Magyar Nemzet, 1989. augusztus (52. évfolyam, 178-204. szám)

1989-08-09 / 185. szám

Szerda, 1989. augusztus 9. Levél a miniszternek Tovább kígyózik a Lakos-ügy Úgy látszik, a kórházi betegágyán meggyilkolt ifj. Lakos József volt szentesi rendőrkapitány ügyére egyelőre még nem lehet pontot tenni. Bizonyítja ezt ez a levél is, amelyet Imre Károly, a Független Kisgazdapárt Csongrád megyei szervezetének alelnöke és Aranyi László, a Szociáldemokrata Párt szentesi szervezetének ügyvezető titkára címzett az igazságügy-miniszternek és a legfőbb ügyésznek, az igazságügyminiszternek a Magyar Nemzet július 28-i számában megjelent válaszára, amely egy korábbi ellenzéki memorandumra ad feleletet. Mivel a levél közérdekű , és azt szerkesztőségünk részére is rendelkezésre bocsátották írói, ezért a teljesség igénye nélkül idézünk szövegéből. Az ellenzék azért fordult a legfelsőbb igazságügyi szervekhez, mert nem ért egyet a szentesi szakértői bizottság összetételével, amely a Lakos-ügyet vizsgálja. Kifogásolják, hogy ezt a testületet munkával az MSZMP bízta meg, az a párt, amelynek tagjai részt vettek a Lakos-gyilkosságban. Tovább menve felteszik azt a kérdést, lehet-e tárgyilagosnak és pártatlannak tekinteni egy olyan bizottságot, amelynek elnöke ma egy 43 év után állítólagos kutatásai nyomán azt írja, „Lakos a háború és a német megszállás idején a rendőrség politikai osztályának vezetője volt, ismereteink szerint részt vett a baloldali politikusok internálásában, a zsidók gettóba zárásában és deportálásában. Mindenesetre rendőrtisztként működött...” Úgy tűnik — írják a levél szerzői —, hogy a kutatók nem találtak azon iratot, miszerint a Nemzeti Bizottság többszöri felkérésére volt hajlandó Lakos, az egyhangú döntést elfogadva munkakörét elfoglalni. Lehet-e tárgyilagosságot kívánni attól a labádi beosztott „kutatótól”, akinek édesapja éveken át szentesi pártvezető volt. Olyan állításokat, amely a szentesi bizottságtól származik, még a legvadabbbaloldali sajtó sem tudott felhozni a Lakos-gyilkosság után, akkor, amikor elevenen élt a zsidóüldözés a lakosság körében. Épp ezért is furcsállják az ellenzékiek a bizottság zsidóüldzésre vonatkozó megállapítását. Ugyanakkor rámutatnak a levélben arra, hogy a gyilkosság után a kommunista párt központi bizottsága magas beosztású kommunistákat zárt ki a pártból és függesztett fel tagságuk alól. Ha Lakos „sáros” lett volna a német megszállás idején tanúsított állítólagos magatartásáért, akkor azt Péter Gáborék nyilvánosságra hozták volna, ugyanakkor a gyilkosok később magas pozíciókba kerültek. Az ellenzéki pártok tisztségviselői javasolják, hogy a bizottság a kutatásainál vegye figyelembe idős Lakos József néptanító szerepét is, akit az őszirózsás forradalom idején a Csongrád megyei tanárok és tanítók szakszervezete elnökévé választott. Ezért később elveszítette állását, két év négy hónapra internálták, illetve a szegedi Csillag börtönbe zárták. Ilyen megbélyegzettséggel és küzdelmes életével járatta három fiúgyermekét a szentesi gimnáziumba. A bélyeg miatt a gyerekek érettségivel a zsebükben csak rakodómunkásként tudtak elhelyezkedni egy ideig. Foglalkozik a levél egy másik Lakos fiú, Ferenc sorsával is, aki homályos körülmények között hunyt el, állítólag öngyilkosság következtében. De a halott testvérét nem tekinthette meg Géza öccse, ugyanis a rendőrség ezt akkor nem engedte meg. Halálával kapcsolatban a miskolci városi