, 140 esztendővel ezelőtt, 1848. december 28-án Bábolna és Nagy­­igmánd között lezajlott csatáról. Az ünnepség résztvevői ezután felkeresték az egykori csata szín­helyét, ahol Váncsa Jenő mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter méltató szavai után lelep­lezték a kombinát által állíttatott, fekete márványból készült emlék­oszlopot. Csak egy gázpalackot vitt el a gyilkos Három napig feküdt holtan az idős asszony Karácsony este 7 órakor egy szomszéd bejelentette a rendőr­ségen, hogy Budaörsön, a Rába köz 3. szám alatt levő családi ház­ban holtan találta Sági Józsefné 58 éves nyugdíjast. Az asszony könyvkötőként dolgozott az egyik nyomdában, s az utóbbi években a nyugdíját azzal, egészítette ki, hogy bedolgozást vállalt és a szo­­ba-konyhás ház egyik helyiségét kiadta. A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság „forró nyomos” brigádja még aznap kiszállt a helyszín­re. A feldúlt lakás, a földön feke­­vő áldozat, a fojtogatási nyomok és az idős asszony fejsérülései nem hagytak kétséget afelől, hogy súlyos bűncselekmény tör­tént. A konyhában elrejtve meg­találták az asszony több arany ékszerét, betétkönyveit és kész­pénzét, mintegy százezer forint értékben. December 25-én folytatódott az adatgyűjtés. Felkutatták és kihall­gatták az idős asszony szomszé­dait,­­albérlőit. Kiderült, hogy az áldozat rendkívül s zárkózottan, magányosan élt és takarékos em­ber hírében állt. A ház az egyik sikátorszerű, félreeső utcában volt, amelyet gépkocsival csak igen nehezen lehet megközelíteni. Feltételezték, hogy a gyilkos igen jól ismerhette a helyszínt. Az elsődleges orvosszakértői megállapítások szerint az asszony halálát fulladás okozta, de egy nehéz fémtárggyal több ütést mértek a koponyájára. December 27-én , hajnalban a nyomozás váratlan, kedvelő for­dulatot vett. Az egyik helybéli la­kos bejelentése alapján a gyanú ifj. Hajnal István 24 éves kőmű­vesre terelődött. A büntetlen előéletű fiatalember a budaörsi kocsmák közismert alakja volt. Személyét különösen az tette gyanússá a rendőrség előtt, hogy egyik bejelentett lakása közvet­lenül az áldozat szomszédságá­ban volt. Az átlagosnál valamivel maga­sabb termetű, szőkésbarna hajú férfit még kedden este őrizetbe vették, emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt. Ifj. Hajnal rögtön beismerte: ő ölte meg Sági Józsefnét. A lakásból mind­össze egy körülbelül 2000 forint értékű gázpalackot vitt el, ame­lyet eladott. — Pénzt akartam kölcsönkér­ni. Ságiné azonban megtagadta. Indulatba jöttem és veszekedés közben leütöttem egy villáskulcs­csal, majd végeztem vele — vé­dekezett a gyilkos. A halálos végű szóváltásra, de­cember 21-én, szerdán este került sor. Délután a szomszédok még láttá­k Ságinét. Kiderült, hogy ifj. Hajnal a bűntett utáni napokban még­ kétszer visszament a meg­gyilkolt asszony lakásába. Miért tért vissza a tettes a hely­színre? Miért teszi korábbi idő­pontra a nyugdíjas meggyilkolá­sát? Ezekre a kérdésekre a további nyomozás ad majd választ. (kisballa) Vádemelés a debreceni ruhagyári ügyben? A múlt év nyarán országos visszhangot váltott ki a Debreceni Ruhagyárban történt eset. Az APEH Hajdú-Bihari Igazgatósá­ga végzett a vállalatnál pénzügyi ellenőrzést, amelynek nyomán megállapították: súlyos visszaélé­seket követtek el a szocialista ex­porttámogatások elszámolásánál. A vállalat vezetői fellebbeztek, de a vizsgálat megállapításait a Pénzügyminisztérium illetékes szakemberei (lényegtelen módo­sításokkal) másodfokon is jóvá­hagyták. Akkoriban a Magyar Nemzet is beszámolt az adócsalás gyanú­járól, az ügy hátteréről. Az APEH átadta az iratokat a gazdasági rendészetnek, amely hosszas vizs­gálatba kezdett. A pénzügyi szak­értők „háborúja” után — mint erről a Hajdú-Bihari Napló ka­rácsonyi száma hírt aett — most újabb szakaszba érhet a ruha­gyári ügy. Vádirat készült, amely Csibi Pál vezérigazgató, mint el­sőrendű és Kedves Ede főkönyve­lő, mint másodrendű vádlott el­marasztalását indítványozza. A vád lényege: 1985-ben és 1986- ban a vállalatnál a valóságosnál többnek mutatták ki a rubelelszá­molású export költségeit, ezáltal az indokoltnál 89 millió forinttal nagyobb, úgynevezett termelés­korszerűsítési támogatást vettek igénybe. Ez befolyásolta a válla­lati ereményt, valamint az éves prémiumokat: Csibi Pál 180 ezer, Kedves Ede 101 ezer forintot vett fel jogtalanul, írja a megyei új­ság a vádirat alapján. (görömbölyi) gyújtogató ügyében Vádirat a csengelei (MTI) A Csongrád Megyei Fő­ügyészség szerdán vádiratot nyújtott be a Csongrád Megyei Bírósághoz a különös kegyetlen­séggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűn­­cselekmények miatt Ladányi Já­nos és társai ellen indított bűn­perben. Mint arról annak idején hírt adtunk, ez év augusztus 15-én hajnalban a­­ Csongrád megyei Csengélén Hajagos Tóth Imre 43 éves kiskunfélegyházi lakos és fia, a 16 éves Hajagos Tóth Lász­ló, valamint a 27 éves Ladányi János csongrádi lakos, benzin­nel teli kannákat dobált be a 129-es számú tanya ablakán és bejárati ajtaján, majd égő kanó­­cú flakonokat dobott a kannák után A tanyaépületből, ahol 11 személy tartózkodott, a gyorsan terjedő tűz miatt csupán két sze­mély tudott épségben kimenekül­ni az ablakon. Hajagos Tóth Im­re a súlyos égési sérülést szen­vedett Csányi Lajos Csabánét, volt élettársát a gépkocsijához vitte, elhajtott vele, s a gépkocsi­ban Csányinét, majd önmagát is főbe lőtte. A felgyújtott tanyán a tűz kö­vetkeztében két ember vesztette életét, további öt személy a szak­szerű orvosi ellátás ellenére a szegedi klinikákon halt bele sé­rüléseibe. A sérültek közül csak a 13 éves Csányi Bernadett van életben, aki még­ jelenleg is gyógykezelés alatt áll. Ladányi Jánoson, mint első­rendű, és a fiatalkorú Hajagos Tóth Lászlón, mint másodrendű vádlotton kívül harmadikként Legéndi István ellen azért emel­tek vádat, mert engedély nélkül tartott pisztolyt és lőszert adott el Hajágos Tóth Imrének. A tárgyalás várhatóan január közepén kezdődik a Csongrád Megyei Bíróságon. ­ A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat kéri a lakosságot. Hogy az ünnepek után feleslegessé vált fenyő­fákat tegyék a szeméttároló edények mellé, azok folyamatos elszállításáról a vállalat gondoskodik.

Next