Magyar Nemzet, 1989. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)

1989-09-22 / 223. szám

Péntek 1989. szeptember 22. A Magyar Nemzet megkérdezte: Mit kíván Ma tartja első nemzetközi sajtótájékoztatóját a FIDE, a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének dínagyarországi szervezete. A hazai egyesület ez évmájusában alakult meg, abból a célból, hogy előmozdítsák a családjukon kívül nevelkedő gyerekek ügyét. Munkájuk részleteiről Magyart Beck Annát, a Háttér Kiadó pedagógiai szerkesztőségének vezetőjét kérdeztük: — Miért egy könyvkiadó szervezte meg a mai találkozót, miért nem valamely, a gyermekvédelemmel hivatalból foglalkozó intézmény? — Ennek hosszú sora van. Hadd kezdjem ott, hogy a gyermekvédelmi szakemberek számára sokáig nem léteztek itthoni képzési, átképzési, tájékoztatási fórumok, nem juthattak hozzá az újabb szakirodalomhoz, és publikációs lehetőségeik sem voltak. Ezen változtatott a Gyermek- és Ifjúságvédelem című folyóirat, amely nem felsőbb elhatározásból, hanem egy szakmai csoport kezdeményezésére jött létre. A folyóiratot hosszú ideig az Országos Pedagógiai Intézet a FIDE finanszírozta — amíg bírta. Tíz éve működő kiadónk átvállalta ezt a feladatot; megalakulásunk egyik fontos oka éppen az volt, hogy a — szintén ráfizetéses, de nélkülözhetetlen — Diákmagazinnal együtt megoldjuk a fennmaradását. Bár a gyermekvédelem állami feladat, e lapok előállításához, az évi egymilliós ráfizetés mérsékléséhez soha, semmiféle támogatást nem kaptunk. Ezek után talán érthető, miért éreztük ezt a rendezvényt is saját ügyünknek. — Melyek a FIDE Céljai, és mit kíván elérni a hazai egyesület százhuszonöt állandó tagja? — A célokat és a családon kívüli nevelés néhány alapelvét a szervezet mintegy három éve az úgynevezett malmöi nyilatkozatban rögzítette. Ebben leszögezik, hogy a gondozóhelyeken, a gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben élők számára jó körülményeket kell teremteni. Ez állami feladat. A „megfelelő körülményeket” — lehetőség szerint — a családihoz közel álló nevelési, gondozási formákban, kis otthonokban vagy nevelőszülőknál célszerű megteremteni. A szakemberek azt szeretnék, ha az intézményeket nem tekintenék a gondozómunka végállomásának, ha a fiatalok önálló életkezdéséhez segítséget tudnának nyújtani. Ugyancsak törekedni kell — a családok támogatásával — arra, hogy a gyerekek — ha ez egyáltalán lehetséges — viszszakerülhessenek szüleikhez. Ezeket a célokat mi is magunkénak valljuk, és ezeket az elveket szeretnénk a hazai gyakorlatba is átültetni. — A mai tájékoztató alkalmából egyesületük felhívással fordult a társadalomhoz. Mit kívánnak tőlünk? — Úgy gondolom, hogy sokan nincsenek tisztában a gyermekvédelem szerepével, fontosságával. Nem tudják, hogy a társadalom legveszélyeztetettebb rétege az állami gondoskodásban részesülőké. Csak azt látják, hogy az intézetből kikerülő fiatalok egy része nem illeszkedik be soha a társadalomba, sőt szembekerül vele. Ma nincs pénz arra, hogy hátrányos élethelyzetüket megszüntessük, hogy javítsuk beilleszkedési esélyeiket Ezért kérünk mindenkit: segítse munkánkat pénzzel, ötletekkel, szakértelemmel. (konca) Magyar Nemzet Nyugodtabb évekért ***** alapítvány a kisnyugdíjasok támogatására Két kisvállalkozás — a Multi- Variant Részvénytársaság és a Variant Üzemszervező és Kivitelező Kisszövetkezet — a kisnyugdíjasok életkörülményeinek javítására életre