Magyar Nemzet, 1989. augusztus (52. évfolyam, 178-204. szám)
1989-08-26 / 200. szám
Ára: 3,80 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR Szombat 19«». augusztus 2«. ill. évfolyam 200. szám M turtjuzin A tudomány — mondják — konzervatív. Van erre kézenfekvő magyarázat, hisz minden törekvése arra irányul, hogy az adott pillanatban legmegalapozottabbnak tetsző igazságot mondja ki, fogalmazza meg, formálja törvénnyé. Ezekből a törvényekből rendszert épít, ahol minden elemnek megvan a maga helye. Ezt aztán díszíti, finomítja, pontosítja. Esetleg kiigazítja — egy-egy mellékfal áthelyezésével —, de lebontásához, földig rombolásához nem szívesen járul hozzá, mert egész egzisztenciája a maradandóéig megbecsült elvére épül, presztízse az időarányosan végleges válaszoktól függ. A tudósra magára — a tudomány művelőjére — ez az alapképlet már nem alkalmazható egyértelműen, sőt olykor egyáltalán nem. Szerencse, hogy így van. Ez a fejlődés, a tudomány fejlődésének kipróbált motorja. Az tudniillik, hogy mindig akad, aki megkérdőjelezi próféták életkorát és testméreteit, a Föld és a Nap égi pályájának jól bevált magyarázatát, idő és tér összefüggésének klasszikus teóriáját, és ezeknél sokkal hétköznapibb, de ugyanígy mély gyökereket eresztett, ám a régi tapasztalatokon, és azok mégiscsak szubjektív csoportosításán nyugvó igazságokat. A tudós, aki letér az ösvényről, egyfelől okkal remél egzisztenciális sikereket — amit persze ortodox társai automatikusan gyanúsnak minősítenek —, de számolni kell egzisztenciális kudarccal is. Egyfelől nem biztos, hogy az ösvény bárhová is elvezet, másfelől az egészen biztos, hogy mindig többen lesznek olyanok, akikkalandjainak történetét fenntartással fogadják, mint olyanok, akik vele tartanának, hogy felfedezéseiről maguk is meggyőződjenek. Utóbbiak saját egzisztenciális kockázataikat is mérlegelik, és ki vehetné ezt rossznéven tőlük? Aki viszont mégiscsak nekivág, bizonyítani akar. Ez ugyanis az egyetlen lehetősége, hogy talpon maradjon. Arról nem isbeszélve, hogy igazságaik birtokában új házat építeni — új törvényekből, új rendszert —, olyan kihívás, amit egyetlen vállalkozó kedvű ember sem hessent el könnyedén magától. Csábító helyzet, próbára teszi esendőségünket. Míg mások nem akarnak hinni a szemüknek, mi feltétlenül hinni fogunk a saját szemünknek. Míg másokat védőernyőként vesz körül iskoláskönyvekbebeépült igazságok fala, mi akik nem élvezzük melegét, némi daccal, még több elszántsággal fordulunk szembe a széllel: lehetetlen, hogy hiába volna az erőfeszítés! Alkat, körülmények kérdése is, ki milyen ösvényt választ. S ha egyszer rálépett: nemcsak ott marad nyoma fizikai vagy szellemi jelenlétének, de a nyomot — bélyeget? — önmagáról sem tudja eltávolítani. Mert aki letér a tudomány nagy országútjáról, könnyen el is tévedhet. Rendkívül sokan el is tévednek. Így születnek az áltudományok. Vagy az áltudományos vélekedések alaptézisei. Tévedéseik árnyéka azokra is rávetül, akik kincset találtak. Igazságtalan alaphelyzet. De nem számolni vele: az eredményre nézve is kockázatos. Ezért, ha én tudós lennék, kétszer is meggondolnám, mit milyen formában hozzak nyilvánosságra. Kerülném, hogy végleges megfogalmazással támadási felületet kínáljak, akkor, amikor a véglegesség igényes elmélyülést kíván, s erre az adott helyzetben nincs lehetőség. Ügyelnék arra, hogy ne téveszthessenek össze azokkal, akikkel magam sem vállalnék véleményközösséget, e tekintetben roppant gondosan válogatnám meg szavaimat, s lépéseim ütemét nem hozzájuk