Magyar Nemzet, 1989. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-13 / 61. szám
Hétfő, 1989. március 13. Két este két zsenivel Günter Grass és Günter „Baby” Sommer Budapesten Hogy Günter Crass zseni, azt aligha vonja bárki is kétségbe. Hogy személyiségének ellenállhatatlan ereje van, azt csak az nem tudja, aki még nem látta, és hallotta. Egy írót olvasni kell. — vethetné közbe bárki, s ez Grass életművének jó részével (például A bádogdobbal, a Macska és egérrel , a Vállalóval, A patkánynővel, versekkel és elbeszélésekkel) magyar nyelven is lehetséges. Günter Grass azonban nemcsak író és költő,, hanem sokoldalú művész anyagi szorultsága idején, fiatal korában maga is ütős volt egy jazz bandben, képzőművészeti alkotásai pedig közismertek. Hogy milyen varázslatot képes hallgatóságára bocsátani, azt a napokban tapasztalhatta a budapesti közönség. Hogy Günter „Baby” Sommer is zseni, azt én nem tudtam, bár a dzsesszmuzsika szakértői előtt nem volt ismeretlen a neve. A drezdai improvizációs művész fantasztikus dolgokat művelt, mindenből képes volt hangot előcsalni. A két Günter egymásra találása szinte törvényszerű. A hajdani dobos Grass hihetetlenül ritmikus verseket ír, s prózája is szinte lekottázhatóan zenei, hallatlanul nehéz feladat elé állítva fordítóit. Évekkel ezelőtt jutott tudomására a Nyugat-Berlinben élő írónak,, hogy Drezdában él egy nagyon eredeti, ütőművész, aki verseihez és prózájához zenét komponált, pontosabban improvizált. A (nem éppen problémák nélküli) kazettacseréket követően — melyeknek köszönhetően Sommer saját hangú Grass-deklamálásokhoz rögtönözhetett, Grass pedig a maga fülével hallhatta Sommer improvizációit — hamar szorosművészi együttműködés jött létre, a két Günter között. Különböző okokból elsősorban harmadik országokban lépnek fel. így született a budapesti vendégszereplés gondolata is, beleillesztve az NSZK Kulturális Központjának és a Közgazdaságtudományi Egyetem által rendezett Német nyelvű kultúra hetének programjába. Hogy az NSZK Kulturális Központ születése pillanatától kinőtte a Kecskeméti utca... 7. alatti ,dsegyébként ideiglenesnek tekintett kis palotát, az nem először derült ki szembeszökően. Az intézmény gazdái rendkívüli találékonyságról tettek tanúbizonyságot, mindenütt szoronghatott a sok száz érdeklődő, ahol csak egy talpalatnyi hely akadt, a belső udvar gangjain csakúgy, mint a melléktermekben, s aki nem ülhetett Günter Grass közelében, annak hatalmas vászonra vetítve közvetítették az író felolvasását. Az írókolléga és jó barát Konrád György személyes hangú bevezető szavai nyomán a Nyelved nyújtsd ki! című kalkuttai naplóból olvasott föl Grass, megrendítő erővel elevenítve meg az óriás város sokszínű életét, a természet pompáját és a slumök sötét nyomorát, a nyelvek és a vallások sokszínűségét, és a rettenetes örökséget, a gyűlöletet, a nemzeti és felekezeti harcokat, melyekre kiváltképp fogékony- az író, aki az akkor még többnemzetiségű Danekában töltötte gyermekkorát a második világháború előtt, s ez az élmény meghatározó egész életművére. S ha már szó esett a hinduk és muzulmánok időnként véres kilengéseiről a távoli Bengáliában, Günter Grass kitért Salman Rushdie „halálos ítéletére" is. A Sátáni verseket valószínűleg egyedül ő olvasta a jelenlevők közül, de hát itt nem egy műről van szó, hangsúlyozta, hanem a szabadságról, az alkotás szabadságáról és az élethez való jogról — márpedig Rushdie-t mindkettőtől meg akarják fosztani olyan hatalmak, amelyeknek kezében kötete nyilván szintén soha nem volt. Keserű szavakkal szólt Günter Grass az emberi