Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
nese, mint az egyes politikusok eltérő egyéni becsvágyának. A különféle érdekeltségek azonban igencsak torzítottan tükröződhetnek a konszenzuséin által szinte megbénított politikai intézményekben, legtöbbször személyes torzsalkodásokban merülnek ki, hiszen végső soron mindenkit ugyanaz a kompromiszszumos program kötelez. Mégis látnivaló, hogy a szerb Milosevics és a horvát JKSZ-elnök, Suvar között feszülő ellentét két egymásnak ellentmondó koncepció küzdelmét takarja. A baj csak az, aligha kiismerhető: ki, milyen platformhoz toboroz szövetségeseket. Koszovó ebben is vízválasztó lehet. (v. 1.) „Idilli kép-Román felszólalás a genfi ülésen Genfből jelenti a Reuter. Heves kirohanást intézett Magyarország ellen és Idilli képet festett a romániai állapotokról kedden Románia küldötte az ENSZ emberi jogok bizottságának genfi ülésén. Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár hétfői felszólalására válaszolva Gheorghe Dolga nagykövet „irredenta célok követésével" vádolta Magyarországot, amely — szerinte — a Habsburg-birodalom idejére visszanyúló régi politikát követve „viszályt igyekszik szítani a népek között” és megpróbálja elterelni a magyar nép figyelmét a súlyos és bonyolult belső problémákról. „A romániai valóság eltorzítása, rágalmak és valótlanságok terjesztése helyett Magyarország küldöttének inkább a magyarországi román kisebbség megsemmisítésére irányuló politikával, a magyar reakciós körök románellenes cselekedeteivel kellett volna foglalkoznia” — jelentette ki a nagykövet. Ezzel szemben Romániában a gazdasági és a politikai irányítás „mélységesen demokratikus alapokon nyugszik" és az állampolgárok teljesen egyenlő jogokat élveznek, nemzetisége miatt senkit sem különböztetnek meg hátrányosan — mondotta Gheorghe Dolga, majd azt bizonygatta, hogy országa kész a párbeszédre és az együttműködésre minden jóhiszemű partnerrel, de „mint eddig, ezután sem tűr el belügyeibe való beavatkozást senkitől”.■ Az AFP francia hírügynökség szerint az emberi jogi bizottságban az a benyomás alakult ki, hogy Románia mindinkább elszigetelődik a nemzetközi fórumon. Bár a Szovjetunió még nem foglalt állást két szövetségesének példa nélkül álló nyilvános vitájában — írta az AFP —, hírek terjedtek el arról, hogy Bulgária is csatlakozni kíván a svéd kezdeményezéshez, amely különmegbízott kinevezését szorgalmazza a romániai jogsértések kivizsgálására. Párizsból jelenti az MTI. A belga felhívást követve Franciaországban is létrejött,egy társadalmi mozgalom a megsemmisítéssel fenyegetett romániai falvak védelmében. A „Romániai Falvak — Franciaország” nevű szervezet 2100 olyan romániai falunak keres francia falvakat védnökként, amelyeket felszámolásra ítélt a területrendezési program. A hadsereg ismételt bevetését, helyezte kilátásba Jaruzelski Radowski „sajnálkozását" fejezte ki Brovikov nagykövetnél a szovjetellenes diák incidensek miatt Varsóból jelenti az AFP. Lengyelország szövetségi hovatartozása, a szocialista országokhoz, a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolatai, a szovjet és a lengyel hadsereg közötti fegyverbarátság — mindezek a történelem által igazolt értékek, amelyek ma mélyebb tartalmat nyernek, és amelyeket a továbbiakban is védelmezni kell — jelentette ki Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, az államtanács elnökehétfőn Bydgoszczban, a tengermelléki katonai körzet pártértekezletén. Wojciech Jaruzelski