Magyar Nemzet, 1989. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1989-06-20 / 142. szám

Kedd, 1989. június 20. s Magyar Nemzet A lakosságot kellene már MEGÚJULÓ GAZDASÁG írta: Törzsök Erika szociológus és Tőrei Sándor közgaszdász Az átmeneti időszak csak „vért, verejtéket, könnyeket” ígérő programjai helyett a gaz­dasági helyzet megváltoztatásá­nak, a piacgazdaság kiépítésé­nek kiindulási pontja szerintünk az, hogy a kiszolgáltatott, fo­gyasztói és munkavállalói sze­repbe szorított lakosság a folya­matoknak ne elszenvedője, ha­nem legfontosabb piaci szerep­lőjévé válva az átalakulás mo­torja legyen. A biztonság alapja a tulajdon. De nemcsak a biztonságé, ha­nem a cselekvésé is 1 Azaz: a tu­lajdon a különböző társadalmi és gazdasági szerepek betöltésé­nek a feltétele. A tulajdon vagyon- és jöve­delemtulajdonlást jelent. Közis­mert, hogy a vagyon túlnyomó része Magyarországon nem ma­gánkézben, hanem döntően álla­mi tulajdonban van. A személyek alacsony jöve­delmén belül és ahhoz képest magas az állam által elvont és újraelosztott ' jövedelemrész (szja., forg. adó, társ. bizt. járu­lék stb. nyugdíjak, családi pót­lék, „olcsó” Iskola, egészségügy, fogyasztóiár-támogatások stb.) Rendkívül alacsony tehát a gazdaságban előállított összjöve­delemhez, de a lakossági jöve­delmekhez képest is az egyének által a piacon elérhető jövedel­mek szerepe. Sőt, ami így ér­hető el, az is bérszabályozással korlátozott, tehát nem működhet a piaci jövedelemelosztás, a piac jövedelemdifferenciáló és ennek motiváló hatása. Igen alacsony nagyságrendű az az összeg, ami felett az egyének rendelkeznek. Míg a piacgazda­ságokban a gazdaság fejlődését szolgáló beruházási folyamatok' fő' finanszírozási' forrása a 1ÍC kosság önkéntes megtakarítása (aminek formái úgy alakulták* hogy a megtakarításban a'lakos­ság messzemenően érdekelt), ad­dig az elszegényített lakosság itt nincs abban_ a helyzetben, hogy ezt a szerepet vállalhassa. Nálunk, a lakosság alacsony jö­vedelmeiből alacsony megtakart; tásra képes, amely megtakarítás ráa'dásu) a központi újrafelosztó szándék szerint a lakásszektor­ban a lehető legrosszabban van működtetve. Tovább torzítva ez­zel az egyének esetleges még meglevő ' megtakarítási szándé­kát, illetve a fogyasztási szerke­zetet. Mivel a lakások ilyen tí­pusú elosztása működik, a sze­mélyek, a családok nem remény­kedhetnek alapvető létszükség­letei önerőből történő kielégíté­sében, így fogyasztói viselkedé­sük irracionálissá válik, presz­tízsfogyasztóvá válnak, aminek következménye a „piac” további torzulása. Ez a helyzet ugyan­akkor nem egyedüli okozója a fogyasztói viselkedés torzulásá­nak. Az alacsony vagyonú és jöve­delmű t lakosság hitelképtelen. Következésképpen nem, illetve rendkívül korlátozott módon, csak szűk körben kerülhet az egyén vállalkozói szerepkörbe. A legális vállalkozói szféra, mely jogi személyként van je­len a gazdaságban — igen vé­kony. Terjeszkedése, bővülési le­hetősége pedig többszörösen kor­látozott a szférába áramló kevés tőke, a szegényes pénzintézeti háttér, az alkalmas technoló­giákhoz való nehéz hozzáférés és különösen a rendkívül magas — és az új és kisvállalkozásokat, a befektetéseket, a technikai meg­újulást nem pártfogoló, ösztön­ző, hanem inkább gúzsba kötő — adómértékek, szabályozás miatt. Emiatt a vállalkozói szerep be­töltésére a lakosság részéről két­ségtelenül meglevő igény (fel­erősítve a fogyasztói célok reali­zálására irányuló