Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-13 / 61. szám

Hétfő, 1989. március 13. Magyar Nemzet 7 Két este két zsenivel Günter Grass és Günter „Baby” Sommer Budapesten Hogy Gunter Crass zseni, azt aligha vonja bárki is kétségbe. Hogy személyiségének ellenállha­tatlan ereje van, azt csak az nem tudja, aki még nem látta; és hal­lotta. Egy Írót olvasni kellí — vet­hetné közbe bárki, s ez Grass életművének jó részével (például A bádogdobbal, a Macska és egér­rel , a Vállalóval, A patkánynővel, versekkel és elbeszélésekkel) ma­gyar nyelven is lehetséges. Günter Grass azonban nemcsak tró és költő,, hanem sokoldalú művész anyagi szorultsága idején, fiatal korában maga is ütős volt egy jazz bandben, képzőművészeti al­kotásai pedig közismertek. Hogy milyen varázslatot képes hallga­tóságára bocsátani, azt a napok­ban tapasztalhatta a budapesti közönség. Hogy Günter „Baby” Sommer is zseni, azt én nem tudtam, bár a dzsesszmuzsika szakértői előtt nem volt ismeretlen a neve. A drezdai improvizációs művész fantasztikus dolgokat művelt, mindenből képes volt hangot elő­csalni. A két Günter egymásra találá­sa szinte törvényszerű. A hajdani dobos Grass hihetetlenül ritmikus verseket ir, s prózája is szinte le- kottázhatóan zenei, hallatlanul nehéz feladat elé állítva fordí­tóit. Evekkel ezelőtt jutott tudo­mására a Nyugat-Berlinben élő írónak,, hogy Drezdában él egy nagyon eredeti, ütőművész, aki verseihez . és prózájához zenét komponált. pontosabban impro­vizált. A (nem éppen problémák nélküli) kazettacseréket követően — melyeknek köszönhetően Som­mer saját hangú Grass-deklamá- lásokhoz rögtönözhetett, Grass pedig a maga fülével hallhatta Sommer improvizációit — hamar szoros .művészi együttműködés jött létre., a két Günter között. Különböző okokból elsősorban harmadik J országokban lépnek (el. így született a budapesti ven­dégszereplés gondolata is, beleil­lesztve az NSZK Kulturális Köz­pontjának és a Közgazdaságtudo­mányi Egyetem által rendezett Német nyelvű kultúra hetének programjába. Hogy áz NSZK Kulturális Köz­pont születése pillanatától kinőtte a Kecskeméti utca... 7. alatti ,ττ- egyébként ideiglenesnek tekintett — kis palotát, az nem.először-de­rült ki szembeszökően. Az intéz­mény gazdái rendkívüli találé-. konyságról tettek tanúbizonysá­got, mindenütt szoronghatott a sok száz érdeklődő, ahol csak egy talpalatnyi hely akadt, a belső udvar gangjain csakúgy, mint a melléktermekben, s aki nem ülhe­tett Günter Grass közelében, an­nak hatalmas vászonra vetítve közvetítették az író felolvasását. Az írókolléga és jó barát Kon- rád György személyes hangú be­vezető szavai nyomán a Nyelved nyújtsd ki! című kalkuttai napló­ból olvasott föl Grass, megrendí­tő erővel elevenítve meg az óriás város sokszínű életét, t a termé­szet pompáját és a slumök sötét nyomorát, a nyelvek és a vallások sokszínűségét, és a rettenetes örökséget, a gyűlöletet, a nemzeti és felekezeti harcokat, melyekre kiváltképp fogékony- gz író, aki az akkor még többnemzetiségű Danckában töltötte gyermekkorát a második világháború előtt, s ez az élmény meghatározó egész életművére. S ha már szó esett a hinduk és muzulmánok időnként véres ki­lengéseiről a távoli Bengáliában, Günter Grass kitért Salman Rushdie „halálos ítéletére" is. A Sátáni verseket valószínűleg egye­dül ő olvasta a jelenlevők közül, de hát itt nem egy műről van szó, hangsúlyozta, hanem a sza­badságról, az alkotás szabadsá­gáról és az élethez való jogról — márpedig Rushdie-t mindkettőtől meg akarják fosztani olyan ha­talmak, amelyeknek kezében kö­tete nyilván szintén soha nem volt. Keserű szavakkal szólt Günter Grass az emberi gyávaságról, ami