Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)
1989-10-02 / 231. szám
A szabadság árnyékában Félelmetes dolog a szabadság. Különösen annak, aki még nem volt szabad. Aki nem élvezhette — azt mondják — részegítő ízét. Aki csupán a szabadság illúziójában ringatta magát, amikor mások, fölülről, megajándékozták azzal, hogy azt gondolhatta: szabad belátása szerint cselekedett. De hát mi is a szabadság? Lehet: döntéskényszer. Igen, vagy nem. És egyben önmagunk vállalása. De éppen itt kezdődik a baj. Évtizedes lzüllasztés után vajon hányan tudnak válaszolni tiszta szívből erre a kérdésre: ki vagyok és mivégre ezen a földön? A szabadság lehetősége így zavarodottságot is kelt. Elbizonytalanít, megbénít. Az egyik pillanatban még úgy tetszik, hogy sikerült átlépnünk önmagunk árnyékát, de ... mégsem, ez lehetetlen. Így aztán férfiak olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem viselkednek férfi módon. Moralizálni kezdenek akkor, amikor kemény üzletemberként kellene viselkedniük. Taktikáznak, holott nyíltan kellene vállalniuk nézeteiket. Kisszerűségükben magukat tolják előre, és nem veszik észre, hogy itt és most nem lehet megsértődni, mert színt kell vallani. A férfiak megrettennek a rájuk váró szabadságtól, mint gyerekkorukban a parkőrtől. És most őrlődnek a múlt és a jelen között. És ahhoz nincs se elég bátorságuk, se morális tartásuk, se öröklött példájuk, hogy kemények legyenek. Azért, mert természetüknél fogva puhányok. Egy gyenge rend gyenge lenyomatai. Ezek a férfiak sohasem lesznek magányos hősök. Egyszerűen csak magányosak lesznek, akiket félreállít, akiken átlép a történelem. Hiába kunyerálnak, emlékeztetnek, hogy ők így és úgy, és sorolnák érdemeiket, bezsebelnék az ígéreteket A szabadság olyan, mint a megtérés. Egyszer csak odalesz az ember múltja, korábbi énje. Világossá és nyilvánvalóvá lesz: ami halálosan komoly volt, az valójában nevetséges. Akit tisztelni kellett, arról bebizonyosodik, hogy nem méltó erre az érzésre. Amitől és akitől jó okkal féltek az emberek, az csupán önmaga karikatúrája. Ha az átmeneti kor átmeneti férfiai szembesülnek mindezzel, akkor olyan zavartak lesznek, úgy tördelik a kezüket, úgy viselkednek és magyarázkodnak, mint egy jó tanuló, aki egyest kapott biológiából. Nem veszik észre, hogy azzal csak tovább gyengül ahelyzetük, ha gazsulálnak, ha dörgölőznek, ha tovább nyalakodnak. Hány ilyen ember él közöttünk, dolgozik velünk, vagy fekszik infarktussal kórházban? Ha az ilyen ember megkövülne, mint egy kagyló, úgy négy-ötezer év múlva, mint egy infantilis társadalom infantilisért példánya kerülnie elő egy folyómederből. Ó, a jó istenit! Mire volt elég negyven esztendő? Mennyire lehetett emberekből bohócokat csinálni? Ebben az a tragikus, hogy senki sem vette észre, mikor ment lépre. Hol és milyen mértékben vált romlottá. Már csak azzal is, ha természetesnek vette a mosolygó aljasságokat, eltűrte a hétköznapi közönyt, a lepusztító erkölcstelenséget, és hagyta, hogy a viszonylagos jólét fejében befogják a száját, kitépjék a nyelvét. Ha elfordította a szemét, ha azzal áltatta magát, hogy egyedül úgy sem tud változtatni. Ha elhitte, hogy ő gyenge, és azok az erősek. Ha megkötötte a kompromisszumot ott, és azokkal, akikkel nem lett volna szabad. A szabadság változás. A változás pedig félelemmel jár, ami egyben azt jelenti: ragaszkodást a múlthoz. Mindegy ekkor, hogy milyen is az a múlt. Az a múlt az ember élete, amelyen nem lehet már változtatni. A szabadság maga a bizonytalanság. Az új, az ismeretlen, a sohasem volt, a még nem tapasztalt érzése. A beismerés: lehet másként is élni. Igazul és jobban. De ez a beismerés azt is jelentené, hogy gondosan fölépített életek egyik pillanatról a másikra semmit sem érnek, mert erőszakon, bűnön, hazugságon alapulnak. A büszkén hordott kitüntetések szégyenletessé válnak. És akik tisztának akarnak látszani, elárultatnak saját tetteik által, korábbi szavaik, cselekedeteik visszahullnak fejükre. A szabadság ugyanis könyörtelenül szembesít. Nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és százezrek kerülnek olyan helyzetbe, hogy tulajdonképpen le kellene köpni önmagukat. De hát kinek van ehhez ereje és bátorsága?." Mennyivel egyszerűbb a magyarázkodás, a köpönyegfordítás vagy a szervezkedés! E helyzet — amikor a biztos rossz bizonytalan jóvá alakul — megfoszt és kirabol embereket. Évtizedes, megszokott és természetesnek tartott kiváltságok kerülnek veszélybe. És ekkor... A visszarendeződés nem ott kezdődik, hogy valaki beteges módon vonzódik a géppisztolyhoz és a csendőrtempóhoz. Az igaz hit nevében folytatott ámokfutás elmebetegek, fantaszták, mártírok kiváltsága. De ott kezdődik a fegyverre kacsintás, ha valaki azon háborodik fel, és tartja igazságtalannak, ha elveszti hivatali autóját, ha kolléganői nem bújnak be többé „önként" az ágyába, ha nem kapja tovább a csúszópénzt, ha nem mehet többé ingyen nyaralni, és ha nem mérik neki tovább nagykereskedelmi áron az unicumot. Ezek az emberek pontosan tudják, hogy nem lehet senkit sem felelősségre vonni lélekmérgezésért, erkölcsi rombolásért, vagy akár 20 milliárd dollár elpazarlásáért. Tudják jól: ezek irracionális ügyek. De amitől félnek, az az, hogy a hétköznapi becstelenségek és gazságok számon kérhetők, hogy egyszer csak jelentkeznek a túlélők, a károsultak, az emlékezik. És félni kezdenek, hogy félmunkát végeztek, mert nem tudták kiirtani az emberekből, hogy ne emlékezzenek. A szabadság egyben számadás, tükörbe nézés és tanúságtétel. Egyszer az életben mindenkinek el kell számolnia önmagával, lelkiismeretével. Józanul, vagy részegen, de egyszer eljön az igazság pillanata. És ebben az a legkegyetlenebb, hogy se égi, se földi "bíró nem fog ítélkezni, hanem mindenki önmaga fölött. Ez a szabadság, önnön felszabadulásunk, amely egyszer mindenkit utolér. Igen, szabadság kell ahhoz, hogy a múltat és jelent be merjük vallani, különben a gyengeség és a meghunyászkodás, a mindenkit és mindenkor kiszolgálás, mint egy elpusztíthatatlan óriás, örökre a lélek fölé tornyosul. Boros István Bonn és Berlin megállapodása NDK-menekültek ezrei hagyták el Prágát és Varsót Szaúd-Arábiában ülésezik a libanoni parlament A külpolitikai helyzet REMÉNYKEDVE BESZÉLT arról New York-i sajtóértekezletén az amerikai külügyminiszter, hogy „hamarosan mások is követik Kelet- Európában a lengyel és a magyar példát". Baker megjegyezte, ez volt az egyik oka annak, hogy találkozott a prágai diplomácia vezetőjével. A State Department vezetője megismételte azt az álláspontját, hogy a reformok sikere elsősorban a lengyel és a magyar népen múlik, de az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani, s ennek részleteiről ezen a héten döntenek. Ehhez a gondolatmenethez sajátosan kapcsolódik Horn Gyula nyilatkozata, aki szombati hazaérkezésekor beszámolt arról, a Varsói Szerződés külügyminisztereinek New York-i megbeszélésén megegyeztek abban, hogy az esedékes varsói tanácskozáson megvitatják a VSZ-szel összefüggő kérdéseket, méghozzá érdemben. Nem baj, ha felszínre kerülnek az ellentétes fölfogások. A magyar külügyek irányítója ugyanakkor nem értett egyet azokkal a véleményekkel, hogy feszültségek volnának Magyarország és követségesőinek kapcsolatában, sőt, mint kifejtette, a bolgár, a csehszlovák és az NDK-beli kollégáival leszögezték, a gondokról vitatkozni kell, s ha ki is éleződik a viszony, az még nem jelenti azt, hogy "súlyos, konfliktusok lennének hazánk és más szocialista országok kapcsolataiban. A ROMÁN BEAVATKOZÁSI KÍSÉRLETET mindazonáltal botrányosnak minősíti az El Pais vezércikke. Az újság arról ír, Bukarest arra akarta rávenni a Lengyel Egyesült Munkáspártot, hogy a Szolidaritást a választási győzelme ellenére se engedje a kormányalapítás közelébe. A befolyásos spanyol napilap éppen ezért irányítja figyelmét a magyar reformokra, azt hangoztatván, hogy „a változások hazánkban megelőzték a lengyelországiakat, mégpedig a párt belső átalakulásának eredményeként”. De — jegyzi meg az értékelés — „a kelet-európai utrakonzervatív körökben még mindig él a beavatkozás szelleme, s ezt a veszélyt nem szabad lebecsülni”. Az elemzés szerzője arra számít, hogy az MSZMP kongresszusa után olyan szocialista vagy szociáldemokrata párt jöhet létre, amellyel elkerülhető lesz a lengyel kommunisták sorsa. Átfogóan közelíti meg ezt a kérdéskört Eyskens belga külügyminiszter, aki interjújában kifejtette: ami Keleten történik, forradalmi folyamat, a marxizmus-leninizmus alkonya. Nem a konvergenciaelmélet igazolódott, hanem Nyugaton a baloldali értelmiség összeomlása következett be. Sartre és Marcuse egyaránt elvesztette szavahihetőségét, s ma a szocialisták is inkább demokratáiknak nevezik magukat. A keresztény néppárti politikus ellentmondásokat lát Gorbacsov peresztrojkájában is, mert a gazdaság liberalizálása mellett egyelőre nem bomlik föl a monolitikus politikai szerkezet. (B. M.) io&mjiv. la NISCSA ir Nyugatnémet értékelések szerint az áttelepülési hullámot enyhítené az utazási gyakorlat átgondolása Bonnból jelenti az MTI. Az NSZK az előző este lehetővé vált menekültkiutazási akciót nem kapcsolta össze semmiféle különleges megállapodással vagy a másik félnek tett anyagi természetű ígérettel. Ezt Rudolf Setters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal főnöke állította, nem sokkal azután, hogy az NSZK prágai nagykövetségét a csehszlovák belügyi szervek munkatársai körbefogták. Setters a prágai rendőri intézkedést nem tudta megerősíteni. A Deutschlandfunk (DLF) rádióállomás közlése szerint a rendőrök igazoltatják ugyan az épületet megközelítő személyeket és viszszaküldik onnan az NDK-állampolgárukat, nevüket azonban — mint a DLF óránkénti híradásaiban kiemelte — nem jegyzik fel. A nagykövetségen állítólag ismét újabb ISO NDK-s személy tartózkodik kiutazásának kikényszerítése céljából. Setters a maga részéről nyilatkozatban jelezte, hogy kormánya a Prágában lévő százötven és a Varsóban állítólag jelentkezett újabb hetven NDK-állampolgár kiutazásáért is mindent megtesz. Ők sem kerülnek majd az utcára és Bonn nem is gyakorol rájuk nyomást — mondotta. . A szövetségi miniszter ebből az alkalomból indíttatva érezte magát annak kijelentésére is, hogy az előző napi megoldást két tényező tette lehetővé. Az egyik az, hogy az NDK is meggyőződhetett afelől, hogy Bonn — Berlin korábbi feltételezésével ellentétben —, nem gyakorol nyomást a menekültekre azért, hogy ne utazzanak haza. Másfelől Wolfgang Vogel berlini ügyvéd küldetésének eredménytelensége is világossá tette, hogy ebből az emberi drámából, amely tömeges elvándorlásban ölt testet, mélyen szántó következtetéseket kell levonni. Sejtem szerint szükség lenne az NDK utazási gyakorlatának általános felülvizsgálatára, hogy enyhíthessék az áttelepülési hullámot. Megerősítette egyben, hogy noha az emberek számára hozzáférhetővé teszik az NSZK külképviseleteit, „elmaradhatatlan felújítási munkálatok elvégzéséig, további bejelentésig”, mind a prágai nagykövetség, mind pedig a berlini állandó képviselet zárva marad. Az NDK államvasutainak, a Reichsbahnnak a keletnémet menekülteket Prágából az NSZK- ba, NDK területén át szállító első szerelvényei vasárnap a hajnali órákban sok ezer várakozó ember örömujjongása közepette futottak be a bajorországi Hof városának pályaudvarára. Nyugatnémet rádiójelentések szerint az első különvonaton az eredetileg feltételezett 750 személy helyett ezerkétszázan tartózkodtak. Ennek okát abban keresik, hogy az NSZK prágai nagykövetségéről kiengedett személyekhez állítólag már az NDK területén újabbak csatlakoztak, másfelől pedig sok kisgyermeket eredetileg a gyors kiutazás zűrzavarában nem számoltak meg. A Prágából és Varsóból várt, összesen Mai mellékletünk: EMBERKÉP mintegy 4000 menekült első csoportját a bajor Vöröskereszt, a szövetségi határőrség és sok újságíró fogadta a hivatalos kormányképviselőkön kívül. A kérdés az NDK által való jó szándékú elbírálását a humanitárius szempontokon kívül nyugatnémet jelentések szerint az tette lehetővé, hogy Genscher külügyminiszter javasolta keletnémet tárgyalópartnereinek: a kiengedett NDK-állampolgárok NDK-okmányaikkal, NDK-felségterületen keresztül, NDK-vonaton utazzanak. Ezzel teljesítették azt az eredeti, berlini követelést, hogy előbb az NDK-ba kell kiutazniuk a Nyugatra való végleges távozást megelőzően. Genscher a ZDF tévétársaságnak adott nyilatkozatában célzott rá, hogy a humanitárius megoldás alapjait már az ENSZ-közgyűlés ülőszaka alkalmával, New Yorkban folytatott tárgyalásain vetették meg. A miniszter Oskar Fischerrel — NDK-beli kollégájával — és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket. Genscher egyébként vasárnap ismét felszólította a másik német államot, hogy a menekülthullám kizárólagos hazai okainak felszámolása során a Szovjetunióhoz, Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan a gazdasági átalakításon túlmenően vállalja a társadalmi-politikai reformok nehézségeit is. A miniszter egyúttal „A hét interjúja” című rádióműsorban felhívta a nyugati partnereket az általa már korábban felvetetturópa-tervben való részvételre. A Deutschlandfunkban elhangzott terjedelmes interjúban kifejtette, hogy elapadna a menekültek folyama, ha az NDK népe elképzelései és érdekei szerint intézhetné sorsát. Erre sort kellene keríteni annál is inkább, mivel Európában éppen most az elválasztó tényezők meghaladásának és a reformmozgalom előrevitelének kedvez az általános irányzat ebben az NDK-nak is hathatósan közre kellene működnie — ajánlotta Gencer. A miniszter másfelől továbbra is kiállt a felelős keletnémet állami tényezőkkel való állandó párbeszéd fenntartásáért, s ennek szükségességét a menkültügyben fellelt megoldással is példázta. A szilárd kelet-nyugati együttműködés megalapozása, a reformfolyamat keretfeltételeinek stabilizálása jegyében szorgalmazta szenvedélyesen az általa pártfogolt Európa-terv koncepcionális kidolgozását Ez szerinte ugyanis alkalmas eszköze lehet a széles körű együttműködési struktúrák kialakításának Felidézte: 1987 februárjának elején ő volt az, aki ajánlotta: a Nyugat vegye komolyan Gorbacsov főtitkárt, és fogja szaván a szovjet államférfit Ma már ez általánosan elfogadott tétel Nyugaton, noha kezdetben jelentős ellenállást kellett leküzdenie Most az Európa-tervet ajánlja a reformbarát kelet-európai államok számára, azzal a céllal, hogy megadják nekik a lehetőséget az átalakítás belső megrázkódtatás elkerülésével való véghezvitelével, a társadalmi átszervezéssel járó feszültségek mérsékléséhez Ez azért fontos, mivel az ilyen mélyen szántó reformok, a gazdasági szerkezet átalakítása gyakorta válságjelenségekkel jár Az Európaterv nemcsak nyugati állami garanciával védett beruházásokat, gazdasági és pénzügyi segítséget jelent, hanem azt is, hogy technológiai, gazdasági, pénzügyi szakértői támogatást is nyújtanak a modernizálás folyamatához. Az NDK vasárnap este rendkívül keményen reagált az újabb fejleményekre. A külügyminisztériumnak a berlini televízióban beolvasott nyilatkozata hazaárulónak nevezi a távozókat. Az NDK kormánya — hangzik a nyilatkozatban — abból indult ki, hogy ezek az emberek önmagukat rekesztették ki a társadalomból, amelyben az NDK-ba való visszatérésük esetén sem találták volna meg helyüket. A kiutazások engedélyezésének magyarázatául az NSZK képviseletein kialakult „tarthatatlan helyzet és az esetleges járványveszély” szolgált. Az NDK az NSZK-t teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Bonnt a két német állam közötti alapszerződés megsértésével, vezetőit képmutatással, az NDK belügyeibe való leplezetlen beavatkozási kísérletekkel vádolja. Az NDK értékelése szerint ez csupán a konfrontációt szolgálja és árt a két német állam ésszerű együttműködésének, végső soron Európa érdekeinek. Munkaársunk belejelentése Prágában is felülkerekedtek az emberiességi szempontok A válságnak csak az első szakasza zárult le Prága, 1989. október 1. Az emberiességi szempontok mégis győztek a politika felett. Helsinki szelleme kézzelfogható eredményt hozott, ez az általános vélemény Bonn és Berlin szombati megállapodásáról. A hírt, hogy valamennyien még aznap kiutazhatnak az NSZK-ba, maga Genscher közölte szombat este a prágai nyugatnémet nagykövetség erkélyéről a kertben összegyűlt több mint négyezer NDK- állampolgárral. A hatás frenetikus volt, a tömeg valósággal tombolt örömében. „Szeretném, mint német a németeket a Szövetségi Köztársaságban üdvözölni önöket” — jegyezte meg a nyugatnémet külügyminiszter, aki Kohl kancellár üdvözletét tolmácsolta az NDK- állampolgároknak. Genscher ezután a pompás Lobkovic-palota kapujában megjelenve, a tévékamerák és mikrofonok össztüzében, a rögtönzött sajtóértekezleten egyebekközött azt hangoztatta, a megállapodást karrierje egyik legfényesebb győzelmének tartja. Közölte, az egyezség csak a nagykövetségen tartózkodókra vonatkozik, nem tudja, hogyan alakul a jövőben az NDK kiutazási politikája. Alig fejeződött be a tájékoztató, az NDK-állampolgárok máris készülődni kezdtek az útra. Buszok szállították őket a Prága—Liben vasútállomásra, ahonnan kétóránként, különvonaton indultak, az NDK területén át a bajorországi Hofba, a nyugatnémet kormány megbízottainak kíséretében. Az első szerelvény öt perccelkilenc óra előtt gördült ki a külvárosi vasútállomás perén-