gyávaságról, ami miatt német kiadók sorra visszaléptek a mű megjelentetésétől, a szolidaritás hiányáról, amely másnak, mint szégyenletesnek aligha nevezhető. „Akik most cserbenhagyják Rushdie-t, nem számolnak azzal, hogy legközelebb ők következhetnek. Ha kivételt teszünk, precedenst teremtünk”— mondta Günter Grass, aki mindig is felemelte szavát írók — és nemcsak írók — üldözése ellen, bárhol is fenyegesse őket véleményükért börtön vagy orgyilkos kése. Többször megemlékezett jókét évtizedes barátjáról, Václav Havelről is, „erről a kicsi emberről, akit más sem érdekel, csak az irodalom, mégsem adja föl a harcot soha.” A nagy élmény, amelyet a hétfői felolvasás szerzett, valósággal eltörpült a két Günter keddi fellépése mellett. „Baby” Sommer mindennel tud zenélni, amiből csak hang kicsikarható. Gongok, dobok és xylophon, cintányérok és üstdobok, igazi Oskar-féle bádogdob, hamisítatlan szarukürt, valami különleges fúvócső, amellyel egyben ütögetni is lehetett, tucatnyi cintányér és harang és rézrúd, melyek állványon lógnak, de az állványokon csapkodva is lehetett zenélni. S ha valaki a dobok közé lesett, ott gumimatracpumpákat fedezhetett föl (magyar gyártmány, másra úgyse jó), Baby ezekkel is hangszereket szólaltatott meg, ha úgy adódott. Fantasztikus volt ez a Gesamtkunstwerk, Grass szavalata, Sommer hangeffektusai és a fémhangszerek tükrözése-villódzása. A közgáz hatalmas 4-es előadója (természetesen) kicsinek bizonyult, egy-egy széken ketten is ültek a késő éjszakába nyúló műsoron, de megérte a szorongás, ritka művészi élvezetben volt része a publikumnak. Drezdát és Berlint, a két művész lakhelyét alig kétszáz kilométer választja el egymástól, a legnagyobb szakadékot mégsem ez a földrajzi távolság jelenti közöttük, önként adódott hát a kérdés, mit jelent a két Günter számára a német kultúra a nyolcvanas években. „A német kultúra feloszthatatlan” — válaszolta Grass —, „akkor is, ha német földön két állam működik. A különböző társadalmi rendszerek ellenére ez a kulturális egység soha nem bomlott föl, s felbomlasztása nem is állhat senki érdekében. A kultúra mindig is átlépte a határokat, a német például az európai, az európai pedig a világkultúra része. Ha azt mondom, hogy 1945 óta is töretlenül létezik egy németkultúrnemzet, akkor senki nem vádolhat agresszióval, még kevésbé bármiféle revansizmussal. Ez a fogalom nem kirekesztő, hanem befogadó, Luther, Goethe, Thomas Mann, Heym vagy Böll kulturális nemzetét senki nem oszthatja föl zónákra.” Hasonlóképpen fogalmazottSommer is. „A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években sok periódust megélhettem — mondta .—, kezdve országom lakosainak állandó kisebbségi érzésével a nagy és gazdag Szövetségi Köztársasággal szemben, amit az sem ellensúlyozott, hogy Németország innenső felében is óriási kulturális teljesítmények születtek. Megéltem, hogy valamiféle külön nemzeti kultúrát próbáltak ránkerőszakolni, de az emberek egyszerűen nem értették, hogy mi ezzel a politika szándéka. Volt, amikor a német jelzőt akarták mindenkinnen törölni, s volt, amikor művészeink javát hazája elhagyására kényszerítették. Soha nem sikerült azonban a kulturális kötelékeket elszakítani, már csak azért sem, mert az éterbe nem lehet falat húzni.” Günter Grass és Günter Sommer különleges kivételt képeznek. Mindketten otthon maradnak, s mégis együtt dolgoznak, közös lemezeket készítenek, fellépésekre utaznak. Szerencsére Budapestet sem hagyták ki, élve a kedvező lehetőséggel. * Józsa György Gábor Dicső napok A Deák téri iskola emlékezése a szabadságharcra Fenn, a magasban, körös-körül