Magyar Nemzet, 1990. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám

Vi Magyar Nemzet í G 3/as>o tgta<a>GaqtgÍ5\ 1 irodalom' „H.f. fogalmazás 1­­2 oldalnyi Ha én gazdag Jenék Ha én gazdag, lennék. „ Ha­ én gazdag lennék vennék, egy csomó kocsit, és b­efizetném közlekedésrendészteket hogy 18 éven alul is vezethessek kocsit Aztán elmennék egy lakatlan szi­getre és a maradékot elásnám a f oldala." Gyulay Attila 5/b. oszt. tan. " — Marin Balteanu altábor­nagy, román nemzetvédelmi mi­niszterhelyettes,­­ Kiss Sándor al-a­­tábornagy honvédelmi miniszter­helyettes meghívására, kétnapos munkalátogatáson Budapesten járt. Találkozójuk­­során a ma­gyar és román hadsereg közöttti kétoldalú műszaki-tudományos kapcsolatokról, valamint a továb­bi együttműködés lehetőségeiről'' folytattak tárgyalásokat. A ro­mán miniszterhelyettest' fogadta' Kárpáti Ferenc honvédelmi mi-­­niszter. A találkozón megbeszé­lést folytattak a romániai­ válto­zásokról. — A Budapest—Belgrád közöt­ti közúti és vasúti közlekedés fejlesztése állt Kálnoki Kis Sán­dor közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhelyettes és Bozsics Kosztadin szerb közleke-­ dési miniszter pénteki tárgyalá­sainak középpontjában. Megálla­podás született arról, hogy a két fővárost összekötő autópálya nyomvonalát még ez év végéig kijelölik.­­ Együttműködési megállapo­dást kötött pénteken Szombat­helyen a Magyar Vöröskereszt Vas megyei, illetőleg az Osztrák Vöröskereszt Stájer tartományi szervezete természeti katasztró- - fákra és egyéb szükségállapotok­ra vonatkozó kölcsönös segítség­­nyújtásról.­­ A CHIP számítógép-maga­zin és az Economix Kisszövetke­zet számítógéppel ingyenesen el­készítik mindazok személyi jö­vedelemadó bevallását, akik már­cius 3-án vagy 4-én elmennek az Almássy téri szabadidőközpont­ba, s magukkal viszik jövedelem­- adó bevallási.. papírjaikat­■".­ Az IBM PC-re kifejlesztett progra­mokat egyébként pénzért árulja az Economix, d­e most — a CHIP -orfíffiyfilfa kérésére — nemcsak a program áll ingyenesen rendelkezésre, hanem maguk az adótanácsadó szakemberek is. — HALÁLOZÁS: Fájdalommal tu- ' datjuk, hogy Navratil György életé­nek 34. évében, 1990. II. 19-én várat­lanul elhunyt. Temetése 1990. II. 28-án 15 órakor lesz ,az Új köztemetőben. A gyászoló család.­­ — Fájdalommal tudatjuk, hogy Rá­cz Iván oki.­­mérnök, életének 77. évé­ben, 1990. február 17-én nemes lelkét visszaadta teremtőjének. A római ka­tolikus egyház szertartása szerint, a Farkasréti temető Hóvirág utcai ra­vatalozójából kísérjük utolsó útjára, február 28-án du. fél 1-kor. Lelki-­­ üdvéért a szentmisét március 5-én reggel 8 órakor a Lehel téri Szt. Mar­­git-plébániatemplomban mutatjuk be. X — Mély fájdalommal tud­juk, hogy Szautner Erik életének 54. évében 1900. február 15-én elhunyt. Drága halottunkat 1990. február 26-án 13 óra­kor a X. ker., Új köztemető 52. par­cellájában, a római katolikus egyház­­ szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. X -— Fájdalomtól megtört szívvel tu­­­­hatjuk, hogy dr. Balaton Ignác bel- ,­gyógyász- és fogszakorvos, ellenőrző főorvos, életének 82. évében, 1990. ja­nuár 31-én elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök­­ nyu­galomra. Minden értesítés helyett. A gyászoló család.­­. — Fájdalommal tudatjuk, hogy Sa­lusinszkyné Asztalos Katalin . 28 éves korában tragikus körülmények között meghalt. Temetése március 1-jén 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Szerettei. . . — özv. Tenk Sándorné sz. Sebők Jolán türelemmel viselt,,­­hosszú szén- ‘ ■ védés után, életének 69. évében, 1990. február 12-én elhunyt. A Farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalom­ra 1990. március 1-jén­, csütörtökön 14 órakor, a református, egyház szertar-­­ tása szerint. A gyászoló család. X — Szomorú szívvel értesítjük mind­azokat, akik ismerték és szerették,­­ hogy Máthé Kálmán, az Országos Tervhivatal nyugalmazott főtanácso­sa 1890. február 16-án, 62 éves, korá­­­­ban­ váratlanul elhunyt. Máthé Kál­mánt az Országos Tervhivatal saját­o­s halottjának, tekinti. Felejthetetlen ha­­­­lőttünk hamvasztás utáni búcsúzta­tása 1990. március 5-én 11 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben lesz. Gyászolják: felesége: Máthé Kálmán­na, lányai: Agnes. Éva. Andrea, vala­mint unokái, rokonai, barátai és az Országos Tervhivatal dolgozói.­­ — Fájdalommal tudatjuk, hogy ifj. Bölöni István febr. ’ 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. 1990. március . 1-jén 14­ órakor búcsúzunk tőle a Far­kasréti temetőben. A gyászoló csa­lád. ’ 1­4 — Szomorú szívvel értesítem ba­rátainkat, ismerőseinket, hogy­ fele­ségem, Bakos Tamásné Szabó Andrea súlyos betegségben, február 14-én meghalt. Temetése február 26-án 14 órakor lesz a Farkasréti temető Hó­virág utcai ravatalozójából. Bakos Tamás és családja, X — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Lengyel Dénesné, dr. Kovács Ágnes néprajzkutató kandidátus, 1990. ja­nuár 30-án elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása 1990. február 26-án 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: családja, barátai és­ az MTA néprajzi kutatócsoportjának munkatársai. rt . h­u — Köszönetnyilvánítás: Ezúton kö­szönjük barátainknak, ismerőseink­nek, édesapám, Rusz József elhunyta alkalmából kifejtett részvétüket, együttérző s­oraikat. Édesanyja, leá­nyai, unokái. , X TEMETKEZÉSI IRODA. TEL.: 133-2960.­­ X — Demonstráció a bölcsész­­egyetemért. „Bölcsészhallgató­jelöltek" és céljaikat támogató miskolci polgárok vonultak vé­gig pénteken délben­ Miskolc, fő­utcáján,­­hogy felhívják városuk és az egész ország figyelmét is a leendő bölcsészegyetem létreho­­ zásának szükségességére. A kí­sérleti félév oktatásában már most részt vevő Hallgatók a kö­vetkező, transzparenseiken is o­l­vasható jelmondatokat skandál­ták: „Hová tett a Glatz­noszty?” „Bölcsészetet Miskolcnak?”, „Mé­lyen tisztelt miniszterek, hadd le­­ gyertek szemeszterek!”, „Segíts nekünk, Miskolci”. — Autós felvonulást rendezett pénteken délután Budapesten a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A sajátos — Magyarorszá­gon eleddig szokatlan — figye­lemfelhívó demonstráción ötven­ —, a párt zászlajával fellobogó­­zott, léggömbökkel díszített — gépkocsi tett egy „nagy kört”,­­a Hősök terétől indulva, a város­­budai részét is érintve. Az útvo­nalon az SZDP politikai prog­ramját népszerűsítő röplapokat szórtak a járműveken ülők. A konvojban osztrák, NSZK-beli és norvég ifjúszocialisták is halad­tak.­­ A Szovjetunióban és a „szo­cialista” országokban egyre ne­hezebben eladható buszok helyett­­ a nyugati relációkban értékesít­hető termékek gyártását bővíti az IkaruS gyár egyik üzeme. A Technoimpexszel első lépcsőben olyan részvénytársaságot alapí­tott — egyelőre 170 millió forint alaptőkével —, amit hamarosan az NSZK-beli Kuhn cég befek­­­tetése­­egészít ki. A német part­ner a rendelkezésre bocsátott tő­kéje mellett szakembereivel is erősíti­ az új magyar vállalkozás managementjét, modern produk­tumok know-how-jával bővíti az Ikarus eddig is meglévő szer­számválasztékát és új piacokra is bevezeti a részvénytársaságot.­­ Diplomás ápolók képzése kezdődik meg az Orvostovább­képző Egyetem egészségügyi fő­iskolai karán. Az egészségügyi szakközépiskolát végzettek, a gimnáziumban érettségizettek március 1-jéig jelentkezhetnek az intézménybe. A Szeptyrphyrben bevezetendő felsőfokú képzi­ek az „ •prben képzes 1® I — Együtt a Marsra elnevezéssel az amerikai Bolygókutató Társa­ság (Planetary Society) nagysza­bású nemzetközi tudományos versenyt hirdetett 1973 után szü­letett fiatalok számára. A ver­senyre egyénileg vagy 2-3 fős cso­portokban lehet nevezni. Ennek feltétele, hogy a vállalkozó szel­lemű fiatalok egy témavezető ta­nár, vagy más szakember irányí­tásával 10-40 oldalas önálló dol­gozatot készítsenek. .­­:a A színházak hét végi műsora Operaház: Szó: Figaro házassága (Bérletszünet, 7) — V: Bánk bán (Fais­­ loni béri. ,3. ea. de. 11), Manon Les­­caut (F. béri. 4. ea. 7) — Erkel Szín­iház: Szó: Otelló (5. béri. 5. ea. 7) — V: Szerelmi bájital (Oláh G. béri. 4. ea. de. 11), Faust (12. béri. 3. ea. du. 6) — Nemzeti Színház: Szó, V: István, a király (7, V. de. 11) —várszínház: Szó: lélekbúvár (7) — V: Tartuffe (7) -— Katona József Színház: Szó, V:­­Csirkefej (7) — Madách Színház: Szó: bon Juan (7) — V: Maude és Harold (du. fél 3 és 7) a Stúdióban: Szó: Audiencia (este 10) — Madách Kamara: Szó: Szemenszedett igazság (7) — V: Válás Kaliforniában (du. fél 3). Komámasszony, hol a stuk­ker? (7) Vígszínház: Szó: Csókos asszony (7) — V: Körmagyar (du. fél 3). A nad­rág (fél 8) — Pesti Színház: Szó: Fek­vőtámasz (7) — V: Caligula (du. fél 3), Arzén és levendula (fél 8) — Fő­városi Operettszínház: Szó: Meseba­ * lett (du. fél 3) — Szó: V: A mosoly országa (7, V: Sárdy J. béri. 2. ea. du. fél 3 és Petráss S. béri. 2. ea. 7) —­ Thália Színház: Szó: Az év asszonya (7) — V: Evita (du. 3 és 7) — Játék­ , szín: Szó: Janika (7) — V: Szépek szépe (de­­ll), Így játszunk mi (a ja­nuár 25-i Jegyek érv.1, 8) — József Attila Színház: Szó: Me and my girl (7) — V: A kőszívű­ ember fiai (de. fél 11 és du. 3) — Radnóti Miklós Színház: Sz. V: A hetvenkedő kato­na (7.—V:(du. fél 3) — V: Urthrás a Fele­,körül (8) — Vidám Színpad: Szó: Justitia kombinéban (7) — v: Szex­bogyó (du. fél 3), Volt egyszer egy Vadkelet (7) — a Kis Színházban: v: Anna,csak egy van (du. 3), Goodbye: Charlie 1 (fél 8) — Mikroszkóp Szín­pad: Szó: Körhanta (fél 8)­­ — V: Előttünk, a vízözön (fél 8) — József­városi Színház: Szó, V­: Windsor! víg nők (főpróba: de. fél ll, V: este 7) — Szó: Búzakalász (7) — V: Márkus mester­ visszatér (de. fél 11) — Ka­rinthy Színház: V:* Lepketánc — mennyei riport (7) —' Ódry Színpad: Szó: Tisztaújítás (du. 3) — V: Kasi­mir és Karol­ine (de. fél 11) — Pince­színház: v: A csokoládékatona. (7) — Állami Bábszínház — a Jókai téren: Szó, V: Hófehérke és a hét törpe (du. fél 3 és fél 5, V: de. fél 10 és fél 12) . — a Népköztársaság útján: Szó. V: Kaland a Tigris bolygón (de. 11 és du. 4) - Gutenberg: Műv. Otthon: Szó: Vuk (de. ll) —a V: Napsugárkisasz­­szony (de. fél ll). Pesti Vigadó ka­­m­araterem: V: Hajnalban, délben­, es­te. (7) — Zeneakadémia: szó: Vs Híj. hangversenyek: Mesélő Muzsika !(Szó: V. sor. 3. ea. de. fél 11, ill. Vi. sor. 3. ea. de. 4. V: VII. sor. 3. ea. tré.­ fél 11, ill.­ VII. sor. 3. ea. du. 4) — Szó: A Bartók-vonósnégyes hangversenye (Szezonbérlet B 7. fél 8) — V: A MÁV Szimfonikusok hangversenye (Nép­szerű tavaszi zenekari muzsika A1, fél 8) — a kisteremben: Szó: Dráfi Kálmán zongoraestje (a dec. 16-i Je­gyek érv.1, fél 8) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Szó: V: Cirkusz ABC "(de. 10 és du. 3, Szó: este 7 is!) — Horváth Ferenc ipari mi­niszter pénteken hazaérkezett Moszkvából, ahol Artyom Troickijjal, a szovjet Állami Tervbizottság energiagazdálkodá­si , kérdésekkel foglalkozó elnök­­helyettesével áttekintették a jam­­burgi egyezménnyel kapcsolatos eredményeket és a további fel­adatokat. — Paskal László bíboros, prí­más, esztergomi érsek, pénteken Erdélybe utazott. A magyar főpap a hét végén Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Kolozsvá­ron szentmisét tart. Felkeresi Ja­kab Antal erdélyi püspököt, Bá­lint Lajos segédpüspököt, s talál­kozik a gyulafehérvári szeminá­rium tanáraival és növendékeivel TEJARAK A neve Mici, mama, és ő is olyan igénytelen, mint te! (Brenner György rajzai A Tolerancia címmel vitaestet rendez a Szabad Demokraták Szövetségének Autonóm csoport­ja február 26-án, hétfőn 18 .órai kezdettel a Rigoletto eszpresszó galériáján (Budapest XIII. kerü­let Visegrádi utca 9.). Jó „bizonyítványt” kapott az oszt­rák lakosságtól a rendőrség, írja a Die Presse. A linzi IM­AS­ Intézet közvéle­mény-kutatása szerint 1989-ben a meg­kérdezettek 41 százaléka vélekedett úgy, hogy a rendőrség jól gondosko­dik biztonságukról. A rendőrségről alkotott kép javult a hetvenes évek­hez­­képest, akkor ugyanis csak 39 százalék találta jónak a biztonságról való gondo­l adást. 98- ben a meg­kérdezettek 36 százaléka szerint a rendőrök részben teljesítik jól felada­taikat, míg 19 százalék úgy véli, a rendőrség nem valami jól dolgozik. * Négy­­százalék határozatlan volt. Mint a lap írja, elsősorban az idősebb, s az iskolázatlanabb polgárok dicsérik jobban a rendőrség munkáját. (v. é.) —* Tizenhárom ismert olasz cég bemutatót tart Budapesten, a Fórum Szállóban az általuk gyár­tott vendéglátó-ipari és szálloda­technikai berendezésekből. a­ Felrobbant az indítás után egy francia gyártmányú Ariane rakéta, amelynek két japán mes­terséges holdat kellett volna pá­lyára juttatnia. A robbanást az első fokozat hajtóműveinek hibá­ja okozta, a kár meghaladja a 400 millió dollárt, s a programot egyelőre meghatározatlan időre le kell állítani. Ez volt a 36-ik Ariane rakétakísérlet s ebből öt végződött kudarccal. •­­* Lángokban áll a Perzsai Arab-öbölben az a kuvaiti tar­tályhajó, amelynek fedélzetén­­ •csütörtökön — eddig ismeretlen okból — robbanás történt. — Földünk lélekszáma másod­percenként három fővel gyarap­szik, s ha ezt nem sikerül csök­kenteni, az élet minőségének ja­vítása terén eddig elért eredmé­nyek semissé válhatnak. A mai 5,25 milliárdos lélekszám napon­ta­­250 ezer fővel nő, s 10 év alatt Kínányi (1 milliárdos) né­pességnövekedés várható.­­ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 8. játékheti lottóeredmények a nye­reményilleték levonása után — a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyen­ként 246 663 forintot, a 3 talála­tos szelvényekre 1079 forintot, és a 2 találatos szelvényekre 36 fo­rintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. — Eltanácsolják a családalapí­tástól a már ósdinak számító brit sellafieldi atomerőmű jó pár férfi dolgozóját annak a tanul­mánynak az eredményeképpen, amely felhívta a figyelmet: az erőműben­­ dolgozók- - gyermekei-­ nek körében gyakori a­­ rákos megbetegedés...­­ — TBT International néven japán—magyar élelmiszerkeres­kedelmi vegyes vállalatot alapí­tót a Boscoop Agráripari Fejlesz­tő Közös Vállalat, a TESCO Nem­zetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Iroda és Japán harmadik legnagyobb kereskedő­háza, a Maruichi Shoji. A 6 mil­lió forintos alaptőkéből a Ma­ruichi 49, a két magyar vállalat pedig külön-külön 25,5 százalék­kal részesedik.­­ A Fővárosi Vízművek érte­síti a lakosságot, hogy hálózatöb­­lítési munkák miatt február 27- én este 10 órától, március 1-jén 16 óráig a XI. és a XXII. kerü­letben az ivóvíz zavarossá vál­hat. A vízművek kéri a lakosság megértő türelmét.­­ A Fővárosi Vízművek értesíti a fogyasztókat, hogy február 26-án 8 órától 18 óráig a Szentendrei-szige­ten végzendő karbantartási munkák miatt a IV.-től a XI. kerületig és a XIII.-tól a XVI. kerületig az ivó­víz zavarossá válhat. A Fővárosi Víz­művek kéri a fogyasztók türelmét és megértését. — A MIKROSZKÓP SZÍNPAD igaz­gatósága közli, hogy a február 25-i, vasárnap délutáni Vendégszerep cí­mű Csepregi Éva-műsor elmarad. A jegyek a vásárlás helyén visszavált­hatók. — Önkéntes véradásra hívja a Ma­gyar Demokrata Fórum . XX. ker. szervezete február 26-án 8—16 óráig Pesterzsébet lakosságát, a Jahn Fe­renc Kórház és Intézményeinek ré­szére. Az 59-es és 123-as autóbusz­­végállomásnál a kórház véradóállo­mása várja az önkéntes segítőket. — Kiropraktikai szakrendelés a komáromi termálfürdőben pénte­ken — Magyarországon elsőként — megkezdődött a kiropraktikai szak­­rendelés, amelyen a beteg testrész­re gyakorolt kéznyomással gyógyíta­nak. Dr. Steven Anderson amerikai kiropraktikus fogadja ezentúl minden hétvégén — pénteken, szombaton és vasárnap — a mozgássérületket, azo­kat a betegeket, akik izületi és hát­­gerincbántalmakban szenvednek. — Ázsiai hunok, európai hunok címmel tart előadást Erdélyi István egyetemi tanár február 26-án, hétfőn este 18 órai kezdettel az I. ker., Bem rakpart 6. sz. alatt, a Lánchíd Kör és az I. ker. Művelődési Ház „Pillantá­sok térben és időben” sorozata kere­tében.­­ Az időszerű növényvédelemmel és a műtrágyázással kapcsolatos kérdé­seikre kaphatnak választ a kertbará­tok a HNF Budapesti Kertbarátok és Kistenyésztők Társadalmi Szövetsége e havi tanácsadásán, február 27-én, kedden délután öt órától a VI., Nép­­köztársaság útja 125. sz. alatt. Ki tud róla? Rácz Félix 17 éves szekszárdi lakos február 2-án lakásáról azzal távozott, hogy iskolába megy. A fenti idő óta egy alkalommal adott életjelt magá­ról,­­ február 4-én telefonált, hogy ne keressék. Személyleírása: kb. 164 cm magas, korának megfelelő testalkatú, haja sötétbarna, szeme fekete. Külö­nös ismertetőjele: csúnya vakbélmű­tét forradás­­helye. Ruházata: fehér­­ színű magas szárú ,human cipő, kék színű farmernadrág, kék és zöld koc­kás hosszú, román gyártmányú ka­bát. Nála van kék színű 016149. KSZ. számú személyi igazolványa. Elfogad­hatóan­­ beszél franciául. Vélt feltalá­lási helyei Debrecen, menekültábo­­rok, vagy egyéb búvóhelyek. A rend­őrség kéri, hogy aki a fiatalember tartózkodási helyével kapcsolatban ,bármilyen felvilágosítást tud adni, ér­tesítse a legközelebbi rendőri szervet. TAVASZIAS100 Éjszaka a felhőtlen ég alatt köd sűrűsödik majd, mely azután napközben fokozatosan megszű­nik. Folytatódik a szép napos, ta­­vaszias idő, mérsékelt légmozgás­sal. A hőmérséklet hajnalban 0 fok körül, kora délután 15—20 fok között várható, a legtovább ködös tájakon 10 fok körül ala­kul. — Sir Sigmund Sternbergnek, a Nemzetközi Keresztény Zsidó Tanács elnökének hazánk poli­tikai és gazdasági érdekeinek ér­vényesítése terén kifejtett, ered­ményes tevékenysége elismerése­ként a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillag­­rendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök pénteken a Parlament Nándor­fehérvári termében adta át.­­ Az SZDSZ tiltakozik az el­len, hogy a román kormányzat bevezette a könyvek és folyóira­tok határcenzúráját, központosí­totta a magyar irodalom terjesz­tését. Az SZDSZ követeli az in­­tékedések visszavonását,, mert akadályozzák a magyar kultúra újjáépítését, s a bukott rezsim felfogásához hasonlóan olyan színben állítják be e törekvést, mintha az a román nép­ ellen irányulna. — A francia ellenállás magyar mártírjaira — Békés-Glass Imré­re, Boczor Józsefre és Elek Ta­másra — emlékeztek, kivégzé­sük 46. évfordulóján Volt harcos­társaik, a Magyar—Francia Ba­ráti Társaság képviselői és a Bé­kés-Glass Élelmiszer-kereskedel­mi Szakközépiskola tanulói. A Magyar Ellenállók és Antifasisz­ták Szövetsége koszorúzási ün­nepségén, a Mező Imre úti teme­tőben megjelent Christian Ab­­zonzi ezredes, a Francia Köztár­saság budapesti nagykövetségé­nek véderőattaséja.­­ Népfőiskolát szervez a Ma­gyarországi Románok Demokra­tikus Szövetsége február 26-tól március 2-ig, Battonyán, a műve­lődési házban­ is. Az Álom a Terézvárosról című, a Fidesz által szervezett beszél­getés a csütörtökön kiadott idő­ponttól eltérően február 25-én, vasárnap délután fél négykor lesz. Helyszín: Budapest VI., Nép­­köztársaság útja 98. Molnár Pé­ter vendégei lesznek: Mándy Iván író, Baráth Etele építész, Balassa Péter esztéta, Lányi András film­rendező és Takács Katalin szín­művész. Általános iskolások felhívása „Lipták Eszter, a Budapest, VII., Dob u. 85. számú általános iskola ta­valy végzett tanulója súlyos beteg, agydaganatát 1989. decemberében fe­dezték fel. Az első műtétet Magyar­­országon elvégezték. Sajnos, a daga­natot — műszer hiánya miatt — csak Svájcban tudják eltávolítani. A klini­kai kezelés költsége: 75 ezer svájci frank, ez megközelítőleg hárommillió forint, amit a szülőknek letétbe kell helyezni. A 15 éves kislány életének meg­mentése érdekében kérjük, segítse­nek! A postautalványon feltüntetni szí­veskedjenek a következőket: Lipták Eszter svájci műtétje. Gyermekek a gyermekek egészségéért alapítvány. OTP 217-98292 3861-8. A DOB UTCAI ÁLTALÁNOS IS­KOLA IGAZGATÓSÁGA ES TANU­LÓI.” 1990. február 27-én 18 órai kezdettel műsoros estet rendeznek az Almássy téri Szabadidőközpontban, a közre­működők és a rendezők a teljes bevé­telt Lipták Eszter gyógykezelésére ajánlják fel. A műsorban fellép Mikó István, a Törekvés táncegyüttes, a Prológus Színházi Stúdió, valamint az Almássy téri MIM-műhely, Karsai Já­nos vezetésével. Szombat, 1990. február 24. Szegény Bolivár!. Latin-Amerika legendás sza­badsághőséről nem is oly rég ne­vezték el a Simon Bolivár-sé­­tányt. Ez a mostanában Csepelen kiépült Völgy utcai lakótelepen található. A sétány dísze a Boli­­vár-emlékmű, amelyet fölöttébb ünnepélyesen lepleztek le; ott vol­tak az ünnepségen a bolíviai nagykövetség diplomatái, több más latin-amerikai ország képvi­selői és persze az emlékművet föl­állító Fővárosi Tanács illetékesei. Ha valamiféle véletlen folytán ma tévednének erre, sajátosan „ma­gyaros” tanulságot szűrhetnének le abból, amit látnának: Bolivá­ron a­­ maga idejében nem fogott ki sem a zsarnokság, sem bármi más; a szabadsághős emléke úgy­szintén dacol az idővel; emlékmű­ve viszont annál kevésbé időálló. A mellszobor még hagyján, sze­rencsére bronzból készült, nincs kiálló — vagyis letörhető — része (manapság ez különösen fontos „művészi” szempont). A Szobor' S alakú betontalapzaton nyug­szik, erre ízléses bronzbetűkkel írták rá Bolivár történelmi érde­meinek rövid összefoglalását. De úgy látszik, a szöveg nem nyerte meg az emlékmű iránt érdeklő­dőket: módszeresen feszegették le a betonról a bronzbetűket. (Az sincs kizárva, hogy velük gazda­gították a házi bronz betűkészle­teket ...) Pillanatnyilag az emlék­műszöveg olyan, mint egy kereszt­­rejtvény, aki meg akarja fejteni, a betűk helyenkint még körvona­lazható nyomából és a maradék betűkből megkísérelheti kitalálni az eredeti szöveget. Kár, hogy a legjobb megfejtők között nem sor­solnak ki semmit. Pedig ha eset­leg fölajánlanának néhány diva­tos Bolivár-trikót, Bolivár-zoknit, netán bedobnának pár csábos Bolivár-allót a történelmileg gyöngébb nerű­nek, minden bi­zonnyal divatba jönne legalább a szóban forgó ’Bolivár-sorok — hűlt helye... ” (­prémi) Nem kaptak kábítószert a gyerekeik, (MTI) A BRFK ifjúságvédelmi­­osztályának pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményét l­zögezi: valótlan az­ a fővárosban elterjedt hír, miszerint Budapesten több iskola előtt és azok környékén kábítószeres cigarettát, cukrot, rágógumit és süteményt osztogat­nak a gyerekeknek.­Az alapinfor­máció Cerevits Józseftől, a drog­ellenes program vezetőjétől szár­mazik­, aki a napokban a rendőr­ségen visszavonta korábban, a sajtónak ezzel­­ kapcsolatban tett nyilatkozatát. A rendőrség minden kétséget k k­izáróan megállapította, hogy a fővárosban is semmiféle kábítószer­hez nem jutottak a gyermekek. ­ Huszonöt százalékkal meg­emelte nemzetközi repülőjegyei­nek árát márciustól az Aeroflot. Az intézkedést — a glasznoszty ellenére — titok övezte, így sokan csak a pénztáraknál értesültek arról, hogy a Moszkva—Budapest retúrjegy a jövő hónaptól kom­fort osztályon 58 rubellel többe kerül, s meghaladja a 300 rubelt (csaknem hatezer forint). Két epekőműtétnél segédkezett Orvostanhallgatónak adta ki magát (MTI) Nezdei Mária Mónika 21 éves nagykanizsai lakos még ta­valy ellopta a Semmelweis Orvos­­tudományi Egyetem klubjában egy utolsó éves orvostanhallgató személyazonossági és diákigazol­ványát, s felhasználásukkal soro­zatos visszaéléseket követett el. Tatabányán, Jászberényben, Kar­cagon, Mezőtúron és Egerben si­került bejutnia a kórházakba, il­letve a nővérszállókba, ahol ruha­neműt, pénzt és más értékeket lopott, a kórházakban pedig még műtéteknél is segédkezett. Eger­ben például, ahol végül is rendőr­kézre került, két epekőműtétnél asszisztált. A sebészek azt mond­ják, igen otthonosan mozgott a műtőben. Nezdei Mária Mónika nem csu­pán az anyagi haszonszerzés­­cél­jával igyekezett bejutni a kórhá­zakba. Feltételezhető, hogy vala­miféle gyógyító kényszer is sar­kallta, ezért a rendőrség elmeor­vos szakértői közreműködését kérte. „IMÁDJUK A NŐKET” Nőnapi műsoros est az Ez a Divat­, az Ádám-, a Pallas Asszonya szerkesztősége, valamint a Ka­­leidOSZKóp Műsoriroda rendezésében a Fővárosi Operettszínházban, 1990. március 5-én 11.30 és 20.30 órai kezdettel. Közreműködik: Voith Ági, Gálvölgyi János, Kállai Bori, Mikó István, Tahi Tóth László, Straub Dezső, Forgács Gábor, Bárdos László, a Pa-Dö-Dö. Kísér: Gyarmati István és kisegyüttese. Műsorvezető: Juszt László. A divatbemutatót konferálja: Ker­tész Zsuzsa. (Szponzorok: Magyar Viscosagyár, HERUKON Hegyalja Ruhá­zati Szövetkezet, Zsanett Ruházati Leányvállalat, Óra-Ékszer Vállalat, MIND CIPŐGYÁR, Budapest Kft., SASAD Mezőgaz­dasági Tsz, FONTANA belvárosi divatház.) Jegyek válthatók: az ORI jegyirodájában (V., Váci u. 33.) 138-2231, az ORI Vörösmarty Téri pénztárá­ban 111-6222, az Operettszínház pénztárában 132­0535, és az összes ismert jegypénztárban.

Next