miatt német kiadók sorra vissza­léptek a mű megjelentetésétől, a szolidaritás hiányáról, amely más­nak, mint. szégyenletesnek aligha nevezhető. „Akik most cserben­hagyják Rushdie-t, nem számol­nak azzal, hogy legközelebb ők következhetnek. Ha kivételt te­szünk, precedenst teremtünk” ;— mondta Günter Grass, aki . mindig Is felemelte szavát írók — és nemcsak írók — üldö­zése ellen, bárhol is fenyegesse őket véleményükért börtön vagy orgyilkos kése. Többször megem­lékezett jó ikét évtizedes barátjá­ról, Václav Havelvől is, „erről a kicsi emberről, akit más sem ér­dekel, csak az irodalom, mégsem adja föl áharcot soha.” A nagy élmény, amelyet a hét­fői felolvasás szerzett, valósággal eltörpült a két Günter keddi fel­lépése mellett. „Baby” Sommer mindennel tud zenélni, amiből csak hang kicsikarható. Gongok, dobok és xylophon, cintányérok és üstdobok, igazi Oskar-féle bá­dogdob, hamisítatlan szarukürt, valami különleges fúvócső, amellyel egyben ütögetni is lehe­tett, tucatnyi cintányér és harang és rézrúd, melyek állványon lóg­nak, de az állványokon csapkod­va is lehetett zenélni. S ha valaki a dobok közé lesett, ott gumimat­racpumpákat fedezhetett föl (ma­gyar gyártmány, másra úgyse jó), Baby ezekkel is hangszereket szó­laltatott meg, ha úgy adódott. Fantasztikus volt ez a Gesamt- kunstwerk, Grass szavalata, Som­mer hangeffektusai és a fém­hangszerek tükrözése-villódzása. A közgáz hatalmas 4-es előadója (természetesen) kicsinek bizo­nyult, egy-egy széken ketten is ültek a késő éjszakába nyúló műsoron, de megérte a szorongás, ritka művészi élvezetben volt ré­sze a publikumnak. Drezdát és Berlint, a két mű­vész lakhelyét alig kétszáz kilo­méter választja el egymástól, a legnagyobb szakadékot mégsem ez a földrajzi távolság jelenti kö­zöttük. önként adódott hát a kér­dés, mit jelent a két Günter szá­mára a német kultúra a nyolc­vanas években. „A német kultúra feloszthatatlan” — válaszolta Grass —, „akkor is, ha német földön két állam mű­ködik. A különböző társadalmi rendszerek ellenére ez a kulturá­lis egység soha nem bomlott föl, s felbomlasztása nem is állhat senki érdekében. A kultúra min­dig is átlépte a határokat, a né­met például az európai, az euró­pai pedig a világkultúra része. Ha azt mondom, hogy 1945 óta is töretlenül létezik egy német ~kultúrnemzet-, akkor senki nem vádolhat agresszióval, még ke­vésbé bármiféle révansizmussal. Ez a fogalom nem kirekesztő, ha­nem befogadó, Luther, Goethe, Thomas Mann, Heym vagy Böll kulturális nemzetét senki nem oszthatja föl zónákra.” Hasonlóképpen fogalmazott 'Sommer is: „A hatvanas, hetve­nes, nyolcvanas években sok pe­riódust megélhettem — mond­ta .—, kezdve országom lakosai­nak állandó kisebbségi érzésével a nagy és gazdag Szövetségi Köz­társasággal szemben, amit az sem ellensúlyozott, hogy Németország innenső felében is óriási kultu­rális teljesítmények születtek. Megéltem, hogy valamiféle külön nemzeti kultúrát próbáltak ránk­erőszakolni, de az emberek egy­szerűen nem értették, hogy mi ezzel a politika szándéka. Volt, amikor a német jelzőt akarták mindenüifnen törölni, s volt, ami­kor művészeink javát hazája el­hagyására kényszerítették. Soha nem sikerült azonban a kulturá­lis kötelékeket elszakítani, már csak azért sem, mert az éterbe nem lehet falat húzni.” Günter Grass és Günter Som­mer különleges kivételt képeznek. Mindketten otthon maradnak, s mégis együtt dolgoznak, közös le­mezeket készítenek, fellépésekre utaznak. Szerencsére Budapestet sem hagyták ki, élve a kedvező le­hetőséggel. * Józsa György Gábor Dicső napok A Deák téri iskola emlékezése a szabadságharcra Fenn, a magasban, körös-körül szépen rajzolt címeres