Magyar Nemzet, 1990. június (53. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-01 / 127. szám
Ára: (150 forintMaffiar Nemzet ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR Mk Péntek 1590. június 1. kill. évfolyam 127. szám tnneprontásCsúcsnyitány a Fehér Házban Bush és Gorbacsov szombaton érkezhet a döntés órájához A szovjet kormányfő könnyű zúzódásokat szenvedett a Moszkva környéki autóbalesetnél A külpolitikai helyzet VÍZVÁLASZTÓ lehet Gorbacsov szovjet és Bush amerikai elnök csütörtökön délután megkezdődött csúcstalálkozója — ezt az egyik szovjet tanácsadó hangoztatta a megbeszélések előestéjén Washingtonban. A nemzetközi sajtó értékelése a megbeszéléssorozat sikerét illetően ugyancsak vegyes. A világ hírügynökségei nagy terjedelemben elemezték a szovjet államfő kanadai sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Gorbacsov a „régen hallott" kemény szavakat használta, amelyekből a szakértők azt érezték ki, hogy könnyen a múltjá lehet ezen a csúcstalálkozón a hidegháborút lezáró korszak szelleme, s többen baljós jeleket véltek felfedezni a szovjet elnök határozott véleményében. Gorbacsov kijelentette: „Csalódnak, akik azt hiszik, a Szovjetuniót annyira leköti a peresztrojka, hogy a zavarosban halászhatnak. A megegyezésre szinte egyáltalán nincs esély a német egyesítés és a Baltikum függetlenségi törekvéseit illetően — ezt már Baker külügyminiszter fejtette ki, mintegy elhesegetve a túlzott várakozásokat. Több szovjet szakértő — az elnökhöz hasonlóan — azt hangoztatta, hogy a Nyugat még végiggondolni sem hajlandó a moszkvai álláspontot. Gorbacsov egyenesen azzal vádolta a nyugati partnereket, hogy „diktálni kívánnak” a Kremlnek, márpedig ez elfogadhatatlan. Fehér házi illetékesek a csúcs előtti pilanatokban is jónak tartották megerősíteni: Washington változatlanul ragaszkodik az egyesült Németország NATO-tagságához. Arbatov, ismért szovjet Kreml tanácsadó ,"kulcsfontosságúnak" minősítette ezt a témakört, és sürgette a Nyugat rugalmasságát. LAPÉRTESÜLÉSEK SZERINT elképzelhető,hogy Bush elnök éppen ezért valamiféle biztosítékokat kíván javasolni a Szovjetuniónak a német NATO-tagság ellentételezéseként. Más források azonban ezt cáfolták. A német kérdés egyébként a szombati, kötetlen megbeszélésen kerül majd terítékre a Camp David-i elnöki üdülőben. A megfigyelők szerint talán ezen a tanácskozáson lehetséges, hogy a két elnök mégis talál valamilyen megoldást az álláspontok közti szakadék áthidalására. A vitás témák szinte elhomályosítják azokat az eredményeket, amelyeket aláírásukkal erősít meg Bush és Gorbacsov. A még tisztázatlan kérdések ellenére is várhatóan megszületik a közös közlemény a hadászati fegyverzetek korlátozásának módjairól, a fő problémákban elért haladásról. Jegyzőkönyv rögzíti a kísérleti atomrobbantások korlátozását, a vegyi fegyverkészletek nagymértékű csökkentését. Emellett több kétoldalú megállapodás is várható a csúcstalálkozón. Bizonytalan még, hogy vajon aláírják-e a kereskedelmi egyezmény szövegtervezetét, amely szakértők szerint „Amerika ajándéka" lenne Gorbacsov peresztrojkájának. GORBACSOV SZOVJETUNIÓBELI NEHÉZSÉGEI továbbra is élénken foglalkoztatják a világsajtót. Egyesek szerint a főtitkár-elnök éppen e gyengeségével csikarhat most ki engedményeket az amerikaiaktól, akik láthatóan szeretnék elérni partnerük hatalmon maradását. A The New York Times cikkében azonban azt is felvetette: „Nem kellene-e a Fehér Háznak a belpolitikailag kudarcot vallott elnök helyett a szovjet demokratikus ellenzékre összpontosítani a figyelmét?" A lap megállapítja: Gorbacsov nem hajlandó feladni a kommunista párt törvényeken felül álló, ellenőrző szerepét. A népszavazás a tervezett gazdasági reformokról szinte bizonyosan nem adnabizalmat a jelenlegi vezetésnek — vélte a