Magyar Nemzet, 1990. április (53. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-26 / 97. szám

8 n­em — Lane Kirkland, az amerikai AFL-CIO szakszervezeti szövet­ség elnöke és kísérete látogatást tett az SZDSZ székházában. Kis János elnök ismertette az SZDSZ értékelését az országgyűlési vá­lasztásokat követően kialakult helyzetről. Kirkland kifejezte megelégedését a demokratizálási folyamat előrehaladásával és az eddig elért eredményekkel. A fe­lek egyetértettek abban: csak va­lóban független szakszervezetek biztosíthatják a munkavállalók érdekeinek hatékony képviseletét. Az AFL-CIO támogatja az SZDSZ javaslatát egy nemzetközi munkaügyi konferencia megren­dezésére.­­ Az MSZP országgyűlési kép­viselőcsoportja szerdai ülésén ki­alakította teljes vezetőségét. Esze­rint a korábban frakcióelnökként megválasztott Pozsgay Imre mel­lett a titkári funkciót Vastagh Pál, a párt országos elnökségének tagja látja majd el. A frakció ve­zetőségének további három tagja Daróczy Zoltán, a debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem rektora, Gál Zoltán belügyminisz­tériumi államtitkár, a tárca meg­bízott vezetője és Pál László ipari államtitkár. ~* Ruth M. Andersen ezredes asszony, az Amerikai Egyesült Ál­lamok véderő- és légügyi attasé­ja szerdán látogatást tett a BM Határőrség országos parancsnok­ságán, ahol tájékoztatást adott az USA határőrizetéről és tájékozó­dott a magyar határőrség életé­ről. A Somogyi Hírlap címmel új napi­lap jelent meg szerdán reggel Somogy megyében. Nem egyszerű névcseréről van szó, noha az új lap munkatársi gárdája és olvasótábora lényegében­­ változatlan maradt. A szerkesztőség dolgozóinak többsége úgy határozott: megválik korábbi lapgazdájától, az MSZP-től, és ennek megyei kiadóvál­lalatától. Ezzel egyidőben munkát vállatok az Axel Springer—Budapest Kft. által alapított új lapnál. — A Madách Színház igazgatósága értesíti a kedves közönséget, hogy áp­rilis 29-én, vasárnap este 7 órakor a Madách Stúdiójában a Lear előadá­sa — Koltai János betegsége miatt — elmarad. A jegyek a­ váltás helyén visszaválthatók.­­ Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke táviratban üdvözölte Violeta Bar­rios de Chamorro asszonyt, a Ni­caraguai Köztársaság elnökévé történt beiktatása alkalmából. A köztársaság ideiglenes elnöke táviratban üdvözölte Ali Hassan Mwinyit is, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából.­­ Kötelező a dollárbeváltás a román határon. A verseci és a becskereki vámhivatal közlése szerint kedd délután óta a Romá­niába utazó jugoszláv állampol­­tesek 200 dollárt beváltani lejre, gázok a határátkelőhelyen köze­ A román vám- és határőrség szá­mos jugoszláv állampolgárt nem engedett be az országba, mivel nem tudtak a rendeletről, és nem rendelkeztek keményvalutával, vagy egyszerűen nem akarták azt átváltani. — Újabb menekültek érkeznek Romániából Szegedre is. A helyi tanács már fel akarta számolni menekültügyi csoportját, de úgy látszik, munkájukra továbbra is szükség van. Az utóbbi hetekben több mint 100 romániai magyar elhelyezéséről, anyagi támogatá­sáról kellett gondoskodniuk.­­ Mégsem látogat Budapestre Mar­git hercegnő, I. Mihály román exki­­rály legidősebb leánya. A tervek sze­rint a román hercegnő azért érkezett volna május elején hazánkba, hogy nyilvánosan dedikálja az édesapjáról szóló, „És mit mond a román király?” című művét. A román királyi család arra való hivatkozással mondta le a hercegnő utazását, mert nem akarják még bonyolultabbá tenni a szerintük feszült magyar—román államközi kapcsolatokét. — Hiel — hiány — vállalkozás cím­mel konferenciát rendezett szerdán Miskolcon a helyi egyetem közgazda­ság-tudományi intézete, valamint a Consulting­­ Szenzor Marketing és Pénzügyi Tanácsadó Kft. másfélszáz vállalat, intézmény, gazdálkodó szer­vezet felsőszintű vezetőinek részvéte­lével. A hazai bankok vezetői vitain­dító előadásaikban arra próbáltak vá­laszt adni, hogy a bankok és a kül­földi tőke milyen szerepet játszhat a magyar gazdaság megreformálásá­ban, fellendítésében. — Dr. Lackó László belügymi­niszter-helyettes a héten Wa­shingtonban a két ország telepü­lésfejlesztési és lakásügyi együtt­működéséről folytatott megbeszé­léseket a kormány és a törvény­­hozás képviselőivel. A miniszter­­helyettest fogadta Jack F. Kemp lakásfejlesztési és városfejleszté­si miniszter és tárgyalt Lackó László a Világbank képviselőivel — Helyesbítés. A Magyar Nem­zet tegnapi számában közölt A remény kongresszusa című írás azon részébe, amelyben a szerző kifogásolta, hogy Romániában van olyan vezető, aki az egész magyar nemzetet, mint kollektív bűnöst teszi felelőssé, értelemmó­dosító sajtóhibaként bekerült a „nem” szó. A mondat helyesen: ,,amikor az egész magyar nem­zetet teszi felelőssé minden szél­sőséges eseményért, akarva-aka­ratlanul hozzájárul a félelem lég­körének fenntartásához”.­­ A Magyar Protestáns Közműve­lődési Egyesület teológiai szakosztálya ma, csütörtökön 17 órakor tartja együttlétét az egyesület klubjában (V., Múzeum u. 17. fszt.). Bevezető előadást Hafenscher Károly és Vályi Nagy Ervin professzorok tartanak „Vannak-e keresztyén értékek? Van­nak-e keresztyén megoldások?” cím­mel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. — Előkerült a komáromi kis­lány. A Híradó kedd esti első kiadásában hangzott el az a fel­hívás, hogy keresik a két napja édesapjával együtt ismeretlen he­lyen tartózkodó 4 éves Horváth Krisztinát. A felhívásra az apa je­lentkezett szerdán reggel, a gyer­meket bevitte az óvodába. A kis­lány megtalálásáról az édesanyát a rendőrség értesítette.­­ Elmarad a mai napra hirde­tett Ring-vita az Osvát utcai Új Tükör Klubban Pozsgay Imre és Kis János között, mivel Kis Já­nos SZDSZ-elnök váratlan el­­foglaltságára hivatkozva a rész­vételt lemondta. A rendezvény­re várhatóan egy későbbi idő­pontban kerül sor. — A drogprogram meghívására május β—II. között hazánkba lá­togat Pommerenke úr, a kölni Egészségnevelési Intézet igazga­tója. A látogatás célja: megis­merkedni a drogprogram iskolai megelőzési kísérletének eddigi tapasztalataival, eredményeivel. Mint ismeretes, a hazai drogprog­ram a kölni Intézet által kidolgo­zott módszerrel kezdte el megelő­zési programját Pommerenke úr látogatásának egyik fontos célja a két intézet közötti