motivációk­kal) tömegesen a második gaz­daságba szorul. Itt azonban e szerep nem teljesedhet ki: ala­nyai „természetes” és nem „jo­gi” személyek, csak uzsoraka­matra tudnak hitelhez jutni, ter­jeszkedési lehetőségeiket a saját munkaerő hasznosítási képessége határolja be, eszközeik túlnyo­móan az első gazdaságból szár­maznak, tevékenységük is erősen kötődik az első gazdaság kiszol­gálásához. Kiszolgáltatott helyzetien A rendszer alapszerkezetének kialakulásakor, az eredeti elkép­zelések szerint a célok kitűzését és a megvalósítás eszközeit kisa­játította az állam. Ennék a fo­lyamatnak a során a lakosság tömegei szegélyednek el, szo­rulnak munkavállalói és fo­gyasztói szerepbe. Hosszú éve­ken keresztül tulajdonképpen egyetlen munkaadó az állam (a magántulajdon jelentéktelen). Vele szemben a minden eszkö­zétől megfosztott lakosság a bér­rabszolgaság állapotába süllyed. Mint munkaadó és minden köz­hatalmi eszközt kisajátító szer­vezet, az állam meghatározza a bérek színvonalát, szankcionálja a · munkakerülést, a gyakori munkahely-változtatást (lásd év­tizedes , harc az úgynevezett „vándormadarak” ellen). A munkavállaló tehát valójá­ban nem munkavállaló, hanem foglalkoztatott. Az állam a szo­ciális biztonságot a foglalkozta­táshoz köti, ami az egyén szem­szögéből úgy jelenik meg, hogy a foglalkoztatottság a szociális biztonság egyetlen záloga (egészségügyi ellátás, nyugdíj, családi pótlék stb.). A foglalkoz­tatott, egyéb szerepeitől meg­fosztva, egyoldalúan függő hely­zetbe kerül- a munkaadó állam­tól (a munkahely ajánlása nél­kül nem juthat lakáshoz,.. üdü- Jeshez, -másik.'álláshoz stb.). . A kialakult helyzet tipikus szerep­lője a „személyzetis” vagy „ká- deree”­Ugyanilyen kiszolgáltatott az egyén helyzete fogyasztóként is. Mint láttuk, az általa megter­melt jövedelem felett túlnyo­mórészt az állam rendelkezik, a jövedelmek aránytalanul nagy részét az állam költi el. De az állam határozza meg a kínálatot is (lásd: csak adott típusú, gép­kocsik, lakások stb.), és óz állam manipulálja a fogyasztói visel­kedést is (az -árak meghatározá­sán, eltérítésén, az egyes termé­kekhez, az egyes értékesítési csatornákhoz kapcsolódó kedvez­ményeken, az általános hiány- gazdálkodáson belül a részpia­cok hiányának manipulálásán keresztül). ' A kitörés lehet őségé Egyetértünk azokkal, akik az egyensúlyi és a szerkezetváltás problémájának megoldását ille­tően a kiutat az államháztartás reformjában, piaci intézmények léttehozásában, és a tulajdonre­formban látják. A gazdasági állam reformja során tulajdonképpen ugyanaz­zal a problémával kell szembe­nézni, mint a politikai rendszer reformja kapcsán, ami ebben az esetben is elsősorban a hatalmi ágak megosztását jelenti. A gaz­dasági állam szerkezeti és intéz­ményi felépítését a demokrati­kus politikai berendezkedés és á Valutaárfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1989. JÚNIUS 20-TÖL 26-1G. PÉNZNEM Vételi Bladial árfolyam 1M egységre forintba· Angol Iont 9332,04 9909,28 Ausztrál dollár 4379,83 4863,|1 Belga frank 145,79 154,81 Dán koron* 784,57 833,09 Finn márka 1366,53 145145 Francia frank 899,42 955,06 GörOg drachma a), b) 35,37 3745 Holland forint 2708,33 2875,85 Ír font 8136,94 8640,26 Japán yen (IMS) 418,14 444,00 Kanadai dollár 5072,42 5386,18 Kuvaiti dinár 20431,30 2169540 Norvég korona 841,25 893,29 NSZK-márka 3050,53 323943 Olasz lira (1000) 42,00 44,60 Osztrák schilling 433,33 46043 Portugál escudo 36,58 38,84 Spanyol peseta 