rendőrkapitányság iratselejtezésre hivatkozva nem tudott felvilágosítást adni. Hányatott sorsa volt a legfiatalabb fiúnak, Gézának is, akit családjával együtt két év hat hónapra Budapestről kitelepítettek.Végül is a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt szentesi szervezetével együtt arra kéri az igazságügyi szerveket, hogy a Lakos-ügyben hagyja figyelmen kívül a szentesi szekértői bizottság gyűjteményét, és a Lakosgyilkosságot kizárólag jogi, büntetőjogi eszközökkel vizsgálják meg. Ebben kérik az ellenzéki kerekasztal közreműködését is. Remélhetőleg olvasóinkat mihamarabb tudjuk tájékoztatni a Lakos-ügy végleges és megnyugtató lezárásáról. (halász) Somogy megyei kezdeményezés Emlékhely Kádár Jánosnak és Nagy Imrének (MTI) Rendezzék be és avassák emlékhellyé Kádár János gyermekkorának színhelyét, az elmúlt években felújított kapolyi lakóházat — erről született megegyezés a korábbi viták és nézeteltérések után a Somogy megyei község lakossága körében. A jelenleg üresen álló — s a falu közösségének rendelkezésére bocsátott — házban egy helytörténeti kiállítás mellett méltó emléket kívánnak állítani Kádár Jánosnak. Az emlékház berendezésének és fenntartásának költségeit nem közpénzből, hanem közcélú adományokból kívánják fedezni. Kapoly község lakosságának és társadalmi szervezeteinek kezdeményezését helyeslik és támogatják az MSZMP-tagok Somogy megyei reformkörei is. Ehhez csatlakozva javasolják, hogy a Kádár-emlékház létrehozásával egy időben Kaposvárott rendezzenek emlékkiállítást Nagy Imre tiszteletére. Indítványozzák, hogy mindkét emlékhelyet az idei októberi évfordulókhoz kapcsolódva nyissák meg. Nagy Imréről október 23-án, Kádár Jánosról október 31-én — a népfelkelés kezdetének, illetve az MSZMP megalakulásának napján — emlékezzenek meg. A kaposvári reformkör javasolja továbbá, hogy szervezzenek közadakozást Nagy Imre szoborportréjának elkészíttetésére, amelyet 1990 őszén állítanak fel a szülővárosa, Kaposvár egyik közterén. Az MSZMP Somogy megyei bizottsága legutóbbi ülésén mindkét kezdeményezést támogatólag tudomásul vette. A testület tagjai kifejezték azon meggyőződésüket, hogy a megyéhez kötődő két történelmi személyiség emlékének megörökítése és ápolása a nemzeti megbékélést és a közmegegyezést szolgálja. A Mazgyar Neműt megkérdezte: Kihez szól a Sorsok? Borsod megyében a közelmúltban a sok új sajtótermék között is feltűnt egy korábban ismeretlen újság. A címe: Sorsok, alcímében Társadalmi és művészeti lap olvasható, az impresszum pedig elárulja, hogy a Hazafias Népfront Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának a kiadványa. Első száma júniusban jelent meg, újabb számai havonta jönnek. Tartalma színes: versek, rajzok, tárcák, portrék, publicisztikák sorjáznak az újságoldalakon. A szerkesztőbizottság elnöke: Zödi Imre, a megyei népfrontbizottság titkára. Vele beszélgettünk az új lap születéséről és céljairól. — Kiknek a kezdeményezésére született a Sorsok, kikhez kíván szólni? — A lap elsősorban a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, a nyíregyházi és egri tanárképző főiskolák hallgatóinak, valamint a fiatal borsodi lelkészeknek a kezdeményezésére született, hogy legyen ezeknek a fiataloknak fórumuk. A kizárólag társadalmi munkában működő szerzői gárda nagy része is közülük kerül ki s természetesen más szerzők bevonásával, főleg a miskolci Kelet irodalmi csoport tagjainak közreműködésével is számolunk. Olvasóink is elsősorban ebből a körből kerülnek ki. Borsodban népfrontaktivisták segítségével terjesztjük, Egerben és Nyíregyházán a főiskolások maguk végzik a terjesztést. E két főiskola veszi fel Borsod általános iskolai tanári pályára készülő fiataljait, s ezekből a tanintézetekből kerülnek a fiatal nevelők megyénk katedráira. A postai terjesztést nem tudjuk pillanatnyilag megoldani. — Átböngészve az eddig megjelent számokat, úgy tűnik fel, igen lazán határolható körül, milyen témákkal kívánnak foglalkozni, örömmel látom, van állandó gyermekoldaluk is, amelyen gyermekek írásait, rajzait közlik. — A Sorsok nem kíván kötődni semmilyen szervezethez, a szerzői gárdából sem zárunk ki senkit. Szeretnénk lehetőségeinken belül minden, elsősorban a fiatalabb olvasókat érintő társadalmi és művészeti témával foglalkozni. Például elindítottunk egy akciót a néhány éve elhunyt Lenkey Zoltán grafikusművész munkásságát őrző emlékház teremtésére. Vállaljuk a valláserkölcsiség gondolatát is, az ilyen jellegű jó írásoknak is helyet biztosítunk. — Úgy hallottam, a megyei népfrontbizottság más irányú kiadói munkát is tervez. — Nemcsak tervez, hanem már végez is. Igaz, egyelőre főleg társultunk kiadványok megjelentetéséhez. Például a közelmúltban a Miskolci Akadémiai Bizottsággal közösen vaskos kötetet jelentettünk meg Bodrogközi Ember, táj, mezőgazdaság címmel megyénk e fontos tájegységéről. Ez tanulmánygyűjtemény volt, szerzői debreceni egyetemi tanárok, a szerkesztője pedig Fehér Alajos. A miskolci Herman Ottó Múzeummal közösen adtuk ki Seres János miskolci festőművész kismonográfiáját, amit Végvári Lajos művészettörténész, egyetemi tanár írt. Közvetlenül kiadás előtt áll Pető János miskolci grafikus és festőművész kötete, amelyben a művész 21 alkotásához maga írt 21 verset. Terveink között szerepel Balogh Béni, a megyénkből elszármazott ifjúsági író válogatott munkáinak kiadása Regék és mondák a borsodi várakról címmel. Ezt Slezsák Imre edelényi könyvtárigazgató szerkeszti és általános iskolások részére olvasókönyvként szeretnénk közreadni. Tervezünk egy tanulmánykötetet is a mindennapi élet filozófiai kérdéseiről. — Úgy tűnik, kiadói munkájukban se kívánnak merev határok közé szorulni. — Nem. Alapvető célunk a veszendőbe menő értékek mentése, elsősorban az itt született értékeké. Nem szépirodalmi fórumot akarunk teremteni, mert arra van helyben publikálási lehetőség. De nem zárjuk ki azt sem. Sajnos, a helyi kiadási lehetőségek még eléggé korlátozottak, ugyanakkor az újságos pavilonok, a könyvárusok tele vannak szenzációt hajhászó kiadványokkal. Mi nem ezek közé akarunk sorolni. *Benedek Miklós Miss Hungary korrekt, becsületes üzletet A felszabadulás utáni idők egyik híres-neves története a demokratikus magyar rendőrség megszervezéséről szólt. Elhatározták ugyanis, hogy aki a fegyveres testület soraiba lép, az a következő tulajdonságokkal rendelkezzen. Beszéljen idegen nyelven, legyen művelt, olvasott, elegáns, jó kiállású, elkötelezett. Ha csak egy ilyet is találnánk — hangzott az akkori válasz —, azonnal megtennénk rendőrminiszternek... Nos, ez a legenda ötlött fel bennünk tegnap, Hegedűs Lászlót, a Multimedia Kft. vezetőjét hallgatva. Sajtótájékoztatót tartva ugyanis bejelentette a cég első embere: megrendezik, méghozzá nagyon hamar Budapesten az első hivatalos Miss Hungary szépségkirálynő-választást. Minden előző hazai kezdeményezéssel ellentétben ez a rendezvény attól