beszédében kilátásba helyezte, hogy a hadsereget ismét bevethetik Lengyelországban az ellenzék ellen, ha ez utóbbi meg akarná dönteni a rendszert. Bár Jaruzelski hozzátette, hogy most nem lát ilyen veszélyt, azért a nyugati hírügynökségek megállapítják, hogy beszédének hangneme kemény volt Az államfő maga emelte ki, hogy jelentőséget kell tulajdonítani figyelmeztető kijelentése időzítésének és helyszínének. Jaruzelski ugyanis azokat a katonatiszteket igyekezett megnyugtatni, akik aggódnak, hogy a kormányzat és a Szolidaritás most folyó tárgyalásai letéríthetik a pártot a szocialista útról. Másfelől a nyugati hírügynökségek figyelmeztetőkijelentéseit összefüggésbe hozzák az egyetemi ifjúság radikalizálódásával is. Jerzy Urban kormányszóvivő hétfőn felszólította a kerekasztalmegbeszélések valamennyi résztvevőjét, hogy ítéljék el a legutóbbi krakkói és varsói utcai megmozdulásokat. A kormányszóvivő külön elítélte azoknak a fiataloknak szovjetellenes cselekedeteit, akik múlt csütörtökön Krakkó belvárosában egy utcai tüntetésen meggyalázták a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékművét, gúnyt űztek Lenin és Gorbacsov nevéből és a szovjet zászlóból. (A PAP hírügynökség jelentése szerint Rakowski miniszterelnök az incidens kapcsán „sajnálkozását" fejezte ki Vlagyimir Brovikov szovjet nagykövetnél.) Prágai vita a Szovjetszkaja Rosszija Csehszlovákiáról közölt cikkéről Prágából jelenti az MTI. Vita alakult ki Csehszlovákiában egy cikk körül, amelyet a Szovjetszkaja Rosszija című moszkvai napilap közölt Csehszlovákiáról. A szovjet lap „Tükröződés a tó felszínén” címmel publikálta az APN szovjet sajtóügynökség kommentátorának írását, aki rövid csehszlovákiai tartózkodása után számolt be ottani benyomásairól. Prágában figyelemre méltónak tartják, hogy a cikket a Rudé Právo is ismertette. Eszerint az APN újságírója, E. Rjabcev egyebek között azt írta, hogy az öt szocialista ország csapatainak bevonulása Csehszlovákiába 1968- ban „nem váltott ki egyértelmű reakciót”. A szovjet újságíró szerint Csehszlovákiában ezt követően egyfajta politikai közömbösség alakult ki. A szerző azt írta, a csehszlovák közélet „a nyugodt tó felszínére emlékeztetett, nem tükrözte azt, ami a mélyben zajlott”. Utalt arra, hogy rendkívüli az érdeklődés a szovjetunióbeli átalakítás iránt, ugyanakkor a párttagok egy része és azok, akik emlékeznek az 1945-ös és 1948-as eseményekre, értetlenül figyelik a Szovjetunió történelmével, az SZKP tevékenységével, volt vezetőivel kapcsolatos szovjet bírálathullámot. Az APN kommentátora annak a véleményének adott hangot, hogy a CSKP pártmunkásai önkritikusan értékelik tevékenységüket, elismerik, hogy lebecsülték az ellenzék tevékenységét, nem igyekeztek mélyre hatolni a problémák lényegének. A prágai fiatalok nyilvános vitaklubján, február 21-én az egyik résztvevő rákérdezett a szovjet cikkre, szóvátéve, hogy azt eredeti formájában nem ismertették Csehszlovákiában és célzott arra, hogy nem tartja megfelelőnek a tájékoztatást a szovjetunióbeli eseményekről. A prágai szovjet nagykövetség je-jelenlevő tanácsosa azt válaszolta, az APN kommentátorát bírálták az SZKP Központi Bizottságában, és a diplomata egyet nem értését hangoztatta az írással. Egy héttel később, február 28- án a Rudé Právo olvasói levelekre válaszolva azt írta, többen is megkérdezték a laptól, hogyan kell értelmezni a szovjet újságíró egyes kijelentéseit. A CSKP lapja utalt arra, hogy a cikk szerzője maga is elismerte, rövid csehszlovákiai tartózkodása nem jogosítja fel a látottak és hallottak elég mély elemzésére. A Rudé Právo hangsúlyozta, hogy a cikk a Szovjetszkaja Rosszijának abban a rovatában jelent meg, amely ellentétes véleményeket is közöl a szovjetunióbeli és a külföldi eseményekről, s a Rudé Právo is hasonló rovatában ismertette az írást. A CSKP lapja olvasóinak arra a kérdésre válaszolva, lehet-e hivatalos állásfoglalásnak tekinteni a szovjet újságíró egyes megállapításait, egyértelmű nemmel válaszolt és idézte a szovjet követség tanácsos kijelentését a prágai ifjúsági vitafórumon: „a cikk a Szovjetszkaja Rosszijában nem volt helyes, Csehszlovákia ügyeibe való beavatkozásnak is tarthatnák. Az újságíró egyheti csehszlovákiai tartózkodás után nem ismerhette meg a helyzetet, véleménye semmi esetre sem azonos a szovjet központi szervek álláspontjával.” (Budapest, MTI) Kovács László külügyminiszter-helyettes február 27-én és 28-án látogatást tett Cipruson. A látogatás során fogadta Georgiosz Vasziliu köztársasági elnök és Georgiosz Jakovu külügyminiszter. Magyar Nemzet „Reális megbeszélés" a peresztrojkáról Gorbacsov és Occhello moszkvai eszmecseréi Moszkvából jelenti az MTI. Az ΘΚΡ kedvezőnek minősíti a szocialista országokban végbemenő, változásokat, s különösen nagyra értékeli a magyarországi többpártrendszer deklarálását, valamint az 1956-os események értékelésében történt módosulást — fejtette ki az MTI tudósítójának kérdésére keddi moszkvai sajtóértekezletén Achille Occhetto. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára mindezt Mihail Gorbacsovval folytatott keddi eszmecseréjén is hangoztatta. A megbeszélésen, amelyen véleményt cseréltek a kelet-európai szocialista országokban végbemenő folyamatokról, szó volt a romániai és csehszlovákiai helyzetről is. Ezzel összefüggésben Occhetto annak a véleményének adott hangot, hogy e két országban nem valósulnak meg maradéktalanul a helsinki záródokumentum ajánlásai. Tájékoztatást adott Alexander Dubcekkel folytatott közelmúltbeli római megbeszéléseiről is, amit — mint mondotta — Mihail Gorbacsov érdeklődéssel fogadott. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára, aki hétfőn érkezett rövid munkalátogatásra Moszkvába, kedden bő ötórás, általa nyíltnak és tartalmasnak nevezett eszmecserét folytatott Mihail Gorbacsoval. Az olasz politikus a találkozó után válaszolt az újságírók kérdéseire. Mint Occhetto elmondta, a kötetlen légkörű eszmecserén „reális megbeszélést” folytattak a peresztrojkáról és az ΘΚΡ új politikájáról, érintve az olasz párt közelgő kongresszusára készülő dokumentumok tartalmát is. Kérdésre válaszolva megjegyezte: moszkvai látogatásának időpontja és az ΘΚΡ kongreszszusa között nincs semmiféle öszszefüggés, a véletlen műve, mindkettőjük számára most kínálkozott idő és lehetőség az eszmecserére. A két főtitkár találkozóján szó volt a munkásmozgalmon belüli viszonyokról, s ennek kapcsán Occhetto úgy vélekedett, hogy „dialektikus kapcsolatokra” kell törekedni az európai szocialista és szociáldemokrata pártokkal, ami azonban nem jelent teljes nézetazonosságot is. Kérdésre válaszolva elmondta: a demokratikus centralizmus elve nem került szóba a találkozón, s ez szorosan összefügg a két párt közötti kapcsolatok jellegével, amelyek semmiképpen nem érintik a pártok belső felépítését. Moszkvai tudósítónk telne Március közepén lesz az SSZKP mezőgazdasági pártplénuma Moszkva, február 28. Március 15—16-án ül össze az