hívta a Nyugodtabb életért alapítványt. Az alapítók csütörtök délelőtt ismertették céljaikat a sajtó képviselőivel; szeretnék, ha alapítványuk mozgalommá válna. Az alapítvány célja: az 5000 forint alatti nyugdíjjal rendelkező magyar állampolgárok életkörülményeinek anyagi támogatása, akik nehezen tudnak megélni, napi gondokkal küszködnek. Mivel az alacsony nyugdíjúak megélhetési körülményeiben igen nagy a differenciálódás a családi háttér, a vagyoni helyzet és egyéb körülmények következtében, az alapítvány az egyéni körülmények mérlegelése és vizsgálata után személyre orientált a támogatás. Az alapítvány induló vagyona 500 ezer forint, s ennek hozadéka használható fel az alapítvány céljára. Mivel ez aiánylag igen alacsony összeg — kamatai legfeljebb hat-nyolc, napi megélhetési gondokkal küszködő nyugdíjas folyamatos támogatására elegendőek —, ezért mások anyagi támogatására (tárgyakkal, szolgáltatásokkal), csatlakozására is számítanak, örülnének, ha néhány gazdag adakozó mellett sok ezer szerényebb összegű hozzájárulást is elkönyvelhetnének az alapítvány létrehozói. Több helyen is lehet csatlakozni az alapítványhoz. A pénzösszeggel történő csatlakozás az OTP Pest- Buda Igazgatóság 217-98089-7492-0 számú csekkszámlára való átutalással történik. A tárggyal, szolgáltatásokkal történő csatlakozás módjában a kuratóriummal kell megállapodni. Csatlakozni lehet az alapítvány, illetve az alapítók címén: Variant Kisszövetkezet 1213 Budapest, Kalamár J. utca 248. a Multi- Variant Részvénytársaság, XI., Tétényi köz 8. és most, a BNV időtartama alatt a vásár F 2-es pavilonjának 89-es standjánál. Az alapítvány 1990. január 1- jével indul, az alapítvány kuratóriuma addig a gazdasági stabilitást kívánja megteremteni. Ezután szervezik meg a kuratóriumi tanácsot, amelynek tagjai közé például azoknaka szervezeteknek a képviselőit és olyan személyiségeket hívnak meg, akik a szociálpolitikai problémák közismert szakértői. A nyugdíjas írásos kérelemmel, pályázattal jelentkezhet az alapítvány kuratóriumánál és kérheti támogatásban való részesítését Kérelmére 60 napon belül választ kap. De tekintettel arra, hogy számolni kell az önérzet gátjaival is, azzal, hogy sok kisnyugdíjas előreláthatólag maga nem kíván majd kérvényezni, a kuratórium elfogadja, ha családtag, barát vagy akár a környezetben élő ismerős teszi meg a bejelentését. A jelentkezést követően a kuratórium megszerzi a szükséges előzetes információkat megállapítja az illető jogosultságát, személyesen is felkeresik a jogosultakat hogy kialakíthassák a támogatás formájának módját, és erre javaslatot tegyenek. (csákváry) A jog már nem adhat orvoslást A megvert tanár és az elhallgattatott régész története Vannak honfitársaink, akik évek, évtizedek óta be nem hegedt sebekkel élnek közöttünk. Akiknek bajára a jog már nem adhat gyógyírt. Talán csak az, ha a sorsuk alakulását meghatározó egykori döntéshozók — hatalmi gőgjükből engedve — elnézést kérnének az egykor okozott sérelmekért Mert amíg sokan élnek közöttünk régóta cipelt terhekkel, nemigen lesz hitelük az új igéknek. . Esetük pedig tanulságos lehet azért is, hogy se a megújuló, se az új hatalmasságok ne kövessék el, az egyszer már elkövetett hibákat. „ingem mérgeznek" Lehetetlen röviden összefoglalni Kazsimér Ernő tolcsvai tanárember történetét. A tanár úrral idestova harminc esztendeje kezdődtek a gondok, amikor a járási hivatalnok és a tolcsvai iskola