igazítanám. Indulataimat, érzelmeimet, felfedezői büszkeségemet mértékkel adagolnám, aminthogy közszerepléseimet is a legszükségesebbekre korlátoznám. Sietnék bizonyítékaimat a szakma elé tárni, s könyörtelen lennék — bármennyire is elvékonyítaná esélyeimet — ezek összeválogatásánál. Ahol a legkisebb kétségem volna atekintetben, hogy vajon az érv támadható-e, azzal nem érvelnék, arra nem építenék. Helyet hagynék okfejtésemben az ellenvéleményeknek is, mert tudnám, hogy ami nem helyes az egyik fél birodalmában — a tévedhetetlenség mítoszában élni —, azt semmiképpen sem vállalhatja fel az, aki ezt a mítoszt kezdené ki. Tényekkel, logikával. Ha nem így tennék, tudnám: nemcsak a magam esélyeit rontanám — ami persze kellemetlen és kényelmetlen —, de az az esély is elpárologna, hogy el tudjam fogadtatni nézeteimet azokkal, akiket meggyőzni tudósi kötelességem. A tudomány iránti kötelességem. A magyar állam, a hazai közhatalom egyetlen tényezője sem adott milliókat — nem is mérlegelte, hogy adjétt-e — a barguzini expedíciónak. Nem vette komolyan a szibériai legendát. Több okkal indokolható ez a magatartás. S csak erős fenntartásokkal volna elmarasztalható. Egy magánvállalkozó, vélhetően reklámcélból, amit egyébként komolyan senki sem kifogásolhat, megajánlotta a költségeket. Petőfiből (is) akar élni, ugyanezért szemrehányásokat tesz másoknak, akik viszont ismerik a témát, amivel foglalkoznak. Kazánügyekben viszont — ez sem kifogásolható — laikusok. A vállalkozó bizonyosságról beszél — az ezzel kapcsolatos dokumentumokat azonban eddig egyetlen, a csoporttól független szakértő sem láthatta —, meggyőződésére épülő koreográfiáját pedigkötelezően írná elő Magyarországnak és a magyar népnek. Mecénás sokféle van. Akadhat köztük ilyen is. Sok mindent kell nekünk még gyakorolnunk, amit valaha pedig tudtunk. De, hogy különbséget tegyünk a Morvai-féle indulatok, a pofonok és a tények között, ahhoz van már elég társadalmi tapasztalatunk. Lássuk hát a tényeket! A szakmai nyilvánosság ítéletének alávethető érveket. Ne sajtótájékoztatókat, népszerűsítő körutakat, fórumokat, ahol maga az alaphelyzet minősíthető dillettánsnak. Később majd jöhetnek, a tévékonferenciák, az élménybeszámolók, az ünnepi beszédek. Jöhet Petőfi, és a dísztemetés. A tudomány — talán — konzervatív. A tudós választhat más utat. De az nem kirándulás. Vagy ha mégis: magánügy. Semmi közünk hozzá. Ránk ne hivatkozzon senki. Mi nem keressük Petőfit. Tudjuk, hol van. Búza Péter Villámlátogatás Bonnban Németh és Kohl eszmecseréje az NDK-ból áttelepülni kívánókról a lengyel kormányváltást és a libanoni válságot elemezte Gorbacsov a pápának küldött üzenetében A külpolitikai helyzet A KELET-EURÓPAI FEJLEMÉNYEK állnak továbbra is a nemzetközi érdeklődés középpontjában, noha pénteken figyelmet keltett, hogy Mihail Gorbacsov üzenetet küldött II. János Pál pápának az új lengyel kormányfő megválasztása után, s abban érintette a libanoni rendezést is. A moszkvai vélemény ismertetésének különös jelentőséget ad, hogy a pápa békemisszióra Libanonba készül. Kelet-Európából a vezető nyugati lapok a budapesti menekültakciót emelik ki a lengyel változások mellett pozitívan, és fölsorolásként visszatérnek a két tüntetésre. a balti köztársaságokban megalkotott több százezres élőláncra a fololotor—Ribbentrop-paktum évfordulóján — amiről egyébként az NDK sajtója nem tett említést —, s a prágai megemlékezésre, amelylyel a CSKP vezetősége pénteki ülésén foglalkozott, s elítélte „egyes külföldi csoportok provokációs részvételét”, a kormányhoz hasonlóan jóváhagyván a biztonsági erők fellépését. Felsőfokokban ír viszont hazánkról az NSZK sajtója kiemelve, hogy a magyarok milyen segítőkészen bánnak az NDK-ból Ausztriába igyekvő menekültekkel. Az Augsburger Allgemeine című bajorországi napilapnak nyilatkozva hasonlóan fogalmazott Volker Rühe, az unió pártok parlamenti csoportjának helyettes elnöke, aki Budapesten járt. Mint mondta, „semmi kétségem az iránt, hogy a magyarok a szabadság oldalán állnak és soha nem fogják újra szögesdróttal lezárni határaikat. Ezek az idők már végképp elmúltak. Meggyőződésem, hogy visszafordíthatatlan az a folyamat, amelynek során Magyarország Nyugat-Európa felé fordul.” A hírügynökségi jelentések visszatérnek a Nemzetközi Vöröskereszt csütörtök éjjel végrehajtott „titkos akciójára”, amelynek keretében az NSZK budapesti nagykövetségén lévő NDK- polgárokat külföldre juttatták. Mint utólag felidézik, az érintettek gyakorlatilag az utolsó pillanatig nem tudtak a lehetőségről, hogy elhagyhatják a követséget, így alig maradt több idejük, mint hogy nyilatkozzanak távozási szándékukról. A menekülteket a repülőtérre szállították, ahonnan Ausztriába vitték őket, majd Passaun át autóbusszal érkeztek Nürnbergie. Ott azonnal gondoskodtak róluk, anélkül, hogy a giesseni befogadótáborba küldték volna őket. Helmut Kohl és Genscher azonban ismételten megerősítette, hogy egyedi esetről van szó, amely nem tekinthető példának. A hírügynökségek nem vetik fel, vajon az NDK hatóságai tudtak-e a tervezett akcióról és beleegyezésüket adták-e. A jelek szerint Berlin előzőleg nem értesült a Vöröskereszt-hadműveletről; ezt látszik alátámasztani, hogy az eseményről kiadott közleményben csupán a magyar kormány hozzájárulásáról esett szó. Az NDK egyébként korábban már közölte, nem egyezik bele a „szófiai formula” megismétlésébe, utalva rá, hogy az ottani magyar követségre menekült romániaiaknak sikerült Magyarországra jutniuk. A KÖVETSÉGI AKCIÓ MELLETT azonban változatlanul özönlenek át a határon az NDK-állampolgárok, naponta százával jutnak át Ausztriába. Ennek ellenére Berlinben Denis Ruh, a külügyminisztérium helyettes szóvivője „teljesen alaptalannak és légből kapottnak” minősítette a Die Welt csütörtöki közlését, miszerint az NDK szeptember 1-jétől „lezárjahatárát Magyarországgal”, vagyis a nyugati országokba történő utazásokhoz hasonlóan szándékozik szabályozni a magyarországi látogatásokat is. Figyelemre méltó része a nyugatnémet véleményeknek, hogy a Magyarországon tapasztalt emberi szolidaritást és a humanitárius segítséget gazdasági és diplomáciai könnyítésekkel látnák jónak honorálni. Erre kitért az említett interjújában Volker Rühe is, aki azt mondotta: „Megerősítve érezzük magunkat abban a szándékunkban hogy Magyarországgal tovább javítsuk az együttműködést és a gazdasági kapcsolatokat". A Stuttgarter Nachrichten úgy véli, hogy a nagy megterhelésre való tekintettel az NSZK nyújtson gazdasági és pénzügyi segítséget Magyarországnak, s állást foglalt amellett a régi magyar kívánság mellett, hogy Bonn könnyítsen a vízumkiadáson, és esetleg mérlegelje a kétoldalú vízumkényszer megszüntetését. „JUTALMAT” REMÉL Lengyelország is, amiért a Szolidaritás képviselőjét, Mazowieckit nagy szótöbbséggel kormányfővé választotta a Szejm. A szavazást követő percekről részletesen beszámolnak a hírügynökségek és azt is tudatják, hogy az új miniszterelnök először II. János Pál pápát hívta fel telefonon, majd Lech Walesát, azt követően pedig a Belvedere-palotában fölkereste Wojciech Jaruzelskit. Moszkvában Jurij Gremitszkih külügyminisztériumi szóvivő a varsói kormányfőválasztás