47,96 50,92 Svájci frank 3527,42 3745,62 Svéd korona 904,91 960,89 USA-doUár 6074,23 6449,95 ECU (KözOs Piac) » ­6316,80 670742 Jugoszláv dinár, csekk (íooo), b) 3,89 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 1000-es Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1989. március 29-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. Kivéve a lengyel zloty, amelynek árfolyama 100 egység­re vetítve 6,55 forint. gazdagítani piacgazdaság követelményeihez kell igazítani. Ez a parlament és a kormány funkcióinak és jog­körének szétválasztását, a mi­nisztériumok kormányzat alá he­lyezését, a kormánytól független, parlament alá rendelt jegyban­kot, a parlament részeként számvevőszék megteremtését, piacvédő intézmények, kartellhi­vatal, árhivatal, bankfelügyelet, értékpapír-felügyelet megterem­tését jelenti. Úgy gondoljuk azonban, hogy mindezekkel csak a piacgazda­ság keretfeltételei . teremtődnek meg. Kiegyensúlyozott' piaci vi­szonyok létrehozásában a hang­súlyt arra kell helyezni, hogy az elmúlt évtizedekben leépített szerepeket az egyének újra be­tölthessék. Ehhez új szereposztás kell. Ne az állam legyen a meg­határozó tulajdonos, hanem a személyek. Az átalakulási törvény jelenle­gi formájában éppen erre az át­alakításra alkalmatlan. Éppen azt a feladatot nem tölti be, ami a legfontosabb lenne: a gazdasági alanyok sokaságának a megte­remtését. Nem eredményez vi­szonylag kiegyenlített tulajdon­megoszlást. Ha a gazdasági ala­nyok egy bizonyos sokasága nem jöhet létre, ha nem válik viszony­lag kiegyenlítetté a vagyon­megosztás, akkor nem tud létre­jönni az ellensúlyok egyensúlyá­ra épülő, illetve ezek alapján működő gazdaság. Ezzel szem­bén az átalakulási törvény jelen­legi formája (mely állításával ellentétben valójában a társada­lom kirekesztésével egy szűk ré­teg javára akar tulajdonrefor­mot végrehajtani) egy latin­amerikai' típusú „fejlődés” irá­nyába térítheti az országot. A jelenlegi állami tulajdont mű­ködtető menedzseri réteg saját hitbizományának, saját latifun­diumának tekintve azt, új oli­garchiaként veheti birtokba és árusíthatja ki a közvagyont. Ez a helyzet valóban nagy társadal­mi egyenlőtlenségeket hozott lét­re, megmerevedett társadalmi szerkezettel — és innen már csak egy lépés a katonai diktatúra. Ügy gondoljuk tehát, hogy csak mindenfajta gazdasági hatalmi koncentráció felszámolása bizto­síthatja, hogy politikai vissza­rendeződés ne következzen be. Garancia a politikai visszarendeződés ellen .Vállalkozón nemcsak a schumpeteri menedzsertípusú, a tőke hasznosításának új kombi­nációját létrehozó vállalkozót értjük, hanem azt is, aki saját kockázatára elvállalja valamely tőkerész (például egy eszterga­gép vagy egy teherautó stb*.) hasznosítását. Mint vállalkozó, egyben munkahelyteremtő is az ember. Továbbá a tulajdonában levő vagyont konvertálhatja, s lehetővé válik a finanszírozó szerep betöltése is, mivel maga­sabb jövedelmeiből az egyén megtakaríthat és ésszerű befek­tetéseket eszközölhet A maga­sabb jövedelemből mint fogyasz­tó is nagyobb mozgástérhez jut. (Természetesen a fogyasztó előtt ma álló korlátokat fél kell ol­dani.) Mindezen lehetőségek megteremtése, illetve ilyen irá­nyú változása a kiszolgáltatott, foglalkoztatok szerepből való kitörést és a foglalkoztatotti funkció átalakulását eredménye­zi. A szerepek ilyen újraosztása, újrafogalmazása teszi lehetővé a munkaerőpiac átalakulását. Sok és sokféle munkáadó jön' létre, amiből következik, hogy