cikkíró, aki Gorbacsovot képtelennek tartja olyan ideológiai kompromisszum megkötésére, amely „koalíciós kormány" hatalomra jutását eredményezné Moszkvában. Rosenthal, a lap szemleírója, egy másik cikkben arról értekezik, hogy a Gorbacsov mellett elkötelezett Amerika elzárhatja az utat a szovjet elnök demokratikus ellenfelei, az új szovjet forradalom jogos örökösei elől. MOSZKVAI ELEMZŐK is arról cikkeznek, hogy Jelcin oroszországi elnökké választását követően Gorbacsov már nem ugyanabba az országba tér vissza. A szovjet vezető Kanadában nem is titkolta Jelcin győzelme felett érzett aggodalmát, úgy vélte, ez megoszthatja az Orosz Föderáció parlamentjét. Más vélemények szerint éppen a radikális oroszországi változások tekinthetők a szovjet felbomlás igazi kezdetének. Először történt meg, hogy nem a pártelit valamelyik tagját választották meg egy kulcsfontosságú posztra — mondotta Korotics, az Ogonyok főszerkesztője. A nyugati lapvélemények szente egybehangzóan úgy ítélik, hogy a csúcstalálkozó előtt kellemetlenül érintette Gorbacsovot Jelcin sikere, s a szovjet elnöknek ez süllős presztízsveszteséget jelent. A szovjet elnök belpolitikai nehézségeinek súlyát némiképp jelzi,hogy Moszkvában elterjedt: Gorbacsov esetleg megszakítja emiatt amerikai látogatását. Perfiljev szóvivő azonban határozottan cáfolta a híreszteléseket. (P. T. R.) Sikeres könyvhétnek nézünk elébe, legalábbis minden adva van a siker reményéhez. Vannak ígéretes könyvek és itt aláhúzandó, hogy vannak, hiszen például a múlt esztendőben, a szokásos sajtótájékoztató napján mégharminckét olyan kiadványról szóltak a szervezők, amely nem került ki a nyomdából, az idén már csak tizenhárom késve elkészülő kötetről tettek említést. Más és nem mellékes kérdés, vajon mikor lesz olyan könyvhét, amikor minden meghirdetett kiadvány ugyanazon a napon kerülhet ki a könyvheti sátorba, az ország minden részében. (És zárójelben, ám ugyancsak nem mellékesen kérdem : vajon mikor lesz olyan könyvhét, amikor minden kiadó és minden terjesztő betartja az előzetes megegyezést, s a könyvheti műveket valóban csak a könyvhét nyitó napjától árulják?) Mindezek az előző esztendők anomáliáihoz képest azonban említésre sem méltó szépséghibák. E könyvhét, hosszú esztendők óta először, a magyar könyv valódi ünnepe lehet, öt napra megkülönböztetett figyelem övezheti majd a kortárs irodalmat. Bár különleges újdonságok a szervezésben nem várhatók, mégsem hagyható említés nélkül a politika látványos kivonulása a kultúra e terrénumából (is) — noha ennek látszólag ellentmond, hogy a könyvhetet ezúttal a legfőbb állami méltóság, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke nyitja meg. „Enyhítő körülménynek” számít, hogy Göncz Árpád még, mint az írószövetség elnöke vállalta el a felkérést. A hatvanegyedik ünnepi könyvhét várható sikere ellenére minden recseg-ropog a könyvszakmában (is). Miközben soha ennyi fontos, érdekes mű nem látott napvilágot, miközben a könyvpiacon — majdnem azt mondom — európai választék jelent meg, miközben látni, tapasztalni, hogy az írók egy része politizálás helyett immár végre ismét a dolgát teszi (mert teheti), ír, miközben az irodalom próbálkozik, miközben új és új formák, új és új kft.-k, terjesztői hálózatok alakulnak, miközben irodalmi lapok születnek és elhalnak, ahogy az természetes is, miközben egy-egy irodalmi mű ismét szellemi izgalmat vált ki a szellemi életben, aközben ... Mi is történik aközben? Aközben az irodalom, az érték megint veszélybe került. Nem először és nyilván nem is utoljára. Kár a vészharangot kongatni, talán elég a vészcsengő is. Nem tudom, hol is kellene kezdeni a veszélyek sorolását. Talán ott, hogy az írott szó mostanság újra devalválódik — a felszabadult magyar sajtó és a felszabadult magyar könyvkiadás r ontja, zúdítja az