hírére úgy válaszolt: „A szovjet fél tudomásul vette a döntést és Mazowiecki elvtársat partnerünknek tekintjük országaink viszonyában". A Reuter és az AFP a hazai reagálást úgy írta le, hogy a lengyelek nem perdültek táncra az utcákon,, s e megfogalmazás jól illusztrálja a kiváró és közönyös hangulatot, amely a hétköznapok súlyos gondjaival küszködő társadalmat áthatja. Mazowiecki ezért jelentette ki: „A kormány egyedül nem oldhatja meg a válságot, s Lengyelország barátai nem várhatnak, amíg fulladozni kezdünk.” Szerinte a Lengyelországnak nyújtandó segély egész Európát szolgálná. (Zs. E.) Grósz Károly szeptemberben Finnországba utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Finn Köztársaság kormányának meghívására szeptember elején látogatást tesz Finnországban. A tervek szerint megbeszélést folytat Mauno Koivisto köztársasági elnökkel, a kormány és a finn politikai-társadalmi élet több vezetőjével, és találkozik finn üzletemberekkel is. Grósz Károly pénteken fogadta Olli Kivinent, a Helsingin Sanomat finn napilap külpolitikai szerkesztőjét és interjút adott neki. A szeptember eleji látogatásáról szólva nagyra értékelte a magyar—finn együttműködés fejlődését. Budapestre látogat a thaiföldi trónörökös Straub F. Brúnónak, az Elnöki Írásra hazánkba érkezik őfensége Tanács elnökének a meghívására Moha Vadzsiralongkorn királyi augusztus 28-án hivatalos látogató herceg, thaiföldi trónörökös. Maha Vadzsiralongkorn, a Thaiföldi Királyság trónörököse 1952- ben született Bhumibol Aduljadet II. Ráma király és Zirikit királyné második gyermeként. A király rendelkezése alapján húszéves korában, 1972-ben ruházták föl a Thaiföld Koronahercege címmel. Tanulmányait Thaiföldön, Angliában és Ausztráliában folytatta. 1976-ban elvégezte a Canberrai Királyi Katonai Főiskolát, 1984- ben pedig a bangkoki Sukhothai Thammathat Egyetemen szerzett jogi diplomát. A trónörökös gyermekkorától érdeklődik a katonai pálya iránt. Ma a királyság fegyveres erői több fegyvernemének tényleges vagy tiszteletbeli tábornoka. Politikai és katonai ismereteinek bővítése céljából az Észak-atlanti Szövetség több európai tagállamában és Ausztráliában is járt tanulmányúton. Továbbképzésben vett részt az Amerikai Egyesült Államok légierőinél. Maha Vádzsiralongkom számos thaiföldi egyetem díszdoktora, több ifjúsági, diák- és sportegyesület tiszteletbeli elnöke vagy elnökségi tagja. Számos hazai és külföldi kitüntetés birtokosa. Németh Miklós és Horn Gyula Bonnban tárgyalt Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter pénteken munkalátogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. A Köln melletti Gymnichi-kastélyban beható megbeszélést folytattak Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellárral, külügyminiszterrel. Áttekintették a két ország kö zötti kapcsolatok időszerű kérdéseit, különös tekintettel a magyar kormánynak arra a törekvésére, hogy erősítse együttműködését a nyugat-európai államokkal. A német fél hangsúlyozta, hogy az NSZK érdekelt a magyarországi reformfolyamatok, a gazdaságitársadalmi átlakulás sikerében. A szövetségi kormány ehhez kész azzal is konkrét segítséget nyújtani, hogy újabb lépéseket tesz a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének erősítésére. Kohl és Genscher kifejezte továbbá kormánya készségét arra, hogy elősegíti a Magyarország és az Európai Közösségek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését. A felek áttekintették a kelet- nyugati viszony, az európai biztonság és együttműködés, a leszerelési folyamatok további előmozdításának lehetőségeit. Az európai enyhülés, az egyetemes emberi jogok követelményeit szem előtt tartva véleménycserét folytattak a Magyarországon tartózkodó s az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK-állampolgárok ügyéről. AMagyar Népköztársaság képviselői hangsúlyozták, hogy a megoldás alapvetően a két német államra tartozik. A magyar kormány humánus szempontoktól vezettetve kész a probléma megoldásában közreműködni és minden lehetséges támogatást megadni az ügy rendezéséhez. A szövetségi kancellár megerősítette, hogy mielőbb eleget kíván tenni Németh Miklós magyarországi látogatásra szóló meghívásának. V „Soha többet nem lesz szögesdrót** Volker Bübe nagyra értékelte a budapesti menekültekerét Az NSZK sajtója felsőfokon ír hazánkról Bonnból jelenti az MTI. Az eddiginél is jobban kell hangsúlyozni, hogy magyar családok milyen csodálatra méltóan segítenek az NDK-ból érkezett német menekülteknek, noha az országban egyáltalán nem jó a gazdasági helyzet. Ismét megmutatkozott, hogy a szívbeli jóság gyakorta azok sajátja, akik maguk is szükséget szenvednek — hangsúlyozta sajtónyilatkozatában Volker Rühe, az uniópártok parlamenti csoportjának Budapesten járt helyettes elnöke. Az Augsburger Allgemeine című befolyásos bajorországi napilap pénteki számában közölt interjújában hálával emlékezett meg a magyar segítség önzetlenségéről. „Megerősítve érezzük magunkat abban a szándékunkban, hogy Magyarországgal tovább mélyítsük az együttműködést és a gazdasági kapcsolatokat" — mondotta. Volker Rühe szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg tragikus események a határon. „Semmi kétségem azonban az iránt, hogy a magyarok a szabadság oldalán állnak, és soha nem fogják újra szögesdróttal lezárni határaikat. Ezek az idők már végképp elmúltak. Meggyőződésem, hogy visszafordíthatatlan az a folyamat, amelynek során Magyarország Nyugat-Európa felé fordul” — mondotta a CDU kijelölt főtitkára. A Stuttgarter an Nachrichten vezérsckkében meghatónak nevezi a Magyarországon tapasztalt emberi szolidaritást és a humanitárius gyakorlatiasságot. A lap szerint a magyar nép nagy többsége — a hírközlés, a pártok, köztük a kommunisták és a határőrség is — a menekültek pártját fogja. Magyarország nagy megterhelésére való tekintettel az újság szorgalmazza, hogy az NSZK nyújtson pénzügyi és gazdasági segítséget az országnak. Emellett szintén kiáll annak a régi magyar óhajnak a teljesítéséért, hogy nyugatnémet partnere további könnyítéseket vezessen be a vízumkiadásban, mérlegelje a kétoldalú vízumkényszer megszüntetésének a lehetőségét. Emlékeztet rá, annak idején Helmut Schmidt szövetségi kancellár nemcsak szép szavakkal mondott köszönetet Mohamed Sziad Barre szomáliai elnöknek a mogadisui túszmentő akció lehetővé tételéért. A Stuttgarter Zeitung vezércikke szerint a magyar reformpolitikusok elmentek lehetőségeik határáig, vagyis odáig, amit szövetségeseik még elnéznek nekik. A humanitárus mentést nem az NSZK, hanem egy politikailag minden gyanú felett álló szervezet, a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével bonyolították le. A tekintélyes lap azonban figyelmeztet: a prágai és a kelet-berlini nagykövetség- és képviseletfoglalók esetében ez már aligha alkalmazható. Ott ugyanis, az újság által sztálinistának minősített vezetés tartja kezében a kormányaidat. „És ha sarokba szorítják őket, akkor még szorosabban összebújnak" — így a stuttgarti tartományi napilap. A Bergdörfer Zeitung a magyar segítséget mind a Kelet, mind a Nyugat számára annak példájaként említi, hogy milyen.