a mun­kavállaló választási lehetőségei is megnőnek. Az ily módon fel­szabaduló energiák dinamizálják a gazdaságot, felértékelődik a szellemi tőke, mely a fizikai tő­kével együtt ökonómikusan mű­ködhet. összegezve úgy gondoljuk, ma már belátható, hogy a vagyon és jövedelem centralizált, állam ál­tali tulajdonlása súlyosan eltor­zított gazdasági szerkezetet ered­ményezett, s hatalmi túlsúlyos szerepet teremtett az állam szá­mára. Ha le akarjuk ezt a tu­lajdonlásból efedő hatalmi túl­súlyt bontani, rendkívül fontos, hogy ez ne egy szűk réteg javá­ra történjék. A vagyoni és jöve­delmi viszonyok megváltoztatása a lakosság egésze javára kell, hogy végbemenjen. Ily módon teremtődik meg a gazdaság ala­nyok, illetve szereplők sokasága. A viszonylag rövid időn belül, kritikus tömegben bevezetett piaci intézmények és mechaniz­musok, a gazdasági szereplők so­kasága által működtetve' rugal­mas, versenyképes, folyamatosan megújulni képes, önszabályozó gazdasági rendszert hoznak létre. Az ily módpn formálódó gazda­sági rendszerre felépülő társa­dalmi szerkezet és demokratikus pluralista politikai rendszer köl­csönösen feltételezi és biztosítja egymást. Képes megakadályozni a későbbiekben a gazdasági ha­talomnak egy szűk réteg által való újra kisajátítását, illetve biztos garanciát nyújthat bármi­féle politikai visszarendeződés ellen is. Szegény szegények Majd az állam? A gazdagságnak nincsenek stá­diumai. A jólét bizonyos, fokán felül voltaképp mindegy, hogy valakinek tízmilliója van vagy száz, két gyára vagy húsz, egy kastélya vagy,, tíz. A kívülálló legalábbis nehezen tesz különb­séget vagyon és vagyon között. A szegénységnek viszont legalább három fokozata van: amelyből még van esély a kikecmergésre, amely már lehúz, s ahol elve­szett minden remény. A szegénység önmagában nem tesz fenevaddá. Elavult, ostoba szemlélet az, amely a nyomort azonosítja a devianciával. Hiszen akinek nincs, az mindenáron sze­rezni akar — sugallja ez a morál­rend (elfogás. Jól hangzik, csak épp nem igaz. Akinek nincs, nem szerezni akar, 'hanem megélni. Magyarországon ma több mint egymillió ember nem gyakorol­hatja ezt az alapvető emberi jo­gát. Mit old meg a rendőr..·? Szociotúrán vett részt az or­szággyűlési képviselők egy cso­portja a múlt csütörtökön. A Kék Lista és a Szociális Munká­sok Egyesülete szervezésében a Terézváros, a pesti Csikágó, Óbuda, valamint a Józsefváros égető szociális gondjaival, az öre­gek és a nagycsaládosok, a ci­gányok és a munkásszálláson élők körülményeivel ismerked­tek a honatyák és az újságírók. Illetve... a sorrend ez esetben talán meg is fordítható, hiszen jóval több tollforgató volt kíván­csi e szomorú látnivalókra, mint ahány képviselő. Ok, úgy látszik, t a „nagypolitika" dolgaival vannak' elfoglalva. De van-e, lehet-e nagypolitika a megélhetési és túlélhetési vi­szonyok ismerete nélkül? E sorok írója a külső-józsefvá­rosi túrát választotta, amelyen Solt Ottilia, a SZETA képviselő­je és Topolánszky Ákos reformá­tus lelkész, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió egyik vezetője ka­lauzolta a vendégeket A Futó utca környékének tömbrehabilitá­ciós terveivel, a kerület romló közbiztonsági ,helyzetével ismer­kedve Szalai Géza képviselő megjegyezte, hogy errefelé bizony erősíteni kellene a rend őri'jáföt'- 1 szolgálatot és a körzeti megbí­zottak tekintélyét, csak így aka­dályozható meg, hogy kiürített, i de még le’ nem bontott házak a bűnözők fészkei, a közelben lakók rémei legyenek. Topolánszky Ákos más álláspontot foglalt el: — Több rendőrt a helyszínre? Nyilván meg lehet tenni, de ez szerintem nem old meg semmit. Ahol a hatalmi erőszakszervezet megjelenik, nem a társadalmi je­lenséget kezeli, hanem a neki nem tetsző jelenségeket szankcio­nálja. A bűnözés, az alkoholizá­lás, a kábítószer-fogyasztás csak tünet, előbb az okait kell feltár- - ni, s csak azután következhet a terápia. A rendőrségnek csupán a végső, másként meg nem oldható esetekben szabad közbelépnie. Az embert azonban kevésbé ér­tékelte ez a hatalom önnön presz­tízsénél. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, amit Perczel, Anna, a VÁTI munkatársa a hely- , színen elmondott: a Baross utca és az Üllői út között már az 50-es években fél tucat háztömböt le­bontásra ítélt a tanács, illetőleg a főváros, s azóta semmi nem történt azért, hogy az itt lakók valamivel is emberibb feltételek közt élhessenek. Még a lakások belső felújítását, átalakítását sem engedélyezték, mondván, hogy hamarosan úgyis elsöprik ezeket az öreg épületeket. Amelyek kö­zül pedig igen sokat még a múlt században emeltek, építészetileg értékesek, zöld belső udvarukkal, emberi léptékeikkel, barátságos zugaikkal igenis lakhatók voltak vagy azok lettek volna, ha a minimális karbantartási költsége­ket megszavazzák rájuk. A Futó utca és a Nap utca sarkán lévő úgynevezett Fidesz-házról azt mondja Perczel Anna; hogy négy éve még teljesen ép volt; a bon­tás és a pusztítás főleg azután gyorsult· fel, miután kitudódott, hogy az ifjú demokraták akarják birtokha venni. A két ecetfa kö­zül a szebbiket néhány napja döntötték ki szakértő, baltás és fűrészes kezek. Pedig a ház, mint annyi társa errefelé, ha másra nem, az erdélyi menekültek át­meneti elszállásolására alkalmas lett volna. Ha a szanálás ürügyén \ nem okoznak mérhetetlen káro­kat bennük. A Futó utca 11-ben Mascher Károlyné éppen a boltból érkezik haza. — Jaj, csak ezt ne tessenek le­bontani ! — teszi le szatyrát az udvar kopott kövezetére. — Jó az állaga ennek, de kicsit helyré kellene hozni, ötven esztendeje lakunk itt az urammal. Amikor beköltöztünk, még csak komfor­tos volt a lakás, mi tettük össz­komfortossá. Sajnálnánk, ha ide is beköltöznének a csövesek, mint a lerombolandó épületekbe. Én este hét utón, már ki sem merek lépni áz utcára .. Errefelé régen kistisztviselők, kereskedők, iparosok és gyári munkások éltek. De ha valaki 25—30 évig lebontásra ítélt épü­letben lakik, akarata és tettei el­lenére létbizonytalanságba kerül, lumpenizálódik. S a folyamatot csak erősíti, ha a romló és ki­ürített házakba kétes egziszten- ciájú egyének’ s bandák ütnek tanyát. Alacsony homlokú, csontos ál- lú fiatalember, a szemközti ház pincéjéből, bújik a napvilágra. — A súlyzóimért jöttem, itt hagytam őket a pincében. De nem tudom felhozni, bokáig ér a víz. Nem, már nem lakok itt, az élettársam szüleivel élünk. De­cemberben szabadultam, másfél év után 309 forinttal engedtek ki a börtönből. Munkát meg nem adnak sehol, ha meglátják, hogy priuszom volt. Mihez fogjak? ^Hát-retem-1 énár nem törődik az állam?-.