Magyar Nemzet, 1990. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

12 | Törvénysértő volt (MTI) Az igazságügy-miniszter és a kereskedelmi miniszter­ le­vélben kérték a legfőbb ügyészt, hogy a Hungária Szálloda és Ét­terem Vállalat részvénytársaság­gá alakulásával kapcsolatos cég­bírósági bejegyzés törvényessé­gét, valamint az esetleges sze­mélyes felelősség kérdését vizs­gálja meg. A Legfőbb Ügyész­ség, a cégbírósági iratok felül­vizsgálata alapján — amint arról az MTI-t tájékoztatták —, meg­állapította: a részvénytársaság cégbírósági bejegyzése mind ala­ki, mind tartalmi okokból tör­vénysértő volt. Ezért a legfőbb ügyész a cégbírósági bejegyzés ellen a Legfelsőbb Bíróságnál tör­vényességi óvást emelt. Indítvá­nyozta a bejegyzést elrendelő végzés hatályon­­kívül helyezését. A személyes felelősség tisztázásá­ra a Legfőbb Ügyészség további vizsgálatot folytat. Az ünnepekhez kapcsolódó munkarend (MTI) Az Országos Érdekegyez­tető Tanács legutóbbi ülésén el­fogadta az ünnepekhez kapcsoló­dó munkarend szabályozását. Ezek szerint az idén március 11-e, vasárnap munkanap, március 16-a, péntek szabadnap, április 28-a, szombat munkanap, április 30-a, hétfő szabadnap, december 22-e, szombat munkanap, decem­ber 24-e, hétfő szabadnap, decem­ber 29-e, szombat munkanap, de­cember 31-e, hétfő szabadnap. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hiva­tal elnöke hamarosan részletes rendelkezést ad ki a munkarend­re vonatkozóan. — Gách Marianne, a 73 éves korában elhunyt Rózsa Ferenc­­díjas újságírótól, a Film Szín­ház Muzsika főmunkatársától január 29-én fél 11-kor vesznek végső búcsút a Farkasréti Teme­tő Hóvirág utcai ravatalozójá­ban. — Madách Imrére emlékeztek pénteken Balassagyarmaton, szü­letésének 187. évfordulója al­kalmából. Az éventé­ ismétsidó emléknapnak az idén kiemelke­dő eseménye volt: a Madách Im­re Kollégiumban felavatták Az ember tragédiája alkotójának mellszobrát, Szederkényi Attila szobrászművész alkotását, majd a költő Köztársaság téri szobrá­nál helyezték el az emlékezés vi­rágait . A Nemzeti Színház Igazgatósága közti, hogy január 29-én és 30-án este a Megmaradni előadásokat műsoráról leveszi. E döntésre a közelmúlt külpo­litikai eseményei szolgáltak alapul. A megváltott jegyek a váltás helyén visz­­szaválthatók. A színházak hét végi műsora Operaház: Szó: Bohémélet (írj. béri. (B. sor. 3. ti., de. 11). A köpeny — Glanni Schlecht (E. béri. 3. ca. 7) — V: A nürnbergi mesterdalnokok (U. béri. 1. •­., du. 5) — Erkel Színház: Szó: Márta (KJ. béri. VII. sor. 2. ca. de. M) — Szó: V: A próba (U. béri. 9. ea., V: Főiok. béri. X. sor. 3. co., 7) — Nemzet Színház: Szó. V: Erdő (7, V: de. 17) — Várszínház: Szó. V: Tor­­tüffe (7, V: de. 11) — V: Csiksomlyói passió (7) — Katona József Színház: Szó. V: Vízkereszt (7) — Madách Színház: szó: Malom a pokolban (7) — V: Macskák (de. fél 11). Nyitott házasság (7) — Madách Kamara: Szó: Páratlan páros (7), Életem bére (éj­jel fél II) — V: Szemenszedet igaz­ság (du. fél 3 és 7) — Vígszínház: Szó: Az ügynök halála (7) — V: Halász Judit és a Bojtorján együttes műsora (de. 11, 1 és du. 1). Körmagyar (7) — Pesti Színház: Szó: A földigilisz­ták ... (7) — V: Arzén és levendula (du. fél 3), Caligula helytartója (fél 1) — Fővárosi Operettsz­inház: Szó: A cirkuszhercegnő (du. fél 3 és 7) — V: Ének az esőben (du. fél 3 és 7) — a Zsebszínházban: Szó: Love Story (fél 8) — Thalia Színház: Szó: Egy komisz kölyök naplója (de. fél 11), MIkor lesz a fantom? ! (7) — V: Evi­ta (du. 3 és 7) — Thália Stúdió: szó: Túl tisztességes hölgy (fél 1) — Játék­szín: Szó: Teljes napfogyatkozás (du. tél 3), Hyppolit­­o lakáj (8) — V: A néma levente (du. fél 3), Janika (8) — József Attila Színház: szó: Me and my girl (7) — v: A kőszívű em­ber fiai (de. fél 2 és du. 3) — Rad­nóti Miklós Színháza szó: Nóra (du. fél 3). A hetvenkedő katona (8). — V: Hotel Imperial (7) — vidám Szín­pad: Szó: Justitia kombinéban (7) — V: Volt egyszer egy Vadkelet (du. fél 3 és 7) — a Kisszínházban: Szó: Ön is lehet gyilkos ! (fél B) — V: Goodbye, Charlie I (fél 8) — Mikrosz­kóp Színpad: Szó: Lépj be a S­A­­S - ba! (fél 8) — V: Előttünk a vízözön (fél 8) — Józsefvárosi Színház: Szó: Irma, te édes (7) — V: Sziporka és a sárkány (de. fél 11 és du. fél 3) — Karinthy Színház: Szó: Miből élnek Itt az emberek? (7) — Reflektor Szín­pad: Szó: Lady Strass (du. 4) — Ódry Színpad. V: Tisztújítás (de. t) — a Hevesi S—teremben: Szó: Julie kisasszony (7) — Gutenberg Műv. ott­hon: Szó: Vuk (de. ti) — Állami Báb­színház — a Jókai téren: Szó. V: A három kismalac (du. fél 3 és fél s. V. de. fél 10 és fél 12) — a Népköz­­társaság útján: Szó. V: Piroska és a három kismalac (de. 11 és du. 4) — Vendégjáték a Pestimről Mór. Ház­ban: V: A csizmás kandúr (de. 10) — Budapest Kongresszusi Központ: Szó: .Bohém világ a M­on­tmart­e-on" — pá­rizsi kabaré, két részben (I) — Pesti Vigadó kamaraterem: Szó: Szere­lem, ó! (7) — Zeneakadémia: Szó: Ifj. hangverseny: Mesélő muzsika (IX. sor. 1. de. fél­é) — Fővárosi Nagycir­kusz: Szó. V: Cír­utz ABC (de. lé és du. 3. Szó: este 1­­: 5 — A magyar—japán külkeres­kedelmi forgalom néhány éven belül megkétszereződhet és elér­heti­­az 500 millió dollárt — kö­zölte Forgács András, hazánk tokiói nagykövete pénteken azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet Kaifu Tosiki japán mi­niszterelnök magyarországi láto­gatása kapcsán, a tokiói külföldi újságírók klubja kezdeményezé­sére tartottak meg. — Helyreigazítás. A Fővárosi Tanács szolgáltatási utalványak­cióját­ ismertető január 6-i MTI- hír utal arra, hogy­ több kerület­nél nagyobb összegű felhasznál 1­­ * * * * * * * X lattan utalvány maradt. A fel­sorolásban tévesen szerepel a XVII. kerület megjelölése, mivel nem ott, hanem a XVIII. kerület­ben maradt mintegy 23 ezer fo­rint értékű utalvány.­­ A Szent Korona, mint szim­bólum és tárgy címmel tart elő­adást dr. Kállay István tanszék­vezető egyetemi tanár január 29-én este 18 órakor a Lánchíd Kör és az I. kerületi Művelődési Dtjár.­ „Pillantások térben és idő­ben" előadássorozata • keretében lez’ul., Bem rakpart 6. szám alatt. — Elkészült a Vám- és Pénz­ügyőrségnél az elmúlt évben ma­gánforgalomban behozott sze­mélygépkocsik statisztikája. Esze­rint 1989-ben 68 ezer autót hoz­tak be külföldről, értük a Vám- és Pénzügyőrség összesen 3,4 milliárd forint vámot szabott ki. — Magyar—osztrák tárgyalá­sok voltak Budapesten január 24—26. között a katasztrófák vagy súlyos szerencsétlenségek esetén nyújtandó kölcsönös se­gítségre vonatkozó egyezmény előkészítéséről. A magyar küld­ö­döttséget Héra Attila vezérőr­nagy, a BM Tűzoltóság országos parancsnoka, az osztrák küdött­­séget Erich Kussbach követ, az osztrák külügyminisztérium osz­tályvezetője vezette. A tárgyalá­sok folytatására Bécsben kerül sor.­­ A világ második legnagyobb darugyártó cége, a finn KONE Rt. és a magyar Intraszmas vál­lalat képviselői pénteken Hel­sinkiben vegyes vállalat létreho­zásáról szóló megállapodást írtak alá. — Magyar—amerikai társaság alakult pénteken Sopronban. A társaság elő kívánja segíteni a város­ és a térség gazdasági, kul­turális, idegenforgalmi kapcsola­tait Amerikával, elsősorban az USÁ-val. — Megalakult a Budapesti Re­formátus öregdiákok Török Pál Egyesülete a volt Baár—Madas Református Leánygimnázium­ és a volt Lónyay utcai Fiúgimná­zium diákjai és tanárai köréből. A csatlakozni kívánók Szöllősy Lajosné Filep Juditnál (1024 Bp., Szilágyi Erzsébet fasor 1. sz., tele­fon: 135-6695), vagy Balázsy Gyu­lánál (1089 Bp., Kullich Gy. tér 16., telefon 134-0067) jelentkez­hetnek.­­ A BRFK közlekedés­rendészete és Budapest Főváros Tanácsa V. B. köz­lekedési és főmű osztálya közlemény­ben tájékoztatott arról, hogy a január 29-én megrendezésre kerülő szakszer­vezeti tömegdemonstráció miatt a fő­városban forgalomkorlátozások lesz­nek. 1990. január 29-én, 1 órától 20 óráig tilos megállni az V. kerület, Széche­nyi rakparton (a Lánchídtól a Margit hídig), a XIII. kerület Kun Béla rak­parton (a Margit hídtól a Dráva ut­cáig) , az I. kerület, Bem rakparttól (a Lánchídtól a Margit Zlidig), a II. kerület. Újlaki rakparton (a Margit hídtól az Újlaki utcáig), az V. kerü­let. Alkotmány utcában (a Bajcsy- Zsilinszky úttól a Kossuth Lajos térig), valamint az V. kerület, Kossuth Lajos tér körül. Lezárják a forgalom elől január 29-én. 15 én óráig: az V. ke­rület. Alkotmány utcát (a Honvéd ut­cától a Kossuth Lajos térig), az V. ke­rület. Balassi Bálint utcát (a Markó utcától a Kossuth Lajos térig), az Akadémia utcát (a Garibaldi utcától a Kossuth Lajos térig), valamint az V. kerület. Kossuth Lajos teret, kör­ben. A lezárás ideje alatt, a 70-es és 78-as jelzésű trolibuszok­, valamint a 2-es, 2a jelzésű villamosok nem köz­lekednek.­­ Csatlakoznak a szlovákiai Ipolyság (Sahy) környezetvédői­nek eddig már 2700 aláírással ellátott felhívásához Berneceba­­rátiban az Ipolyvölgye Környe­zetvédő Egyesület tagjai, s együtt követelik a mohi atomerőmű és az atomerőmű építésének leállí­tását. Az aláírásokat is együtt küldik el Pozsonyba, a beruhá­zás ügyében illetékes miniszté­riumba.­­ A Sportfogadási és Lottó­­igazgatóság közlése szerint a 4 játékheti lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: Az egy darab öttalálatos szelvényre 7 801 887 forintot, a négy­talál­atosokra egyenként 61 920 forintot, a há­­romtalálatosokra 726 forintot, a kéttalálatosokra 31 forintot fi­zetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények el­lenőrzése még tart. — Feltámadás címmel magyar—ro­mán gálaestet rendeznek február 3-án, — szombaton — a Budapest Sport­csarnokban. A gálaesten magyar és román művészek lépnek fel. Hálaadó megemlékezést tart Tőkés László, va­lamint Constantin Galeriu, bukaresti vezető ortodox­ személyiség. Az ese­mény teljes bevételét és a támogatá­sokat a Szabad Román Televízió meg­segítésére, valamint a temesvári re­formátus templom felújítására aján­lotta fel­ a rendezőség. Jegyek a Bu­dapest Sportcsarnokban, a szintházak központi jegyirodájában és az ORI pénztárában lehet vásárolni.­­ A Budapesti Közlekedési Vállalat felhívja az utasok figyelmét arra, hogy a fővárosi tömegközlekedés vi­teldíjai a korábbi bejelentésnek meg­felelően, február 1-jétől megváltoznak. A villamosvonal jegy ára 8, az autó­busz-vonal jegye 10 forint lesz. A bér­letek ára a kihelyezett hirdetmények­ben foglaltak szerint emelkedik, de a HÉ­V-bér­leteké nem változik. Átme­neti Intézkedés, hogy a februárra ér­vényes bérleteket a rajtuk feltüntetett régi ár ellenére már az új áron ér­tékesítik.­­ Kínai hajókkal bővül a ma­gyar tengeri flotta. A fejlesztés keretében a cég hamarosan há­rom, egyenként 3600 tonna hord­­képességű, konténerszállításra alkalmas hajót vásárol Kínából.­­ Bélyeg nagyságú kazettával működő magnót dob piacra egy éven belül a japán Sony. Első­sorban a diákokra és a sajtó em­bereire gondoltak, amikor hozzá­fogtak a parányi, 21,5X30 milli­méter nagyságú­­kazetta és a hoz­zá való készülék­­kifejlesztéséhez.­­ Vajda Mihály Az orosz szocializ­mus Közép-Európában című könyvét mutatja be a Századvég Kiadó január 29-én, a Bibó István Szakkollégium­ban (Bp., XI., Ménesi u. 12.). Bevezető előadást tart a szerző. — Laky Mihály gazdaságpolitikus ’ „Szabad demokraták — szabad vál­lalkozás" címmel tart előadást január 31-én, szerdán 17 órakor, a VIII. Ker. Tanács nagytermében (Baross u. 63— 65.). A kerületi SZDSZ képviselőjelölt­jei (Haraszti Miklós és Raj Tamás) is közreműködnek a rendezvényen.­­ RABLÓKAT fogott el a szegedi rendőrség. Január 24-én, este követték el a rablást, másnap már rendőrkézen voltak a tettesek: a 19 éves büntetlen előéletű Jakucska Tibor­t is takar­od­i, valamint két büntetett előéletű tár­sa, a 22 éves Horváth Imre tiszakará­­di és a 17 éves M. Sándor szegedi lakos. A szegedi Marx téren három személyt bántalmaztak, majd elvették a náluk lévő 570 forintot és egyikőjük pólóját. Később behatoltak egy leány­nevelő otthonba, ahol garázdálkodtak. — ISMERETLEN TETTESEK falbon­tással — a pincefödémen át — betör­tek egy trafikba péntekre virradó éj­szaka, a Budapest, XIII. kerület, Le­hel út 36. számú épületben, s több százezer forint értékű zsákmánnyal tá­voztak. A rendőrség azonnal megkezd­te az eset körülményeinek részletes tisztázását.­­ Glatz Ferenc művelődési mi­niszter pénteken fogadta a Ma­gyar Külügyi Intézet meghívá­sára hazánkban tartózkodó ro­mán küldöttséget, amely a kö­zép-ke­let-európai térség jövőjé­ről és az együttműködés lehető­ségeiről folytatott szakértői kon­zultáción vesz részt. — A Zsidó—Keresztény Pár­beszéd Kör premier előtt bemu­tatja Elek Judit: Tutajosok című filmjét január 29-én, hétfőn este 18 órai kezdettel a budapesti Vörösmarty filmszínházban. A vetítés után nyilvános vita lesz a rendező, lelkészek és más szak­emberek részvételével. A­ teljes bevételt az erdélyi magyarság megsegítésére fordítják. Minden érdeklődőt szívesen várnak.­­ A MÉRTÉK Kulturális Értékvédő Egyesület rendezésében, január 30-án, kedden este 7 órakor. Bartók 44 hege­­dűduója hallható Line Ildikó és Kádár István előadásában. A műsor a budai Vár Királypincéjében kerül sorra. — HALÁLOZÁS: A Környezetvédel­mi és Vízgazdálkodási Minisztérium valamint a Vízgazdálkodási Társulat Országos Választmánya fájdalommal tudatja, hogy Benesóczky József, a minisztérium nyugalmazott osztályve­zetője elhunyt. Családja, munkatár­sai, barátai és tisztelői 1990. február 1-jén, 1­1.30 órakor búcsúznak tőle a Rákospalotai temetőben. Emlékét ke­gyelettel megőrizzük. Az elhunytat a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és a Vízgazdálkodási Társulatok országos választmánya sa­ját halottjának tekinti.­­ — Alsócsernátoni dr. Csernátony Árpád, nyugalmazott ügyvéd, 1090. január 9-én, életének 70. évében el­hunyt. Temetése 1990. január 30-án, 11 órakor, a Rákoskeresztúri közte­metőben. Dr. Csernátony Árpádné, 1093 Bp., Szamuely u. 23. Minden kü­lön értesítés helyett! X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Török Jenő nyugalmazott MÁV-főfel­ügyelő, hosszú szenvedés után, 1990. január 21-én, elhunyt. Temetése a Far­kasréti temetőben. (Hóvirág utca). 1900. február 2-án, 14 órakor lesz. A gyá­szoló család. . X — Rhémann Vilma, a Fővárosi Zir­zen Janka nevelőotthon ny. igazgató­ja, január 16-án, elhunyt. Temetése február 14-én, 11 órakor lesz a Far­kasréti temető alsó ravatalozójából. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Gobbi Lászlóné sz. Makarewicz Gizella győri lakos 1989. novemberé­ben elhunyt. Kívánságára szülei sírjá­ba, a Farkasréti temetőbe helyeztük örök nyugalomra. Minden külön érte­sítés helyett a család. — Fájdalommal tudatjuk, hogy Raf­­fai Endréné elhunyt. Temetése I. 28-án, vasárnap 12 órakor lesz a Kozma ut­cai temetőben. Gyászoló család.­­ — Fájdalommal és­ mélységes meg­rendüléssel tudatjuk, hogy Szász Béla ,nyugalmazott karcagi gimnáziumi­­ ta­nár, aki oly sok éven át példás ok­tatói és nevelői munkával készítette fel generációk sorát a küzdelmes élet­re, 90. évében elhunyt. 1990. január 17-én, a szegedi belvárosi temetőben helyeztük örök nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban együttérzésükkel osztoztak.­­ — Szomorúan tudatom, hogy szere­tett feleségem, prof. dr. Babics An­­talné sz. Esterházy Ilona türelemmel viselt hosszas betegség után, 81. éves korában csendesen elhunyt. Temetése 1990. január 30-án, kedden, két órakor lesz a Kerepesi úti temetőben. Prof. dr. Babics Antal orvos, akadémikus. (Minden külön értesítés helyett.)­­ — Az Állami Energetikai és Energia­biztonságtechnikai Felügyelet és a gyá­szoló család, mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. Bátor Béla kandi­dátus, nyugalmazott műszaki igazgató 1990. január 15-én, életének 68. évé­ben elhunyt. A felügyelet saját halott­jaként temeti, 1990. január 31-én, 14 órakor, a Farkasréti temetőben.­­ — Hosszú szenvedés után. dr. Jab­lonszky Györgyné 80. életévében el­hunyt.­­ — Megrendülten értesítjük mindazo­kat, akik szerették, tisztelték és ismer­ték, hogy Barátosi (Weber) József ny. középiskolai tanár 1990. január 15-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása: 1990. február 1-jén, csütörtökön, H.30 órakor, a Farkasréti temető (al­só) ravatalozójában lesz. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Macskásy Előd, a Vancouveri egyetem matematika tanszékének professzora, nemzetközi sakkmester. 70 éves korá­ban, váratlanul elhunyt. A gyászoló család és barátai. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Fáy Károly, a Technoimpex nyugalmazott szabadalmi ügyvivője, a GTE alapító tagja, műszaki szakfordító, aktív dol­gos élete váratlaul, rövid, türelemmel viselt szenvedés után, 85 éves korában véget ért. Hamvasztás utáni búcsúz­tatója. 1990. február 5-én, 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető ravatalozójában. Gyászolják: családja, rokonai, barátai, ismerősei mindany­­nyian, akik szeretetéből, tudásából, emberségéből, önzetlen segítők­észségé­­ből részesülhettek.­­ — Fájdalommal tudatjuk, hogy­ özv. Tóth Sándorné sz. Liszli Ilona XI., Bogyó u. 7., váratlanul elhunyt. Te­metése január 31-én, fél II-kor lesz a Farkasréti temetőben. — Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legjobb édes­anya, nagymama, dédmama, és sze­rető rokon Berecz Sándorné Borsy Erzsébet, Berecz Sándor volt nagy­­ecsedi és nyírbátori lelkész özvegye 1990. január 20-án, életének 92. évé­ben hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1990. január 31-én, szerdán 12 órakor, lesz a debreceni közteme­tő II. számú ravatalozó terméből, a református egyház szertartása szerint. A gyászoló család. Cím: Dr. Berecz László. 1016 Budapest, Naphegy u. 47. L 3. X — A gyászoló család tudatja, hogy Paukó Józsefné sz.: Szebedinszky Jo­lán nyugdíjas óvónő 1990. január 18-án, életének 76. évében meghalt. Temeté­sére 1990. február hó 1. napján, 12 órakor, a Rákospalotai temető halot­tasházából kerül sor. X — TEMETKEZÉSI IRODA. Tel.: 133-2960. X — Az épülő kelenföldi Szem Gellé­rt­plébániatemplom altemplomában 1990. március hó 1-jéig még régi áron, te­hát 60 és 80 ezer Ft-ért. 3 és 4 férőhe­lyes urnafülkék válthatók. Ugyancsak elévülés nélküli urnafülkék foglalha­tók le a templom körül felépülő külső keresztúton, személyenként 10 ezer Ft-ért. Az altemplom megtekinthető: hétfőn, kedden, pénteken és szomba­ton, 15 órától 17.30-ig, a XI. ker., Bar­tók Béla út 149. sz. alatt. Érdeklődni lehet egész nap, a 186-4779-es telefo­non. ,* Magyar Nemzet FELSZAKADOZÓ FELHŐZET Eleinte többnyire borult idő lesz ismétlődő esővel. Szombaton napközben megszűnik az eső, és felszakad a felhő. A délnyugati, majd nyugati, északnyugati szél pénteken még többfelé erős, né­hol időnként viharos lesz, aztán jelentősen gyengül. Marad az enyhe idő. A hőmérséklet éjsza­ka 3—8 fokig csökken, napköz­ben 7—12 fokig emelkedik. I A televízió és a rádió műsora SZOMBAT 8.30: Képújság 8.35: ZOOM 9.10: Maci Laci első karácsonya 9.30: Száz­ötven éves a Nemzeti Zenede 10.30: A klinika 11.15: A pécsi körzeti stú­dió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja 11.45: Képújság 14.30: Kép­újság 14.40: Lesz gyerekszobánk 14.55: Magyarország—Dánia jégkorongmér­kőzés 17.15: A hónap verseiből 17.35: Van benne valami 18.20: Folkzeneka­­rok versenye 18-30: Szomszédok 20.06: Vers, mindenkinek 20.10: Major Ta­más születésének 80. évfordulóján. Csur­ka István: Döglött aknák 22.25: XX. századi portrék 23.20: Híradó 3. 14.00: Képújság 14.15: Tv2 15.00: A sárkány szíve 15.52: TV2 16.00: Kölyök­­idő 17.00: Nyelvlecke 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.41: Tv2 19.00: Linda 20.00: Rockstúdió 20.40: Tv2 21.80: Bongó 22.20: Napzárta 23.05: Istente­len házasság 0.40: Tv2: SZLOVÁK 1. 19.30: Tv-híradó 20.00: Ebben a kas­télyban kísértetek vannak, főnök 21.16: Sporthíradó 21.40: A csehszlovák tele­vízió balettegyüttese 22.05: Bűntett a San­tan­ban 23.25: Tévékomédia. SZLOVÁK 2. 19.30: Híradó 20.00: Szünet 20.55: A híradó szerkesztőségében 21.05: Kali­­magdara édes élete 22.50: Koncert. SZOVJET 19.00: Híradó 19.30: Műsorainkat ajánljuk 19.45: Játssz, harmonika! 21.00: Éjfél előtt és után 22.30: Vissza­üt­és 23.56: Don Juan 1.22: Nosztalgia. OSZTRÁK 1. 19.30: Tv-híradó 20.00: Sporthírek 20.14: Orral előre 22.00: Egy rosszem­ber halála 0.05: Hírek 0.10: A követke­ző számla biztosan megjön 1.40: Hírek 1.45: Ex libris. OSZTRÁK/2. 19.30: Tv-hiradó 21.00: Kulturális hí­rek 20.15: Az utolsó császárnő 21.45: Hírek 21.50: Szivecském 22.15: Bécsi Irodalmi-zenés est 23.15: Sport riport 23.45: Jazz International 0.50: Hírek 0.55: Ex libris. A SKY-EUROSPORT MŰSORA 18.00: A világ sportja 19.00: Sí Világ­kupa és négyszemélyes bob Eb. 20.00: Tenisz-legendák 20.30: Párizs—Dakar rali. 22.00: Ausztrál teniszbajnokság 24.00: Nemzetközösségi játékok 1.03: Műsorzárás. A SUPER CHANNEL MOSÓRA 18.30: Ultra sport 20.30: Biliárd 21.25: Várható időjárás 21.30: Klasszikus film vígjáték­ok 23.45: Legközelebbi ro­kon 0.40—7.00: Egyveleg. A TV5 MOSÓRA 19.30: Hírek, időjárás 19.40: Tortasze­letelés 20.30: Körözés 22.00: Tv-híradó 22.25: Időjárás 22.30: Tv5-klub 22.40: Jackson, avagy A memória gyilkosa 0.10: Éjszakai..­ra­komáriy 1.00: Műsor­zárás. KOSSUTH 4.30: Jó reggelt!­­ 7.30: A meggy­magos 8.10: Hangszemle 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Világkosár 13.00: Klasszikusok délidőben 18.49: Énekeljük együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Az MRT gyermek­­kórusa énekei 15.00: A világ líra gyöngyszemei 15.10: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: Híd 16.15: Hol volt, hol nem volt 18.45: Szemle 19.10: Rólunk van szó! 19.05: 80 éve szüle­tett Major Tamás 21.13: Régi olasz mu­zsika 21.45: Hajszálgyökerek 22.20: Sporthíradó 22.35: Mozart-hangverseny 23.43: Fehér-fekete zsoltár 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Himnusz 0.15—5.50: Éj­fél­ után. PETŐFI 4.30: Dal­lam koktél 6.50: Orvosi taná­csok 7.05: Sportszombat 8.06: Múzeumi híradó 8.08: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók 8.40: öt kontinens, hét napja 9.05: Tövisek és virágok 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.06: Daráló 13.35: Han­gok és visszhangok 13.46: Időjárás­ és v­izá­ll­ás j­elen­t­é­s 14.00: Magunkat ajánljuk 17.06: Tip-top parádé 17.30: 4x4 18.30: Slágerlista 19.05: Cuháré 19.50: Rocklegendák nyomában. 