lapok. A szabadságharc csatáit járt hadi lobogókra emlékeztetnek. És lent, körben, a falak mentén, egy tör­ténelmi őrjárat. Plakátok, röpla­pok, képek március nagy napjai­tól kezdve, Világosig. Nem le­het szabadulni a hatás alól. Meg­sárgult lapon a fekete betűk ma is felrázzák azt, aki olvassa. „Honfiak! Patrioten!” — szól a közbátorsági választmány két­nyelvű kiáltványa, amely nemzet­őrség megalakítására hívja fel Pest népét. Az aláírók között Rot- tenbiller, Klauzál, Egressy, Petőfi,' Vasvári; Staffenberger, Gyurko- vics ... Magyar és német polgá­rok. A Nemzeti dal, Petőfi .képe mellett egy ritka kordokumen­tum: Pest megye közbátorsági vá­lasztmánya tiltakozik a lapalapí­tási kaució ellen, mert félti a saj­tószabadságot. Attól tart, a jó­módúak kezébe kerülnek majd az újságok; Aztán meglódul a történelem. Gróf Batthyány Lajos és Balducci ezredes aláírta plakát tíz honvéd­zászlóalj megalakítását kéri az ország népétől. A kormány tudó­sítása arról, hogy V. Ferdinánd el­menekült Bécsből. összehívják az Országgyűlést, amely a haza vé­delmére szólít. Július 1.: Kossuth Hírlapja-. Immár magyar bankók, királyi engedély nélkül. A kor­mány elnök a székelyeket kéri: ad­janak katonát! És támad az ellen- forradalom. Windischgraetz kine­vezése virít ránk. Egy metszet a hajóhídról, megölik Lamberget. Schlik betör Magyarországra, el­foglalja Kassát. Híradások a ta­vaszi hadjáratról. A debreceni na­pokról, Kossuthról. A kápolnai csatáról, amely reménnyel tölti el a bécsi kamarillát. A király pök­hendi kiáltványa Olmützből, nincs többé független Magyar- ország. Aztán a visszavágás do­kumentumai. A trónfosztó nyilat­kozat. Röpirat tudatja; Bem be­vette Brassót. De már közeleg a vég. Ferenc József közli: a cár segítségét kérte. A nemzeti kor­mány kiáltványa: „A haza ve­szélyben van!” Egy kép Paskie- vicsről, Varsó hercegéről. Haynau fenyegető felhívásai. Röplap a vérbírósági ítéletekről. Nevek és tettek hosszú listája. Jaross Vince esztergomi kanopok a prédiká­cióiért bűnhődött. Fekete Imre azért, mert elfogott egy futárt. Gróf Batthyány Lajos, mert hűt­len lett a királyhoz.. A tárlók alatt a szabadságharc hírlapjai, könyvek a nagy napok történetéről. Minden, ami a dísz­teremben látható D obák Géza gazdag gyűjteményéből való. 0 és Foki Tamás tanár úr állította ösz- sze a kiállítást, amelynek rende­zésében segédkeztek az iskola ta­nárai, és segített Cyukics Péter fotós, Ojszászi Ágnes restaurátor, a Görgey Múzeum Baráti Köre. És ne feledkezzünk meg Kapa Mátyásról, Krassói Antalról, Hor- vai Szabolcsról, Simonffy Kriszti­náról, Schreiner Mátéról és Zó­lyomi Balázsról sem, az iskola diákjairól, ök rajzolták a hadi­lobogókat, és napokon át segítet­tek a rendezésben. A kiállítás méltó módon emlékezik történel­münk nagy napjaira, és jellemzi azt a patrióta nevelést, amelyről a Deák téri iskola híres. A kis tár­lat nyilvános, délutánonként bár­ki megnézheti. Nézze is meg, aki csak teheti. (csatár) Megjelenik a Magyar Nemzet-emlékkönyv örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy 1989 első negyedévében megjelentetjük a Magyar Nemzet emlékkönyvét. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a könyv már most előjegyezhető. A 336 oldalas kötet ára 157 forint plusz postaköltség. Megrendelhető a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat értékesítési főosztályán (1906 Budapest, postafiók 223.), az alábbi megrendelő­lap beküldésével, felbélyegzett borítékban vagy postai levelező­lapra ragasztva. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Magyar Nemzet emlékkönyve című kötetet ........ pé ldányban. A megrendelő neve:........................................... Címe:.................................................... (város). (lrá n yitószám) • · .................................................................................. (utca, házszám) Kö zületi megrendelő esetén az ügyintéző neve, telefonja: A megrendelt példányok ellenértékét (á 157,— forint plusz pos­taköltség) a kapott számla alapján a Pallas egyszámlájára átutal­juk. A vételárat utánvéttel egyenlítem ki. (A megfelelő szöveg aláhúzandó) aláírás, személyi szám vagy bélyegző Szenzációs leletek Egyiptomban Thébai tudósítás Hatodik éve dolgozik Egyip­tomban magyar régészeti expe­díció. Olvasóink első kézből érte­sülhetnek a maga nemében egye­dülálló feltárás eredményeiről. Emlékeztetőül: a Kákosy László egyiptológus professzor által ve­zetett expedíció egy II. Ramszesz korából származó nemesi sírt tár fel Thébában, nem messze a ne­vezetes Királyok Völgyétől, aho­vá a fáraók temetkeztek. A 32-es számmal jelzett eír II. Ramszesz főudvarmesterének, Dzsehuti- mesznek és feleségének, fizetnek a temetkezőhelye volt. A sírt többször 'kirabolták, sőt, későb­bi korokban oda mások is bete­metkeztek. Szobrok a törmelékben A múlt hónap végén jártam is­mét Thébában. Kákosy profesz- szor tájékoztatott a munka jelen­legi állásáról. — Az első évben egy-két éves munkára számítottunk, mivel a sír kisméretűnek látszott A hegy belsejébe nyúló alagút fölfede­zése egyik irányba, a bejárat előtti udvar megtalálása a másik irányba tágította ki a temetkező­helyet. A sírrendszert teljesen megtisztítottuk a törmeléktől, je­lenleg egyiptomi restaurátorok dolgoznak azon, hogy a feliratok és festmények eredeti színeik­ben pompázhassanak. Távolabbi célunk ugyanis a sir megnyitása a nagyközönség előtt. — Jelenleg az udvar feltárását végezzük. Hogy mekkora volt, azt még mindig nem tudjuk. Szé­lessége 11,5 méter, de a hosszát még nem értük el. A napok­ban fedeztük fel az udvart díszí­tő pillérsor hatodik talapzatát, ami arra mutat — ha nem kö­vetkezik újabb talapzat —, hogy mintegy két méterre lehetünk a bejárattól. A jelek szerint ezt a valaha fényűző módon beren­dezett udvart készakarva pusztí­tották el, vagy azért, hogy teret nyerjenek, vagy egyszerűen van­dál dühből. Tény, hogy a homok­kő pilléreket ledöntötték a mész­kőből készült falburkoló lapokra, és ezek azokat magukkal rántot­ták. Az egyik leszakadt szép részlet, amelyet most találtunk meg, az imádkozó Dzsehutimeszt ábrázolja. — Hatalmas szobrok darabjai bontakoznak ki a törmelék alól. Az eddigi részletek alapján úgy tűnik, hogy mintegy tíz szobor díszítette a sír előtti udvart. A szobrok mérete igen különböző, ember nagyságúak, de néha azt meghaladók. Kisebb, valószínűleg térdeplő, naphimnuszt tartó szob­rok részeire is rábukkantunk. — Az idei szezon egyik legér­dekesebb tárgyi lelete egy ál-ka- nopusz edény volt. A mumifiká- lás művelete során a testből el­távolították a belső részeket és ezeket külön tartósították, majd négy kőedénybe, ún. kanopusz edényekbe tették. Az edényeket a négy Hórusz-Jiú. feje díszítet­te. A XXI—XXII. dinasztia ko­rában megváltozott a balzsamo­zás technikája. A belső részeket ugyan kivették a testből, de utá­na kis csomagocskákként vissza­helyezték. így akarták a test in­tegritását megőrizni. A kanopusz edények így feleslegessé váltak, de mivel az egyiptomiak rendkí­vül konzervatívok voltak, főleg a halottkultuszt tekintve, tovább­ra is ragaszkodtak a kanopuszok- hoz. Mivel azok funkciójukat vesztették, mintegy szobor for­mában faragták ki őket, nem üregesek már, hanem a fedő és az alső rész összefüggő. Ezeket nevezzük ál-kanopuszoknak. Rit­ka, értékes leletünket sakálfej díszíti. — A sír belsejében van egy falfestmény, amelyik a sír hom­lokzatát kis piramissal ábrázol­ja. Korabeli, más sírokban meg­maradtak a kisméretű agyagtég­lákból készült piramisok. Dzse- hutimesz olyan pompás temetke­zőhelyet építtetett magának, hogy elképzelhető: a sir tetején van egy kis piramis vagy legalább a nyoma, ha az agyagtéglákat idő­közben elhordták is. — A leletek és feliratok tudo­mányos publikálása már folyik. Nemcsak a tárgyak képviselnek nagy értéket. Irodalmilag is jelen­tős alkotásokat találhatunk: két ún. hárfásdalt, amelyek filozofi­kus hangvételű szövegek az élet és a halál kérdéséről. Hasonló szöveg még egy helyen fordul csak elő: Noferhotép pap sírjá­ban. Igen értékes alkotás a Nyu­gat istennőhöz intézett himnusz, amelynek műfordítását Crigássy Éva 'készítette el. A szövegek nagy része a Halottak Könyvéből vagy a Szájmegnyitás szertartá­sából vett idézet. A feltárás nemcsak a régé­szeknek ad munkát. Antropoló­gus és paleozoológus is dolgozik a sírnál. Az udvarból kiemelt tör­melékben sok állat- és ember­csont, valamint múmiarész ta­lálható. A töredékek különösen alkamasak arra, hogy belőlük a mumifikálás módját rekonstruál­hassuk; a pólyákból, a tartósító­szerekből, a tamponokból mintát lehet venni. A XIX. dinasztia idején nemegyszer úgy készítették a múmiát, hogy a tartósított tete­met agyagréteggel vonták be, és csak erre tekercselték a pólyát. Nyilván azért, hogy kevesebb textíliát használjanak fel. Más­kor magára a lábszárcsontra kezdték tekerni a bandázst, amit szépen szemléltet a gyantával felragasztott tekercsvég. Ez eset­ben vagy nem sikerült a mumi­fikálás és később újra pályázták a csontokat, vagy más helyről hozták a tetemet a családi sír­ba és ekkor tekercselték újra. Mire vadászon a fáraó? Érdekes megfigyelés, hogy a száraz meleg ellenére a helyi la­kosság komoly izületi bánfalviak­tól szenvedett, amit a gerincosz­lop elváltozásai jól mutatnak. Meglepő viszont, hogy még az idősebbeknél sem találunk nyíl­irányú vagy oldalirányú elferdü- lést a gerincoszlopon. Oka nyil­vánvalóan az egyenes testtartás; ma is szálfaegyenesen járnak az itt élő emberek, tekintve, hogy a terheik nagy részét a fejükön hordják. Minden közhiedelemmel ellen­tétben a fogállományuk igen rossz. Már a XIX. dinasztia ko­rában élőknél is nagymértékű volt a fogszúvasodás. Feltehetően a gyakran fogyasztott méztől és a mézzel készített ételektől. Az állatcsontok vizsgálatát Bö- könyi Sándor zoológus, akadé­miai levelező tag végezte. — A temetkezőhelyek állat- csontanyaga vagy a tulajdonos­sal temetett kedvenc állatból, vagy a túlvilági útra szánt élelem­ből származik. így Dzsehutimesz sírjában is iá megszokott háziál­latokat találjuk: szarvasmarhát, juhot, kecskét, bivalyt, lovat, sza­marat, tevét, ludat, kacsát. Vad­állatokból tizenhárom faj csont­jait sikerült azonosítani. Őstu­lokból ja húsosabb részeket tették a sírba élelemként. Ezt ábrázolá­sok is alátámasztják. Medínet Habuból jól ismert kép, ahol a fáraó őstulokra vadászik a Nílus menti bozótban. Gepárd és orosz­lán csontjai is előkerültek, bár ezek az állatok Dzsehutimesz ide­jében Inkább Felső-Egyiptom- ban éltek. Mindkét állat — stá­tusszimbólumként — a gazdag­ság tartozéka volt Az állatok fiatal korukban pusztultak el, nyilván szelídíteni akarták őket de nem bírták a fogságot. — Érdekes lelet Dzsehutimesz sírjából egy orrszarvú szarva. Nem élt ezen a vidéken, eddig egyetlen esetben találtunk ha­sonló leletet Felső-Egyiptomban. Csak a szarvát találtuk meg, ami azért érdekes, mert annak idején porrá törve orvosságként hasz­nálták és használják ma is. Így elképzelhető, hogy nem az álla­tot hozták ide, csak a szarvát gyógyszerként. Az évszázad fölfedezése — Az állatcsontok összetételé­ből a fogyasztott hús mennyisé­gére is következtethetünk. A hús­mennyiség több, mint 90 száza­lékát a szarvasmarha, a juh és a kecske tette ki. A lovat a sza­marat és a tevét inkább munka­állatként használták. Feltűnően nagy a kutyamúmiák száma, több célra is használhatták őket; ked­venc állatként házőrzőként nyájőrzőként és vadásztársként Macskamúmiák is gyakoriak, sőt egy cerkófmajom mumifikált lá­ba is előkerült. Ott-tartózkodásunk alatt kivé­teles élményben volt részünk. A luxori templom területén február első hetében páratlan leletre buk­kantak egyiptomi régészek. A templom belső udvarának osz­lopsora mellett talajmintát vet­tek, mivel évek óta probléma a Nílushoz közel fekvő templom területén a talajvíz emelkedése. A fúró kemény tárgyba ütközött. Leástak mintegy kétmétemyi- re a járószinttől először két, majd még három monumentális, telje­sen sértetlen gránit-szobor került elő 1,5—2,0 méter közötti nagy­ságúak. Az első szobor III. Amenhotep állószobra szántal­pon. A fáraó ilyen ábrázolása eddig még nem ismert Egyiptomban. A másik szobor Horemheb királyt mintázza, térdeld helyzetben. A három további alkotás Hathor istennőt, Atum teremtőistent és lunit istennőt örökíti meg. Az utóbbi talán a legérdekesebb, mert lunit istennő igen ritkán szerepel, ilyen .monumentális áb­rázolása pedig eddig nem is volt ismert. A szobrok bemutatására meg­hívták a magyar misszió tagjait is. Váratlanul megjelent Hoszni Mubarak elnök, Farouk Hoszni kulturális miniszter kíséretében. A lelet — jelentőségét tekintve — az 1902-ben Karnakban talált szoboregyütteshez hasonlítható, a „század eleje óta a legnagyobb felfedezés Egyiptomban" — mondta a kulturális miniszter, de sokan az 1922-ben megtalált Tu- tankhamon kincsek után a szá­zad szenzációjának tartják Egyip­tomban. A szobrok végső helyéül Muharaik elnök a luxori múzeu­mot jelölte meg. Az egyiptomi szakemberek el­mondása szerint a szobrokat tu­datosan rejtették el, mivel egy­mástól biztonságos távolságra, rendben lefektetve találták őket, gipszréteggel jelölve meg a be­temetés helyét. Számítottak rá, hogy valamikor újra kiföldelik azokat. A kutatók egybehangzó állítása szerint a szobrok a XVIIí. dinasztia idejéből valók, i. e. 1S70—1305 közötti Időből. Hogy miért rejtették el a szobrokat, még sejteni sem lehet, kideríté­se a későbbi kutatásokra vár. A magyar misszió március vé­gén fejezi be az idei ásatási sze­zont. Szakmai felkészültségük­nek köszönhetően olyan tekintély­nek örvendenek, hogy szívesen látott vendégek Egyiptomban. A hatóságok mindenben segítik munkájukat, cserében a hazai szakemberek komoly szakmai se­gítséget kapnak magyar kollé­gáiktól. Az ásatás anyagi fedeze­tét a kultúra iránt érdeklődő és értő intézmények biztosították, a Soros-alapítvány, a Művelődési Minisztérium, a CO-Nexus Rt. a Dornet (Szeged), a TESCO, a kai­rói magyar kereskedelmi kiren­deltség, a Ganz Gépgyár és a Malév. Segítségükre — és máso­kéra is — a jövőben is számíta­nak. A tudomány és a kultúra tá­mogatása a legjobb és legszebb befektetés, talán az egyetlen, ami biztosan megtérül. Bankó Ildikó A Pedagógus Szimfonikus Ze­nekar március 20-án 19.30 óra­kor tartja koncertjét a Fáklya Klubban (VI, Csengery u. 66.). Δ Idén Is megrendezik — már­cius folyamán — a nyíregyházi művészeti heteket. A sók műfajú rendezvény elsősorban a fiatal művészek számára kínál bemu­tatkozási lehetőséget. Így az idei programban is helyet biztosítot­tak a főiskolás képzőművészek­nek, színészeknek, a fiatal zené­szeknek, tévéseknek. Az imádkozó Dzsehutimesz

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék