Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)

1989-12-20 / 299. szám

Ára: 4.80 forint Magyar Nemzet Szrrda 1911». december 20. Lll. évfolyam 299. nzárn A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR Dóssá ors&á Tem esvárott A történelem számlálásai nem a halottasházban kezdőd­nek. Legfennebb ott végződ­nek. Az események horderejét azonban nem a sírokon mérjük. E pillanatban amúgy sincsenek még cáfolhatatlan adataink: vajon hány embert gyászolnak ma Temesváron? Nem ismer­jük. a halottak és sebesültek vezeték- és keresztnevét, val­lását, anyanyelvét, nemzetisé­gét. Bármilyen volt is a tüntetők nemzetiségi összetétele — az biztos, hogy ez a már-már föl­kelésszerű megmozdulás éppen a soknvelVű-sokajikú, sokszínű Temesvárt kavarta föl. Ami­ként vegyes lakosságú az a Zsilvölgye is, amely tizenkét évvel ezelőtt adott magáról tragikus történelmi hírt. És november 15-e Brassója sem egyszínű város. A tényeknek ez az összeillő sora azonban nem föltétlenül azt sugalmazza, hogy az egyfé­­leség mindig beletörödőbb, mozdithatatlanabb; a sokféle ' hatás, vérmérséklet, gondolat találkozásától viszont, ki tud­ja, talán valóban gyorsabb a fölismerés, tagadhatatlanabb lesz az igazság és bátrabb a tett. Politikai felületességre valla­­na látatlanban föltételezni, hogy a forrpontok kialakulásá­ban mindenütt cselekvő, kez­deményező szerepe volt a nem­zeti kisebbségeknek. Brassóban például semmi sem mutatott erre. Ami azonban egy pillanatig sem kétséges: Temesváron megbukott a gyűlölet taktiká­ja. A többséget a kisebbség el­len összefogó-mozgósító gya­nakvás már nem fungál olajo­zottan. Az olaj inkább a tüzet táplálja. A bukaresti rádió hiába intette fenyegetően — külföldi beavatkozás veszélyét huhogva! —1 „törvénytisztelet­re” a népet; a temesvári töme­gek, zömmel románok, csak belföldi beavatkozókat láttak. Elcsukló hangon ismételte most egy román szemtanú a zendü­­lők jelszavát: „Itt mi vagyunk a nép — a hadsereg kit véd?” Meg ezt: „Temesvár kezdi el — s az egész ország felel!" A cseppnyi temesvári refor­mátus gyülekezet állította ki az önvédelem első sorfalát: az élő­láncot ott a Mária-szobor kö­zelében álló református temp­lom elé. Gyerekkoromból em­lékszem ma is az utca nevére, ahová a kapu nyílik; Timotei Cipariu áz utca neve, tavasz­­szál, vasárnap reggel, amikor istentiszteletre mentünk, hóvi­rág- és ibolyaárusok álltak a sarkon. Ez a templom jelenik meg Fél élet cimű hajdani, s most újra kiadott regényem­ben, erről Írtam le, hogy az egyetlen hely volt akkoriban, ahol magyarul szólalhattunk meg; miért 'is azt hittem egy­koron, hogy az orgona is nia­­gyarul búg. Ami lélegzetállító/ az szá­momra leginkább az, hogy ez az orgona most románul is, né­metül is, szerbül is megszólalt. Tőkés László szombaton, a tömeg kérésére, románul is szólt az egybegyűltekhez. Az őt védő, őt hallgató, őt köve­tő tömeghez — s nem lázitó beszéddel szólott, hanem evan­géliumi eszmékkel. A temesvári zendülést nem Tőkés .László robbantotta ki, és nem a maroknyi temesvári magyar református gyülekezet — hanem az ellenük könyör­telenül föllépő terror. És az elemi szolidaritás, amely vég­re erősebbnek bizonyult min­den megosztásnál. Nemcsak azért szólok most, a temesvári szörnyű és gyö­nyörű események sodrában a nemzetgyűlöletről, mert a sok­színű város egyeségesen lépett fel a fegyverek ellenében is. Hartem azért, mert Románia látszólagos politikai mozdulat­lansága, a diktatúra erőszakos folytonossága, az a tény, hogy a Közép- és Kelet-Európán végigzúgott-végigzengett meg­újulás mintha megkerülte vol­na az országot — voltaképpen mindenekelőtt éppen a meg­osztásnak, a gyűlölet ideológiá­jának volt köszönhető. Közép- és Kelet-Európábán a reformmozgalmak, az ellen­/zéki mozgalmak attól is voltak ellenállhatatlanok, hogy nem­zeti töltésük volt. A romániai diktatúra a na­cionalizmushoz folyamodott, hogy lehetetlenné tegye átütő erejű ellenzék szerveződését. Kialakította a többségi nem­zetben a veszélyeztetettség pszichózisát, és a veszély fő hordozójának a kisebbséget je­lölte meg. Az ellenségkép Ro­mániában : a hazai kisebbség és a szomszédok arca volt. Temesvár fölborította a dik­tatúra politikai számításait. Temesváron kiderült — amit már' érezhettünk korábban is, nemcsak a Zsilvölgyében, 1977-ben, és egyebütt és sok­szor: akkor, amikor Király Károly és Szöcs Géza mellett Dórin Tudorán is aláírta a ki­sebbségi kérdésről fogalmazott levelet az ENSZ-hez, amikor Miroea Dinescu, Bukarestből, a nemzetközi sajtóban állást foglalt a romániai nemzetisé? gek üldözése ellen is — de ko­rábban, jóval korábban, hosz­­szú évszázadok során is érez­tük, hogy lehet, hogy van, hogy élhet az összefogás. Beszéltem ma vasárnapi és hétfői szántanával is. Aki lát­ta, amint a tömeg trolikkal torlaszolja el a tankók útját a gyiroki úton, és öt tankot el­foglal. Szemtanúval, aki hétfőn délben járt a megyei kórház­ban', ahol akkor már százhat­va» sebesült és ötven halott fe­küdt. És ez csak egy kórház a sok'közül. Vér, vér és iszonyat. Vér, vér — és reménység :‘&z emberek összefogtak, az embe­reknek volt bátorságuk szem­beszállni a fegyverekkel. Lehet, hogy a diktatúrának egy ideig még sikerül úrrá len­nie, tűzzel és vassal, a háborgó, egyesülő tömegen. Lehet, hogy a hatalomnak: helikopterek, tankok, páncélo­sok, kétéltűek, gépfegyverek és más érvek segítségével sikerül önmagát meggyőznie arról, hogy szilárd még. Ma már azonban mindenki mindent tud Romániában és a nagyvilágban. Ezt az országot sem lehet sokáig egy más szá­zadban, más időszámításban, vizen és kenyéren, ólmon és ódákon tartani. A temesvári református templom, amelyet előbb csak a magyar és református hívők élőlánoa, majd az egész város vett körül, eleven, vérző tes­­tével-delkével, a MáTia-szobor mellett áll, A Mária-szobrot Dózsa megégetésének az emlé­kére emelték a temesváriak. Ugye emlékszünk, mikor állott a székely, magyar, román és annyi "más lázadó jobbágy élé­re Dózsa? 1514-ben. Temesváron most megülték — iszonyún, gyönyörűen, vé­resen és reménytkeltőn a ke­reken 475. évfordulót. A halottakat éppúgy nem felejthetjük, ahogy a temesvá­riak nem feledhették Dózsa György tüzes trónját. A zsarnokság a halottak bi­rodalma. A szabadság az élők országa lesz. Bodor Pál A lakáskoncepcióról szóló döntést mára halasztották A kormány és a Valutaalap érdekei egybeesnek Az infláció ne legyen több 20 százaléknál Ellenvéleményen az MSZP-frakció PARLAMENTI ÖSSZEFOGLALÓ BIZONYARA meglepődtek a honatyák a soros elnök azon be­jelentésén, mely szerint a kupo­lában elhelyezett számítógép se­gíti a képviselőket abban, hogy választ kapjanak a költségvetés­sel kapcsolatos kérdéseikre. Alig­hanem ez a meglepetés okozta, hogy a szünetekben alig-alig akadt képviselő, aki igényt tartott volna az okos masina szolgálta­tásaira. Persze, megeshet az is, hogy a következő év gazdaságpolitikai programjának megtárgyalása kö­tötte le a honatyák figyelmét. Hi­szen mind a beszámoló, mind pe­dig a felszólalók gyakran a valós vita helyett megrekedtek a jel­szavaknál. Igaz, hovatovább min­den, gazdaságunk átépítésével kapcsolatos kijelentést jelszóként értékel már a közvélemény, hisz évek óta jószerivel ugyanazokat a fogalmakat vagyunk kénytelenek megemészteni. Ahogy a honatyák régóta megszokhatták már azt is, hogy a soros törvénytervezet, be­számoló elutasítása esetén a „far­kassal” riogatják őket, Így volt ez az adótörvény vitája során, ami­kor azt az Ígéretet kapták: a töri vényjavaslat elfogadása esetén az évtized fordulójára már egyszám­jegyűre apasztható az infláció. Aztán... Aztán most újfent azt hallhat­ták az előterjesztésben, hogy a bizottsági viták során a szakem­berek — immáron sokadszor — áttekinthették az inflációs folya­mat külső és belső tényezőit. A tapasztalatokkal tehát gazdagab­bak lettünk. De, hogy a téma kap­csán rendezett eszmecsere előre­­vitte-e az ország ügyeit, afelől már nem lehetünk biztosak. Ahogy a tervhivatali válaszból is csak arról bizonyosodhattunk meg, hogy ütött az igazság órája, és a kormányzat helyzetértékelése már valóban a valós viszonyaink objektív értékelése. Persze, mind­ezek még a kormányzati szándé­kok ellenére sem jelentenek ga­ranciát az infláció megfékezésére. TARTHATATLANNÁ válhat tehát a helyzet, ezért is tartotta múlhatatlanul szükségesnek a kor­mányzat a lakáskoncepció beter­jesztését. Tudvalévő, hogy az el­képzelést már a parlamenti vi­tát megelőzően nagy társadalmi érdeklődés, számos támadás és aláírásgyűjtési hullám előzött meg. Mindezek ellenére azonban a kormányzat az évi 80 milliár­dos támogatás és saját kiadásai­nak csökkentése érdekében igaz­ságosabb teherviselést ígért. A vita meglehetősen lagyma­tag volt, s olykor bizony egyik­másik érv hallatán némelyik mi­niszternek szája elé kellett tar­tania a kezét, nehogy láthatóvá váljék, hogy a nagy nyilvánosság előtt megmosolyogja a képtelen­nek tetsző javaslatot. Már az első gondosan megírt beszédek nyo­mán kiderült, hogy vidékről a honatyák a kamatemelést, a vá­rosiak pedig a lakbéremelést sé­relmezik, s ez ellen hoznak fel hol indulatos, hol kevésbé indula­tos érveket. Voltak, akik a la­kosság teherviselő-képességének végéSségére, voltak, akik saját lel­kiismeretűkre hivatkoztak. így legfeljebb csak azon tűnődhetünk, hogy az elmúlt évek során (né­melyek immár a második vagy a harmadik ci.klusban) lelkiismeret­­furdalás — és ellenvetés — nél­kül sorra szavazták meg azokat a gazdaságpolitikai programokat és hiteleket, amelyek ilyen hely­zetbe juttatták az országot. TŰNŐDHETÜNK azonban azon is, hogy a lakáskérdés eldöntése a nálunk fejlettebb országokban nem kerül a parlament napirend­jére. Egész egyszerűen azért, mert a bérleti jog szabályozása a bér­beadó és a bérlő, míg a hitelügy­letek a pénzintézet a hitelező jog­viszonyaként jelennek meg a tár­sadalom életében. A hitelszerző­dés egyoldalú módosítása nyomán keletkező jogviták eldöntését pe­dig nem a honatyákra, hanem a bíróságra bízzák. Nálunk viszont csak a politikai alku marad, ami a tegnapi vita és a bizottsági ülés után sem született meg. A döntés ugyanis mára maradt. A második nap Bejelentésekkel kezdődött az Országgyűlés decemberi üléssza­kának második munkanapja ked­den reggel 9 órakor. Fodor István, gz Országgyűlés megbízott elnöke arra kérte a parlamenti csoporto­kat, hogy az ülésszak idején tár­gyalják meg a politikai pártokkal es az érdekképviseleti szervekkel folytatott konzultációk tapasztala­tai alapján a parlamenti válasz­tások előrehozataláról, az Ország­­gyűlés megbízatásának lerövidíté­séről szóló javaslatot. Tájékoztatást adott arról: az MSZP parlamenti csoportja _fel­hívással fordult az Országgyűlés­hez, hogy az Ideiglenes Nemzet­­gyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 21—22-í megalakulásának évfordulóján emlékezzenek meg e történelmi eseményről. Kérte, hogy a parla­menti csoportok tárgyalásaikon e kérdésben is alakítsák ki állás­pontjukat. Az Országgyűlés ezután a tárgysorozatnak megfelelően tájé­koztatót hallgatott meg a kor­mány 1990. évi gazdaságpolitikai programjáról, amelynek előter­jesztője Kemenes Ernő, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke volt. KEMENES ERNŐi Nem kerülhetők meg a népszerűtlen intézkedések Kemenes Ernő elöljáróban el­mondta: az Országgyűlés legutób­bi ülésszakán — a képviselőceo­­portl, a bizottsági üléseken és a plenáris ülésen — kemény bírála­tokkal illették a kormányzat el­ső olvasásra benyújtott gazdaság­­politikai elgondolásait, a gazda­sági feltételek várható alakulá­sát, a követendő gazdaságpolitikai magatartást, a javasolt prioritá­sokat. A most beterjesztett kormány­zati Javaslat e parlamenti kezde­ményezések és javaslatok alap­ján készült. A parlamenti vita alapján a kormányzat ismét át­tekintette az infláolós. folyamat külső és belső tényezőit, kézben­tartásának lehetőségeit, és a mos­tani előterjesztés tartalmaz^ az elvégzendő kormányzati feladato­kat a Minisztertanács mandátu­mának hátralevő időszakára is. Ezzel egyidejűleg folytatódtak a tárgyalások a KGST partneror­szágokkal az 1990. évi kereskedel­mi, együttműködési megállapodá­sokról. E tárgyalások alapján ma i megalapozottabban ítélhetjük I meg gazdasági mozgásterünket — I mondotta a tervhivatal elnöke, I majd így folytatta: — Előbbre ju­tottunk az Európai Közösség ve­zetőivel és egyes, a magyar gaz­daság számára különösen fontos nyugati országok vezetőivel foly­tatott tárgyalásokban is. A kor­mányzat tovább folytatta konzul­tációit a Nemzetközi Valutaalap­pal, és ennek alapján kirajzolód­tak egy lehetséges megállapodás körvonalai. A nehéz, helyenként 'kritikus helyzet problémáival szembenéz­ve — különösen rövid távon — nem látszanak a jó megoldások lehetőségei, vagy sokszor riasztók a válságkezelés feladatai. A kor­mány jól tudja, hogy gazdasági bajainkat vizsgálva jobb lenne a strukturális válságnál és a fizetési válságnál könnyebb problémák­kal megküzdeni, ám gazdaságunk betegségei súlyosak, gyógyítások hosszú folyamat, és a kormány nem ajánlhat könnyű megoldáso­kat. Az előterjesztett program a ko­rábban jelzettnél is nehezebb kül­gazdasági és belső feltételek köze­pette küzd a gazdaság működő­képességének fenntartásáért, és kíván feltételeket teremteni a ikt­­, lábaláshoz, a gazdaság egészséges részeinek fejlődéséhez. A gazda­ság működtetése, az átalakulás feltételeinek megteremtése az or­szág alpavető érdeke, és ezért nem kerülhetők meg az ezzel kap- . csolatos népszerűtlen intézkedé­sek sem. A kormány — mint azt a beterjesztett program mutat­ja — felelősséget kíván vállalni az átmenet biztosítására. A fizetésképtelenség miatti köz­vetlen veszély elhárítható, ám, ahhoz fontos gazdaságracionali­zálási feladatokat kell elvégezni. Szociális oldalon nagy erőfeszíté­sek szükségesek egyes rétegek le­szakadásának, további pozíció­romlásának megakadályozására, és az infláció hatásainak legalább részleges kivédésére. E nehéz 'fel­adatok felvállalását az igazolja, hogy mai ismereteink szerint nem látszik más, könnyebb, reálisan bejárható út. E feszültségekkel terhes program nem vállalása súlyos helyzetet eredményez. Gaz­daságunk néhány hónap alatt fi­nanszírozhatatlanná válik, műkő dése ellehetetlenül, ebben az eset­ben súlyos termelés- és fogyasz­táscsökkenéssel kellene szembe­néznünk, és ami még tragikusabb, gazdaságunk mély válságba süly­­lyedve hosszú időre elvesztené esélyét a kibontakozásra — mon­dotta. Ezután Kemenes Ernő adósság­­helyzetünkről és a gazdaság kül­ső finanszírozásának kérdéseiről szólt. Mint mondotta: gazdasági életünknek 1990-ben is egyik fon­tos jellemzője lesz adósságter­­hünk, és adósságszolgálati köte­lezettségeink finanszírozhatóságá­nak éleződő problémája. 1990-ben kamatfizetési kötelezettségünk közelíti a 1,5 milliárd dollárt, ak­tuális törlesztési kötelezettségünk további, 'körülbelül 1,9 milliárd dollárt jelent. Összesen tehá^ kö­rülbelül 3,4 milliárd dollárt jtell fizetnünk, ez forintra átszámolva durván 200 milliárdot jelent, ami nemzeti termelésünk mintegy 10 százaléka. Ha ezt az összeget ki­hasítjuk a termelés visszaesésé­vel küzdő gazdaságunkból, nem maradnak forrásaink az egészsé­ges gazdasági területek fejleszté­sére, a szükséges strukturális vál­tozások finanszírozására, és szem­be kell néznünk az életszínvonal csökkenésével is. Mindennek el­kerülésére továbbra is nélkülöz­hetetlenek a külső erőforrások és a refinanszírozási hitelek. A szükséges külső erőforrások, a külső finanszírozás kérdéseiben meghatározó a Nemzetközi Valu­taalap segítsége a gazdaságpoli­tikai program finanszírozásában, részben közvetlen hitelfolyósításai révén, részben garanciaértékű részvétele miatt. E problémakörhöz kapcsolódva a Tervhivatal elnöke kiemelte: ezt a gazdaságpolitikát nem a Va­lutaalap, hanem az elmúlt évek során felhalmozódott problémák kényszerítik ránk. A kormányzat őszinte meggyőződéssel javasolja ezt a programot elfogadásra, mert óriási veszélyt jelentene tovább halogatni gazdaságunk rendbeté­telét, új utakon való elindítását. Az ország alapvető érdeke a Va­lutaalap konstruktív együttműkö­désének megnyerése, enélkül nem biztosítható az ország külső fi­nanszírozása, és közvetlen ve­széllyé válik a fizetésképtelenség, a gazdaság összeomlása. A Valutaalappal folytatott tár­gyalásokról szólva Kemenes Ernő elmondta: további külgazdasági pozícióinkat tekintve egyetértésre jutottunk a Valutaalappal a meg­valósított árfolyam-leértékelés­ben, és a rubelaktívum leépítésé­ben. Egyetértés van belső pénz­ügyi egyensúlyunk további javítá­sában, ennek megfelelően java­soljuk az állami költségvetés kö­rülbelül 10 milliárd forint deficit­tel való jóváhagyását, és az Álla­mi Fejlesztési Intézet által finan­szírozott állami feladatok ellátá­sára az írásos előterjesztésben jelzett 29 milliárd forintos eiő­­* irányzat helyett' 24 milliárd fo­rintra csökkentését. Ezután az inflációról és az an­nak visszaszorítására tett erőfe­szítésről szólt. Mint mondotta: az inflációs ráta tartós csökkenése csak a reálfolyamatokban végbe­menő érdemi változások esetén valósulhat meg; az infláció nem egyszerűen árkérdés, hanem a gazdaságpolitika egészének kell antiinflációs jellegűnek lennie. Gazdaságunk sok külső bizony­talanság és kockázat mellett mű­ködik — állapította meg a Terv­hivatal elnöke, majd hozzátette: — Belső kockázataink egyik leg­veszélyesebbje az infláció elsza­badulása, s az adott bizonytalan­ság mellett könnyen meghiúsul­hat a most önöknék átadott ár­prognózisunk. Ezért a kormány­zat alaptörekvése, hogy a gazda­ság folyamatos irányításában minden területen biztosítékokat építsen ki az árak elszabadulásá­val szemben. Szeretném bejelen­teni: kemény árellenőrzést kívá­nunk érvényesíteni, s ehhez kér­jük a társadalmi érdekképviseleti szervezetek és a társadalmi nyil­vánosság támogatását is. A kormány javasolt életszínvo­nal- és szociálpolitikai törekvései­ről Kemenes Ernő elmondta: meg kell szoknunk: a keresetek, sőt a vállalkozói jövedelmek is csök­kenhetnek — a piaci eredményes­ség függvényében — jelentett* ki. A kormányzat nem vállalkoz­hat a bérek növekedésének és arányosításának / garantálására, bármennyire intenzivek is az erre vonatkozó igények a különböző dolgozói rétegekben. Törvényileg a keresetek minimális szintjét garantáljuk, a bérek és keresetek alakulásának minden más kérdé­se a munkáltatók és a munka­­vállalók együttes gazdasági ered­ményességének függvénye, illet­ve egyezkedésük következménye. A kormányzat külön figyelmet fordít Budapest és a nagy ipari városok alacsony jövedelmű és hátrányos helyzetű családjainak támogatására. Ügy véli, hogy ak­tív foglalkoztatáspolitikával, a vállalatok és a szakszervezetek felelős bérezési magatartásával és a jelzett szociálpolitikai 'kezde­ményezésekkel; a legkritikusabb szociális problémák kezelhetők. — Tisztában vagyunk azzal, hogy mindennek ellenére a csa­ládok széles körében nehezednek az életfeltételek, nőnek a terhek. Ennek elkerülésére 1990-<ben azonban nincsenek reális esé­lyeink és lehetőségeink — mon­dotta végezetül a napirend elő­adója, majd kérte a képviselőkét, támogassák a programjavasla­tot, és 'hatalmazzák fel a kor­mányt a program megvalósításá­ra,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék