Magyar Nemzet, 1989. augusztus (52. évfolyam, 178-204. szám)

1989-08-01 / 178. szám

. Γ«Ί 4.»0 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA · ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR ES MEGYEI KÖNYV 5401 BÉKÉSCSABA m*dé 1»8». auguszhi·.« I. 111. ή'ΙοΙτβπι 178. Mxám Örökség Kicsoda Fortinbral, kell-e magyarázni? Ő az „a győzedel­mes ifjú", ki Hamlet, dán ki­rályfi halála után éppen topp­ra jön, s tiszteleg a holttetem előtt: „belőle, ha / Megéri, nagy király vált volna még". Négy évszázadnál több pergett le azóta, hogy Shakespeare e sorokat leírta, s két évtized tűnt tova, mióta egy magyar színész Fortinbrasra gondolt, nem is egyre. Ez a nagy mű­vész Kálmán György volt, s hogy ő mit gondolt erről és sok másról, abból a beszélgetésből tudom, amelyet halála előtt ke­véssel folytatott vele tisztelt pályatársam, Koltai Tamás. Szavamat ne feledjem, el kell mondanom, hogy első ol­vasásra nem ez tűnt föl a be­szélgetésben, hanem az, hogy a művész talán ha egyszer mond­ta ki e szót: művészet, s an­nál többször ezt: szakma. Ki­jelentette: „Szándékosan mon­dok szakmát, mert szerintem a színház szakma, legföljebb néha úgy tud összeállni egy előadás, hogy az már súrolja a művészetet". Bevallom, akkor fönnakadtam ezen, sűrűllettem a szakma emlegetését, bár van rá mentségem. Szinte csak na­pokkal korábban vettem részt két tanácskozáson, majd’ így írtam: szakmai tanácskozáson, s bizony zavart, hogy ott is folyvást csak szakmáról hal­lottam, nem többről. Mindkét közösséget a magaménak érez­tem: az egyik az újságíróké, a másik a filmeseké. Pályatár­saim is, filmes barátaim is a szakma gondjait sorolták, a szakma megbecsülésének hiá­nyát hánytorgatták föl, én meg balgán azt hiányoltam, miért nem­ szólnak arról a nemes el­hivatottságról, fennkölt fölada­tokról, kötelező igényességről, elmélyült hatásról, ami nélkül se újságot írni, se filmezni vagy tévézni nem lenne szabad, ami nélkül sem ez, sem az nem művelhető igazán. Mielőtt e háborgásomat le­írhattam volna, olvastam el az emlegetett beszélgetést, amely­ről kevéssel később kiderült: több ennél, valójában végren­delet, mondhatni ars poetica, örökül hagyva ránk, utókorra. Ez év elején történt mindez, most pedig a fele is eltelt már. Volt tehát időm, hogy mérlegeljem, magamban meg­­hányjam-vessem, mit is gondo­lok, s igazam van-e? Előbb csak az jutott eszembe, szerény volt Kálmán György, és róla igazán elmondhatni: volt is mi­re szerénynek lennie. A művé­szi nagysággal rendszerint együtt, jár, együtt növekszik, a szerénység, s ez így természe­tes. Meglehet, gondoltam, a szak­mai tudást, hozzáértést, a csön­des kötelességteljesítést akarta tán dicsérni oly korban, ami­kor ezeknek létéhez és szüksé­gességéhez gyakran fér kétség. Mert szavaiban érződött a hi­vatástudat, mi több: a hivatás — még ha így mondta is: a szakma — iránti mélységes tisz­telet, még inkább alázat, ami­­kor az ember szinte az egész életét aláveti annak, amit ten­nie, kimondania, elérnie, hiva­tása és kötelessége. Mi másért emlékeztetett volna arra, hogy az ő fiatal korában az előttük járó nemzedék nagyjai­­mögé oda lehetett állni, és nem azért, hogy hátba szúrjuk őket...", mi másért tárta volna föl, mennyi gyötrelem áll egy-egy szerep mögött, vagy éppen mi hatás kellett olykor ahhoz, hogy a lényegre ráleljenek, s azt to­­vábbsugározzák ? Bizonytalankodtam már ki­csit, sokalljam-e csakugyan a szakma emlegetését és keve­­selljem a hivatásét? Vélekedhe­­tem-e, hogy ugyan miért be­csülje másvalaki a mi hivatá­sunkat (legyünk bár közíró, fil­mes, színész vagy ...), ha talán mi magunk sem becsüljük iga­zán, mindenesetre nem szem­­mel láthatóan? A hivatásról tényleg nem beszélni kell, ha­nem tenni. Megtenni. Teljesíte­ni. Talán a sok szakma szó között, vagy mögött ott bujkált a hivatástudat, a hivatásszere­tet. Amint a szakmai hűségért elviselt szenvedéseiről szólva mondta Kálmán György is: „Hittem abban, hogy az embe­ri szót kell szolgálni, ez majd megváltoztatja az embereket." Ez az. Ez a színészet alfája és ómegája, ez az újságírásé, a fil­mezésé, a tévézésé s minden értelmes emberi tevékenységé. Ugy-e? Kétségtelen, kell a szakmai tudás. Igazat mondott (ha jól emlékszem) Zolnay Pál, amikor Fotográfia című remekéről kér­dezték: a megfelelő helyre kell tenni a fölvevőgépet és a kel­lő időben megindítani, ennyi az egész. No igen, csak éppen tudni kell, hol van az a hely, mikor jön el az az idő... Az újságírást, amelynek föltétele az igazmondás, ha hazug, le­leplezheti, ha jó szándékú, ká­tyúba juttathatja például a képzavar; vagy az, amit kor­társ pályatársaim közös meste­re mondott, valahányszor egy rossz dolgozat fölbosszantotta, hogy a szerző sosem lesz tisz­tában alany és állítmány rej­telmes viszonyával... Előbb csak az ötlött fel ben­nem, hogy mi, betűvetők ne hivalkodjunk a hivatásunkkal, hanem vegye, vehesse észre az olvasó, amikor figyeli írásun­kat, hogy van hivatásunk és értse meg mondanivalónkat, mert így tiszteljük valóban n­ magunk is a hivatásunkat. A­ filmesek ugyancsak bölcsen te­szik, ha ritkán emlegetik a mű­vészetet, így is van belőle ba­juk elég. Java részüknek oly­kor-olykor eszébe juthat Ham­let ítélete Poloniusról:.......en­nek bohózat kell, vagy trágár adoma, különben elalszik”, hi­szen a moziban és a képernyők előtt sok Polonius bóbiskol. Jut eszembe: Fortinbrasról akartam írni. őt emlegette Kálmán György is, amikor­ a szakmáról szólván a színészet szépségeit és gyötrelmeit em­legette. Azt például, hogy „ez szakma virágzott, csak később romlott el, és a szakma rontot­ta el, nem a kultúrpolitika. Egy szakmát mindig csak a szakma ronthat el". Magyarázkodnom, ugye, nem kell, hogy ez a szak­ma — maga az élet? Az em­ber. Emberek. Társadalom. Hát nem erről szól Kálmán György, amikor azt mondja: „Ha arra gondol, hogy Marcsáry Zoltán­nak föl kellett olvasnia a Tímár Józsefet politikailag elítélő ha­tározatot, ne felejtse el, hogy muszáj volt neki, de közben folyt a szeméből a könny, így közölte a szakmával, hogy kö­telezték rá." Vessem még közbe, miképp köszönti Fortinbrast Horatio: ,JS hadd hirjem a még nem­tudó világnak Az itt történ­teket. Majd hallotok Vérbűn, erőszak, természettelen " Dol­gok, nem is vélt gyilkolás, ki­végzés, Ravasz, de kényszerült ölés felöl. f És végre füst­be­ment bal terveket,­­ A főre hullva, mely koholta: mindezt g Híven elmondhatom.” Már csak annyi helyem, s dolgom van, hogy ideírjam, mi­képp emlékezett a hatvanas évek végére Kálmán György: „ ... az is eszembe jutott hogy a Hamlet nemcsak Hamletról szól, hanem például arról, hogy jönnek a Fortinbrasok hófehér nadrágban és beülnek azok he­lyére, akik ott előtte lekaszabol­ták egymást.” Nem hinném, hogy e gondolat korábban alaptalan lett volna, vagy azóta érvényét veszítené, ki-ki szá­moljon utána, s vegye eszébe a névsort, ki mindenki volt már Fortinbras, hófehér ruhá­ban .. Zay László Bush elnök váratlanul visszatért Washingtonba Az Egyesült Államokat feldúlta Higgins alezredes meggyilkolása A magyar és a lengyel reformok támogatásáról ma tárgyalnak Brüsszelben a nyugati szakemberek A külpolitikai helyzet WILLIAM HIGGINS amerikai alezredes meggyilkolásának egye­lőre beláthatatlanok a következményei. A Hezbollah hétfőn délután közleményben jelentette be, hogy emberei felakasztották foglyukat, s hogy kétség se merülhessen fel a közlés hitele iránt, videofelvételt is mellékeltek, amelyen látható a kötélen lógó, összekötözött lábú, fel­peckelt szájú tiszt. George Bush elnök a gyilkosság hírére Chicagóban bejelentette, hogy azonnal megszakítja kétnaposra tervezett közép- nyugati körútját, és visszatér Washingtonba. A Hezbollah bejrúti közleményében hangoztatta, hogy Higgins „kivégzésével" meg akar­ják büntetni az Egyesült Államokat és a „cionista ellenséget", mert nem vették komolyan a szervezet ultimátumát, amely az izraeli kom­mandósok által pénteken elrabolt Abdel Karim Obeid sejk szabadon bocsátását követelte. „Az amerikai kémet azért akasztottuk fel, hogy leckét adjunk az életben maradottaknak" — hangoztatja a szélsőséges szervezet kommünikéje. A NEMZETKÖZI KAMBODZSA-ÉRTEKEZLET párizsi tanácskozá­­­sának második napján a kínai és a vietnami diplomácia vezetője fel­szólalásában arra helyezte a hangsúlyt: komoly akadályok állnak a probléma politikai rendezésének az útjában. Voltaképpen arról van szó, hogy a helyzet két meghatározó külső érdekeltje áll a hatalomért vetélkedő kambodzsai politikai erők mögött, s így érthető, hogy az át­meneti időszakra vonatkozó elképzeléseik gyökeresen eltérnek egy­mástól. Peking szerint — hiszen Kína Norodom Szihanuk herceget és a mögötte álló ellenzéki koalíciót támogatja — a vietnami beavatko­zás a legalapvetőbb gátja a közös érdekű megállapodás kidolgozásá­nak. Csien Csi-csen külügyminiszter kifejtette, hogy a vietnami csa­patok kivonásának ellenőrzéséhez és az átmeneti időszak békéjének biztosításához nem elég csupán nemzetközi ellenőrző mechanizmus kidolgozása, hanem békefenntartó erőkre is szükség van. Négypárti ideiglenes kormány megalakítását szorgalmazta Szihanuk vezetésével Figyelmen kívül hagyta ugyanakkor, beszédében meg sem említette­ a legkényesebb kérdést, nevezetesen a Kína által felfegyverzett vörös khmerek helyzetét, arra viszont ígéretet tett, hogy a vietnami csapat­­kivonás befejezése után Kína beszünteti a kambodzsai politikai el­lenzék katonai támogatását. Békülékeny hangvétel jellemezte Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter beszédét, aki rámutatott, hogy valamennyi érdekelt fél egyetért a kambodzsai rendezés két fő ele­mében. Kiemelte: a francia kormánynak a konferencia résztvevőihez intézett emlékirata is leszögezte, hogy e két elem a vietnami csapat­­kivonás és „a népirtásban bűnös vörös khmer rendszer visszatérésé­nek a kizárása”. Közölte: Vietnam szeptember 21 és 26 között kivonja utolsó csapattesteit Kambodzsából. A másik kulcskérdésre rátérve kifejtette, Hanoinak mások az elképzelései, mint Kínának és Szuh­a­nuknak. Vietnam szerint „a vörös­ khmereket le kell fegyverezni és véglegesen kiiktatni a politikai életből is ugyanúgy, mint Európában tették a német és az olasz fasiszta rendszerrel.” Hozzáfűzte: a nemzet­közi értekezlet a külső beavatkozások megszüntetésével teheti a leg­jobb szolgálatot a kambodzsai rendezésnek. ANDREJ SZAHAROVVAL közölt terjedelmes interjút a népszerű hetilap, az Ogonyok. A tudós kifejtette: a nemzetiségi konfliktus meg­oldásának lehetséges útját a jelenlegi föderáció, vagyis a „nagyhatal­mi struktúra" teljes felszámolásában és konföderáció megteremtésé­ben, egy későbbi szakaszban pedig a részekből egy új, minőségileg megváltozott szövetségi rendszer kialakulásában látja. A kis népek esetében Szaharov az önállóságot nem tartja sem veszélyesnek, sem lehetetlennek. „Ahol a világon emberek élnek, ott biztosítva vannak a természeti feltételek a létezésükhöz”. Nem kell mindenkinek önellá­tónak lenni, kereskedni kell, gazdasági megállapodásokra van szükség — fejtegette, majd hozzáfűzte: „a világon sok kis nép él önállóan és egyúttal kitűnően". A hadseregről szólva Szaharov elmondotta, nem tartja elegendőnek az eddig bejelentett létszámcsökkentést, és hozzá­fűzte „a leszerelő katonák nagy gazdasági tartalékot adnának az or­szágnak". Különösen érdekes, hogy a tekintélyes tudós az atomfegy­verek teljes megsemmisítését tekintve óvatosságra intett. Szerinte ugyanis „az átalakítás még nem vált visszafordíthatatlanná a Szovjet­unióban” .. „Növelni kell az országok közötti bizalom légkörét és számolni kell azzal is, hogy az atomfegyverrel rendelkező országok száma növekszik”. Szaharov szerint nem lehet megvalósítani az em­beriséget fenyegető globális veszély elhárítását a két társadalmi rend­szer, a szocializmus és a kapitalizmus konvergenciája, közelítése, a pluralizmus általánossá válása nélkül. Ez a folyamat — fejtegette — valójában már elkezdődött. Az átalakítás az élet minden területén, a társadalomban és a gazdaságban egyaránt a pluralizmus megvalósí­tását jelenti. És ez egyben a konvergencia megvalósulása is. Az inter­jú további részében Szaharov az ország katasztrófális gazdasági hely­zetével és a nemzetiségi kapcsolatok feszültségével foglalkozik, majd érinti a Gorbacsov kezében összpontosuló hatalmat. „Tisztelem Mihail Szergejevicset, de ez nem személyi, hanem politikai kérdés”. (T. T.) Washingtoni tudósítónk jelesjelentése Az elnök megszakította vidéki körútját Washington, július 31. Bush elnök már az amerikai túsz kivégzésének első, meg nem erősített hírére megszakí­totta vidéki útját, de még Chi­cagóban élesen elítélte az em­berrablók brutális tettét. A lehető legrosszabb pillanat­ban érte az amerikai vezetést Higgins alezredes bejrúti kivég­zésének híre: George Bush hétfő reggel indult három államot érin­tő vidéki körútjára, James Baker külügyminisztert magyar idő sze­rint kedd hajnalra várták vissza Párizsból, míg­ Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó sza­badságon volt, így Chicagóba ér­ve, már — különleges kommuni­kációs eszközökkel felszerelt gé­pén — tájékozott elnök első meg­nyilatkozása az út befejezését is jelentette. Bush közölte a gyá­szos, de szavai szerint még meg nem erősített hírt az őt váró ál­lami kormányzókkal, s rögvest tu­datta, hogy vissza kell térnie a fő­városba, a rendkívüli helyzetet tanácsadóival tanulmányozni. Az elnök társaságában Scowcroft he­­lyetese, Robert Gates ex-CIA-al­­igazgató, és persze John Sum­m­ fehér házi stábfőnök volt. Bush magyar idő szerint este nyolckor ért vissza Washingtonba. A Fehér Ház kertjében röviden nyilatkozva megismételte mélysé­ges felháborodását „az amerikai népet­ sokkoló gyilkosság" miatt. Közölte, hogy telefonon beszélt Higgins feleségével, valamint Pé­rez de Cuellar ENSZ-főtitkárral, aki az elnök szerint még mindig reménykedett benne, hogy az al­ezredes mégis él. Bush közölte még, hogy magyar idő szerint éj­fél tájban ül össze az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanács, ekkor­ra már Baker és Scowcroft is visszatérhet. A kormányzói értekezletre ter­vezett elnöki minifórumot is George Bush komor szavai vezet­ték be a „felzaklató hírről", amely hallatán kifejezte a maga és az amerikai nép „felháborodását” a „szükségtelen terrorizmus", „az effajta brutalizmus" miatt. Visz­­sza kell térnem Washingtonba a tények tanulmányozására, s mert feladatunk „a helyzet kiigazítása, ha ez lehetséges” — mondta, a hírmagyarázókat tüstént találga­tásokra késztető módon az ameri­kai elnök, akit Chicago után Né­vadában és Olahomában vártak. A Washingtonba tartó elnöki gé­pek ,tisztségviselők azonban óv­tak attól, hogy valaki is elhamar­kodottan megtorló akció terve­zésére gondoljon. Scowcroft kü­lönben ugyancsak sietett vissza a Fehér Házba vidéki üdüléséről. Az újabb közel-keleti lánc­reakció drámai fordulatát épp a külpolitikai kulcsemberek távol­léte és az elnök Camp David-i hétvégi pihenője miatt némi ké­séssel vette tudomásul a hivata­los Washington, a vasárnapi té­véműsorok politikus résztvevőit még a múlt heti ügyekről faggat­ták a riporterek. Csak délután adott ki lakonikus nyilatkozatot a Fehér Ház, amely a „teljes fele­lősséget" Higgins elrablóira hárí­totta. Rendkívüli tanácskozásokra azonban nem került sor, csak a kormányzat szakértői tartottak ér­telemszerűen éjszakai ügyeletet, míg George Bush hétfőn reggel még menetrendjének megfelelően elrepült Chicagóba. Egyébként Obeid sejk pénteki elrablása sem váltott ki túlzottan nagy vissz­hangot az Egyesült Államokban, mindössze Bush sajtóértekezletén elhangzott megjegyzését az em­berrablások általános elítéléséről értelmezték Izrael közvetett el­marasztalásaként. Hétfőn dél­előtt viszont a szenátusban a re­publikánus kisebbség vezére, Ro­bert Dole már bíráló megjegyzé­sekkel illette Tel-Avivot, mond­ván: „nem ártana, ha Izrael fe­lelősen viselkedne ezekben a napokban" és nem veszélyeztetne amerikai életeket, ha közvetve is. Később Lee Hamilton, a képvi­selőház külügyi bizottságának rangban második demokratája a szorosabb amerikai—izraeli kon­zultációt sürgette, s „hosszú távú érdeknek"­­ minősítette a békefo­lyamat „újjáélesztését”, éppen az „erőszak bűvkörének" megtöré­sére. Csak a hírt tálaló riporterek félszavaiból lehet sejteni, hogy Higgins megölése alighanem pró­bára teszi majd Washinton és Tel-Aviv kapcsolatait is. Hiszen amerikai részről megjegyzik, hogy Rabin izraeli védelmi miniszter túszcsereajánlata voltaképpen a bejrúti ultimátum lejárta után hangzott el, s Jeruzsálemből je­lentő tudósítók szerint ott nem számítottak arra, hogy Higgins fogvatartói beváltják ígéretüket. Az első órákban az is fokozta a washingtoni zavart, hogy a kor­mánykörök sem voltak biztosak benne, valóban az ultimátumban megszabott órában került-e sor az alezredes felakasztására, avagy — mint sok szakértő állította — Higginset már jóval korábban megölték. Pontosabban halálra kínozták. Ezért fogalmazott George Bush is feltételes mód­ban, s még hétfőn délben sem volt hajlandó a State Department szóvivője semmit sem megerősí­teni. Magyar idő szerint az esti órákban játszották át Londonból a Libanonból odarepített, rossz minőségű videokazettát, rajta a 38 másodperces szörnyű látvány­nyal, az újságírók szerint kétsé­get majdnem kizáróan Higginsre hasonlító, kötélen lógó szerencsét­lent bemutató felvétellel. De rög­vest felvetődött, hogy nincs bi­zonyosság a film készítésének időpontjáról. S elhangzottak máris kemény reagálások is. Gary Ackerman, New York-i demok­rata képviselő követelte, hogy Washington azonnal kérje Iz­raeltől Obeid sejk kiadatását, hogy a Hezbollah-vezetőt az Egyesült Államokban felelősség­re vonhassák gyilkosságért A washingtoni fenntartásokat is érzékelhető politikai óvatossá­got több tényező is magyarázza. Elsősorban is az aggodalom a libanoni csoportok kezén lévő többi nyugati, közte amerikai túsz sorsa iránt. Másfelől a térség­ben lévő általános amerikai érde­kek is óva intik a kormányt, amint ezt Bush Chicagóból tá­vozván a tudósítóknak oda is­­vetette, az elhamarkodott lépé­sektől. Joseph Lisco volt külügy­miniszter-helyettes, rangos közel­­keleti szakértő bölcsnek minősí­tette Bush első reagálását, s mind­járt tanácsolta is: hasonló „ön­megtartóztatást" kérjen Washing­ton Tel Avivtól is. A másik, korántsem elhanya­golható tényező, amivel Wa­shingtonban — Hamilton szavai szerint is —, számolnak, hogy a Hezbollah mögött álló Iránban épp most történt a nyugati nyi­tást ígérő személyi változás. Rafszandzsáni megválasztását amerikai elemzők nagy várako­zásokkal kommentálták, s azt várják tőle, hogy visszaszorítja a többi közt Libanonban is a szélsőségeseket támogató teheráni erőket. Nyilvánvaló, hogy ilyen lehetőségek elébe nézve, a Bush­­kormány nem óhajt a térség ra­dikálisai által neki kínált poli­tikai kényszerpályára kerülni. Avar János : A „Forradalmi Igazságszolgál­tatás Szervezete” nevű Irán-barát csoport hétfő este Bejrútban be­jelentette, hogy kedden kivégzi a fogságában levő amerikai Joseph James Ch­ippiót, ha az izraeliek — közép-európai idő szerint kedden­ 17 óráig — nem bocsátják szabadon a múlt pén­teken elrabolt Obeid sejket. Hír­­ügynökségek hitelesnek nevezik az An-Nahar című laphoz eljut­tatott arab nyelvű közleményt. Budapest és Varsó jövője a belgiumi tanácskozás témája Brüsszelből jelenti az MTI. Kedden Brüsszelben 24 nyugati ország szakértői ülnek össze, hogy egynapos értekezleten megvitas­sák: miként segíthetnék a ma­gyar és a lengyel reformokat. Két héttel ezelőtt a hét leggaz­dagabb ipari ország párizsi csúcs­­értekezletén megbízták a Közös Piac végrehajtó szervét, a bizott­ságot a segítség megszervezésével. A keddi értekezletet a bizottság hívta össze az EK székhelyére. A résztvevők: a Közös Piac 12 tag­állama, az EFTA hat tagja, az Egyesült Államok, Kanada, Ja­pán, Ausztrália, Új-Zéland és az időközben ugyancsak meghívott Törökország. Teljes jogú résztve­vő az EK bizottsága is, amelyet Horst Kremser, a kül­kapcsolato­kért felelős főigazgatóság vezető­je képvisel. Ő is fog elnökölni a keddi értekezleten.

Next