szépen rajzolt címeres lapok. A szabadságharc csatáit járt hadi lobogókra emlékeztetnek. És lent, körben, a falak mentén, egy történelmi őrjárat. Plakátok, röplapok, képek március nagy napjaitól kezdve, Világosig. Nem lehet szabadulni a hatás alól. Megsárgult lapon a fekete betűk ma is felrázzák azt, aki olvassa. „Honfiak! Patrioten!” — szól a közbátorsági választmány kétnyelvű kiáltványa, amely nemzetőrség megalakítására hívja fel Pest népét. Az aláírók között Rottenbiller, Klauzál, Egressy, Petőfi, Vasvári, Staffenberger, Gyurkovics ... Magyar és német polgárok. A Nemzeti dal, Petőfi ,képe mellett egy ritka kordokumentum: Pest megye közbátorsági választmánya tiltakozik a lapalapítási kaució ellen, mert félti a sajtószabadságot. Attól tart, a jómódúak kezébe kerülnek majd az újságok. Aztán meglódul a történelem. Gróf Batthyány Lajos és Balducci ezredes aláírta plakát tíz honvédzászlóalj megalakítását kéri az ország népétől. A kormány tudósítása arról, hogy V. Ferdinánd elmenekült Bécsből, összehívják az Országgyűlést, amely a haza védelmére szólít. Július 1.: Kossuth Hírlapja. Immár magyar bankók, királyi engedély nélkül. A kormányelnök a székelyeket kéri: adjanak katonát! És támad az ellenforradalom. Windischgraetz kinevezése virít ránk. Egy metszet a hajóhídról, megölik Lamberget. Schlik betör Magyarországra, elfoglalja Kassát. Híradások a tavaszi hadjáratról. A debreceni napokról, Kossuthról. A kápolnai csatáról, amely reménnyel tölti el a bécsi kamarillát. A király pökhendi kiáltványa Olmützből, nincs többé független Magyarország. Aztán a visszavágás dokumentumai. A trónfosztó nyilatkozat. Röpirat tudatja: Bem bevette Brassót. De már közeleg a vég. Ferenc József közli: a cár segítségét kérte. A nemzeti kormány kiáltványa: „A haza veszélyben van!” Egy kép Paskievicsről, Varsó hercegéről. Haynau fenyegető felhívásai. Röplap a vérbírósági ítéletekről. Nevek és tettek hosszú listája. Jaross Vince esztergomi kanopok a prédikációiért bűnhődött. Fekete Imre azért, mert elfogott egy futárt. Gróf Batthyány Lajos, mert hűtlen lett a királyhoz.. A tárlók alatt a szabadságharc hírlapjai, könyvek a nagy napok történetéről. Minden, ami a díszteremben látható Dobák Géza gazdag gyűjteményéből való. Ő és Foki Tamás tanár úr állította öszsze a kiállítást, amelynek rendezésében segédkeztek az iskola tanárai, és segített Csukics Péter fotós, Újszászi Ágnes restaurátor, a Görgey Múzeum Baráti Köre. És ne feledkezzünk meg Kapa Mátyásról, Krassói Antalról, Horvai Szabolcsról, Simonffy Krisztináról, Schreiner Mátéról és Zólyomi Balázsról sem, az iskola diákjairól, ők rajzolták a hadilobogókat, és napokon át segítettek a rendezésben. A kiállítás méltó módon emlékezik történelmünk nagy napjaira, és jellemzi azt a patrióta nevelést, amelyről a Deák téri iskola híres. A kis tárlat nyilvános, délutánonként bárki megnézheti. Nézze is meg, aki csak teheti. (csatár) Magyar Nemzet Megjelenik a Magyar Nemzet-emlékkönyv Örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy 1989 első negyedévében megjelentetjük a Magyar Nemzet emlékkönyvét. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a könyv már most előjegyezhető. A 336 oldalas kötet ára 157 forint plusz postaköltség. Megrendelhető a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat értékesítési főosztályán (1906 Budapest, postafiók 223.), az alábbi megrendelőlap beküldésével, felbélyegzett borítékban vagy postai levelezőlapra ragasztva. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Magyar Nemzet emlékkönyve című kötetet........ példányban. A megrendelő neve:........................................... Címe:.................................................... (város). (irányitószám) . . .................................................................................. (utca, házszám) Közületi megrendelő esetén az ügyintéző neve, telefonja: A megrendelt példányok ellenértékét (a 157,5 forint plusz postaköltség) a kapott számla alapján a Pallas egyszámlájára átutaljuk. A vételárat utánvéttel egyenlítem ki. (A megfelelő szöveg aláhúzandó) aláírás, személyi szám vagy bélyegző 7 Szenzációs leletek Egyiptomban Thébai tudósítás Hatodik éve dolgozik Egyiptomban magyar régészeti expedíció. Olvasóink első kézből értesülhetnek a maga nemében egyedülálló feltárás eredményeiről. Emlékeztetőül: a Kákosy László egyiptológus professzor által vezetett expedíció egy II. Ramszesz korából származó nemesi sírt tár fel Thébában, nem messze a nevezetes Királyok Völgyétől, ahová a fáraók temetkeztek. A 32-es számmal jelzett sír II. Ramszesz főudvarmesterének, Dzsehutimesznek és feleségének, fizetnek a temetkezőhelye volt. A sírt többszörkirabolták, sőt, későbbi korokban oda mások is betemetkeztek. Szobrok a törmelékben A múlt hónap végén jártam ismét Thébában. Kákosy profeszszor tájékoztatott a munka jelenlegi állásáról. — Az első évben egy-két éves munkára számítottunk, mivel a sír kisméretűnek látszott A hegy belsejébe nyúló alagút felfedezése egyik irányba, a bejárat előtti udvar megtalálása a másik irányba tágította ki a temetkezőhelyet. A sírrendszert teljesen megtisztították a törmeléktől, jelenleg egyiptomi restaurátorok dolgoznak azon, hogy a feliratok és festmények eredeti színeikben pompázhassanak. Távolabbi célunk ugyanis a sír megnyitása a nagyközönség előtt. — Jelenleg az udvar feltárását végezzük. Hogy mekkora volt, azt még mindig nem tudjuk. Szélessége 11,5 méter, de a hosszát még nem értük el. A napokban fedeztük fel az udvart díszítő pillérsor hatodik talapzatát, ami arra mutat — ha nem következik újabb talapzat —, hogy mintegy két méterre lehetünk a bejárattól. A jelek szerint ezt a valaha fényűző módon berendezett udvart készakarva pusztították el, vagy azért, hogy teret nyerjenek, vagy egyszerűen vandál dühből. Tény, hogy a homokkő pilléreket ledöntötték a mészkőből készült falburkoló lapokra, és ezek azokat magukkal rántották. Az egyik leszakadt szép részlet, amelyet most találtunk meg, az imádkozó Dzsehutimeszt ábrázolja. — Hatalmas szobrok darabjai bontakoznak ki a törmelék alól. Az eddigi részletek alapján úgy tűnik, hogy mintegy tíz szobor díszítette a sír előtti udvart. A szobrok mérete igen különböző, ember nagyságúak, de néha azt meghaladók. Kisebb, valószínűleg térdeplő, naphimnuszt tartó szobrok részeire is rábukkantunk. Az idei szezon egyik legérdekesebb tárgyi lelete egy ál-kanopusz edény volt. A mumifikálás művelete során a testből eltávolították a belső részeket és ezeket külön tartósították, majd négy kőedénybe, ún. kanopusz edényekbe tették. Az edényeket a négy Hórusz-fiú feje díszítette. A XXI—XXII. dinasztia korában megváltozott a balzsamozás technikája. A belső részeket ugyan kivették a testből, de utána kis csomagocskákként visszahelyezték, így akarták a test integritását megőrizni. A kanopusz edények így feleslegessé váltak, de mivel az egyiptomiak rendkívül konzervatívok voltak, főleg a halottkultuszt tekintve, továbbra is ragaszkodtak a kanopuszokhoz. Mivel azok funkciójukat vesztették, mintegy szobor formában faragták ki őket, nem üregesek már, hanem a fedő és az alsó rész összefüggő. Ezeket nevezzük ál-kanopuszoknak. Ritka, értékes