21.05: Glenn Miller nagyzenekara játszik 211.30: Pompadour 23.10: Sporthírek 23.15: Éjszakai klub 0.15—5.50: Éjfél után. BARTÓK 6.00: Hírek, időjárás 6.06: Népszerű muzsika 7.03: Román nyelvű nemze­tiségi műsor Szegedről 7.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről 8.10: Mai programok 8.25: Vidor: V. orgonaszimfónia 9.00: Diszkotéka 10.00: Hangfelvételek felsőfokon 12.05: Raina Kabaivanszka operaáriákat énekel 12.30: Angol társalgás 12.45: Német társalgás alapfokon 13.00: Kívánság­műsor szombaton 14.00: Haydn: Esz­­dúr szimfónia 14.30: Hi-Figyelő 15.05: Lemezbörze helyett 16.05: Aranyalbum 17.10: Prucell: Az indián királynő 16.13: Itzhak Perlman hegedül 18.29: Krisztinavárosi madrigál 19.05: Az MAH zenekar Bartók-hangversenye az Erkel Színházban 20.30: Új lemezeink­ből 21.15: Mindennapi irodalmunk 21.45: Brahms: A-dúr zongoranégyes 22.31: Tonio Kröger 23.19: Zenei pa­noráma 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Szózat. VASÁRNAP SSIL 8.35: Családi torna 8.40: Keményme­sék 9.05: Az elsüllyedt világok 9.35: Játsszunk bábszínházat! 10.05: Ka­landozások Ihajcsuhajdlában 11.10: Hazanéző 12.00: Képújság 14.40: Kép­újság 14.55: Magyarország—Francia­­ország jégkorongmérkőzés 17.15: Folk­­zenekarok versenye 18.15: Del­tar 19.00: A Hét 20.15: Oscar-díjas filmek: Annie Hall 21.50: Gordon Willis 22.15: Tele­sport 22.30: Képújság: M 0-00—12.00: Tévémagiszter 14.00: Kép­újság 14.15: Tv2 15.00: Szimfónia 10.15: TV2 16.00: Bolygónk, a Föld 17.05: Wurlitzer 16.25: Gyerekeknek 16.50: Tv2 10.00: Premier: üdvözlünk. Romá­nia! 20.45: Mi újság a román kultu­rális életben? 21.00: Luigi Pirandello: A férfi, aki virágot hord a szájában 21.36: Tudósítás a XXIII. Pirandello­­ta­lá­lkozó­ról 22.00: Marvin Hamlisch: Az én dalom szól 23.00: Tv2 Napzárta. SZLOVÁK 1. 19.30: Híradó 20.10: F. L. Vek 21.05: Az isteni Emma 22.55: Sporthíradó. SZLOVÁK 1. 19.30: Híradó 20.00: A Borgia család 21.15: Híradó 21.35: A második tavasz 22.05: Hős nélkül 22.35: Paloma San Basílio énekel. SZOVJET 19.00: Hét nap 20.00: Vasárnapi pré­dikáció 20.15: Pjotr Csajkovszkij: II. szimfónia 21.00: F. Dosztojevszkij: A nagybácsi álma 1.06: Kis koncert. OSZTRÁK­­. 10.30: Tv-hiradó 19.48: Sporthírek 20.15: Lohengrin 21.22: Domingo, a hős. Lohengrin­ szerepében Placido Domingo 0.15: Víziók 0.20: Hírek. OSZTRÁK 2. 19.30: Tv-hiradó 19.48: Jogi esetek 20.19: Bankrablás 22.00: Hírek 22.05: Lou Union 23.45: Az Angyal 0.30: Sport, jéghoki 0.40: Hírek. A SKY-EUROSPORT MŰSORA 19.00: Sí Világkupa és négyszemélyes bob-Eb 20.00: Kosárlabda 21.00: Rugby 22.00: Labdarúgás 23.00: Ausztrál te­niszbajnokság 1.00: Nemzetközösségi játékok 2.03: Műsorzárás. A SUPER CHANNEL MŰSORA 19.30: Burke törvénye 20.25: várható időjárás 20.30: Vasárnapi mozi: Meg­szegett fogadalmak 22.10: Barnaby Jones 23.00: Egyveleg A TV5 MŰSORA 19.30: Hírek, időjárás 19.40: Vendég­ségben Frednél 20.40: Kör és pikk. . Vertelé 22.00: . Tv 2 híradó 22.25 :. idő­járás 22.30: 7-ről 7-re 23.30: Viva 0.20: Océaniques 0.50: Műsorzárás. KOSSUTH 6.00: Vasárnapi Újság 8.30: Énekszó­val, muzsikával 9.00: Mínuszban 10.05: örökzöld dallamok 10.44: Az élő nép­dal 10.54: Édes anyanyelvűnk 11.00: Gondolat — Jel 12.20: Harminc perc alatt, a Föld körül 12.50: Nem megyek Pestre 13.20: Mit üzen, a rádió? 14.10: Művészlemezek 15.00: „A világ em­lékművei" 16.05: Komolyzenei lemez­lovas 17.00: Választó 18.00: Mese-zene gyerekeknek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 10.45: Remekírók hangszala­gon 19.51: Orosz hangszerszólók 20.00: A közvetítő­­21.00: Diszkotéka 2­2.25: Gulyás Dénes énekel 23.25: Szimfo­nikus miniatűrök 24.00: Hírek, időjá­rás, totó 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI 6.00: Dallamkoktél 7.05: A római ka­tolikus egyház félórája 7.35: Vasárna­pi orgonamuzsika 7.52: Torna 8.06: El­veszett a varázsgyűrű 9.05: Sláger­­filmek , filmslágerek 10.00: Szóljon hangosan az ének 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Mikrofon-próba 16.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Hajnal Ba­­dányban 14.53: Arany­király 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05 Fogfájás 21.27: Társalgó 22.22: Dzsessz a 80-as évekből 23.10: Sporthírek 23.15* Vendégünk: Lerch István 0.13—4.20 Éjfél után: BARTÓK 6.00: Hírek, időjárás 6.03: Népszerű muzsika 8.10: Mai programok 8.20: Carlo Bergonzi Verdi-áriákat énekel 8.40: A kamarazene kedvelőinek 10.05: Új Zenei Újság 10.50: Eszperantó hír­adó 11.00: Új kompakt-lemezeinkből 12.12: Bánk bán 16.00: Kis magyar néprajz 13.05: Szemle 13.30: Roman­tikus muzsika 14.08: Rockújság 13.02: Új kompakt­ lemezeinkből 16.05: Az albérlet bére 16.55: Bécsi kvartettek 17.26: Marc Antione Charpentier: Medea 21.50: Szimfonikus zene 22.34: Hallgassuk újra! 23.04: Rádiójáték — Szín 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Szózat A pilóták meghaltak Lezuhant egy (MTI) A Magyar Néphadsereg egy MiG—23 típusú kiképző­­gyakorló repülőgépe pénteken, a kora délelőtti órákban, kiképzési feladat végrehajtása során, Beled község közelében — eddig isme­retlen okok miatt — a levegőben felrobbant és lakott területen kívül lezuhant. A repülőgép ron­csai nagyobb területen szétszó­ katonai repülő vadtak. A repülőgépvezetők, az 51 éves Bakó Ferenc ezredes és a 29 éves Reinhardt Róbert százados a katasztrófa során életüket vesz­tették. Polgári anyagi javakban kár nem keletkezett. A Magyar Néphadsereg Pa-­rancsnokságának illetékes bizott­sága a katasztrófa okainak vizs­gálatát megkezdte. — Megjelent az Arc című folyóirat januári száma. A Győrött szerkesztett, országos terjesztésű lap a fiatal író­nemzedék fóruma kíván lenni. — Erdélyi diákok számára szervez­nek szabadegyetemet a tavaszi szü­netben Pécsett. Baranya romániai test­vérmegyéjéből és székvárosából — Kolozs megyéből és Kolozsvárról hat­van-nyolcvan fiatalt hívnak meg, nem­csak magyarokat, hanem magyarul tudó román fiúkat és lányokat is. Dél­előttönként előadásokat hallgatnak irodalmi, történelmi, földrajzi, nép­rajzi és egyéb témákról, délután pedig a 2000 éves város nevezetességeivel ismerkednek és kirándulnak Baranyá­ban. — Pályázat. A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyar Reklámszö­vetség pályázatot hirdet „Az év saj­tóhirdetése '69" cím elnyerésére, a pályázaton 1989-es dátummal Magyar­­országon kiadott lapokban és folyó­iratokban megjelent sajtóhirdetések­kel lehet részt venni. Színes és fekete­fehér hirdetés egyaránt beküldhető. Mindkét kategóriában 16 000, 10 000 és 5000,— Ft-os díjaikat osztanak ki. Be­küldési határidő: 1990. február 12. A díjkiosztás alkalmával egynapos rek­lám szimpóziumot is rendeznek, „A hirdetés formavilága" címmel március 1-jén. A szimpóziummal egy időben ki­állításon tekinthetők meg a díjnyertes hirdetések. Szombat, 1990. január 27.

Next