Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
Csütörtök, 1989. március 9. A HÉT FILMJE Ugyan mit szólna Jókai Mór, ha látná, mi több, ha méltatnia kellene Lányi András filmjét, amelyet az ő regényének, Az új földesúrnak motívumai alapján írt és rendezett Lányi? Magamkétféle magatartását tudom elképzelni a nagy mesemondónak. Az egyik. „A patvarhasi” — mondaná. — „Én nem így képzelem!” Nem tudnék vitázni vele, sőt, a nyájas olvasónak is azt tanácsolom: ha Jókai művét ikeresné e filmben, jobb, ha a mozi tájékára se megy. N Nem lehetetlen azonban,hogy — látván a filmet — csippentene egyet szemével Jókai, s azt mondaná: „A patvarba is! Ez ifjonc tovább gondolá, mit én akkor elképzelek!” S én egyetértenék vele/noha az ifjonckevéssel múlt már negyven, s amikor e művét írá Jókai, három-négy esztendővel ifjabb vala... Fordítsunk a szón. Az 1863-ban megjelent Jókai-mű csakugyan regényes olvasmány, de teli van rejtéllyel. Megírása után csak'nem négy évtizeddel kelt Utóhangjában Jókai odanyilatkozott, hogy egyetlen regényében sem igyekezett a kort, melyben meséje fejlődik, annyira híven ecsetelnie, mint ebben. S elmondja, hogy a mű eszméjét egy nevezetes ötlet adta. „Én láttam egy este Haynau tábornagyot... magyar ruhában... a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confischen”. Erős ez a mondás csakugyan (lefordítva ugyanis így hangzik: Mi, magyarok, nem hagyjuk jogainkat elkonfiskálni). Haynau tábornagy már „a bresciai hóhér" jelzővel fölékesítve lett az osztrák császári hadak parancsnoka 1849 májusában, s bár a cári segítség nélkül ő sem bírt a rebellis magyarokkal, Világos után korlátlan hatalommal látott a kegyetlen bosszúhoz. Ő végeztette ki az aradi tizenhármakat és Festen Battyány Lajos miniszterelnököt. Önkényuralma, rémuralma 1850-ben ért véget, s ezután három esztendővel halt meg. Az persze lehetséges, hogy e rövid idő alatt magyar hazafi vált belőle: ezen az égtájon nem ő lett volna az első, s aligha az utolsó köpönyegforgató. Aligha kedvelhette őt Jókai, aki, tudvalevő, maga is lelkes résztvevője volt a szabadságharcnak, amely négy héttel Haynau főparancsnokikinevezése, s e néhány nappal Paszkievics katonáinak beözönlése után népfelkelést hirdetett meg, amelyet a magyar történetírás forradalomként is emleget(ett), de eltiprói csak lázadásnak nevezték. Bújdokolt is egy ideig Jókai, akárcsak Garamvölgyi Ádám uram Az új földesúrban. Regényét persze jóval később írta, a Bach-korszak is végetért akkora, Széchenyi meghalt már, a nemzeti ellenálláskikényszerítette a hatalom egyezkedési hajlamát s megkezdődött az alkudozás, majd újra a — mai szót kölcsönözve — visszarendeződés. Ekkor fogott tollat Jókai, ekkor írta meg Ankerschmidt lovag bizony furcsa történetét, amely nem mentes meghökkentő furcsaságoktól. Talán Lányi András is meghökkent e furcsaságokon, s Jókairébuszait megtetézte a magáéval. Miért is ne? Haegyszer ez a Haynauból lett Ankerschmidt lovag annyira levethette egykori önmagát magyartipró hadfiból igaz magyar hazafi vált, a többi szereplő alakját, jellemét (vagy jellemtelenségét), a köréjük fonódó mesét is tovább lehet kerillően csűrni-csavarni. Kivált,ha az ifjú, s Kufsteinben, sínylődő, onnét a tábornagy közbenjárására szabaduló Garanvölgyi Aladár, mielőtt visszakapja szabadságát (bár hazája nem szabad), figyelmeztető útravalóul kapja: beteg ő, emlékezete kihagy, s látomásai lehetnek. Szabaduláskor előfordul az ilyesmi. Viszont nem könnyíti meg a nép sző dolgát, hogy valóság, álom, s rémálom s képzelet meg képzelgés között különbséget őneki kell tennie, méghozzá első látásra. Úgy remélem, hogy aki nem vár e filmtől mélyebb tartalmat és jelképi erőt, csupán regényes emlékezést, megkaphatja, a rejtélyek gátjai az ő szemében alacsonyabbak lehetnek, mint egyfelől sok mai szövevényes elbeszélésé, másfelől az időközben átélt történelemé. Ha pedigkicsit is hajlandó arra, hogy a regény átdolgozásában fölfedezze a kiegyezés előtti egyezkedések kacskaringéit, a személycserékben azt, hogy emberek jellem-arculata mennyit, s olykor milyen hirtelen változik, hogy egykori el£ lenfelekből katonáiéit együtt játszó barátokválhatnak, hogy a cabinet noir a maga álhazafi zongoramestereit oly sokszor építette be gyanús emberek háza tájába, hogy folyók sodra országos tabula rasa eszköze lehetett — a film abszurdba hajló, valószerűtlenségekkel meghökkentő meséjét élvezni is fogja. Erre különben már a film kezdete is fölkínálja a lehetőséget. Mindjárt az elején korabeli filmhíradót rekonstruál Lányi, senkit ne zavarjon, hogy az ötvenes években (bocsánat: az ezernyolcszázötvenes években) még nem volt film; annál inkább, mert a képek s főként a lelkendező kísérőszövegek valóban az ötvenes évek hangulatát idézik föl (az ezerkilencszázötvenes évekét). Tessék rá nagyon figyelni:tanulságos. Mulatságos-e, vagy keserűtréfa — ennek eldöntését rábíznám a nézőre. Többszörös idézőjelek közé teszi a filmet Lányi András, s ezek közül, a legcsekélyebb az, amely Jókai regényét öleli. Valaha az idézőjelet affélekacsintójelként kezdték kitenni, jelezve, hogy ami e macskakörmök közé van rekesztve, azt nem kell komolyan venni, vagyis másképp kell érteni. Afféle „nem ér a nevem” jel ■lett --belőle. Ilyen jel az említettfilmhíradó is. Való igaz, a gunyoros történet (hitem szerint, Jókai meséje sem volt irónia híján) meg-megzökken olykor. Nemcsak hőse szenved amnéziában, hanem párbajra hívja a néző emlékezetét és képzeletét is. Nagy élvezettel segít ebben az Ankerschmidt lovagot teljes komolysággal, s így jó ízű, gúnyos humorral alakító Sinkovits Imre. Ha, mint mondom, méltatást írna e filmről Jókai, nagy kedvét lelné nemcsak a két Garanvölgyi alakítójában (Sinkó László és Szarvas József), vagy a lovag két (eggyéforrasztott) leányát játszó Für Anikóban, a mindenre kész Bújdosó színeváltozásaiban (Hegedűs D. Géza), s nemkülönben a Corinna ugyancsak színjátszó alakját életrekeltő Takács Kati, meg a változó jellemű jellemszínész, Vajda László játékában. (A film a Hunnia filmstúdió Vállalatnál készült, operatőre Halász Gábor. Forgalmazza a Mokép.) Zay László Az új földesúr Meghalt Mészáros Ági (MTI) Mészáros Ági, Kossuth- díjas kiváló művész, türelemmel viselt, hosszú betegség után, 71 éves korában szerdán elhunyt. Temetéséről később intézkednek — közli a Nemzeti Színház igazgatósága. atc . A színházi újságíró zavarban tzán, olyan valakinek kellene az emlékét fölidéznie, akit sohasem látott színpadon — Mészáros Ágit. Nem mintha a színésznő olyan idős lett volna, hiszen csak hetvenegy éves volt., S a kritikus sem ma lépett a pályára. Csakhogy az a barna szemű, egyszerű szépségű, természetes játékú színésznő, akit gyermekkorom filmjeiben láttam, vagy később, a televízióban vetített filmrészletekben — a Talpalatnyi földben, az Úri muriban, a Mágnás Miskában —s már csak elvétve lépett színházának, a Nemzeti Színháznak a deszkáira. Utolsó szerepe, azt hiszem — nem csak mégis akad egy közelebbi emlék a hetvenes évekből . A nép ellenségének, Ibsen színművének, Szinetár Miklós rendezésének egyik alakja volt. Stockmann doktor feleségét elevenítette meg