is hivatalos, hogy a magyar kft. szerződést kötött a Miss World Ltd-vel, és meghatalmazottja lett a világverseny magyarországi szervezésének. A Multimedia képviselői kötelezettséget vállaltak arra, hogy kizárólag a világhírű angol cég szabályainak megfelelően tevékenykednek, s semmi szín alatt nem kívánnak a korrekt, becsületes üzlet határán túllépni. A jelentkező hölgyektől elvárják, hogy beszéljenek legalább egy idegen nyelven. Kötelező alávetniük magukat a britek csaknem négy évtizede létező szerződéses kötelezettségeinek, vagyis semmiféle külön üzletet, külön fellépést, egyéni fotóakciót nem vállalhatnak. A teljesen titkos — ilyenformán befolyásolhatatlan és megvesztegethetetlen — nemzetközi zsűri egyik döntési szempontja, hogy a verseny résztvevőinek nemzetközileg elfogadott IQ-ja, vagy ahogy előírják: megfelelő talentuma legyen. Nem lehet férjnél az illető, az életkora haladja meg a 17 évet, de ne lépje túl a 24-et. Ha a 18. életévét még nem töltötte be a hölgy, akkor szülői engedélyekre ,is szüksége van. A sajtótájékoztatón, értelemszerűen, arra fordították a legnagyobb figyelmet az újságírók és ilyenformán a cég képviselői is, hogy milyen garanciák lehetségesek a pár évvel ezelőtti szépségverseny botrányainak megismétlődése ellen. A válaszok lényege az volt, hogy itt nem érvényesülhetnek az akkori kusza, megalapozatlan és gyakran provinciális üzleti szempontok. Itt a legfőbb cél, hogy hazánk nyerjen képviseletet egy olyan nemzetközi rendezvényen, melyen az egész országnak lehet megbecsülést, s közfigyelmet szerezni, ráadásul tisztességes üzleti alapon. Az első helyezettre a Miss Hungary-szalagot — és fejére a koronát — október 2-án rakják fel, s egyben Indulási jegyet kap abban a mezőnyben, amelyik 90 ország legszebbjeiből áll össze. S részvevői november 16-án a Miss World dicsőségéért mérik össze szépségüket, s persze szellemiekben mért alkalmasságukat. (Itthon jelentkezni szeptember 5-ig kell levélben, fényképpel, rövid életrajzzal a Multimedia Kft. Budapest V., Belgrád rakpart 21. szám alatti címén.) (gergely) Magyar Nemzet Alternatív portrék (Berényi Ferenc) Nem vagyok szent, nem vagyok vértanú... A férfi, aki velem szemben ül a fotelban, Berényi Ferenc, 89 esztendős, határozott megjelenésű, sportos testalkatú. Hosszú perceken keresztül azon tűnődöm, hogy vajon ilyennek képzeltem-e el a Münnich Ferenc Társaság ügyvezető titkárát, vagy sem? De hát mindez mellékes, mert a tények lesznek azok, amelyek meghatározzák az újságíró és az olvasó véleményét. Kérem, elöljáróban beszéljünk a családjáról, indíttatásának körülményeiről, azokról a hatásokról, amelyek alapvetően befolyásolták az életét. — Budapesten születtem 1920- ban, munkáscsaládban. Az apám mészáros volt a vágóhídon, de az 1928-as húsossztrájkot követően, amelynek egyik szervezője volt, másfél évtizedig nem kapott munkát, csak illegálisan, mások munkakönyvével tudott dolgozni. 1944. március 19-én a németek letartóztatták. Az utolsó hírünk az volt felőle, ahogy a börtönből kicsempészett egyik levelében írta: 22 kilót vertek le róla. Soha többé nem kaptunk hírt tőle, a mai napig sem tudjuk, mi lett vele. — Miből éltek, ha az apja csak esetenként dolgozott? — Édesanyám a Garay téri piacon végzett alkalmi munkát, csirkebontásban, darabolásban segédkezett a kereskedőknek. Esténként pedig a Royal Orfeumban volt ruhatáros. Az ő keresetéből élt a családunk, egyébként hárman voltunk testvérek. — Gyerekkorát mennyiben határozta meg a vallás? — Szüleim házassága, „vegyesházasság” lévén, zsidó hitoktatásban részesültem ugyan, de a vallás nem szőtte át az életemet. Ehelyett sportoltam. Ettől függetlenül az apámmal sokat jártam templomba. Rendkívül muzikális volt, gyakran vitt magával a templomokban rendezett koncertekre. — Milyen politikai hatások érték — gondolok itt elsősorban az apja példájára? — Ahogy az apám, úgy én is az MSZDP tagja voltam 1938-tól kezdve, 1939-től pedig a kommunista párté. — Ilyen „múlttal" a háta mögött hol és hogyan tudott dolgozni? — Kezdem azzal, hogy a Hernád utcai polgári iskola, meghatározója volt az életemnek. Nagyon jó tanárok tanítottak. Az iskola után Engel Károly elektromos gyárában dolgoztam, majd a sport révén az Egyesült Izzóba kerültem. Atletizáltam: 400-as, 800-as futó és távolugró voltam. Egyszer magyar bajnokságot is nyertem, és válogatott kerettag is voltam. Azóta is tartom a versenysúlyomat, pontosan 71 kiló vagyok. Az Izzóban dolgoztam 1941-ig, amikor is bevonultam munkaszolgálatra. Csikágóban nőttem fel . Bár azt mondta, hogy a vallás nem játszott szerepet az életében, de a munkaszolgálat nem okozott-e önnek identitászavart? — Nézze, én a Csikágóban nőttem fel. Olyan környéken, ahol rengeteg vegyesházasság volt, így ez akkoriban nem okozott nekem semmilyen gondot. Az első pofont kétségtelenül a munkaszolgálat jelentette. — Mielőtt erre rátérnénk, volt-e valamilyen „politikai, munkásmozgalmi" megbízatása, feladata? — Szerveztem egy kispolgári baráti kört, ebben végeztem kultúrmunkát. A kör tagjainak többsége természetesen zsidó fiatal volt József Attila verseivel, Faludy György Villon-átköltéseivel igyekeztünk valamelyest ellensúlyozni az akkoriban erős cionista propagandát — Hogyan alakult az élete azután, hogy munkaszolgálatos lett? — 1941 őszén vonultam be. 1943-ban Erdélyben állomásoztunk, amikor társaimmal együtt letartóztattak zendülés szervezése címén. Ennek hátterében az állt hogy az egyoldalú táplálkozás következtében vérhasjárvány tört ki, ezért mi megtagadtuk az élelem elfogadását Ígykerültünk egy ukrajnai büntetőszázadba, ki a frontra. Ekkorra azonban már megkezdődött a nagy visszavonulás. Itt a büntetőszázadban ismerkedtem össze Sós Györggyel, aki az ottani kommunista sejt vezetője volt később pedig vezérőrnagyi rendfokozatban Budapest rendőrfőkapitánya. Nekem ebben a sejtben tulajdonképpen a kapcsolatteremtés volt a dolgom, egészen addig, amíg 1944 decemberében, Losoncra való érkezésünket követően meg nem szöktem. Részt vettem a szlovák nemzeti felkelésben. Így ért a felszabadulás is, amikor egy NKVD-s tiszt fölajánlja, hogy harcoljak tovább a Vörös Hadsereg oldalán. Nemet mondtam, mondván, hogy nekem először haza kell jönnöm, megtudni, mi van a családommal. Ebbe bele is egyezett, az általa adott papírral érkeztem meg Pestre. — Gondolom, az ön múltjával 45-ben rögtön politizálni kezdett. — Első utam a kommunista pártba vezetett. Arról beszélgettünk, hogy a szocdemek meggyengültek, és meg kellene erősíteni őket. Így jelentkeztem az SZDP VII. kerületi szervezetébe, és az ifjúsági csoport titkára lettem. Már akkor tudtam, hogy két munkáspártra nincs szükség. Olyan egységes párt kell, amely egyesíti a kommunisták határozott politikai elképzeléseit és a szociáldemokraták mozgalmi jellegét. A koncepciós per áldozata lettem — Meddig volt „bújtatott" párttag? — 1948 februárjában már világos volt, hogy küszöbön áll az egyesülés, így átléptem a kommunista pártba. — Ezt megelőzően mi volt még a feladata? — Egyike voltam a „Szocialista Fiatalok" című újság létrehozóinak. Aztán dolgoztam a honvédségnél, kezdetben mint polgári alkalmazott, majd hivatásos lettem, főhadnagyi rendfokozatban. 