Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1989-12-27 / 303. szám
4 Kenyérbe szúrt gyertyák - Kolozsvár szörnyű és csodás éjszakája Itt ül mellettem a fiam. Egyszerű kijelentő mondat, kis gyönyörű. Az tudja csak, milyen szépséges, aki átélte ezt a huszonnégy órát. Attól a pillanattól kezdve, hogy pénteken késő este, tíz órával Ceausescu megbuktatása után telefonon jelentkezett az ártándi őrs, és katonás rövidséggel közölte, V. P. és K. A. átlépte a magyar—román határt. Az MTI két fotóriportere indult útnak, hogy gyorsan, frissiben képeket hozzon Európa egyik legszebb és legaggasztóbb forradalmáról. Ácsolt keresőjén Szombat estig semmi. Csak a Magyar Rádió borzasztó hírei, hogy a Securitate lesben áll az utakon, és vadássza a magyar rendszámú kocsikat. Akit elkap, autóstól, utasostól megsemmisíti. A karácsonyi előkészületek közben csönd, néma a lakás, megszólalni nem tud senki. Csak hangtalanul teszi a dolgát. Minden csörrenés egy idegrángás. Míg végre, fél hét felé jelentkezik Patak Károly, az MTI külpolitikai szerkesztőségéből. Ártánd ismét közölte, hogy V. P. és K. A. átlépte a határt, immár itthon Debrecen felé tart. Fél óra múlva ott lesz, de aligha jelentkezik. Előbb leadja telefotón a képeket. Az a legsürgősebb. Most hétfő van, a szenteste után. Péter képeket mutat és mesél Pénteken, amikor elindult, azt hitte, gondtalan útja lesz Bukarestig. Hiszen győzött Románia, minden olyan egyszerű. Nagyváradnál derült ki, hogy mégsem. A város sötét, kihalt, az utcákon senki. Aztán leszállt a köd. Csak lépésben lehetett haladni. A Zsiguli fényszórója elé kar nyúlik be. A kocsi előtt megtermett férfi, a hűtő elé áll. Bárki is, nem megállni, mert ki tudja, kit rejt a pára. Hirtelen mozdulattal el kell fordítani a kormányt, csak tovább. Így gördülnek be Kolozsvárra. Hajnali fél kettő, aki csak tud az utcán, a városháza előtt, mint Bukarestben, a tévé épületénél. Fegyver nélkül, csak láncos botokkal, védekezni kell. A borzalmak éjszakája után, na»SfoM»vtw. A főtéren fából ácsolt keresztek. Alattuk tömérdek virág, és kenyér testébe szúrt gyertyák. Minden kenyér egy ember. Áldozat. Csütörtök volt, a tévé közvetítette a bukaresti képeket, amidőn Ceausescu megjelent az erkélyen, és a tömeg fújolása közben nem tudta, hirtelen mit tegyen. Az első kockák után a városvezetés kitette az itteni balkonra a készüléket, az alant állók lássák, mi történik. Tömeg a városi könyvtár kirakata előtt. Egyszer csak három Dacia fékezett, tíz szekus szállt ki belőle. Se szó, se beszéd, előrántották a géppisztolyt, sortűz az álldogálókra. A hallgatag, nézelődő, nem tüntető, nem kiabáló, csak csodálkozó emberekre. A szálloda épületén, félemeletnyi magasságban ott a véres, kiloccsant agyvelő. A tíz szekus, a meglepettek és megrémültek tekintete között, mint aki jól végezte dolgát, vissza a három kocsiba, és továbbáll. Térdén állott Nem messzire. Az úton, a román mezőgazdasági minisztérium feliratával tehergépkocsi közeledett. Lisztet szállított, hogy a pékségbe vigye, másnapra legyen kenyér. A sofőr mit sem sejtve vezette kocsiját. A szekusok itt is megálltak, szitává lőtték a teherautót, ne legyen kenyér. Majd egyikük előrekerült, a szélvédőn át lőtte homlokon a vezetőt. Mint Tóthot, a hódmezővásárhelyi MDF-sofőrt, a segélyszállítót Temesvárott. Csak akkor azt ott még nem tudták. A magyar fotósok Zsigulija megállt Fadrusz Mátyás szobra közelében, kiszálltak. Sz. J. lépett oda, feleségével Ildikóval, kérdezte, mi járatban vannak. Az első szavaik után jó barátság, elvezették a két Budapestről jöttet, hol parkolhatnak biztosan, elrejtve, nehogy baj legyen. És vállalkoztak a kalauz szerepkörére. A Szabadság téren tömeg. Egy román fiú idegesen hadonászik, papírt kér, minden ismeretlen veszélyes. Különösen a csütörtöki sortűz után. Előkerülnek az igazolványok, kézről kézre járnak. A román fiú leveti magát a földre, térdel a fotóriporterek előtt, összetett kézzel bocsánatot kér. Ne haragudjanak, de a bizalmatlanság számukra most élet vagy halál. Sz. J. és Ildikó vezet és magyaráz. A nyelvek megoldódnak. Előkerül egy szekszárdi kislány, odahaza orvostanhallgató. Az első sortüzek után bement a kórházba, hogy segítsen. A laboratóriumba került, elemezni a sebesültek vizsgálatait. Egy percnyi szusszanásra lement a boltba, hogy vásároljon valamit, mire visszatért, a laborban öt kettészelt holttest. Kollégái, akikkel az imént még együtt dolgozott. Talán észre sem vették a kémcsövek fölé hajolva, amint az ajtóban mögöttük megjelentek a szekusok, és szó, figyelmeztetés nélkül, meghúzták a billentyűt, végigkaszabolták a csöndes kórházi munkaszobát. És mint másutt, gyáván, nyomban továbbálltak. A történetek a téren hangzottak el. A két magyar tágra nyílt szemekkel hallgat, szinte nem is érti. Kik ezek a szekusok, honnan kerültek elő, és mitől ilyen kegyetlenek? Szájról szájra kél a legenda, meglehet, talán a feleigaz, de a nép így ismeri őket. Lelencházakból kivett, apátián, anyátlan árvák. Kiválogattákőket, tejben, vajban fürösztötték, miközben az ország, éhezett, nyomorgott. Etették, öltöztették, kiképezték, a születésnapjukat megünnepelték, és közölték velük, mindezt Ceausescunak és Elenának köszönhetik, akik szüleik helyett szüleik. Mindenért nekik tartoznak hálával, és kérdés nélkül, érzelmek nélkül, minden parancsot végre kell hajtaniuk, amit tőlük kapnak. Gondolkodás nékül gyilkolni is. Ez a hír járja szombaton Kolozsvár főterén, ■fából ácsolt keresztek és a kenyérbe szúrt égő gyártyák fölött. A teherautónál, ahol a földön ott még a lisztet szállító gépkocsivezető meg sem száradt vére, nagy papírdoboz. Benne magasan a pénz: érme és bankjegy, amit az arra járók vetnek bele az árván maradt családnak. Nem fogy, csak gyarapodik, hozzá nem nyúl senki. Meleg radiátor Hajnal van, szombati pirkadat. A városi könyvtár előtt hamu izzik. Kihordták Ceausescunak gyűlölködő könyveit, hivatalos fényképeit, azt égették egész éjszaka. Hirtelen ágyúlövés dörren. Mindenki megrezzen, menedéket keres, de csakhamar ismét néma csönd. A hír szájról szájra jár. Fenesben,közel ide, a laktanya fölött megjelent két helikopter. Szekusokat dobtak le ejtőernyővel. A hadsereg légelhárítói találtak, a két óriási szúnyog égne zuhan lefelé. De a brigantikat nem találták meg. Az járja, hogy eltűntek, Temesvár meg Arad felé indultak el. A két pesti magyar fáradt, ha rövid időre is, aludni térne. Bemegy a Continental Szállóba. Az igazgató könyörög, bárhová, csak ide nem. Ki tudja, ki jelentené és kinek, csak egy halk kopogás az ajtón, gyanútlanul, félálomban kinyitnák és a benyúló csövek végigkaszabolnák őket. Sz. J. is megszólal. Szállodába! Szó sem lehet róla. Hozzájuk mennek, ott akad fekhely. Belépnek a házba, elemes meglepetés. Már a lépcsőház is meleg. A szobában Sz. J. megtapogatja a radiátort. Tapogatja? Dehogy, simogatja. Huszonnégy év óta minden télen jéghideg, odafagyott az ujjuk. Ami most van, csoda. Szinte nem is emlékeznek rá. Aztán észbe kap. Harapni kellene valamit. Előkerül a háromnapos kenyér, a boltok évtizedek óta csak azt árulnak, valami kevéske zsír. Most a pestiek rezzennek meg. Hangtalanul eltűnnek, megrakodva térnek vissza a kocsitól. A kenyér már nem meleg, hiszen idestova húsz órája kelt útra, de még ropogós. A kolbász illata ínycsiklandó, a vaj mint a manna, a sajt puha. Sz. J. és Ildikó mégis a Ráma margarin aranypapírját csodálja meg. Évtizedek óta nem láttak ilyet. Aztán mindketten szabódnak. Szó sem lehet róla, ebből ők nem esznek, kell majd a visszaútra, hiszen ők nem tudnak adni semmit. Nyugtatgatják őket, hogy a kocsi csomagtartójában maradt valami tartalék, éhezni nem fognak. Fél óra múlva az asztalon csak morzsák, a vendégek szinte hozzá sem nyúltak. A szobában időközben megvetve a hitvesi ágy, feküdne csak le a két Magyarországról jött, ők meghúzódnak a konyhában. Most reggel fél hat van, sokat úgysem aludhatnak, hiszen nyolckor nagygyűlés a főtéren, feltétlenül ott kell lenniük. És csakugyan, a legszebb, nyugodt álmukból rázták föl őket. Indulás. A közelben lakik Sz. J. anyósa, akihez oltalmul bevitték a kisgyereket. Útközben beszólnak, főzne közben meleg levest, mielőtt a két vendég hazaindulna, legalább valami forró lesben a gyomrákban. A téren hatalmas tömeg. Románok, magyarok együtt. A sor szélén tizenkét éves forma fiúgyerek, az arcát leírni lehetetlen. Keménység és szomorúság van rajta, szűk, megtört pillantású szemek. A román fiúnak mindkét keze tele, markol. Szorongat. A jobbjában a kincs, két zacskó összeragadt cukorka, most kapta, a másikban a nemzeti zászló. Középen lyuk, ott volt a Ceausescu-féle címer. Nem is kivágták, kiszaggatták, kitépték. A gyűlés végén vissza az anyóshoz. A lakásba belépve mennyei illatok. Leves? Nem, meglepetés, kolozsvári töltött káposzta. A mama szégyenkezik, amikor belemer a fazékba. „Ne haragudjanak, a tejfölt képzeljék hozzá...” Alig gyűrik le az utolsó falatot, a vendéglátók sürgetnek. Most pedig haza, sötétedés előtt túlkell jutni a magyar határon. Útközben nem megállni senkinek, bármennyire fájna is a szívük a stopposért, az izgalom akár halált is jelenthet. Akkor döbbennek rá a hazatérők, hogy ez mennyire igaz, amidőn ismerős úton hajtanak végig. Tegnap itt még tehervagon vesztegelt, ott állt a töltésen. Most fölborítva, mögöttük, mint fedezékben a szekusok. Lövik az utat, a golyók fütyülnek. Mégsem állják meg, hogy a város határába érve ne lassítsanak. Harckocsi az út szélén, a hadsereg katonái rostokolnak mellette. Védik Kolozsvár víztartalékát. A magyar fotós kiszáll, lencsevégre kapná. A román katona tiltakozik. Ha villan egyet a vaku, máris jöhet a tűzzápor. Magyarázkodnak, a lencse és a film érzékeny, nem kell mesterséges fény. Csak egyetlen kockát. Hát ha így, akkor jó. Tessék, és jó hazatérést. De gyorsan, mielőtt leszáll az este. Föl, Bukarestbe Az utolsó kaland, a meglepetés a határ magyar oldalán érkezik. Az őrmester, aki beengedi a Zsigulit, mint nagy eseményt meséli. — Húsz éve állok itt, ismerem a túlsó felén levőket. Tegnap, december 23-án történt meg húsz esztendő óta először, hogy román barátom rám mosolygott. Aztán szó nélkül a nyakamba rogyott, rázta a zokogás .Annyit mondott, ha Bukarestben hamarosan nem jön rendbe minden, itthagyja nyitva a sorompót, vigyázzunk mi rá egyedül, ő, azzal az egy szál puskájával fölkerekedik, védelmébe vesz, amit tud. Mert ez vissza soha többé nem fordulhat ... Várkonyi Tibor * .I0 A városháza előtt (MTI)Fotó: E. Várkonyi Péter felvétele) Magyar Nemzet Szerda, 1989. december 27. Kik gyilkolták meg Tóth Sándort? Antiterrorista kommandó a magyar—román határon Gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányok Szeged belvárosában Szeged a karácsonyi ünnepek alatt frontvároshoz hasonlított. Éjszakánként hosszú konvojok vesztegeltek a belváros utcáin gyógyszerrel, élelmiszerrel , megrakottan. A rendőrség alaposan felkészült a védelmükre. A Tiszaparti város laktanyáiban és kollégiumaiban kapott szálláshelyet a konvojok személyzete. Hajnalban aztán nyolc-tízes csoportokban indultak útnak, és Nagylakig végeláthatatlan áradatban hömpölyögtek. A szeku mindenre elszánt... A határ mentén élő lakosság körében elterjedt az a hír, hogy a szekuritate emberei átmenekültek Magyarországra. Ezért érthető volt helyenként a kisebb pánik. Tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar rendőrség antiterrorista kommandója a karácsonyi ünnepekre megérkezett a magyar—román határra. Kiszomboron a határőrlaktanyában találkoztam velük. Éppen parancshoz sorakoztak fel sajátos, terepszínű egyenruhájukban, az állig felfegyverzett fiatalemberek. Felszerelésük különleges, a támadó- és elhárítófegyerek arzenálját láttam az oldalukon. Parancsnokuk nyilatkozott is: — Feladatunk az elhárítás, mindenféle terrorcselekmény felszámolására készek vagyunk. — Páncélosok ellen is? — Mi komolyan vesszük a híreszteléseket, hogy esetleg a menekülő román állambiztonsági emberek átjönnek, ők az életüket mentik, így mindenre elszántak. Mi készek vagyunk a fogadásukra, a gerilla harcmodorra. — Elkaptak-e már szekusokat? — Nem, eddig nem találkoztunk velük. — A legénység mit szólt ahhoz, hogy az ünnepekre a határ mellé vezényelték? — Az emberek háromnegyed részét a szabadságukról hívtuk be. Többen családosak, sajnos még a karácsonyfát sem tudták felállítani. December 24-én Horváth István belügyminiszter szemlét tartott a határ menti övezetben, majd rögtönzött sajtótájékoztatón vett részt. — Megerősítettük a határőrséget, a rendőrség karhatalmi alakulataiból jó néhány fegyverest erre a vidékre vezényeltünk. — Hogyan működnek együtt a román határőrséggel? — Példásan. Az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányhoz, már szombat óta .Védőőrizetet adnak. Csak előre kell szólni, 24 órával az indulás előtt kell jelenteni a konvojok küldését. — A határőrök kaptak-e el szekuritate ügynököket? — Eddig még nem, és határincidens sem volt. Mi nem foglalkozunk légi felderítéssel; ez a katonaság dolga. — Felkészültek a román menekültek fogadására? Természetesen, ha esetleg megindul az áradat, a megfelelő ellenőrzés után átléphetik a határt. Eddig ezzel sem kellett számolni. Lehman István, a Csongrád megyei tanács elnöke elmondta, hogy a helyi kórházak felkészültek a sebesültek fogadására. Hozzátette: ha szükséges, laktanyákat is kiürítenek. is rejtélyes tarkótövés Sikerült beszélni a hódmezővásárhelyi magánfuvarozó, Tóth Sándor társával, Ágoston Lajossal is. Tóth Sándor volt az első magyar állampolgár, aki áldozatul esett a román polgárháborúnak. Ágoston így idézte fel a szörnyű órákat: — Hárman mentünk Tóth teherautóján. December 22-én éjszaka indultunk. Aradig nem volt semmi probléma, gyorsan odaértünk. A kórház elé hajtottunk, és a rakomány egy részét le akartuk adni. Nos, akkor kezdődött a lövöldözés. Kérték az orvosok, menjünk be az épületbe, hiszen a falak megvédenék a kézifegyverektől. — Otthagyták a teherautójukat? — Én igen, de Sanyi sem, nemrég vette 800 ezer forintért az Avia teherautót. Nagyon féltette a kocsit, ezért bennemaradt. Én a kórházajtóban álltam, és azt kiabáltam: hagyd a fenébe az teherautót, mentsd inkább az életedet. Visszaszólt, hogy őt nem fogja a golyó.. Azt még láttam, hogy egy másik kapuhoz odafarolt, a kórház udvarába akart tolatni, de akkor már lőttek minden irányból. — Mikor találkozott ismét vele? — Két óra múlva. A tűzharcban nagyon sok katona megsebesült. A mentősök a golyózáporból szedték össze a sebesülteket és a halottakat. Hajnalban hozták be Sanyit is. Fejére ráhúzták az ingét, ami csurom vér volt. Már nem élt. Nyakszirten találta egy golyó. Hajnalban, amikor befejeződött a tűzharc, a teherautó keresésére indultam. — Hol találta meg? — A Maros hídon, az egyik szálloda közelében vesztegelt. Négy lövedék fúrta át a szélvédő üveget. — Kik voltak a gyilkosok? — Ezt nem lehet tudni. Érdekes módon sok szemtanúja volt a halálának. Ugyanis a tüntető tömeg egy része az utcán maradt, a lövöldözés alatt a fáihoz lapult. Egyesek szerint akkor kapta a halálos találatot, amikor a polgárőr felszólította, hogy álljon meg. De Tóth továbbhajtott, és a nemzetőr belelőtt. Valószínűleg menekülő szekusnak vélte. Mások azt mondták,biztosági emberek tűzharcából jutott neki néhány lövedék. Nem tudni, melyik változat az igaz. Tóth 41 éves volt, három gyereket hagyott árván. Karácsony napján gépkocsiját közszemlére tettékki Hódmezővásárhely főterén, a Kossuth téren. Lelki üdvéért gyászmisét tartottak. ..Köszönünk mindent a magyaroknak A nagylaki átkelőhelyre általában késő estére, éjszakára érnek vissza a konvojok. Katona Csaba tegnap, kedden jött vissza Temesvárról egy vöröskeresztes szállítmánnyal. — Egészen Temesvárig kísértek a román katonák. Gyógyszert, kötszert és élelmiszert vittünk. Hétfőn még hallottam szórványos lövöldözést, de nem volt vészes. — A temesváriaknak mire van szükségük? — Kötszerre, jódra, vérkészítményre és antibiotikumra! Várják a fertőtlenítőszereket is. Arad már telítve gyógyszerrel és élelmiszerrel. — Nem félt? —Egyáltalán nem. Hétfőn már normalizálódott a helyzet. Szegedről az ünnepek alatt rakománnyal teli 160 személy- és teherautót indított Romániába a Vöröskereszt. Felvették a kapcsolatot a kinti szervekkel, így naprakészek a polgárháború helyzetéről. Ám a Tisza-parti városban nagyon jól lehet tájékozódni a jugoszláv tévé adásából is. Bata Jánosné, a Vöröskereszt munkatársa elmondta, hogy a határ menti román városokban most a tisztítószereket várják. Azt is megtudom tőle, hogy állandó telefonügyeletet tartanak, és így befolyásolni tudják, milyen rakományok induljanak az útra. Németh György szegedi fotóriporter péntek óta naponta átjár Aradra. Az ő legfrissebb helyzetjelentése: — A városban transzparenseket lehet olvasni, amelyeken ez áll: Köszönünk mindent a magyaroknak! Tapsoemle aa Mil Saóból Most jó érzés magyarként az aradi utcákon jönni-menni. A helybeliek méterenként megállítják a kocsinkat. Kihúznak az autóból, megölelnek, megcsókolnak. Tegnap a város már nem tükrözte a polgárháborús állapotokat. Eldőlt a harc. Pataki Sándor, aki Temesváron 12 évig volt a Szabad Szó munkatársa, meg tudta szerezni az új magyar nyelvű napilap, a temesvári Új Szó első számát. És most következzék a rövid lapszemle: — December 23-án látott napvilágot a rendkívüli szám, és a következőket tudatja az olvasókkal: így kezdődött a nemzeti újjászületés tavasza című cikkben a Tőkés László parókiája előtti korábbi eseményeket ismerteti, egészen a hadsereg közbelépéséig. Halottakról nincs szó. Köztik a temesvári népgyűlés határozatait, kommentár nélkül. Ez gyakorlatilag a romániai fordulat első hivatalos dokumentumának minősülhet. Egy Agerpress-hír: Bukarestben megalakult a Román Demokratikus Bizottság. Az első oldal színfoltja Petőfi Sándor, Feltámadott a tenger című versének eredeti, illetve román és német nyelvű változata. Petőfi a lapszám egyetlen aláírt szerzője, ugyanis az újságnak még impresszuma sincs. Ezt azért érdemes megjegyezni, mivel szerintem a Petőfi-verset kivéve, minden anyag román fordítás, és mind a három helyi lap azonos tartalommal készült, más és más nyelven. A második és harmadik oldalon közös felcím olvasható: Temesvár a győztes ellenállás városa. Nyilvánosságra hozzák a temesvári Demokratikus Front nyilatkozatát, amelyben először válik nyilvánossá a halálos áldozatok ténye. Adatokat azonban nem közölnek. Egy életrajz Radu Balán Temes megyei első titkár pályáját ismerteti. A cikk hangulata a régi örömódákra emlékeztet, és így fejeződik be, éljen sokáig! Amíg isten enged címmel Tőkés Lászlót idézi a lap, köszönetet mondva a lelkipásztornak és gyülekezetének az állhatatosságukért és helytállásukért. Apróhirdetések címmel megjelent a forradalmi humor is, amelyből két sort idézek: Egy országot, egy egérlyukért — cipész jeligére. Még egy érdekesség, az utolsó, a negyedik oldalon, közük a temesvári I. számú kórház fekvő sérültjeinek névsorát, 87 személyét. Ezek a legfrissebb sérültek: Halász Miklós Elengedhetetlen a támogatás összehangolása JMT/ A Romániának szánt segélyszállítmányok összegyűjtése, kiszállítása központi koordinációt igényel Szegeden és Békéscsabán. Ezt kedden Csongrád, illetve Békés megye tanácsi vezetői hangsúlyozták, amikor beszámoltak Beck Tamás kereskedelmi miniszternek, aki vezető munkatársaival a két megyeszékhelyen tájékozódott a teendőkről. A megyei vezetők tájékoztatást adtak a segélyszállítmányokról, s jelezték a következő napok, hetek várható kereskedelmi forgalmával, az áruellátással kapcsolatos gondjaikat. A megbeszéléseken hangoztatták: csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni mindazok áldozatkész segítségéről, akik különféle adományokat juttatnak el Romániának. Elengedhetetlen azonban a támogatás összehangolása; a jelenlegi, már-már kaotikus állapotot csak szervezettséggel lehet megszüntetni. A szegedi megbeszélésen Benedek Tibor, a Tisza Fűszért vezérigazgatója vetette fel például azt, hogy a legkülönfélébb adományokat megfelelően csomagolva kell és lehet elszállítani, nem pedig szakadozott reklámszatyrokban. A Fűszért vállalta is ezt a munkát. Emellett felajánlották a Dél-magyarországi Textil- és Felsőruházati Kereskedelmi Vállalat Szegeden levő, hatalmas raktárát országos gyűjtő- és tárolóhely céljára. Mindkét megyében azt kérik a lakosságtól, hogy most már inkább anyagi segítséget nyújtsanak Romániának. A Vöröskereszt számlájára befizetett pénzből ugyanis olyan árucikkeket lehet vásárolni, amelyekre a leginkább szükség van. De mire van valójában Romániának szüksége? — vetődött fel a kérdés a megbeszéléseken. A megyei vezetők szeretnének pontos információkat kapni arról, hogy mit és hová küldjenek, arról is, hogy Romániában valóban célhoz érnek-e az adományok. Kérték továbbá a minisztert, hogy a tárca fordítson kiemelt figyelmet e két megye áruellátására. Várható ugyanis, hogy amennyiben román oldalon is megnyitják a határt, hatalmas méreteket ölt a felvásárlás. Megállapodtak abban, hogy a határ mentén igény szerint ideiglenes boltokat nyitnak majd. Beck Tamás 3 millió forint értékű élelmiszer-szállítmányt ajánlott fel Romániának a magyar kereskedelem dolgozóinak adományaként. A központi koordinációt sürgető felvetésekre reagálva annak a véleményének adott hangot, hogy ezzel a feladattal a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökét kellene megbízni.