igazgatójának akarata ellenére a közeli Olaszliszka helyett lakóhelyén, Tolcsván kívánta folytatni pályafutását. Hivatali elöljárói nem szakmai tudását kifogásolták, hanem azt, hogy — olykor bátortalan pályatársai buzdítására is — kimondott egy-egy igazságot. Például azt: nem helyes, ha a kirándulásokon a gyerekek fizetik a pedagógusok üdítőjét. Szóvá tette: helytelen az, ha a pedagógus megüzeni a szülőnek, milyen ajándékot vár a névnapjára. Galiba támadt abból is, hogy Kazsimér tanár úr a gyerekek között osztotta szét a hulladékgyűjtésükért járó pénzt... A tanár úr körül egyhamar fagyos lett a levegő, s arra is figyelnie kellett: melyik igazságért milyen sérelem éri őt, vagy az ugyanabban a tantestületben dolgozó feleségét. —Amikor szóvá tettem valamit — emlékezik vissza —, hol a fizetésemelésből, hol a jutalmazásból maradtunk ki. Ebben az idegfeszítő légkörben élve, az a gyanúm támadt, hogy engem mérgeznek. Ezt arra alapoztam, hogy miután bárhol megkínáltak egy pohár itallal, szinte elviselhetetlen gyomorgöcseim támadták. Olykor valamiféle fehér port véltem felfedezni a pohár alján. —1872n deceemberében, amikor a felesége ma szembetegségem/iatt már egy hete kórházban volt, a nyári ideg-összeroppanásom után újfent rosszul lettem. Akit a feleségem megkért, hogy segítsen rajtam, az elzárkózott a segítségnyújtástól, s másnap az iskolában követeltem a mérget. Nyilvánvaló volt az újabb idegroppanás. Minek utát — kérdezte az igazgató, majd a helyettesével együtt ütni kezdtek. A kezemet hátracsavarták, az orrom vérzett, kihívták az orvost és a tanácselnököt, s rámfogták, hogy részeg vagyok. Jegyzőkönyvet akartak aláíratni velem, arról, hogy megvertem a feletteseimet. Bár egy időre sikerült kiszabadulnom, de a mentővel utánam jöttek. Miután megígérték, hogy ugyanabba a kórházba visznek, ahol a feleségemet ápolják, önként szálltam a mentőautóba. Előbb azonban emlékezetem szerint a rendőrségre vittek, hogy írjam alá a feletteseim megvetését tanúsító jegyzőkönyvet. Ezt megtagadtam, részegként kezeltek, holott nem szondáztak meg, vért sem vettek tőlem, csak összekötöztek, megvertek. Az egész falu előtt megaláztak. Meghamisított osztályzat A tanár úr persze ponosan idézi fel annak a napnak történetét, az ütlegelést, a gyógyulás hónapjait, s azt a fegyelmit, amelyet a kórházból való távozás után — betegállományának ideje alatt kapott. —■ Az 1973-ban kapott fegyelmi csak 1979-ben jutott tudomásunkra — beszéli el az újabb kálváriát a felesége —, akkor, amikor a férjem nagy önfegyelemmel, túltette magát a történteken, és a munkájával is elégedettek voltak. Úgy döntöttek róla, hogy tárgyalásra se hívták, de még a fegyelmi jegyzőkönyvét se láthattuk. Éveken át tartó küzdelem után sikerült a fegyelmit hatályon kívül helyeztetni, merthogy jogsértő volt. Sorra aláztak meg bennünket, ahol segíteni kellett volna, ott fenyegettek, hogy miért rágalmazunk becsületes embereket?! Biztosan tudjuk: feletteseink már a kórházi kezelésünk idején azzal zaklatták az orvosokat, hogy százalékoljanak le bennünket. Amikor ez nem történt meg, a férjem nevében valaki feljelentette a kezelőorvosát. Kétszeres erővel kellett bizonyítanunk, hogy érdemesek vagyunk a besorolásunk szerint járó legalacsonyabb munkabérre. Igaz, akik pozíciójuknál fogva mindent megtehettek velünk, sorra mentek másik iskolába vagy más pályára, de mindig önszántukból és az érdemeik elismerése mellett. Mindezek