Magyar Nemzet, 1989. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)

1989-09-05 / 208. szám

­ M­agyar Nev­zet• A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR • Iskolák hagyománya­i Szombaton délelőtt Glatz Ferenc művelődési miniszter az idei tanévet a Gorkij Fasori Budapesti Evangélikus Gimná­ziumban nyitotta meg. Jelké­pesnek tekinthető e gesztus. Vélhetően azoknak a tradí­cióknak a megújítását ígéri, amelyekkel oly sokáig adósa maradt az országnak a magyar közoktatás. A híres fasori iskola a maga kétszáz esztendős történetével — 1788-ban nyitotta meg a pesti evangélikus gyülekezet az egyosztályos elemi iskolát, amelynek utódja, a gimnázium az 1903/04-es tanévben költö­zött a jelenlegi épületbe — ma is példát ad. Amint mos­tani igazgatójának és egykori latin—történelem tanárának, Gyapay Gábornak könyvéből megtudható. 1873 és 1924 kö­zött tanárai közül kilencen voltak a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, növendékei sorában pedig ott találjuk Császár Elemér, Moravcsik Gyula, Riedl Frigyes, Neumann János, Wigner Jenő, Lukács György, Stein Aurél, Fényes Adolf, Doráti Antal nevét. Ha az olvasó e korántsem teljes névsorra tekint, nem neh­­héz megállapítania, hogy ezek közül többen korántsem voltak evangélikus vallásúak. És ha már hagyományokról szóltam, ezek közé sorolható a magas színvonalú természettudomá­nyos szertárak, a turisztika, a közös színházlátogatás mellett a vallási tolerancia is. Anél­kül, hogy részletekbe bocsát­koznék, jellemző adat Gyapay Gábor könyvében, miszerint például az 1920/21-es tanévben, a Horthy-kurzus kezdetén, a 685 diáknak majdnem egyharrma­­da, 209 tanuló izraelita feleke­zetű volt. És még mindig a hagyományoknál maradva: 1882-től hosszú időn át műkö­dött sikerrel az iskolában az Arany János Kör, amelynek egyik tanárelnöke a tíz eszten­dőn át itt tanított neves iro­dalomtudós, Kerecsényi Dezső volt. Ugyancsak 1882-től kezd­ve színezte át a hallgatók és tanáraik életét a Dal- és Zene­egyesület; ennek élén tanár­vezetőként és karmesterként a kiváló orgonaművész, Peskó Zoltán állt. Bátran vállalom a kimon­­dott-kimondatlan vádat, hogy most köpönyegforgatóként az egyházi iskolát glorifikáljuk. Köpönyegforgatónak azért sem nevezhető lapunk, mert szívesen adott helyt tavaly e sorok írója beszámolójának a pannonhalmi bencés gimná­zium érettségi vizsgáin szerzett jó tapasztalatairól, és szólal­tatta meg még korábban e nagy hírű gimnázium biológia­­tanárát, aki tankönyvével minisztériumi pályadíjat nyert. Mondandóm lényege egyéb­ként sem kizárólag a régi nagy múltú egyházi iskolák di­csérete, inkább annak hangsú­lyozása, hogy az életnek úgy­szólván egyetlen területén sincs olyan jelentősége a ha­gyományteremtésnek és -ápo­lásnak, mint éppen az iskolá­ban. Tágabban értelmezve a kérdést: bátran állítható, hogy úgyszólván nincs a Trianon előtti és utáni Magyarország­nak iskolája, amely nem te­remtett vagy nem teremthe­tett volna hagyományt. Hosszú újságírói pályafutásom alatt az országot járva, nem talál­koztam oktatási intézmény­nyel, amely ne dicsekedhetett volna legalább két, de gyakor­ta ennél jóval több olyan diák­kal, aki később országos, vagy világhírű lett. Ami fordítva is igaz: aligha beszéltem olyan emberrel, járt légyen bármely kevés osztályt is, aki ne emlé­kezett volna meg jószívvel és nagy-nagy szeretettel tanítójá­ról, néhány tanáráról. Az ilyen pedagógusok és diákok életében, munkásságá­ban rejlik a legfontosabb ha­gyományteremtő erő, és ez az, amivel a legfukarabban bánt az elmúlt évtizedekben a magyar közoktatás irányítása. Nem­csak lebecsülték a tradíciókat, hanem olykor igyekeztek azo­kat megszüntetni is. Két pél­dát említek erre: a Kemény Zsigmond Gimnáziumból — amely két év múlva ünnepli alapításának századik évfor­dulóját —, építési, majd köz­lekedésgépészeti szakközépis­kola, az egykori Mária Teré­zia, később Varga Katalin Gimnáziumból előbb ruhaipa­ri, majd élelmiszer-ipari szak­­középiskola lett. És jól emlék­szünk még arra a közfelhábo­rodásra, amelynek segítségével sikerült megmenteni a meg­szüntetéstől a Karinthy Fri­gyes is megírta híres Markó utcai reált. A Berzsenyi he­lyére ugyan egészségügyi szak­­középiskola költözött — te­gyem hozzá, hogy jó szívonalú intézmény —, ám szerencsére a volt Berzsenyi sem járt rosz­­szul, mert a XIII. kerületben­­ vadonatúj épületet kapott. Csak a hagyomány... Nemcsak e vezércikk, de la­punk egész terjedelme sem volna elég ahhoz, hogy fölso­roljuk akár csak az elmúlt fél évszázad tradíciót alkotó ne­ves és nemes topárait-- És itt­­már az előbb egykori iskolá­mat, a Kemény Zsigmond Gim­náziumot említettem, el kell mondani, hogy annak idején milyen ádáz vetélkedés folyt a Bulyovszky utcában — amely utcát a felszabadulás után Rippl-Rónai nevére keresztel­tek át — lévő Kemény, valamint a közelében található Kölcsey Gimnázium ifjúsága és tanárai között is. Csupán a kuriózum kedvéért írom ide, ám azért megsejtet valamit a régi beidegződésből, hogy ami­kor a minap valamely ügyben megkeresett a Kölcsey régi ta­nára, nem mulasztottam el ironikusan megjegyezni: hát igen, az is egy iskola volt a sok közül... A mostani új tanévben leg­alább arra támaszkodjunk, ami létezik, él, ha nem mindig kap is teljes nyilvánosságot. Egy valamiben azonban ne köves­sük a régi hagyományokat. Élénken él még emlékezetem­ben Hegyi tanár úr, aki a tan­­díjbeszedéséért volt felelős. A hónap elején osztályról osz­tályra járva tiszte szerint haza­küldte azokat a tanulókat, akik nem fizettek be az egyházi is­kolákhoz mérten nem túlságo­san magas, ám a keresetekhez és e gimnázium szerény szo­ciális összetételéhez képest sok tandíjat. Sajnos, ma is vannak, egyre szaporodó számban ta­nulók, akiknek szülei nem tudják befizetni a napközi díjat, és ezért korgó gyomor­ral mennek haza az üres la­kásba..Őket nem a tanár küldi el — hallani eseteket, amikor a pedagógus csalni próbál né­hány szegény gyerek ebédje érdekében —, hanem a sokáig paternalistának nevezett­ be­­fcézett, mára kiürült pénztár­­cájú állam. Az ínség kiterjesztését újabb és újabb rétegekre ne tekint­sük követendő hagyománynak; tartsuk inkább olyan megol­dandó gondnak, amelyben az értelmiség hozza a legnagyobb áldozatot. Köztük a mostani fi­zetésemelés ellenére is rosszul megbecsült pedagógusgárda, amelytől mégis epedve várjuk, kérjük, hogy gyermekeinkből az idén is, jövőre is embert faragjon. Gábor István Környezetvédelem, kábítószerkereskedelem ill Az ENSZ-főtitkár Belgrádban a világ új típusú gondjait elemezte Grósz Károly Helsinkiben közölte: az MSZMP kongresszusán lemond főtitkári tisztéről A külpolitikai helyzet ÁTFOGÓ KÉRDÉsEKET vitatnak meg ezekben a napokban több nemzetközi fórumon, így Belgrádban, az el nem kötelezettek csúcsér­tekezletén és Londonban, az Interparlamentáris Unió centenáriumi tanácskozásán, amelyet I/. Erzsébet királynő nyitott meg. A tapaszta­latszerzés a célja elsősorban Grósz Károly MSZMP-főtitkár helsinki látogatásának is, kiváltképp azután, hogy a hét végi kb-ülésen vita bontakozott ki arról,­­Magyarország miként térhet át a gyakorlatban is a többpártrendszerre. A vezető nyugati lapok sorában az MVSZK saj­tója nagy figyelmet szentelt az MSZMP KB ülésének, és egyöntetűen kiemeli annak jelentőségét, hogy Németh Miklós fenntartás nélkül azok oldalára állt, akik határozott megújulást szorgalmaznak. Ezt egyébként a miniszterelnök a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában is nyomatékosan aláhúzta. A Süddeutsche Zeitung m­egkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a kormányfő és pártelnökségi