olvasókra a betűt, a meg nem fontolt gondolatokat. Lényeges és lényegtelen keveredik össze — kibogozhatatlanul. Fontos kérdésekről látnak napvilágot csapnivalóan rossz kiadványok, egykor írónak nevezett mesteremberek loholnak a közönségigénynek nevezett igénytelenség kiszolgálására. Mi történt hát, hogy eladhatatlanok a könyvek? Miért, hogy nemrég még „biztos sikernek” ígérkező kötetek példányszámát kell az utolsó pillanatban a negyedével, a felével csökkenteni? Nem tudom, igaz-e, de most úgy látszik: a piac telítődött. Az évtizedes nagy mulasztások pótlásai, a „kvázikönyvek” — azokat nevezem kvázikönyveknek, amelyek olyanok, mintha könyvek volnának, de tartalmukat, szerkesztésüket, pontosabban szerkesztetlenségüket tekintve könyvnek egyáltalán nem tekinthetők —, valamint az irodalom menetrendszerű terméseinek összessége agyonnyomta, agyonnyomja az olvasót. A kimutatások szerint Magyarországon ma négyszáz könyvkiadással (is) foglalkozó cég próbál megélni a könyvpiacon, ötletek százaival, ezreivel próbálkoznak az ügyesek és az ügyeskedők. A szagos könyv, a szétvágható könyv, az „eddig tiltott könyv”, a nem könyv alakú könyv, az üres könyv (értsd: betűt sem tartalmazó könyv), a megfizethetetlenül drága, az olvasásra használhatatlan könyv, a zenélő könyv — nos ezek már csak a mindenáron való másság erőltetett ötletei. S ez nem baj. Pontosabban nem lenne baj, ha ezek az általam kvázikönyveknek nevezett szezonális dolgok nem ugyanazon a polcon lennének, mint a KÖNYVEK, ha a kvázikönyvek nem szorítanák ki a könyvesboltok előteréből az igazi könyveket. Ennél nagyobb baj, hogy a könyvszakma intézményei, ha úgy tetszik háttéripara került ... mibe is? Végveszélybe? Csődbe? Válságba? Devalválódtak a fogalmak, hisz anynyiszor használtuk már őket a mostanihoz valamiképpen hasonló helyzetekben. Jelzők helyett talán kezdjük a végén, az utolsó állomásnál, a kereskedelemnél. Annál a kereskedelemnél, amely immár a piaci viszonyoknak kitéve, előnyeit és buktatóit egyaránt élvezve, valamifajta támogatásban mindmáig részesül, ha másban nem, adókedvezményben. A kedvezmény egykor persze, „kultúrpolitikai kezdvezmény” volt. Az állami könyvterjesztők ezt a kedvezményt (az igazság kedvéért tegyük hozzá: mára erőteljesen megcsonkított kedvezményt) eredendően azért kapták az állampárttól (pártállamtól? hatalomtól? éppen hogy kell ezt mondani?) hogy a támogatott (nos jó, esetleg a tűrt) művek eladását szorgalmazzák, elősegítsék. Mára ebből, mint feladatból jószerivel semmi nem maradt. Ma minden könyv egyenlő, s persze vannak még egyenlőbbek. Mindezenközben pedig a könyvkereskedelem egyéb hírei egyáltalán nem megnyugtatóak — az egyik nagyvállalatról azt halljuk, hogy a csőd szélén áll, más hírek szerint viszont a reményteli átszervezés pillanatait éli. A jelen ténye az, hogy mostanság nem fizet a kiadónak az időben leszállított könyvekért. És ugyanezt hallani a másik két nagy terjesztő vállalatról is, a könyvkereskedelemben felhalmozódott és eladhatatlannak minősített készletek miatt az előzetes megrendeléseket a terjesztők rendre módosítják (természetesen: lefelé), a kiadók panaszkodnak, s mert nincs mozgatható tőkéjük, rá vannak szorulva a terjesztőkre. A ráfizetésük egyre nő, a támogatás kevés, s ha még a példányszám (is), amivel eredetileg kalkuláltak, csökken, lehetetlenné válik egy-egy fontos (az irodalom, a művelődéstörténet számára fontos) kötet közreadása. Viták, veszekedések, fenyegetőzések, zsarolások, dühödt levélváltások, tervmódosítások, szerződésbontások, kézirat-elhárítások követik sorra egymást. És mégis: most sikeres könyvhétnek nézünk elébe. Hogy a kilencvennyolc új mű (merthogy az idén másod- s harmadkiadások nemigen akadnak) végül is miképp reprezentálja a mai magyar irodalmat, ennek eldöntése csupán a művek elolvasása