Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-03 / 53. szám
REFORMKLUB A politikai pszichózis napjainkban írta: Polgár Tibor politológus, az MTA Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa Az 1956 októberi események történelmi értékelésére a közvélemény differenciált reagálása, a szélsőséges politikai indulatok, sőt, a politikai hisztéria megjelenése is jelzi napjainkban e tragédia traumája és a politikai félelmek szövevényéből sajátos politikai pszichózis kialakulását társadalmunkban. Ma, amikor történelmi fejlődésünk válaszaihoz érkezett, az írástudókat morális felelősségük is arra készteti, hogy részt vegyenek e pszichózis okainak, tartalmának feltárásában, a gyakorlati következtetések levonásában. A történelmi trauma Ez azért is szükséges, mert e trauma és a félelmek egymást erősítő kölcsönhatása a politikai polarizálódás felgyorsulását, és a zsákutcás alternatíva elfogadását is eredményezheti, amelyet ma még a lakosság túlnyomó többsége ösztönösen vagy tudatosan elutasít. Ugyanis azok, akik a szocialista átmenet kialakult modelljének válsága miatt félnek a polgári restaurációtól, félelmükkel erősíthetik egy neosztálini oligarchikus diktatúra igénylőinek táborát, azok pedig akik fő veszélyként egy ilyen fordulattól félnek, a restauráció erejét növelhetik. Fennáll annak a veszélye is, hogy azok, akik e válságszituációban csak a stabilitást, a kontinuitást és a rendet igénylik, a szocialista konzervatív erőket erősítik, a gyors radikális társadalmi változások hívei pedig a restauráció ma még nem számottevő politikai erőivel kerülnek egy táboriba, így társadalmunk hamis politikai polarizálódásának a folyamata felgyorsul. E folyamat megakadályozása érdekében elsősorban a kialakult pszichózis okainak a feltárása szükséges, amelyhez e cikk csak adalék kíván lenni. Már a nyolcvanas évek elején, első tudatkutatásaink is jelezték, hogy társadalmunk nemzettudata továbbra is torzult és ebben szerepet játszanak történelmi tuldatának deformációi is. A közgondolkodásban ezeréves történelmi múltunk frusztráltan rögzült, múltunkhoz való Viszonyunk- ban az érzelmek túlsúlya a jellemző, miközben a konkrét történelmi ismeretek szintje még az értelmiség körében is alacsony. A mai közép- és fiatal nemzedék körében, amely számára az 1945 utáni fejlődés már nem tudatosan megélt történelem, különösen kritikusan alacsony az 1948—61 közötti időszak történelmének ismeretszintje. Annak, hogy e korszak történelmi tudatunk fehér foltja maradt, több oka is van; ezek közül csak utalnék a következőkre. A történelemtudományi kutatások számára és az oktatásban elsődlegesen nem a történelmi távlat hiánya miatt, hanem főleg reálpolitikai megfontolások következtében maradt neuralgikus e korszak. Politikai hatalmi elitünk ugyanis úgy ítélte meg, hogy a ’60-as évek közepére kialakult társadalmi békét, a látszólagos társadalmi közmegegyezést, az ötvenes évek sebeinek begyógyulását a történelmi szilencium segíti leginkább. Ez a megítélés találkozott a megelőző huszonöt év sorsafordító viharait, tragédiáit átélt nemmzedék alapvető beállítódásával, főleg azokéval, akik legközvetlenebbül voltak a történelmi események alanyai, függetlenül attól, hogy az adott Szituációban a sebeket ők adták-e vagy ők kapták. Így e korszak történelme a generációk közötti személyközi kapcsolatokban is alapvetően elhallgatott vagy csak félig kimondott titokká vált. Közben felnőtt egy nemzedék és éppen napjainkban válik tudatossá már a következő nemzedék is , melynek tagjai e korszak ellentmondásos folyamatait, tényeit, sorsfordító eseményeit, tragédiáit, azok okait közvetlenül átélt tapasztalataikból már nem ismerik. Közvetetten pedig azért nem, mert e korszak tudományos vizsgálata még ma is részleges és esetleges; a történelmi tények tudományos érté- kelésében molarizáló történetírásunk hagyományai — az apologetizmus és az absztrakt történelmietlen kritika — éppúgy kísértenek, mint a mechanikus determinizmus. A kutatások eredményeinek a közvetítése a társadalom számára az oktatásban és a nyilvánosság szintjén szelektált, korlátozott, esetleges maradt Nem véletlen, hogy az irodalomban, a memoárirodalomban, a filmekben e korszak és annak eseményei előtérbe kerültek, de ezek az alkotások a művészi tükrözés sajátosságai miatt sem vehetik át a tudományos megismerés és értékelés szerepét a történelmi tudatalakításban. A mindennapok megélt történelme — különösen 1956 tragédiája — pedig nem vagy csak részlegesen és gyakran szélsőséges emóciókkal áthatottan közvetítődlön a családi szocializáció folyamatában a mára már felnőtt nemzedék számára, és ezt adja ma tovább az unokák fel- növekvő nemzedékének. Mindezek következményeire Ancsel Éva már 1984-ben utalt az Éthosz és a történelemben: „A történelmi sebek... nehezen szoktak behegedni, de talán mégis nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy a némaságon és a tudattalanon ,keresztülható, az így átörökített traumák gyógyuljanak." Az elmúlt hetek egyik tanulsága, történészek, politikusok, pedagógusok és újságírók közös felelőssége olyan feltételek kialakítása, hogy az egymásra torlódott nemzedékek a közelmúlt történelmét saját maguk számára fel tudják dolgozni. Erre már csak azért is szükség van, mert politikai közgondolkodásunk nemcsak érzelmi, moralizáló, de historizáló jellegű is, így különösen napjaink politikai félelmei vezethetnek történelmietlen analógiához, a közgondolkodás, de a politikusi „észjárás” szintjén is, miközben a valóságban e politikai félelmek alapvetően a szocialista átmenet részleges korrekciókkal már négy évtizede működő modelljének a válságát, jelzik egyúttal az új modellre való áttérés vajúdásait, ellentmondásait és konfliktusait. A félelmek okai Társadalmunk minden rétege egzisztenciális viszonyainak romlásában, nem kevesen a munkalehetőségük elbizonytalanodásában is érzékelik annak következményeit, hogy gazdaságunk modernizációja az elmúlt két évtizedben elakadt, miközben a világgazdaságban radikális változatlanságában a halogató politikai voluntarizmus, a változások konfliktusainak fel nem vállalása alapvető szerepet játszott, egyúttal abban is, hogy a modernizációhoz ma már külső és belső tőketartalékokkal nem rendelkezünk, sőt, állandó likviditási válsággal fenyegető adósságállományunk növekedésének megállítását a csökkenő tőkehatékonyság és a szűkített újratermelés körülményei között kellene megvalósítani. .. Jelenlegi válaszunk: a stagnációs gazdaságpolitika, a nyereségelvonások és az újraelosztás mértéke, az alapvető gazdasági folyamatok fiskális szabályozása pedig nem kedvez a szerves gazdasági reformfolyamat, a szelektív vállalati fejlődés kibontakozásának, másrészt azzal a következménnyel is jár, hogy társadalmunk minden rétegének életszínvonala gyorsan romlik. A bérreform elmaradása és a jövedelmek elvonásának mértéke miatt e romlás ütemét az egyének, az egyes társadalmi csoportok valós teljesítménnyel csak minimálisan tudják csökkenteni. Az elavult