tag ama kijelen­tésének is, miszerint az október elejére előirányzott pártkongresszus esetleges sikertelensége nemcsak magára az MSZMP-re, hanem az egész keleti övezetre, így a Szovjetunióra nézve is beláthatatlan kö­vetkezményekkel járna. „Németh nem hagyott kétséget az iránt, hogy mi lehetne a pártkongresszus kívánatos eredménye” — állapítja meg a müncheni lap és a miniszterelnök szavait idézve abban jelölte meg a siker zálogát, hogy az MSZMP-nek meg kell szabadulnia a maradiak terhétől, a konzervatívoknak pedig új pártot kell alapítaniuk. Hasonló következtetésre jutott a Frankfurter Allgemeine Zeitunrt is, amely hangsúlyozta: a kormányfő nem hisz abban, hogy kompro­­m­isszum­ot lehetne kötni a dogmatikus tisztségviselőkkel. Pozsgay Ismréhez és Németh Miklóshoz hasonlóan Nyers Rezső is úgy véli,­­ szükséges­ egy új szocialista párt megalakítása, — idézte fijsma­ lap a stb-ülés anyagát, észrevéve azt is, hogy az elnök netti említette meg Grósz Károlyt, aki pártelnökségi tagsága ellenére nem tart kapcsolatot a reformkörökkel. A nyugatnémet lapok megjegyzik: ő a Münnich Fe­renc Társaságnak küldött üdvözletet. A Die Welt budapesti tudósítá­sában megjegyzi, Magyarországon nemcsak a reformerek mozgolód­nak. „ MAGYAR PÁRT A SZÉTROBBANÁS KÜSZÖBÉN” címmel ko­nzolt terjedelemes jelentést hétfőn a Liberation című párizsi lap, amelynek külön tudósítója azt írta: az MSZMP Központi Bizottságá­nak hét végi ülésén a párton belül dúló harc „brutális szembenállás­sá” alakult és ez elvezethet a pártszakadáshoz is. Ennek következmé­nye viszont az apparátus széthullása és nagyszabású politikai válság lehet. A tudósítás, mintegy alátámasztásul, sorra veszi az elmúlt na­pok politikai fejleményeit, s aláhúzza, hogy a párton belül „ortodox”­­csoportosulások is szerveződnek. Erről szólva úgy fogalmazott, hogy Berecz János közeledik Ribánszky Róberthez, Kádár egykori titkárá­hoz, aki a párton belül a marxista egységszervezetet vezeti. A Libe­ration tudósítása egyebekben tudni véli, hogy a párt kétezer káderé­nek küldött titkos körlevelében arra szól­ította fel őket, tartsanak maguknál fegyvert „Visszatérnek a rossz emlékek" — hangoztatja a lap, megemlítve, hogy Magyarországon újra alakulnak az egykori munkástanácsok is. „A magyar kommunista mozgalmon belüli nehéz­ségek még csak most kezdődnek" — összegzi véleményét a párizsi lap különtudósítója. Helsinki látogatásával összefüggésben egyébként a Helsingin Sanomat című finn lap közölte Grósz Károly nyilatkozatát, amelyben a többi között elmondta: a párt októberi kongresszusán le­mond főtitkári megbízatásáról, de továbbra is foglalkozik majd poli­tikával és szeretne a pártvezetésben maradni. Grósz még hozzáfűzte­­az MSZMP az elkövetkező választásokon elszenvedett esetleges vere­sége esetén sem alkalmazna erőszakot a hatalom visszaszerzésére. TOVÁBBRA IS MEGKÜLÖNBÖZTETETT ÉRDEKLŐDÉST vált ki a Magyarországról az NSZK-ba igyekvő NDK-állampolgárok helyzete. A francia televízióállomások legtöbbje tudósításokat sugároz a tömeges kivándorlásról, a lapok pedig helyszíni riportokat közölnek a tábo­rokról, Zugligetből, Csillebércről, Zánkáról, ahol már ezrek várakoz­nak az elszállításukra. A riportok általában elismeréssel szólnak arról, hogy a magyar hatóságok a Vöröskereszttel egyetemben segítségére siettek az NDK-ból távozóknak, s beszámolnak arról, hogy az osztrák —magyar határ mindkét oldalán megtették az előkészületeket a nagy­szabású kiutaztatás megszervezésére. Emellett a nyugati sajtó főleg azt boncolgatja, mi idézte elő a tömeges kivándorlást, s általában azt húzzák alá, hogy a „rejtély” az NDK politikai rendszerében keresen­dő, miután az­ ország vezetése ellenáll a reformoknak, és elzárkózik az elöl, hogy nyitást hajtson végre a két német állam kapcsolatában. (Zs. E.) Mauio