együttműkö­dés szorosabbá tétele, esetleg kö­zös programok kialakítása és ösz­­szehasonlítása. Pommerenke úr a tervek szerint május 8-án, szer­dán 14 órakor beszámol a kölni intézet munkájáról. Az előadás helye: a Szociális és Egészség­­ügyi Minisztérium 8. emeleti ta­nácsterme. — A Nemzeti Színház igazgatósága értesíti kedves bérlőit, hogy a Gobbi Hilda bérlet 3. előadását. A kaukázu­si krétakört május 3-án — kivételesen csütörtökön, 4. előadását. A vihart május 21-én, hétfőn tartják meg. — Értesítjük kedves ügyfelein­ket, hogy az „ARIMPEX-TEN­­SAI” Márkaszerviz új címe: Bu­dapest, XII.u Ugocsa u. 3. Telefon: 156-5646. X — HALÁLOZÁS: A gyászoló család és az MTA Nyelvtudományi Intézete mély fájdalommal tudatja, hogy dr. Tompa József, a nyelvtudomány dok­tora, nyil. tudományos osztályveze­tő 1990. március 30-án, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 1990. május 11-én, pénteken fél 10 órakor lesz a Farkasréti teme­tő ravatalozójában. Dr. Tompa Józse­fet az MTA Nyelvtudományi Intézete saját halottjának tekinti. x — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Ritter Miklós aranydiplomás jogász életének 87. évében elhunyt. Temeté­se 1990. április 27-én 11 órakor Rákos­keresztúron (Kozma u. 6.) lesz. Fia, menye, unokái és a család. X — Értesítjük a volt kollégákat, ta­nítványokat és barátokat, hogy dr. Hortobágyi Tibor, a Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetem nyugalmazott professzora, 1990. április 16-án el­hunyt. Temetése 1990. május 2-án fél 12 órakor lesz a Farkasréti temető­ben.­­ — A gyászoló család és a SICON­TACT Kft. mély megrendüléssel tu­datja, hogy Tárnás János oki. könyv­­vizsgáló, gazdasági igazgató 50 éves korában, súlyos betegség után, 1900. ápr­. 14-én elhunyt. A SI CONTACT Kft. saját halottjának tekinti. Ham­vasztás előtti búcsúztatása 1990. máj. 3-án 1­3 órakor lesz a Farkasréti teme­tőben. Gyászolják: felesége, fiai, test­vére, unokanővére, menyei, unokája, barátai és munkatársai.­­ . Fájdalommal tudatjuk, hogy Tar­nay­­Margit i. é. április 2-án elhunyt. Hamvait május 3-án fél 11 órakor a Farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő szentmise ugyanazon a napon du. 6 órakor lesz a Szt. Anna-plébániatempl­omban. A gyászoló család. X — Károlyházy Gyulán** dr. Patay Mária orvos április 8-án, szép életének 93. évében szeretetünktől kísérve vég­képp hazatért. Gyászolják gyermekei, veje, menyei, unokái, dédunokája. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 2-án fél 11 órakor lesz a rákoskeresz­túri új köztemetőben. Lelki üdvéért a gyászmise május 2-án fél 6 órakor lesz a Szent István Bazilikában.­­ — Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Rosta László, életének 75. évé­ben elhunyt. Emlékére a gyászmi­sét május 5-én, szombaton 8.30 órakor a zuglói, Bosnyák téri templomban tartják. Gyászolják: lánya, veje és Mária. X — Gyászolók boltja IX., Ráday utca 53. 117-9925. _ X — Temetkezési Iroda, Villa« Mátyás tér «. Tel.: 133-2960. X A színházak csütörtöki műsora Operaház: Bánik bán (Ifj. ea. 7) — Nemzeti Színház: A kaukázusi kré­takör (7) — Várszínház: Döglött ak­nák (7) — Katona József Színház: Vízkereszt (7) — Madách Színház: Macskák (7) — Madách Kamara: Éle­lem bére (éjjel fél 0) — Vígszínház: Fekete Péter (Lenkei béri. 3. ea. 7) — Pesti Színház: A nagybőgő (7) — Fő­városi Operettszínház: A mosoly or­szága (Nyári béri. 3. ea. 7) — Thália Színház: Mindhalálig Beatles (7) — Játékszín: szépek szépe (du. fél 3), Himnusz (7) — József Attila Színház: Csoda (7) — a Stúdiószínpadon: Macs­ka a síneken (fél 8) — Radnóti Mik­lós Színház: Anna Karenina pályaud­var (7) — Vidám Színpad: Justitia kombinéban (7) — Mikroszkóp szín­pad: A zsupszfalvi tűzoltók (de. 10), Gyilkosság a szeretetotthonban (fél 8) — Józsefvárosi Színház: Bolha a fül­be (7) — Karinthy Színház: Meseautó (7) — Állami Bábszínház — a Jókai téren: Játékok, zenére (de. 10) — a Népköztársaság útján: Piroska és a három kismalac (du. 3) — Dominó Színpad: Shirley Valentine (8) — R. S. 9. Stúdiószínház: Operetta (8) — Szkéné Színház: Mulatság (8) — Ko­rona Pódium: Királyok a Koroná­ban (Kellér bér­. 7.) — Lézerszínház: Genesis (6) — Pesti Vigadó hangver­senyterem: A Magyar Posta Szimfo­nikus Zenekarának hangversenye (fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz plussz (du. 3) A televízió és a rádió műsora 003 9.10 Barenboim Beethovenről. Angol filmsorozat ism. 9.35 A dezertőr. Olasz film ism. 16.05 Pannon krónika 16.15 Vijesli. Hírek szerbhorvát nyelven 18.25 Telesport. Jégkorong-világbajnok­ság 18.50 Van öt perce? 19.05 Esti me­se 19.30 Híradó 20.05 Magyar évszáza­dok 20.25 Peter Strohm. NSZK bűn­ügyi filmsorozat 23.19 Hazai tükör 22.35 Videóújság 23.35 Híradó 3. M 17.40 Bumm!!! 16.25 Gyerekeknek. XXVII6. ism. 18.53 TV2 19.00 Szép, mint egy görög. Görög tévéfilm 19.55 Jégkorong-világbajnokság. Szovjet­unió—Kanada mérkőzés Kb. 20.40 TV2 Kb. 24.30 Híradó 2. Kb. 22.15 TV2. 22.20 Napzárta 23.05 La Fontaine-mesék. NSZK—magyar rajzfilm 23.13 Dialógus. Magyar—román párbeszéd Kb. 23.55 Tva. szlovák/i. 20.00 Hollywood (angol tévésorozat) 21.44 Csernobil (dok.-film) 22.00 Özve­gyek (angol sorozati szlovák *2. 19.50 Jégkorong-vb. Szovjetunió— Kanada 22.50 Zenei revű SZOVJET 17.15 Jégkorong-vb. Csehszlovákia Svédország 20.00 Jégkorong-vb. Szov­jetunió—Kanada 23.00 A favorit (tévé­­film 1—2.1 OSZTRÁK Ί. 14.45 Hát az Eaton téren 20.15 Show­, mix 22.10 Svejk, a derék katona ka­landjai OSZTRÁK 2. 24.00 Kulturális hírek 21.45 Spektrum 22.25 Centrál Kávéház, Kívánságfilm A SKY-EUROSPORT MŰSORA 18.40 Nemzetközi tornasport 14.04 Mobil autó- és motorsport híradó 24.00 Jégkorong 22.00 Labdarúgó-vb A SUPER CHANNEL MŰSORA 22.45 A Financial Times jelenti 23.15 Der Spiegel 23.45 A ma világa KOSSUTH 9.05 Napközben 11.10 Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból 11.25 A Szabó család 13.05 Riccardo Muti vezényli a Philharmonia Zenekart és az Új Phil­harmonie Zenekart 14.05 Nyírő Jó­zsef: Mádéfalvi veszedelem. Könyv­szemle 14.15 Weiner Leó és a népzene 14.30 Gulyás Dénes operettfelvételei­ből 15.05 Könyveim, barátaim 16.15 Il­se Janda, fiatalkorú. Regény rádióvál­tozata 17.05 Agrárműhelyek — Ceglé­den 17.30 Malév Interfolk Fesztivál ’90 19.40 Veress Sándor csángó népdalfel­dolgozásaiból 19.50 Hajszál gyökerek 20.05 Közvetlen kapcsolat 21.05 Lemezek közt válogatva 22.30 Bibó István embe­ri, politikai üzenete a mához 23.05 A Kolozsvári Magyar Opera története 23.37 Mozart: D-dúr szerenád PETŐFI 8.05 Rivaldafényben 9.03 Böngészde a zenei antikváriumban 10.05 Fúvós in­dulók 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.03 A mi korunkban 111.25 Gramofonsztárok 12.00 Nóták 13.03 Nosztalgia hullám 14.00 Lelátó 14.30 Gróf Schönburg Széchenyi 16.05 Kuncz László Schubert-dalokat éne­kel 15.20 Slágerről slágerre 16.00 Ta­lálkozás a stúdióban 17.03 Gordinez 16.00 A mi utcánk ... 16.30 Pop-regisz­ter 19.03 Serdületlen anyák 19.30 A Poptarisznya dalaiból 20.20 Alíma és fája 21.03 Világostól Világosig 21.20 Malév- Interfolk Fesztivál *90 22.00 Ka­barécsütörtök 23.10 A Doors együttes összes nagylemeze 23.54 Dzsessz BARTOK 9.10 Zenekari muzsika 10.05 Cseszka Edit vezényel 10.20 Régi és mai szó­nokok 10.50 Kamarazene 12.05 Sám­son és Delila 13.00 Lili Hofberg. Rá­diójáték 14.00 ÚJ kompakt lemezeink­ből 15.20 Operaegyüttesek 16.05 Szvja­­toszlav Richter zongorázik 16.57 Ro­mantikus kamarazene 17.55 Évszáza­dok vonószenéje 18.30 in limba ma­­téria. Román nyelvű műsor 19.35 Mu­­sicora *90 21.00 Operaáriák 20.22 Iro­dalmunk külföldi barátai 22.00 A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar Mu­­szorgszkij-hangversenye 23.08 Jól tet­ted, hogy eljöttél. Paul: Rádiójáték Ki tud róla? Keressük édesapánkat, Rauseban Sándort, aki 1990. április 13-án reggel ment el otthonról, és azóta tartózko­dási helye ismeretlen. Személy­leírása: 80 éves, 185 cm ma­gas, ősz hajú, sovány arcú és testalka­tú. Ruházata: dohánybarna színű ballonkabát, sötétbarna nadrág, bor­dó színű mintás ingpulóver, kerek orrú, bordó színárnyalatú cipő. Az eltűnés miat a XI. Ker. Rendőr­kapitányság folytat eljárást. Kérjük, hogy aki bármilyen Információt tud adni, jelezze a 186-7833 telefonszámon. — EMBERÖLÉSI BŰNÜGYBEN hir­detett ítéletet szerdán Győrött, a Győr-Sopron Megyei Bíróság dr. La­­czó Gábor tanácsa. Szekula István 22 éves győri lakost, aki az év elején több késszúrással kioltotta Gombás Ferenc 53 éves győri lakos életét, 12 évi, börtönben letöltendő szabadság­vesztésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A gyilkos és áldozata ugyanazon a munkahelyen, a Győri Szeszgyárban dolgoz­ott. . A végzetes napon közösen italoztak már a munkahelyükön, majd különböző szórakozóhelyeken, végül pedig Sze­­kula István lakásán. A tragédia is ott történt, de arra, hogy végül is mi­ért vesztek össze, még a tárgyaláson sem derült fény. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. — A RENDŐRSÉG KÉRÉSE: Sze­ged határában, az E5-ös főúton ápri­lis 20-án, hajnali öt óra tájban egy műszaki hiba miatt veszteglő nyerges vontatóba belerohant egy Szeged fe­lé közlekedő bolgár kamion. A ka­mion utasa­­ eddig ismeretlen nő — a helyszínen meghalt, a kam­ion őst pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A Szegedi Rendőrkapi­tányság — személyazonossági okmá­nyok híján — a lakosság segítséget kért az elhunyt nő kilétének felderí­téséhez. A 30 év körüli, 170 cm ma­gas, közepes testalkatú, kerek arcú, sötétbarna hajú nő rövid, fekete bőr­dzsekit, fekete színű, keresztben csí­kos kötött pulóvert, középkék színű, műszálát, hosszanti irányban csíkos blúzt, sötétkék alapon zöld levél- és virágmintás, bő kasmírszoknyát, la­pos sarkú, boka­csatot, fekete bőr­­szandált viselt. Különös imertetője­le, hogy a bal kezére a Mari név van tetoválva. NEM VÁLTOZIK AZ IDŐ Csütörtökön több-kevesebb napsütés mellett ismét várható erős felhősödés, főként nyugaton és északon elszórtan zápor, né­hol zivatar is előfordul. A legma­gasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. Csütörtök, 1990. április 26. Üzenet a kisgazdapárt frakcióvezetőjéhez Mitől félünk? Torgyán József nem érti, miért kelthet bárkiben is félelmet az ő politikai szereplése, illetve a kis­gazdapárt parlamenti frakciójá­nak vezetésére szóló megbízatá­sa. Talán,­­ha elolvasná a vele ké­szített interjút (Magyar Nemzet, április 25.), közelebb kerülne e ta­lány megfejtéséhez. Ugyanis e vi­szonylag rövid szövegben is sike­rült két olyan bombát robban­tania, amely okkal borzolja föl a politikára kkrsit is odafigyelők idegeit. Szerinte a megalkotandó föld­törvény része „a faluközösségi tulajdon visszaállítása, ami lehe­tőség lesz arra, hogy a falvakban élők maguk döntsenek arról, ki­nek kívánnak földőt adni, és ki­nek nem”. Anélkül, hogy részle­tekbe bocsátkoznék arról, meny­nyire célszerű, illetve milyen buktatókkal jár a községpolitika és a községgazdálkodás szem­pontjainak keveredése — ami óhatatlan, ha a községi vagyon meghatározó része a földtulajdon lesz —, emlékeztetnék arra, hogy az önkormányzati tulajdon kon­cepciója — amit Torgyán József itt felvet —, illetve az a kisgazda­­párti elgondolás, hogy a termő­földet az 1941-es birtokosainak, illetve azok örököseinek tulajdo­nába kell adni, nemcsak, hogy el­tér egymástól, de sok szempont­ból homlokegyenest ellentétes. Egyáltalán nem mindegy ugyan­is, hogy a bő négy évtized élet­forma-váltási, népmozgalmi fo­lyamatainak hatására mára több­ségükben az egykori földjüktől távol, sok esetben városokban élő örökösök, vagy éppen az adott te­rületen élők önkormányzatának tulajdonába adják a termőföldet. S ugyancsak nem mindegy, hogy ki és mennyire átgondoltan kavarja az indulatokat ebben a kérdésben. Nem lenne előnytelen, ha a kisgazdapárt legalább abban a kérdésben, amely programjá­nak kitüntetetten legfontosabb része, s koalíciós tárgyalásainak alapfeltétele, végre pontosan tud­ná megfogalmazni álláspontját. Ennek híján értelmetlen az a — nyilván személyemnek is szóló, aki az EKA „szövetkezeti és föld” munkabizottságában, illet­ve a nemzeti agrár-kerekasztal­­ban az SZDSZ-t képviseltem — burkolt kritika, hogy álláspon­tunk nem elég rugalmas. Talán azért, mert van. Ha egyáltalán lehet, akkor még az előbbinél is nagyobb riadal­mat válthat ki Torgyán József itt vázolt politikai hitvallása. Az a látszólagos meggyőződése, hogy semmi­­ más nem számít, csupán a korlátozástól mentes hatalom biztosítása saját maguk számára. Ha Torgyán József, és rajta túlmenően az új hatalmi elit szá­mára nem az elmúlt fél évszázad (vagy m­ég több) vérünkbe ivódott legfontosabb tanulsága, erős ellenzék nélkül nem lehet szó de­mokráciáról, akkor itt semmiféle rendszerváltás nem történik. Ak­kor igaza lesz — bár ne lenne — Bauer Tamás borúlátásának (Ma­gyar Hírlap, április 23., 5. oldal), hogy április 8-án, a választások második fordulójában nem az SZDSZ, hanem a magyar demok­rácia veszített. Mert mit gondoljunk arról a — ha nem lenne tragikus, akkor nevetséges — kijelentésről, hogy „az ellenzékiségnek megszűnt a létalapja, mert hiszen ellenzéki kormány fog uralomra lépni". De szívszorítóan ismerős! Amikor maga a hatalom a forradalmi, s aki tőle eltérő nézeteket vall, már nem lehet más, csak ellen­forradalmár. Torgyán József ízlé­se szerint persze nem ez a leg­nagyobb bűn. Az ő nemesen egy­szerű megfogalmazásában, aki az — önmaga ellenzéke — kormány­­ával szemben foglal állást, az­­— bár a szót nem mondja ki — ha­zaáruló: „aki most ellenzéki akar lenni, az lényegében hazájával szemben lép fel”. Attól eltekintve, hogy — bár­milyen nehéz is ezt Torgyán Jó­zsefnek megértenie — nem csu­pán elhatározás kérdése, hogy valaki kormányzó pozícióba vagy ellenzéki szerepbe kerül, hanem helyzetét a szabad választások eredménye és saját politikai el­vei (kivel és minek érdekében tud szövetségre lépni) jelölik ki, jó lenne legalább abban egyet­érteni, hogy nem hogy a kor­mány maga, de még a kormány­pártokra szavazó többség sem azonos a hazával, ennek­ megfe­lelően pedig sem az ellenzékbe kerülő pártok, sem szavazóik nem nemzetellenesek. (Mit gondol va­jon azokról az emberekről, akik olyan pártokat támogattak, ame­lyek még a parlamentbe sem ke­rültek be?) Nem beszélve arról, hogy a kormánypártoknak is tud­niuk kell: választóik csupán bi­zalmat szavaztak, nem pedig alattvalói hűséget fogadtak ne­kik, s még az ő jogukat sem von­hatják kétségbe arra nézve, hogy holnap egy-egy kormányintézke­dést megbíráljanak. Gaál Gyula EL A KEZEKKEL LITVÁNIÁTÓL! Tiltakozás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségénél. Találkozás a Magyar Október Párt sátránál, a Parlament előtt április 27-én du. 5 órakor. "Felkérjük Önt - úgy is, mint pártunk tiszteletbeli tag­­ját - hogy vesse latba minden befolyását Litvánia függet­­lensége érdekében. A magyar nép saját tragikus történetéből tudja, hogy egy kis nemzet szabadságharcának cserbenhagyása milyen jóvátehetetlen következményekkel jár." (Részlet a Magyar Október Párt George Bush-hoz írt leveléből) "Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom." (Részlet a Magyar Október Párt Mihail Gorbacsovhoz irt leveléből) "Kérjük,­ emelje fel szaváit a magyar nép függetlenségi tö­rekvéseivel azonos célokért küzdő litván népért." (Részlet a Magyar Október Párt Szűrös Mátyáshoz írt leveléből) Van még ilyen? TITKÁRNŐ - aki megbízható, - computerrel és írógéppel is tud bánni, - jó levelező, - önálló, pontos és szorgalmas, - jól beszél németül (esetleg angolul is?). .. * Ha létezik, kérjük jelentkezzen! Egy magyar—német vegyesvállalat várja önt! Ugye sürgősen jelentkezik? Tudását jól megfizetjük! KREATÍV Kft., Bp. I., Hess András tér 1-3. (Hilton Szálloda). Telefon: 175-1000/243. szoba.

Next