•-Λ Ιΰ·»·> í i. u A sorsokra nem kíváncsiak Túravezetőink szerint a bajok ott gyökereznek, hogy a hatósá­gok elsősorban az objektumok állagát és saját pénzügyi lehető­ségeit nézik; a sorsokra nem kí­váncsiak. —: A nyugdíjasokat elküldték a város túlsó végébe, valamelyik nyomortelepre, a középrétegeket meg. egy lakótelepre szórták, ez­rével. Ez volt a városfejlesztés — magyarázza Solt Ottilia. — Most itt állunk a hülye lakótelepeink­kel, ahol nem lehet élni. Ezeket a józsefvárosi házakat sokkal ki­sebb ráfordítással fel lehetett volna újítani, ahelyett, hogy az embereket méregdrágán emelt be­tonsilókba kényszerítik. A SZETA sok családot segített a környéken. Köztük vannak Kiss Kálmánék is az Auróra utcában. Épp nagy fagylaltozás. folyik, amikor váratlan betoppanunk, a kicsik képe fültől fülig vaníliás, maszatos kezüket gondosan ruhá­juk szegélyébe törlik- Vannak né- hányan, hirtelen megszámolni sem tudom őket, — Nyolcán — segít ki a férfi a tűzhelynek dőlve. — Panni most várja a kilencediket. Nehe­zen férünk ebben a kis lakásban. De hamarosan nagyobbá költöz­hetünk. — Mekkora a jövedelmük? — Én öt-hatezret keresek mint rakodó, az asszony háromezer fo­rintot kap, gyest vagy gyedet, már nem is tudom. És van a. 14 ezer családi pótlék. Néha segít a tanács és az Ottíliáék is adtak egyszer-egyszer. A 22—23 ezer forint havonta nem kevés, de nem is sok, ennyi gyerekkel. Szakmájuk, szabad idejük nem lévén, Kissék más jö­vedelemszerzési módszerhez fo­lyamodtak. Egyszer már volt na­gyobb tanácsi lakásuk, de azt el­cserélték erre a kisebbre — a különbözeiét meg felélték szépen. Azóta született még két kicsi, most újabb lakáscsere-kérelmet nyújtottak be, s már meg is kap­ták az igenlő választ... Egy ágy az otthon Tóth Istvánné kiskunhalasi képviselő dohogva hagyja el az Auróra utcát — Nagyon örülnék, ha az én cigány családjaim ilyen körülmé­nyek közt lakhatnának. Pedig él­nek vagy háromezren Halason. De nem bírom, amikor valaki el­hagyja magát. Ezek a Kissék is — hát lehet hogy szűkösen van­nak, de a lakást azért ki tudnák meszelni, tisztán tudnák tartani, a mindenit! De bűnösök vagyunk mi mindahányan, akik szociál­politikával foglalkozunk, mert azt a látszatot keltjük a népekben, hogy majd az állam, az megold minden nehézséget Hát nem old meg, mert nem képes megoldani. Az embernek magának is gon­doskodnia kell a megélhetéséről, az otthonáról, az öregkoráról, nincs igazam? Bizony igaza van, kedves Tóth- né. De azért azokat a főhivatal­nokokat és pártvezetőket sem ár­tana megkérdezni, akik évekig atyáskodva hitegettek minket, sose búsuljunk, hisz már a jólé­ti társadalom küszöbén állunk: ugyan, hogyhogy máig sem lép­hettünk be abba a tiszta szobá­ba?... A Dobozi utcai munkásszálló­nak nemhogy tiszta szobája, de még szobája sincsen; kinek- kinek csak egy ágy az otthona. S aki azt hinné, hogy ijtt legalább egyenlőség honol, súlyosan té­ved. A szegénységnek valóban vannak, fokozatai. Már a kapun bejutni is nehéz. Akit éjszaka mégis megszán a portás, az a ti­zenhat ágyas fapadosba kerül: nyolc emeletes fekhely, deszka derékaljjal, ágynemű nélkül. Kí- , vülről nyitható, belülről nem. Párna a nejlonszatyor, paplan a bűz. Aki itt rendszeresen megjele­nik és civilizáltan viselkedik, előbb-utóbb fölkerülhet az eme­leti tizenhatosba, amelynek ágyain már van matrac és van takaró. Topolánszky lelkész úr a nar- kósaival minden karácsony este eljön a Dobozi utcába, jelképes ajándékot hoz; énekelnek, verset mondanak a lakóknak, Ö meséli, hogy eddig egységesen 80 forint volt egy-egy ágy havi bére (kivé­ve a fapadost, amely ingyenes); nemrég azonban itt is differen­ciáltak, azóta 250—400 forint az ágybér. Az emelést ugyanaznap hozták köztudomásra, amikor a kormány bejelentette, hogy a min­denkori magyar miniszterek nyug­díját a maximumban állapítja meg. De az ügyetlen időzítés nem kavart politikai vihart a Dobozi utcában, bár állítólag valaki ki­számolta, hogy egy miniszter a havi illetményéből hány éjszakát töltene el a tizenhat ágyasban. * Bálint B. András A Magyar Némát megkérdezte: Létezik-e egységes magyar ifjúság? Akik június 16-án figyelemmel követték Nagy Imre és sorstár­sainak temetését tudják, hogy a helyi műsorközlő úgy jelentette be Orbán Viktort, a Fiatal De­mokraták Szövetsége Országos Választmányának tagját, mint aki a magyar ifjúság nevében kap szót. Beszédét a Hősök terén ösz- szegyűlt csaknem negyedmillió ember óriási tetszésnyilvánítással hallgatta, ám egy dolog a tetszés, és más dolog a politika, ahol min­den szónak, minden jelzőnek kü­lön értelme, jelentése van. Így számos ifjúsági szervezet, kör, magánszemély kifogásolta, hogy Orbán Viktor miképpen léphetett föl, mint a magyar fiatalok kép­viselője. Ezért fordultunk magá­hoz az érintetthez, a szónokhoz, hogy megkérdezzük, végül is ki­nek a nevében tartotta meg ün­nepi beszédét. — El kell ismerni, elég szeren­csétlen megfogalmazás volt, ami­kor a helyi műsorközlő úgy jelen-: tett be, mint aki a magyar ifjú­ság nevében tartja megemlékezé­sét. Egységes magyar ifjúság nem létezik, mint ahogy az sem fedi az igazat, hogy azon a napon az egész nemzet rótta le kegyele­tét Nagy Imréék előtt Nagyon sok olyan ember él hazánkban — öreg és. fiatal egyaránt —, akik nem értenek egyet ’56 és Nagy Imre újabb keletű értékelésével. — Anélkül, hogy bárki felelős­ségét keresnénk, amely semmi­képpen sem lenne méltó magá­hoz a kegyelethez, és a gyász ér­zéséhez, mégis mi okozhatta ezt a politikai pontatlanságot? — Az, hogy amikor a Törté­nelmi Igazságtétel Bizottsága Ülésén elhangzott, hogy a fiatal generáció nevében a Fidesz egyik képviselője búcsúzzon, akkor megkötötte a szervezők kezét az a megállapodás, hogy egyetlen egy politikai szervezet sem kap­hat ez alkalommal lehetőséget ar­ra, hogy nyilvános szereplését valamilyen politikái propagandá­ra használja föl. így .tehát mi sem nyilatkozhattunk meg saját szer­vezetünk nevében. ·— Elég képtelen helyzet. Mégis a feltételek ismeretében hogyan született meg a beszéd, miként próbálta mégiscsak saját szerve­zete véleményét képviselni? — Igyekeztem szűkíteni azok­nak a körét, akiknek a nevében szóltam vagyis olyan elhatáro­lást tettem, hogy mindenki szá­mára Világos legyen: azokat kép­viselem, akik Magyarországon polgári demokráciát akarnak. Hi­szen a magyar ifjúság globális képviselete eleve lehetetlen. Én Orbán Viktor vagyok, a Fideszt képviseltem. A beszéd írásakor be kellett tartanom azokat az in­tenciókat, amelyet a választmány szabott meg számomra. Tehát, hogy milyen típusú legyen a be­széd, milyen irányt képviseljen, szóljon a fiatalok és ’56 viszo­nyáról, és így tovább ... — Tökéletesen értem, amit mond. Értem azokat is, akik ugyanakkor el akarnak határo­lódni a Fidesztől. Ezzel együtt úgy vélem, a megbékélés érdeké­ben most csak a beszéd azon ele­meire figyeljünk, amelyekkel mindenki egyetérthet, amelyek mindenki számára elfogadhatóak. Tegyük ezt jövgnk, boldogulá­sunk érdekében. Egyetért ezzel? — Igen, azzal a kiegészítéssel, hogy aki vitatkozni akar, az a tényekkel, az egyes tételeken vi­tatkozzon velünk. Inkább, mint azon, hogy kinek a nevében be­széltem, mert ennek fölhánytor- gatása méltatlan június 16-ához, és ahhoz, amit az szimbolizál. (— sí —;

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék