Magyar Nemzet, 1989. december (52. évfolyam, 283-306. szám)

1989-12-20 / 299. szám

Ára: 4 ,80 forintMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR Szerda 1911. december 20. ill. évfolyam 299. szám Dóssá orszá Temesvárott A történelem számlálásai nem a halottasházban kezdődnek. Legfennebb ott végződnek. Az események horderejét azonban nem a sírokon mérjük. E pillanatban amúgy sincsenek még cáfolhatatlan adataink: vajon hány embert gyászolnak ma Temesváron? Nem ismerjük a halottak és sebesültek vezeték- és keresztnevét, vallását, anyanyelvét, nemzetiségét. Bármilyen volt is a tüntetők nemzetiségi összetétele , az biztos, hogy ez a már-már fölkelésszerű megmozdulás éppen a soknyelvű-sokasikú, sokszínű Temesvárt kavarta föl. Amiként vegyes lakosságú az a Zsilvölgye is, amely tizenkét évvel ezelőtt adott magáról tragikus történelmi hírt. És november 15-e Brassója sem egyszínű város. A tényeknek ez az összeillő sora azonban nem föltétlenül azt sugalmazza, hogy az egyféleség mindig beletörődőbb, mozdíthatatlanabb; a sokféle hatás, vérmérséklet, gondolat találkozásától viszont, ki tudja, talán valóban gyorsabb a fölismerés, tagadhatatlanabb lesz az igazság és bátrabb a tett. Politikai felületességre vallana látatlanban föltételezni, hogy a forrpontok kialakulásában mindenütt cselekvő, kezdeményező szerepe volt a nemzeti kisebbségeknek. Brassóban például semmi sem mutatott erre. Ami azonban egy pillanatig sem kétséges: Temesváron megbukott a gyűlölet taktikája. A többséget a kisebbség ellen összefogó mozgósító gyanakvás már nem fungál olajozottan. Az olaj inkább a tüzet táplálja. A bukaresti rádió hiába intette fenyegetően — külföldi beavatkozás veszélyét huhogva! — „törvénytiszteletre” a népet; a temesvári tömegek, zömmel románok, csak belföldi beavatkozókat láttak. Elcsukló hangon ismételte most egy román szemtanú a zendülők jelszavát: „Itt mi vagyunk a nép — a hadsereg kit véd?” Meg ezt: „Temesvár kezdi el — s az egész ország felel!" A cseppnyi temesvári református gyülekezet állította ki az önvédelem első sorfalát: az élőláncot ott a Mária-szobor közelében álló református templom elé. Gyerekkoromból emlékszem ma is az utca nevére, ahová a kapu nyílik. Timotei Cipariu az utca neve, tavaszszal, vasárnap reggel, amikor istentiszteletre mentünk, hóvirág- és ibolyaárusok álltak a sarkon. Ez a templom jelenik meg Fél élet című hajdani, s most újra kiadott regényemben, erről írtam le, hogy az egyetlen hely volt akkoriban, ahol magyarul szólalhattunk meg, miértis azt hittem egykoron, hogy az orgona is magyarul búg. Ami lélegzetállító, az számomra leginkább az, hogy ez az orgona most románul is, németül is, szerbül is megszólalt. Tőkés László szombaton, a tömeg kérésére, románul is szólt az egybegyűltekhez. Az őt védő, őt hallgató, őt követő tömeghez is nem lázító beszéddel szólott, hanem evangéliumi eszmékkel. A temesvári zendülést nem TőkésLászló robbantotta ki, és nem a maroknyi temesvári magyar református gyülekezet , hanem az ellenük könyörtelenül föllépő terror. És az elemi szolidaritás, amely végre erősebbnek bizonyult minden megosztásnál. Nemcsak azért szólok most, a temesvári szörnyű és gyönyörű események sodrában a nemzetgyűlöletről, mert a sokszínű város egyeségesen lépett fel a fegyverek ellenében is. Hartem azért, mert Románia látszólagos politikai mozdulatlansága, a diktatúra erőszakos folytonossága, az a tény, hogy a Közép- és Kelet-Európán végigzúgott-végigzengett megújulás mintha megkerülte volna az országot — voltaképpen mindenekelőtt éppen a megosztásnak, a gyűlölet ideológiájának volt köszönhető. Közép- és Kelet-Európában a reformmozgalmak, az ellenzéki mozgalmak attól is voltak ellenállhatatlanok, hogy nemzeti töltésük volt. A romániai diktatúra a nacionalizmushoz folyamodott, hogy lehetetlenné tegye átütő erejű ellenzék szerveződését. Kialakította a többségi nemzetben a veszélyeztetettség pszichózisát, és a veszély fő hordozójának a kisebbséget jelölte meg. Az ellenségkép Romániában : a hazai kisebbség és a szomszédok arca volt. Temesvár fölborította a diktatúra politikai számításait. Temesváron kiderült , amit már érezhettünk korábban is, nemcsak a Zsilvölgyében, 1977-ben, és egyebütt és sokszor: akkor, amikor Király Károly és Szőcs Géza mellett Dorin Tudorán is aláírta a kisebbségi kérdésről fogalmazott levelet az ENSZ-hez, amikor Mircea Dinescu, Bukarestből, a nemzetközi sajtóban állást foglalt a romániai nemzetiségek üldözése ellen is , de korábban, jóval korábban, hoszszú évszázadok során is éreztük, hogy lehet, hogy van, hogy élhet az összefogás. Beszéltem ma vasárnapi és hétfői szántanával is. Aki látta, amint a tömeg trolikkal torlaszolja el a tankok útját a gyiroki úton, és öt tankot elfoglal. Szemtanúval, aki hétfőn délben járt a megyei kórházban, ahol akkor már százhatvan sebesült és ötven halott feküdt. És ez csak egy kórház a sok közül. Vér, vér és iszonyat. Vér, vér — és reménység .Az emberek összefogtak, az embereknek volt bátorságuk szembeszállni a fegyverekkel. Lehet, hogy a diktatúrának egy ideig még sikerül úrrá lennie, tűzzel és vassal, a háborgó, egyesülő tömegen. Lehet, hogy a hatalomnak: helikopterek, tankok, páncélosok, kétéltűek, gépfegyverek és más érvek segítségével sikerül önmagát meggyőznie arról, hogy szilárd még. Ma már azonban mindenki mindent tud Romániában és a nagyvilágban. Ezt az országot sem lehet sokáig egy más században, más időszámításban, vizen és kenyéren, ólmon és ódúkon tartani. A temesvári református templom, amelyet előbb csak a magyar és református hívők élőlánca, majd az egész város vett körül, eleven, vérző testével-lelkével, a Mária-szobor mellett áll. A Mária-szobrot Dózsa megégetésének az emlékére emelték a temesváriak. Ugye emlékszünk, mikor állott a székely, magyar, román és annyi "más lázadó jobbágy élére Dózsa? 1514-ben. Temesváron most megülték viszonyún, gyönyörűen, véresen és reménytkeltőn a kereken 475. évfordulót. A halottakat éppúgy nem felejthetjük, ahogy a temesváriak nem feledhették Dózsa György tüzes trónját. A zsarnokság a halottak birodalma. A szabadság az élők országa lesz. Bodor Pál A lakáskoncepcióról szóló döntést mára halasztották A kormány és a Valutaalap érdekei egybeesnek Az infláció ne legyen több 20 százaléknál Ellenvéleményen az MSZP-frakció PARLAMENTI ÖSSZEFOGLALÓ BIZONYÁRA meglepődtek a honatyák a soros elnök azon bejelentésén, mely szerint a kupolában elhelyezett számítógép segíti a képviselőket abban, hogy választ kapjanak a költségvetéssel kapcsolatos kérdéseikre. Alighanem ez a meglepetés okozta, hogy a szünetekben alig-alig akadt képviselő, aki igényt tartott volna az okos masina szolgáltatásaira. Persze, megeshet az is, hogy a következő év gazdaságpolitikai programjának megtárgyalása kötötte le a honatyák figyelmét. Hiszen mind a beszámoló, mind pedig a felszólalók gyakran a valós vita helyett megrekedtek a jelszavaknál. Igaz, hovatovább minden, gazdaságunk átépítésével kapcsolatos kijelentést jelszóként értékel már a közvélemény, hisz évek óta jószerivel ugyanazokat a fogalmakat vagyunk kénytelenek megemészteni. Ahogy a honatyák régóta megszokhatták már azt is, hogy a soros törvénytervezet, beszámoló elutasítása esetén a „farkassal” riogatják őket. Így volt ez az adótörvény vitája során, amikor azt az ígéretet kapták: a törvényjavaslat elfogadása esetén az évtized fordulójára már egyszámjegyűre apasztható az infláció. Aztán... Aztán most újfent azt hallhatták az előterjesztésben, hogy a bizottsági viták során a szakemberek — immáron sokadszor — áttekinthették az inflációs folyamat külső és belső tényezőit. A tapasztalatokkal tehát gazdagabbak lettünk. De, hogy a téma kapcsán rendezett eszmecsere előrevitte-e az ország ügyeit, afelől már nem lehetünk biztosak. Ahogy a tervhivatali válaszból is csak arról bizonyosodhattunk meg, hogy ütött az igazság órája, és a kormányzat helyzetértékelése már valóban a valós viszonyaink objektív értékelése. Persze, mindezek még a kormányzati szándékok ellenére sem jelentenek garanciát az infláció megfékezésére. TARTHATATLANNÁ válhat tehát a helyzet, ezért is tartotta múlhatatlanul szükségesnek a kormányzat a lakáskoncepció beterjesztését. Tudvalévő, hogy az elképzelést már a parlamenti vitát megelőzően nagy társadalmi érdeklődés, számos támadás és aláírásgyűjtési hullám előzött meg. Mindezek ellenére azonban a kormányzat az évi 80 milliárdos támogatás és saját kiadásainak csökkentése érdekében igazságosabb teherviselést ígért. A vita meglehetősen lagymatag volt, s olykor bizony egyikmásik érv hallatán némelyik miniszternek szája elé kellett tartania a kezét, nehogy láthatóvá váljék, hogy a nagy nyilvánosság előtt megmosolyogja a képtelennek tetsző javaslatot. Már az első gondosan megírt beszédek nyomán kiderült, hogy vidékről a honatyák a kamatemelést, a városiak pedig a lakbéremelést sérelmezik, s ez ellen hoznak fel hol indulatos, hol kevésbé indulatos érveket. Voltak, akik a lakosság teherviselő-képességének végösségére, voltak, akik saját lelkiismeretükre hivatkoztak, így legfeljebb csak azon tűnődhetünk, hogy az elmúlt évek során (némelyek immár a második vagy a harmadik ciklusban) lelkiismeretfurdalás — és ellenvetés — nélkül sorra szavazták meg azokat a gazdaságpolitikai programokat és hiteleket, amelyek ilyen helyzetbe juttatták az országot. TŰNŐDHETÜNK azonban azon is, hogy a lakáskérdés eldöntése a nálunk fejlettebb országokban nem kerül a parlament napirendjére. Egész egyszerűen azért, mert a bérleti jog szabályozása a bérbeadó és a bérlő, míg a hitelügyletek a pénzintézet a hitelező jogviszonyaként jelennek meg a társadalom életében. A hitelszerződés egyoldalú módosítása nyomán keletkező jogviták eldöntését pedig nem a honatyákra, hanem a bíróságra bízzák. Nálunk viszont csak a politikai alku marad, ami a tegnapi vita és a bizottsági ülés után sem született meg. A döntés ugyanis mára maradt. A második nap Bejelentésekkel kezdődött az Országgyűlés decemberi ülésszakának második munkanapja kedden reggel 9 órakor. Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke arra kérte a parlamenti csoportokat, hogy az ülésszak idején tárgyalják meg a politikai pártokkal és az érdekképviseleti szervekkel folytatott konzultációk tapasztalatai alapján a parlamenti választások előrehozataláról, az Országgyűlés megbízatásának lerövidítéséről szóló javaslatot. Tájékoztatást adott arról: az MSZP parlamenti csoportjafelhívással fordult az Országgyűléshez, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 21—22-i megalakulásának évfordulóján emlékezzenek meg e történelmi eseményről. Kérte, hogy a parlamenti csoportok tárgyalásaikon e kérdésben is alakítsák ki álláspontjukat. Az Országgyűlés ezután a tárgysorozatnak megfelelően tájékoztatót hallgatott meg a kormány 1990. évi gazdaságpolitikai programjáról, amelynek előterjesztője Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke volt. KEMENES ERNŐ: Nem kerülhetők meg a népszerűtlen intézkedések Kemenes Ernő elöljáróban elmondta: az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán — a képviselőcsoport, a bizottsági üléseken és a plenáris ülésen — kemény bírálatokkal illették a kormányzat első olvasásra benyújtott gazdaságpolitikai elgondolásait, a gazdasági feltételek várható alakulását, a követendő gazdaságpolitikai magatartást, a javasolt prioritásokat. A most beterjesztett kormányzati javaslat e parlamenti kezdeményezések és javaslatok alapján készült. A parlamenti vita alapján a kormányzat ismét áttekintette az inflációs folyamat külső és belső tényezőit, kézbentartásának lehetőségeit, és a mostani előterjesztés tartalmaz az elvégzendő kormányzati feladatokat a Minisztertanács mandátumának hátralevő időszakára is. Ezzel egyidejűleg folytatódtak a tárgyalások a KGST partnerországokkal az 1990. évi kereskedelmi, együttműködési megállapodá sokról. E tárgyalások alapján ma megalapozottabban ítélhetjük I meg gazdasági mozgásterünket — s mondotta a tervhivatal elnöke, s majd így folytatta: — Előbbre jutottunk az Európai Közösség vezetőivel és egyes, a magyar gazdaság számára különösen fontos nyugati országok vezetőivel folytatott tárgyalásokban is. A kormányzat tovább folytatta konzultációit a Nemzetközi Valutaalappal, és ennek alapján kirajzolódtak egy lehetséges megállapodás körvonalai. A nehéz, helyenkéntkritikus helyzet problémáival szembenézve — különösen rövid távon — nem látszanak a jó megoldások lehetőségei, vagy sokszor riasztók a válságkezelés feladatai. A kormány jól tudja, hogy gazdasági bajainkat vizsgálva jobb lenne a strukturális válságnál és a fizetési válságnál könnyebb problémákkal megküzdeni, ám gazdaságunk betegségei súlyosak, gyógyítások hosszú folyamat, és a kormány nem ajánlhat könnyű megoldásokat. Az előterjesztett program a korábban jelzettnél is nehezebb külgazdasági és belső feltételek közepette küzd a gazdaság működőképességének fenntartásáért, és kíván feltételeket teremteni aki,lábaláshoz, a gazdaság egészséges részeinek fejlődéséhez. A gazdaság működtetése, az átalakulás feltételeinek megteremtése az ország alppvető érdeke, és ezért nem kerülhetők meg az ezzel kapcsolatos népszerűtlen intézkedések sem. A kormány — mint azt a beterjesztett program mutatja — felelősséget kíván vállalni az átmenet biztosítására. A fizetésképtelenség miatti közvetlen veszély elhárítható, ám, ahhoz fontos gazdaságracionalizálási feladatokat kell elvégezni. Szociális oldalon nagy erőfeszítések szükségesek egyes rétegek leszakadásának, további pozícióromlásának megakadályozására, és az infláció hatásainak legalább részleges kivédésére. E nehézfeladatok felvállalását az igazolja, hogy mai ismereteink szerint nem látszik más, könnyebb, reálisan bejárható út. E feszültségekkel terhes program nem vállalása súlyos helyzetet eredményez. Gazdaságunk néhány hónap alatt finanszírozhatatlanná válik, működése ellehetetlenül, ebben az esetben súlyos termelés- és fogyasztáscsökkenéssel kellene szembenéznünk, és ami még tragikusabb, gazdaságunk mély válságba sülylyedve hosszú időre elvesztené esélyét a kibontakozásra — mondotta. Ezután Kemenes Ernő adóssághelyzetünkről és a gazdaság külső finanszírozásának kérdéseiről szólt. Mint mondotta: gazdasági életünknek 1990-ben is egyik fontos jellemzője lesz adósságterhünk, és adósságszolgálati kötelezettségeink finanszírozhatóságának éleződő problémája. 1990-ben kamatfizetési kötelezettségünk közelíti a 1,5 milliárd dollárt, aktuális törlesztési kötelezettségünk további,körülbelül 1,9 milliárd dollárt jelent. Összesen tehát körülbelül 3,4 milliárd dollárt kell fizetnünk, ez forintra átszámolva durván 200 milliárdot jelent, ami nemzeti termelésünk mintegy 10 százaléka. Ha ezt az összeget kihasítjuk a termelés visszaesésével küzdő gazdaságunkból, nem maradnak forrásaink az egészséges gazdasági területek fejlesztésére, a szükséges strukturális változások finanszírozására, és szembe kell néznünk az életszínvonal csökkenésével is. Mindennek elkerülésére továbbra is nélkülözhetetlenek a külső erőforrások és a refinanszírozási hitelek. A szükséges külső erőforrások, a külső finanszírozás kérdéseiben meghatározó a Nemzetközi Valutaalap segítsége a gazdaságpolitikai program finanszírozásában, részben közvetlen hitelfolyósításai révén, részben garanciaértékű részvétele miatt. E problémakörhöz kapcsolódva a Tervhivatal elnöke kiemelte: ezt a gazdaságpolitikát nem a Valutaalap, hanem az elmúlt évek során felhalmozódott problémák kényszerítik ránk. A kormányzat őszinte meggyőződéssel javasolja ezt a programot elfogadásra, mert óriási veszélyt jelentene tovább halogatni gazdaságunk rendbetételét, új utakon való elindítását. Az ország alapvető érdeke a Valutaalap konstruktív együttműködésének megnyerése, enélkül nem biztosítható az ország külső finanszírozása, és közvetlen veszéllyé válik a fizetésképtelenség, a gazdaság összeomlása. A Valutaalappal folytatott tárgyalásokról szólva Kemenes Ernő elmondta: további külgazdasági pozícióinkat tekintve egyetértésre jutottunk a Valutaalappal a megvalósított árfolyam-leértékelésben, és a rubelaktívum leépítésében. Egyetértés van belső pénzügyi egyensúlyunk további javításában, ennek megfelelően javasoljuk az állami költségvetés körülbelül 10 milliárd forint deficittel való jóváhagyását, és az Állami Fejlesztési Intézet által finanszírozott állami feladatok ellátására az írásos előterjesztésben jelzett 29 milliárd forintos előirányzat helyett 24 milliárd forintra csökkentését. Ezután az inflációról és az annak visszaszorítására tett erőfeszítésről szólt. Mint mondotta: az inflációs ráta tartós csökkenése csak a reálfolyamatokban végbemenő érdemi változások esetén valósulhat meg, az infláció nem egyszerűen árkérdés, hanem a gazdaságpolitika egészének kell antiinflációs jellegűnek lennie. Gazdaságunk sok külső bizonytalanság és kockázat mellett működik — állapította meg a Tervhivatal elnöke, majd hozzátette: — Belső kockázataink egyik legveszélyesebbje az infláció elszabadulása, s az adott bizonytalanság mellett könnyen meghiúsulhat a most önöknek átadott árprognózisunk. Ezért a kormányzat alaptörekvése, hogy a gazdaság folyamatos irányításában minden területen biztosítékokat építsen ki az árak elszabadulásával szemben. Szeretném bejelenteni: kemény árellenőrzést kívánunk érvényesíteni, s ehhez kérjük a társadalmi érdekképviseleti szervezetek és a társadalmi nyilvánosság támogatását is. A kormány javasolt életszínvonal- és szociálpolitikai törekvéseiről Kemenes Ernő elmondta: meg kell szoknunk: a keresetek, sőt a vállalkozói jövedelmek is csökkenhetnek — a piaci eredményesség függvényében — jelentette ki. A kormányzat nem vállalkozhat a bérek növekedésének és arányosításának garantálására, bármennyire intenzívek is az erre vonatkozó igények a különböző dolgozói rétegekben. Törvényileg a keresetek minimális szintjét garantáljuk, a bérek és keresetek alakulásának minden más kérdése a munkáltatók és a munkavállalók együttes gazdasági eredményességének függvénye, illetve egyezkedésük következménye. A kormányzat külön figyelmet fordít Budapest és a nagy ipari városok alacsony jövedelmű és hátrányos helyzetű családjainak támogatására. Úgy véli, hogy aktív foglalkoztatáspolitikával, a vállalatok és a szakszervezetek felelős bérezési magatartásával és a jelzett szociálpolitikaikezdeményezésekkel; a legkritikusabb szociális problémák kezelhetők. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindennek ellenére a családok széles körében nehezednek az életfeltételek, nőnek a terhek. Ennek elkerülésére 1990-ben azonban nincsenek reális esélyeink és lehetőségeink — mondotta végezetül a napirend előadója, majd kérte a képviselőket, támogassák a programjavaslatot, éshatalmazzák fel a kormányt a program megvalósítására.