Koivisto megbeszélése Grósz Károllyal Helsinkiből jelenti az MTI. Hétfőn a kora reggeli órákban megkezdődött a finn kormány­­meghívására Helsinkiben tartóz­kodó Grósz Károly programja, miközben az MSZMP és a Finn Szociláldemokrata Párt vezetői­nek vasárnap késői esti találko­zójáról Thürmer Gyula, a főtit­kár külpolitikai tanácsadója adott tájékoztatást. Eszerint Grósz Ká­roly és Pertti Paasio rövid, szí­vélyes, közvetlen légkörű meg­beszélést folytatott. A főtitkár gratulált a Finn Szociáldemokra­ta Párt megalakulásának 90. év­fordulója alkalmából, méltatta a finn szociáldemokrácia történelmi útját. Kitért arra, hogy az MSZMP a magyar munkásmoz­galom két szárnyából, a kommu­nista és szociáldemokrata irány­zatból jött létre, s ma is mindkét irányzat továbbvitelére törekszik. Meríteni kíván a nemzetközi szo­ciáldemokrácia, így a finn kor­mányzó párt tapasztalataiból is. „Fontos számunkra megismerni a párt és állam viszonyát, a több­pártrendszer körülményei között, valamint más korporatív szer­vezetek működését, a munkavál­lalók és munkaadók közötti ér­dekegyeztetési mechanizmuso­kat, a tulajdonformák összekap­csolásának módszereit” — jelen­tette ki. A találkozón a­ két párt­­vezető megállapodott abban, hogy az MSZMP és az FSZDP szakértői konzultációkat kezdenek a társadalomépítés különböző kérdéseiről. . A főtitkár hétfői hivatalos programja az elnöki hivatalban kezdődött. Grósz Károly Mauio Koivisto köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést. A talál­kozón jelen voltak a főtitkár po­litikai kíséretének tagjai: Keme­­n­­es Ernő miniszter, az Országos Tervhivatal elnöke. Kovács Lász­ló, az MSZMP KB tagja, külügyi államtitkár, Hargita Árpád, a Ma­gyar Népköztársaság helsinki nagykövete, és Thürmer Gyula. A találkozón tájékoztatták egy­mást a két ország helyzetéről. A finn elnök nagy érdeklődést tanú­sított a szocialista világ gondjai, problémái iránt. Grósz Károly hazánkról szólva hangsúlyozta, hogy együtt van jelen a gazda­sági válságjelenségek menedzse­lésének problémája és a hosszú távú kibontakozás megalapozásá­nak tennivalója. Magyarország történelmileg egyedülálló feladat­ra vállalkozót, hiszen politikai modellváltást is célul tűzött ki. Rámutatott, hogy a változások irá­­­nya megfelel az elképzeléseknek, azonban a reformok üteme a kí­vánatosnál lassúbb. Mario Koi­­­­visto nagy érdeklődéssel hallgat­ta az alkotmányozási folyamat­ról, a jogállam megteremtéséről, a párt új szerepének értelmezé­séről szóló tájékoztatást. Ebből kitűnt, hogy az MSZMP sok irányból, ám bonyolult politikai és gazdasági helyzetben keresi a választ a stabilizáció és a meg­újulás kérdéseire. A nemzetközi kérdésekre át­térve mindkét vezető szólt az európai szocialista országokról. Az MSZMP főtitkára azt a véle­ményét fejezte ki, hogy gondjaink jelentős mértékben közösek, hi­szen a politikai és a gazdasági megújulás feladatát kell megolda­ni, noha a különböző országok­ban eltérő irányban és intenzi­tással jelentkezik. Hangsúlyoz­ták, hogy a gorbacsovi irányvo­nal sikere, a Szovjetunió gazda­sági és politikai problémáinak megoldása mindkét országnak ér­deke. Grósz hozzáfűzte: a ma­gyar megújuláshoz elengedhetet­len a kiegyensúlyozott kelet— nyugati viszony­. Üdvözölte a Szovjetunió és Egyesült Államok közötti párbeszédet, az összeuró­pai folyamatot. Egyetértettek ab­ban, hogy az európai népek együttműködésének fontos felté­tele a kontinens egyensúlyának megőrzése, amelynek része a kö­zép- és kelet-európai országok belső stabilitása is. Koivisto el­nök a szocialista országokkal és a Szovjetunióval kapcsolatos ta­pasztalatait említve kiemelte, hogy a politikai átalakítás mel­lett fontos jelentősége van a gaz­dasági fejlődés meggyorsításá­nak. A másfél órás találkozót kö­tetlen ebéd követte, amelyen a finn elnök — utalva egy korábbi beszélgetésre — bevezetőjében arra emlékezett, hogy a politikai életben használatos kifejezések tartalma relatív. — Gyakorta konzervatívnak neveznek olyan erőket, olyan személyiségeket, amelyek és akik valójában meg­újulást, korszerűsödést, reformo­kat akarnak. Egyes nyugat-euró­pai országokban radikális pártnak neveznek viszont olyan politikai tömörüléseket, amelyek konzer­vatív polgári pártok. A délutáni program a parla­mentben kötetlen beszélgetéssel kezdődött a különböző pártok parlamenti frakcióinak jelenlevő képviselőivel. Később a Hietanie­­mi temetőt kereste fel az MSZMP-főtitkár, és elhelyezte a kegyelet koszorúit Urho Kekko­­nen egykori elnök, valamint Juho Kusti Paasikivi, a jelenlegi finn külpolitika atyja, a második vi­lágháború utáni első köztársasá­gi elnök sírján. A vendégek ezután a Vantaai Heuréka Tudományos Központ­hoz hajtottak, ahol Pirjo Ala- Kapee a város polgármestere és Hannu Miettinen igazgató bemu­tatta a funkcióját tekintve rész­ben múzeumot, részben tudomá­nyos ismeretterjesztő központot. Grósz Károly ezután felkeres­te a Finn-Magyar Társaságot. A főtitkár a zsúfolt délutáni prog­ram keretében találkozott a ma­gyar kolónia tagjaival, s tájékoz­tatást adott a hazai belpolitikai helyzetről, az MSZMP kongresz­­szusi felkészüléséről. Este a finn kormány vacsorát adott Grósz Károly tiszteletére a miniszterelnöki vendégházban. Belgrádban megkezdődön az el nem kötelezettek értekezlete Félmillió dollárnyi ngély a SWAPO-nak Belgrádból jelenti az MTI. Az új­ belgrádi Száva kongresszusi központban hétfőn délelőtt meg­kezdődött az el nem kötelezett országok kilencedik csúcsértekez­lete. Az ünnepélyes megnyitón Robert Mugabe zimbabwei ál­lamfő, a mozgalom eddigi, elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Hangoztatta, hogy a­ közel három évtizeddel ezelőtt megalakult mozgalom napjainkban a föld­kerekség lakóinak háromnegyed részét képviseli. A békéért, a le­szerelésért és a biztonságért foly­tatott harc fokozására szólított fel.. Ezt­­ követően átadta tisztségét a házigazda Jugoszlávia államel­nökének, Janez Drnovseknek, aki kívánt a négynapos tanácskozás­beszédében eredményes munkát­nak. Utána Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár mondott üdvözlő beszédet. Pérez de Cuéllar emlékeztetett a 28 évvel ezelőtti alapító konfe­renciára, amikor a világ még két élesen szembenálló tábora mél­tatta az alapító, különösen Tito érdemeit. A csúcskonferencia — mondotta — rendkívül időszerű. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a két nagyhatalom közötti vál­tozásra, néhány regionális konf­liktus megoldására. Az elkötelezettek és az el nem kötelezettek egyaránt tapasztal­hatták a végtelen viták és viszály­os problémákkal néznek szem­­terméketlenségét. Mindamellett be, mint például a környezetvé­delem, az illegális kábítószer-ke­reskedelem. Szomorú tény — mutatott rá —, hogy a még min­dig megoldatlan nemzetközi konfliktusok az el nem kötelezett országokat érintik. Ezzel össze­függésben megemlítette azt is, hogy a fejlődő országok között is elterjednek a korszerű fegyver­zetek, ami súlyosbítja a feszült­séget és megterheli gazdaságu­kat. A csúcstalálkozón teljes jogú tagként 101 ország küldöttsége vesz részt. Közülük ötvenhatot ál­lamfő vezet. Mások között jelen van a konferencián Sadli Ben­­dzsedid algériai, Mohammed Na­­dzsibullah afgán, Dos Santos an­golai, Carlos Saul Menem argen­tin, Hoszein Mohammad Ersad, bangladesi, Szuharto indonéz, Hoszni Mubarak egyiptomi, Kadhafi líbiai, Kenneth Kaunda zambiai elnök, Husszein Jordán király, Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető. A konferenciára tíz országot megfigyelői minőségben, húszat pedig vendégként hívtak meg. A nemzeti felszabadító mozgalmak

Next