1950-ben — a Rajk-per kapcsán — azonban én is a koncepciós per áldozata lettem. — Mi módon? Hogyan került ön egyáltalán kapcsolatba Rajkkal? — Az általunk szerkesztett újság a szocdemeknek túl balos volt, így az „R"-gárdájuk állandóan szét akarta verni a szerkesztőséget. Volt egy hallgatólagos megállapodás köztünk és a rendőrség között a védelmet illetően. Aztán meg nem volt papír, ezért Marosán kiutalási kérelmét mindig Rajk írta alá. Így kerültem bele én is az ügybe. Szerencsémre azonban nálam húzták meg a vonalat, ami azt jelenti, hogy engem már nem tartóztattak le, csak kirúgtak, így aztán elmentem dolgozni a villamosenergia-iparba, eközben „harmadosztályú párttaggá” minősítettek. — Mit jelent, hogy ön harmadosztályú párttag volt? — Nem vettek föl a pártfőiskolára, nem mehettem vidéki pártmunkára. Ez tartott egészen 1955-ig. Ekkor levelet írtam a központi vezetőségnek, és kértem, hogy teremtsenek körülöttem világos, egyértelmű helyzetet. Tulajdonképpen ennek a levélnek a hatására, minden rehabilitációs tárgyalást mellőzve, helyeztek vissza jogaimba, így lettem Kisvárdán az ottani vasöntöde párttitkára. — Itt érte önt 1956. október 23-a. Hogyan reagált az eseményekre? — Korábban a Petőfi-körben bizonyos csoportoknak, bizonyos személyeknek a Rákosi-féle politikával való szakítását elfogadtam, ezzel messzemenően egyetértettem, de csírájában mutatkoztak már olyan elemek, akik mást, polgári restaurációt kívántak. A rádió ostroma után világos volt már számomra a helyzet, így a kezdet kezdetétől tudtam, hogy ekkor már ellenforradalom van. — És ez a véleménye most is? — Igen! — De ma már az MSZMP úgy foglal állást, hogy népfelkelés tört ki. — Ez nem a párt, hanem egy szűk kör állásfoglalása. — Mi történt önnel november 4-ét követően. — Visszajöttem Pestre, és a forradalmi karhatalmi ezredbe kerültem, mint főhadnagy. Őrzővédő feladatot láttunk el, a közművekre kellett vigyáznunk. 1957 márciusa után a határőrséghez kerültem, ahol a határőrizet szervezésével foglalkoztam, ekkor már századosként. Tulajdonképpen ettől kezdve végig a katonaságnál dolgozom, 1972-ben mentem nyugdíjba. — Mit szólt ön 1958-ban Nagy Imre kivégzéséhez? — Régóta vallom, hogy politikai bűncselekményekért senkit sem szabad kivégezni. Ez öngól volt. — Ha ez volt már akkor is a nézete, akkor így nem lehetett könnyű elszámolnia a lelkiismeretével. — Lenyeltem a tényt. Különben Nagy Imre nekem nem jelentett annyit, hogy kockáztassam miatta a családom életét Nem vagyok szent nem vagyok vértanú — Mégis mit érzett ez év június 16-án? — Semmi különöset Egy temetés volt. Ez egy átmeneti korszak, én semmin sem csodálkozom. — Hogyan ítéli meg a Kádártemetést ? — Az önmagáért beszélt. —. ön valamelyik vidéki újságban úgy nyilatkozott — párhuzamot vonva Szent István és Rákózi Mátyás között —, hogy István király is tízezreket végeztetett ki, mégis haladó politikusnak ítéli az utókor. Ezzel mintegy azt sejtette, hogy eljön az idő, amikor Rákosi Mátyás is haladónak számít majd. — Semmi ilyet nem nyilatkoztam. Azt mondtam, hogy a történelmi események megítéléséhez történelmi távlatra van szükség. —■ Hány év lenne ez a Rákosikorszak esetében az ön megítélése szerint? — Száz, kétszáz év, vagy még több. Nem tudom. — Kérem, mondja el, hogyan, mikor és miként alakult meg a Münnich Ferenc Társaság? — A hetvenes évek elején egy szűk baráti kör kezdett összejárni, majd gyűjteni róla a dokumentumokat. Münnich Ferenc volt ugyanis az egyetlen, aki a Rákosi-érában nem kompromittálta magát, tudniillik külszolgálatban dolgozott. Józan politikus volt, aki tartózkodott a szélsőségektől. Még Spanyolországban is elsősorban magyar volt, és csak aztán internacionalista. A Rajk-temetésen ő volt az, aki leleplezte Rákosit. És 58-ban sem csinált olyat, ami terhelné őt. Egy valamiben akarunk visszarendezők lenni — Hányan osztják ezt a nézetet önnel együtt? — Tizenkétezres tagságunk van. Mikor alakultak meg hivatalosan? — 1988. november 11-én. — Mit szólt ehhez Münnich Ferencné? — Büszke volt rá. — Hogyan reagált a tényre az MSZMP? — Tudomásul vették. Az idő múlásával azonban egyre jobb a kapcsolat közöttünk. — Milyen a szervezettségük? — Minden megyében és nagyobb városban van szervezetünk. — Önöket a mai politikai életben egyértelműen ortodox baloldalinak tartják. — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs közöttünk szélsőséges ember. Hol nincs? Ugyanakkor tény, hogy mi az MSZMP baloldalához tartozunk. — Milyen a viszonyuk az MSZMP-reformkörökkel ? — Sok jó elképzelést vetnek föl, de sok köztük a salak. Ezeknek semmi köze a reformhoz, nincs köze a szocializmushoz, sem az MSZMP-hez. — A politikai közvélemény úgy tartja, hogy a Münnich Ferenc Társaság a visszarendeződés híve, összefogva a munkásőrséggel. — Kérem, mi semmilyen segítséget nem adunk a visszarendeződéshez. Csak egyvalamiben akarunk visszarendezők lenni: a munka becsületének visszaállításában. Ez meglehetősen demagóg kijelentés. És ha ennek a mélyére pillantunk, akkor azt is látjuk, hogy a társaság az erős kéz híve a gazdaságban, a rendteremtést akarja, és csak aztán kezdene a politikai reformokhoz. — Így igaz. Különben hogyan lehetne jólétet teremteni? — Majd’ negyven év állt rendelkezésükre, hogy tegyenek valamit. — Hamis az az ideológia, hogy az MSZMP csinálta az elmúlt harminc-negyven év egész politikáját. Az egész ország, a párton kívüli szakemberek zöme is benne volt... — Talán mégis — látva az eredményt — le kellene vonni mindennek a konzekvenciáit. — Kérem, mi el tudjuk képzelni a többpártrendszert is. Ezzel együtt úgy ítélem meg, hogy a magyar társadalomnak 1956-ot követően nem volt igazi — politikai értelemben vett — félnivalója. 1978-ban már nyugodtan lehetett mondani az utcán bármit, akármelyik politikai vezetőre, legföljebb azt mondta a rendőr az illetőnek, csendesebben, elvtárs, mert zavarja a forgalmat. Az pedig más lapra tartozik, hogy egyeseket személyi okokból kitúrtak a hatalomból, mert valaki éppen odaszólt... De ez más ügy, nem ez volt a jellemző. Boros István Ötven magyar vállalat a lipcsei őszi vásáron (MTI) A szeptember 3—9. között megrendezendő lipcsei őszi vásáron 6 ezer kiállító részvételére számítanak. A magyar ipart és kereskedelmet 3200 négyzetméternyi területen 50 vállalat reprezentálja majd, köztük 10 olyan cég, amelyik itt először állít ki. Mindezt az NDK budapesti nagykövetségén kedden tartott sajtótájékoztatón mondták el. A magyarok részvétele azért is fontos, mert az NDK számára hazánk az ötödik legnagyobb kereskedelmi partner, míg Magyarországnak a harmadik legjelentősebb partnere az NDK.