után, az évi termés tükrében lehetséges. Addig is adjuk át magunkat az olvasásnak, felejtsük a mindenféle ünneprontó szavakat. Murányi Gábor Washingtoni tudósítónk telexjelentése Derűlátón kezdődtek meg a washingtoni tárgyalások Washington, május 31. A Fehér Ház kertjében csütörtökön az államfőnek járó pompával fogadta George Bush Mihail Gorbacsovot, akivel az ovális irodában megkezdte a szovjet—amerikai csúcs első tárgyalásait. „E történelmi pillanatban együtt lendíthetjük tovább a folyamatot egy olyan új Európa felépítésére, amelyben minden nép biztonsága fokozódik, és egyetlen országot sem fenyegetnek" — jelentette ki a Fehér Ház kertjében Mihail Gorbacsovot üdvözlő beszédében George Bush, finoman utalva a szovjet—amerikai csúcs fő témájára , Moszkva megnyugtatására a német egység létrejöttekor. Az amerikai elnök két mondattal előbb a világ rohamos változását ecsetelve arra utalt, hogy Európa megosztottságának sebei gyógyulóban, hiszen „az önrendelkezés és demokrácia hajnala” köszöntött be, a földrész egységben és szabadon fejlesztheti együttműködését „a konfrontáció korszaka után", s „Németországban, ahonnan a világháború indult, egy nemzet békében és szabadságban indul az egység felé”. — Önnek nagy szerepe volt e változásokban, s ezért tisztelgek ön előtt — fordult a díszemelvényen mellet te álló vendégéhez a meghívott előkelőségek nagy tapsa közepette George Bush. Gorbacsov pedig azzal fejezte be a maga beszédét, hogy „előrelépést" vár a csúcson, hiszen nekik kettőjüknek „nagy a felelőssége, hogy jól sáfárkodjanak a világbizalom tőkéjével". A két elnök hangnemének érzékelhető optimizmusa kedvező csúcsnyitány lett. Ikrrr A szovjet elnököt és feleségét a Fehér Házba hozó kocsikaraván magyar idő szerint négykor gördült be a déli oldalon levő kertbe, ahol díszőrség, zászlók és miniszterek, s persze a Bush-házaspár várták (érdekes módon a Bakerrel már egyfolytában tárgyaló és az ovális irodai elnöki eszmecsere alatt a Roosevelt-teremben tanácskozó Sevardnadze is már itt volt). Máltán megegyeztünk a gyorsításban, itt „még tovább" léphetünk — mondta az amerikai elnök, aki azonban később közölte, hogy nem annyira az aláírandó megállapodásokkal kell majd mérni a csúcs sikerét, hanem azzal, mennyire tudják a megosztottságot és bizalmatlanságot teljesen felszámoló együttműködés alapjait lerakni. Hiszen „együtt kell működnünk" — tudatta Bush, biztató — és vendégének „köszönhető" — jelet látva a verőfényes napban is (a washingtoni esős napok után). Utalva a két nagyhatalom regionális béketeremtésének Angolában már bevált lehetőségére, a „szolid alapokat" Bush éppenséggel Andrej Szaharov szavaival kívánta jellemezni: a gazdasági és politikai stabilitást és fejlődést a politikai és polgári jogok biztosítása szolgálja, hiszen „csak szabad népek lehetnek biztonságban". Ezért is akarjuk, hogy a peresztrojka sikerrel járjon, bár „szilárdan hiszszük, hogy nincs visszatérés a választott útról" — mondta Bush, nem titkolva, hogy akad még nézeteltérés is, mint például a balti ügyek megítélésében, ám ő reméli azok párbeszéd révén történő megoldását. Gorbacsov megfogalmazásai általánosabbak voltak. Elsősorban a fegyvercsökkentési megállapodásokat hangsúlyozta, utalva a legutóbbi washingtoni látogatásán, 1987-ben Ronald Reagannel aláírt középtávú rakétaegyezségre, mint „vízválasztóra", s az „első közös lépésre a biztonságosabb világ felé”. — Azóta nagy utat tettünk meg, számos szál szövődött népeink között, a világ is „felismerhetetlenül” megváltozott a korábbihoz képest. Immár beléphetünk a béke korszakába, ahol eltűnnek a hidegháború előítéletei és választóvonalai — mondta a szovjet államfő, aki csupán közvetett módon szólt a német kulcstémáról, felidézve a világháborús, antifasiszta szovjet—amerikai együttműködést, remélte, hogy a század tragédiái „többé nem ismétlődnek meg”. A mi feladatunk megfelelni e reményeknek — mondta Bush felé fordulva a vendég, akitől éppen e kérdésben várnának többet az őt otthoni gondjai ellenére kitüntető figyelemmel fogadó házigazdái. Omzema pár ? A lapzárta előtti szóvivői tájékoztatás szerint Bush és Gorbacsov csupán a tolmácsok jelenlétében folytatott négyszemközti eszmecserét, több mint két óra hosszat. A kérdések széles körét tárgyalták meg, mindenekelőtt a kelet-nyugati viszony változásaira összpontosítva. A Fitzwater szerint a légkör baráti és „feldobott" volt. Eközben a két külügyminiszter a kiadandó közös közleményt fogalmazta, míg a fegyverkorlátozásról tárgyaló szakértők tovább dolgoztak és jó esély van arra, hogy pénteken sor kerülhet a hadászati szerződés „főbb elemeinek" közzétételére is. Ezen kívül Bush és Gorbacsov számos egyezményt fog aláírni, illetve a két elnök munkatársai rögzítik a megállapodásokat A hadászati elvek rögzítésén kívül Bush és Gorbacsov nyilatkozatot fog kiadni az európai haderőcsökkentés kérdéséről is. ugyancsak nyilatkozatokat tesznek közzé környezeti nukleáris és egyéb témákban, a gazdasági és technológiai kooperációt is beleértve Magyar idő szerint csütörtök lapzártakor kezdődött a két elnök és tanácsadói részvételével az újabb, immár plenáris ülés, amely immár az európai témákra összpontosított. Érkezés Mihail Gorbacsovot a washingtoni protokollnak megfelelően James Baker külügyminiszter köszöntötte a főváros melletti Andrews légitámaszponton, ahová a szovjet elnököt és feleségét Kanadából hozó IL—62-es gép érkezett. Válaszában a szovjet elnök jókívánságait küldte az amerikaiaknak, és a csúcs fontosságát hangsúlyozta. Hiszen „végre lesz időnk az elnökkel kötetlenül is beszélgetni" — jelezte Gorbacsov is, hogy talán a szombati Camp David-i eszmecsere lendíthet a legtöbbet azon, amit csütörtök reggeli tévéinterjújában Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó „Európa politikai térképének átrajzolásaként” minősített. Baker kihegyezett fogadóbeszéde voltaképpen válasz volt arra, amit Gorbacsov még Ottawában mondott, s ami szerda estére élénk találgatásokhoz vezetett amerikai kormánykörökben, s az ő morfondírozásuk alapján pendítette meg az éjszakai különműsorban a CBS fehér házi tudósítója, hogy netán „összecsapás" is elképzelhető a német kérdésben. Hiszen Gorbacsov szerdán, már Mulroney irodájából távozván is megjegyzéseket tett a nyugati álláspont — Németország NATO-tagsága__ „régi lemezére", amely helyett már szeretne „új dallamokat" és „jobb zenét" hallani. Scowcroft alighanem ezért is szólt csütörtök reggel megértően a „szovjetek érzékenységéről" a német ügyben, s „megaláztatásuk" elkerülésének fontosságáról. Ámde az ABC-ben nyilatkozó Bakerhez hasonlóan ő is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nemcsak a Nyugat egységes a német NATO-tagság kérdésében, hanem „a lengyelek, magyarok és csehszlovákok is ezt tartják a legjobb megoldásnak". A nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a július eleji NATO-csúcsnak kell majd „hozzáigazítania” a szervezet stratégiáját a változó Európához, míg a külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az atlanti szövetségnek eddig, is létezett „politikai oldalát” kell még inkább előtérbe tolni. Viszont Baker a csúcs reggelén egyértelművé tette: Németország „teljes" NATO-tagsága nem lehet alku tárgya, megoldást csupán ennek moszkvai kezelhetőségére kell keresni: „ebben a kérdésben a Szovjetunió bizonyos mértékig egyedül maradt”, mármint álláspontjával. Ugyanakkor a külügyminiszter elképzelhetőnek vélte, hogy az európai biztonsági folyamat intézményesüljön és „kapjon bizonyos, kisebb biztonsági (vagyis katonai — a szerk.) vonásokat". Az NBC-nek nyilatkozó Sununu fehér házi stábfőnök