leletünket sakálfej díszíti. A sír belsejében van egy falfestmény, amelyik a sír homlokzatát kis piramissal ábrázolja. Korabeli, más sírokban megmaradtak a kisméretű agyagtéglákból készült piramisok. Dzsehutimesz olyan pompás temetkezőhelyet építtetett magának, hogy elképzelhető: a sír tetején van egy kis piramis vagy legalább a nyoma, ha az agyagtéglákat időközben elhordták is. — A leletek és feliratok tudományos publikálása már folyik. Nemcsak a tárgyak képviselnek nagy értéket. Irodalmilag is jelentős alkotásokat találhatunk: két ún. hárfásdalt, amelyek filozofikus hangvételű szövegek az élet és a halál kérdéséről. Hasonló szöveg még egy helyen fordul csak elő: Noferhotep pap sírjában. Igen értékes alkotás a Nyugat istennőhöz intézett himnusz, amelynek műfordítását Dzigássy Évakészítette el. A szövegek nagy része a Halottak Könyvéből vagy a Szájmegnyitás szertartásából vett idézet. A feltárás nemcsak a régészeknek ad munkát. Antropológus és paleozoológus is dolgozik a sírnál. Az udvarból kiemelt törmelékben sok állat- és embercsont, valamint múmiarész található. A töredékek különösen alkamasak arra, hogy belőlük a mumifikálás módját rekonstruálhassuk; a pólyákból, a tartósítószerekből, a tamponokból mintát lehet venni. A XIX. dinasztia idején nemegyszer úgy készítették a múmiát, hogy a tartósított tetemet agyagréteggel vonták be, és csak erre tekercselték a pólyát. Nyilván azért, hogy kevesebb textíliát használjanak fel. Máskor magára a lábszárcsontra kezdték tekerni a bandázst, amit szépen szemléltet a gyantával felragasztott tekercsvég. Ez esetben vagy nem sikerült a mumifikálás és később újra pályázták a csontokat, vagy más helyről hozták a tetemet a családi sírba és ekkor tekercselték újra. Mire vadászon a fáraó? Érdekes megfigyelés, hogy a száraz meleg ellenére a helyi lakosság komoly izületi bánfalviaktól szenvedett, amit a gerincoszlop elváltozásai jól mutatnak. Meglepő viszont, hogy még az idősebbeknél sem találunk nyílirányú vagy oldalirányú elferdülést a gerincoszlopon. Oka nyilvánvalóan az egyenes testtartás; ma is szálfaegyenesen járnak az itt élő emberek, tekintve, hogy a terheik nagy részét a fejükön hordják. Minden közhiedelemmel ellentétben a fogállományuk igen rossz. Már a XIX. dinasztia korában élőknél is nagymértékű volt a fogszuvasodás. Feltehetően a gyakran fogyasztott méztől és a mézzel készített ételektől. Az állatcsontok vizsgálatát Bökönyi Sándor zoológus, akadémiai levelező tag végezte. — A temetkezőhelyek állatcsontanyaga vagy a tulajdonossal temetett kedvenc állatból, vagy a túlvilági útra szánt élelemből származik, így Dzsehutimesz sírjában is rá megszokott háziállatokat találjuk: szarvasmarhát, juhot, kecskét, bivalyt, lovat, szamarat, tevét, ludat, kacsát. Vadállatokból tizenhárom faj csontjait sikerült azonosítani. Őstulokbóla húsosabb részeket tették a sírba élelemként. Ezt ábrázolások is alátámasztják. Medínet Habuból jól ismert kép, ahol a fáraó őstulokra vadászik a Nílus menti bozótban. Gepárd és oroszlán csontjai is előkerültek, bár ezek az állatok Dzsehutimesz idejében Inkább Felső-Egyiptomban éltek. Mindkét állat — státusszimbólumként — a gazdagság tartozéka volt Az állatok fiatal korukban pusztultak el, nyilván szelídíteni akarták őket de nem bírták a fogságot. — Érdekes lelet Dzsehutimesz sírjából egy orrszarvú szarva. Nem élt ezen a vidéken, eddig egyetlen esetben találtunk hasonló leletet Felső-Egyiptomban. Csak a szarvát találtuk meg, ami azért érdekes, mert annak idején porrá törve orvosságként használták és használják ma is. Így elképzelhető, hogy nem az