a szeretet és aggodalom szívszorító árnyalataival úgy, mint akinek az élte múlik rajta. Talán így is volt, mert kimondatlan tragédia lappangott a mögött, hogy ekkoriban már a háttérben maradt az a színésznő, akit addigra is joggal feljegyezhetett lapjaira a színháztörténet. Akik látták, máig felemlegetik -a Shakespeare-vígjátékok hősnőit az ő bájos, temperamentumos alakjával, vagy a hamvas Rozikát a színpadon is az Úri muriból, Vivie Warrent, s a többieket Csehov, Shaw vagy Miller nőalakjait. Úgy szól a közlemény: munkásságát két ízben, 1950-ben és 1953- ban ismerték el Kossuth-díjjal, s 1953-ban kapta meg a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet., Vajon úgy hunyta-e le a szemét, hogy érezte még az elismerést, a közönség szeretetét? "—I —! Eltemették Kálmán Györgyöt (MTI) A Kossuth-díjas, kiváló művésztől, Kálmán Györgytől szerdán a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút a hozzátartozók, a barátok, a kollégák. A ravatalnál Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója mint ifjúkorú legendás példaképére emlékezett a színművészre. Sinkovits Imre a barátságuk emlékeit, a Nemzeti Színházban együtt töltött esztendőket elevenítette fel. s. Az ellenérdekeltek döntenek Utcára került a Mialkovszky-hagyaték? Tavaly, szeptember 29-én történt a tragikus autóbaleset, amelynek következtében elhunyt Mialkovszky Erzsébet, a Madách Színház jelmeztervezője. Akik ismerték őt, mondják, Damjanich utcai műteremlakásában értékes műtárgyak között élt. Megtérne a fiú — Mi lesz a hagyaték sorsa? — kérdeztem az elhunyt nővérétől, Mialkovszky Máriától. — Egyelőre az a veszély fenyegeti, hogy kiteszik az utcára — hangzott az első felindulásban fogalmazotttömör válasz. — Ön a legközelebbi hozzátartozó? — A testvérem két gyereket és tíz unokát hagyott rám — panaszolja az idősödő, fájós lábú aszszony. — Kié a lakás, a műterem? — A négyemeletes szecessziós ház a Magyar Államvasutak tulajdonában van. A MÁV éppena nyáron tudatta nővérem nagy örömére, hogy értékesíteni szándékozik az eddigi bérleményeket. A lakás tanácsi, de a műterem fölött a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja rendelkezik. A műtermet, amelynek falai között Csók István is dolgozott, Szinte Gábor és Mialkovszky Erzsébet együtt kapták meg, amikor még házasfelek voltak. A hetvenes évek eleji válás után osztozkodtak; a műteremben a testvérem és a két gyerek maradt. — Hol laknak most az elhunyt gyermekei? — A fia, Szinte János, 1973-ban hagyta el az országot. Részt vett az akkori márciusi 15-ei, ifjúság kezdeményezte felvonuláson, amely a rendőrség közbeavatkozásával ért véget. A fiú gyalog ment Nyugatra, ahogy a székelyek vándorolnak ki az Alpokon át. Biztos volt benne, hogy itt nem vennék föl a képzőművészeti főiskolára. Párizsban végezte a felsőfokú tanulmányait. Most festő, restaurátor. Az unokahúgom, Szinte Júlia legálisan ment férjhez külföldre, jelenleg Amerikában él. — Akkor ők nem is tartanak igényt a műteremre? — A fiú benyújtott egy kérvényt a művészeti alaphoz: viszszavenné a magyar állampolgárságot, kiós múzeumot, műkereskedést rendezne be a Damjanich utcában. Lehetővé tenné, hogy odajöjjenek fiatal francia művészek, a magyarok meg Párizsba utazhatnának. — Mit válaszolt a javaslatra a művészeti alap? — Nem hivatalosan azt, hogy nem hiszik: jut erre pénze egy ötgyerekes családapának. De ha kételkednek is a franciaországi jövedelmek értékállóságában, ott van a néhai nővérem balatonszemesi villája. Az nem elég bizonyítéknak? — Tényleg olyan becses a Mialkovszky-műgyűjtemény, mint ahogyan hírlik? — Szerencsétlen testvéremnek ez volt a mániája. Az a rengeteg bútor, porcelán, népművészeti tárgy! Egy tűt sem lehetett leejteni a lakásban. Valóságos magánmúzeum-alapító volt. Ezt bátran elhiheti nekem, az okleveles múzeológusnak! Vitáztunk is ezen eleget. Mindig korholt, hogy én az állami múzeumnak gyűjtök, holott ahelyt mindent elsüllyesztenek. Visszagondolva az életemre, volt is benne igaza. De térjünk vissza a jelenbe. Azt is kértük a művészeti alaptól, hogy a hagyatékot, benne félbemaradt jelmezterveket helyben tárhassam fel, rendszerezhessem... A demokratizmus jegyében Röpke gondolkodás után folytatja: — Nem akarok eleve nagy port felvenni, de azt sem szeretném, ha ez az eset is hasonlóvá válna a Füst Milán-lakás történetéhez. Annyi megaláztatás érte már a családunkat, éppen most szervezek egyletet a hortobágyi munkatábor egykori résztvevőinek, vagy az ő leszármazottaiknak. Mert nemcsak Recsk létezett. Mi Miskolcon éltünk, és az én szüleimet is kihajtották minden nap a Hortobágyra, igaz, nem követ fejteni, hanem nehéz mezőgazdasági munkát végezni. Megérthető, ha a tavalyi tragédia nyománrégi családi sebek iskiújulnak. Különösen, hogy az autóbalesetnek és atemetésnek akadtak a hozzátartozók gyászát zavaró körülményei: más városba szállították a holttestet, mint ahonnan Mialkovszky Erzsébet retikülje előkerült. Csoda-e, hogyha az ilyenkor a szokásosnál érzékenyebb rokonok kételkednek benne, hogy semmi sem hiányzott a táskából? Azután következett a temetés, amit majdhogynem korábban kezdtek meg, mint ahogy a család megérkezett. A távolabbi ismerősök, akik a sajtó által jóhiszeműen közzétett hivatalos közleményből értesültek a szertartás időpontjáról, lekéstek arról, hogy utolsó útjára kísérjék a jelmeztervezőt, öt negyed órával korábban búcsúztatták el. A Mialkovszky Erzsébet egykori műteremlakásának ügyében illetékes nevét kértem a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának igazgatójától, dr. Békés Imrétől. Azt mondta, máris jó helyett járok, ő maga vállalkozott arra, hogy nyilatkozik. — A művészeti alapnak van egy lakásbizottsága. Ezt a 15—20 fős testületet, amelyben a Képző- és Iparművészek Szövetségének képviselői foglalnak helyet, a Művelődési Minisztérium nevében működtetjük. Ez a bizottság a Színházművészeti Szövetség díszlet- és jelmeztervező tagozatának küldöttei jelenlétében megvitatta a lakás ügyét. Végül az a döntés születet, hogy pályázatot írunk ki a műteremre. Az meg is jelent a művészeti alap tájékoztatójának a tagsághoz most elkerülő, 1989. évi 1. számában. — A tanácsé a lakás, nemde? — Ez szolgálati műteremlakásnak s minősül, tehát csak annak utalhatja ki a tanács, akinek a személyével a művelődési miniszter egyetért. — A Madách Színháznak ehhez semmi köze sincs? -4- Mármint Mialkovszky Erzsébet miatt? — Igen. — Így semmi közük. — És másként? — Úgy sem. Én kevertem öszsze... Mert a díszlet-jelmeztervező házaspár, amelyik meg szeretné többek között kapni a lakást, nem a Madách Színházban dolgozik. Az egyikük a Katona József Színházban van, a másikuk a Nemzetiben. Az volt ugyanis az elgondolásunk, hogy mivel eddig is jelmeztervezőé volt a műterem, a továbbiakban ugyancsak e szakma képviselőjé lehessen. De végül is a bizottság dönt, akár festő, akár grafikus is megkaphatja a lakást, ha tagja a művészeti alapnak. — Mialkovszky Erzsébet fiától nem érkezett önökhöz felajánlás? — De igen. — S ehhez mit szóltak? — Azt mondták — utal nyilván alakásbizottságra az igazgató —, hogy ezen a pályázaton ő is részt vehet. Megfontolandónak tartottuk a kultúrcentrumról általa felvetett ötletet, különösen mivel azt is vállalná Szinte János, hogy néhány éven belül az alapnak adna egy másik műtermet cserébe. De különösen a fiatal művészek részére hirdettünk széleskörű pályázatot, a demokratizmus jegyében. Nem kell vetélytárs Az elhunyt jelmeztervező rokonaiban ekkor még az éltette a reményt, hogy március 1-jével Bereczky Lóránd személyében művészettörténészt neveztek ki fél éves időtartamra miniszteri megbízottnak a művészeti alaphoz, ős már csak hivatásából következően is bizton méltányolja a ritka értékeket Bereczky Lórándtól annyit sikerült megtudnom, hogy hatáskörén kívüli ez az ügy. Talán nem tévedtem, amikor röpke telefonbeszélgetésünk alkalmával — nem is szavaiból, inkább hangsúlyaiból — azt éreztem ki, nem túlzottan bízik abban, hogy a művészeti alap lakásbizottságában ülők arra voksolnak: Jöjjön vissza Magyarországra olyasvalaki, aki vetélytársa lehet az itthoni alkotóknak. Csakhogy a demokráciának, amire úgymond a fiatal alkotók hivatkoztak, vannak íratlan szabályai. Ebbe a nem létező etikai kódexbe az elv is beleillik, hogy a döntés jogát nem lehet kizárólag ellenérdekeltekre ruházni. Kiváltképp oly fontos kérdésekben nem szabad ezt megtenni, mint amilyen egy magyar művész, egy magyar ember hazatérésének, egy értékes magángyűjtemény itthontartásának az ügye. Mátraházi Zsuzsa Ország Lili festményeiből rendez kiállítást a pécsi Művészetek Háza március 13. és április 3. között.Θ Barabás Márton: El Kazovszkij és Pollacsek Kálmán festőművészek kiállítása — a Dovin Kft. rendezésében — március 10-én nyílik a Szombathelyi Képtárban. Magyar Nemzet ♦ Moldova György Malom a pokolban című színdarabját a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be március 24-én a Madách Színház. Ez a mű a nagy sikerű regény színpadi változata. Az előadóit Szirtes Tamás rendezi. Főszereplők: Mácsai Pál, Koltay János, Dunai Tamás, Varga Mária, Györgyi Anna. Világcukor Ünnepségre készül Szerencs városa. A Borsod megyében levő település saját múltjába „kalandozik" vissza: éppen egy évszázaddal ezelőtt, 1889. augusztus 17- én keződött meg az élelmiszeripar nehéziparának számító cukorgyártás, nem véletlen tehát, hogy színvonalas kiállítással, az alkalomhoz illő készülődéssel, kiadvánnyal, filmmel várják a centenárium napját. Voltaképpen nem lehet a mai idők egyszerű hétköznapjait is ugyanolyan értékűen földolgozni a hamarosan megnyíló állandó kiállítás számára. Hiszen talán csak egy-egy jelzést érdemel, hogy a nyolcvanas évek elején nem éppen szerencsés döntésekkel tették nehezebbé a szerencsiek életét: az önállósított egykori cukoripari tröszti vállalatok közül az ittenit „hozzácsapták” a helyi édesipari vállalathoz, a szomszédos csokoládégyárhoz. Négy esz-tendeig tartott e kényszerű új házasság: utána állhatott saját lábára a cukorgyár, utána bizonyíthatta be életképességét A Pál György igazgatótól kapott adatok szerint ez a gyár a régió talán legstabilabban gazdálkodó egysége. A százmillió forintot is meghaladó nyereségre a másfél milliárd forintot kitevő termelési érték alapján tesz szert a vállalat három megyéből szállítják ide minden ősszel a cukorrépát, itt állítják elő az ország cukorszükségletének tíz százalékát Az ismét város, Szerencs — oldalában az abaúji dombokkal, a Zempléni-hegység nyugati nyúlványaival, a távolból kirajzolódó tokaji „kúppal”, és a Tisza irányába húzódó ,végeláthatatlan sík vidékkel — mégis a múltjára kíváncsi. 1982 óta készülnek a cukorgyári centenáriumra, akkor kezdték írni a ma már nyomdában levő évkönyvet akkor indult az ipartörténeti értékek módszeres gyűjtése, feldolgozása. Filmszalagra rögzítették a jelennek szóló, de ugyancsak a múltba kalandozó ismeretterjesztő, ismeretgazdagító emlékeket is készülnek az állandó gyűjtemény bemutatására. A város egyik nagy tiszteletben álló polgárától, dr. Petrikovics László, fogorvostól ötletet csentek, ő a„legek” könyvébe illő mennyiségű képeslapot gyűjtött. A kollekciótisbemutatják majd, de tanulva a fogorvostól, ők is gyűjteni kezdenek, a világ minden jelentősebb cukorgyárának levelet írtak. Kérték, hogy postázzanak mintákat a termékeikből, hiszen szeretnék bemutatni az érdeklődőknek az „édes világot”. Rendre befutottak a küldemények, s a saját ipartörténeti kiállításuk egyik érdekes színfoltja — ha tetszik: íze, zamata — lesz a nemzetközi gyűjtemény. Talán nincs is olyan kisiskolás, akit tanára ne vitt volna el legalább egyszer gyárlátogatásra, szinte bizonyosan egy csokoládégyárba. Meglehet, Szerencsen a nyalánkságokon kívül is tudnak ezután értékeset nyújtani az iparról, az iparból a diákoknak. Édes ipartörténetet, a cukorgyártás igényesen és szakszerűen földolgozott múltját. Minden bizonnyal ezt is falni fogják a gyerekek. (g· 1·) Szálláshelyek Huszárvár Szálló, egycsillagos. Huszárvár út II. Telefon: 41-31518. A fizetővendéglátásban különböző igényeknek megfelelő lakrészek, szobák bérelhetők a Borsod Tourist helyi kirendeltségénél, Kassai út 10. Látnivalók Rákóczi Várkastély, középkori bencés kolostor maradványain épült, a XVI.—XVII. században. A XIX.—XX. században helyenként átépítve. Jelenleg is rézben átépítés alatt. A csatlakozó külső várfala és sarokbástya a XVI.—XVII. századból; a keleti várfal mellé épített barokk magtár, ma kultúrterem, a déli szárny szálloda. A várkastély kertje védett. A várban a Zempléni Múzeum kiállítása: Magyarország képeslevelezőlapokon. Nyitva: V. 1-jétől X. 31-ig, hétfő kivételével 8—16 óráig. A református templom is műemlék, XV. századi gótikus, belseje 1900-ban részben átépítve. A templomban Rákóczi Zsigmond fejedelem késő reneszánsz stílusban készített tumbája. A templom körül középkori eredetű erődfal. A görögkatolikus templomot — az Ondi útnál, — Rákóczi ,Julianna építtette 1715-ben, a megye északi részéből idetelepült jobbágyok számára. 1799-ben részben átépítve, barokk. A római katolikus templomot 1760—04 közt az Almássy család építtette. Barokk. 1 térben felújítva kapta mai küllemét. Ritka formájú szecessziós épület, az 1910- ben emelt fürdőház, a Rákóczi úton. A város felett az Árpád-hegy tetején felismerhetők a népvándorlás kori avar földsáncok nyomai. A táj konyhájából A taktaharkányi Madaras Jánosné mondotta. A Hegyalja kapujában fekvő Szerencsen és környékén mindmáig megőriztük az elődöktől tanult „zempléni babgulyás*" készítésének receptjét. Hétköznapon a mezőről hazatérteket gyakorta várta az így elkészített ebéd: a füstölt szalonnát kakastaréjként szeletelve zsírjára pirítjuk, majd kivesszük a zsírból és helyébe a kockára vágott vöröshagymát tesszük, üvegesre pároljuk, pirospaprikát adunk hozzá, majd a felaprózott húst, ha így pörköltet készítünk. Az előző este beáztatott szárazbabot sós vízben megfőzzük, amikor a hús és a bab puhára főtt, összeöntjük, és Hozzáadjuk az apró, házilag készített csipetketésztát, majd együtt átfőzzük. Ízesítéshez nélkülözhetetlen a csöves csípőspaprika, a fokhagyma, nyári időszakban a zöldpaprika, paradicsom, petrezselyem és zellerzöldje, télen ezek tartósított változatai. Természetesen e finom étel után elmaradhatatlan egy pohár zamatos hegyaljai bor. 7 HONUNK A HAZÁBAN Szerencs Tiszttartó a kapufélfán A szájhagyomány szerint Árpád mondotta „Ma ad isten e tájon szerencsét Ond és Tárcái vezéreknek”, s így épült volna itt fel ezután: Mád, Tállya, Ond, Tárcái. Az etimológusok azonban inkább hajlanak arra a magyarázatra, hogy a helynév alapjául szolgáló magyar, régi nyelvemlékben Zerem személynévből képződhetett. Mások azonban a helységnevet a török Lőrinc: türelem, szívósság, állhatatosság értelmű szóból származtatják. A Váradi Regestrumban (1219- ben) Serrach-nak, a pápai tizedlajstromban (1332—37 között) Zeremph, Szerencsech, Zerench néven jegyezték fel. 1247-ben IV. Béla egy adásvételi szerződésében szerepelt a Szent Péter és Szent Pál tiszteletére alapított Benedek-rendi kolostor. 1271-ben írtak először az itteni várról, és ez évben a bencés apátságról is. A helyet különben 1490-ben említik először városnak. 1461-ben Boldogkővár tartozékai között sorolták fel, melynek kegyura ezidőben Szikszói Péter volt. 1490- ben Mátyás halála után a trónkövetelő János Albert (későbbi lengyel király) királlyá választása érdekében ide hívott össze országgyűlést. 1507-től a helység kegyura Zápolyai János volt, majd Ferdinand Monoslai Péternek, 1532-től pedig Bebek Ferencnek adományozta. Tőlek György örökölte, kit a tokaji várkapitány 1556-ban elűzött, s Szerencs ekkor Zápolyai özvegye, Izabella királyné kezére jutott. A tokaji kapitány, Némethy Ferenc az apátság épületét várrá építette ki. I. Ferdinánd hiába ostromolta, nem vehette be. Később Balassa Menyhért foglalta el 1565-ben, mikortól Szerencs királyi birtok lett Rudolf király 1583-ban előbb zálogba adta a várat és a birtokot Rákóczi Zsigmondnak, aki ezt 1603-ban végleg megváltotta. A Rákóczi Zsigmonddal történt megállapodás alapján 1605 áprilisában ide hívták, össze az országgyűlést, melyen Bocskai Istvánt Magyarország és Erdély fejedelmévé választották. A Szerencset 1606-ban szabad királyi város rangjára emelte. Bácskát rövidesen meghalt. Utódjaként az erdélyi rendek Rákóczi Zsigmondot választották fejedelmükké. Az 1608-ban bekövetkezett halála után szarkofágját a helyi református templomba emelték, a várbirtokban, s a fejedelemségben fia, György (I.) követte. III. Ferdinánd csapatai 1644- ben ostromra indultak, s a tiszttartó Radványi a szerencsi várat ostrom nélkül feladta. A fejedelem vezére Kemény János nem soká váratva, visszavivta az erődítményt, s a hűtlen Radványit a kapufélfára akasztotta. II. Rákóczi Ferenc bécsi útjáról hazatérve, 1694 márciusában itt ünnepelte 18. születésnapját. Három évvel később itt ismerkedett meg Bercsényi Miklóssal, s itt értesült a hegyaljai felkelésről, meg, hogy a nép bízván követné őt 1707-ben Szerencsről indult az ónodi országgyűlésre. Az Eger—Kassai út a várost átszelte, s mint fontos kereskedelmi hely, 1741-ben postaállomása nyílt. 1757-ben évi hét országos vásár tartására kapott jogot. A később idevándorolt Grassalkovich Antal és Szirmay Tamás a várat kastéllyá építették át Támogatták a térségben tervezett cukorgyár létesítésének tervét, melynek sok ellenzője is akadt, féltve a mezőgazdaság olcsó munkaerejét. 1889-ben itt épült fel — 8 hónap alatt! — az ország egyik legnagyobb cukorgyára, mely az itt élő lélekszámot egy év alatt megduplázta. A kezdetben hozzákapcsolt csokoládégyár 1923-ban kezdett működni, 1935-ben leégett, de nemsokára újjáépítették. A szerencsi vár régészeti feltárását, helyreállítását 1968-ban kezdte meg az Országos Műemléki Felügyelőség. Soós Péter