ellenére a Kazsimér házaspár talán további konfliktusok nélkül élhette volna életét, ha tanár urat nagy hirtelenjében nem választották volna meg szakszervezeti bizalmivá. Őt azonban igazságérzete e megbízatása során sem hagyta cserben. Nem tudott hallgatni 1982-ben sem, amikor rájött, hogy egyik hetedikes lány osztályzatait meghamisították ... Felettesei engedélye nélkül gyűlést hívott össze, így ez a történet sem maradhatott meg az iskola falain belül. — Amikor az ügy a megye tudomására jutott — idézi fel a történteket a tanár úr —, csak nyugtatgattak. Volt olyan, aki az kérdezte: miért akarok állandóan bíróságra járni? Pillanatok alatt leváltottak szakszervezeti titkárságomról. Végképp kegyvesztett lettem. A következő évben pedig, amikor felkértek az Augusztus 20. kupán egy meccs levezetésére, a jegyhamisításban érintett gyerek apja megvert, mert állítólag megadtam egy vitatható gólt az Áfész—Erdészet focimeccsen. Sokadszor is megaláztak. Bár ma sem tudom elviselni az igazságtalanságokat, azt, hogy a kiváltságosok mások szeme láttára is mindent megengedhetnek maguknak, akkor jöttem rá: nem volt érdemes becsületesen élni. Kényszerűségből 1984-ben kértem a leszázalékolásomat. — Ezután egyre többször utaltak arra — viszi tovább a szót felesége —, hogy a romló látásom miatt kockázatos rám bízni a gyerekeket, hiszen bármelyik kiszaladhat az utcára, elütheti egy autó. Javasolták: menjek más pályára. Harminchárom évi munka után leszázalékoltattam magam. Abból a pénzből búcsúztattak, amit a kollégák zsebéből összeadtak. A Szolgálati Érdemérmet — amit nyugdíjazásakor mindenki megkapott — kétéves késéssel nekem is elhozták. Nem önszántukból, hanem azért, mert a lányom irt a minisztériumba. Ennek már nem tudtam örülni. Talán bennünk volt a hiba, amiért elhittük, hogy érdemes harcolni az igazunkért, az igazságért. Mert bíztunk, hogy azok is az igazságot akarják, akik a szónoki emelvényről ezt hirdetik. De így nem lehet élni. Ebben a közegben az iga^gt kereső ^rjJ^rrekjj timeg^ulladnak. , Ja-* Ifid*-’ ■ , •- .'ír .......... Dr. Wéttner István, régész ese-ketéléseiz ki más körtestet, hiszen ő 1974-ben mondta fel munkaviszonyát. Önként. — Lehetetlen helyzetbe, kerültem — kezdi —, mert levelet írtam a Budapesti Történeti Múzeum párttitkárának, majd a Fővárosi Tanácsnak és az ügyészségnek. Ebben azt állítottam, hogy az aquincumi múzeumi betörés nem a véletlen műve. Igazolja ezt az is, hoy a betörés éjszakáján a múzeum gondnoka házon kívül aludt, és ugyancsak az akkori vizsgálat állapította meg, hogy az ablakon lévő vasrácsokat nyitva hagyták. A felelősöket pedig nem elmarasztalták, hanem kitüntették. Jól látható az egyikrómai kori mozaikon a feltehetően a betöréskor használt autó mind a négy kerekének lenyomata, ennek ellenére azonban ennek tisztázására nem indítottak vizsgálatot. Holott a Btk-ban külön paragrafus rendelkezik a múzeumi tárgyak megrongálásáról. De kiváltottam feletteseim rosszallását azzal is, hogy elleneztem az óbudai római katonai tábor ásatásának anyagi érdekből történő meghamisítását. Ott az történt, hogy a tábor közepén fel akartak építeni sok millióért egy húsz méter magas, 25X25 m alapterületű díszkaput, ami egyetlen, Európában fellelhető római tábor közepén sem található. Feletteseim nyíltan megfenyegettek, válogatás nélküli fenyegetésáradatuk nem nélkülözte az antiszemitizmusról tanúskodó megnyilvánulásokat sem. Követelték, hogy vonjam vissza a beadványomat. Sok mindennel megvádoltak akkoriban, így vérfertőzéssel, homoszexualitással, mondták rám, hogy három törvénytelen gyerek apja vagyok, sőt, egy Franciaországból érkező téves levélcímzés kapcsán még azt is rám sütötték: azt állítom magamról, hogy nővé változtam. Senkit sem érdekelt, hogy az említett vádak kizárják egymást. Még bíróság elé is citáltak, mondván: állításaimmal feletteseim becsületét sértettem. A bíróság azonban megállapította rólam: „Eddigi életvezetése feddhetetlen, tudós munkája a társadalom számára hasznos volt." Mégis különös sors dr. Wellner Istváné, hiszen panaszával fordult az Igazságügyi és a Művelődési Minisztériumhoz, a Minisztertanács akkori elnökhelyetteséhez, a Legfőbb Ügyészséghez, az MSZMP első titkárához, s állította: tudatos, gondosan előkészített múzeumi betöréssorozatról van szó, aminek következtében felbecsülhetetlen értékű műtárgyak, ősnyomtatványok, középkori kódexek, köztük corvinák kerülnek külföldre. Volt, ahonnan azt a választ kapta: ügyével nem kívánnak foglalkozni, máshová behívatták, állításai azonban megválaszolatlanul maradtak, sőt, hivatalos irat is készült arról: „Bejelentésében foglaltak, noha kétségkívül érthető sérelmeket tartalmaznak, jogilag (jogi keretek között) nem rendezhetők.” Ha élhet, mi baja? Dr. Wellner István esete különös fintora az életnek. — Hívattak egyszer a pártközpontba — folytatja a történések felidézését —, s bizalmasan közölték velem: értsem meg, ezzel az üggyel nem lehet foglalkozni. Ha viszont abbahagyom a nyomozást megtagadó ügyészség feljelentgetését, álláshoz juthatok! Három évem hiányzott a nyugdíjjogosultság eléréséhez. Így háromés fél évig dolgozhattam, pontosabban fogalmazva: bejárhattam a fizetésemért, útikönyveket is írhattam, élni azért hagytak. De nyugtom azóta sincs, hiszen meggyőződésem, hogy felbecsülhetetlen értékű műkincsek kerülhettek az elmúlt évtizedben külföldre. Hiábavaló volt minden erőfeszítésem, mindezt senki sem akadályozta meg. Úgy éreztem, s a hatályos Btk szerint úgy tudom ma is, feljelentési kötelezettségemet teljesítettem. Mégsem vizsgálta ki senki. Ha ezt elmulasztottam volna, ellenem indíthattak volna büntetőeljárást. Mégis felszólítottak, ne foglalkozzam se a múzeumi, se a könyvtári lopásokkal. Egy beszélgetés során megkérdezték: Van fizetése? Sokat kell érte dolgozni? Utazni engedik? Akkor meg mi a baja? Látja, ebbe nem tudok beletörődni! Beadványaimat egyetlen hatóságnál és hivatalban sem cáfolták meg, csak szóban közölték, hogy azokkal nem kívánnak foglalkozni. Mások pedig mindenáron igyekeztek bélés külföldi ismerőseimtől elszigetelni. Nem is tudom, milyen tanulság vonható le az esetemből. Előnyösebb helyzetben van az, aki lop, csal, sikkaszt, mint az, aki minderre felhívja a figyelmet És ebbe ma sem tudok beletörődni. Császár Nagy László Gyűrűbe zárva címmel már augusztus 31-én foglalkoztunk a tervezett M0-ás autóút budapesti szakaszának építésével, az ezzel kapcsolatos környezetvédelmi kérdésekkel. A gyűrűből — vagy ha úgy tetszik, az ördögi körből — még mindig nincs kitörés. A nagytétényi Bartók Béla lakótelepen a környezetvédő bizottság úgy döntött, nem fogadja el a Közlekedési Minisztérium ajánlatát. Az MO-ás gyűrű tervezett, Nagytétényen áthúzódó szakasza ellen tiltakozók nem látják értelmét a közlekedésiek által kompromisszumként javasolt független szakértői bizottság létrehozásának. Az ezer tiltakozó aláírást képviselő bizottságnak teljes mértékben megfelelne a jelenlegi nyomvonal helyett az új változat. A közlekedésiek hasonló eltökéltséggel ragaszkodnak a mai tervekhez, fő érvként hangoztatva, hogy a lakosság által kért módosítás 700 milliós többletköltséget okozna — legalábbis az építők számításai szerint. Elfüstölt bizalom Nem hivatalos információk szerint a közlekedési tárca illetékesei ennek ellenére fel fogják kérni az Akadémiát, független szakértői vizsgálat elvégzésére. Az autópályát ugyanis — lehetőleg határidőre — meg kell építeni, és ez valóban közérdek. A nyomvonal kérdését valakinek el kell végre dönteni , hiszen az építtetők is joggal szeretnék végre a munkájukat csinálni. Igen nagy bajok vannak a lakosság környezetvédelmi tűrőképességével, bizalmával ott, ahol már a független szakértői vizsgálatot sem fogadják el. Bár a hitetlenség jórészt az elmúlt tizenöt év botrányos helyi környezetszennyezéseiből táplálkozik, erősítette a kételkedést a legutóbbi tájékoztató néhány megnyilvánulása is. Az új útvonalvariáns 1400 méterrel lenne hosszabb a réginél. Egy kilométer új út „tokkal-vonóval” a sajátosságoktól függően 60—350 millió forintba kerül. A kisajátítások és egyéb járulékos költségek hozzáadásával együtt is érthetően igen soknak találják a helyi környezetvédőka 700 milliós pluszköltséget 1400 méter úthosszabbodásért. 111 Nem hisznek azokban a számításokban sem, amelyek azt bizonygatják, hogy a ma érvényes nyomvonal és a megfelelő környezetvédelmi létesítmények megépítése esetén nem nőne a terület ólom-, zaj-, egyéb szenynyezettsége. Aggodalmuk indokolt lehet. Hiszen hiába olyan szigorúak a magyar környezetvédelmi előírások — amelyek értékeivel számoltak a tervekben —, ha egyrészt a ma útjainkon futó járművek jelentős része ennek többszörösét pöfögi a levegőbe. Az még csak hagyján, ha pusztán azért, mert rosszul van beállítva, karbantartva a jármű, de az már bosszantó, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok, előírások alapján nincs is megfelelő eszköz arra, hogy a tulajdonost a rendszeres karbantartásra, helyes beállításra „ösztökéljék”. Mivel hazánkban jó néhány évig még ez az elavult gépkocsipark fog közlekedni, valószínűsíthető, hogy a tervekben számoltnál nagyobb lesz a légszenynyezési kibocsátás. Nem növelte a helyi lakosok képviselőinek bizalmát a hatóságokkal szemben az a felelősségtologatás sem, amelynek szintén szemtanúi lehettek a tájékoztatón. Többször feszegették ugyanis a kérdést: ki a felelős azért, hogy egy épülő és egyre gyarapodó lakótelepre ráterveznek egy nagy forgalmú autópályát? A lakótelepet — a korábbi információkkal ellentétben — már 1968-ban elkezdték építeni, akkor, amikor az M0-nak a tervezése sem kezdődött el. Korábban — 1979-ig — olyan tervváltozat volt érvényben, amely a gyűrűt a jelenleginél délebbre húzta meg, s az — időközben — már megépült közúti híd is délebbre került volna. A közlekedésiek szerint az útvonalváltozatok mindenkor a helyi és a fővárosi tanács illetékeseinek kérésére kerültek mind északabbra, egyre sűrűbben lakott területek közepébe. Felelősség ide-oda Legutóbb azonban Csobánki János kerületi tanácselnök-helyettes, elődei kérésére és az ő nevükben is tiltakozott ezen állítás ellen, mondván, ők nem kértek semmiféle útvonal-módosítást. A felelősségtologatás tehát ismét elkezdődött. A kifejezés indokolt a következők miatt is. A közlekedési szakemberek is elismerik: útvonalvezetési és környezetvédelmi szempontokból is az 1979-es nyomvonalváltozat lenne a legmegfelelőbb. Azt azonban ma már csak egy új híd felépítésével lehetne megvalósítani, hiszen másfél kilométerrel északabbra gyakorlatilag elkészült az ellenzett tervváltozathoz illeszkedő közúti híd, csaknem egymilliárdos beruházással a világbanki hitelből. A lakosság által kért módosítás és a közlekedésiek mai tervei szerint is ez a híd vezetné át a forgalmat a Dunán. E két utóbbi megoldás közötti választás azonban bár kényszerű, de rossz alternatíva. Ha ugyanis a Bartók Béla útiak tiltakozását elfogadja a közlekedési tárca, ezzel a Duna-telepen élők kerülnek még rosszabb helyzetbe , és akkor ők ugyanúgy tiltakozhatnak. Igaz, ők kevesebben vannak, mint a Bartók Béla telepiek. Azonban ötven vagy kétszáz ember élete, nyugalma legalább olyan fontos, mint ezeré, ötezeré — vagy akár kétmillióé is. Azt is el kell ismerni: egy deklaráltan humanista társadalomban nem lehet olyan összegű költségmegtakarítás — akárhány százmillióról is legyen szó —, amelynek áraként akárcsak egyetlen ember halála is elfogadható lenne. Különösen érvényes ez Nagytétényre, ahol a különböző környezetszennyezések miatt is a rákos eredetű elhalálozások aránya kiugróan magas Budapesthez képest. Ragaszkodni az íróasztalhoz? Az ország, a költségvetés súlyos helyezete viszont kérdésessé teheti jelen pillanatban, hogy az 1979-es — a harmadik — útvonalváltozat egy új híddal reális megoldásként szóba jöjjön. Van azonban ennek a változatnak egy olyan haszna, amely nem számszerűsíthető, mégis, legalább olyan fontos. Ez pedig a visszaszerezhető bizalom. Erre a bizalomra a kormánynak is, a különböző szakembereknek is égető szükségük van. A bizalom, a hitel másképp is növelhető. Jó lenne látni végre egy illetékest, aki meri vállalni, hogy hibázott, — és meg tudja tenni, hogy nem ragaszkodik tovább ahhoz az íróasztalhoz. Kell még ezenkívül is néhány dolog. A korrekt, őszinte és időbeni tájékoztatás, demokratikus döntési mechanizmusok, melyek nem a lakosság háta mögött döntenek el őket közvetlenül is érintő kérdéseket. Mindezek szükségesek ahhoz, hogy az emberek megtanuljanak hinni a független szakértőknek, de az egyszerű „mezei” szakembereknek is. Sok-sok új hidat kell felépíteni, nemcsak a folyók partjai, de a szakmabeliek és laikusok között is. A bizalom hídjaiért anyagiakat is kell és érdemes áldozni. Budai János A kitörés várat magára Híd és hitetlenség Paksi radioaktív hulladékot szállítottak Püspökszilágyra (MTI) A szóbeli megállapodás ellenére ismét szállítottak Paksról kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékot Püspökszilágyra — mondta el szerdán újságíróknak Valkai György, ■, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese. Mint emlékezetes, néhány hete a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban a Fővárosi Köjál és a Pest Megyei Tanács képviselői abban egyeztek meg, hogy amíg a püspökszilágyi izotóptemető kezelési jogáról végleges döntés nem születik, a szállításokat felfüggesztik. Az ígéret ellenére hétfőn a telepre egy teherautónyi szállítmány érkezett amit csak azért nem küldtek vissza, mert a szállításba jelenleg a Pest Megyei Tanácsnak nincs beleszólása, a Pest megye területén levő izotóptemető kezelői joga ugyanis a Fővárosi Köjálé. Pest megye vezetői az egészségügyi miniszterhelyetteshez, Illés Bélához fordultak segítségért.