SZKP agrárpolitikai kérdésekkel foglalkozó plénuma. Alekszander Nyikonov akadémikus, a Szovjet Mezőgazdasági Akadémia elnöke szocialista tudósítókkal beszélgetve kifejtette, hogy a radikális reformokkal foglalkozó pártfórumon éles viták várhatók a falu helyzetéről és fejlődései távlatairól. A lényegi változások irányait úgy fogalta öszsze, hogy a mezőgazdaságban végképp le kell mondani az utasításos irányítási rendszerről, át kell térni a pluralista gazdálkodói formákra, meggyorsítani a bérleti rendszerek elterjedését. Nyikonov szerint a jövőben a Goszagroprom, ez a — már a peresztrojka idején létrehozott — mezőgazdasági csúcsszerv nem marad fenn a jelenlegi formájában, helyébe olyan szervlép majd, amelyik nem foglalkozik operatív feladatokkal (felvásárlás, stb.) a stratégiai kérdésekre (mint például az árképzés) összpontosít majd. ■ Az akadémikus elmondta, hogy a jövőben még jobban növelni kívánják a háztáji szerepét az élelmiszer-ellátáson belül, feloldva minden eddigi korlátozást. Elismerte, hogy a Baltikumban és a Szovjetunió nyugati területein hagyományai vannak az egyéni gazdálkodásnak, s ott ezeket a sajátosságokat figyelembe kell venni. Ugyanakkor hozzátette, hogy Oroszország középső részein nincsenek meg a szükséges tapasztalatok. Arra is ráirányította a figyelmet, hogy amíg nincs meg a termelési eszközök szabad piaca, addig az egyéni gazdálkodók nagyon nehezen tudják beszerezni a szükséges eszközöket. Valószínűnek tartotta, hogy az állami gazdaságok is áttérnek a szövetkezeti formára, mivel bebizonyosodott: ezek tíz-tizenöt százalékkal magasabb hatásfokkal dolgoznak. Nincs modern agrárelmélet, mutatott rá Nyikonov, csak Leninés Csajanov-idézetekre való hivatkozás. (Nyikolaj Csajanov agrárközgazdász, 1937-ben a sztálini repressziónak esett áldozatául.) Az akadémikus úgy vélte, hogy az új, elfogadásra kerülő élelmiszerprogram alapvető mutatóit 1995-re lehet teljesíteni. Lambert Gábor Gromov cáfolja Szaharov kijelentéseit Moszkvából Jelenti az MTI. Koholmánynak nevezte Borisz Gromov altábornagy Andrej Szaharov akadémikusnak azt a kijelentését, hogy Afganisztánban a háború éveiben voltak olyan esetek, amikor a fegyveres afgán ellenzék által bekerített szovjet katonákat szovjet helikopterekről lőtték, hogy inkább meghaljanak, semmint fogságba essenek. Andrej Szaharov akadémikus a napokban a kanadai rádiónak adott ilyen értelmű nyilatkozatot. Szaharov vádjáról a Krasznaja Zvezda című lap munkatársa Borisz Gromov altábornagyot kérdezte, aki a csapatkivonásig az Afganisztánban harcoló szovjet csapatok főparancsnoka volt. — Teljesen értetlenül állok e nyilatkozat előtt — mondta Gromov a szovjet honvédelmi minisztérium lapjának adott nyilatkozatában. Élesen bírálta az akadémikust, amiért híresztelések alapján a nyilvánosság elé állt ilyen rettenetes váddal. — A leghatározottabban kijelentem — mondta —,hogy nem történtek ilyen szörnyűségek Afganisztánban. — Előfordulhatott-e, hogy az ellenségnek szánt lövedékek szovjet katonákat találtak el és ez adott alapot a híreszteléseknek? — kérdezte a Krasznaja Zvezda munkatársa. Ezt az eshetőséget Gromov nem zárta ki. — A háború rendkívüli körülményei között sok váratlan esemény történik — mondta válaszában. Washington még az idén állandósíthatja a legnagyobb kedvezményt hazánknak Washingtonból jelenti az MTI. Jó esély van arra, hogy az Egyesült Államok még az idén állandósítja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Magyarországnak, egyúttal megadja a kormánygaranciákat a magyarországi amerikai tőkeberuházásokhoz. Erről beszélt az MTI washingtoni tudósítójának adott nyilatkozatában Charles Vanik. A szocialista országok közül Lengyelország mellett Kína és — 1978-ban — hazánk megkapta a legnagyobb kedvezményt, ám esetünkben azt évente hosszabbítani kell. Ez mind a magyar, mind az amerikai üzleti körök szerint gátolja a hosszú távú gazdasági kapcsolatok építését. Charles Vanik, hajdan az elzárkózás kezdeményezője, most maga szorgalmazza a korlátozások feloldását. Véleménye szerint 1988, mint választási év, nem volt szerencsés a magyar igények felvetésére, ezért utasította el a törvényhozás azt a javaslatot is, hogy terjesszék ki Magyarországra a beruházások amerikai állami garantálását. — 1989-ben sokkal nyugodtabb a légkör, így jó remény van mindkét kérdés rendezésére — hangoztatta. — Így van ez annál is inkább, mivel Magyarország kivándorlási politikájában nincs kifogásolni való, ebben a törvényhozás mindkét pártja egyetért." Charles Varrik véleménye szerint — rendhagyó módon — egy fejlemény késleltetheti a magyar igények teljesítését: ha a washingtoni kormány és a törvényhozás elsőként a Szovjetunióval folytatott kereskedelem normalizálását tűzi napirendre. Vanki tapasztalata szerint a hangadó amerikai zsidó szervezetekben immár többség alakul ki a Szovjetunióval szembeni korlátozások feloldása mellett, hiszen az 1987-es 8000-el szemben tavaly 20 000 zsidó vándorolt ki, s az idén legalább 50 000-et várnak. Amennyiben a Szovjetunióban — amint ígérték — hamarosan törvénybe is iktatják az új kivándorlási gyakorlatot, várható, hogy a Bush-kormány a kérdésben kezdeményezni fog és a kongresszusban támogatásra fog találni — hangsúlyozta Vanik. A tervek szerint a Szovjetunió először 18 hónapra kapná meg a legnagyobb kedvezményt — mondotta, majd évenkénti hosszabbításra kerülne sor, mint történik az jelenleg Magyarország esetében. Szerda, 1989. március 1. Örökösök Daniel Ortega, nicaraguai elnök a minap az amerikai Time magazinnak nyilatkozva jegyezte meg, hogy a sandinisták szeme előtt nem valamiféle kelet-európai vagy kubai típusú szocializmus képe lebeg, hanem a skandináv példa. Az újság amolyan szenzációként, feltűnően kiugratta Ortegának ezt az eszmefuttatását, s a fejtegetés tényleg izgalmas. Nem sokkal később Rómából érkezett a hír: mind a szocialisták, mind a kommunisták, és ez utóbbin van a hangsúly, egyetértenek abban, napirendre került az 1921-es livornói pártszakadás meghaladása, méghozzá elsősorban a közös eszmei-elvi platform, a reformizmus talaján. Békejobb kétségtelenül az úgynevezett „létező” szocializmus vonzerejének teljes megsemmisüléséről tanúskodik, mindkét fenti állásfoglalás, ezen túl azonban az olasz szocialisták és kommunisták egymásnak nyújtott békejobbja olyan megosztottság formális megszűntét vetíti előre az európai munkásmozgalomban, amely a maga idején egyik gerjesztőjévé vált földrészünk jaltai kettéhasításának, és főleg az azt követően kibontakozó hidegháborúnak is. De vajon miként éli meg a kommunista mozgalom, különösen azokban az országokban, ahol kormányzati felelősségét immár több mint negyven esztendő koptatja, a nagy kiegyezés ezen kérlelhetetlen korparancsát? Mert korántsem könnyű szembesülni a valósággal. Egynémely fertályán Kelet-Európának, már a hivatalos politika is ezen igyekszik egy megcsontosodott ideológia és az annak szellemében kiépített-kiépült társadalmi struktúra összes nyűgétől gyötörve, míg másutt megingathatatlanul kitartanak a monolitikus berendezkedés mellett, bizonyítva látván annak felsőbbrendűségét. Szándékkal nem sztálinista modellről beszélünk, hiszen e leegyszerűsítő jelző elaggottságát nap mint nap igazolni látszanak a történelemtudomány újabb meg újabb tényei. Másrészt a klasszikus munkásmozgalom nagy skizmáját felemlegetvén, óhatatlanul a szociálreformizmus és a bolsevizmus viszonyának a problémájába ütközünk. Immár szovjet történészek is megpedzik, hogy vajon mennyiben volt Sztálin megteremtője és milyen mértékben terméke a nevével az egybeforrt rendszernek. Ám oda, ahová mondjuk a jugoszláv kommunisták, még nem jutottak el az első nyilvánosság legbátrabbjai sem, hogy tudniillik felvessék: a sztálinistának titulált társadalmi modell születésének és jellegének magyarázatát a bolsevizmus eredeti elveiben, a szervezeti egység szigorú mindenhatóságában (demokratikus centralizmus) is kell keresni. A bolsevizmusban mélyen gyökerező tekintélyelvi szektásságot, persze, lehetetlen megérteni az oroszországi forradalmi áramlat messianisztikus, anarchista, amolyan dosztojevszkiji hagyományai és a néplélek patriarchális vonásai, a „rossz munkássá lett muzsik” pszichológiája nélkül. Megváltáshit Bármennyire rejlettek is irracionális jegyek a bolsevizmus természetében, mégsem valószínűsíthető tökéletes nyugalommal, hogy a sztálini berendezkedés törvényszerű és végzetes következménye volt a bolsevizmusnak. Ugyanakkor rendkívül nehéz megvonni a határt, hiszen mint a Pravda egyik elméleti írásában megállapítja, „Lenin nem riadt vissza attól a lehetőségtől, hogy a forradalmi osztály diktatúrája egyes személyek diktatúráján keresztül fejeződhet ki.” Tisztában volt a hatalmas kockázattal, és ezt ékesen igazolja az utolsó leveledből sugárzó pesszimizmus is, ami azzal járt, hogy egy szűk élcsapatra hárult a politikai döntéshozatal akkor, amikor „ösztönös kispolgári erők” óriási nyomást gyakoroltak a vezető elitre. Borgyugov és Kozlov, az SZKP KB mellett működő marxizmus— leninizmus intézet munkatársai meggyőző érveléssel állítják, hogy „a balos türelmetlenség, a minden gondot egy csapásra megoldani akarás... a tömegből nőtt ki", de ehhez hozzáfűzhető: általában véve Sztálin gondolkodása és szocializmusfelfogása tipikusan jellemző volt a korabeli marxistákra, amint Lenin nemzedékének világforradalomba vetett megváltáshite, már-már utópista meggyőződése ugyancsak egyformán sajátja volt a szociáldemokrata baloldal jeleseinek. Talán éppen ez bizonyult vízválasztónak a munkásmozgalom két egyre világosabban elkülönülő szárnya közt, vagy még inkább az, hogy a szociálreformisták nem vállalták az avantgárd szerepét, a népboldogító proletárdiktatúra rizikóját. Meglehet az Elbától nyugatra erre egyáltalán nem is lett volna szükség, míg attól keletre az elmaradottságoból, megkésettségből való kilábalás egyetlen biztos útjának tűnhetett. Ha mégoly történelmietlen is, el lehet játszani a gondolattal: vajon egy XX. századi plebejus uralmat ugyanúgy lerázott volna magáról a Nyugat, miképp tették ezt végtére a franciák a jakobinusokkal? Az első világégés vérzivataros utóvédharcaiban tehát kettészakadt az európai szociáldemokrácia. A bolsevikok a hatalom megragadásával a gazdasági alapok kíméletlen átrendezését vitték végbe, miközben a reformisták a parlamentek padsoraiban próbálták elérni azokat a politikai módosulásokat, amelyektől a termelés fölötti ellenőrzést, a beleszólást remélték. Íme két, egymással szöges ellentétben álló elképzelés, amely a kölcsönös kiátkozások, majd a hetvenes évektől a leszerelési erőfeszítésekben történt közeledés után mintha manapság megint összebékülne. S a nagyobb engedményt a bolsevikok utódai kénytelenek tenni, utóvégre a reformkommunizmus nyíltan hangoztatott célja sem más, mint belüiről átalakítani a fennálló rendet, a kritikai marxizmus alapján. Való igaz, a „régi rendet" mifelénk szocializmusnak hívják, máshol pedig kapitalizmusnak. A kérdés csak az, szocializmusnak nevezhető-e, s ha igen, mennyiben, az a rendszer, amely egykor szociális biztonságot, gyors gazdasági növekedést, egyre javuló életminőséget ígért, ám mára széles rétegek számára csupán létbizonytalanságot, gazdasági pangást, süllyedő életszínvonalat nyújt? S miért bélyegeznénk meg ex katedra kizsákmányolórezsimként az olyan fejlett ipari államokat, mint mondjuk Svédország, Ausztria vagy Finnország? Azért, mert az állami tulajdonnak hovatovább amott is meghatározó súlya van, mert irigylésre méltó a demokratizmus átfogó érvényesülése, s mert a virágzó gazdaság kiterjedt adóztatása jobbára jóléti célokat szolgál? Formációtévesztés immár közhelynek hat a bolsevizmusnak arról a bizonyos formációtévesztéséről értekezni, amít anekdotaszerűen már csak smint a kapitalizmushoz vezető leghosszabb és leggöröngyösebb utat emlegetnek. Fájdalmas tanulságokkal teli kaptató, annyi bizonyos. S a történészek csak találgathatják, milyen mély volt Lenin kései felismerése, midőn papírra vetette: „Kénytelenek vagyunk belátni, hogy a szocializmusra vonatkozó egész álláspontunk gyökeresen megváltozott”. Talán a forradalmárok vérébe ivódott elszántság mégis erősebb volt a józan meglátásoknál: az egyedül üdvözítőnek tekintett marxi látomás megvalósításából így az adott kulturáliscivilizatorikus körülmények közepette csakis közvetlen termékcserén alapuló nyers kommunizmus, abból is a legkezdetlegesebb fajta kerekedhetett. Elvégre Orwell szerint is „hierarchikus társadalom csak a szegénységre és a tudatlanságra épülhet”. Jurij Afanaszjev neves peresztrojkapárti történész nem is habozott leleplezni a „közakarat jóvoltából” felszámolt árugazdálkodás (NÉP) utáni „parancsuralmi” társadalomszervezést, amely lényegében érintetlenül mindmáig fennmaradt: „A nálunk létrehozott társadalmat nem tartom szocialistának, még eltorzított formájának sem”. A gorbacsovi nekirugaszkodást Afanaszjev az utolsó történelmi kísérletnek találja, amelynek értelme kikeveredni a „szörnyű zsákutcából". A bolsevista modernizáció első szakasza van tehát most lezárulóban, miután végérvényesen kudarcba fulladt. Életképtelensége immár nem csupán a nyugateurópai baloldal, főként az erkölcsileg leghitelesebb bírálók, az eurokommunisták előtt tárulkozik fel a maga pőreségében. A századelő óta megannyiszor kárhoztatott demokratikus szocializmust tűzi előbb vagy utóbb zászlajára Kelet-Európa valamennyi nemzete. S mily furcsa, igencsak hasonlatos feladat várja a tegnap bolsevikjainak és szociáldemokratáinak örököseit egyaránt: monopóliumoktól mentes szabad társadalmak megteremtése. Mindazonáltal létezik egy nem is árnyalatnyi minőségi eltérés — elfeledkezni róla oktalanság lenne —, olyasféleképpen, amint Konrád György éleslátón észrevételezi: „A hatalom monopóliumát veszedelmesebbnek tartom, mint a tőketulajdon monopóliumát, mert abszolút lehet, és mert fontosabb javamról rendelkezik, mint a munkám — a puszta életemről." Vida László