szociálpolitikai rendszer miatt az egyes családok életszínvonala csökkenésének mértéke különösen elszakad az egyéni jövedelmektől. Az oktatás, a tudomány, a kultúra és az egészségügy válságágazattá válásának pedig a gazdaság modernizációjára, a társadalom reprodukciós folyamataira is hosszú távú, ma még csak sejtett következményeilesznek. A körülményekkel és a feltételekkel reálisan számoló szelektív gazdaságfejlődés, az ezen alapuló modernizáció kibontakozása, a költségvetés reformja, az aktív foglalkoztatáspolitika, a koherens adó-, ár-, bér- és szociálpolitikai reform egyidejű megvalósítása nélkül a gazdasági reform szociális bázisa is elsorvad. A következetes reformok megvalósulásátés várható pozitív hatását az életszínvonalra ma már kétkedéssel, szkeptikusan vagy apátiával és közönnyel fogadja társadalmunk jelentős része, főleg a középrétegek és a szakmunkásság, amelyek a kádárizmus alapvető szociális bázisát alkották. Növekvő félelmük a pauperizálódástól, ha a gazdaságpolitika nevű változik, rövid időn belül realitássá lesz, miközben a termelők eddigi „félbérmunkás”, „féltulajdonos” helyzete is újratermelődik. Gazdaságunkban a tőkekoncentráció különböző mértékéttükröző, differenciált árutermelési viszonyok, ezek részeként a kollektív tulajdonviszonyok dominanciáján alapuló, tagolt tulajdonosi, birtoklási és irányítási viszonyoknak és célracionális vállalati-szervezeti és munkamegosztási viszonyoknak a kialakítása biztosíthatja a tulajdonosi, a munkáltatói és a munkavállalói érdekek intézményesült megjelenését, hatékony integrációját, valamint az önigazgatási viszonyok fejlődését, egyúttala termelők jelenlegi ellentmondásos, önmagát túlélt helyzetének meghaladását, másrészt a politika mindenhatósága mítoszának elsorvadását ,a közgondolkodásban, de a politikusok mentalitásában is. Az utóbbi azért is szükséges, mert a politikai félelmek lényeges összetevője ma, hogy a politikai akarat mindenhatósá- gának mítosza mellett a politikai hatalom tehetetlenségének érzete is jelentkezik a közgondolkodásban. Stabil hatalmi egyensúly Ez a szituáció egyúttal tükrözi a kialakult társadalomirányítási és politikai rendszerünk szerveződésének, a hatalom funkcionálásának kompetenciazavarait is, különösen az állami monopóliumokkal sajátosan összefonódott politikai oligarchia túlsúlyának következményeit a politikai irányítási-döntési folyamatokban. Főleg az a félelem nem alaptalan, hogy a politikai oligarchia sajátos konzervativizmusa ismét megakadályozhatja egy következetes, szerves társadalmi reformfolyamat kibontakozását. Az elmúlt húsz év tapasztalata azt is bizonyítja, hogy következetes társadalmi reform politikai rendszerünk nélkülnem valósulhat meg. Társadalmunk szerves modernizációjának, demokratikus, szocialista megújulásának részét képező politikai reformfolyamat ellentmondásai, kezdeti vadhajtásai is különböző politikai félel-l meket indukálnak ma. A kialakuló politikai szervezetek vezetőinek törekvése szervezetük arculatának megteremtésére, tömegbázis létrehozására átmenetileg csak a versengést, a nemzeti, a demokratikus vagy a szocialista értékek, feladatok torz, egyoldalú túlhangsúlyozását,sőt, szembeállítását is eredményezheti. Sokan félnek attól is, hogy az MSZMP tevékenységében, szerveződésében, szövetségi politikájában nem lesz képes megújulni, nem tud sem adekvát politikai programmal, sem gyakorlati tevékenységével választ adni a gyorsan változó társadalmi környezet kihívásaira, így nem jöhet létre a demokratikus baloldali erők hegemóniáján alapuló stabil hatalmi egyensúlyi helyzet, nem alakulhatnak ki a szervezetek által elfogadott játékszabályok, amelyek a közeljövőt kiszámíthatóvá tennék. Megalapozott az a félelem is, hogy atöbbpártrendszerhez, a kormányzati váltógazdálkodáshoz kapcsolódó illuzórikus elvárások, a társadalmi demokratizálódás szerves részét képező korporációs szervezetek és viszonyok demokratikus fejlődését, az önkormányzatok és önigazgatási viszonyok kibontakozását , megakadályozhatják, így az állampolgárok politikai szerepe átmenetileg választópolgárévá redukálódhat, a valóságos politikaitársadalmi döntési folyamatokat és a nyilvánosságot a pártoligarchiák és a velük új módon öszszefonódó lobbyk kisajátíthatják. Ezek a politikai félelmek a konzervativizmust és a gyors radikális változások iránti igényt egyszerre növelhetik társadalmunkban, különösen akkor, ha a politikai szféra és társadalmunk többi szférái, valamint a reformfolyamatok között fáziseltolódás és inkoherencia jelentkezik. A politikai pszichózis elmélyülésének, a zsákutcás fejlődési alternatíva megvalósulásának a megakadályozása tehát a szerves, következetes társadalmi reformok megvalósításával kölcsönhatásban a politikai konszolidáció és a társadalmi integráció megőrzését igényli, hogy a korai szocialista társadalom új fejlődési modelljére, a demokratikus szocializmusra való átmenet újabb traumák nélkül valósuljon meg, és annak az egyének közvetlen cselekvő alanyává, ne csak az átmenet, illetve a modernizáció következményeinek passzív elszenvedőivé váljanak. SZIGETHY GÁBOR: 1848. MARCHUS 3. „Keressék meg , ftilsége, hogy a bank állása, különösen a forgalomban levő bankjegyek mikénti fedezettsége iránt a nemzetet felvilágosítani s megnyugtatni méltóztassék." Balogh Kornél, Győr vármegye konzervatív követe fordul a pozsonyi országgyűlésen e higgadtan, udvariasan fogalmazott kérelemmel a királyhoz s a kormányhoz 1848. március 3-án. Balogh Kornél kormánypárti, konzervatív, udvarhű követ, tisztelli az uralkodót, a hazánkban hivatalosnak elismert politikai alapelveket, még álmában sem vonná kétségbe a kormányzat jogát az uralkodásra s híve a rendnek, békének, nyugalomnak. . · ■ 1 Csak hát Párizsban kitört a forradalom, híre épp most érkezett meg Pozsonyba; arrafelé új világ született, s országunk pénzügyi rendszere összeomlóban van. A lakosságot a kormányzat nap mint nap megnyugtatja, hangsúlyozva, hogy bár a helyzet nehéz, de a pénz elértéktelenedésétől nem kell tartani. Igaz, a bankok előtt az emberek sorban állnak, forintjaikat szeretnék értékállóbb pénzre, nemesfémre beváltan, olykor rendbontásra is akad példa, de a becsületes emberek bízhatnak a politikusok ígéretében; nem lesz infláció, összekuporgatott vagyonkájuk nem lesz a pénzelértéktelenedés martaléka. Ám 1848. március 3-áig már a kormányhű képviselők sem hisznek maradéktalanul a kormány ígéreteinek. Aggódnak. Lehet, hogy a hatalom — hite szerint — szilárdan tartja kezében a kormányrudat, lehet, hogy igazi felfordulás, fegyveres ribillió nem lesz, de a pénz értéktelenedik, s a kormányhű képviselők és állampolgárok is félitek, hátha megint téved a kormány. Nyugtalanok az ellenzéki képviselők is: attól tartanak, a kormány oly módon kíván rendet teremteni, hogy berekeszti az országgyűlést, hazaküldi a követelket, s megszilárdítja, visszaállítja erőszakon alapuló országlását. Ha túl sokat kér az országgyűlés, lehet, hogy a hatalom úgy dönt: aki nem elégszik meg a hatalmi urai által elegendőnek ítélt kevéssel, semmit nem kap. Politikai, életünkben uralkodó, „törvényes" játékszabály: a követek kémek, a kormány belátása szerint, s kegyesen ad. De egyre többekben felötlik ezekben a napokban a nyugtalanító gondolat: a kormány ad, mert nem meri megtagadni mindazt, amit az ellenzék kér, de nem jószántából, nem politikai tisztességből engedékeny a kormány, csupán a kényszernek enged. Enged, hogy népszerűbb legyen. Enged, hogy azt a látszatot keltse: önszántából ad. Enged, mert Párizsban kitört a forradalom. Enged, mert nem szeretné, ha idehaza is elpattanna a húr. Enged, de meddig? S komolyan gondolja: hajlandó igazi engedményekre? Ki a macska, ki az egér ebben a játékban? Balogh Kornél felszólalása után Kossuth Lajos elhatározó lépésre szánja magát. Elérkezettnek érzi a pillanatot, hogy nyilvánosan új politikai programot fogalmazzon meg: felelős magyar kormányt kér az országnak, tehát alkotmányos rendet, önrendelkezést, megválasztott és nem kinevezett kormányt, s tisztségviselőket. Zilált pénzügyeink taglalásával kezdi. „Önálló magyar fináncminisztériumot kell kívánnunk. Különben a rólunk nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénzviszonyainkat véletlen zavarokba bonyolíthatja.” Más szavakkal, kevésbé udvariasan fogalmazva, de Kossuth Lajos ugyanazt mondja, amit a kormánypárti Balogh Kornél: szokjon le végre a kormányzat a vérévé vált tisztességtelen hatalomgyakorlásról, tekintse erkölcsi és politikai kötelességének, hogy ne hatalma megtartása, hanem a nemzet felemelkedése érdekében politizáljon. Első lépés: tárja az ország, a nemzet elé valós pénzügyi, helyzetünket és számoljon el, mire herdálta az ország vagyonát! A követeket pedig arra figyelmezteti Kossuth Lajos, hogy eleddig már számtalanszor szalasztották el a kínálkozó alkalmat a kormányzat felelősségre vonására s hagyták a kormányt zavartalanul garázdálkodni országunkban. És mi volt a következés? Az, hogy a nélkülünk, de rovásunkra elkövetett hibának átka 25 nehéz év tömérdek áldozatával sísilyosodott szegény hazánkra.” 2 " Itt tartunk most. S napról napra nagyobb a baj. A kormány tárgyal az ellenzékkel, az ellenzék tárgyal a kormánnyal, naponta újabb s újabb javaslatok, tervek, elképzelések (álmok?) születnek, egy-egy pillanatra megcsillan a remény: talpon maradunk, feltámadunk! De az ellenzék soraiban mind gyakrabban hallatszanak aggódó hangok: valóban kész tárgyalni a kormány, s nem csupán taktikázik, fondorlatos módon időt akar nyerni, s alig várja a pillanatot, amikor berekesztheti az országgyűlést, a tárgyalásokat s ismét ellenfélnek, lemészárolható ellenségnek tekintheti, s nyilvánítja a vele egyet nem értő állampolgárokat? Bizalmat kér a kormány, megértést, türelmet. Egy kormányzat, amely évtizedeken keresztül a hatalom kizárólagos uraként nem tartotta szükségesnek, hogy egyetlen ígéretét betartsa, s be nem tartott ígéreteivel s a kövekezményekkel bárkinek is elszámoljon; egy kormányzat, amely lelkiismeretfurdalás nélkül hazudott, ha hatalmi érdekei úgy kívánták; egy kormányzat, amely elszakította Európától Magyarországot; egy kormányzat, amelynek uralkodása gazdasági, politikai és erkölcsi válságba sodorta az országot, a nemzetet, s amely még most sem tartja kötelességének, hogy bocsánatot kérjen a magyar néptől. Mintha ezt a kormányzatot még mindig csak hatalma megtartásának módozatai, eszközei, lehetőségei érdekelnék, mintha gondolkodását csak az irányítaná, min' den elkövetett tévedés, hiba és bűn ellenére miképpen biztosíthatná továbbra is hatalmát. Bizalmat kér, támogatást és türelmet. Miért? Milyen jogon? - Kossuth Lajos pontosan fogalmaz : „Természetelleni poliikai rendszerek is soká fenntarthatják magukat, mert a népek türelme s a kétségbeesés közt hosszú út fekszik. De vannak politikai rendszerek, melyek azáltal, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek; s végre elkövetkezik a perc, midőn azokat tovább tartogatni akarni veszélyes volna; mert hosszú életök megérett arra, hogy meghalhassanak.” Mi tartunk most. Elérkezett az idő, hogy a nálunk nélkül rólunk döntő kormányzat, s politikai gyakorlat eltűnjön a történelem süllyesztőjében.. Kossuth Lajos okos politikus. Tárgyszerű javaslata: „alkotmányos életünk kifejtésére, s nemzetünk szellemi s anyagi javára hozandó törvényeinkcsak azáltal nyerhetnek életet",és valóságot, ha végrehajtásukkal minden más befolyástól független nemzeti kormány lesz megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen felelős...” — azaz: az eddig felülről irányított, a kisebbség mindenáron hatalomban maradását s érdekeit szolgáló politika helyett a nemzeti többség érdekei határozzák meg, mit tegyen a kormány s milyen legyen hazánk politikai berendezkedése. Ezért kell munkálkodnia minden képviselőnek. Mert: „Nekünk, kiket a nemzet azzal bízott meg,hogy jelene fölött őrködjünk s jövendőjét biztosítsuk — nekünk nem szabad szembehúnyva várni, míg hazánkat a bajok özöne elborítja. Megelőzni a bajt, ez hivatásunk.” Kérdés, hány országgyűlési követ gondolta így 1848. március 3-án a pozsonyi diétán, amikor a szakadék szélén álltunk s már nem volt sok idő országmentő terveket kovácsolni. A kormány azt gondolta: egyedül ő képes megmenteni a hank Kossuth Lajos azt mondta: ami eddig volt, levitézlett s a rend és a jövő megmentésének egyetlen lehetősége: alkotmányos, felelős magyar kormány s a többség akaratát és érdekeit képviselő új politikai gyakorlat megteremtése. 1848. március 3-án mindenki rettegve gondolt arra: Magyarországon is megtörténhet, ami Párizsban megtörtént. Felfordulást senki nem akart. Kossuth Lajos a rend, a nyugalom s a békés jövő megmentése érdekében kéri a hatalom birtokosait: adják át hatalmukat a nemzeti többség akaratát, érdekeit képviselő új rendnek. Hogy elkerüljük a vérontást! Hogy új hazát teremtsünk! 1848. március 3-án a pozsonyi diétán még volt egy paraszthajszálnyi lehetőség a jövő megmentésére. . NAPLÓ Joseph Beuys műveiből nyílik kiállítás ma, pénteken, a Budapest Galériában. A tárlatot megnyitja Ryszard Stanislawski, a lodzi múzeum igazgatója. Sajtóértekezleten mutatta be Vlagyimir Viszockijról szóló könyvét a nagyközönségnek szerdán a szovjet fővárosban Marina Vlady. A híres francia színésznő és közéleti személyiség elhunyt férjéről írt műve a moszkvai Progressz kiadó gondozásában jelenik meg. A Kövi Pál( több gasztronómiai műv így, az „Erdélyi lakoma*') szerzője, a New York-i „Four Seasons” étterem társtulajdonosa Krúdy Gyula emlékalapítványt hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium jóváhagyott. Az alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása. Ezért Kövi Pál Irodalmi DÍJ elnevezéssel minden évben 89 000 (húszezer) forintot, illetve — ezen értékhatáron belül — részben 18 dollárt ajánl fel annak, aki a bíráló bizottság által legjobbnak ítélt, s az alapítványhoz eljuttatott olyan friss mű szerzője, mely az étel- és italkultúra nagy hívének, Krúdy Gyulának emlékéhez méltó. Tematikai vagy műfaji megkötés nincs, kizárólag terjedelmi : a benyújtott — egy éven belül, magyar nyelven, bárhol a nagyvilágban publikált — pályamű nem haladhatja meg a tíz gépelt oldalt. Tetszés szerint szólhat a konyhaművészetről, az éttermek világáról, a jó borok és ételek öröméról, a terített asztal varázséról, s bármiről, ami a gasztronómiai kultúrához köthető. Beküldési határidő: 1989. szeptember 10. Cím: Vendéglátóipari Főiskola, „Krúdy Gyula Emlékalapítvány” 1051 Budapest, Alkotmány u. 3—11. 1989-ben és 1990-ben az alapítvány a fent említett díjjal azonos összegben jutalmaz egy-egy olyan életművet, melynek szelleme az eddig elmondottakkal egyezik. A kuratórium tagjai (dr. Csizmadia László főiskolai tanár, Makk Károly filmrendező, Müller Péter író, Szabó György kritikus, Szilágyi János újságíró) úgy vélik: országunk, s benne kultúránk nehéz helyzetében megbecsüléssel kell fogadnunk minden olyan művészi szót, mely kivált a komor körülmények között képes az emberi lét korántsem lebecsülendő örömeinek egyikét — az étek tisztességét — felmutatni. Várja tehát a nagy hagyományú, híres magyar konyha- és pinceművészet, valamint a hozzá kötődő társasélet értékelt mindig is előszeretettel megrajzoló irodalom Jelenkori művelőinek ilyen munkáit. A díjkiosztás karácsony hetében, ünnepélyes keretek közt fog történni.Θ A szentendrei régi művésztelep történetétbemutató kiállítássorozat második tárlata (témája az 1949—1989 közti évek) vasárnap, március 5-én nyílik a Szentendrei Képtárban. Iván Ildikót, a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának volt tagját, a múlt év szeptemberében Stuttgartban il megrendezett első nemzetközi koloratúrverseny győztesét, a következő évadtól szerződtette a bongni opera. ” Péntek, 1989. március 3. Günter Grass Budapesten Néhány napig Budapesten tartózkodik Günter Grass, a kortárs német nyelvű irodalom egyik élő klasszikusa. Március 6-án, hétfőn 6 órakor az NSZK Kulturális Központjában olvas föl A patkánynő és a Nyelved nyújtsd ki című köteteiből, majd Konrád György társaságában beszélget a közönséggel. Másnap este fél 9- kor a Marx Károly Közgazdasági Egyetem 4. számú előadótermében Urai költeményeiből ad elő barátja, a drezdai Günter „Baby” Sommer pedig a legkülönbözőbb hangszereken, érzékeny , és fantáziadús dzsesszimprovizációjával kíséri őt. Az első est színhelye a Kecskeméti utca 7., a másodiké a Dimitrov tér 8. Az ÍMKKE német tanszéke a héten A német kultúra hetét rendezi. Ennek keretében vasárnap 7-kor Robert Schumann-estet tartanak az Eötvös Kollégiumban, valamint különböző szakmai és videoprogramokat mutatnak be a közönségnek. Pozsonyi régészeti kiállítás A Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban a pozsonyi városi múzeum régészeti anyagából kiállítás nyílt, amely a hó végéig marad nyitva. A megnyitón megjelent Vlastimil Ehrenberger csehszlovák nagykövet, Jakab Róbertné, a parlament alelnöke, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke is. Stefan Borovsky, a pozsonyi múzeum igazgatóhelyettese elmondta: pénzérméket, plaketteket, érmeket, kisplasztikai ritkaságokat hoztak el Budapestre. A ritkaságok között szerepelnek római pénzek, a magyar királyság korából koronázási emlékérmek. A pozsonyi múzeum az elmúlt évben ünnepelte 120 éves fordulóját. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeummal, a soproni Gyógyszerészeti Múzeummal van kapcsolatuk, és szívesen alakítanának ki együttműködést a többi magyar múzeummal. V. )