állatot hozták ide, csak a szarvát gyógyszerként. Az évszázad fölfedezése — Az állatcsontok összetételéből a fogyasztott hús mennyiségére is következtethetünk. A húsmennyiség több, mint 90 százalékát a szarvasmarha, a juh és a kecske tette ki. A lovat a szamarat és a tevét inkább munkaállatként használták. Feltűnően nagy a kutyamúmiák száma, több célra is használhatták őket; kedvenc állatként házőrzőként nyájőrzőként és vadásztársként Macskamúmiák is gyakoriak, sőt egy cerkófmajom mumifikált lába is előkerült. Ott-tartózkodásunk alatt kivételes élményben volt részünk. A luxori templom területén február első hetében páratlan leletre bukkantak egyiptomi régészek. A templom belső udvarának oszlopsora mellett talajmintát vettek, mivel évek óta probléma a Nílushoz közel fekvő templom területén a talajvíz emelkedése. A fúró kemény tárgyba ütközött. Leástak mintegy kétméternyire a járószinttől először két, majd még három monumentális, teljesen sértetlen gránitszobor került elő 1,5—2,0 méter közötti nagyságúak. Az első szobor III. Amenhotep állószobra szántalpon. A fáraó ilyen ábrázolása eddig még nem ismert Egyiptomban. A másik szobor Horemheb királyt mintázza, térdelő helyzetben. A három további alkotás Hathor istennőt, Atum teremtőistent és lunit istennőt örökíti meg. Az utóbbi talán a legérdekesebb, mert lunit istennő igen ritkán szerepel, ilyen ,monumentális ábrázolása pedig eddig nem is volt ismert. A szobrok bemutatására meghívták a magyar misszió tagjait is. Váratlanul megjelent Hoszni Mubarak elnök, Farouk Hoszni kulturális miniszter kíséretében. A lelet — jelentőségét tekintve — az 1902-ben Karnakban talált szoboregyütteshez hasonlítható, a „század eleje óta a legnagyobb felfedezés Egyiptomban" — mondta a kulturális miniszter, de sokan az 1922-ben megtalált Tutankhamon kincsek után a század szenzációjának tartják Egyiptomban. A szobrok végső helyéül Mubaraik elnök a luxori múzeumot jelölte meg. Az egyiptomi szakemberek elmondása szerint a szobrokat tudatosan rejtették el, mivel egymástól biztonságos távolságra, rendben lefektetve találták őket, gipszréteggel jelölve meg a betemetés helyét. Számítottak rá, hogy valamikor újra kiföldelik azokat. A kutatók egybehangzó állítása szerint a szobrok a XVIII. dinasztia idejéből valók, i. e. 1270—1305 közötti időből. Hogy miért rejtették el a szobrokat, még sejteni sem lehet, kiderítése a későbbi kutatásokra vár. A magyar misszió március végén fejezi be az idei ásatási szezont. Szakmai felkészültségüknek köszönhetően olyan tekintélynek örvendenek, hogy szívesen látott vendégek Egyiptomban. A hatóságok mindenben segítik munkájukat, cserében a hazai szakemberek komoly szakmai segítséget kapnak magyar kollégáiktól. Az ásatás anyagi fedezetét a kultúra iránt érdeklődő és értő intézmények biztosították, a Soros-alapítvány, a Művelődési Minisztérium, a CO-Nexus Rt. a Cornet (Szeged), a TESCO, a kairói magyar kereskedelmi kirendeltség, a Ganz Gépgyár és a Malév. Segítségükre — és másokéra is — a jövőben is számítanak. A tudomány és a kultúra támogatása a legjobb és legszebb befektetés, talán az egyetlen, ami biztosan megtérül. Bankó Ildikó Az imádkozó Dzsehutimesz A Pedagógus Szimfonikus Zenekar március 20-án 19.30 órakor tartja koncertjét a Fáklya Klubban (VI. Csengery u. 66.). Δ Idén is megrendezik — március folyamán — a nyíregyházi művészeti heteket. A sok műfajú rendezvény elsősorban a fiatal művészek számára kínál bemutatkozási lehetőséget. Így az idei programban is helyet biztosítottak a főiskolás képzőművészeknek, színészeknek, a fiatal zenészeknek, tévéseknek.